2013. november 24., vasárnap

Shar mod jurtenegyed, Choijin Láma Templom Múzeum, és buli Ulánbátorban

Megint kezdenek felgyülemleni az események, amik a világot ezúttal se váltják meg, de a mindennapjaimat annál inkább érdekessé teszik. Sokat nem unatkozok, és mindig van miről írnom, ha éppen ráérek.

Szerdán este volt a filmfesztivál utolsó napja, és a második film egy lengyel alkotás volt, szerencsére angolul, bár a legeslegjobb mozinak nem nevezném. A sok érdeklődőből végül csak négyen mentünk el, Asia még anno tolmácsa is volt a főszereplőnek Lengyelországban, és nagyon érdekelte a film megint. A film bemutatója "Imagine" található.

Csütörtökön szintén többen akartunk elmenni a heti couchsurfing meetingre, de végül csak Asiával jutottunk el odáig, hogy a tettek mezejére lépjünk. A hivatalos kezdés után 45 perccel senki sem volt az étteremben rajtunk kívül, szóval átmentünk a másik helyre, filmet nézni. A terv az volt, hogy majd a mozizás után visszanézünk, ami meg is történt, de összesen négyen voltak ott... Amennyire felkapottak és jók voltak ez eddigi találkozók, annyira panganak mostaniak, hogy bejött a tél, és az emberek tovább utaznak dél felé. Winterbirding... Mint kiderült, a magyarul tudó mongol lány ott volt, mikor mi a filmet néztük (egyébként két elég érdekes, de jó francia animációs filmet), de el kellett mennie, így elkerültük egymást. De telefonon beszéltünk vagy 20 percet, úgyhogy gondolom össze is futunk majd valamikor, mert szeretjük elkerülni egymást. Korábban nem tudtam neki felvenni a telefont, és nem tudtam melyik az ő száma. Annyian hívnak, hogy megőrülök tőle, és egy kisebb gyűjteményem sms-ekből is van, amiket majd leírok ide is valamikor, mert nagyokat lehet röhögni (néha sírni) az angol nyelvű próbálkozások túlnyomó többségén.

Choijin Láma Múzzeum, és Ulánbátor
egyetlen üveg felhőkarcolója,
a "The Blue Sky"
Pénteken megint lógtam a suliból, ami nem egy jó tendencia, de leglább nagyon jó kifogásom van rá. Krisztával mentem fotózni a főtér melletti Choijin Láma Templom Múzeumba, ami igen szép és fontos templom volt régen, de miután kiírtották a lámákat 1937-38 körül, ez is csak múzeumként élt tovább, ahogy teszi azóta is. Nekünk most fotózni kellett néhány tárgyat, Kriszta leendő könyvéhez, ami elég sokáig tartott, és majdnem lefagyott a kezem a fűtetlen épületekben, ahol a hőmérséklet -10 fok volt. Megjegyzem a jövő hét elejére -30-at jósolnak reggelentére. Jelenleg, éjjel kettőkor -20 alatt van, de legalább egy sálat kaptam ma.
Kora este, mikor visszajöttem valahonnét a szobámba nagy meglepetésemre a szobatársam nyitott ajtót, akiről már azt hittem, hogy megették az agyát a zombik, és a maradékot elásták a kertben, mert ezelőtt nem láttam hetekig. A jelek szerint ilyesmi nem történt, de aznap annál jobban folytatódtak a dolgok, mert elhívott kajálni. Négyen mentünk az indiai étterembe; ő, az itt megismert barátnőjével, egy másik ismerős kínai lány, na meg persze én. Közösen rendeltünk 1-1 tál csirke- és marhahúst, jó szaftosan, és azzal töltöttük meg a lepény szerű indiai kenyeret, vagyis a naant. Ezáltal aránylag olcsón meg lehetett úszni a dolgot, na meg úgy, hogy a végén a srác fizetette a számlát, és akárhogy is erőlködtem, semmi pénzt se tudtam rátukmálni belőle... Ami még pozitívabb, hogy eddig is felmerült már, hogy látogassak ki hozzá Kínába, de most komolyabban is beszéltünk a dologról, mivel egyre inkább szerveződik az út. Na de erről majd egy későbbi bekezdésben, mert előtte még lakásavatóra kell mennünk.
Néhány ismerősünk most bérelt ki egy új lakást a belvárosban, 2 szobával, havi 650 dollárért, ami nem olcsó, de itt Ulánbátorban ennél jobbat nem találni. Szokás szerint kis koszos utca, kevésbe bizalomgerjesztő ház, majd belülről gyönyörű szép, modern lakás. Bárhol Európában is lehetne. Ezt bérlik összesen négyen. A vége elég jó kis házibulira sikerült, bár a koliban némi kellemetlen afférral lezárva.

Szombaton nem meglepő módon nem jött el a tanítványom reggel nyolcra, hiába vártam, de legalább egy jót beszélgettem a portással (dzsidzsúr) amíg vártam rá.
Annyira nem bántam, hogy visszafekhettem aludni, mert az előző napi házibulin megint nem kakaót ittam lefekvés előtt.


Befagyott folyó Ulánbátor határában
11 felé találkoztam Krisztával, és elmentünk a város ÉK-i részére, a folyó melletti jurtanegyedbe körülnézni. Shar Modban megnéztünk egy vörös süveges kolostort, ahol éppen szertartás ment, és a padlón csempe volt, ami elég egyedivé tette a dolgot, és nem feltétlenül jó értelemben. Szokásos deszkakaerítéseket, és vízhordást láttunk, amit a befagyott folyó, és a diliház látványa dobott csak fel egy kicsit, nem beszélve a háttérben végighúzódó hegygerincekről. Szeretem az ilyen helyeket, megvan a maguk hangulata, bár tény, hogy olyan, mint egy óriási falu, nem pedig egy város része.Hazaérve kicsit tanultam, és szenvedtem a fészbúk csettel, de aztán 9 felé végre elmentünk bulizni.
A belépő közepesen volt drága, 10 ezer (lányoknak a fele) tugrik, de a hangulat elég jó volt a kanadai dj-nek köszönhetően, na meg a sok fehér miatt. "Expat" party volt, vagyis az itteni külföldiek jöttek össze, néhány mongol baráttal együtt. Nagyon sok emberrel sikerült ismerkedni, és beszélgetni, amennyire a zene mellett erre lehetőség volt, és végre Angie-val is találkoztam, aki ugyan mongol, de a 24 évéből 17-et Magyarországon töltött, így teljesen jól beszéli a nyelvet. Vele és a csak mongolul tudó barátnőjével beszélgettem egy kicsit, mielőtt elkezdtem egy másik ismerősüket bámulni, aki hivatásos táncos, és hát ennek megfelelően volt rajta mit nézni.
A bulinak végül háromnegyed kettőkor lett vége, amikor mindenki elkezdett elmenni, és valaki még lámpát is gyújtott. Elég kár, mert maradtam volna reggelig, de még pár órát minimum. Ezek a partyk hiányoznak néha az életemből itt, Mongóliában.

A hét utolsó napján is bulizni akartam eredetileg, de végül nem jutott rá idő, mert elég sokáig maradtunk Katáéknál Balázst és Krisztát búcsúztatni, mert ők szombaton hazamennek majd. Vittünk magunkkal két afgán srácot, én Ását, na meg ott volt Nándi, a szerzetes barátunk is. Végre finomat ettünk, és a végén nagyot röhögtünk mikor leültem felvenni a bakancsomat, és végigszakadt a gatyám... Viszont az elveszettnek hitt másik farmerom és az eltés pulcsim szerencsésen megkerült, szóval lesz mit felvennem holnap az egyetemre. :D

