Újratervezés: megint Peking

Megyek Pekingbe!

Őrült napom volt ma. Először is felkeltem hétkor, és megkérdeztem a hostomtól, hogy hogyan jutok az autópályára. Tök jól elmondta, a buszozás a tó körül vezetett, szép környezetben, majd szemben feltűnt a város párába vesző felhőkarcolóinak fehér képe. Útközben bevásároltam, és egy mosdót is találtam. Kínában ebből van mindenütt, nyilvános, ingyenes, és tiszta. Wc papír legyen minden lánynál, és számítson ázsiai guggolós verzióra, bár néha van egy angol wc-s fülke is. Lehet, hogy nem mindenki erre a leírásra kíváncsi, de ha belegondoltok ez egy fontos kérdés, ha éppen sehol sem lakik az ember.

Na de autópálya. Nagy volt a kísértés a vonatra, de ez így izgibb volt, és sütött a nap is. Tökéletes utazós nap.

A felhajtó után parkolt egy kocsi, rögtön meg is kérdeztem, hogy merre megy. 30 éves építész srác, röviden és tömören felhívta egy barátját, amiből az kerekedett ki, hogy ő fordított. Itt Kínában a nyelvtudást gyakran így oldják meg, ami tényleg jó ötlet, és nem baj ha valaki nem beszél angolul. Nagyon mondtam, hogy nem akarok én semmi túl sokat, de végül felrakott egy buszra. A megállóban találkoztunk egy várakozóval, akivel beszélt valamit. Mikor megjött a busz gyorsan fel kellett rá szállni, és mintha csinált volna valamit azzal az ürgével, de a kezembe nyomott egy adag pénzt, és fellököt a lépcsőre. Nyújtottam volna a söfőrnek, de kiderült, hogy az előző várakozó már kifizette nekem, és még visszajáróm is volt. 140 yuant kaptam, meg a durván 35 yuanos buszjegyet. Alig tudtam lekiabálni neki egy köszönömöt, már indultunk is.

A út mellett zöldellő hegyek, és kitartó napsütés. Hamarosan el is aludtam a buszon, mivel az éjszaka nem sikerült eléggé kipihennem mgamat, márpedig az alvás elég fontos egy 30 órásnak ígérkező út során.

Tongulba vitt a busz, sok zöld parkocskával, piros lampionokkal, és fehér felhőkarcolókkal. Útitársam bevitt a buszállomásra, ahol közöltem, hogy Guilinbe megyek, Yangshuo mellé. Hát akkor ez rossz irány, menjek vissza Hangzhouba és vegyek egy jegyet Guilinbe.

Visszafelé; Dehogy megyek! Nem, hogy még pénzt is költsek rá!

- Stoppolook tovább, melyik busz megy ki a pályára?

- Olyat itt nem lehet. Dehgynem, Pekingből is stoppal jöttem.

Eddigre mar egy fiatal, ott dolgozó, és angolul kicsit tudó, meg egy másik, angolul nem beszélő srác asszisztáltak, akikből utóbbi végül felhívta a feleségét, akivel tudtam angolul kommunikálni.

Ő is csak ugyanazt mondta: nem, nem, nem.

Nem sikerült zöldágra vergődni velük, pláne, hogy mindeféle győzködés ellenére sem akartam segítséget kérni az államtól, pusztán azért, mert éppen nincs pénzem buszjegyre. Többnyire ez a kifogásom, az igazságtól nem is túl távol álló, mert a stoppolást sokáig kell magyarázni, még az angolul beszélőknek is.

A dolog azzal zárult, hogy az angolul kicsit beszélő csaj szó szerint feltuszkolt egy buszra, ingyen. Csak remélni tudtam, hogy a luxusbusz nem Hangzhouba megy.

Felkanyarodunk az autópályára, még egy kanyar és az eddig balra lévő hegyek a jobb oldalon kötöttek ki, a nap pedig a hátam mögött. Remek, akkor megyünk Hangzhouba...

Negyed kettőre értem vissza a városba, ami a téli korai sötétedés miatt stoppolásra teljesen alkalmatlan, mivel néhány száz kilométerrel jutnék csak arrébb még világosban. Buszjegy nincs se Guilinbe, se Zhangjiajiebe...

Basszus, ez tényleg a kínai újév. A pélyaudvaron ugyanez, még holnap se lenne semmilyen vonatra jegy.

Valamiert ugy latszik nem kellene nyugatabbra utaznom.

Pekingbe volt egy jegy, este hatra, de csak állójegy, ülés már nincs.

14 órás út, a meleg és kellemes délről a hidegebb és ridgebb fővárosba, ülőhely nélkül. Hat ez elég őrülten hangzik. Megvettem.