Nincs ihletem sokat, vagy vicceset írni, de tudom, hogy ha most nem teszem meg, akkor mindent elfelejtek a következő egy hét alatt, amit valahol vidéken fogunk eltölteni, Nandinbaatarral, a helyi kolostor főapátjával, aki nem mellesleg a koli mellett lévő kolostor főapátjának titkára is egyben. Aki járt már itt, az ismeri, aki meg nem, annak annyit árulok el előljáróban, hogy még a múlt évezredben találkoztak vele Krisztáék, és azóta mindenki ismeri. A kommunizmus alatt lerombolt kolostort néhány éve élesztette újjá, itt voltak tavaly Dóriék, és ide megyünk most mi is tanítani. Angol órákat fogunk tartani a kolostorban, az iskolában, és a helyi angoltanárokkal is beszélgetni fogunk, mivel hozzájuk képest mi európaiak, anyanyelvként beszéljük ezt.
Erről fog szólni tehát a következő bejegyzés, úgy egy bő hét múlva, amikor újra netközelben leszek, de előtte se hagylak titeket beszámoló nélkül, mivel a szorgos hétköznapokat, fárasztó hétvégék követik, és ez most sem volt máshogy. Szombaton a lányokkal, és Fidával, az afgán sráccal megcéloztuk Ulánbátor közkedvelt kilátópontját, a helyi János-hegyet, vagyis a Zaisant. Elvileg Fida tudja az utat, és ez a gyakorlatban is igazolódott, de csak miután megkerültük a fél várost, a buszmegállót keresve, amire a teljes fotóscuccommal felszállni újabb kihívás volt, de azért sikerült, és rövidesen eljutottunk a város szélén épülő luxus negyedbe, ahol a Zaisan domb lábánál álló 16 m magas, arany Buddha szobrot, lassan teljesen körbenövik a láthatóan méregdrága, és egyre magasabb felhőkarcolók. Amolyan mini felhőkarcolók, de kétségtelenül azok, amennyiben hinni lehet annak a nem is olyan távol-keleti srácnak aki szerint Mongóliában közelebb van az ég, mint otthon.
Ha már felmászunk a dombra, akkor ne felejtsem el leírni, hogy mi ez. A Zaisan egy szovjetek által emelt emlékmű, ami a különböző háborúk hőseinek állít emléket, míg a domb aljában, a felfelé vezető lépcsősor elején egy T-34-es tank áll, ami elvileg Berlinig is eljutott.
A szovjet építészet remeke mellől, szépen látszik az egész város, a főtérrel, és a határon lévő gyárral egyetemben. Ez utóbbi mellett, az a sok tonnányi szén fog minket nemsokára megfullasztani, amit a vasúti kocsikon láttunk, a buszról. Nálunk szebb kilátásban egyébként csak a sasoknak volt része, amikkel rendszerint tele van az ég. Egyik nap majd meg is próbálom lefotózni őket, mert ez állítólag némi véres hússal megtámogatva nem egy túl bonyolult művelet, hús pedig van itt dögivel.
Alattunk a Tuul folyó, kanyarog, a sok kis ágával, a parton és az apró szigeteken sárgulnak a ritkán álló fák. Filmbe illő látvány. Néhány kerítésen, és patakocskán át, ide ereszkedtünk le ebédelni, aludni, na meg mindeközben jól leégni. Kezdek hozzászokni, hogy egyszer félmeztelenül szaladgálok, másnap pedig megfagyok a kabátban. Ami az időjárást illeti rohadt hideg tud lenni, és ma elvileg már havas eső is volt, de én pont lemaradtam róla, mindenesetre itt nemsokára tényleg megjön majd az első hó, szóval a fehér karácsony itt nem is lehet kérdéses.
Hazafelé átrohantunk Ulánbátor legnagyobb kolostorán, ahol éppen szertartottak, szóval nagyon sokat nem is fényképeztem és nem is írok róla, mivel ide még szeretnék visszatérni, rendesen lefotózni mindent.
Vasárnap piac volt a program, ahová el is jutottunk egy busszal, a helyiek lelkes kalauzolása révén, csak éppen nem arra a piacra, amire akartunk menni. Miután már hülyére vásároltuk magunkat, én egyedül és telepakolt hátizsákkal megcéloztam a nagy piacot, ami a következőképpen nézett ki.
