Itália és egyéb kalandok: augusztus 2014

Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban

Egy sokmilliós nagyváros mindig tud meglepetéseket tartogatni, és még akkor is mutat újat, ha törtönetesen ötödszörre járja végig az ember. Múlt szombaton így keveredtem a szarvasairól híres Richmond parka, ahol hatalmas területen élnek vadon az állatok, az emberektől cseppet sem zavartatva magukat. Akiknek a dolog izgalmat okoz, azok egyedül a turisták, ők viszont lelkesen hajtják őket a legkülönbözőbb fényképezőkkel felfegyverkezve.

Másnap a hat éve már meglátogatott RAF Museumba mentem el, ahol már ugyan végigfotóztam minden egyes repülőt, de azóta némileg átrendezték a hangárokat, ami az agysejtjeimről is elmondható, így a korában csak ismeretlen szavakból álló múzeumi feliratok idén értelmet nyertek, ezzel nem kevéssé színesítve az élményt.

Hétfőn a főbérlő bejelentette, hogy fizessek neki még hetven fontot, vagyis egy heti lakbért.

-Nem fizetek. Kifizettem az egészet előre, nincs miért még többet adjak. Némi vita után nem jutottunk semmire, de nem fizettem. Még nem raktak ki, és remélem, hogy nem is fognak vele próbálkozni, mert már kicsit elegem van belőle, hogy folyton arra figyeljek, hogy ne tudjanak átverni.

A munkahelyemen folyton cserélődnek az emberek, és a szobámba is jött egy srác. Kicsit feldobta a házban a hangulatot, és az én heveny emberutálatom is elmúlt. Ezen a hétvégén már együtt szívott, és piált a fél társaság, ami külön jól jött a cideres projekt mellé, mely úgy néz ki, hogy naponta megiszok egy új cidert, hiszen van mit kipróbálni.

A boltok roskadásig vannak különböző márkákkal és ízekkel, az egy pintes hangulatfokozás pedig rövid távon megéri a Tescos számlák összegének megemelkedését. Helyi gyártóból nincsen túl sok, de a belga termékek és a svéd elég jók. Ezek főleg az édesebb vonalat képviselik, nem csak alma ízzel, ami nekem nagy kedvencem. Körte, fekete cseresznye, stb...

St Paul's Cathedral, London

Most szombaton kevésbé volt izgalmas a program, mivel a délután heveny szuvenírvásárlással telt, délelőtt azonban sikerült rátalálnom a kertvárosok még egy rejtett kincsére, a fenyőfákkal övezett thai buddhista templomra, a Biddhapadipára, Wimbledonban. Igazi Kína hangulatom támadt, a rövid kis mesterséges folyótól, az erdőben álló szobroktól és a kínaihoz valójában cseppet sem hasonlító arany, fehér templomtól.

Vasárnap reggel szakadt az eső, az egy fontos ernyőmet pedig néhány héttel korábban sikeresen összetörtem, de aztán dél körül elállt, amitől mindenki felbátorodott és elindult a természet tudományi múzeumba, így a szokásos másfél őrás sor fogadott. Már majdnem a bejáratnál voltam, amikor a sikoltozó tömeg előre jelezte az esőt, ami ugyan pár perces volt, de a múzeumhoz hűen megmutatta milyen lehet a trópusokon élni, monszun idején.

Hétfőn hasonló élményekben volt részem, mikor meló után bementem a munkaközvetítő irodába, hogy közöljem, elmegyek. Várakozáson felül jól fogadta a főnököm is, pedig minenki féltett tőle. Végül azzal jöttem el, hogy ha újra Londonba mennék, csak hívjam.
Szóval megvettem a buszjegyet a reptérre, a bőrüléses luxusbuszra, vettem pár új ruhát, és egy cipőt, a régit kidobtam az első kukába, csütörtök délbe kiléptem az ajtón.

Cider montázs a végigkóstoltakból

Angolt tanulni nem sokat sikerült, de a semminél mégis többet, köszönhetően az anyanyelvi főnöknek, és a munka után, otthon megkeresett netes anyagoknak.

Az anyagiakról annyit, hogy mikor kimentem beletoltam több, mint 200 ezer forintot az utazásba és a szállásba, de még így is 170 ezer plusszal jöttem haza, úgy, hogy vettem mellé egy 39 ezres telefont, 11 ezerért cipőt, és 10-ért ruhákat. A vége tehát 230 ezer nyereség, hat hét alatt, úgy, hogy nem spóroltam nagyon.
Az utolós tíz napban például napi egy cidert minimum megkóstoltam, ami ott többnyire fél liter, de néha pint (568 ml) és az ára is csak két font, ellentétben a Magyarországon kapható kisebb üveggel, mely csak néhány ízben kapható.
CIDER
170 ezer + 39 telefon + 10 ruha + 11 cipő