Statisztika

Statisztikák, összesítések a végére:
(szerkesztés alatt)

Anyagiak:
Szerencsére mindent felírtam részletesen, így jól tudok tervezni  legközelebbre is.
491,2 € volt minimális tévedéssel az egész út, repülőjeggyel és mindennel együtt. Ehhez persze kell a csövezés.

Utazás:
9 autóban utaztam, amikor stoppoltam összesen úgy 250 km-t.
Vonattal háromszor mentem, egyszer Rómából Nápolyba, aztán onnan Bariba átszállással, ez kb. 40 € volt és 500 km.

Kaja:
Kb. 50 €
Főleg pékáru, sajttal felvágottal, és gyümölcsök, stb.

Szállás:
A legolcsóbb hosteleket választva valamivel 100 € felett.
(Egyik sem volt rossz, sőt...)

Belépők:
Kb. 60 € (ahol lehet diákjeggyel)

Nápoly: Campi Flegreni és az utolsó két nap

Ezt már bőven itthonról írom, mivel utoljára csütörtökön jutottam nethez.

Olaszországban mindenhol van wifi, még a park közepén is, de mindenhol fizetős, illetve bonyolultan kell regisztrálni, beleértve az itthon bevált mekit is.

Még csütörtök este megérdeklődtem a mosást, mivel nem gondoltam, h túl sok tiszta ruhára már nem lesz szükségem. Két euro volt, egy a mosás egy pedig a szárítás, de a gép dolgozik, menjek másnap reggel nyolcra.

Meg is tettem és ekkor ért a meglepetés: 6 €… Mi a fene… 2  és 3 a mosás és a szárítás, egy meg a „szappan”. Remek. Egyébként ezt nem először játszották el az olaszok. Szóval erre számítani kell, hogy közlik, h 10 €-ért visznek vhova retúr, csak aztán kiderül ott, hogy még 30-at kell fizetni, h vissza is vigyenek majd…

Mindegy, mostam, szárítottam, a ruháim jó szagúak lettek, csak éppen tiszták nem, legalábbis nem minden folt jött ki. A szárító szintén nem remekelt, szóval gyakorlatilag mindent ki kellett terítenem a szobában…

Ekkorra már elég sok idő eltelt, így szokás szerint későn indultam el, de ez nem jelentett újdonságot, végülis nyaralok.

A mai program Campi Flegreni volt, ami Nápolytól NY-ra van, tehát a Sorrento, Capri, Vesuv, Pompei, stb. iránnyal ellentétesen. Szerencsére pont azzal a metróval kellett menni a végállomásig, ami mellett én is laktam, így nem utaztam messzire. Ezen a részen egyébként sok vulkáni kráter van, tavakkal és egyebekkel. Én nem a legnagyobb krátert kerestem fel, de ez volt a leglátványosabb.

Egyébként itt egy kolosszeum is van, ami nem kicsi, de csak kívülről néztem meg, mivel elég romos, szóval most nem volt hangulatom még egy századik romhoz.

Némi bolyongás után jutottam el a kráterhez (Solfatara). Ez ma magánkézben van, tehát nincs diákjegy sem, de azért kibírható az ára: 6 €. Az elején gyanakodtam, hogy ez is átverés, és jellemző módon egy magáncég adja ki magát a főfő államinak, vagy egyéb látványosságnak, de sztem tényleg ezt kerestem. Egyébként a kráter melletti erdős részen kemping van.

A kráter maga egy marha nagy fehér sivatag, amiről azonnal a Death Valley jutott eszembe. Szokás szerint egy fél felhő se volt az égen, így a déli napon nem bírtam levenni a napszemüveget, annyira vakított a fény. Elég holdbéli táj volt. Van itt mindenféle, talajból feltörő gőzoszlop. Messziről kénes szaga van ezeknek a kb. 160 fokos kiáramlásoknak, és közelről mintha egy felszállni készülő repülő mellett állnék. Na jó, egy kicsit halkabb, de tényleg nagyon érdekes a hely. Szóval Európa is érdekes tud ám lenni, csak nem olyan méretekben mint mondjuk Amerika, hanem szolidan, elegánsan.

Itt egyébként a talaj is elég forró, hát ha még sikerül ráállni egy kisebb, kevésbé látható lyukra, ahol azért attól még, h kicsi, jön a földből a gőz. Na ezt nekem sikerült eljátszani.  :D

A metrón hazafelé sokadszorra is átböngésztem az útikönyvet, és megint arra jutottam, hogy errefelé már mindent láttam amit akartam, illetve a casertai kastélyt és a kertjét nem, de ezen kívül marha messzire kéne utaznom, amire se időm se pénzem nem igazán lenne már, tehát nem érdemes még három napig ülni itt. El is mentem a központi pályaudvarra megérdeklődni mennyi a jegy haza, legalább látom a Dolomitokat is.

Szépen be is álltam a sorba, melynek a végén az ember közölte, h kicsit tud angolul. Na erről azt kell tudni, hogy a háromig számolni tudó emberek szokták ezt mondani, tehát a válasz nyugodtan értelmezhető „nem”-ként is. Némi számítógépes szenvedés után közölte, h itt nincs semmi külföldi jegy, álljak át a másik sorba. Itt az angolból szintén nem jeleskedő ürge visszaküldött az előző sorba… A dolog vége az lett, h közölték, h Nápolyból Budapestre nem létezik vonat. Nem akartam elhinni. Nehogy már a több milliós Nápolyból ne legyen vonat egy szintén kétmilliós európai fővárosba… Ezek hülyék. Irány a (jól eldugott) turistainformáció. Itt az egyik csaj legalább alap szinten beszélt angolul és elküldött a pályaudvaron kívülre egy bódéhoz, ahonnan szintén nem volt járat, így elküldtek egy szomszéd házban lévő zárva lévő irodába. Ekkor már kb. egy órám ment el, enyhén ideges voltam, hiszen ilyen fokú hülyeséget azért nem minden nap lehet látni, még Olaszországban se. Ezen a ponton kifogyva az ötletekkel hazatelefonáltam, de senki nem volt képes felhívni a MÁV-ot, tegyem meg én Nápolyból…

Vissza a pályaudvarra (ekkor az előtte lévő Garibaldi téren voltam). Találtam egy sokadik irodát, ami nem tudom pontosan mi volt, de itt végre a második ember tudott angolul és pár perc alatt kinyomtattak nekem egy útvonalat, két átszállással 170 €-ért. Azt nem tudták, h van-e diákjegy, így visszamentem a legelső emberhez, aki ekkor már rájött, hogy mégis el lehet jutni Nápolyból Budapestre vonattal. Ez persze eltartott neki egy kis ideig, meg az is, hogy kitalálja, hogy nincs diákjegy. Hogy ezt mért nem tudta elsőre kitalálni azt nem tudom, pedig ehhez még angolul se kellett tudnia, ez a munkája. Egyébként nem értem, hogy nem volt diákjegy, de most már nem számít, hazamentem és lecsekkoltam a repülőket.

Végül ugyanarra a Bariból induló járatra szavaztam, csak 3 nappal korábbanira, így a jegyet keddről szombatra cseréltem, ami ugyan ráfizetés volt, de kiszámoltam, h ha összességében nem fizetek többet ezért, mintha még maradok unatkozni.

Gyorsan összeszedtem a cuccomat és kijelentkeztem a hostelből, miután kinyomtattam a beszállókártyámat. 22:20-kor indult a vonat, átszállással valahol, sok várással, és reggel 7 előtti érkezéssel.

Szép emeletes vonatra szálltam fel, ilyenen sem utaztam még azelőtt soha. Érdekes volt, de csak mérsékelten kényelmes és az ablakon se láttam ki, bár ezt nagyrészt a sötétnek köszönhettem. 40 perces út után szálltam le, hogy durván három és fél órát várjak a következő vonatra, ami még késett is egy kicsit. Kimentem az állomásról, amivel szemben valami nagy kivilágított épület volt, egy szép park mögött. Itt lett gyanús a dolog, útikönyv elő, és láss csodát a palota előtt álltam Casertában, így ha nem is nagyon, de azért ezt is sikerült látni, így végső soron mindent megnéztem, még azt is amiről végül lemondtam (ide értve az első tavat is). A belvárosban nagy élet volt, a boltokból ítélve nappal meg aztán még nagyobb lehetett. Körbesétáltam ezt a részt, ittam egy kólát egy kocsmában, ahol még a pizza is olcsó volt, csak én nem voltam hozzá elég éhes, szóval ezt kihagytam.

