2015. október 27., kedd

Ulánbátor - A magyarok bejövetele.

A magyarok már a szórakoztatóiparba is bevették magukat. Legalábbis arra az egy alkalomra, melyben velünk forgatott az egyik mongol csatorna.
A magyar követség 56-os fogadásán viszont mi éreztük sokkal jobban magunkat, egy kis unicummal kísérve, de a héten közösen berendeztük a kezdetben elég ramaty állapotban lévő Nemzeti Múzeum egyik termét is.


Régóta nem írtam, pedig sokminden történt, beleértve érdekes, és kevésbé izgalmas dolgokat is. Le se tudtam őket jegyezni, annyira elfoglalt vagyok, de az érdekesebb, lényegi részt most bepótolom.
Móngóliában minden nap egy külön élmény, még akkor is ha semmi különös nem történik. Alapvetően zajlanak a hétköznapok, és túl messzire se szoktunk menni, de voltunk néhányszor egy kortárs mongol művészeti gallériában, egyszer a Tunga egyik ismerősével, aki nem mellesleg egy francia pap. Később elmentünk megnézni az ulánbátori Zana Bazar Szépművészeti Múzeumot is ahol volt ugyan diákjegy, nálunk viszont semmilyen igazolvány hozzá. A végén megalkudtunk abban, hogy ketten együtt megveszünk egy felnőtt jegyet, és akkor mindenki jól jár. Ilyenkor szeretem, hogy rugalmasak a mongolok.
 
Az egyetemen a mongol órák színvonala továbbra is a megszokott, és a gyakorlásnak szánt szövegeket még mindig kizárólag azok közül válogatják, amiket csak a legelvetemültebb, nyálas mesék gyűjteményében lehet fellelni, de még ott is csak nehezen. Ezek közös jellemzője, hogy a többnyire helyesírási hibával írt, angol nevű szereplők történetei már az első sortól kezdve meglehetősen gyanúsak, és érezni lehet, hogy a végén valami nagyon csöpögős csattanó lesz, de amikor az ember tényleg elér az utolsó sorhoz, akkor az minden várakozást alul tud múlni, és a főhősök rendszerint egymást átölelve sírnak... Már többször is gondoltam rá, hogy kiugorjak az ablakon, főleg akkor, amikor még be is kell számolni a történetről, de kezdetben inkább elmondtam két mondatban, majd később ráálltam, hogy kissé kiszínezve, túldramatizálva adjam elő, a koreai lányok hatalmas örömére, akik úgy próbálják visszafolytani a hangos nevetést, hogy olyan hangot közben adnak ki, mint a vízforraló, közvetlenül felrobbanás előtt.
 
A ulánbátori Mongol Nemzeti Múzeumban rendezett fotókiállítás, a magyar-mongol diplomáciai kapcsolatok 65. évfordulója alkalmából.
A ulánbátori Mongol Nemzeti Múzeumban rendezett
fotókiállítás, a magyar-mongol diplomáciai kapcsolatok
65. évfordulója alkalmából.
A múlt héten viszont nem volt alkalmam ezt hallgatni, ahogy nekik sem engem, ugyanis túl sokat nem tartózkodtam az osztályteremben. Megjött ugyanis egy tanárunk az ELTE-ről, akivel egyrészt sikerült végigjárni néhány éttermet, másrészt pedig munka is akadt bőven.
Szerdán a Mongol Nemzeti Múzeumban kellett berendezni a két ország közötti diplomáciai kapcsolat felvételének 65. évfordulója alkalmából megrendezett fotókiállítást, ami nem kevés fáradtsággal járt. Azt hiszem, hogy megcsináltuk a múzeumban az ötéves karbantartást, és nagytakarítást, mert még a villanyszerelőt is nekünk kellett kihívni, hogy a másnapi megnyitón lámpáknak ne csak a harmada égjen. Jelenleg még november ötödikéig mi is ott virítunk Tungával a csoportképen, amivel a kiállítást reklámozzák a múzeum homlokzatán.
Csütörtök reggel a nagykövetség megnyitotta a tárlatot, este pedig fogadást adtak a forradalom emlékére. Némi segítséggel Tunga is kapott rá meghívót, így az alkalomhoz illő ruha és cipő beszerzése után együtt mentünk el, hogy megismerkedjünk az itteni magyar kirendeltségen dolgozókkal, és együnk hihetetlenül finom magyar húsokat, és japán sushit, Unicummal kísérve.
 
Pénteken felhívtam a tanáromat, hogy kihagyom a kínai vizsgát, mert azon túl, hogy egy betűt nem tanultam rá, be se tudok menni az egyetemre. Részt vettem viszont egy konferencián, ahol röviden, és feltehetően nem is a legszebben, de annál büszkébben fel is szólaltam, és arról a kutatási tervről beszéltem, amit lassan kezdek megvalósítani, mert kezd közeledni a határidő. A nyáron gyűjtött népdalos anyagot próbálom feldolgozni két héten belül, amihez jelenleg mongolul olvasok, mely a nyelvtudásom minden fejlődése ellenére sem megy még elég gyorsan.

