2014. január 23., csütörtök

Zakatolás Ulánbátorba, egy nagy kaland vége

Véget ért egy nagy kaland, hazaértem Kínából. Haza, Mongóliába.
A reggel hat oras keles utan, utazohoz illoen ugy hagytam el a varost, hogy azt nem sokan lattak, hostomtol is elozo este bucsuztam el es a lakaskulcs is csak majdnem maradt a zsebemben.
A penzemet sikerult az utolso fillerig elkoltenem, az utolso metrojegyre, es egy reggelire. Maradt tehat a mongol tugrik, elvileg elegendo a hatartol Ulanbatorig.
A vonat egeszen Moszkvaig megy, tehat bejott az a szamitasom, hogy eljutok vele Ulanbatorig, es nem kell majd atszallni, vagy a monoliai szakaszon a jeggyelo vacakolni. A varakozasoknak megfleloen szinten sok mongol volt a vonaton, raadasul pont egy korombeli sraccal kerultem egy fulkebe, aki a mongol mellett kianaiul es angolul is jol beszelt, es hamar kideritette, hogy csak yuannal lehet fizetni, meghozza aranylag sokat, 600-at, ami pont 100 dollarnak felel meg. A dolog vege vegul az lett, hogy otthonrol az ott levo penzembol egy kicsit kaptam a szamlamra, amit a kinai hatarvarosban ki tudtam venni, es kifizetni a jegyet. Addig odaadtam biztositeknek egy adag mongol tugrikot, amit kesobb rendben visszakaptam.

A vonaton volt meg egy csaj, akivel egyszer mar talalkoztam, es csaladostul hoditotta meg Del-Kelet Azsiat, ameddig en Kinat jartam. Szinten jol tudott angolul, tehat mar ket emberrel is tudtam beszelgetni. Tobbek kozott veluk mentem el Erlianban penzt kivenni, es vacsorazni, mikor a vonat kerekeit csereltek a kulonbozo nyomtavura. Penzt sikerult kivennem a masodik bankban, mert az Azsiaban megszokott modon az elso atm nem fogadta el a kartyamat. Utana irany az olcso kinai etterem, ahol jol degeszre zabaltuk megunkat, majd egy gyors bevasarlas a hataron, es vissza a vonatra. A par eve meg alig latszo hatarvaros ma mar nagy jelentoseggel bir, es mindenki ide jar olcso kinai dolgokat venni, legyen szo butorrol vagy akar epitoanyagrol. Lejonnek vonattal, bevasarolnak, es vagy hazaviszik magukkal, vagy feladjak egy teherautora, ezzel nem keves penzt sporolva meg.

Meg Kinaban at kellett koltoznunk egy masik vagonba, igy az addig mellettunk lako lany a felettem levo agyra kerult. A varosban kicsit jobban osszeismerkedtunk. Nagyon aranyos, es talan pont akkor latogat Magyarorszagra, amikor mar en is pont ott leszek.
Reggel foleg aludtunk, es megreggeliztunk, de aztan menetrend szerint 13:20-kor befutottunk a fovarosba.
Szomg es dugo fogadott, de legalabb meleg, -10 fok. A buszon rogton el tudtam kezdeni beszelgetni valakivel, de hamarosan inkabb leszalltam ,mert gyalog gyorabb voltam. Pedig a paratlan rendszamu autok ma nem is voltak az utakon...
Ut kozben bevasaroltam szaloncukrot es szalonnat a tojas ala, a koliban lezuhanyoztam es pakoltam egy kicsit, este pedig atmentem Kataekhoz.
Az egyetemrol egy papirt ma sem sikerult beszerezni, mert zarva volt az iroda, de legalabb a januari osztondijamat odaadtask egy masikban. 180 ezer tugrik. Egy honapja meg csak 165 volt, erezheto az inflacio...

2014. január 21., kedd

Utolsó nap Pekingben

Furcsa, hogy harom het Kina utan, a mai volt a legutolso. De meg ma is, mior egy a kedvenc gyorsettermemben ebedeltem, elfogott az erzes, hogy basszus, Kinaban vagyok. Kinai kjajat eszem, en vagyokk az egyetlen feher, kint sut a nap akinai feliratokrsa es kinai zene szol.
Kozben viszont olyan termeszetes itt lenni, hol lennek masut...?
Kina mas, mint Europa, de ez is csak egy orszag, es itt is emberek elnek ugy mint otton. Se Mongoliaban, se itt nem ert olyan nagy kultursokk.

Sokkolo tud lenni viszont az, ha 1-1 kinai megszolal az ember mellett, az ugyanis esetenkent azonnali hallaskarosodassal jar. Mongoliaban mar valami rokkant jegyet fogok kerni a vonatra. Ma a termeszettudomanyi muzeumban minden tele volt uvoltozo gyerekkel, hala az iskolai szunetnek. Kivetel az idoszaki kiallitas volt, mert ott rajtam es az orokon mivel a kutya nem volt, csak nehany dinoszaurusz csontvaz masolata. Valodi nem sok akadt. Volt viszont egy kozepes terem, mozgo dinokkal, eleg jol meg volt csinalva, de, hogy ott a gyerekeket mivel etetik, hogy igy tudnak visitani, azt nem tudom. Szerintem ezek legvedelmi szirenakat reggeliznek, de meg a tizorai is minimum egy mentoauto...

A muzeumozas utan nagyobb setara mentem, mivel idom volt boven, a varost meg nem a metrorol fogom megismerni, az biztos. Ezeknek a setaknak koszonheto, hogy eleg jol kezd osszeallni a belvaros terkepe a fejemben, es mindig felfedezek valami ujat. Ma ez egy kis park volt, de a felhokarcolos belvarosba is eljutottam vegre, elotte pedig naplementes kepeket tudtam kesziteni.
Az estet ma is vasarlas zarta le, de alapvetoen csak kajat vettem az utra. Utana egy tanyer rizs, a szokasos 2 yuanert (70 forint), es haza.
Holnap 6-kor el akarok indulni, mert itt koran oda kell menni a vonathoz, mint Europaban a repulohoz, az enyem pedig 8:05-kor indul majd. A hostomtol most este elbucsuztam, az ajtok itt is kizaros fajtak, tehet nem kell oket kivulrol bezarni. Holnap tehat mar nem talalkozunk.
A penzem pont ki van szamolva, holnap meg belefer egy nem feltetlenul legolcsobb reggeli, aztan volt yuan, nincs yuan. Van mongol tugrikom, ami elvileg eleg lesza vonatjegyre, meg meg marad 1-2 napra Ulanbatorba. Elvileg ha visszaerek fel tudom majd venni a januari osztondijamat, 100 dollarnyi tugrikot, es ezzel minden jo lesz. Kicsit most is aggodok a holnapi ut miatt, hogy kapjak jegyet Ulanbatorba es eleg legye ra a penzem is, de csak rendben lesz minden. Ha minden igaz, 30 orat fogok utazni. Melegbol a hidegbe.

2014. január 20., hétfő

Utolsó Pekingi napok, bevásárlás, múzeum látogatas

Lassan mar a legutolso napokat toltom Pekingben, ezertvolt idom megfigyelni peldaul a maszk divatot, amik itt igen valtozatrosak, mert sokszor valamilyen minta van rajtuk. Ez tenyleg legalabb olyan divat, mint a nadrag kinezete, szamit. Egyebkent nem csak a szmog, a hideg ellen is hordjak, es foleg a lanyok.

Ezen kivul szinte mindig apro helyi ettermekben eszek, naponta ketszer. 10 negyzetmeter koruli, feher falu, nem tul uj helyiseg, egy sajto mogott a kionyhas, ahonnet az ajtora vagott kis lyukon adjak ki a kajat, es mindenhol hosszu, fekete palcika. Nehol automata tisztitja oket, nehol csak remelem, hogy valaki megtette. Eddig meg nem volt gyomorbajom, tehat felteszem, hogy tiszta. WC neha a nagyobb gyorettermekben sincsen, csak egy mosdo egy kis beugroban, ahol kezet lehet mosni. Az etel Kinsan belul nagyon valtozo, de azokban a varosokban, ahol eddig jartam, eleg hasonlo. Paprika, marhahus, rizsel vagy tesztaval, de nem az otthon ismert barnas szosszal. Minden asztalon van viszont barna ecet. Gyakori a porkolt szeru husetel, es tesztas leves, hussal, tojassal es zoldsegekkel. Eezen kivul kedvelt alapanyag a kemenyre szaritott kis pirospaprika is, felkarikazva. Ezt szoktam en eloszor kiszedni a kajabol.

Tegnap is egy korai ebeddel kezdtem a napot, ahogy maskor is tenni szoktam, majd megceloztam a Nemzeti Muzeumot, hogy vegre azt a reszt is megnezzem, ami az elozo napon kimaradt. Ez a nap sem volt ra teljesen eleg, de azert sikrult megnezni a nagyobbik reszet. Az eltes muvtori orakon tanultakat vegre eloben is lathattam, ami nagyon jo erzes, foleg, hogy tudtam mi micsoda. Tobbe-kevesbe.

Mivel probalok valami aprosagot vinni mindenkinek, atmentem az ejszakai piacra, es durvan fel orat alkudoztam egy angolul egesz jol tudo csajjal. Kinaban arany szabaly, hogy alkudj. Mindenre. Sokat! Az arakat gyakran a toredekere lehet levinni. Ha valaki ezt nem szereti, es inkabb fizet tobbet, az alkudjon csak 30%-ot. Ez egy mondattal ilintezheto.

A szerzemenyeimmel buszken tertem haza, ahol mar ott volt egy uzbeg lany is, akit egy napra latott vendegul roman hostom. Kicsit gyerekes, de nagyon mosolygos, vidam csajszi volt. Ket ev utan eloszor latogat haza, ma reggel repult el innen. Nagyon jol feldobbta a hangulatot elozo este.

Ma reggel vendeglatonk koran elment dolgozni, mi meg meg aludtunk egy kicsit, vegul delelottsegitettem lecuccolni a lanynak, megoleltuk egymast es elbucsuztunk a haz elott. Gyors zuhany, terkepnezes, szokasos ettermi ebed (ezuttal talalkoztam egy nyugdijas angoltanarral) az etteremben, majd muzeum. Zarva. A kovetkezo ugyszinten, hasonloan a harmadikhoz. Hetfo van... Vegul is setaltam egy jot a varosban es megtalaltam a regi harang tornyot is, ami eleg hires es nem jartam meg ott. Az ido kicsit szeles, de kivetelesn tiszta, el is megyek talan fotozni meg ma ejszaka.
Nem reg ertem haza, megint a piacrol, egy ujabb kor alkudozas utan. Holnap is megyek szerintem, mert erdekes a hely a sok piros lampional es kulonos etellel. Kezdek kifogyni a penzbolo, de legalabb ma a boltban tudtam hasznalni a kartyamat. Az ice tea melle vettem ket uveg alkoholt, hazavinni, es nemi gumival is felszerelkeztem. Ennek a beszerzese eleg problemas tud lenni Ulanbatorban, mert ha lehet talalni egyaltalan, akkor az eleg ocska. Kisse felve mentem tehat oda a penztarhoz a kosaramban ket uveg piaval es kut tucat kotonnal, de nem neztek ram furcsan. :D`

2014. január 18., szombat

Kínai Nemzeti Múzeum, a Népi Forradalom Hadi Múzeuma, és újabb buli Pekingben.