A vonat végül durván négy óra alatt ért Bariba. A napkelte nagyon szép volt, kicsit más mint nálunk. Mondjuk sokat nem láttam belőle, mert mindenki aludt a fülkében és nem akartam nagyon turistának tűnni, így én is ezt tettem. Na meg különben is három előtt nem sokkal szálltam fel a vonatra, egy fárasztó nap után.

A v árosban végignéztem a képeslapokat, ami alapján elég sokat meg lehet tudni a helyről. Meg is tudtam, hogy néhány templomon kívül sok érdekes számomra itt nincs, úgyhogy sokat nem vesztek. Ezt később a repülőről madártávlatból is konstatáltam. A reptérre egyébként helyi busz vitt ki a pályaudvarról 90 centért, ami gyors volt és hamar indult. Nem két percet kellett várni a 12:55-ös járatra, de a városban sem akartam maradni, ilyen korán úgysincs semmi nyitva.

A gép pontos volt, Ferihegyen megcsapott a meleg. Azon nem csodálkoztam amikor Londonból jövet hőgutát kaptam a repülőről leszállva, de, hogy ezt Dél-Olaszországgal is lehet, azt nem sejtettem. Itthon sokkal melegebb van, mint ott volt.

A Budapestre érkezés rendkívül bizalomgerjesztő volt… Itt se lennék turista.

A vonat ismeretlen okokból kifolyólag, ismeretlen időt késett… Valaki úgy egy órát várt rá, én csak kb. felet. Végül felültünk az elsőre, amire helyjegy kellett volna, de ezzel már egyikünk sem foglalkozott, meg különben is egységben az erő. Ekkorra már ugyanis elég jól megismerkedtünk egymással a peronon. Szerencsére a kalauz rendes volt és egy szót sem szólt. Még azt is megtudtam tőle, hogy csinálják a sínt, ezért a Nyugati teljes forgalmát (tehát mindkét irányba) egy darab vágányon bonyolítja le. Hát ennek tükrében már semmin se csodálkozok… Kőbányán (vagyis az első megállónál) mintegy 10 perc várakozás után közölték, hogy itt még ugyanennyit fogunk állni, pedig idáig eljutni se volt valami gyors. Gyalog hamarabb ideértem volna, így végül leszálltam, úgyis itt a metró.

A 185 forintos jegyből végült 155-öt visszakaptam, a maradék 30 forintért meg már nem akartam balhézni. Persze Kőbányáról nem jár metró, így a Határ útig buszoznom kellett…

Budapestre nehezebb bejutni a reptérről, mint Olaszországból a reptérre…

A korai hazatérés hirtelen és merész ötlet volt ugyan, de ha nem lennének ilyen ötleteim, akkor nem lett volna honnan hazajönni, tehát nem bántam meg a dolgot.

Mindent összevetve egy jó buli volt az egész, remélem összejön még valami a nyáron. Kár, hogy az utolsó három nap elment, de ez a lazaság és a nemtervezés ára. A tanulság, hogy előre jegyet venni nem szabad, csak azért kell fizetni ami biztos

Tervezni meg szintén nem jó, mivel ez a poén a stoppolásban és a hátizsákos turizmusban. Mindenesetre akinek nincs elég ideje, vagy siet, az az utazás egy más formáját válassza.

Bevezető itthonról

Sziasztok!

A fészbúkról váltva, itt folytatom a kalandok sorát, melynek a címhez méltóan vége szakadt, bár remélhetőleg lesz még folytatás idén nyáron, vannak tervek...

Első körben a Dél-Olaszországi élményeket fogom ide leírni, barátoknak és az aggódó családnak.

Mivel délen már mindent láttam, a keddi hazaindulást szombatra tettem át, így három nappal előbb érkeztem vissza. Nápolyban döntöttem így, sajnos a hátralévő idő nem lett volna elég ahhoz, hogy messzebbre menjek, márpedig vagy ezt kellett volna tegyem, vagy unatkozni valahol, vagy hazajönni.