Koreai étterem terített asztala - Ulánbátor
Koreai étterem terített asztala - Ulánbátor
Mindeközben otthon áll a mocsok, mert semmi időnk nincs a takarításra, és főzni is csak egyszerűbbeket szoktunk, amikor nem étterembe megyünk. Felfedeztünk egy elég jó japán éttermet, és a követséggel azonos épületben lévő puccos, de megfizethető koreai étteremben is vacsoráztam egyszer a héten, ahol a négyszemélyes vacsora betöltötte a hat személyes asztalt, melynek közepén, szén fölött sütötte a pincér a friss húsokat, ami több, mint elégnek bizonyult mindannyiunk számára.
 
A forgatással kezdődő  hetet a kollégiumban zártuk, ahol hárman kiültünk a folyosóra és elkezdtünk iszogatni. Szerencsére volt pár meglepően szociális koreai, akikkel a végére egy olyan jó bulit sikerült összehozni, hogy már meg is van a terv a jövő heti folytatásra, a helloween jegyében, melyre minden bizonnyal igazi télben fog sor kerülni, mivel már nappal is fagy van, így a tegnap leszakadt hó nem nagyon fog elolvadni mostanában. Ez egyébként külön vicces, mert senki sem takarítja, így mindenki nagyon lassan megy, és sokkal kevesebb autót látni az utcákon, de az egyetemről is mindenki késik, pedig akár korcsolyával is kényelmesen oda lehetne jutni.
A bekezdés elején említett forgatásra egyébként még hétfőn került sor, amikor kimentünk a város szélére és egy rövid kis műsorhoz vettek fel egy jelenetet, amelyben éppen kutyák elől kellett szaladni. Kíváncsian várom a bemutatót.

2015. szeptember 5., szombat

Mongol vízum Kínából, erliani látogatás

Ulánbátorból elmenni Kínába azért, hogy az ember mongol vízumot kaphasson már eleve kicsit furcsának tűnhet, de az iróniát nem ismerő országban semmi sem lehetetlen.
Három és fél hónapos, könyörgés, balhézás és levelezés után már csak egy határőrrel való üvöltözés választott el a mongol  tanulmányi vízumomtól, de a végén mindkettő jól sikerült.

Boltok a kínai Erlianban.
Boltok a kínai Erlianban.
A kínai vízumot hétfőn kaptam meg, és szerdán még egyszer, utoljára egyeztettem a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjével, hogy minden rendben lesz a határon, csak lépjek ki az országból, Kínába be, majd vissza ide. Már ekkor tudtam, hogy ez nem lehet ilyen egyszerű.
 
Csütörtökön este kilenckor indult a vonat, amin rögtön meg is ismerkedtem a velem egy kupéban utazó családdal, akiknek a fia megy vissza a shanghai-i egyetemre, de az anyja és a nővére kísérték el a nem túl rövid utazásra. Délelőtt együtt szálltunk le a mongol határon lévő Kínai városban, Erlian-ban, az egyre erősebb esőben. Mivel a vonatom este hat órakor indult a határ túloldalán lévő Zaminudból, túl sok időt nem tölthettem itt, bármennyire is szerettem volna. A pályaudvar mellett vettem egy majdnem két kilós zacskónyi, kínai datolyát, egy kínai sakkot, meg pár üvegcse pálinkát ajándékba, meg még néhány apróságot. A boltban sikerült mongolul beszélni az eladóval, így a kínai túlélő nyelvtudásomat ráertem csak később elővenni, amikor kicsit jobban bementem a városba, és találtam egy hangulatos kis bevásárló részt. Itt sikerült beszerezni még pár dolgot, mint például halat, meg egy másik, nagyon szép sakkot, amiben a figurákon bőr borítás van, és a rendesen műanyagból készülő pálya is bőr, vagy legalábbis ahhoz hasonlít. Persze ez utóbbit csak azután, hogy lealkudtam az árát a felére. A belső udvarokon lévő boltok előtt néha zene hallattszott az emeleti erkélyekről, aminek az ereszről csordogáló víz hangja adta meg a ritmust. A városnak ez a kis szeglete számomra tipikus kínai volt, széles és tiszta utcákkal, elektromos robogókkal, és nagy épületekkel. Megnéztem még néhány kis boltot, amelyek közül sok mongol szuvenírt kínál, néhány pedig gyönyörű, fa alapra helyezett köveket, a kicsitől a legnagyobbig, majd visszabballagtam a pályaudvar elé, ahol a biztonság kedvéért beszereztem még két sakkot, szintén ajándék gyanánt, és ezzel, meg az útra bevásárolt kajával meg is telt a hátizsákom. Legfeljebb egy órát töltöttem el a városban összesen, és ellenálltam a helyi bordélyban szólongató nőnek is, bár ez utóbbit nem csak és kizárólag az idő hiánya miatt.
 
Tökéletesre sikerült kép a mongol vízumhoz.
Tökéletesre sikerült kép a
mongol vízumhoz.
Fogtam inkább egy taxit, amit később egy mongol UAZ-ra cseréltem, és elmentem a határhoz. Útközben találkoztam egy amerikai fickóval, aki hasonló helyzetben járt mint én, és csak egy pecsét kellett az útlevelébe, az viszont Mongóliából. A kínai határon mindketten simán átmentünk, de miután segítettem neki eligazodni az általa nem beszélt nyelvek között, nekem mégis adódott egy kis gondom a mongol határőrökkel. Szerencsére még mindig volt vagy öt órám a vonat indulásáig, és számítottam rá, hogy Elnöki Hivatal ide vagy oda, ez az idő bizony kelleni fog a vízumhoz.
A probléma ott kezdődött, hogy kitlálták, hogy mégis fizetni kell érte, mégpedig nem is keveset, így nem meglepő, hogy nem volt nálam elég pénz, a három ott lévő automata közül pedig egyiket se tudtam használni, pedig két kártyával is megpróbáltam. Később az is kiderült, hogy nincs nálam útlevél kép, de miután bejártam a fél átkelőt, megtaláltam azt a nőt, akinek az asztalán volt egy színes nyomtató, és még fotópapír is hozzá. Amikor elővette a telefont, hogy akkor most lefényképez, elkezdtem szakadni a röhögéstől... Ott álltam a határon, a senki földjén, csurom vizesen, és próbáltam visszafolytani a nevetést. El tudjátok képzelni, milyen fotó lett ebből... Felrakom ide!
Mire ezzel a műalkotással visszamentem az előző épületbe már mindenki ismert, és gond nélkül sétáltam keresztbe a kordonokon, a táskámat ekkorra már úgyis leraktam az átvilágítós ember széke mellé, hogy ne akarja lecsekkolni, elég ha csak vigyáz rá. Közben telefonálgatás az Elnöki Hivatallal, és erős idegeskedés a pénz miatt, amit majd ugyan visszakapok, de attól még nekem most kellene. A végén még az ügyintézőnek is odaadtam a telefont, aki kicsit megszeppent, amikor rájött, hogy kivel beszél éppen, de attól még nem adott ingyen vízumot. Közben a mellette ülő határőr kezdett egyre bunkóbb lenni, hogy ha nincs pénzem, akkor menjek vissza Kínába. Először csak közöltem vele, hogy a vízumom csak egyszeri belépésre szólt, és ha akarna se tudna visszaküldeni, de amikor tíz perccel később még mindig ott álltam, és egyre bunkóbb kezdett lenni, elkezdtem vele ordítani. Szerencsére ez hatott, mert a harmadik határőr beültetett a kocsijába, és elvitt a mongol városban lévő bankba, ahol minden gond nélkül ki tudtam venni a pénzt, és befizetni a határon lévő banknak.
Persze rossz címen... Elszúrta a bank, ami még egy kör szervezést igényelt a határőrök részéről, de végül néhány óra veszekedés után megkaptam a vízumot, és egy buszt is lestoppoltam a városba.
 
A mongóliai Zaminud vasútállomása, immár a határ túloldalán.
A mongóliai Zaminud vasútállomása, immár a határ túloldalán.
A mongol város sokkal kevésbé érdekes, nagy, vagy tiszta, de ettem egy finomat, kicsit sétáltam, és nem sokkal később már az ulánbátori vonaton ülltem, ami szombat reggel ért ide. Az itt fogott taxis azonnal többet kért az utazásért, mint ami a tényleges ár lett volna, de nem álltam le vele balhézni, pár száz forintért, csak megállapítottam, hogy Kína azért tényleg más volt. Mindenesetre amikor Tunga félálomban ajtót nyitott, nem bántam meg, hogy visszajöttem, és kihagytam a kínai bordélyt. Szép volt Kína, és most már a sakk helyes kiejtését is tudom, de azért mindig jó hazatérni, főleg egy rendes tanulmányi vízummal, három és fél hónap ügyintézést követően.
 
 
Megkövesedett fából készült dísztárgyat szállítanak a kínai Erlian boltjai között.
Megkövesedett fából készült dísztárgyat
szállítanak a kínai Erlian boltjai között.

Boltok a kínai Erlianban.
Boltok a kínai Erlianban.

Monumentális kereszteződés egy kínai kisvárosban, Erlianban.
Monumentális kereszteződés egy kínai kisvárosban, Erlianban.


Széles, de annál üresebb főutca a kínai Erlianban - esős selfie.
Széles, de annál üresebb főutca a kínai Erlianban - esős selfie.


Erlianban beszerzett, díszes kínai sakk (xiangqi).
Erlianban beszerzett, díszes kínai sakk (xiangqi).


Erlianban beszerzett, kínai sakk (xiangqi) díszes doboza.
Erlianban beszerzett, kínai sakk (xiangqi) díszes doboza.

2015. szeptember 4., péntek

Újrakezdés Ulánbátorban

Aki költözött már új lakásba, az tudja milyen a földön aludni, mert még nincsen ágy, vagy hűtő és mosógép nélkül élni.
Mindezt egy heveny ázsiai gyomorrontás után, néhány kiló súlytól megszabadulva véghezvinni még nagyobb öröm volt, de jelenleg mégis teljes a komfort. Az ulánbátori lakást berendezni nem volt egyszerű, de megkűzdöttünk vele.


Kilátás az ulánbátori lakásunkból.
Kilátás az ulánbátori lakásunkból.
Az expedíción összeszedett betegségnek köszönhetően modelleket megszégyenítően lapos hassal, és olyan beesett, szürke szemekkel értem haza az éjszaka közepén, hogy azokkal bármelyik hororfilmben főszerepet vállalhattam volna. Tunga, aki egy nappal korábban, repülővel érkezett, alig akart megismerni...