Ami még említésre mlétó, hogy egyre inkább érik Kína, bár már az első baki is becsúszott. Ása Pekingből akar Thaiföldre repülni, így meg is beszéltük, hogy elmegyünk együtt Hohhotba, Belső-Mongólia, vagyis egy kínai autonóm terület fővárosába, mert egyrészt érdekes, másrészt meg én hivatalos vagyok a szobatársamhoz, aki ott lakik, bár, hogy tényleg náluk lakhatok-e azt nem tudom. Szeretném még egyszer-kétszer tisztázni a dolgot, hogy tuti legyen a meghívás, és tényleg komolyan gondolja. A terv tehát az volt, hogy pár nap Hohhot után Pekingbe megyünk, és néhány napos nézelődés után szétválunk. Ása elrepül, én pedig megyek amerre látok, amerre kedvem van, vagy amerre éppen tudok. A probléma ott jött be, hogy ő tegnap megvette a repjegyet egy kicsit koránra, mert elfelejtette, hogy Hohhotba is el akarunk menni, így ez tuti nem fog beleférni a közös időnkbe. Talán később megyek majd oda egyedül.
Kikérdeztünk egyébként elég sok embert, hogy hogyan lehet lejutni Kínába, és mi kell a vízumhoz. Sokan mondtak sokfélét, így pontosan nem tudjuk, hogy mi is van, és mennyibe fog kerülni, de próbálom megtalálni a legolcsóbb megoldást, mert nagyon nem lesz pénzem. Igazából ami a legdrágább, az a vízum, és az utazás Kínába. Ezek nélkül tökjól ellennék... Ami a pénzt illeti az egyik tanítványom kórházban van és azért nem jön, a másikról meg még ennyit sem tudok. Szóval megint nincs munkám, amikor már éppen elkezdtem volna keresni, és úgy nézett ki, hogy sínen vannak a dolgok.
Ezen túl már komoly balhé van az ösztöndíj felől, mivel Mongólia még mindig nem adott senkinek semennyit, pedig a fél kollégium erre vár, már szeptember óta. Én havi 100 dollárt kéne kapjak, de nem kapom. Minden évben csúszik a kifizetés, na de nem ennyit... Valaki már az oktatási minisztériumba is bement, illetve folyton a suliba járunk, hogy mi van, de állandóan csak azt halljuk, hogy majd.
Én a magam részéről írtam Magyarországra az MÖB-nek (Magyar Ösztöndíj Bizottság), illetve a tanszékre is, hogy segítsenek, és már meg is van a visszajelzés, hogy tud a magyar félről az itteni egyetem, és a budapesti mongol követtségre is kiment már a hivatalos levél, szóval beindult a magyar részről a diplomácia is. Ha mindez nem segít még ebben a hónapban, akkor együtt bemegyünk a suliba, vagy a minisztériumba balhét rendezni, én pedig azon is gondolkozok, hogy a magyar hiányában elmegyek egy másik európai követségre segítséget kérni. Kezd mindenkinek elege lenni belőle, hogy a nem létező pénzünkből kell többet áldozni sok dologra, mivel még diákigazolványunk sincs, amivel igénybe lehetne venni a kedvezményeket.


Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 1.


Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 2.


Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 3.


Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 4.



Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod


Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod


Egy szebb, ulánbátori jurta.


Ulánbátori jurta, gumiabroncs kerítéssel.



Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod


Autószerelés az utcán, ulánbátori jurtanegyed


Utcakép az ulánbátori Shar Mod jurtanegyedben
 

2013. november 19., kedd

Európai Uniós Filmfesztivál és angol tanítás Mongóliában

Utolsó rapszódia c. magyar film plakátja,
Ulánbátor, Európai Uniós Filmfesztivál,
2013. 11. 17-20.
Hétfőn hősiesen, bár némi anyázástól kísérve felkeltem, és bevonszoltam magamat az egyetemre, mert ironikus módon aznap egész tűrhetőek az órák. Elég sűrűre sikeredett nap volt a hét első 24 órája, de ezt jobban élvezem, mint az ellenkezőjét. Suli után találkoztam egy korombeli sráccal, aki angolt akar tanulni, és először szerdán fog jönni ha minden igaz. Heti négyszer két órát tervezünk, óránként 7 ezer tugrikért, ami egész tűrhető fizetés. Az előző napi srác háromra jött, miután a menedzsertől korábban megkaptam az engedélyt, hogy behozhassam a koliba. Enélkül a portás senki idegent nem enged be, főleg nem mongolt. A kiejtése szörnyű, és szeretne nem az alapoktól indulni, de pár mondatot azért tud. Nem reménytelen a srác. A két óra leteltével kirakni nem nagyon sikerült, és Juliára is várni kellett, de végül beestünk a hangulatos ki művész színházba, ahol az Európai Uniós Filmfesztivál van. Hatkor kezdődött az Utolsó rapszódia, ami Liszt utolsó napjait dolgozza fel. Sokan nem voltak, főleg nem fehérek, de Balázs és én értettük a szöveget, a mongoloknak meg feliratozva volt. Persze gondosan rárakva az angolra, hogy Ása és Julia ne érthessék. Mellesleg a Bayreuth folyamatosan Bejrútnak volt fordítva, és nem ez volt az egyetlen hiba, de nekem ez szerencsére nem okozott problémát. Jó érzés volt magyarul, magyar filmet nézni, Ulánbátorban, egy kis színházban, néhány mongollal és pár európai baráttal együtt. Egyébként van itt is színház meg kultúra, nem is csak a divatos, populáris és tulajdonképpen egész sokféle. Ha az ember odafigyel, meg lehet találni őket, ráadásul ez is ingyenes volt.
Mikor a film után kiléptünk az utcára rámjött a köhögés. Esténként az első levegővétel mindig ezt váltja ki. Egyrészt a hirtelen hideg, másrészt a nagy füst miatt. A koli környéke egész tiszta ahhoz a részhez képest ahol voltunk, mivel itt távolabb vagyunk a jurtanegyedektől, de ott tényleg csak néhány méterre lehetett ellátni. A külváros határától kifelé olyan az idő, mint otthon a legnagyobb ködben. A különbség csak annyi, hogy ezt a fűtés okozza, tehát főleg a szén. Gyorsan be is vágódtunk egy leintett kocsiba, ahol már nem volt olyan rossz szag.
A hazamenés előtt Ásával még elmentünk egy olcsóbb koreai étterembe vacsorázni, ahol pont ott ültek az én koreai ismerőseim, így volt kitől tanácsot kérni, mikor nem tudtam két hasonló kaja közül választani. Jó másfél órát ültünk az étteremben, mert még mindig nem tudok gyorsan enni, de jól elbeszélgettük az időt.
Késő este sikerült beszélnem az otthoniakkal, méghozzá csaknem a teljes családdal, ami eléggé megnehezítette a kedd reggeli felkelést. Dél után beállított a menedzser, a „mérnökökkel”, akik lecsekkolták, hogy jó a radiátorom. Előző nap még tényleg jó volt, de azért megfogtam, és már rohantam is utánuk, hogy nem, nem működik. Megint elromlott, és tök hideg. Mondta a menedzser, hogy a mérnökök most éppen „konferenciát tartanak” a szobámról, és a felújítás lehetőségeiről, de később talán kapok egy villanyradiátort.
A mai angolórám előtt volt egy pár szabad órám, amit végre megint tanulásra használtam fel, a tegnap esti hasonló tevékenység mintájára, aztán kimentem a portára várni a tanítványomat. Negyed órával később megkérdeztem tőle, hogy mi van. Ja, nem jön, tudjuk-e holnap pótolni? Tudja a fene, gyere háromra, aztán majd meglátjuk, nekem is dolgom van. Jó, akkor jön ma hétre. Ne gyere, most lenne időm, gyere holnap, aztán kitalálunk valamit. Ilyen baráti árért ne ugráltasson, főleg ne úgy, hogy nem szól előre, hogy nem jön. Ezt a hozzáállást nem szeretem Mongóliában.
El akartam menni ma is a filmfesztiválra, de végül itt ragadtam mosni, beszélgetni, és játszani. Mellesleg ami a mosást illeti, valaki megette egy farmeromat és a pulcsimat. Fogalmam sincs hol lehetnek, de tényleg, már az egész szobát felforgattam, de nincsenek meg.
Holnap suli után kétszer két órát is tartok, mivel ma a menedzsertől szereztem papírt a másik srácnak is, hogy bejöhessen. Mostanában elég sokat vagyok a menedzsernél, és amikor ma leesett neki, hogy angolt tanítok a koliszobámban akkor ért a legnagyobb meglepetés. Kiderült, hogy nála keres a szomszéd kolostorból egy láma angol tanárt, de ami még meglepőbb, hogy nem önkéntes alapon, hanem fizetni is akar érte. Eléggé be vagyok táblázva most, de megkaptam a számát, és majd fel is hívom. Remélem sokat nem akar tanulni, és tényleg szeretne fizetni is érte, mert emellett a két tanítvány mellett sok időm már nincsen dolgozni és tanulni is mellé, a barátokról nem is beszélve.