10 korul sikerult ma kikecmeregnem az agybol a tegnapi buli utan, es egybol eszembe jutott par dolog, amikrol tegnap nem irtam.
Ilyen peldaul az, hogy meg elozo este szoba kerullt az utazassal kapcsolatban, egy texasi par,akik csomag nelkul utaztak, tobbek kozott Magyarorszagon is. Kiderult, hogy a srac a hostom egyik baratja, ugyhogy egybol fel is hivtuk szkajpon. Kicsi a vilag. Mar megint...

Reggel indulas elott talaltam egy reszt a Nagy Falon, ami nincs felujitva, es holnap oda tervezek elmenni. Ma eloszor a hadtorteneti muzeumban, jobban mondva a Kinai Nepi Forradalom Hadi Muzeumaban jartam, illetve annak udvaran, mivel maga az epulet felujitas miatt zarva van. Van nehany kis hajo, tankok, agyuk, meg par raketa. Elsosorban kinai, amerikai japan, de 1-1 nemet, olasz, vagy osztrak is. Amerikai reszrol gyanusan 1951 korulrol van minden, tehat gyanitom, hogy a Koreai haboruban szereztek az osszeset, es a kinai felsegjelzesbol itelve hadrendbe is allitottak oket.

A kovetkezo muzeum a Nemzeti volt, A Tiananmen ter mellett, ahol az elobbihez hasonloan szinten nem kell fizetni, csak a ket idoszaki kiallitasert, de a flamand festok muveit ugyis lattam mar, igy inkabb nem mentem bve se arra, se a Louvre antik gyujtemenyere.
A muzeum maga, hatalmas, es itt is szigoru biztonsagi ellenorzes van. Bejutve egy nagy csarnok fogad, ahonnan egy masik nagy terem nyilik, egybol szemben, a foldszinten, Maorol keszult festmenyekkel, es nehany szoborral.
Amit ma lattam meg, az az afrikai resz volt, ahol fabol keszult szobrok es 1-2 butordarab van es par maszk. Nem feltetlenul regiek, de igy legalabb meg tudtam nezni azokat, amiknek a klesziteserol egy videot is levetitettek. Kinaban kevesbe fontos az, hogy valami regi legyen, ez itt hagyomany.
Lattam azert 400 eves kinai butordarabokat is, de sok a 2000 utan keszult alkotas, es a muzeumban eleg sokk helyet a boltok foglalnak el, tekercskepekkel, es draga porcelannal.

Fel otkor kiraktak az epuletbol, de igy pont elkaptam, es egy kis varakozas utan aranylag jo helyrol lathattam a naplementrehez idozitett zaszloceremoiniat a teren. Jo sok katona, diszegyenruhaban, paran levonjak a zaszlot, kozben all a forglom, es mikor osszehajtjak, visszamasiroznak a Tiltott Varosba.

Vendeglatom ma egy kinai filmet ment megnezni, de en nem akartam annyit kifizetni ra, ezert meg volt par oram talalkozni vele, a film utan.
Atsetaltam a skorpioevos utca melletti ejszakai piacra, amit inkabb csak estinek neveznek. Hatalmas, Ulanbatorban sose latott konyvesboltban kezdtem, ahol minden ki volt irva angolul is, es a kis szekciok is nagyc szamban kepviselotettek magukat. Rengeteg fele konyvet lehet kapni, a legkulonbozobb temakban, igy volt sok Lonely Planet is, es sok jo, es olcso fotos konyv. Kinaiul. Na erre meg gyurnom kene...
Talaltam kinai sakkot is, de eselyes, hogy nem veszem meg, mert a nagy fa korongok miatt baromi nehez es gond lenne a hazaszallitasaval.
Veszek majd mas szuvenirt, amiket nem vettem meg meg, de van mar par otletem, hogy mikre akarok beruhazni kesobb.

Fel 10-re hazaertem, es gyorsan bevagodtunk egy taxiba, hogy elmenjunk egy koncertre. A hostom szeret taxizni, es draga helyekre jarni, nem olcso vele lakni, de kalandosabb, mint egy hostelben, es meg igy is jobban kijovok, vagy maximum ugyanugy.
Ma 50 yuan volt a belepo, a taxi meg 15. Ezek utan nagyon orulotem mikor lusta volt meg egy helyre elmenni, ahova megint 30-35 yuan lett volna a beugro. Igy elkerultem, hogy kozoljem, vele, hogy bocs, de nem akarom minden penzem bulira kolteni, foleg nem a maihoz hasonlora, ahol az elso zenekar inkabb nekunk kellett olna, hogy fizessen, hogy meghallgassuk azt a zenenek nem nevezheto rettenetet, amit eloadtak.
Osszessegeben faradt voltam, de erdekes este volt a mai is. Meg egy amerikai ismerossel is osszefutottunk. Kezdem azt erezni, hogy aki Azsiaba jon Amerikabol, az csak New-Yorkbol szarmazhat, mert mashonnan senkit sem ismerek, onnan viszont nem egy emberrel talalkoztam mar.

Holnap jon meg egy kinai lany ios ide szorfolni, ugyhogy tervben van egy kozos vacsi. Femelhetoleg nem tul keson es megfizetheto helyen. Mostanaban kisse kezdek kifaradni, es ez azt hiszem a blog minosegen is meglatszik. Nem ezek a legosszeszedettebb bejegyzesem.

2014. január 17., péntek

Pekingi punk rock és az Illatos Hegy

 
Impozáns épület a pekingi Illatos Hegy lábánál.
Impozáns épület a pekingi Illatos Hegy lábánál.
Újabb pekingi nap. Reggel kijelentkeztem a hostelből, mert egy román lányhoz jöttem lakni.
Az Illatos Hegy volt a mai célpont, de előtte még enni kellett. Nem volt semmi jobb, így bementem egy mekibe, ahol kicsit csípős, kínaias krumplit és hamburgert ettem. Nem olyat, mint otthon lehetne.

A park nem volt túl jól kitáblázva, de végül odatláltam, és különböző pagodák és más épületek között felmásztam a csúcsra, ahol régen füstölők égtek. Innen a név. Minden fa tele volt aggatva arasznyi hoszú, lapos piros fából készült lapokkal. Ezeken alkoholos filccel valami írás, talán kívánságok, vagy szerelmes üzenet. Nem sikerült megfejtenem, pedig kérdeztem, hogy mi az. Mindenesetre nagyon szép volt az ellenfényben.
 
Turista nem volt sok, így a libegő sem üzemelt, de annál jobb volt így. Látszik a holtszezon, de talán ezért is van, hogy ide is csak 5 yuant kellett fizetnem. Alattam, kicsit távolabb, néhány km-re terült el a város, kívul alacsonyabb, majd a központ felé magasabb, fehér épületekkel. Pekinget hegyek veszik körül, és ezért az általa elfoglalt medencében megragad a füst, ami felülről jól látható szomgfelhőt alkot. A hegyek között, egy csúcsra épült pagoda hátterében néhány füstöt okádó gyárkéményt is láttam, de ez is érdeks képet festett a szikrázó napsütésben.

Mikor visszaértem a városba éppen csak felszedtem a hostelben a csomagmegőrzőben hagyott táskámat, és jöttem találkozni az új szállásadómmal. Korombeli román lány, lila hajjal, és kicsit alternatív stílussal. Egyedül mentem kajálni, de utána együtt mentünk bulizni egy rövidebbet.
Nem gondoltam volna, hogy látni fogok ilyet, de ismét egy bizonyíték, hogy miért jó a couchsurfing. Először egy punk rock bárban kötöttünk ki, ahol kis kínai bandák játszottak élőzenét, aztán továbbmentünk az éjszakára teljesen kihalt hutongokban, míg az egyik sikátorban betértünk egy udvarra. A semmi közepén voltunk, de a kis belső udvaron szólt a zene, és a mellette lévő klubból meleg fény szűrődött ki. Ennek is volt egy sajátos hangulata.
 
Továbbra is élvezem a várost, és próbálok kevésbé turista lenni, még akkor is, ha az út hátralévő részén már nem hagyom el Pekinget. Sok új dolgot lehet látni és tapasztalni a couchsurfing révén is, ahogy történt az ma is.
Holnapra nincs tervem, talán Nemzeti Múzeum, talán nyári palota. Meglátjuk még mi lesz.



Kirándulás közben megpihenő kínaiak a pekingi Illatos Hegyen.
Kirándulás közben megpihenő kínaiak a pekingi Illatos Hegyen.


Pekingi Illatos Hegy.
 
Kilátás Pekingire az Illatos Hegy csúcsáról.
Kilátás Pekingire az Illatos Hegy csúcsáról.
 
Hegyvidéki panoráma a pekingi Illatos Hegy egyik tavacskájánál.
Hegyvidéki panoráma a pekingi Illatos Hegy egyik tavacskájánál.

Meredek lépcsősor vezet fel a pekingi Illatos Hegyre.
Meredek lépcsősor vezet fel a pekingi Illatos Hegyre.

 

2014. január 16., csütörtök

Pekingi állatkert

Ma reggel 9 felé hasonló fényviszonyok uralkodtak a szobában, mint este, ugyanebben az időpontban, de varázsütésre mindenki kipattant az ágybol, ezért én se tudtam túl sokáig aludni. Internet, zuhany, fizetés még egy éjszakára, ebéd egy kis büfében majd irány az állatkert.
A kaja egyébként a nagyon egyszerű kis éttermekben a legjobb. A minőség és a mennyiség egyaránt jó, és 10 yuan, vagyis 350 forint körül meg is lehet úszni.

Az állatkertbe 5 yuan a belépő, vagyis szinte ingyen van. Területre nagy, de sok a parkos rész, tehát nincs teljesen kihasználva. A színvonal a budapestihez hasonlít, de angol szöveg sehol sincsen, kivéve a pandákat, de az egy külön történet. Ami igazán érdekessé teszi az állatkertet, hogy itt nagyon sok, csak Kínában honos faj van, köztük furcsa kinézetű szarvas, de a teknősbéka gyűjtemény sem elhanyagolható. Kevésbé pozitív, hogy a tél miatt a kifutók fele üres, és a házak is zárva vannak. Londonban is így jártam még 2008 nyarán, csak ott még a belépő is drága volt.
 
Ami nagyon hiányzott ma, az a perec volt. Bent egyébként mindenhol vannak szuvenír árusok, elfogadható árakkal, de a perecet semmi nem pótolhatja, még a röhögés sem a kínaiakon. Pár bunkó mindenhol van, aki veri az üveget (amiben egyébként gyakran csak magamat láttam, mert csillogott, és belül nem volt világítas se), és még az is előfordul, hogy fél óráig becézgessenek egy állatot, az üveget simogatva, de amikor kitartoan üvöltöznek, és próbálnak állati hangokat kiadni, ami az adott állatot persze baromira nem érdekli, az már tényleg elég vicces, vagy néha már idegesítő.
Ami még érdekes volt, hogy itt különböző kutyákat, sőt, lakásnak berendezett ketrecben még macskákat is tartanak.