Mivel ekkor még ulánbátori  lakásunk szinte teljesen üres volt, a földön, a hálózsákomon aludtunk, ami nem volt túl kényelmes, de másnap elmentünk a piacra bevásárolni. Matracból csak drága és rossz minőségű, rugósat találtunk, ezért a sokkal olcsóbb műnemez mellett döntöttünk, aminek kevésbé van szaga, és három réteget egymásra hajtogatva, tökéletes ágyat lehet belőle csinálni. Most tehát ezt terítjük ki éjszakára a nem túl nagy szobánkban, és hagyományos, mongol módon a földön alszunk. Illetve csak aludánk, ha a beköltözésünkkel egy időben nem kezdődött volna el melettünk az éjjel-nappal zajló építkezés.

A második éjszakán elkezdtek betonozni, mi meg a hatóságokkal telefonálni, aminek persze semmilyen kézzelfogható eredménye nem lett. Azóta is minden este ugyanaz megy, és az épület csak nő, már lassan a kilátásba is belelóg. Ma megjelent a házban egy papír, hogy kilenctől, éjjel kettőig megint betonozni fognak, és kérik, hogy se üveggel, se műanyagflakonnal ne dobálják a munkásokat... Nem mondom, hogy nekem ilyesmi nem jutott még az eszembe, de a jelek szerint valaki az ötlet  megvalósításáig is eljutott. Pár napja volt csak csend, egy éjszaka erejéig, amikor nagy boldogan még a folyton zúgó hűtőt is kihúztam, ami aztán másnapra végleg elhallgatott. Tegnap este vitte el a szerelő, és mára elvben vagy megcsinálja, vagy ad egy másikat. Remélem, hogy utóbbi, hátha az csendesebb lesz, és akkor  végre a földszinten lévő kisbolt mélyhűtőjéből is visszakérhetjük a kajáinkat.

A hűtőt egyébként egy netes hirdetésen találtuk az említett szerelőnél, akinek az udvarán egy
mosógép is volt, úgyhogy egy füst alatt megvettük azt is. Lealkudtuk, majd rábeszéltük a szerelőt, hogy hozza is el nekünk kocsival. A dolog eddig jól is ment, ellentétben a lifttel, ami viszont nem ment se jól, se rosszul, se fel, se le... Pont akkorra romlott el, amikorra megérkeztünk, és a mosógépet a lépcsőn kellett felcipelni a hatodikra. A hűtőre már ezek után nem volt kapható a szerelő, de szerencsére megjavult a lift, és sikerült egyedül betornásznom a gépet, majd a nap csúcspontjaként még a lakás küszöbén is átráncigáltuk Tungával. Sütőt még korábban kaptunk a tulajtól, igaz, egy orosz ócskavas formájában, amin minimum egy óra felforralni másfél deci vizet, és ez alatt feltehetően egy kisebb falu számára elegendő áramot fogyaszt el, de legalább működik.


Mongóliai lakásunk Ulánbátorban
Mongóliai lakásunk Ulánbátorban
A nagy bevásárlás után úgy egy héttel, most már kezdünk egész ehető kajákat is főzni, bár ennek hosszas fűszer keresés, és edény vásárlás volt az ára. Megismerkedtem viszont a közeli indiai étterem hét éve itt élő séfjével, és tőle vettem egy fűszerkeveréket, ami azóta a konyhánk gyöngyévé lépett elő.Most már csak valami sport kéne a boldogsághoz, na meg egy tanulmányi vízum. Jelenleg három hónapja és egy hete intézem a dolgot, és most ott tart, hogy tegnap megvettem a vonatjegyet Kínába, szállást foglaltam, és beadtam a vízumkérelmet.Egyszerűen egy vicc az egész, de nincs más megoldás, a határ túloldalán lévő mongol követségre kell mennem vízumért, ami persze másfél napos utazást jelent, na meg egy rakás pénzt, nem beszélve arról, hogy a kínai vízumot is meg kell hozzá szereznem.

Remélem, hogy ott legalább fogok találni valami jó boltot, bár attól a kisvárostól ahová megyek nem várok túl sokat. Itt mindenesetre nem feltétlenül könnyű a bevásárlás, és társasjátékot például egyáltalán nem lehet kapni. Túl sok dolog nincs a városban, amit csinálni lehetne, ezért jó lenne beszerezni valami otthoni játékot az unalmas téli órákra. Remélhetőleg addig az építkezés befejeződik, és nem fogja elvenni a kilátásunkat sem. A lakás szép világos, délre néző, ráadásul a központban van, és az ott lévő néhány felhőkarcolóra látunk rá, na meg a mögöttük lévő hegyekre. Ablakot a zaj miatt nem sokat nyitunk, de a levegő minősége sem az igazi, ezért folyton figyelem a neten az aktuális állapotot. Ha túl szennyezett, bezárkózunk. Most még egyébként nem olyan vészes, de bele se merek gondolni, hogy mi lesz itt a fűtési szezon beindulása után. Megint maszkban fogunk utcára menni, és a lakásba is veszünk talán egy légtisztító gépet, bár ez utóbbi sajnos elég húzós áron érhető csak el.