2013. november 17., vasárnap

Ulánbátori éjszakai élet, és a jurtanegyed

Asiával az ulánbátori magyar étterem előtt.
Előbb a munka, aztán a szórakozás; a csütörtök délutáni állásinterjú után mozis este következett, mert Juliával elmentünk megnézni a Thort (illetve a jegy szerint a Thurt), aztán a már megszokott módon következett a Bliss nevű hely, ahol hetente egyszer mindenféle művészfilmet, vagy legalábbis nem hollywoodit adnak. Ez az a kocsma-étterem, aminek német a tulajdonosa, és ahol szerdán még csak 4500 tugrik volt a currywurst, de csütörtökre ez valahogy 5500 lett. Még meg is kérdeztem a pincért, hogy most mi van, de megmutatta a nem túl friss étlapon, hogy az bizony 5500, mit mutatott előző nap, nem értem. Mellesleg pénz. Az infláció magas, így az árfolyam gyorsan változik, és ezt most is megfigyelhettem. Jelenleg a forintbani összeg kiszámolását nyolccal ajánlom. Tehát az eddigi 6.5 helyett, most már 8 tugrikot ér a forint, de az euro és a dollár is hasonlóan erősödött, illetve a tugrik gyengült. Merem remélni, hogy a mongoloktól egyszer talán tényleg megkapható ösztöndíjamat nem a nyári árfolyamon fogják számolni, mert akkor hülyét kapok.
 
A péntek elég lusta nap lett, mert be akartam menni a suliba, de valamikor délelőtt ébredtem fel, és örömmel konstatáltam, hogy az ébresztő elfelejtett megszólalni, pedig be volt állítva. Na jó, akkor már aludjak tényleg sokáig, felkeltem valamikor dél körül, és gyors kaja után leléptem a Ganden kolostorba videókat csinálni. Hát erősen közepesre sikerült a dolog, úgyhogy majd még visszamegyek egy következő körre, de ami a legnagyobb poén az egészben, hogy a videók fele elveszett, mikor a kártyáról a gépre másoltam őket...
Este rendkívül színvonalas társasjátékozás volt a program a lengyel társasággal és Balázzsal. Alkoholmentesen és nem is túl sokáig, de azért jó volt.
 
Ulánbátori jurtanegyed: vízhordás a házakba (Colongoo,
vagyis a szivárvány nevű lány) elbújt a fényképezés elől.
A szombat eredményes nap volt, mert legalább öt szót megtanultam, ami pont öttel volt több, mint az előző egy hét alatt bemagolt összes új szó együttvéve. Délután viszont tényleg gyakoroltam a nyelvet, bár tény, hogy csak a magyart, mert Ásával és Juliával végre elmentünk a magyar étterembe. A menü sajtos lángos, marhapörkölt nokedlivel, és gulyásleves (igaz, csipetke nélkül) volt, amiket jól körbe is kóstoltunk. Nagyon ízlett minden, és olcsóbb is volt, mint amire számítottam. Kaja után kicsit beszélgettem a tulajjal, aki másfél éve van Mongóliában, mert Magyarországon a főiskolán megismerte a mongol feleségét, így ide költöztek.  Remélem megyünk még máskor is, mert elég jó volt az egész. Magyarországi képek a falon, a gulyásleves kis bográcsban érkezik, néhány köcsög (nem olyan), meg más dolgok Magyarországról. Mindehhez a tévében szumót közvetítenek Japánból.
Este már azt hittem, hogy nem fog semmi se történni, de lejöttek Balázsék és végül hármasban elmentünk bulizni. Mikor 11 felé odaértünk szinte semmi nem volt, de nemsokára beindult a party, és a tánc. A zene durván 70%-a elég pocsék tuctuc volt de azért el lehetett lenni. Fizettetni persze ezúttal is megpróbáltak 26 ezret a 16 helyett, de Balázs lerendezte, így a végén nem sikerült átverniük. Erre itt egyébként fel kell készülni, mert rendszeresen megpróbálják az éttermekben, kávézókban, stb. becsapni az embert és nem  is kicsit. Érdemes tisztában lenni vele, hogy mit fogyaztunk, és az mennyibe került az étlap szerint, aztán a végén jól megnézni a számlát. Ezen kívül aki hosszab időre jön, megtanulja, hogy mennyi egy kiló zöldség, hús, stb. átlag ára, és ott fogja hagyni a piacon a dupla árat mondó árúst. Átlagosan egyébként talán egy olyan 50%-al szeretnek többet kérni, mint ami járna. A szórakozóhelyekre visszatérve van belőlük nem egy, de mind fizetős és néha bezárnak éjfélkor. Az belépő ezúttal 5000 tugrik volt, ami igen jónak mondható, mert 10-20 ezer az átlag.

A vasárnap eddigi része kicsit érdekesebben telt, mert újabb 11-es kelést és egy rövid reggelit követően elindultam, hogy kimenjek a városból észak felé, kicsit természetben lenni és fényképezni, de fél órás várakozás után megtudtam, hogy a buszra, amire át kellene szállnom még egy bő órát kellene várni, így elindultam a jurtanegyedben fényképezni és körülnézni. Itt is megerősödött bennem, hogy vannak nagyon kedves emberek, és oltári nagy parasztok, mert elég sokkal találkoztam, és beszéltem is. Beszéltem többek között egy egyetemista lánnyal, aki vízért ment 3 kistesójával. Itt is úgy van ez, hogy kis kétkerekű húzós fémkocsival viszik a durván 25 literes sárga műanyag kannákat, hogy jelképes összegért megtöltsék vízzel, aztán kezdődhet a menet felfelé a meredek hegyre, a köves földúton. 10-12 éves gyerekek simán 50-60 kilós kocsikat vonszolnak magukkal. El lehet képzelni, hogy mennyire kikészülnek közben. Látszik, hogy iszonyúan erőlködnek, és nagyon sűrűn megállnak. Jó képet erről pont nem sikerült csinálnom, de a rövid meredek részen segítettem egy kissrácnak, aztán picit az előbbi csajnak is. Név szerint Szivárványnak, ami a magyar fordítást illeti.
A jurtanegyed egyébként tényleg tök érdekes. Egyszercsak elvágólag megszűnik a város, a magas házakkal, és kezdetét veszi a jurtanegyed, ahol nagyobb, deszkakerítéssel körülvett udvarokon állnak a jurták és a házak vegyesen. A főút aszfaltozott, és busz jár rajta, néhol van 1-1 nagyobb, de többnyire félkész épületek, vagy egy nagyobb bolt, de ezen túl csak a poros földutak, a háttérben hegyek, a város felé fehér toronyházszellemek, de az előtér jurtanegyed, ameddig a szem ellát. A képet csak a távvezetékek törik meg minden irányban. A legnagyobb út mellett, a buszmegállókhoz közel zsákokban árulják a fát és a szenet, néha kis teherautókról, ezen kívül sok még a kis vegyesbolt, és a gumis. Nem csoda, ezeken az utakon, ezzel a sebességgel és vezetési stílússal szeret kidurranni a kerék, aminek a legjobb bizonyítéka az út szélén kereketcserélő sofőrök nem ritka látványa. Amiből sok van még az utcákon az a kutya, de eddig még az összes nagyon békés volt. A szmog egyébként egyre nagyobb, amin ha átsüt a nap, fehérré válik és így keletkeznek a toronyházszellemek. A környezetszennyezésen felbuzdulva, és spórolással megspékelve akartam eredetileg egy zoknit éleszteni újjá, mosogatórongy szerepében, de nem találtam eléggé szétszakadtad, ezért inkább vettem rendes szivacsot a boltban. Pedig zoknis módszer igazi kolimegoldás lett volna.
 
Ma este találkoztam egy egyetemista párral, akik közül a fiú akar angolt tanulni, mert nem tud semmit, de december 9-én angol állásinterjúra mennek, hogy nyáron Amerikába mehessenek diákmunkára, az angolul egész jól tudó barátnőjével és az interjú is angolul lesz. Szóval három hétig fogom tanítani elvben a srácot, aránylag nagyon szar fizetésért, de egyenlőre nincs jobb, ők meg szimpatikusak is.
A magyar étterem után egyébként szombaton is találkoztam valakivel, de kitalálta, hogy én nem tudok elég jól mongolul, biztos nem értene meg, és inkább keres mongol tanárt. Oké, ha mongolul akarsz csevegni, akkor hajrá, én találok mást aki tényleg angolozni akar.
 
Asia és Julia az ulánbátori magyar étterem előtt.

Juliával az ulánbátori magyar étterem előtt.

Ulánbátori jurtanegyed: egy aszfaltozott főutca, deszkakerítéssel.

Ulánbátori jurtanegyed: vízhordó fiú egy áátlagos utcán.

Ulánbátori jurtanegyed: kíváncsiskodó kislány, tetszett neki a fényképe.

Ulánbátori jurtanegyed: utcakép.

Ulánbátori jurtanegyed: vízhordó fiú pihen meg két emelkedő között.

Ulánbátori jurtanegyed: buszmegálló a főúton, háttérben a
jurtanegyed és a várost övező hegyek.

Ulánbátori jurtanegyed: fontos buszcsomópont boltokkal és
árúsokkal (doloon boodal).

Ulánbátori jurtanegyed: doloon boodal.

Ulánbátori jurtanegyed: külvárosi tájkép.
Ulánbátori jurtanegyed: külvárosi látkép.
Ulánbátori jurtanegyed: A legnagyobb főút mellett árulják.

a tűzifát és a szenet, mellette üres műanyag flakonok, amiket
a hajléktalanok, vagy szegények gyűjtenek egy kevés pénzért
óriási zsákokba.

Ulánbátori jurtanegyed: kilátás és utcakép
Ulánbátori jurtanegyed: tűzifa és szén árúsítása a legnagyobb
főút mellett.

Ulánbátori jurtanegyed: szén árúsítása az út mellett, háttérben
a jurtanegyed, és a várost körülvevő hegyek.

2013. november 14., csütörtök

Újabb színház, kolostor és múzeum látogatás - Ulánbátori élvezetek, tanulás és munka nélkül

Galambok etetése a Ganden kolostor udvarán
A múlt heti balettet egy újabb követte a héten, illetve vasárnap, ami már a múlt hét, de ez mit sem változtat azon, hogyaz előadás jó volt. Choijid Tara volt műsoron, ami egy mongol buddhista darab, helyi jelképekkel, ruhákkal, istenségekkel, az alvilában, stb. Teljesen más volt az összes eddig látottnál, és annak ellenére, hogy nem teljeseen fogtam fel, hogy mikor mi történik, elég érdekes volt.
Szeretném leírni, milyen volt a látvány, de nem lehet európai dolgokhoz hasonlítani. Látni kell.
 
A hét netovábbja, hogy egész rendesen sikerült lezuhanyoznom, utoljára a nőiben, mivel a férfi foglalt volt. A csajok is mindig a férfibe mennek, miért ne mehetnék én akkor a nőibe. Öt percig folyattam a jéghideg vizet, mire rájöttem, hogy valami marha fordítva szerelte fel a csapot, és a hideget kéne kinyitnom...

A szerdai, eseménydús nap leírása előtt egy kis hétköznapi élet. Említettem, hogy a kezdő csoportban azért nem tanulok, mert alig van valami, ami számomra is új lenne, viszont a középhaladóban se jobb a helyzet, mivel az meg túl nehéz. Az egyik tanár folyton piszkál, hogy miért nem megyek át a kezdőbe, ha azt se értem mit mond, szóval elmagyaráztam neki, hogy mi a szitu. Utána sokkal kedvesebb lett, és azóta nekem külön házikat ad. A többi óra továbbra is dögunalom. Ami még jó, az a nyelvtan, mivel ott angol nyelvű, és elég jól használható könyvünk van, na de a műveltség óra, amikor a nyereg alkatrészeit tanuljuk... Na nee, túl sok volt már ebből otthon.
Angol módra az időjárásra térve, pár napja még -12 és -18 fok között volt a hőmérséklet napközben is, de azért ki lehetett bírni. Tegnap nulla, míg szerdán talán -5 fok lehetett, csütörtökön, vagyis ma pedig -14 fok volt reggel, igazából egész kellemes meleg volt a hét elején. Az alacsony páratartalom miatt tényleg annak tűnik. Mellesleg a szobámban rossz a radiátor, szóval a teteje egy kicsit langyos, de amúgy tök hideg.


Ganden kolostor egyik udvara.
Kabátot még midig nem vettem, mivel lusta voltam vasárnap felkelni, miután előző éjszaka negyed ötig beszélgettünk a folyosón. Ami azt illeti a szombat is hasonlóképpen, semmittevéssel telt el. Tanulni nincs semmi motivációm, de azért próbálkozok vele. A fő projekt viszont még most is a munkakeresés, és a társaság. A netes hirdetést pár naponta megújítom, így sokan hívnak, de az érdeklődők közül nem nagyon jönnek ténylegesen tanulni is. Egyrészt aki felhív az végül meggondolja magát, vagy csak simán határozatlan, és nem lehet vele megbeszélni, hogy mikor akar jönni, a másik oldalról viszont nem nevetséges, hanem egyenesen pofátlan összegeket akarnak fizetni érte. Ez többnyire 770 forint körül van, aminél egy nyelviskolában is minimum kétszer ennyit keresek, és ott még van 20 másik ember, nem pedig egyszemélyes óra. Többször is tapasztaltam már, hogy ők sokkal többet várnak tőlünk, mint amit tőlük kaphat az ember. Kevés pénzért ugráltatnak, lehetőleg azonnal, de másoknál belefér, hogy nem jön el egy találkozóra, és nem is szól. Kicsit szélsőségesnek érzem az embereket, tudnak nagyon kedvesek lenni, és nagyon parasztok is, mindkettőt erősebben, mint otthon.
Hétfőn este átmentem a német lányhoz filmet nézni, amiből az lett, hogy ment a film, mi meg dumáltunk, majd jöttek az idióta youtubeos videók, aminek meg az lett a vége, hogy valamikor fél 12 felé kapcsoltuk ki a gépet. Ha most azt várjátok, hogy ezután bementünk a szobájába, becsuktuk az ajtót, és lekapcsoltuk a villanyt, akkor nem foglak kiábrándítani titeket, de tovább már ne képzeljétek a dolgot. Durván a 14. emeleten van a szobája, abban a házba, ami egyébként is egy dombon van, így az egész várost látni lehetett volna az ablakból, ha nincs szmog. Mindazonáltal irigyeltem a kényelemért, és a kilátásért.

A Ganden kolostor főiskoláájának kapuja.
Kedden megint rajtam volt egy kicsit, hogy utálom az országot, és mindeknkit aki itt van, de aztán leesett a hó, amiről az előző bejegyzést is írtam (videóztam), és ez eléggé felvidított. Még ma, csütörtökön is bőven is van belőle bőven. A hóból is, meg a jó kedvből is. A suliban tegnap csak unalmas órák voltak, ezért lusta voltam bemenni, de dél körül elmentünk Damdinsuren, egy 20. századi, elég neves ember lakásán berendezett múzeumba, az egyetem mellé. Később európai pékségben ebédeltünk, ami végre egy kicsit hazai volt, majd következett a hétköznap egész csendes és nyugodt Ganden kolostor, ahol némi tudományos munka (nem az én részemről) után bementünk egy szertartásra. Más volt, mint a haragvó isteneké, mivel itt sokkal szebb volt a dallam, és nagyobb volt az egész, sok híres lámával. Csináltam is néhány videót, de nem volt egyszerű, mivel folyamatosan ment a dumálás és telefonálás (itt ez megengedett), vagyis az ének mellé folyton ott van az idegesítő háttérzaj, illetve a fényképezőm elé is folyton bemászkáltak, vagyis nincs egyben 10 másodperc rázkódás, vagy egy két fej belógatása nélkül. Hogy fogom én ezt használni, azt nem tudom... A szertartás mindenesetre érdekes volt, előtte etettem galambot, így én is kivettem a részem az áldozatból, és még azt is megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor az embert galambok lepik el, és a karomra szállva esznek a tenyeremből. (Itthon aztán halálra mostam a kabátomat fertőtlenítővel.) Hazafelé bementem a piacra, de se sál, se sapka nem volt, ezért csak némi kaját vettem. Estére sikerült hazaérnem, az egyre több karácsonyi dísz között, és egyből felmentem a sokat emlegetett lengyel ismerősömhöz, akit nevezzünk mostantól Ásának (egyébként Asia). A couchsurfing meetingre nem jött velem, csak a szintén említett német lány, aki mostantól Julia lesz, de megetetett tejbegrízzel. Szóval este Juliával voltam, az elég családiasra sikerült találkozó, mert mi voltunk az egyetlen fehér jelenlévők, de így is jó volt minden. Nem gondoltam volna, hogy miután Berlinben kihagytam, itt fogok először currywurstot enni, mivel német a hely tulajdonosa. Ezen kívül még egy nagy öröm volt az este, mikor Manda (helyi mongol főszervező, Németországban élt éveket, nagyon jófej csajszi) a kezembe nyomta a telefonját, hogy beszéljek magyarul, majd lelépett cigizni. Kicsit meglepődtem, de nem vagyok semmi jónak elrontója, elkezdtem magyarul dumálni, és rövid úton kiderült, hogy egy mongol lánnyal beszélek, aki Magyarországon élt, és ha nem mondják nekem, hogy mongol, akkor a beszélgetés alapján nem jövök rá, hogy nem ez az anyanyelve. Talán a jövő héten eljön a couchsurfing találkozóra, nagyon kíváncsi vagyok rá, mert ő is tökre jófejnek tűnt a telefonban.
 