Ezen kívül ott van az óriáspanda, ahová külön belépő kell (hasonlóan az akváriumhoz, ahova nagyon drága, ezért be se mentem), ez azonban szintén csak 5 yuan, tehát több, mint kibírható. Itt már minden ki van írva angolul, méghozzá egész sok dolog. Az állatkert többi részéhez hasonlóan ez is tanítja a látogatót, és tényleg érdekes dolgokat ír.

Az állatkert után még egy kicsit mászkáltam a városban, megvacsoráztam, alkudtam a szokásos cokormázas nyársra, amin ezúttal kivételesen nagy, és finom eprek figyeltek, aztén visszajöttem a hostelbe. Ma kicsit turistás napom volt, kevesebb mesélnivalóval, nem annyira utazós.
Remélem holnap többről fogok tudni beszámolni, mert ha minden jól megy egy román lánynál fogok lakni 1-2 éjszaka erejéig.
Ma a couchurfing meetingre lusta voltam elmenni, de legalább jött egy szlovén srác, aki tud angolul, és nem csak valami egyszerű nyelven, nagyon lassan lehet beszélgetni vele.

2014. január 15., szerda

Újra Pekingben, vonatozás az Ég Templomába

A peronon egy rendor figyelmeztetett, hogy vigyazzak a zsebeimre a vonaton. Hat nem lett igaza, senkitol sem kellett felnem, mivel igen hamar mindenki a feher utazo csodajara jart, aki meg kinaiul is tud par szot.

A kozeledo kinai uj ev miatt mar most orultek haza van az orszagban, es sehova sincs vonatjegy, talan ezert is adtak el olyan sok allojegyet. A kocsik vegen levo durvan 4 negyzetmeteres kis helyisegben eloszor hatan voltunk, ami eleg eros Auschwitz erzest kolcsonzott az utazasnak, de nemsokara kerestem egy jobb helyet a vonat kozepen, ahol aludni is tudtam egy kicsit a foldon.
Kicsit kesobb viszont kisebb tomeg gyult ossze korulottem, es kezdett faggatni, hogy ki vagyok, mi vagyok. Egy ora utan valaki jott, aki egy kicsit tudott angolul, es beselgettunk egy kicsit. Utana tole kerdeztek rolam mindenfelet. Jofej volt, mert nekem akart adni egy szeket, de visszaadtam neki, mikor feluton leszallt. Szerencsere vele egyutt sokan masok is elhagytak a vonatot, ezert sikerult ket ures ulest talalnom, es vegre aludhattam kilencig, amikor ujra megalltunk, es felszallt egy fel hadsereg.

Egy bo oraval kesobb ertunk Pekingbe, ahol megceloztam a mar ismert hostelt, ami elgge kozelit a telthazhoz. Nem tudom, hogy holnapra talalok-e couchsurfingen hostot, de nem akarok itt maradni. Nem draga, es jo a tarsasag is, de akkor se.

Egy kiados zuhany es kajalas utan az Eg Templomat latogattam meg, ahova az azt korulolelo parkba es magaba az epuletegyuttesbe is belepot kell fizetni sajnos, de megerte, es nem is volt tul draga.
Itt is sokan jatszottak, tancoltak es tornaztak, nem ritkan a hatosagok figyelo tekintete mellett.
Ma alapvetoen laza napot tartottam, es kis seta, meg szuveniressel valo alkudozas utan visszajottem a hostelbe. Egy lany jott hamaroan, de nem tudott jol angolul, szoval tul sokat nem tudtunkbeszelgetni, es en nemsokara le is leptem vacsorazni. 470 forintbol teljesen jol lehet laknim ahogy tortent az ma este is. Utana meg ket mezbe martott gyumolcs, valamiedes teszta, es minden tokeletes volt. Persze ezekre kivetel nelkul alkudni kell, mert az ar harmadat alap esetben is meg lehet sporolni.
Mikor ujra visszajottem, mar egeszen megtelt a szoba, igy egesz jo kis beszelgetes alakult ki, reszben kinaiul, amibel en sokat nem ertettem ugyan, de nem en vooltam az egyetlen ilyen.

Szerintem a kovetkezo szuk heten Pekingben fogok maradni, es itt nezek korul, emrt van mit. A holnapi tervem az allatkert, mert elvileg olcso, de meglatjuk meg mi lesz a gyakorlatban.

Újra Pekingben, vonatozás az Ég Templomába

A peronon egy rendőr figyelmeztetett, hogy vigyázzak a zsebeimre a vonaton. Szerencsére nem lett igaza, senkitől sem kellett félnem, mivel igen hamar mindenki a fehér utazoó csodájára járt, aki még kínaiul is tud pár szót.

A kozeledo kinai uj ev miatt mar most orultek haza van az orszagban, es sehova sincs vonatjegy, talan ezert is adtak el olyan sok allojegyet. A kocsik vegen levo durvan 4 negyzetmeteres kis helyisegben eloszor hatan voltunk, ami eleg eros Auschwitz erzest kolcsonzott az utazasnak, de nemsokara kerestem egy jobb helyet a vonat kozepen, ahol aludni is tudtam egy kicsit a foldon.
Kicsit kesobb viszont kisebb tomeg gyult ossze korulottem, es kezdett faggatni, hogy ki vagyok, mi vagyok. Egy ora utan valaki jott, aki egy kicsit tudott angolul, es beselgettunk egy kicsit. Utana tole kerdeztek rolam mindenfelet. Jofej volt, mert nekem akart adni egy szeket, de visszaadtam neki, mikor feluton leszallt. Szerencsere vele egyutt sokan masok is elhagytak a vonatot, ezert sikerult ket ures ulest talalnom, es vegre aludhattam kilencig, amikor ujra megalltunk, es felszallt egy fel hadsereg.

Egy bo oraval kesobb ertunk Pekingbe, ahol megceloztam a mar ismert hostelt, ami elgge kozelit a telthazhoz. Nem tudom, hogy holnapra talalok-e couchsurfingen hostot, de nem akarok itt maradni. Nem draga, es jo a tarsasag is, de akkor se.

Egy kiados zuhany es kajalas utan az Eg Templomat latogattam meg, ahova az azt korulolelo parkba es magaba az epuletegyuttesbe is belepot kell fizetni sajnos, de megerte, es nem is volt tul draga.
Itt is sokan jatszottak, tancoltak es tornaztak, nem ritkan a hatosagok figyelo tekintete mellett.
Ma alapvetoen laza napot tartottam, es kis seta, meg szuveniressel valo alkudozas utan visszajottem a hostelbe. Egy lany jott hamaroan, de nem tudott jol angolul, szoval tul sokat nem tudtunkbeszelgetni, es en nemsokara le is leptem vacsorazni. 470 forintbol teljesen jol lehet laknim ahogy tortent az ma este is. Utana meg ket mezbe martott gyumolcs, valamiedes teszta, es minden tokeletes volt. Persze ezekre kivetel nelkul alkudni kell, mert az ar harmadat alap esetben is meg lehet sporolni.
Mikor ujra visszajottem, mar egeszen megtelt a szoba, igy egesz jo kis beszelgetes alakult ki, reszben kinaiul, amibel en sokat nem ertettem ugyan, de nem en vooltam az egyetlen ilyen.

Szerintem a kovetkezo szuk heten Pekingben fogok maradni, es itt nezek korul, emrt van mit. A holnapi tervem az allatkert, mert elvileg olcso, de meglatjuk meg mi lesz a gyakorlatban.

Újratervezés: megint Peking

Megyek Pekingbe!
Őrült napom volt ma. Először is felkeltem hétkor, és megkérdeztem a hostomtól, hogy hogyan jutok az autópályára. Tök jól elmondta, a buszozás a tó körül vezetett, szép környezetben, majd szemben feltűnt a város párába vesző felhőkarcolóinak fehér képe. Útközben bevásároltam, és egy mosdót is találtam. Kínában ebből van mindenütt, nyilvános, ingyenes, és tiszta. Wc papír legyen minden lánynál, és számítson ázsiai guggolós verzióra, bár néha van egy angol wc-s fülke is. Lehet, hogy nem mindenki erre a leírásra kíváncsi, de ha belegondoltok ez egy fontos kérdés, ha éppen sehol sem lakik az ember.

Na de autópálya. Nagy volt a kísértés a vonatra, de ez így izgibb volt, és sütött a nap is. Tökéletes utazós nap.
A felhajtó után parkolt egy kocsi, rögtön meg is kérdeztem, hogy merre megy. 30 éves építész srác, röviden és tömören felhívta egy barátját, amiből az kerekedett ki, hogy ő fordított. Itt Kínában a nyelvtudást gyakran így oldják meg, ami tényleg jó ötlet, és nem baj ha valaki nem beszél angolul. Nagyon mondtam, hogy nem akarok én semmi túl sokat, de végül felrakott egy buszra. A megállóban találkoztunk egy várakozóval, akivel beszélt valamit. Mikor megjött a busz gyorsan fel kellett rá szállni, és mintha csinált volna valamit azzal az ürgével, de a kezembe nyomott egy adag pénzt, és fellököt a lépcsőre. Nyújtottam volna a söfőrnek, de kiderült, hogy az előző várakozó már kifizette nekem, és még visszajáróm is volt. 140 yuant kaptam, meg a durván 35 yuanos buszjegyet. Alig tudtam lekiabálni neki egy köszönömöt, már indultunk is.

A út mellett zöldellő hegyek, és kitartó napsütés. Hamarosan el is aludtam a buszon, mivel az éjszaka nem sikerült eléggé kipihennem mgamat, márpedig az alvás elég fontos egy 30 órásnak ígérkező út során.
Tongulba vitt a busz, sok zöld parkocskával, piros lampionokkal, és fehér felhőkarcolókkal. Útitársam bevitt a buszállomásra, ahol közöltem, hogy Guilinbe megyek, Yangshuo mellé. Hát akkor ez rossz irány, menjek vissza Hangzhouba és vegyek egy jegyet Guilinbe.
Visszafelé; Dehogy megyek! Nem, hogy még pénzt is költsek rá!
- Stoppolook tovább, melyik busz megy ki a pályára?
- Olyat itt nem lehet. Dehgynem, Pekingből is stoppal jöttem.
Eddigre mar egy fiatal, ott dolgozó, és angolul kicsit tudó, meg egy másik, angolul nem beszélő srác asszisztáltak, akikből utóbbi végül felhívta a feleségét, akivel tudtam angolul kommunikálni.
Ő is csak ugyanazt mondta: nem, nem, nem.
Nem sikerült zöldágra vergődni velük, pláne, hogy mindeféle győzködés ellenére sem akartam segítséget kérni az államtól, pusztán azért, mert éppen nincs pénzem buszjegyre. Többnyire ez a kifogásom, az igazságtól nem is túl távol álló, mert a stoppolást sokáig kell magyarázni, még az angolul beszélőknek is.

A dolog azzal zárult, hogy az angolul kicsit beszélő csaj szó szerint feltuszkolt egy buszra, ingyen. Csak remélni tudtam, hogy a luxusbusz nem Hangzhouba megy.
Felkanyarodunk az autópályára, még egy kanyar és az eddig balra lévő hegyek a jobb oldalon kötöttek ki, a nap pedig a hátam mögött. Remek, akkor megyünk Hangzhouba...