2015. szeptember 3., csütörtök

Nyugat-mongóliai kitérő, tanszéki expedíció a sámánokhoz és a jóshoz

Nem volt egyszerű eljutnom a tanszéki nyelvjárásgyűjtő expedíció helyszínére, de a már megszokott nehézségek áráb sikerült. Ezek után meggyőzni róla a sámánt, hogy a szellemek ne féljenek a fényképezőtől, már gyerekjátéknak tűnt, bár a hazaút előtt összeszedett betegség azért még megmutatta, hogy mégse megy itt minden olyan könnyen.

 


Ködbe vesző hegyek a mongol jós jurtájának hátterében. Ovsz megye, 2015. augusztus.
Ködbe vesző hegyek a mongol jós jurtájának hátterében.
Ovsz megye, 2015. augusztus.
A tanszéki expedíció folyton csúszott, ezért csak visznylag későn vettem búcsút Hovdtól és Tunga családjától (melyről az előző bejegyzésben írtam), azt viszont egy jó adag helyi - vagyis a magyartól teljesen különböző - gulyással, és némi csokival tettem meg, hála a család nőtagjainak. Egy gyors zuhanyzás Tungával, mert együtt olcsóbb a fürdőház, és már a buszon is ültem, ami a tervezetthez képest néhány órával később végül el is indult. Előtte még persze megtankolt, és elment a város összes kis zugába, és mindig, amikor azt hittem, hogy most már tényleg megyünk, végül ugyanott, a központban kötöttünk ki. Útközben még vettem eg híres hovdi dinnyét a többieknek, és az éjszaka közepén, szerencsésen megérkeztem Ovsz megye központjába, Ulángomba.

Érkezésemkor az expedíció másik három, Ulánbátorból egy nappal korábban érkezett tagja már túl volt az első interjún, egy helyi mongol sámánasszonnyal, de túl sokról azért én sem maradtam le. Mivel az expedíció egyik fő célja a kilencvenes években felkeresett sámánok újbóli megtalálása, másnap elindultunk az előre megadott szálak egyikén, amiről végül egy autós boltban derült ki, hogy félig aktualitását vesztette, mivel a keresett sámánnő 2011-ben meghalt. Sikerült azonban találkoznunk egy családtagjával, aki később a sofőrünk is lett, és egy viszonylag új, tehát csak félig szétesett UAZ terepjáróba zsúfolva, elvitt minket a néhány órára, a hegyen lévő szálláshelyre, ahol az egykori sámán lánya él. Ő a húsz évvel ezelőtti expedíciónak köszönhetően majdnem Magyarországra került, de az utolsó pillanatban leszállt a buszról, és így itt találkozhattunk vele. Számomra ő volt a kevésbé érdekes, mivel a mellette lévő másik jurtában egy több, mint hatvan éves jós bácsi élt a feleségével.

Az ulángomi, meglepően kényelmes, fürdőszobás szállásunkat otthagyva, náluk töltöttünk el néhány napot, sokat interjúzva, rengeteg érdekes és hasznos információt gyűjtve össze. A nappalokat főleg videók készítésével, és dokumentációval töltöttük, de azért belefért egy kirándulás is a jurta mellett lévő tekintélyes méretű szurdokba is. A széles völgyben kis patak csordogált, innen vittünk mi is vizet a jurtákhoz, amit rendszerint az öreg bácsi csinál egyedül. Egy kilométer körüli gyaloglás, beleértve egy meredek és csúszós kaptatót is, mindezt több tíz kilós vizeskannákkal. A völgy alja bokros, rengeteg fehér csonttal és állati koponyával tarkítva, aminek az oldalán gyér fenyves tartja meg a talajt. Útközben egrest szedtünk a bokrokról, rengeteg fotót készítettünk, majd sötétedés előtt visszamentünk a szállásra. A völgybe éjszakánként lemerészkednek a farkasok a túlfelén lévő zegzugos hegyekből, melyeket olykor sejtelmes felhőfoszlányok tettek még misztikusabbá.

Sose láttam még annyi csillagot, amennyi Mongólia e távoli szegletén a fejünk fölé borult, egy-egy felhőtlen éjszakán, és valószínűleg izzó vasat nyalogató jóssal sem fogok egyhamar újra találkozni. Ez volt ugyanis az egyik szertartás fő mozzanata, mellyel homokot és borókafüstölőt áldott meg az öreg, egy új lakásba költöző rokon számára. Itt bizonyosodtam meg róla, hogy tényleg tud valamit, mert a pár nappal korábban, enyhén ittas állapotban jött megérzése, mely szerint a barátnőm terhes, szerencsére hamisnak bizonyult. Az utolsó napon be kellett mennünk a közelben lévő kis faluba, hogy a család egyik rokonának a jurtájában fel tudjuk tölteni az akkumulátorokat. Itt sikerült megdönteni a rekordot, és kilencen préselődni be a kocsiba, arra a néhány kilométerre, amit a pusztában kellett megtennünk egy homoktövis ültetvényig.

A megyében nagyon sok az ilyen, az általunk meglátogatott pedig minden várakozásomat felülmúlta. A közeli patak vizének egy részét elterelve, egy kicsi, de annál zöldebb szigetet sikerült létrehozni az egyébként forró és kopár sivatagban, ahol ember magasságú fűben savanykás, narancssárga bogyóktól roskadozó bokrok adnak árnyékot a feketeribizlit szedegető pásztoroknak. Az ő juhaik a bokrok, ezekre vigyáznak, ezeket gondozzák, és meg is élnek belőlük, ha eléggé odafigyelnek rájuk, és nem lopja le a termést senki sem.