Szintén szerdán történt, mikor éppen Ása etetett, hogy egy nyelviskolából telefonáltak, hogy tanárt keressek, és menjek már el egy interjúra hozzájuk. Ma el is mentem, kiderült, hogy egy újonnan alapított iskoláról van szó, közepesen frekventált helyen, és talán a jövő hétre összegyűlik a csoport és akkor talán felhívnak majd, hogy menjek tanítani. Az ösztöndíjam még mindig nem jött meg, ahogy a diákigazolványom se. Ma voltam bent az irodában érdeklődni, hogy mi van, de semmit nem mondtak azon kívül, hogy majd... Kezd sok lenni a talán. :D
Ganden kolostor galambjai - én is így álltam a tömeg közepén.


Szertartás, és a hívek leborulása: Ganden kolostor.
 
A Ganden kolostor főiskolájának csendes belső udvara.

 

2013. november 12., kedd

Ulánbátori örömök: végre havazik! (videó)

Akartam ma blogot írni, hogy mégis mondjak magamról valamit, habár sok érdekes nem történt, csak a hétköznapok. Most viszont az írás helyett itt van egy videó a havazásról, mert ezt ma nagyon élveztem.
Éppen a boltba mentem, mikor a koliból kilépve megláttam a havat, szóval a vásárlás után azonnal rohantam a fényképezővel megcsinálni a blog első rendes(ebb) videóját.

2013. november 8., péntek

Mongol munka II. - hideg is, meleg is


Ulánbátori kép és kilátás az egyetem épületére
Mostanában eléggé vegyes érzések vannak bennem,  úgy mindennel kapcsolatban. Próbálok nem azon agyalni, hogy mi lesz velem a suli elvégzése után, de attól nem tudok elvonatkoztatni, hogy itt mi van. Jó is, de most éppen a rosszra gondolok. Ha belegondolok azért van társaságom, de néha mégse elég. És az emberek a koliban kezdenek kicsit antiszociálissá válni. Eddig is ment a klikkesedés, de korábban azért csak kimentek a többiek is sörözni a folyosóra, legalább péntek esténként. Ez a kedv valahogy mostanában kezd alábbhagyni, ráadásul az a lengyel lány is el akar költözni, akivel néha el szoktam mászkálni. Egyébként meg tudom érteni, hogy nem akar még hét hónapon át hideg vízzel zuhanyozni, a nem éppen szaunává fűtött fürdőben.

Az ulánbátori történelmi múzeum egyik kiállítóterme: őskori leletek
Na de kezdjük egy hasonló hangulatú, de azért tulajdonképpen pozitívként elkönyvelhető nappal: csütörtök. Az első óra ugyebár konferencia miatt elmaradt, és a másodikon se tudtunk elmenni a beharangozott múzeumba, mivel zárva volt, így a történelmi múzeum lett az alternatíva. Egyszer már voltam itt, egy egytermes, időszaki kiállításon, de most jobban végig tudtuk járni az egészet, annak ellenére, hogy a csoport eléggé rohant. A múzeum közepesen nagy, és tényleg szépen és igényesen meg van csinálva. A mongol feliratok mellett, többnyire angol is akad és sok érdekes tárgy van kiállítva Mongóliából, egészen az őskortól kezdődően. A különböző kő-, majd bronzeszközöket lassan a különböző mongol népcsoportok viseletét bemutató terem váltja fel, de látható még itt a mongol kor előtti hun, türk, stb. lelet is. Van nyílhegy, lószerszám, arany ékszer, feliratos kövek (néha csak másolat, de az is szép), kocsi megmaradt elemei, és sok kép az ásatásokról. A belépő diákoknak 380 forint, és felnőtteknek is talán csak a duplája. videózni 2300 forintért lehet, míg a fényképezésért 1500 forintot kérnek el. A kiállítás után egy nagyobb koreai-japán-thai-magyar társasággal célba vettünk egy jó messze lévő helyet, ahol nem találtunk ebédidőben is üres asztalt, így visszagyalogoltunk az egyetem mellé, egy elegáns koreai étterembe, ami szintén tömve volt. Végül némi hezitálás után egy emelettel feljebb, egy másik koreai étteremben kötöttünk ki, ahol közepesen voltak drágák az ételek, de a vékonyabb pénztárcájúaknak itt is lehetősége van választani a két olcsó étel közül, ami a "rámen" leves, vagyis az otthon zacskós levesnek nevezett tésztás leves finomabb verziója, és a "kimbab", vagyis a koreai sushi. Tulajdonképpen mindkettővel jól lehet lakni, és finomak is, a kimbab meg még egészséges is. Az áruk 600-600 forint. Egy másik helyen láttam levest 900 forintért is, de az már pofátlanul drágának számít.
Köszönhetően a sok mászkálásnak elég későn értünk ide, és úgy volt, hogy háromkor tanítok valakit. Fél három körül ki is hozták a tűzforró kajákat, én pedig élve a gyanúperrel megpróbáltam felhívni a tanítványomat, hogy ugye eljön, ha már felállok az asztaltól. Nagyon nem nehéz kitalálni, hogy nem vette fel a telefont, és a második hívásomat is kinyomta, ezért ezt nemleges válasznak tekintettem és nem mentem el  a találkozóra.
Délután négytől következett a nap fénypontja, mert egy kivételesen tényleg komolynak tűnő tanítványhoz kellett mennem, a város túlfelére, de végülis odataláltam. Taxival, amit ki akartak fizetni, de csak nagy pénze volt az anyukának, így mnégis én fizettem érte. Azért a piros pontot beírtam neki magamban. Mintha nem is Ulánbátor lett volna, csendes, nyugodt, és tiszta környék, itt laknak azok, akik megtehetik. Egy amerikai iskolába járó, hat éves lányt kellett tanítanom, aki nem járt az iskolához tartozó óvodába ezért eléggé le van maradva a többiekhez képest. Kicsit szégyenlős volt, de sikerült meggyőznöm, hogy nem harapok, és még mongolul is lehet velem beszélgetni, ami a külföldiek esetében elég ritka dolognak számít. Két órát voltam náluk, aztán még vacsorára is ottmarasztaltak. A megegyezés az lett, hogy egyenlőre heti 2x2 órában tanítok, aztán majd meglátjuk, hogy beválik-e és kell-e több, vagy kell-e egy másik tanár helyettem.
Az egész család tök kedves volt, úgyhogy nagyon vidáman indultam el a belvárosba filmet nézni egy kávézóban, ahol csütörtökönként valami kevésbé ismert filmet vetítenek. Kicsit csalódás volt, hogy itt nagyon beszélgetni nem sikerült, pedig tényleg nagyon kellene az a társaság.
 
Ma, vagyis pénteken a "szigorú néni" megint előadta az órán, hogy ha nem értem mit mondd, akkor menjek át a kezdő csoportba. Könyörgök, ott se tanulok semmit, mert nincs semmi új, itt se, mert nem értem, köztes csoport pedig nincs. Akkor most mégis mit kéne csinálnom...? Meglepően jófej volt, és adott nekem külön házit. A rendeset nem tudom megcsinálni, mert többnyire a feladatot se értem meg, ugyanis egy másik könyvvel ellentétben itt semmi angol nincsen, és példák se nagyon. Az angol nyelvtankönyvet egyébként itthon tanulgatom, amikor éppen nem vagyok lusta. Jó lenne tényleg megtanulni a nyelvet, legalább annyira, hogy levizsgázzak belőle, és legyen egy diplomám egérpadnak...
 
Tükör nincsen, csak egy a lépcsőházban, meg egy a fürdőben így szerencsére nem sokszor látom magamat, de ma megállapítottam, hogy kezdek hajléktalannak kinézni, szóval bevettem magamat a fürdőszobába a hajvágóval és a borotvával, mivel éppen volt melegvíz. Pont sikerült magamat beáztatni, és már nyúltam volna a tusfürdőért, mikor a melegből hirtelen hideg lett, és hiába vártam, nem lett jobb, pedig még egy telefont is elintéztem közben. Később azért valahogyan rendbe szedtem magam, de nem volt egyszerű. Apropó telefon. A tegnapi anyuka hívott, fél három körül. Na mi lehet az, mikorra menjek, korábbanra vagy későbbre? Ne menjek. Találtak egy mongol tanárt a kiscsaj amerikai sulijából. Hurrá. Már megint nincsen semmi munkám, pedig ez annyira jónak tűnt. Szóval most megint itthon ülök, az üres szobában (a szobatársamat hetente egyszer ha látom). Viszont megújítottam a hirdetést a neten, és egy másik magániskolába is elmentem, mert valaki javasolta tegnap este. Végülis veszteni nem tudok vele. Most az önéletrajzomat kell elküldeni, aztán lesz ami lesz.
 