Most visszamenőleg fogok írni, lehetőleg jelen időben, és az érthetőség kedvéért a dátumot is az adott napra állítva be.

Nápoly: Vezúv és Pompei

Ma sajnos egyedül maradtam a szobában. A japán srác hajnalban ment haza Osakába, úgy 40 nap után, a svéd meg most indult tovább az éjszakai vonattal. Pedig vele legalább tudtam beszélgetni (ellentétben a japánnal, aki nem tudott angolul).
Helyettük este jött egy új-zélandi angoltanár, aki leginkább Robin Williamsre elékeztetett, mind megjelenésében, mind stílusában.Eredetileg 1-1 teljes napot szántam a Vezúvra és Pompeire is, de ez előbbire sok, utóbbira pedig kevés.

Mivel ma nem volt olyan nagyon meleg, a hegymászást választottam, ami nem is volt annyira megerőltető és időigényes, mivel mászni nem nagyon kell és nem is lehet.
A Vezúv uralja a tájat, a hostelből is jól lehet látni.
Reggel a Wikitravel Vesuvius cikkéből tájékozódtam az eljutásról, ami elég hasznosnak bizonyult, így végül a Ercolano Scavi állomásról egy kisbusszal (10 €) indultam a valóban megmászhatatlanul nagy vulkánra. Mentünk mit az őrült, a hasonlóan kanyargós szerpentinen, fent úgy másfél óránk volt a visszaútig, ami tulajdonképpen elég is volt, mivel a krátert nem lehet körbesétálni teljesen.
A fenti parkolótól még 800 métert kellett gyalogolni, de szeencsére nem volt túl meleg, ide jegyet kellett venni (5 €, a magyar diákot itt is elfogadták).
A kráter óriási, nem mindenhol lehet az aljára lelátni, pár száz métert lehet csak körbesétálni, korláttal övezett úton. Füst csak egy kicsi volt, de szerencsére felhő se volt, így tökéletes volt a kilátás a városra.
Innen gyűjtöttem egy adag követ, ajándék gyanánt, mást nem nagyon tudok vinni.
Szerencsére a csúcs árnyékos volt és a szél is fújt, tehát az idő teljesen jó volt.
Megjegyzem itt annyi magyart láttam, mint a többi helyen együttvéve.

Kora délután már vissza is értem az állomásra, ahonnan némi kóválygás után tovább mentem a Circumvesuvianával (kb. mint a hév) Pompei romjaihoz. Ide 5,50 € volt a diákjegy, szintén magyar igazolvánnyal.
A fél nyolcas zárásig sétáltam a kétezer éves városban, aminek nem tudom mekkora részét láttam, de bőven lett volna még mit. Ez jó esetben, korán érkezve is minimum egy teljes nap lenne.
Sajnos a feliratok itt is a nullával egyenlőek, főleg az angol és ebbe a kijárat is beletartozik, ami 19:25-kor kissé idegesítő tud lenni...
Az első ami feltűnt az az út volt. Jól elkülönült a nem túl széles kocsiút a két oldalt húzódó, magasabb járdától. A keréknyomok helyenként mélyen belevésődtek a kövekbe. Főleg kereszteződéseknél pedig, meghatározot távolságra egymástól, nagy kövek vanak, melyek a járda szintjén állnak, úgy hogy kényelmesen át lehessn lépni egyikről a másikra. Ókori zebra. A kocsik át tudtak hajtani fölötte.
Láttam kolosszeumot, tipkus pompei vörös falakat és jó állapotban fennmaradt falfestméneket is, de van itt oltár, templom, két színház (a nagyobbikban látszanak az eredeti számozásai a helyeknek, ezt ma is használják), szőlők, és a római házak jellegzetességei is jól megfigyelhetőek.
Az aránylag késői időpontnak is köszönhetően a tömeg nem volt nagy, de a meleg egyre inkább. Egyébként sok részt nem lehet megnézni, mert építik, feltárják, stb.
Sajnos a híres emberi testeket nem láttam itt, de azért elég érdekes volt a dolog így is.