Egy mongol sámán a szertartáson. Ovsz megye, 2015. augusztus.
Egy mongol sámán a szertartáson.
Ovsz megye, 2015. augusztus.
Az akkumulátorokkal az estére készültünk fel, mert egy helyi, bár ezúttal Ulánbátorból visszatért sámán jött el a hegyekbe, hat tanítványával, és őket kérdeztük, illetve fényképeztük, meg videóztuk, ahogy beöltözve, és dobolva rohangálnak a tűz körül, többnyire teljes révületben. Ritkán adódó alkalom, ennyi sámást látni egyszerre. Több napra érkeztek, a segítőikkel, sátrakkal, cukorkával, juhhússal, és egyéb áldozati ételekkel megrakott oltárokkal. A lemenő nap fényében kezdődött a szertartás, amit turista talán sose pillanthatna meg ilyen formában. Még nekünk is komoly alkudozásra volt szükségünk, az előző napon, hogy aznap este egyáltalán odaengedjenek.

Reggel aztán felvételekkel gazdagon indultunk vissza a központba, mely végül estig tartó úttá nyúlt el. Először nagyon szép, és hagyományos búcsúztatást, kaptunk. A körbejáró tejből még a legkisebbek is ittak, és csokit is kaptunk, hadagban, vagyis egy finom sálhoz hasonlító, áldozati selyemszalagban. Később az elmaradhatatlan rokonlátogatás  következett, hiszen itt mindenki mindenkinek a rokona vagy barátja, és az újabb verses jókívánságok mellé ebédet is kaptunk, amiről csak később derült ki, hogy nem is volt olyan jó ötlet.

Napközben viszont még eljutottunk az enyhén sós Ovsz tó partjára, ahol a tűzó napon szedték össze a helyi gazdág a sós homokot az állataik számára. A só minden éjjel kicsapódik a felszínen, és ezt lehet zsákokba gyűjteni, nem kevés munkával. Kissé távolabb, mi is megfürödtünk a vízben, ami elég meleg volt, de ugyanakkor sekély is, és a szél is fújt, ezért én elég hamar fejfájást kaptam, és inkább kimentem. A fejfájás elmúltával, a szállodától nem messze kezdett csak el fájni a hasam, aminek másnapra az lett az eredménye, hogy egy olyan ázsiai betegséget sikerült összeszednem nem egyedül, hogy a nem egészen hatvan kilómból ötöt fogytam le.

Az ulánbátori hazatérés előtt jött persze mindez, és már az is felmerült, hogy kórházba kéne menni, annyira ki voltunk száradva. Délelőtt még meg tudtuk nézni a helyi múzeumot, és az elhunyt sámán ott kiállított ruháját, de az estére megbeszélt szertartásra én már nem jutottam el. Pedig biztos érdekes volt, mert az legelső - általam tehát korábban nem ismert - sámán csinált valamit. A szellemeitől (ongonok) megtudtuk, hogy négyünkből ketten azért vagyun betegek, mert nem kizárólag csak miatta érkeztünk a városba, hanem más célunk is volt, de a végén küldött nekünk egy-egy vízben feloldandó, gyógyító kockacukrot, amit végül nem ettünk meg. Az indulás idejére sikerült valamennyire összekapranunk magunkat, és kezdetét vehette a fővárosba vezető, 37 órás út.
A 15 percre lévő patakból vizet merő lányok. Mongólia, Ovsz megye.
A 15 percre lévő patakból vizet merő lányok.
Mongólia, Ovsz megye.


Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben. Ovsz megye, 2015.
Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben.
Ovsz megye, 2015.

Birkavágás egy hagyományos mongol jurta mellett. Ovsz megye, 2015.
Birkavágás egy hagyományos mongol jurta mellett.
Ovsz megye, 2015.

Minden darabka kis hús fontos lehet a mongol nomád családok számára. A kép egy Ovsz megyei jurtában készült, az ELTE 2015-ös nyelvjárásgyűjtő expedícióján.
Minden darabka kis hús fontos lehet a mongol nomád családok számára.
A kép egy Ovsz megyei jurtában készült  az ELTE 2015-ös
nyelvjárásgyűjtő expedícióján.

Talán a tüzelőnek használt száraz trágyát cipeli ez a mongol kislány, a nyugati Ovsz megyében lévő jurtaszállás mellett.
Talán a tüzelőnek használt száraz trágyát cipeli ez a mongol kislány,
a nyugati Ovsz megyében lévő jurtaszállás mellett.

Birkavágás egyik pillanata egy hagyományos mongol nyári szálláson. Ovsz megye, 2015. augusztus.
Birkavágás egyik pillanata egy hagyományos mongol nyári szálláson.
Ovsz megye, 2015. augusztus.

Lemenő nap utolsó sugarai kölcsönöznek különleges hangulatot ennek az Ovsz megyei mongol jurtának, és  amögötte elterülő végtelen, bár szokatlanul száraz pusztának. 2015. augusztus.
Lemenő nap utolsó sugarai kölcsönöznek különleges hangulatot ennek az
Ovsz megyei mongol jurtának, és  amögötte elterülő végtelen,
bár szokatlanul száraz pusztának. 2015. augusztus.