Negyed kettőre értem vissza a városba, ami a téli korai sötétedés miatt stoppolásra teljesen alkalmatlan, mivel néhány száz kilométerrel jutnék csak arrébb még világosban. Buszjegy nincs se Guilinbe, se Zhangjiajiebe...
Basszus, ez tényleg a kínai újév. A pélyaudvaron ugyanez, még holnap se lenne semmilyen vonatra jegy.
Valamiert ugy latszik nem kellene nyugatabbra utaznom.
Pekingbe volt egy jegy, este hatra, de csak állójegy, ülés már nincs.
14 órás út, a meleg és kellemes délről a hidegebb és ridgebb fővárosba, ülőhely nélkül. Hat ez elég őrülten hangzik. Megvettem.

2014. január 13., hétfő

Hangzhou és a Nyugati Tó

A vonat indulását többszörösen is elhalasztották, de végül csak felszálltam rá. Hát erről is sokat lehetne írni. Az egyik oldalon 6, a másikon 4 szék van egy közös kis asztallal szemben, amin aludni lehet. Csomagok tornyai mindenhol. A vasutasok folyamatosan különböző vackokat árulnak, míg a hangszórókból nyugtató zene szól. Ehhez társul a félig angol, félig kínai mesefilm egy gyereknek, valahol balra, mellette egy akciófilm zaja, mögöttem pedig valami popzene. Ez már több, mint sztereo. Az emberek jelentős része alszik, a maradék meg vagy egy képernyőt bámul, vagy látványosan unatkozik.

A pályaudvarról kilépve teljes a káosz, de legalább metró van. Véletlenszerű irányba indultam el, és először egy mocskos, zsúfolt, és nem túl szép várost találtam, amiből nemsokára felhőkarcolós rész lett, sokkal szebb, de üres, metrómegallók nélküli.

Mikor visszamentem a metróhoz, és kiszálltam valahol máshol, hogy találkozzak a hostommal, már kicsit szebb kép fogadott. Talán mégse olyan szürke ez a város. Akinél most lakok, egy 31 éves kínai srác, és a felesége. Első este velük vacsoráztam a jéghideg lakásban, Kína déli részén ugyanis nincs fűtés. Egyszerűen elvannak nélküle a lakásokban, Shanghaiban is ez volt. Egyébként a lakásárak horribilisek, itt már egy egészen apróért is 100 ezer forintot kell fizetni havonta. Viszont ez legalább jó helyen van, durván egy km-re a várost ismertté tévő, az 1 yuanos papírpénz hátán is ott lévő Nyugati Tótól. Vacsi után én el is néztem ide.
Ködös, párás idő volt, ezért nagy kilátás nem volt, de hamar találkoztam két csajjal, és ismét megállapítottam, hogy itt elég jó lehetőségek lennének. De nem most es nem nekem. Beszélgettünk, röhögtünk, közben egy utcaseprő hallgatta az angolunkat, aztán ki-ki ment a dolgára. Én a magam részéről tovább a parton, folyamatosan fényképezve, míg el nem értem a rövid időközönként működő szökőkúthoz. A tóban magában van a szökőkút, zenével kísérve. Váltakozó színekkel megvilágított, vékony vízoszlopok egy félkörben, a part felé nézve, és két kisebb, teljes kör ezen belül. A partról műanyag szűkekről lehet nézni, miközben mindenki fotózza a látványosságot.
Kicsit tovább sétálva újra táncoló csoportba botlottam, akiket néztem egy darabig, de aztán visszafordultam, és hazamentem.

Az éjszakai hideget, és a nyitott, vagy nem létező ablakokat túlélve, hétfőn 9 fele keltem fel, és egy keserű zabkásás reggeli után megcéloztam a tavat. Út közben azonban betértem egy erdei ösvényre, ami a főútról nyílt, és hamarosan egy bambuszerdőben találtam magam. Ilyet se láttam még soha, de nagy vágyam volt. A trópusi környezetnek köszönhetően itt sok a zöld fa, virágzó bokor, és pálma is akad ugyanott. A sűrű aljnövényzetet páfrányok és sötétzöld, nagy fűcsomók adják, nem olyan mint otthon. Ha az ember lenéz egy hegygerincre csak a zöld tengert látni, mintha nyár lenne, közben pedig madarak csiripelnek.
A város melletti erdőbe jutottam, ami nem is olyan kicsi. Széles utak vannak, mellette lámpák és kamerák, de akad kis, rejtett ösvény is. Itt is sok a romantikus hely, és az épitmény, mint a pavilon, vagy terasz.

Pár óra bámészkodás után lementem a városba ebédelni. 300 forint alatt kaptam babot és tofut, önkiszolgáló rizzsel. Mindezt egy apró és régi garázsszerű helyen, amiben 6 asztal volt, és előtte adták a kaját. Melegedni tehát itt sem lehetett, de legalább a kaja finom volt, és olcsó.
Innen a törött hídnak fordítható helyre mentem, a tavon, aminek a törtenetét majd később írnám le, mert fejből nem tudom pontosan. Ha valakit érdekel keressen rá. Broken Bridge, melting snow.
A partról sárkányokat és egy távirányítású repülőt reptettek, sokan tornáztak vagy csak sétáltak. Felfedeznivaló mindenhol akadt, ahogy fotótéma is a tavon lassan úszó hosszúkás csónakoknak köszönhetően. Láttam egy ideiglenes császári palota romjait, és a zegzugos kertjét, majd fél óra késéssel megérkeztem hostom munkahelyére (halálra dolgozza magát, szerintem a feleségével semmi idejük nincs egymásra), aki meghívott vacsorázni. A menü különböző húsokkal töltött főtt tészta, vagyis a kínai báozö volt, olyan, mint a mongol bóc, csak hosszúkásabb, finomabb, és sokkal könnyebb, nem pedig olyan zsíros. Igaz, a mongolok pont ezt vették át, és vált belőle máre nemzeti ételük. Kínában a számláért mindig komoly harcok folynak, így most sem sikerült nekem meghívnom őt.

Kaja után körülnéztünk a környéken. Újabb táncosok csoportjai, meredeken emelkedő hidak a Nagy Csatorna fölött, és hangulatos éttermek a partján. A csatornán itt ma is uszályok járnak, régen pedig délről egészen Pekingig is fel lehetett hajózni rajta.

Mikor hazajöttünk életemben először ettem egy darabka cukornádad, amit télen a zöldségesnél lehet kapni 8 yuanért, 2 méteres darabokban. Máshol italt készítenek belőle, de itt csak egyszerűen levágják a külsejét, és megeszik. Közepes darabokat lehet harapni belőle, és ráharapva kíjon a leve. Nagyon lédús, édes ízű, de a rostok kemények, ezért azt ki kell köpni, tehát tulajdonképpen egy szilárd halmazállapotú italról van itt szó, melyből fogak között a kipréselendő a lé.
Ami még említésre méltó, hogy az autópályára kijutni itt is nagy szívás, de szeretnék azért még stoppolni holnap reggel. A következő állomás Yangshuo csodálatos tájképe, ahova a vonatot is lecsekkoltam. Ki mondta, hogy drága a belföldi közlekedés? Nem az. Ha nagyon nem jön össze netán a stoppolás, megyek vonattal. 1400 km, 19 ára, és 173,5 yuan, ami durván 6000 forint. Ezen kívül felhívtam az ottani hostelt, ami szintén majdnem ingyen van a 28 yuanos (1000 forint) éjszakánkénti árral. Egész jé így télen utazni. Minden sokkal olcsóbb és nincs tömeg se.
A vonatnak és a hostelnek egy nagy hátránya van, ás ez nem az, hogy nincs ingyen, ráadásul még a kaland is kevesebb bennük. Vonattal nem kötöttem volna ki két rendőrségen, és hostellel nem ismertem volna meg azokat az embereket, akikkel Shanghaiban és Hangzhouban talélkoztam. Mindkét hostomnak és a barátaiknak nagyon örültem és sok érdekes dolgot csináltam velük együtt. Ettől jó és izgalmas egy utazás, nem a városnézéstől, vagy egy hotel kényelmétől.

2014. január 12., vasárnap

Shanghai víg napok

Shanghai felhőkarcolóinak éjszakai látképe a folyópartól
Shanghai felhőkarcolóinak éjszakai látképe a folyópartól.
Hostomnak, vagyis Leventének köszönhetően az utolsó két Shanghai napomon se volt túl sok időm unatkozni. A pénteki duplán is magyarul kezdődött, mivel a jó reggelt után a Luxen parkban álló Petőfi szobrot látogattam meg, szintén az ő tanácsára. A park maga ugyan látványos felújítás alatt áll, ezért zárva van, de egy másik kis terület mellett pont a szobros széle is nyitva volt. Kis, homokos tér, szélén a szobor figyel, körülötte kocogók, és az apró ligetben lassú mozgással, megfontoltan tornázó, lazító, thai chiző öregek. A park(részlet) közepén egy újabb, számomra eddig ismeretlen játékot fedeztem fel, amiből Kínában elég sok van.
 
Két, talán fél méteres bot közöt hosszú zsinór van, amivel egy búgócsigához hasonlító játékot emelnek fel, és lendületesen pörgetik ide-oda. Ha elég gyors, akkor valóban búgó hangot ad, ahogy forog. Egy idősebb bácsi ezt több méteres bambusz botokkal csinálta, szintén sok méteres zsinórral. Ez volt a legszebb, a többiek viszont néha átdobták a búgócsigát a lábuk alatt, és csaknem folyamatosan trükköztek vele.

Elég későn keltünk, és Levente aznap is csak egyre ment dolgozni, én meg hulla fáradt voltam, tehát nagyon én se siettem. Délután volt már, mire a People`s Parkba értem, a folyó nyugati oldalán, a felhőkarcolós, elég kiterjedt városrész közepében. A park ezúttal is nagyon érdekes volt, kisebb lyukacsos sziklákkal, és a szintén népszerű kis szikladombbal, nem működő patakkal. A számtalan rejtett zugban fiatal párok romantikáztak. Miért nincs ilyen Ulánbátorban...?
A kínai parkok teljesen mások, mint az európaiak, sok bennük az épület, mint a pagoda, híd, stb. Az emberek itt napoznak, ebédelnek, játszanak, thai chiznek, vagy zenét játszanak.
 
A parkboó megint el akartak vinni teaszertartást nézni, de most nem volt kedvem hozzá. Azt mindenesetre megállapítottam, hogy kitalálhatnának már valami új trükköt a turisták lehúzására, mert ez már kezd unalmassá válni. Ha legalább változatosan próbálnák kiszedni belőlem a pénzt... Ha már a mindenképpen azt akarják, akkor foglalkozzanak is velem, és az általuk nyújtott "szolgáltatással", vagyis az átverős sztorival. Filmből se nézem meg ugyanazt ötvenszer. A forgatókönyv egyébként a következő: Szija, turista vagy? Én is, Kína másik részéről. Éppen körülnézek, te mit csinálsz most? Ó, nem iszunk meg valamit a környéken?

Na mindegy, levakartam őket magamról, és szex masszázsról sem tudtak meggyőzni a percenként feltűnő reklámozók. Főleg nem azzal a fényképpel, amit a főleg Pekingben kapható, fehérneműs-csajos kártyapakliból szedtek ki. Jó trükk, aztán majd vár valami fogatlan vénasszony, akinek karja nőtt a hátából. Egyebkent itt Shanghaiban elég sok a prosti, a kirakatokban, de azert nem mondom, hogy erről híres a város.