Ezzel a nem rövid leírással csak a látottak egty részét meséltem el, talán később még kiegészítem, ha valami eszembe jut, és ha tudok képet is töltök fel.

Lago di Vico és érkezés Nápolyba (KÉPEK SZERKESZTÉS ALATT)

Ez a bejegyzés a hétvégémet fogja leírni, amikor Rómából  egy tóhoz mentem, majd tovább Nápolyba.
(Korábbi fészbúk alapján)


Szombat reggel indultam stoppal egy kis nemzeti parkhoz (Lago di Vico), ami egy tò egy vulkáni kràterben, nèmi erdővel, 60 km-re èszakra a vàrostol. Több tó is van arra amúgy, ez az egyik legkisebb.
Elöször egy règi fiat vett fel, egy 30 körüli sràccal, aki egy közelebbi tóhoz ment.
A dolog vège az lett, hogy vele mentem, fürödtünk, 1-2 oràt ott voltunk, aztàn, kirakott valahol, ahonnan stoppoltam tovàbb.
Ezt a tavat amúgy még itthon nèztem, de vègül nem azt vàlasztottam. Szóval jó a stoppolàs, mert csak eljutottam ide is.
Utàna egy hasonlò kocsival egy csaj vitt tovàbb 5 km-t, aki alig beszèlt angolul. Ez amugy jellemző, èn itt többnyire jól tudok angolul, szal jól èrzem magam, jó, h én vok az okosabb.  :D
Némileg kultúráltabb helyen álltam tehát tovább, egy buszmegállóban, ami duplán jó volt, arra az esetre, ha netán nagyon nem vennének fel.
Vègül a csaj utàn felvett, egy bazinagy merci, aminek a sofőrje egy szòt nem beszèlt se angolul, se sehogy, viszont elvitt egészen a tòhoz. Északon rakottt ki egy parkolónál, késő délután. [térképet lásd a bejegyzs alján] Itt persze leszakadt az èg, így pàr szàz mèter múlva tàbort vertem egy fa alatt, ès ott aludtam. Na itt gondoltam először, hogy hazamegyek...

 Képek: Táborhely a fa alatt és a reggeli kilátás.

A táborhely amúgy teljesen jó volt, jól tudtam aludni. Keresve se találhattam volna ennél jobbat. Az út mellett volt egy hatalmas fa, a kerítés mellett, az út és a fa között volt pár méter füves rész. Szeremcsére a fű le volt vágva, úgyhogy jó sokat összehordtam belőle, erre terítettem egy izofóliát, hogy ne legyek vizes, majd erre a hálózsákot. A fejem fölé az itthonhagyott függőágyhoz tartozó nagy, terepszínű ponyvát feszítettem ki, így nem áztam el. Teljesen jól tudtam aludni, bár egyedül tényleg elég rossz volt az esőben, tehát nagyon utáltam az egészet.

Kép: kilátás a fürdőhelyről, a északi, kerek hegyre (M. Venere).

A reggel annàl szebb volt, korbesètàltam a tavat ès fürödtem is. A víz meleg volt itt is, de az èjszaka 15 fokos. Megfagytam....
Màsodik èjjel kempingeztem, ami egèsz olcsó volt azàltal, hogy nincs sàtram (7 €).
Na meg a fagyi mellett ettem egy pizzàt is egy kicsit arrèbb, a parton.
4 sajtosat kèrtem az olasz ètlapról. Nem tudom, hogy milyet kaptam, csak azt, h milyet nem.
Mindenesetre nem volt rossz (bàr nem is àlmaim netovàbbja.)
Ennyi luxus sajnos kellett, hogy ellensúlyozza az egyedüllétet, és az előző napi esőt, meg az egész napos gyaloglást a 10 kilós cuccal...

Kép: táborhely a kempingben A fénykép szerint a hátom mögött erős lám,pa volt, ezért emeltem meg a ponyvát a hátizsákkal és egy oszlopra kötözéssel.