Nagyon remélem, hogy ma este lesz valami buli, vagy bármiféle összejövetel, mert nem szeretnék egész nap itt dekkolni. Lenne ugyan dolgom, de egyrészt akkor sem, másrészt pedig ezek 90 százalékához internet kell, aminek a sebességéről és rendelkezésre állásáról azt hiszem már írtam...
 

Sziklarajz az ulánbátori történelmi múzeumban:
Állatok háziasítása
Bronzkor (i. e. 3000)
Arkhangai megye, Khotont, Chuluut folyó

 
Arany ékszerek az ulánbátori történelmi múzeumban
 
Koreai étterem
 
És még mindig koreai étterem. Meg nem mondom mi ez,
de megettem.

2013. november 6., szerda

Munka Mongóliában és a dolgos hétköznapok

A lassan megszokottnak nevezhető heti egyszeri élménybeszámolók sorát megtörve, az előbbiekhez képest idejekorán közlöm ezt a bejegyzést, mivel nem akarlak váratni titeket, és amúgy is zajlik az élet.
 
Ahogy azt az előző bejegyzés végén beharangoztam, és ahogy itt is mindenkitől ezt hallottam, hétfőn volt Dzsingisz kán születésnapja, méghozzá a 851. Sok ünnepség nem tudom, hogy volt-e, mert én csak egy rövid időre mentem el a parlament előtti nagy térre, de
az épületbe legalább bejutotttam.
Na de nem ezzel indult a nap, amit dél körüli keléssel sikerült kezdenem (ezért késtem le a délelőtti ünnepséget), mert természetesen megint zuhanyzás volt a program. A földszinti konyhában forró víz jön a csapból, hurrá, irány a fürdő! Második emeleti zárva, harmadik emeleti foglalt, negyedik emeletiben jön a víz. Éljen! Ruha letép víz kinyit, jön is a jó forró víz, aztán másodpercek múlva ugyanazzal a lendülettel el is áll. Innentől kezdve a csap csak krákogott és kicsit mozgott, de a meleg vízes feléből nem jött ki egy csepp sem. Nincs elég nyomás, ha a harmadikon van valaki. Vissza a harmadikra, férfi zárva, női üres, gyorsan oda be. Még szép, hogy itt sincs nyomás. Végül a nap megkoronázásaként délután mégis sikerült lezuhanyoznom, és tiszta ruhát vennem, ami itt eléggé felértékelődött mostanában.

Még délelőtt a zuhanyzóba menet találkoztam egy kínai csajszival, akit még az előző, kezdő csoportból ismerek, és aki éppen személyes szakácskönyvében lévő, összesen két féle étel közül főzte az egyiket, ami tulajdonképpen csak párolt zöldség volt. Nagyon nem kellett kényszerítenie rá, hogy csatlakozzak hozzá kajálni, így végül ebéd után együtt mentünk a térre is, ahol a parlamentben két termet, és a hagyományos mongol zászlókat lehetett megnézni, az ünnep alkalmából. A csajszit egyébként nagyon bírom, mert egyrészt kínai-mongol-angol vegyes nyelven próbáljuk megérteni egymást, néha nem túl könnyen, de ami a csúcspoén, az a fél méteres, magas sarkú cipője, amiben alapvetően nem tud járni, vagy ha mégis akkor gyök kettővel, és tíz perc után panaszkodik, hogy fáradt. Múltkor suliba menet úgy kaptam el, hogy ne vágódjon pofára, mikor fellépett a járdára.

Kedden már volt suli, és miután előző nap este munkát kerestem a neten, szkájpoltam és elég sokáig semmit tettem, kissé álmosan nyitottam ajtót mikor Fida, az afgán srác reggel bekopogott, hogy menjünk suliba. Alsógatyában és kómásan közöltem, hogy már majdnem kész vagyok, majd gyorsan felvettem a tegnapi ruháimat, és irány az egyetem. Útközben találkoztunk a tegnapi kínai lánnyal, akit ma is elkaptam, mert megint eljátszotta a félrelépőset.
Miután végre bujutottunka suli enyhén alulméretezett ajtaján, belépek a terembe, hidegebb van, mint kint. Egy lengyel csaj imádja magára nyitni az ablakot, és mindenki mást megfagyasztani, így ő vidáman ült  a mínuszban, míg mindenki más kabátban didergett körülötte.
- Nincs itt kicsit hideg?
- Nincs, csak -2 fok van... És mosolyogva ül tovább... Nem mindenki érti a célzást...
Utánunk nem sokkal, a szokásos 10 perc késéssel megérkezett a tanár is, aki végre becsukatta az ablakot, mielőtt rájött volna, hogy nincs házim.
- Miért nincs?
- Próbáltam megírni, de befagyott a tollamban a tinta...

Suli után kaja Balázzsal, a kártyámat már megint nem fogadták el, hiába van kiírva, hogy jó.  Többnyire egyébként az a baj, hogy egyszerűen nem értenek a bakkártyához. Na de sebaj, most is jó a kedvem, főleg, hogy 2 helyről visszaírtak, ahová tegnap este küldtem ímélt, menjek be interjúra. Némi keresgéléssel meg is lett az első hely, szokás szerint visszahívnak majd. Felhívom a másodikat, hol vannak pontosan. A nő 10 percig nem volt képes elmagyarázni az utat, mert angolul nem tudja. Fogjak egy taxit, és majd ő mongolul elmondja  a sofőrnek. Persze a pénzemet otthon hagytam, hogy ne tudjam elkölteni út közben, szóval visszamentem a koliba, pénz felszed, majd integetés a főút szélén. Kicsit drágán, de eljutottam a tényleg nem túl feltűnő iskolába, útközben meg gyakoroltam a nyelvet a sofőrrel. A suliban ketten fogadtak, de csak az egyik tudott angolul. Előadtam a másiknak mongolul, hogy tanulok ugyan mongolt, de az angolom még kicsit jobb. Na ezzel bevágódtam, meg persze azzal is, hogy az először felkínált szék összetört alattam. Elvileg anyanyelvi tanárt keresnek, és ők is visszahívnak majd, de az interjú mindenesetre elég jó hangulatban telt el.
 
A legfrissebb híreim szerda estiek, bár ez Magyarországon még bőven dél körül van. Feladtam egy hirdetést a neten, hogy magánórát vállalok, és így estére, mikor az embereknek van idejük netet nézni, akadtak is jelentkezők. Egy csajt ma ötkor tanítottam volna, de negyed hatkor írt egy sms-t, hogy mégse ér rá. Imádom... Ez olyan tipikus mongol, mint a határozatlanság. A következő pasi fél órát hallgatott a telefonban, mielőtt átvettem volna a beszélgetés irányítását.
- Szóval angolul akar tanulni?
- Ühüm.
- Holnap kettőkor ráér?
- Igen.
- Tudja hol van az egyetem?
- Igen.
- Jó, akkor holnap, kettőkor az egyetemnél jó lesz?
- Igen.
- Oké, akkor az egyetem előtt, holnap, kettőkor.

Remélem, hogy tényleg el fog jönni, és nem csak rámondta a századik rákérdezésemre is, hogy jó. Arra már rájöttem, hogy a szájukba kell rágni mindent az embereknek, mert néha csak így működik (kivételek persze vannak).
A következő érdeklődő végre tényleg komolynak tűnt. Valaki  a 6 éves lányát akarja felkészíttetni az amerikai iskolára, és még angolul is tud beszélni, így vele végre rendesen meg tudtam beszélni mindent. Holnap az előző pasas után megyek hozzájuk, a gazdag részére a városnak. Remélem kifizetik a taxit is, mert nincs közel, és a nyelviskolához hasonlóan, csak azzal jutok oda, mert nem tudta elmondani, hogy hol van. Szóval lehet drukkolni nekem, mert van itt munka, csak meg kell találni. Remélhetőleg összejönnek a dolgok, és sikerült zöldágra vergődni az érdeklődőkkel.
 