Az előző napi látogatás után újra elsétáltam a főutcán a folyópartra, ahol a kanyarulatban, egy félszigeten van a keleti oldalon a legnagyobb felhőkarcolós városrész. Szép színek voltak a naplementében, de a kötelezően elkészítendő fotók után a tulparta már nem jutott túl sok időm. Éppen csak körbenéztem, majd irány haza. Este vacsi egy olcsó étteremben, Leventét végre megvertem kínai sakkban, majd másnap reggel folytattam a programot ott, ahol pénteken abbahagytam.

Átmentem a folyó keleti oldalára, a félszigetre, ahol végre volt több időm körülnézni. Hatalmas kék üvegtornyok között bukkan fel itt az ember a föld alól a mozgólépcsőn, ahonnet egyből egy másik lépcső visz fel a gyalogos felüljáróra, ami a városrész közepében fut, a felszín felett, csendesebb, és sokkal érdekesebb környezetet biztosítva a felszíni dugós-autóutasnál. Az egész közepén egy park, az elmaradhatatlan elemekkel, és évenkénti fotóval, hogy nézett ki a városrész a tv toronyból fényképezve. Gyorsan épül az biztos, most is építkezések vannak. Esős idő volt, és a nagy páratartalomnak köszönhetően nem is túl meleg, de azért el lehetett viselni. A nagyobb problémát a fénykepezőm megóvása jelentette, de sikerült, így gépem is van, és képeim is születtek szép számmal. A tv toronyba nem mentem fel, ahogy a tengeri akváriumba se, mivel az árak elég borsosak voltak, de jól körbejártam a negyedet, megtaláltam a mongol konzulátust, aztán pedig megcéloztam Kína egy másik híres felsőoktatási intézményét, a Fudan Egyetemet. Sokat itt se tudtam körülnézni, de azt meg tudtam állapítani, hogy egy fél kerület az egyetemé, régi és új, kicsi és nagy épületekkel egyetemben. Érdekes lehet ide járni.

Sietnem azért kellett, mert megint Leventével találkoztam, aki meg szombatonként csajozik. A barátnőjével mentünk egy kanadai barátjukhoz és a helyi, kínai feleségéhez ahol a korábban megismert kínai sakk után még több társast próbálhattunk ki, de a végén egy rövid ismerkedes erejéig a GTA V. sem maradhatott ki, nagy ámokfutásokkal.

Reggel hostom nyolckor ment el, de mi még lustálkodtunk egyet a barátnőjével. Kicsit később miután mindketten magunkhoz tértünk megvárta amíg összepakolom a cuccaimat, amiket sikerült pár napja kimosni, segített telefon egyenleget tölteni, és meggyőzött, hogy menjek vonattal. Nagyon nem kellett erősködnie miután lecsekkoltam mekkora szívás lenne az autópályára kijutni, szóval a metróban elváltunk, és én megcéloztam a pályaudvart.

A vonatjegy 28,5 yuan volt a durván 180 km-re, és kora délután el is indul a vonatom. Túlvagyok egy kínai gyorséttermes ebéden, ami megint tök más, mint az európai rokona, és most a hatalmas üvegcsarnok fehér kupolája alatt várom a becsekkolást. A pályaudvaron egyébként a sokféle töltővel rendelkező mobiltöltő állomás (10 perc 1 yuan) mellet ivóvíz is van, de kínai szokás szerint, csak forró vizes. Ilyen magán a vonaton is szokott lenni, és ez teszi lehetővé, hogy mindenki a kartontányérban kapható tésztás instant levest szürcsölje egész úton.

Update info: megérkeztem Hangzhuoba, minden rendben, de a net pocsék. Írok, amint tudok.

2014. január 10., péntek

Shanghai színei és stoppolás Kínában

Kínában stoppolni semmivel sem nehezebb, mint Európában, főleg ha a rendőrség is segít. Egy kis kínai tudással, még egy ebédre is jó náluk a fehér utazó, majd folytatódhat az autópálya melletti integetés, egyenesen Shanghaiba.


Érkezés Shanghaiba, és a zöldbe.
Érkezés Shanghaiba, és a zöldbe.

Shanghaiban nem divatos a vörös csillagos sapka. Annál inkább hódít a zöld szín, ami a fák jelentős részén még így januárban is megtalálható.

Shanghaiba azonba előbb el is kellett érni, ami úgy történt, hogy egy jó három  órás alvás után fél hatkor keltem, hogy 40 perccel később elhagyhassam a hostelt, és korán kiérjek az autópályára. Kínai módra azonnal bealudtam  a metrón, de szoknom kell még a kultúrát, mivel a többiekkel ellentétben engem az ellenőr ébresztett fel a végállomáson. Na de sebaj, úgyis ide akartam jönni, na de mégiscsak a felszínre  érve ért a legnagyobb a meglepetés, mivel a modern metróállomás egy vidéki falu széléhez erősen hasonlító helyen volt, néhány házzal, és földúttal, amin egy negyed órát gyalogolva, nyolc sávos utat értem el, szintén a semmi közepén. Lehet, hogy egy evén belül itt város fog állni, de ennek más jele egyenlőre még nincsen.
 
Folyópart Shanghaiban.
Folyópart Shanghaiban.
Egy kerítést megmászva eljutottam az autópályára, ahol egy hatalmas katonai tankszállító állt meg, de nem a jó irányba ment, úgyhogy el kellett engedjem. Egyből Shanghaiba próbáltam meg elmenni, megspórolva az átszállásokat, és jött is valaki aki oda ment. Aztán kiderült, hogy mégse, basszus... Eljutottam 100 km-re, a semmibe, ahol alig van autó. Remek. De legalább egy fizetőkapunál voltam, ahol mindenkivel beszélgettem kínaiul és végül ők segítettek kocsit fogni, ami elvitt egy másik kapuhoz. Érkezéskor a söfőröm szólt a minden ilyen helyen lévő rendőrörsön valakinek (ezzel bejön a kék szín is a sztoriba), aki leintett nekem egy menetrend szerinti buszt es ingyen felrakott rá. Ezzel utaztam pár órát, majd kiraktak egy nem túl jó helyen Ji`nan mellett, egy lehajtóban. Kis idő után meg is állt valaki, gyanúsan villogózó kocsival. Nem tudom kik voltak, mert ezt nem sikerült kideríteni, de nem rendőrök, annyi biztos. Ők is csak segíteni akartak, elvittek volna a vasúthoz de közöltem, hogy nincs rá pénzem. Jó, akkor menjünk a városba a rendőrségre, majd ők segítenek. Angolul senki sem tudott, szóval felhívtak valakit, aki beszélte a nyelvet.
 
Shanghai, Qibao.
Shanghai, Qibao.
Első körben fél óráig magyaráztam neki, hogy mi az a stoppolás, és, hogy tényleg nincs pénzem, de higgye el, hogy nem is kell, mert nem költök se szállásra, se utazásra. Nincs 400 yuanom a vonatra sem, ne vigyenek oda.
- Akkor miért ment a rendőrségre, és milyen segítséget vár?
- Nem mentem vittek, semmi kedvem nem volt hozzá, és nem várok semmit. Vigyenek vissza az autópályára.
- Nem, azt nem lehet.
 
Végül, elvittek a rendőrség kantinjába vacsorázni, aztán ki az autópályára, egy másik fizetőkapuhoz, ahol megbeszélték az egyik ott dolgózoval, hogy segítsen nekem. Ő minden kocsit megkérdezett, hogy merre megy és végül talált valakit, aki elvitt úgy 400 km-t a következő kapuig, és közben ő is megetetett. Itt szokás szerint irány az apró rendőrség, ahol azonban nem segítenek.
- Jó, akkor én mennék stoppolni a kapu alá, mert szakad az eső, lehet?
- Lehet.
Egy óra múlva valaki kihívta a rendőrséget, így a kiérkező kocsival visszavittek az előbbi kis rendőrségre. Az egyikük beszélt angolul, és Shanghaiban lakik, szóval meg tudta mondani, hogy van vonatjegy 50 yuanért a maradék 337 km-re. Oké, akkor menjünk a pályaudvarra. Nanjingban voltunk ekkor, a régi fővárosban, ahol a rendőrrel sikerült viszonylag jóban lenni, nagyokat röhögni, és egészen a vonatig kisért, na meg persze segített jegyet venni, és mindent.


Folyópart Shanghaiban.
Folyópart Shanghaiban.
10 órára Shanghaiba értem. Két kínai, akiket még a vonaton ismertem meg elkísért a metrón, hiába próbáltam lerázni őket.
- Nem vagy fáradt, hosszú volt az út. Nyugodtan menj pihenni.
- Nem nem akarok aludni.
Hát nem hatott a finom célzás, de végül csak elmentek, én meg találkoztam a couchsurfingről megismert hostommal. Magyarok mindenhol vannak a világban. Itt is. Nála lakok most pár napig.
A délelőtt egy masszázsszalonal indult, majd semmitttevéssel és dumálással. Este társasjáték egy csajszival.

Utcai cipészek dolgoznak Shanghai egyik utcáján.
Utcai cipészek dolgoznak Shanghai egyik utcáján.
Az érdekesebb dolgok csütörtökön történtek, mert az ő tanácsára mentem el a két megállóra lévő kis városrészbe, buddhista kolostorral, magas pagodával, és sok utcai árusssal. Két helyen is láttam a fellógatott húsok között kutyát, és az egyik helyre be is néztem indulás előtt.
- Van kutyahús?
- Mi?
- KUTYA!
- Ja, kutya, van. 68 yuan.
A végén 38-ra alkudtam le, ami még mindig kicsit drága, de megkaptam egy tál vöröses-barnás húsban gazdag levest. Egész laktató volt, pont elég, és kicsit ugyan rágós, de nagyon finom.

Utána még elmentem a belvárosba, random módon metrómegállót választva, és készítettem pár éjszakai fotót a felhőkarcolókkal.
Hogy meddig leszek itt, azt nem tudom, de a következő cél Hangzhou lesz. Valamikor.

2014. január 6., hétfő

Utolso pekingi nap es a Nagy Fal

Reggel megint en ebresztettem a lanyt, akinel laktam, remelem hogy holnap se fog elkesni a munkabol nelkulem. Mivel ma egy barasta van nala, en atkoltoztem Asia, a foterhez kozel leve hosteljebe egy ejszakara. Mikor megjottem meg nem kelt fel es a Nagy Falat se jott el megnezni velem, ugyhogy megettem az utkozben vett kinai kajat, majd irany a metro. Tegnaprol mar tudtam hova kell menni, majd rovid bolyongas utan a buszokat isa megtalaltam, kicsit tavolabb, ameddig tegnap mar el se mentunk. A jegy vegul 12 yuan volt a durvan 60 km-es utra, a fal legismertebb, badalingi reszehez.

Mivel minenhol csak ugyanazt a kepet mutogatjak a falorol, nem igazan tudtam hova erkezek majd, es, hogy milyen lesz a tobbi resz, vagy a kilatas. A busz a bejarattol tavolabb tett le, de volt ingyenes shuttle busz a maradek 1-2 km-re, kinai nyelvu idegenvezetessel. Ettol a busztol meg egy 5-10 percet setalni kell, a most tobbnyire ures es bezart boltok, szallodak, stb. kozott, a fal fobejarataig, ahol a jegy megvetele utan ket iranyba lehet menni. En a hirsebbet (a kepekrol) es egyben a nehezebb utat valasztottam jobbra, eszak fele. A jegy egyebkent most a telki szezonban 45 yuan lett volna, de a lejart belga diakigazolvanyommal megvettem a 25 yuanos kedvezmenyeset.