A tó egyébként nagyon szép volt, a déli részén van egy kis település, ami kísértetiesen emlékleztetett a Balatonra. Az út néha erdőben ment, ahol a nálunk ismert növények mellett sok sötétzöld, kemény, viaszos levelű bokor nő. Sajnos ennél hosszabb volt az ültetvényes rész. Ezekből rengeteg van, nálunk is ismert mogyorót (nem földimogyorót) termesztenek itt. Az északi része a tónak mocsaras, itt aludtam egyébként. Az egész egy nagy medencében van, ami tényleg remekül látszott, meredek falak veszik körbe a tavat, észekon pedig egy hegy van.

Szóval minden nagyon szép, és nem véletlenül elég népszerű is. Kialakított piknikező helyek vannak, nem kis forgalommal.
Az emberek kimennek lakóautóval, és grillsütővel és ott ebédelnek.

Reggel aztàn elstoppoltam 2 autóval mèg 20 km-t èszakra, a főútra, Viterboba.
Onnan egy furgon vitt tovàbb, majd egy angolul kivàloan beszèlő sràc, akinek szerencsère volt lègkondija is. :D
Nem valami jó helyen rakott ki; leragadtam a körgyűrün, Róma mellett. Vègül több óra utàn àtsètàltam a túloldalra ès az első kocsi bevitt a vàrosba.
Egyébként főleg itt barnult le jobban a jobb karom belső fele, mint a bal, hiszen jóideig tartottam a napon a kocsiknak.

Rómában visszamentem a hostelbe. Ma reggel akkora vihar volt, h az ajtot se bírtam kinyitni, de szerencsère hamar elàllt, most legalàbb, nincs olyan pokoli meleg...
Kicsit féltem tőle, hogy a hostelben ragadok, de tulajdonképpen az se lett volna katasztrófa, időm, mint a tenger, legfeljebb az unalom a gond egy szobába zárva.
A 12:49-es vonattal jöttem 10,5 €-èrt Nàpolyba.
Az első amit itt tapasztaltam az a szmog, a màsodik meg a szemèt.
Ez a vàros maga a pokol, utàlom, itt rend csak a kovetkező tűzvèsz utàn lesz...
A szemét hegyekben áll, és a kukásautóba néha egy bobcat pakolja a konténerek mellett felhalmozott hegyeket. Szó szerint szemét hegyek vannak mindenhol, amik már messziről bűzlenek. A zsúfoltság is iszonyú, a duda fontosabb mint a fék, kresz pedig nem létezik. Ennek köszönhetően viszont jobban figyelnek egymásra az autósok, na meg a robogósok. Mellesleg minden harmadik üzlet ehhez köthető: bukósisakbolt, robogót áruló szalon, robogót bérbe adós hely, robogószervíz, stb.
A hostelt megtalàlni nem volt egyszerű (Nórának és a gps-nek köszönöm a segítséget), de itt ülök, elvben van net, de nekem a telefonon nem működik. Most a hostel két gépéből hasznnálom az egyiket, ami nem utolsó sorban kicsit kényelmesebb, mint telefonról írni, és az egy eurós ára is elfogadható egy óráért. A szoba amúgy jó, 4 àgyas itt is (2 emeletes àgy van). 1 japàn sràccal vok együtt ès nemtom kivel. Ez nem meglepő, mert az ember nem sokat ül a szobában és simán lehet, h napokig nem találkozik a szobatársával, mert vagy ő alszik, vagy a másik.
Hàrman vagyunk, a japàn hnap megy haza Osakàba, 40 nap utàn.
Egyébként sokan 2 hónap körüli úton vannak egész Európában, szóval az én utam rövidnek mondható, bár valószínűleg extrémebbnek is például a stoppolással.
Az èn tervem a következő 4 napra: Vesuv, Pompei, Sorrento ès Capri, ezen kívül semmit se tudok, majd lesz ahogy lesz, most nem èrdekel ilyesmi. Van időm bőven. Mindegyikre egy-egy napot számoltam.
Ma este talàltam egy boltot itt, szóval van kajám is, és voltam a kikötőben is. Láttam innen is pàr dolgot, talàn 1 napot ràszànok a sètàra, de nem a belvàrosban, mert az elviselhetetlen.

Na màra ennyi, nem tudom mikor írok legközelebb, lehet, hogy semmikor.
A lènyeg, hogy minden okè, van mèg ugy 300 €-m is, a kb. 440-ből.
Szóval szerintem ezzel se lesz semmi baj.