A jövőről még annyit, hogy holnap megint elmarad az első órám egy konferencia miatt, és a másodikon is valami múzeumba megyünk, ami elmondás alapján a Csodák Palotájához lehet hasonló, de gondolom, hogy nem ugyanaz. Egyébként itt vannak tényleg teljesen európai színvonalú kiállítások, meg minden, csak sokkal kissebbek. A társaság egyébként továbbra is jó, meg alakul is egyre inkább, főleg a couchsurfing révén. Ma a múltkori kalóz sapkás lánnyal ebédeltem. Nagy utazó, vele biztos lesz közös téma. Gyűjtöm a tippeket, és készülök rá, hogy hogyan lehet utazni a nagyvilágban. Annyi utazóval vagyok körülvéve, hogy lassan megőrülök attól, hogy még nem fejeztem be a sulit, és nem mehetek valahová. Nem mintha most éppen nem utanznék. :D

2013. november 3., vasárnap

Mongol Halloween, balett előadás, koncert, és a helyi külföldiek

Még nem az igazi...(party shop)
Többé-kevésbé sikerült kijönni a betegségből, de azért a suli még néha kimaradt a héten. Egyszer én nem mentem be, egyszer meg a tanárok… Utoljára pénteken sikerült eljátszaniuk, már nem első alkalommal, hogy bejelentették, az első óra elmaradását, ne is menjünk, csak a másodikra, aztán oda se jött be senki. Mikor mentem a suliba, jött szembe két lengyel csoporttársam, akik már visszafelé jöttek a hírrel, én tehát el se értem az egyetemig.
Azon túl, hogy mongolul itt se fogok megtanulni, ez nagy problémát nem okozott, mivel legalább volt időm mosni, a már ismertetett csodában, amibe lavorral kell hordani a vizet a zuhanyzóból és röpke tíz perc alatt meg is lehet tölteni. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a hét közepe felé enyhén besokalltam, és kezdtem a pokolba kívánni az egész országot, pláne, hogy a net is akkor halt meg, amikor éppen az otthoniakkal beszélgettem volna. Nincs rendes internet, nincs rendes meleg víz, és nincs rendesen áram se. A lista persze még tetszőlegesen folytatható, de van itt ennél rosszabb is. A mi kolink még mindig a jobbak közé sorolható, bár hülyeségek itt is vannak. Mint például az, hogy az összesen 12 zuhanyzóból jelenleg 4 zárva van, mert a két naposra tervezett felújítás durván egy hónapja zajlik. Illetve nem zajlik, csak zárva van a fürdő és nem csinálnak benne semmit. Marad tehát a másik 4 fürdőszoba, 2-2 zuhanykabinnal. Ez úgy néz ki, hogy köztük fal van, de nincs függöny, ahogy a szellőzés is erősen hiányos így az összes falon folyik a víz, és nincsen hová pakolni. Ráadásul a nőiben nem igazán van lámpa, így minden csaj a férfibe jár, ami azt eredményezi, hogy még mocskosabb tőle az egész. Én megértem, hogy szegényeknek néha csomókban hullik a haja, keresztbe-hosszába az egész helyiségben, ne de a tampon is csak úgy hopp kihullik…? Na jó, ez egy kicsit túlzás volt, de a betétnek a papírját tényleg sikerült már megtalálnom a zuhany alatt. Azóta nem is voltam abban a fülkében. Más kérdés, hogy azért nem, mert pár napja letéptem a zuhanyrózsát és most csak a cső lóg le a falról. Igazából csak arrébb akartam állítani, de véletlenül a kezemben maradt, ami mondjuk nem meglepő, mivel rohad szét az egész.
Szóval az ország kicsit rohad, de ápolják a külkapcsolatokat, így rendszeresen állnak rendőrök az út mindkét oldalán, végig a repülőtérig, mikor külföldi küldöttség érkezik. Kíváncsi vagyok, hogy Hende Csabát is így várják-e majd, mert ugyan a magyar hírekben nyomát se találtam, de Ganboldtól, aki tolmácsolni fog neki tudom, hogy nemsokára érkezik, egy gyors vizitre. A magyar delegációkat egyébként szeretni szokták az itteni kutatók, mert szívesen segítenek a nem kis mennyiségű könyv hazaszállításában, amit itt vesznek meg az emberek, különböző tudományos célokból.
Utoljára egyébként rendőrsorfalat, a budapestihez kicsit hasonló hosszúságú, de plázamentes repülőtéri úton volt szerencsém megcsodálni, amikor egy Magyarországon élt, mongol szerzetesnő mesteréhez mentünk fényképezni. Egy CD-n dolgozik, amin különböző buddhista szövegek lesznek hallhatóak, az ő előadásában, és ennek kellett elkészíteni a borítóképét. Merem remélni, hogy sikerült tényleg jó képet csinálnom róla, mert néha nem volt teljesen egyszerű. Nála sikerült viszont újra megfigyelni, hogy lehet egy épület kívülről lepusztult és romos, belül a lakások szépek. Néha ócska kínai műanyaggal rendezik be, és nem is zsúfolják őket úgy tele, mint mi, ami üresség érzését kelti, de itt például a gyerekszobát bármelyik magyar fiú megirigyelte volna, de még az Ikea is. Elég nagy tudású szerzetesnőről van egyébként szó, akinek egy külön kis szobája van tele mindennel, ami buddhista, és az oltár annyit érhet, mint maga a lakás. Ennyire szépet még sehol se láttam, tényleg nagyon igényes és jól berendezett szobácska volt.
A héten a Halloween volt a meghatározó, és ennek jegyében telt el sok készülődés. Gyertyát nem gyújtottam a hétvégén, mert elég depressziós tud lenni a hangulatom anélkül is, minek még jobban fokozni. A mélypont után mindenesetre fellendülés jött, és most már újra élvezem a tömött buszt, és az arcomba vágó hideg szelet is, de a portás, zárás utáni felverése sem okoz különösebb problémát, bár ezt talán csak a szokásosnál itt is melegebb idő teszi. Na azért ne magyar 20+ fokra gondoljatok, itt ez legfeljebb 5 fok, de inkább 0 körül mozog. A buszozást és egyéb hülyeségeket néha nagyon tudom élvezni. A buszon rendszeresen mongol zene szól a dugóban, de mikor megy, akkor tényleg megy. Szóval a Halloween buli első köre a party shopba vezetett, ahol többen is összefutottunk, és választottunk 1-1 vicces kalapot egymásnak. A jelmezek egy jelentős részét egyébként valószínűleg a sex shopban is be tudtuk volna szerezni, talán még valamivel kedvezőbb áron is, de ilyen végül nem került a kosárba. A boltban (mármint előbbiben) sikerült megállapítanom, hogy a bankkártyám már megint nem működik, de azóta ezt már megoldotta a bankom, így újra van pénzem, bár otthonról is kérni kellett. Az ösztöndíjam a diákigazolványhoz hasonlóan késik, mert az oktatási miniszternek kell aláírnia, de ő csak 4-én jön haza Németországból, ezért most elvben rá kell várni. Kíváncsi vagyok mikor lesz ebből bármi. Még jó idő van, de nemsokára kabátot kell vegyek, mivel a mostani csak egy vékony átmeneti kabát, amit még Londonban szereztem be az eső ellen.
Aki még a kalóz kalapját is el tudja venni
(Couchsurfing meeting)
Na de vissza a bulihoz, mert a heti Couchsurfing meeting ezúttal az ünnep jegyében telt el, filmnézéssel és kicsit drágára szabott bulival. Páran közülünk átmentek egy másik helyre, de nekem nem ért meg a dolog 10 ezer tugrikot, ezért visszamentem az eredeti klubba táncolni, meg beszélgetni. Imádom az itteni utazókat, mert elég családias a hangulat, és jó dolgokról lehet velük beszélni, pláne, hogy hasonló az érdeklődési kör is. Barátokat is innen lehet szerezni elég jól, és meg lehet ismerni a helyiek egy részét. Mint például a követségen dolgozó cseh csajt, akit alig bírtam levakarni magamról. Nem volt csúnya, bár nem is egy modell alkat, de ennek ellenére örültem, hogy egy órával később már valaki más ölében vonaglott. Az rendben van, ha egy lány érdeklődő, na de ne ennyire…
Kolibuli, ahol végre a kalóz ejtett foglyot :)
A fő party, avagy a régen várt ünnepély pénteken volt a koliban ahová végre meghívhattunk külsősöket is, a menedzser előzetes engedélyével, így aránylag nagyra és jóra sikeredett a buli. Lehetett volna jobb is, mert az ázsiaiak eléggé kis félősek voltak táncolni (na jó, volt egy koreai lány, aki megtalálta a nyomulás és a kultúráltság közötti színvonalat, és tényleg lehetett vele mit kezdeni), meg a zenét szolgáltató laptopot is elvitte valaki kettőkor, de azért nem volt rossz a hangulat. Eléggé meg volt hirdetve a dolog, de az angolul nem tudók így se nagyon jöttek el, pedig ezer nyelvre fordíttattuk le a programot. Kissé nagyon megy a klikkesedés… Elsején alkoholmentes nap van, így a piálás nem volt nagyon megkönnyítve, mivel a boltokban nem adnak el alkoholt, de azért a titkos készleteknek hála megoldódott ez is.