A tegnapi napsutessel ellentetben ma kozepesen kodos ido volt, a hegyseg magasabb reszein pedig vastagon zuzmarasok voltak a fak. A fal par reszet, koztuk majdnem a folddel egyenlot mar a buszbol lattam, de ez tenyleg szepen fel volt ujitva. A hegyek nagyon meredeken emelkednek, gyorsan valtva volgybol csucsba, es ezt a fal is vegig koveti. Azsiai szokas ha jol tudom, hogy nem igazitjak a termeszetet az epitmenyekhez, inkabb forditva. Ennek koszonhetoen hajmeresztoen meredek reszek vannak, lepcsovel, vagy anelkul, es a fal vonalaban is hatalmas kanyarok vannak, meg csak veletlenul sem egyenes. Nem mondanam tehat, hogy setaltam a Nagy falon, fogalmazzunk ugy, hogy megmasztam azt. A toveben egy jo ideig kovezett, szeles gyalogut vezet, amire helyenkent le lehet terni. A tavolsag novekedesevel igy fogytak el a turistak is szep lassan. Helyenkent az arusok mellett egy-egy etterem, vagy bob es hullamvasut kevereke talalhato. A fal bejarhato szakaszanak a vegen mar csak a legelvetemultebbek jarnak, es 5-10 percig egyedul lehet itt az ember, masok haborgatasa nelkul. Sajnos az utolso bastya ajtaja le van falazva, mert ettol kezdve a fal restauralatlan. Pont ezt vaartam, annyira el akartam jutni erre a reszre, mert meg nagyon hosszan megy tovabb. Enyhen anyazva es mindenkit mindennek elmondva visszafordultam keresni egy alacsony szakaszt. Vegul talaltam egy reszt, ahol a kulso peremrol a falbol kinyulo vizelvezetorol at tudtam volna maszni egy fara, amire aztan visszafele sem lett volna nagy gond felkapaszkodni, de vegul nem mertem megcsinalni, mert Nagy Testver mindenhol ott van, kamerak formajaban. Inkabb visszementem a legkozelebbi kijarathoz, ahol egy lepukkant reszhez, es jobb idoket latott medvekifutokhoz ertem. Innen ment egy masik busz a belvarosba.

A falrol ezuttal nem az itt egyebkent nem igazan kaphato kepeslapokrol ismert zold tengert lehetett latni, hanem kpasz fakkal tarkitott szikla hegyoldalakat, es eles gerionceket, rajta a fal kodbe veszo tobbi reszevel.

A varosba erve elindultam a hostel fele, es a metrorol felhivtam Asiat. Oke, talalkozzunk ugy ket ora mulva eszakon. Mivel ismet hajtott a kivancsisag visszafordultam es elmentem egy a metroterkeprol veletlenszeruen kivalasztott, szimpatikusnak tuno helyre. Peking University.
Ekkora kampuszt meg az eletbe nem lattam, pedig megfordultsamneheny helyen. Egy fel varos, kisebb-ngyobb, de egyarant kinai stilusban epulot hazakkal, es egy nagy parkkal, sok toval tarkitva. A legnagyobb jegen eppen hokit jatszottak, a tulparti toronymagas pagoda elotereben. A kotelezo ejszakai kep utan kicsit meg korbejartam az este het korul is elettel teli udvarokat, aztan elmentem a megbeszelt helyre.

Asia baratnoje valami olyan egyetemen tanul, az elobbitol nem messze, ahol kinai kisebbsegek vannak, vagyis tobbek kozott ujgurok, igy arrafele ettermuk is akad. Kozel-keleti beuteses, majkdnem feher emberekkel dolgozo helyre jutottunk, ahol hasonlo kinai es indiai kevereknek tuno etelt ettunk. Tesztat es husokat, meg nemi zolseget es a langoshoz hasonlito naant. Asia baratja meghivott minket, mar megint, amirol sehogy sem tudtuk lebeszelni. Nagyon remelem, hogy lesz alkalmam viszonozni, bar amikor visszajovok Pekingbe, lehet, hogy o pont Hohhotban lesz a csaladjanal. Halalra zabaltam magam, foleg, hogy napkozben egyszeruen idom nem volt enni, igy gurulva kozelitettem meg a bevasarlo utcat, es annak nagy, kivilagitott plazait. Felkeszultem a holnapi utra nemi kajaval, aztan egy kis nezelodes utan elbucsuztunk egymastol es hazajottunk.

A holnapi terv az, hogy legkesobb reggel hatkor elindulok a hostelbol, hogy elkapjam a reggel utra indulokat. Innen elvileg sokan mennek Shanghaiba, ezert olyat probalok meg keresni, aki egesz uton, durvan 1300 km-en el tud vinni, mert utkozben kiszallni es masik kocsit talalni kockazatos lehet, mivel nem tudom elore kiszamaitasni, hogy hol raknak ki, es ott hol fogok tudni stoppolni. Pekingben az autopalya fizetokapujahoz akarok menni, es ott probalkozni, tobbek kozott egy elore megirt, rovid kinai szoveggel, arrol, hogy ki vagyok es mit akarok.
Drukkoljatok!

Jut esszembe kozlekedes. A hetvegivel ellentetben ma nagy tomeg volt a metron, de azert meg kibirhato. Az emberek neha a folyoson toporogvsa, jobra-balra dulongelo tomeget aslkotnak, egymast tolva elore. Lassan, de biztosan. A metron az emberek nagy resze a telefonjan olvas vaklamit, jatszik, vagy tableten filmet nez, meg a folyoson setlva is. Kihasznaljak tehat az idot. A metrohoz sokan biciklivel erkeznek, es elotte lelakatoljak, pedig most telenmeg aranyaiban keves is a bringas. Bicikli/motoros/tricikli sav az utak szelen szokott lenni, keritessel elvalsasztva.

2014. január 5., vasárnap

Nyárson sült skorpió, avagy a Wangfujing snack utca

Kínában még Mongólia után is érhet meglepetés, ami gyakran az éttermek menüjén mutatkozik meg. A mongol kaják után időszerű volt tehát egy eseménydús pekingi nap után megkóstolni ezekből néhányat, így többek között a nyárson sült skorpiók hármasát.

 

Wangfujing snack street in Beijing and eating scorpions.
Pekingi Wangfujing snack utca és skorpió evés.
Reggel némi bonyodalom után tallákoztunk Asiaval egy hotelben, ahol a nemzetközi vonatjegyeket lehet megvenni, mint kiderült, pofátlanul drágán. Itt kezdődtek tehát az újabb bonyodalmak mivel a Peking-Ulánbátor jegy 208 USD körül van, míg az idefele útra szóló csak 76 körül volt. Na ezt ennyiért meg nem veszem, az biztos. Asia megvette. Én a magam részéről megcéloztam a pályaudvart és némi keresgélés után a pénztár is meglett, ahol a határig vettem jegyet 24,5 dollárért (átszámított árak) nagy valószínűséggel ugyanarra a vasútra, ami aztán majd Ulánbátorba megy tovább. Ha tényleg így van, akkor azt remélem, hogy nem lesz nagy gond megvenni a mongol szakaszra is a jegyet, feltehetően egy kicsit olcsóbban, mint abban a bizonyos irodában lett volna ma.

A jeggyel való szórakozásnak köszönhetően a déli 12-kor induló utolsó buszt lekéstük, úgyhogy kimaradt a Nagy Fal, de ehelyett a városban mászkálva belebotlottunk egy parkba, méhhozzá a Föld Templomának a parkjába. A fak kopaszok, es a bokrokat zold takaro fedi, de ez a park igy is nagyon hangulatos volt. A kokeritesen kivul az emberek apro helyrol eregetnek nagy sarkanyokat, kicsit arreb tollasoznak, vagy mast jatszanak. Bent krikett (vagy valami hasonlo) palyak vannak, de ezeket foleg az idosebb korosztaly hasznalja. Az egesz varos nyugodt, a parkok pedig aztan plane ezt arasztjak magukbol. A kert egyebkent tipikusan mas, mint Europaban. Sok a pagoda, hid, sziklak, es mindenfele mas epuletek. Cedrusok nonek a piros lampionnal gazdagon diszitett lombhullato tarsaik mellett, amely mellol a bambusz sem maradhat el. Egyikben valaki lassu zenet jatszott, mikozben mellette csaladok piknikeztek, vagy nagymamak napoztak.

A kert után ebédelni mentünk, ahol megint jó csipős húst ettem, Asia pedig véletlenül tofut rendelt tofuval. Ebéd utaá közepesen jóllakva egy hatalmas buddhista templommúzeumhoz mentünk, de bemenni nem nagyon akartunk, főleg mert útitársam kicsit elfáradt. Különváltunk tehát, és én bevettem magam az előző napról már jól ismert hutongok közé, ahol egy Konfucionista templom volt, de a 30 yuanos belépőt nem akartem érte kifizetni, szóval még egy kis séta után metróra szálltam, és megcéloztam a Tiananmen tér környékét. Az egyik utcában régi, nosztalgiavillamost fotóztam, egy húzásra megittam egy fél liter üdítőt, és próbáltam felfedezni a tágabb környezetet. Szeretem megismerni, hogy mi van a sétálóutcán túl, mert ez mindig tartogat meglepetéseket. Ahol a turisták városa véget ér, ott elkezdődik a helyiek élete.

A zászlós ceremóniát pont lekéstem a téren, és a nemzeti múzeumba se jutottam be, de elsétáltam a Tiltott Város mellé, ahol újabb hangulatos hutongokon túl, megtaláltam a hőn áhitott Wangfujing utcát, ami a különleges éjszakai snackrol híres. A hagyományos utca, cseppet sem hagyományos városrész szélén áll, nagy házak szomszédságában, amiket felhőkarcolónak nem neveznék, de azért elég látványos, pláne, hogy sok helyen nagyon késő estig sem áll meg az élet. Vannak üzletek boltok, éttermek, fodrasz stb. még éjfélkor is. Itt nem áll meg az élet, és ha Európában azt mondja valaki, hogy a város sosem alszik, akkor csak jöjjön el ide. Az említett utca, és a kivilágított, óriásplakátokkal telerakott bevásárlóközpontok végigfényképezése után még a Tiltott Városról is csinaltam pár fotót, ahol megint megprábált leszólítani pár ember, de magyarul közöltem velük, hogy kössz, de nem. Egy csaj nagyon mellém szegődött, és erősködött, hogy ő is csak turista (kikérem magamnak, én utazó vagyok), aztán persze jött az igyunk meg valamit szöveg, de szerencsére elfutott, amikor meglátott valami számomra láthatatlant, szóval még csak a lerázására se kellett túl sok energiát fecsérelnem.

