7 felejthetetlen élmény, ami téged is érhet, Ulánbátorban lakva

    El tudod képzelni, ahogy az elmű kijön kikapcsolni az áramot, de túl hülyék hozzá, és nem sikerül?
    A mongol főváros által nyújtott élményeket hajszolva elég akár otthon maradni, hogy ilyenekben lehessen része az embernek.
Jurtában lakni persze szintén érdekes, de esetünkben egy sima lakás is megteszi, feltételezve, hogy van benne víz és villany. Az események sora akkor kezdődik el, amikor ezek valamelyike elromlik, vagy éppen az ázsiai szolgáltató van szórakozott kedvében.



Az események ulánbátori helyszíne,
nagy szürke épület, a fekete mögött.

     A villannyal, mint legviccesebbel kezdve a sort történt egy szép napon, hogy nemes egyszerűséggel kikapcsolták. Öt percre. Ennyi ideig tartott ugyanis visszakapcsolnom.
     A lakás számláiról Ulánbátorban semmiféle értesítő nem jön, csak találd meg a bankban valahogy, a határidő előtt pár nappal megállapított összeget. Ha mindez nem sikerülne, akkor csaknem azonnal jön a szolgáltató, és lekapcsolja a biztosítékot a folyosón lévő zárt szekrényben, te meg találd ki, hogy mi történt, mert szólni persze erről se fog senki. Mindezt azzal kiegészítve, hogy a kisebb áramkimaradások elég gyakorivá váltak, a helyzet is teljesen kaotikussá válik, melyen csupán az segít, hogy ha az éttermek előtt a járdán berreg az aggregátor, akkor tudni lehet, hogy tuti áramszünet van, nem pedig az elektromos műveknek van túl sok fölösleges ideje.

    A mi lakásunkkal is történt nemrég egy ilyen eset, amikoris egyszercsak megszűnt az áram. Túl sokat ekkorra már nem idegesítettem magam, csak megnéztem a lakásban lévő biztosítékot, de a szekrény mögötti táblán mindent rendben találtam. Na akkor cipő fel, és irány a folyosó. Ketten javában bütykölték a kapcsolószekrényt amikor kiértem, úgyhogy szóvá tettem nekik, hogy nincs nálunk áram.
Ekkor derült ki, hogy kikapcsolták, majd ahogy jöttek, el is mentek, még azelőtt, hogy Tunga értelmesen beszélhetett volna velük.

    Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a helyi mesteremberek nem csak akkor hülyék, ha valakit meg kell szivatni, de még ahhoz is idióták, hogy az áramot lekapcsolják, vagy azt a bizonyos kapcsolószekrényt rendesen bezárják. Az azt lefogó vaspántnak ugyanis az egyik felén egy tényleg tekintélyes méretű lakat fityeg, de ez nem akadályozta meg a profikat abban, hogy a másik oldalra egy kézzel kitekerhető csavart tegyenek.
    Innentől kezdve tehát rövidgatyában boldogan kitekertem a csavart, visszakapcsoltam az áramot, lőn internet befizettük a számlát.
    Ezzel az eljárással szemben az internet maga sokkal barátibb, ott ugyanis sms-ben érkezik a számla, azzal a bátorító szöveggel, hogy ha a határidő előtt befizeted, 5% kedvezményt kapsz a következő hónapba. Lássuk be, ezt kicsit szívesebben csengeti ki bármelyik mongóliai lakos.



Kínai mosógép az ulánbátori lakásunkban.

     A víz viszont szintén jó sztorikat tud szülni, és ezt nem csak az időnkénti hiánya okozza, hanem a több sebből szivárgó kínai mosógépünk is. Némi kreativitással, vagy a Mongóliában szentként tisztelt
celluxal azonban nincs olyan akadály, amit ne lehetne megoldani.
    A kínai műanyagdobozba rejtett mosógép-centrifuga kombó egy darabig remekül működött, de azóta letört a teteje, kilykadt a leeresztő csöve, és ha megy a centrifuga, akkor a szivattyú is bekapcsol, hogy tuti ne maradjon egy csepp víz se a kínai ipar e remekében. Jelenleg tehát úgy lehet megoldani a ruhákkal gondosan kiegyensúlyozott - különben egyáltalán nem működő - centrifuga használatát, hogy a cső végét vissza kell rakni a mosógép másik felébe, ahol maga a mosás zajlik, és így lehet benne keringetni a vizet. Csak így lehet ugyanis megoldani, hogy ne levegővel menjen tönkre a szivattyú, és még csak ne is tiszta vizet kelljen folyamatosan utántölteni bele. Persze mindeközben a csövön lévő lyukon spriccel ki a víz, de mit nekünk gejzír! A fürdőkád mellé megfelelően elhelyezve pont abban landol minden felesleg, és így a fürdőszobában is csak két centis víz áll a mosás végére, mert ugyebár egy lyuk nem lyuk.