Lemenő nap utolsó sugarai kölcsönöznek különleges hangulatot ennek az Ovsz megyei mongol jurtának, és  amögötte elterülő végtelen, bár szokatlanul száraz pusztának. 2015. augusztus.
Lemenő nap utolsó sugarai kölcsönöznek különleges hangulatot ennek az
Ovsz megyei mongol jurtának, és  amögötte elterülő végtelen,
bár szokatlanul száraz pusztának. 2015. augusztus.

Hagyományos mongol ital, tejes tea készül egy jurtában. Ovsz megye, 2015.
Hagyományos mongol ital, tejes tea készül egy jurtában.
Ovsz megye, 2015.

Évezredes, négyzet alakú sírok mellett áll ez a hagyományos mongol jurta. Ovsz megye, 2015.
Évezredes, négyzet alakú sírok mellett áll ez a hagyományos
mongol jurta. Ovsz megye, 2015.

Idős mongol jövendőmondó ül jurtájának oltára előtt. A jurtát fedő nemez alját a nyári hőségben gyakran felhajtják, hogy így szellőzhessen a hajlék. Ovsz megye, 2015. augusztus.
Idős mongol jövendőmondó ül jurtájának oltára előtt. A jurtát fedő nemez alját
a nyári hőségben gyakran felhajtják, hogy így szellőzhessen a hajlék.
Ovsz megye, 2015. augusztus.


A hagyományos mongol jurta lakóinak mindennapi életéhez tartozik a vízhordás. Az Ovsz megyei szállástól például 10 perces séta vezet a meredek völgy aljában csörgedező patakhoz.
A hagyományos mongol jurta lakóinak mindennapi életéhez tartozik a vízhordás.
Az Ovsz megyei szállástól például 10 perces séta vezet
a meredek völgy aljában csörgedező patakhoz.

Egrest gyűtő mongol lány mosolyog a kamerának. Ovsz megye, 2015.
Egrest gyűtő mongol lány mosolyog a kamerának.
Ovsz megye, 2015.

Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben. Ovsz megye, 2015.
Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben.
Ovsz megye, 2015.

Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben. Ovsz megye, 2015.
Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben.
Ovsz megye, 2015.

Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben. Ovsz megye, 2015.
Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben.
Ovsz megye, 2015.

Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben. Ovsz megye, 2015.
Szikár, belső-ázsiai táj egy mongóliai völgyben.
Ovsz megye, 2015.

Szivárvány teszi színesebbé a szokatlanul száraz mongol pusztát. Ovsz megye, 2015. augusztus.
Szivárvány teszi színesebbé a szokatlanul száraz mongol pusztát.
Ovsz megye, 2015. augusztus.

Egy Ovsz megyei mongol jurta lakói. 2015. augusztus.
Egy Ovsz megyei mongol jurta lakói. 2015. augusztus.


Idős mongol jövendőmondó, és felesége állnak domtetőn felállított jurtájuk mellett. Ovsz megye, 2015. augusztus.
Idős mongol jövendőmondó, és felesége állnak domtetőn
felállított jurtájuk mellett. Ovsz megye, 2015. augusztus.

Az ELTE 2015-ös mongol nyelvjárásgyűjtő expedíciója, és az általuk felkeresett mongol szállás lakói. Ovsz megye.
Az ELTE 2015-ös mongol nyelvjárásgyűjtő expedíciója, és az általuk
felkeresett mongol szállás lakói. Ovsz megye.


Mongol jurta és gazdája a tejút alatt. 5 millió csillagos szállás. Mongólia, Ovsz megye, 2015. augusztus.
Mongol jurta és gazdája a tejút alatt. 5 millió csillagos szállás.
Mongólia, Ovsz megye, 2015. augusztus.

Mongol jurta a tejút alatt. 5 millió csillagos szállás. Mongólia, Ovsz megye, 2015. augusztus.
Mongol jurta a tejút alatt. 5 millió csillagos szállás.
Mongólia, Ovsz megye, 2015. augusztus.

Mongol nyeregkészítő feleségével, és az általa készített hagyományos mongol nyergekkel. Ovsz megye, 2015.
Mongol nyeregkészítő feleségével, és az általa készített hagyományos
mongol nyergekkel. Ovsz megye, 2015.

Kis mongol település széle, ahol a főutcán néhány bolt, és az előttük álló ló, vagy motor jelenti a megszokott látképet. Ovsz megye, Malcsin szum.
Kis mongol település széle, ahol a főutcán néhány bolt, és az előttük álló ló,
vagy motor jelenti a megszokott látképet. Ovsz megye, Malcsin szum.


Az ELTE 2015-ös nyelvjárásgyűjtő expedíció tagjai fényképezkednek egy helyi mongol nyeregkészítővel, és az általa készített hagyományos mongol nyergekkel. Ovsz megye, 2015.
Az ELTE 2015-ös nyelvjárásgyűjtő expedíció tagjai fényképezkednek egy helyi
mongol nyeregkészítővel, és az általa készített hagyományos
mongol nyergekkel. Ovsz megye, 2015.

Bogyóktól roskadozó homoktövis, melyből kedvelt, és egészséges ital készül Mongóliában. Ovsz megye, 2015.
Bogyóktól roskadozó homoktövis, melyből kedvelt, és egészséges
ital készül Mongóliában. Ovsz megye, 2015.