Asiaval es a baratnojevel fel nyolckor akartunk talalkozni, de en korabban odaertem, es hajtott a kivancsisag, ezuttal egy kezdetben turistas, majd teljesen helyi utcaba. Lattam szallodat, ahova az ember a parjaval mehet, ha otthon kicsi a lakas, vagy vekony a fal, es mas, alapjaibban mas kepet a varosnak. Van neki jonehany, mint peldaul az, amikor regi hazak elott, vastagon poros autok allnak, egy-egy lelakatolt tricikli mellett. A zart kis haromkereku jarmu egyebkent nagyon nepszeru errefele, es ami kulon jom hogy ezeket, es hasonlo meretu tarsaikat (biciklli-motor) gyakran halk es kornyezetbarat villanymotor hajtja.

Sok időm nem volt a találkozóig, ezért aránylag hamar vissza kellett fordulnom, de megérte, mert hamarosan a korábban már véletlenül felfedezett snack utcán találtam magamat, ahol a vele párhuzamosan futó piacos utcán első dolgunk volt egy normális cipő vétele Asianak, a meglévő ugyanis menthetetlenul szétszakadt. Miközben ők alkudoztak, én is megérdeklődtem egy-két dolog árát, amiből az lett, hogy az eredeti 10-20 százalékára sikerült lealkudnom. Remélem akkor is ilyen szerencsés leszek, amikor majd a fővárosba visszatérve tényleg meg akarom venni a dolgokat. Az árakrol annyit, hogy a budapesti kínai piacéhoz hasonlóak, nem túl alacsonyak, de elfogadhatóak. A különbseg viszont az, hogy itt tényleg a töredékére le lehet alkudni, méghozzá határozottan könnyen. Mondjuk sokat nem járok otthon a piacra, szóval az információim kissé elavultak lehetnek.

Az alkudozás után jött az est fénypontja, mert Asiaék kacsát ettek, de én valami egzotikusabbra vágytam, és így esett a kígyó, tengericsikó és különböző más bogarak közül a kis skorpiókra a választás. Talán akkorák lehettek mint a kisujjam, nyársanként 3-3 darab. A legolcsóbb helyen 15 yuanért vettem meg egyet. A nyárs az állatok hasi páncélja alatt van átszúrva, tehát ha a sorsukra váró leendő vacsorákat megpiszkálja az ember, akkor mocorogni kezdenek. Az élő nyársat egyszerűen bedugják aztán valamelyik forró vízben (vagy olajban) rotyogó, másféle étel mellé, és pár perc múlva készen is van. A sült skorpiókat mindenestül meg lehet enni, beleértve a farkat és az ollóit is, levágva ezekről nincsen semmi, a farkán lévő tüske se. Gondolom, hogy ezeket étkézesi célra tenyésztik, és nem mérgezőek, máskülönben nem árulnák. Az első falatok elég érdekesek voltak, kellett hozzá egy kis bátorság, de végül leharaptam az egyiknek a farkát. Mintha egy rák vékony, sült páncélját ettem volna, kicsit kemény volt, de ehető. Az ollók már ropogósabbak voltak, a lábai pedig teljesen. A testében már valami hús is volt, de olyan állaggal, mintha kis darabok lettek volna, mint a darálthús. Igazából nem volt rossz az egész. Kivülről, godolom a víznek (vagy olajnak) köszönhetően, amiben sült, jó sós íze volt, belül bedig nem tudom. De a másodikat és a harmadikat már aránylag könnyen megettem. Igazából meg lehet szokni, csak az első a furcsa. De nincs rossz íze, vagy állaga tényleg, abszolút ehető.

Később egy nagyobb udvaron, tulajdonképpen egy széles zsákutcában ültünk be egy helyre, ami úgy nézett ki, hogy körben sok kisebb szobácska nyílt az utcáról, és a pincérek valahonnét máshonnan hozták a kaját. Nagyon különleges volt ez is, mint errefelé minden. A kaja finom volt, és ezúttal is tök más, mint az európai kínai. Népszerű rizstésztás levest ettem, tenger gyümölcseivel, amiben a kagyló es tintahalláb mellett főleg surimi volt, majd az utcán egy számomra ismeretlen gyümölcsökből álló nyársat vettem, amire cukor volt karamellizálva, és szintén mindenhol kapható, igen népszerű édesség, rádasul így este már elég olcsón, áron alul is adták.

Haza 11 felé értem, és többek között azt beszéltem meg a vendéglátómmal, hogy holnap (mostanra már ma) 8-kor elmegyek, es mivel egy barátja fog átjönni, a hétfő éjszakát valőszínűleg Asia hosteljében töltöm, ami a téli holtszezonnak köszönhetően nagyon olcsó szállást kínál. A tél egyébként eddig eléggé bejött, mivel a nulla fok körüli hőmérséklet, és a mai napon is szikrázó napsütés nem egy rossz kombinció, de turistából nincsen túl sok. Lehet, hogy csak hétvégén, de a város eléggé nyugodtnak és élhetőnek tűnik. Persze itt is van stressz, és hatalmas szmog, de minket ez szerencsére még elkerült. Összességében itt több időt tudnék eltölteni, mint Ulánbátorban, bár lehet, hogy utóbbinak pont az volt az előnye, hogy nincsen sok külföldi így az ott lévő néhánnyal viszont a kapcsolatunk gyakran elég családias jellegű. Nem tudom, hogy itt mi lenne, de a tél Mongóliában se rossz, ebből a szempontból. Az mindenesetre tény, hogy azért is megyek vissza olyan korán, és nem olyan későn, hogy az ottaniakkal töltsek még egy kis időt.

2014. január 4., szombat

Vegletes vasarnap es egy voros csillag a fejemen

Na jo, szombat. De azert megiscsak elobbivel hangzott jobban a mondat...
Lattunk gazdag es kevesbe tehetos reszt is Pekingben, ami azzal kezdodott, hogy a Tiltott Varosba mentunk el harmasban Asiaval es a mongol baratnojevel, akivel mar tegnap is talalkoztunk. Nemi kesessel megerkeztunk a Tiananmen terre, ahol legelso korben Mao mauzleumat neztuk meg. Hatalmas epulet, elotte az elmaradhatatlan biztonsagi ellenorzessel. Allitolag osszel volt a teren egy terrortamadas, amiben nem igazan serult meg semmi, de azert akkor se buszke ra az orszag, igy a nyugati mediaba kevesbe kerult bele. Az mindenesetre teny, hogy mostanaban egyre inkabb erosodik a biztonsagi ellenorzes mindenhol. Ami szinten feltuna az a biztonsagi kamerak igen nagy szama, varosszerte.
A mauzoleum megtekintes ingyenes, nem is volt most nagy sor elotte, szoval hamar megpillanthattuk magat Maot, az uveg koporsoban, voros zaszloval leteritve.

Erdekes volt ez is nagyon, de nem lehet leragadni, mert megceloztuk a tiltott varost. A diakjegy 20 yuan volt, ami durvan 700 forint, de nagyon megerte. Miutan Asiatol a rendorok elvettek a taskajaban felejtett, elozo napi piat, es vegre beengedtek minket, tenyleg egy varosnyi palotakomplexumban talaltuk magunkat. Mongoliaban is vannak hasonlo epuletek, de a legnagyobb se er az itteni legkisebb nyomaba. Lepcsok, hatalmas epuletek midenhol. Bennuk aranylag keves berendezes, legfeljebb egy tron, vagz hasonlo dolgok.
Kicsit rohantunk, ezert sokat fotozni nem sikerult, de a fenyviszonyok sem voltak a legidealisabbak. Ami foto viszont rolam keszult, azon nagy voros csillaggos sapkaban viritok, amit felarra lealkudva, 10 yuanert vettem meg a ter szelen egy nenitol, aki meg is kerdezte Asia kinaiul jol beszelo baratjat, hogy mennyit fizettunk neki a kalauzolasert.

Kora delutanra ertunk a palyaudvarhoz kozeli szallodaba, ahol vonatjegyet lehetne venni Ulanbatorba, ha nem zartak volna be egy oraval korabban. Ez a varosresz mindenesetre eleg erdekes volt, mert nem a regi belvarosrol van szo, hanem egy uj es modern reszrol, magas felhokarcolokkal es szeles utakkal az epuletek kozott. Egy majdnem ures plazaba mentunk be ebedelni, ahol 22 yuanert menut lehet enni. Valami tintahalleves azonosithatatlan feher gombocokkal, salata, es riozs, valami porkolt fele hussal. A forro viz meg ingyen van. Hideget nem lehet inni, erre ne is szamitson senki, azt viszont jegyezze meg, hogy minden kaja jellemzoen csipos. Egyebkent a kinaiak egyszerre eszik a levest es a foetelt, hangosan szurcsolve (a kanal formajabol adodoan en is ezt tettem), es az egesz helynek teljesen mas hangulata van, mint barminek Europaban. Korabban, meg Ulanbatorrol irtam, hogy latni kell, nem lehet leirni, es nincs mihez hasonlitani. Teljesen mas, mint az otthon megszokott dolgok, es ez itt is igaz. Aki kivancsi ra az jojjon el, es nezze meg.

Az utolso allomas a kevesbe gazdag resz volt ahol nem uralkodok laktak, hanem szegenyebbek teszik ezt meg ma is. Egy hutongrol van szo, ami viszonylag szuk utcak sora, foldszintes hazakkal es apro belso udvarokkal. Az egyik foutcan vegig csak boltok, olcso kajaval es meg olcsobb szuvenirrel. Vegigasszisztaltam az osszes uzlet aprolekos vegigbongeszeset, aztan beultunk valahova kajalni. Ezt kovetoen jott az igazan jo resz, mert a lanyok hazamentek, en viszont meg maszkaltam egy darabig a tagabb ertelemben vett kornyeken. Lattam skorpiot nyarson, de nem vettem meg, mert holnap elvileg egy jobb helyre megyunk, amirol azt mondtak, hogy talan meg kutyat es macskat is lehet majd enni a kulonbozo izeltlauak es kigyok mellett. Jut eszembe macska. Itt nem igazan engedik a gyerekeknek a haziallatot, es ennek koszonhetoen letezhet olyan uzlet, ahol 10 yuanert lehet cicazni. Jatszani veluk, simogatni oket, stb.
Este kilencig voltam a hutongban, ahol a turistak altal elkerult helyeken kacskaringos, gyeren megvilagitott utcakban lehet kovalyogni, a hagyomanyos, regi hazak kozott. A modern epuletek is gyakran magukon viselik a kinai vonasokat, de jellemzoen van bennuk furdoszoba, a hutongbeliekkel ellentetben. Eppen ezert, egymastol nehany percnyire, rengeteg a nyilvanos (ingyenes) wc. Ha nincs mindket nem szamara egy epuletben, csak tovabb kell setalni, ott lesz a noi/ferfi a sarkon tul, nehany meterrel tavolabb. A wcben kezet mosni nem lehet, de a tobbseg akadalymentesitett (ahogy sok mas dolog is a varosban), viszont valaszfalak nem nagyon vannak. Az azsiai tipusu, padloba sullyesztett guggolos toalett vsan mindenhol, kozepes tisztasaggal, ahol az emberek egymas mellett vegezhetik a dolgukat, nem nagyon korulnezve.

A hutongbol kierve egy sok savos fout mellett talaltam magamat, amivel parhuzamosan kis osveny futott, neha pagodaval, vagy mas erdekes epitmennyel, egy novenyekkel beultetett csikon. Kicsit tavolabb zene szolt, igy elindultam megnezni mi az. Egy kis kovezett beugroban 10-20 ember lassu, szeles mozdulatokkal tancolt. Hihetetlen hangulata volt az egesznek, a hosszukas parkban veletlenszeruen elhelyezett, diszkret lampak fenyeben.

2014. január 3., péntek

Vonatozás Kínába és az első pekingi délután

Mongólia. Egy vonaton utazok, valahol a semmiben. Az időnként feltűnő jakokat néha tevék váltják, és a  távolban egy-egy domb is kivehető. Aztán lassan ez is mögöttünk marad és végaláthatatlan, sárgásbarna félsivatag kezdi uralni a tájat. Órákig lehet így utazni, több száz kilométeren át, mindenfél változás nélkül. A sínek mellett szemét, távolabb alacsony kerítés, azon túl villanypóznák sora húzodik.

Egy egész éjszakás pakolás és felkészülés után reggel hatkor találkoztunk a suli előtt Asiaval és a taxival. Az útbaejtett, 24 órás bank persze zárva volt, így nem tudtam pénzt váltani, így korán kiértünk, és még vártunk is egy keveset a pályaudvaron. A vonat végül 10 perc késéssel, 7:40-kor indult el. A szerelvény kíanai részén lévö kupé kicsi, de kényelmes és még meleg is. A falon 4 keskeny ágy, egymás felett 2-2. Alattuk, és a plafon alatt, a folyosó fölé benyúló kis tárolóhely van a csomagoknak. A takaró és párna mellé nemsokára huzatokat és lepedőt is kapunk, amit azonban senki sem használ. Alattunk egy svéd-ausztrál házaspár alszik. A vagonokat szénnel fütik, a wc tiszta, és egy nagy tartályból lehet forró vizet venni a teáhaz, vagy a vonatozás slágeréhez, az instant tésztás leveshez.
A vonathoz büfékocsi tartozik, ahol durván 7 fős társaság iszik már délután egy óra felé. Hamarosan minket is meginvitálnak, és hatalmas lelkesedéssel töltögetik a Dzsingisz vodkát. Páran, főleg a mongolok elég hamar elfáradnak tőe, ami okoz némi problémát a személyzetnek, ezért végül mindenki hazamegy a kupéjába; később majd folytatjuk.

A folytatás végül ugyan elmaradt, de este 7 óra felé elértük a határt. Mongol részről talán még két órába se tellett, hogy átjussunk, de Kínában már többet álltunk, mert itt kereket kellett cserélni a különböző nyomtáv miatt. Az egész vonatot betolták egy hatalmas hangárba, a kocsikat szétkapcsolták, majd felemelték és új kereket raktak alájuk. Mindez leírva gyors, de valójában durván 4 órát vett igénybe.

A kerékcsere és hosszas ide-oda rángatás után végre begurultunk az állomásra, ahonnan addigra eltűntek a vonatunkat addig őrző rendőrök. Ezúttal csak a vasútról leszálló ellenőrök álltak a kocsijuk ajtaja mellett a csillagos éjszakában. A peron mellett hosszú, sötétzöld szerelvény, mellette éles, fehér fényű lámpák, és kínai zene. Látványos fogadtatásban volt részünk.

A reggel Kínában ért, napsütéssel és a távolban szürke sziluettként kirajzolódó hegyekkel. Az előtérben falvak, kisvárosok, és üres de kíváló minőségű utak. Néhol egy-egy, a tájból kitüremkedő gyárkémény, és gondosan művelt földek.
Később beértünk a meredeken emelkedő, sziklás hegyek közé. A völgyben folyó, néha egy-egy duzzasztó gát, és újabb földek, minden megművelhető lapos területen. Két ilyen kis művelt szigetecske között sok méteres szintkülönbség.

Pekingbe délutén 2 után érkeztünk meg, ahol a központi pályaudvaron nem sikertelenül próbáltunk meg visszajegyet venni. A következő megállónk tehát Asia hostelje volt, a Tiananmen térhez közel, a belváros szívében. Miután ő bejelentkezett, én elmentem pénzt váltani majd helyi sim kártyát szerezni. A boltba érve egy aranyos lény segített angolul, akinek valójában csak a bátyja dolgozott az üzletben. Amíg őt vártuk beszélgettünk egy kicsit, aztán kínai telefonszámmal, és internettel boldogan felszerelkezve kezdtem bebarangolni a környék hagyományos utcáit és a teret. Mindenhol rendőrök állnak vigyázzban, az utakat kerítés választja el a járdától, a Tiananmen térre és a metróba pedig csak átvilagítás után lehet bejutni. Van egy hangulata az egésznek. Napos, meleg, vidám idő volt ma, segítőkész, angolul tudó emberekkel. Mindenki arra készített fel, hogy itt senki sem beszél idegen nyelveket, de ez eddig nem tűnik igaznak, a városban legalábbis könnyen lehet ilyet találni.
 
A téren leszólított két lány. Itt szeretnek angolul gyakorolni, és néha lehúzni az embert némi pénzzel. Ezek közül az egyik az utóbbira volt jó példa, míg a másikuk csak szerényen asszisztál.
- Menjünk, igyunk valamit, de hívj meg minket.
- Oké, menjünk, de te fizeted a sajátodat.
- Osszuk legalább kétfelé a hármunk számláját!
- Miért, csak a baratnőd fog inni?
Végül elmentem velük, legyünk őrültek. Egy aránylag jó és drága helyre vittek, de egyszer kibírható volt, és tudtam mire vállakozok. Az itteni 0 fok körüli időben ők eléggé fáztak, de az étterem egyetlen asztallal berendezett kis szobácskájában 32 fokra volt állítva a légkondi, és gyanús, hogy azert nem még melegebbre, mert ez volt a maximum. Állítólag ez is jelezte, hogy jó helyen vagyunk. A nem rámenős, félénk csajszi egyből kifizette korábban megrendelt kávéjat, és én is a kólát. Ezek után nem meglepő módona pofátlanabb kitalálta, hogy cserélüunk, igyam én a kávéját.
Már csak az kéne, idd csak meg, utálom a kávét, fieztni meg pláne nem fogom... A következő ötlet az volt, hogy együnk valamit. Nem ettünk. Aztán jött, hogy most találkoztunk, igyunk bort, mert ilyenkor azt kell. Szó nem lehet róla! Nem vagyok nem ment el az eszem, tegnap olvastam az útikönyvben, hogy a bor Kínában méragdrága, nem fogod velem kifizettetni a száz dolláros számlát... végül némi beszélgetés után több esélyt nem adva neki, és egy éppen jókor kapott sms-t kihasználva közöltem, hogy mennem kell, és otthagytam őket.
 
Visszafelé egy srác csapódott mellém, de viszonylag könnyen sikerült lerázni, és a tiltott város előtt is csak egy család akart velem fényképezkedni.
A tér sarkán aztán véletlenül találkoztam Asiaval, akinek áar perccel korábban küldtem sms-t, hogy mi van vele. Együtt ettünk valami azonosíthatatlan kaját, majd egy órát vártunk egy barátnőjére, aki végül előkerült a metróból, és akivel végül a hostelhez közeli helyre ültünk be.
Láttatok már kínai filmet? Na ez pont olyan, régies stílusú étterem volt. Fa lépcső vezetett a pult felett lévő fa emeletre, ahonnan a földszintre lehet lenézni. Nagyon hangulatos volt ez is, melyhez a pincér régi divatot követő ruhája járult hozzá, na meg egy kicsit a hátsó ajtó, ami egy kis udvarra nyílt, amin átkelve egy másik épületbe lehetett eljutni, a wc-re. Tele voltam így semmit nem ettem, csak Asia barátnőjének a kajájába kóstoltam bele egy kicsit, de a végén közösen rendeltünk egy kínai italt, aminek a nevát nem tudom leirni, de az biztos, hogy erősebb volt, mint a vodka. Talán baijou lehetett.

Később találkoztam a lánnyal a couchsurfingről, akinél most is vagyok. Kicsi, de szép lakásban lakik, és hála a külföldi barátjának tökéletesen beszél angolul, és tényleg nagyon kedves.
A netezésre korábban kitalált módszerem sajnos nem működik teljesen, de tudok blogot írni, és ma gmailt is tudtam nézni, habár facebook az nincsen.
A helyi számom, amin szükség esetén elérhető vagyok +86 13141173398.
Holnap a tiltott várost fogjuk megnézni, és megpróbálunk vonatjegyet is szerezni valahogy.

Mindent osszevetve ma egy tökéletes napon vagyok túl, igazából nem tudnék bármi rosszat vagy negatív élményt említeni a kínai hátizsákos utazás legelső napjával kapcsolatban. A Tiananmen téri lányok kicsit érdekesek voltak, de mivel fel voltam készülve rá, nem ért nagy meglepetés, azonban nekik köszönhetően a blogra egy újabb érdekes élményt tudtam leírni..

2014. január 1., szerda

Újév, holnaptól Kínában


4:39, éjszaka. A cuccom összepakolva, 5,5 kilós hátizsák várja az indulást. Na meg még 4 kiló víz és kaja a 30 órás vonatozást. Nem mondom, hogy nem izgulok, vagy félek egy kicsit. Nagyon kevés cuccom van, alig viszek valamit, de nem is kell több. Ami hiányzik, az a hálózsákom, de majd csak lesz valahogy. Ha vannak olyan utazók, akik mindenféle cucc vagy hátizsák nélkül mennek, akkor nekem se lehet nagy bajom.
Az utolsó két kisebb városban még nincs szállásom, és esélyes, hogy hostelben leszek, mert egyszerüen senki sincs a couchsurfing oldalon. De jó lesz!
Elvileg ha netközelben leszek akkor lesz facebook, gmail, es a blogomat is fogom tudni írni. De, hogy mi lesz a valóságban az holnap fog csak eldölni. Nem volt egyszerü megoldani mindhárom tiltott honlap problémáját, de azt hiszem, hogy sikerülni fog.


Tegnap egyébként eredetileg a lengyelekkel kezdtem szilveszteri bulizni, de fél 11 körül találkoztam egy mongol barátommal és kicsit késöbb együtt mentünk a fötérre, megnézni a tüzijátékot. Imádtam!
Rengeteg ember az utcákon, a környék lezárva, és mindenki boldog. Egy apuka hosszasan fényképezte velünk a gyerekeit, éjfélkor pedig egy mellettem álló srác kezembe nyomott egy müanyagpohár pezsgöt. Aztán jött a visszaszamlálás és 20 perces tüzijáték, de nem csak úgy tessék-lássék módjára... Olyan intenzitással lötték fel a rakétákat, hogy nem csodálkoztam rajta, hogy mindenki újjong, sikolotozik és hangosan ámuldozik. Kézzel fogható volt a hangulat. Hamar eljöttünk, mert a -10 fokos idöt, bár tavasznak érezzük, mégse annyira melengetö és valaki fázott. Ezzel együtt ez volt hosszú évek óta a legjobb szilveszterem.


Ma meglátogattam Katáékat és halálra zabáltam magamat bablevessel meg káposztával. Köszi Kata. :) Az e-mail írás tehát éjfél után kezdödött a koliban, a pakolás pedig utána. Ezután sikerült (remélhetöleg tényleg) tökéletesíteni a módszert, hogyan használjam a nyugati honlapokat Kínaban.
Durván 32 óra múlva már ott leszek, Pekingben, melegben.