     Melegvíz persze ugyancsak nem lesz a gépben magától. Azzal meg kell ám tölteni, méghozzá a zuhanyból, ami viszont a központi fűtésre, és vízhálózatra csatlakozik mindenhol. Amennyiben tehát az erőműben valami probléma támadna - márpedig problémák vannak - akkor se forró víz, se zuhany. A hétvégén például pont ez történt, mire közölték, hogy nincs nyomás, mert elromlott a pumpa.
Lehet, hogy fel kéne nekik ajánlani a mosógépben lévőt. Az úgyis mindig túl aktív...

Ulánbátori kilátások. Csekély összegért dolgozó munkás
tart pihenőt egy ulánbátori építkezésen. A panoráma, és a
sanyarú sors szintén a lakásunkból látható.

     Kis otthonunk luxusszolgáltatásainak sora ezzel azonban nem ér véget, a lakáshoz, és a házhoz ugyanis szervíz szolgáltatás is tartozik, nem kevés pénzért, azonban a minőségnek ára van. Na meg a jól záródó ajtóknak is...
     A vadonatúj, és rendkívül jól szellőző erkélyajtónkat meg se próbálták megcsinálni, ezért nekem kellett körbe telenyomni sziloplaszttal, hogy ne az utcát fűtsük, de ha a lépcsőház ajtajáról van szó, akkor már mindjárt más a helyzet. Néhány tényleg jó vízszerelőtől - akik persze mosógépet nem javítanak - eltekintve van azonban néhány olyan eset is, amire nem képesek mit lépni a szakemberek. Ilyen volt például a naponta megjavított, majd minden egyes kinyitásnál csavarkupacokat hullajtó kapu is, amit annyira nem voltak képesek megcsinálni, hogy egy idő után inkább lecserélték az egészet egy másikra.
     Így esett meg, hogy az egykori, szép üvegajtó helyett, most egy szocializmus elejéről ránk maradt, sötétbarna vasajtó fogadja az ottlakót, melyet a szomszédos lépcsőház hasonló, bár tökéletesen üzemelő üvegajtajával egyiőben cseréltek le, ami ugyan ronda, de legalább működik. Egyenlőre.

     Nem működik viszont minden tökéletesen a szomszéd boltban, csakhogy ezt a vásárló mindig megoldja, újabb felejthetetlen élményekkel gazdagítva ulánbátori tartózkodását.

Bolt, és mellette az ulánbátori lépcsőházunk ajtaja.

  Néhány napja még boldogan húztam le magamnak az uzsonnára szánt csokit, és ásványvizet, mert az eladó még a reggeli felmosást csinálta gumikesztyűben, azonban tegnap már neki se sikerült működésre bírni a vonalkódolvasót. A vásárlók lassan kezdtek feltorlódni, a kis üzletben, aminek egyszem alkalmazottja telefonos segítséget kérve próbálta újraindítani a rendszert, és közben jobb ötlete nem lévén papírra írta fel az eladott termékeket. Már amikor a vevő tudta az árát, ez azonban nem mindig volt elmondható a dolgokról, ami további fejtörést okozott az unokának csokit vásárló nagymama esetében, aki végül durván féláron kapta meg az áhított nyalánkságot.
Várakozás közben megismerkedtem a házban lakó egyik külföldivel is, akinek még némi fordítással is a segítségére voltam, majd mire már pont bemagoltam én is a paprika és a tej árát, váratlanul megjavult a gép, és véget ért az utánozhatatlan kaland.

A blogon korábban már többször is írtam a mongóliai ösztöndíjas diákélet kisebb és nagyobb örömeiről, mint például itt és itt, azonban ezek az esetek nem csak tanulóként érhetnek bárkit, rendkívül feldobva az ember napját. És, hogy mi ebből a tanulság? Gyertek Mongóliába, és fogadjátok el, hogy igenis lehet élvezni ezt is, ha pedig már van saját tapasztalatotok, ti se tartasátok sokáig magatokban.

És ha az új kapuhoz ti se kapnátok kódot ne aggódjatok, nem egyedül lesztek kizárva...