Koncertfelvétel, és Manda (balra) művészkedése


A bulik után a kultúra következett, és szombaton koncertre mentünk, persze az egyik főfő couchsurfinges szervezővel és még néhány más mongol barátunkkal. Egy zeneszerző estje volt, akinek éneklik a dalait, de ő maga nem szokott színpadra állni. Most se nagyon énekelt, inkább csak gitározott, de Mongólia leghíresebb zenekarai és énekesei léptek fel, 1-2 szám erejéig, így az elmaradhatatlan népviseletes mongol tánc mellett egy jegy áráért rengeteg különböző stílusba kóstolhattunk bele. A zene mellett a show kapott nagy szerepet, amiből a legjobb ötlet az volt, amikor mindenki felkapcsolta a vakut a telefonján és azzal integetett. Olyanná vált a terem, mint a csillagos égbolt, ez tényleg nagyon jó volt, bár a repülőn pont magam mellett látott Göncölhöz semmi sem fogható. A belépő egyébként 3000 forintnak megfelelő tugrik volt, ami már a drága kategória, mivel az operában sincs ennél drágább jegy.
Mi ma, vagyis vasárnap ennek a negyedéért láttuk A. Adam és L. Lavrovszkij Gisellejét, igaz, némi bennfentes segítséggel, de szerintem enélkül is kapható hasonlóan olcsó jegy. A balett egyébként nem töltötte meg a budapestihez képest jóval kisebb és egyszerűbb, de azért szép épületet, pedig az előadás maga elég jó volt. Nem értek a baletthez, és csak azt láttam, hogy 1-1 botlás volt benne, de ezen kívül semmi komoly. A színpad szép volt, jók a díszletek, a ruhák, stb. Egyedül az volt csak furcsa, hogy mindezt mongol arcokkal láttam. Lehet, hogy ez a kultúrsokk hatása, de néha úgy érzem, hogy itt mi, európaiak képviseljük a kultúrát, mivel az európai művet elég nagy számban fehérek nézték meg. Volt sok mongol is, de arányaiban meglepően sok fehér is jelen volt. Egyébként a színház az egyetlen olyan dolog, ami időben elkezdődik, és szintén pozitívum, hogy a kivételt erősítő 1-1 esettől eltekintve csend volt, és senki sem telefonozott.
Ami a mindennapokat illeti, erre mindig kíváncsi az ember, és én is kíváncsi vagyok rá, hogyan telik más utazók napja. Nos készítettem néhány videót erről, és a kajákat rendszeresen lefényképezem. Csináltunk egyszer gulyáslevest, amibe egy óráig gyártottam a csipetkét, de nagyon finom lett, aztán az óra után rendszeresen koreaiakkal járok ebédelni, nem ritkán koreai étterembe. Tök érdekes, hogy ők, hogy eszik a hazai kajákat, mit csinálnak és mit nem, legyen szó akár arról, hogy a kanalat le szabad nyalni, de a pálcikát már nem. Egyébként sokat ülök a gép előtt, nem tanulok eleget, de a szociális életem végre elég jó. Ez szokott mindig a bajom lenni, non-stop kell legyen valaki mellettem és csinálni kell valamit. Ha valami megvan itt, akkor ez igen. Rendszeresen járunk olcsóbb éttermekbe kajálni, meginni valamit és beszélgetni, vagy a heti couchsurfing találkozóra, és egyéb helyekre, különböző emberekkel. Néha ez tényleg a tanulás rovására megy, de mire fogok emlékezni, ha nem ezekre az alkalmakra. Az újonnan megtanulható mongol szavakra is emlékeznék, de azért az egy kicsit más féle emlék lenne, és néha fölöslegesnek is érzem. Azért persze próbálok tanulni, és tervezni a dolgot, ahogy munkát is keresek, habár tehetném még aktívabban. Néha egyébként átsétálok a helyi kolostor udvarán, és tegnap beültem egy kicsit a múltkor már emlegetett, haragvó istenek szertartására. Ezen kívül ott van még a szintén ismert Nándi, aki múltkor az utca túlfeléről köszönt rám, mikor egy lengyel lánnyal mentünk kajálni. Számára a csúcs az volt, amikor ezek után a szerzetessel elkezdtünk magyarul beszélgetni. Azt hiszem sikerült meglepnem őt. Az éttermekre visszautalva egyébként itt nagyon sokféle, talán még az otthoninál is sokszínűbb, és eredeti ízlés szerint főző étterem van, ráadásul a magyarországiakkal ellentétben megfizethetőek, így amikor nem a legolcsóbb helyekre megyünk, akkor nagyon sok különböző, főleg ázsiai ország konyháját tudjuk kipróbálni. A boltokban egyébként elég sok a koreai kaja, így itt van a kimcsi is, ami kb. nemzeti ételnek tekinthető, és egyfajta csípős savanyúság. Sok zacskós levest eszek még itthon, mert olcsó és jobb, mint az otthoni. Ezt egyébként mindenki főzi, a koreaiak és  ajapánok is, hússal vagy mással felturbózva, ráadásul ezt már a lábosban is pálcikával kavargatják. A zacskós levest, és a koreai, kínai éttermek kajáit én is mindig pálcikával eszem, sokszor ezt használom, nem a kés-villa kombinációt. Alább egy kis képgaléria, a fényképezésre érdemes kajákból összeállítva.
Holnap egyébként Dzsingisz kán születésnapja lesz, ami ha jól tudom csak tavaly óta, de munkaszüneti nap, így egyetem egész biztos nem lesz. Mellesleg ünnepelni úgy látszik szeretnek, mert az állami nagy áruház (Ih delguur) előtt már kint vannak a karácsonyfák. A karácsony elvben itt december 31-én van, vagyis összemosódik a szilveszterrel, és az emberek bulizni mennek, nem pedig a családdal vannak. Nyilván nem egy keresztény ország, vagy kultúrkör, bár van néhány templom és keresztény mongolt is ismerek, aki minden vasárnap misére jár. Mellesleg fiatal egyetemista lány, nem pedig valami hitbuzgó öregebb ember. Jut eszembe mongolok, haláli ahogy magyarázzák egymásnak, hogy nézd, ott egy orosz, és azt hiszik, hogy nem értjük meg. Ennél már csak az jobb, mikor nem esik le nekik, hogy mongolul beszélünk hozzájuk, még 10 perc beszélgetés után sem, vagy az amikor mongolul könyörgök, hogy ne beszéljen oroszul, mert nem értem. Többnyire ilyenkor továbbra is az orosszal próbálkoznak és nem jönnek rá, hogy miért magyarázom az anyanyelvükön, hogy csak mongolul beszélek. Ami szintén vicces, az a nálunk is ismert besorolás. Ugye Európában mindenki kínai, ha Ázsiából jött, miközben itt minden fehér orosz vagy amerikai, illetve a lebarnultak esetleg kubaiak lehetnek (Ezt mondjuk még meg akarom kérdezni még valakitől, mert eddig csak egy forrásom van, de igaznak tűnik a sztereotípia.)


Gasztro-galéria:
Ebéd a repülőn: lazac whiskeyvel

Koreai étterem: koreai "sushi" és marhahús
 
Tejberizsszerű ünnepi étel egy kolostorból
 
Csipetkehadsereg

Kis büszkeségek a nagy tál gulyáslevesben
 
Mongol gulyás: mócsingos hús, rizs, krumplipüré, és néha egy kis saláta
 
Valamint a véleményem minderről...
 
Thaiföldi szerzetes barátaink által, a vendégségben készített thai kaja.
 
Sri lankai étterem: nagy tál szójaszószban főtt rizs, friss tintahal-
karikákkal, rákkal, és egyéb nyalánkságokkal.
 
Szokásos és olcsó tésztás leves, némi hússal és tojással feldobva
 
Koreai étterem: az étel mellé hagyományosan különböző savanyú-
ságokat, rántottát, stb. adnak. A pontos összetétel éttermenként vál-
tozik, de mindig 8-9 féle van. A tea és a kis tál rizs szintén ingyen
jár, benne van az árban.

Ugyanaz a koreai étterem, és végre az evés.

Mongol busz, a repülőtéri úton, Ulánbátor felé. Egy koccanás
 miatt állt be az egész, és a busz nem fért el a két kocsi között,
amik nem voltak hajlandóak félreállni. 10 perc álldogálás
után végre átkecmeregtünk köztük.
Úton hazafelé a kiskörútról, némi rövidítéssel (van
aszfalt is, de egy picit hosszabb), keresztül a kolos-
tor udvarán, ahol éppen szertartás zajlik, máskor nem
ilyen forgalmas.
 
Haragvó istenek szertartása. Részlet az egész napos
ünnepségből.
 
 
Haragvó istenek szertartása. Részlet az egész napos
ünnepségből. 2. rész