 

Két mongol sámán dobol egy szabadtéri szertartáson, a mongóliai Ovsz megye egyik dombján. 2015. augusztus.
Két mongol sámán dobol egy szabadtéri szertartáson, a mongólia
 Ovsz megye egyik dombján. 2015. augusztus.

Révületben történő futás közben elesett mongol sámán dobját tartja segítője egy szabadtéri szertartáson. Ovsz megye, 2015.
Révületben történő futás közben elesett mongol sámán dobját tartja
segítője egy szabadtéri szertartáson. Ovsz megye, 2015.

Révületben lévő mongol sámánt kísérnek segítői egy szabadtéri szertartáson. Ovsz megye, 2015.
Révületben lévő mongol sámánt kísérnek segítői egy szabadtéri szertartáson.
Ovsz megye, 2015.

Tradícionális ünnepi ételek egy szabadtéri sámán szertartáson. Mongólia, Ovsz megye, 2015.
Tradícionális ünnepi ételek egy szabadtéri sámán szertartáson.
Mongólia, Ovsz megye, 2015.

Népdal éneklésére készül néhány mongol férfi egy Ovsz megyei jjurtában. Ovsz megye, 2015.
Népdal éneklésére készül néhány mongol férfi egy Ovsz megyei jjurtában.
Ovsz megye, 2015.

Kövekkel jósolják meg egy mongol jurtában az elkóborolt juhnyáj helyét. Ovsz megye, 2015.
Kövekkel jósolják meg egy mongol jurtában az elkóborolt juhnyáj helyét.
Ovsz megye, 2015.

Mongol népviseletbe (dél) öltözött asszony issza a tejes teát egy vidéki jurtában. Ovsz megye, 2015.
Mongol népviseletbe (dél) öltözött asszony issza a tejes
teát egy vidéki jurtában. Ovsz megye, 2015.

Kumiszos tömlő, és a köpülő egy mongol jurtában. Ovsz megye, 2015.
Kumiszos tömlő, és a köpülő egy mongol jurtában.
Ovsz megye, 2015.

Mongol kisgyerekek pózolnak a magyar expedíció kamerája előtt, a 2015-ös nyelvjárásgyújtés során.
Mongol kisgyerekek pózolnak a magyar expedíció
kamerája előtt, a 2015-ös nyelvjárásgyújtés során.

Már nyáron fel kell készülniük a télre a fagyos Mongólia népének, melyből az ELTE nyelvjárásgyűjtő expedíciójának tagjai sem maradhatnak ki.
Már nyáron fel kell készülniük a télre a fagyos Mongólia
népének, melyből az ELTE nyelvjárásgyűjtő expedíciójának
tagjai sem maradhatnak ki.

Fiatal mongol csikó anyjával, a mongóliai Ovsz megye pusztáin.
Fiatal mongol csikó anyjával, a mongóliai Ovsz megye pusztáin.

Modern nomádok - UAZ-zal és utánfutóval költözik másik szálláshelyre egy Ovsz megyei mongol család.
Modern nomádok - UAZ-zal és utánfutóval költözik másik
szálláshelyre egy Ovsz megyei mongol család.


Az ELTE 2015-ös nyelvjárásgyűjtő expedíciójának tagjairól készült csoportkép, melyen a meglátogatott mongol szállás lakói is örömmel szerepelnek.
Az ELTE 2015-ös nyelvjárásgyűjtő expedíciójának tagjairól
készült csoportkép, melyen a meglátogatott
mongol szállás lakói is örömmel szerepelnek.


Mongol kisgyerekek pózolnak a magyar expedíció kamerája előtt, a 2015-ös nyelvjárásgyújtés során.
Mongol kisgyerekek pózolnak a magyar expedíció kamerája
előtt, a 2015-ös nyelvjárásgyújtés során.

Állataiknak sót gyűjtő pásztorok a mongóliai Ovsz tó sós partján.
Állataiknak sót gyűjtő pásztorok a mongóliai Ovsz tó sós partján.


Állatainak sót gyűjtő pásztor a mongóliai Ovsz tó sós partján.
Állatainak sót gyűjtő pásztor a mongóliai Ovsz tó sós partján.


Állatainak sót gyűjtő pásztor tart pihenőt a mongóliai Ovsz tó sós partján.
Állatainak sót gyűjtő pásztor tart pihenőt a mongóliai Ovsz tó sós partján.


Állataiknak sót gyűjtő pásztorok a mongóliai Ovsz tó sós partján.
Állataiknak sót gyűjtő pásztorok a mongóliai
Ovsz tó sós partján.

 
Expedíciónk járműve, az UAZ, a mongóliai Ovsz tó partján.
Expedíciónk járműve, az UAZ, a mongóliai Ovsz tó partján.

A mongóliai Ovsz tó homokos partja.
A mongóliai Ovsz tó homokos partja.

A mongóliai Ovsz tó homokos partja.
A mongóliai Ovsz tó homokos partja.

Egykori híres sámán köpenye a helyi mongol múzeumban kiállítva. Mongólia, Ovsz megye, Ulángom.
Egykori híres sámán köpenye a helyi mongol múzeumban
kiállítva. Mongólia, Ovsz megye, Ulángom.

A 2015-ös expedíció tagjai a mongóliai Ovsz tó partján.
A 2015-ös expedíció tagjai a mongóliai Ovsz tó partján.