Megáll egy busz
A szovjet építészet remeke mellől, szépen látszik az egész város, a főtérrel, és a határon lévő gyárral egyetemben. Ez utóbbi mellett, az a sok tonnányi szén fog minket nemsokára megfullasztani, amit a vasúti kocsikon láttunk, a buszról. Nálunk szebb kilátásban egyébként csak a sasoknak volt része, amikkel rendszerint tele van az ég. Egyik nap majd meg is próbálom lefotózni őket, mert ez állítólag némi véres hússal megtámogatva nem egy túl bonyolult művelet, hús pedig van itt dögivel.
Alattunk a Tuul folyó, kanyarog, a sok kis ágával, a parton és az apró szigeteken sárgulnak a ritkán álló fák. Filmbe illő látvány. Néhány kerítésen, és patakocskán át, ide ereszkedtünk le ebédelni, aludni, na meg mindeközben jól leégni. Kezdek hozzászokni, hogy egyszer félmeztelenül szaladgálok, másnap pedig megfagyok a kabátban. Ami az időjárást illeti rohadt hideg tud lenni, és ma elvileg már havas eső is volt, de én pont lemaradtam róla, mindenesetre itt nemsokára tényleg megjön majd az első hó, szóval a fehér karácsony itt nem is lehet kérdéses.
Hazafelé átrohantunk Ulánbátor legnagyobb kolostorán, ahol éppen szertartottak, szóval nagyon sokat nem is fényképeztem és nem is írok róla, mivel ide még szeretnék visszatérni, rendesen lefotózni mindent.
Vasárnap piac volt a program, ahová el is jutottunk egy busszal, a helyiek lelkes kalauzolása révén, csak éppen nem arra a piacra, amire akartunk menni. Miután már hülyére vásároltuk magunkat, én egyedül és telepakolt hátizsákkal megcéloztam a nagy piacot, ami a következőképpen nézett ki.
Megáll egy busz
-Naran tuul piac?
-Persze, oda megy.
-Persze, oda megy.
Felszállok. - Hányadik megálló?
-Ezzel a busszal nem lehet odamenni...
Na ennyit a mongol idiotizmusról. Még szerencse, hogy pár csajból sikerült kihúznom, hogy 14 megállón át kell végigdugóznom a fél várost. De megérte! A kajás rész ugyan a gépem landolása környékén porig égett (mi van, megjöttem...?), de azért még így is volt sok látnivaló, amiknek kapcsán csak azt nem értem, hogy a ketrecben lévő kismacskák és kölyök kutyák, miért pont a horgászcsali mellett kaptak helyet. Rakhatták volna őket akár a henteshez is.
Na ennyit a mongol idiotizmusról. Még szerencse, hogy pár csajból sikerült kihúznom, hogy 14 megállón át kell végigdugóznom a fél várost. De megérte! A kajás rész ugyan a gépem landolása környékén porig égett (mi van, megjöttem...?), de azért még így is volt sok látnivaló, amiknek kapcsán csak azt nem értem, hogy a ketrecben lévő kismacskák és kölyök kutyák, miért pont a horgászcsali mellett kaptak helyet. Rakhatták volna őket akár a henteshez is.
Kicsit visszatérve a buszra, egész jó kis koreai buszok járnak errefelé, a jegy 60 forint (trolibuszon csak 30) és minden járaton helyben kell kifizetni a néninek. Ha az ember jót fog ki, akkor még mongol zene is van, ami tényleg rendesen megadja a dolog hangulatát. Ilyennel mentünk Dórival is, amikor a Bogd Khan Múzeumba mentünk, a mongol uralkodó és vallási vezető egykori palotájába, ahol éppen felújítás zajlott, és fényképezni sem lehetett, de azért egy kép mégis megszületett, a mára kicsit kopott, de mégis láthatóan szép épületegyüttesről.
Zaisan
T-34, háttérben az új építésű toronyházak, gyönyörű kilátással
Zaisan belülről
Tuul folyó partja
Évszázados sziklarajz, a Zaisan közelében
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése