7 felejthetetlen élmény, ami téged is érhet, Ulánbátorban lakva

    El tudod képzelni, ahogy az elmű kijön kikapcsolni az áramot, de túl hülyék hozzá, és nem sikerül?
    A mongol főváros által nyújtott élményeket hajszolva elég akár otthon maradni, hogy ilyenekben lehessen része az embernek.
Jurtában lakni persze szintén érdekes, de esetünkben egy sima lakás is megteszi, feltételezve, hogy van benne víz és villany. Az események sora akkor kezdődik el, amikor ezek valamelyike elromlik, vagy éppen az ázsiai szolgáltató van szórakozott kedvében.



Az események ulánbátori helyszíne,
nagy szürke épület, a fekete mögött.

     A villannyal, mint legviccesebbel kezdve a sort történt egy szép napon, hogy nemes egyszerűséggel kikapcsolták. Öt percre. Ennyi ideig tartott ugyanis visszakapcsolnom.
     A lakás számláiról Ulánbátorban semmiféle értesítő nem jön, csak találd meg a bankban valahogy, a határidő előtt pár nappal megállapított összeget. Ha mindez nem sikerülne, akkor csaknem azonnal jön a szolgáltató, és lekapcsolja a biztosítékot a folyosón lévő zárt szekrényben, te meg találd ki, hogy mi történt, mert szólni persze erről se fog senki. Mindezt azzal kiegészítve, hogy a kisebb áramkimaradások elég gyakorivá váltak, a helyzet is teljesen kaotikussá válik, melyen csupán az segít, hogy ha az éttermek előtt a járdán berreg az aggregátor, akkor tudni lehet, hogy tuti áramszünet van, nem pedig az elektromos műveknek van túl sok fölösleges ideje.

    A mi lakásunkkal is történt nemrég egy ilyen eset, amikoris egyszercsak megszűnt az áram. Túl sokat ekkorra már nem idegesítettem magam, csak megnéztem a lakásban lévő biztosítékot, de a szekrény mögötti táblán mindent rendben találtam. Na akkor cipő fel, és irány a folyosó. Ketten javában bütykölték a kapcsolószekrényt amikor kiértem, úgyhogy szóvá tettem nekik, hogy nincs nálunk áram.
Ekkor derült ki, hogy kikapcsolták, majd ahogy jöttek, el is mentek, még azelőtt, hogy Tunga értelmesen beszélhetett volna velük.

    Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a helyi mesteremberek nem csak akkor hülyék, ha valakit meg kell szivatni, de még ahhoz is idióták, hogy az áramot lekapcsolják, vagy azt a bizonyos kapcsolószekrényt rendesen bezárják. Az azt lefogó vaspántnak ugyanis az egyik felén egy tényleg tekintélyes méretű lakat fityeg, de ez nem akadályozta meg a profikat abban, hogy a másik oldalra egy kézzel kitekerhető csavart tegyenek.
    Innentől kezdve tehát rövidgatyában boldogan kitekertem a csavart, visszakapcsoltam az áramot, lőn internet befizettük a számlát.
    Ezzel az eljárással szemben az internet maga sokkal barátibb, ott ugyanis sms-ben érkezik a számla, azzal a bátorító szöveggel, hogy ha a határidő előtt befizeted, 5% kedvezményt kapsz a következő hónapba. Lássuk be, ezt kicsit szívesebben csengeti ki bármelyik mongóliai lakos.



Kínai mosógép az ulánbátori lakásunkban.

     A víz viszont szintén jó sztorikat tud szülni, és ezt nem csak az időnkénti hiánya okozza, hanem a több sebből szivárgó kínai mosógépünk is. Némi kreativitással, vagy a Mongóliában szentként tisztelt
celluxal azonban nincs olyan akadály, amit ne lehetne megoldani.
    A kínai műanyagdobozba rejtett mosógép-centrifuga kombó egy darabig remekül működött, de azóta letört a teteje, kilykadt a leeresztő csöve, és ha megy a centrifuga, akkor a szivattyú is bekapcsol, hogy tuti ne maradjon egy csepp víz se a kínai ipar e remekében. Jelenleg tehát úgy lehet megoldani a ruhákkal gondosan kiegyensúlyozott - különben egyáltalán nem működő - centrifuga használatát, hogy a cső végét vissza kell rakni a mosógép másik felébe, ahol maga a mosás zajlik, és így lehet benne keringetni a vizet. Csak így lehet ugyanis megoldani, hogy ne levegővel menjen tönkre a szivattyú, és még csak ne is tiszta vizet kelljen folyamatosan utántölteni bele. Persze mindeközben a csövön lévő lyukon spriccel ki a víz, de mit nekünk gejzír! A fürdőkád mellé megfelelően elhelyezve pont abban landol minden felesleg, és így a fürdőszobában is csak két centis víz áll a mosás végére, mert ugyebár egy lyuk nem lyuk.

     Melegvíz persze ugyancsak nem lesz a gépben magától. Azzal meg kell ám tölteni, méghozzá a zuhanyból, ami viszont a központi fűtésre, és vízhálózatra csatlakozik mindenhol. Amennyiben tehát az erőműben valami probléma támadna - márpedig problémák vannak - akkor se forró víz, se zuhany. A hétvégén például pont ez történt, mire közölték, hogy nincs nyomás, mert elromlott a pumpa.
Lehet, hogy fel kéne nekik ajánlani a mosógépben lévőt. Az úgyis mindig túl aktív...

Ulánbátori kilátások. Csekély összegért dolgozó munkás
tart pihenőt egy ulánbátori építkezésen. A panoráma, és a
sanyarú sors szintén a lakásunkból látható.

     Kis otthonunk luxusszolgáltatásainak sora ezzel azonban nem ér véget, a lakáshoz, és a házhoz ugyanis szervíz szolgáltatás is tartozik, nem kevés pénzért, azonban a minőségnek ára van. Na meg a jól záródó ajtóknak is...
     A vadonatúj, és rendkívül jól szellőző erkélyajtónkat meg se próbálták megcsinálni, ezért nekem kellett körbe telenyomni sziloplaszttal, hogy ne az utcát fűtsük, de ha a lépcsőház ajtajáról van szó, akkor már mindjárt más a helyzet. Néhány tényleg jó vízszerelőtől - akik persze mosógépet nem javítanak - eltekintve van azonban néhány olyan eset is, amire nem képesek mit lépni a szakemberek. Ilyen volt például a naponta megjavított, majd minden egyes kinyitásnál csavarkupacokat hullajtó kapu is, amit annyira nem voltak képesek megcsinálni, hogy egy idő után inkább lecserélték az egészet egy másikra.
     Így esett meg, hogy az egykori, szép üvegajtó helyett, most egy szocializmus elejéről ránk maradt, sötétbarna vasajtó fogadja az ottlakót, melyet a szomszédos lépcsőház hasonló, bár tökéletesen üzemelő üvegajtajával egyiőben cseréltek le, ami ugyan ronda, de legalább működik. Egyenlőre.

     Nem működik viszont minden tökéletesen a szomszéd boltban, csakhogy ezt a vásárló mindig megoldja, újabb felejthetetlen élményekkel gazdagítva ulánbátori tartózkodását.

Bolt, és mellette az ulánbátori lépcsőházunk ajtaja.

  Néhány napja még boldogan húztam le magamnak az uzsonnára szánt csokit, és ásványvizet, mert az eladó még a reggeli felmosást csinálta gumikesztyűben, azonban tegnap már neki se sikerült működésre bírni a vonalkódolvasót. A vásárlók lassan kezdtek feltorlódni, a kis üzletben, aminek egyszem alkalmazottja telefonos segítséget kérve próbálta újraindítani a rendszert, és közben jobb ötlete nem lévén papírra írta fel az eladott termékeket. Már amikor a vevő tudta az árát, ez azonban nem mindig volt elmondható a dolgokról, ami további fejtörést okozott az unokának csokit vásárló nagymama esetében, aki végül durván féláron kapta meg az áhított nyalánkságot.
Várakozás közben megismerkedtem a házban lakó egyik külföldivel is, akinek még némi fordítással is a segítségére voltam, majd mire már pont bemagoltam én is a paprika és a tej árát, váratlanul megjavult a gép, és véget ért az utánozhatatlan kaland.

A blogon korábban már többször is írtam a mongóliai ösztöndíjas diákélet kisebb és nagyobb örömeiről, mint például itt és itt, azonban ezek az esetek nem csak tanulóként érhetnek bárkit, rendkívül feldobva az ember napját. És, hogy mi ebből a tanulság? Gyertek Mongóliába, és fogadjátok el, hogy igenis lehet élvezni ezt is, ha pedig már van saját tapasztalatotok, ti se tartasátok sokáig magatokban.

És ha az új kapuhoz ti se kapnátok kódot ne aggódjatok, nem egyedül lesztek kizárva...

Mongóliai ösztöndíjas program és, ami a lógás előtt történt

Különböző bulik, különböző módon tudnak csúnya, vagy vicces véget érni. Nem írtam még például arról az estéről, amikor decemberben közös vacsorát rendeztünk a mongol koliban, de a kínai étterem vodkakészletének megcsappanásáról sem esett még szó.



Nezetközi vacsora, koreai, orosz, és japán kajákkal az
Ulánbátorban tanuló külföldi diákok kollégiumában.



     Történt tehát, hogy az előző heti magyar kaján felbuzdulva, ezúttal az osztályunkat képező összes cserediák összeszedte magát, hogy viszonozhassa a gulyáslevest, aminek komoly lakoma lett a vége, több féle koreai, japán, és orosz kajával. Mi ketten magyarok újra hősnek lettünk nyilvánítva, amiért képesek voltunk többször is enni a csípős koreai kajából, de ugyanez az egyik orosz lányról nem volt elmondható, ő ugyanis a második kanál után nem csak az ajtóval együtt, de a fal egy részével egyetemben robbant ki a szobából egy üres pohárral, majd a következő fél órát az ágyon vörös fejjel lihegve töltötte el. Szegény koreaiak anyira megijedtek, hogy egy közepes méretű tejcsarnokot töltöttek bele, mire kicsit magához tért, miután boldogan folytatódhatott a vacsora, ekkor azonban már leginkább alkohollal.

 

     Valamivel később jött csak el az április eleje, amikor Mongóliában életbe lép a minden hónap elsején érvényes törvény, nevezetesen az alkoholtilalom. Ezúttal pont péntekre esett, ami hihetetlen pangást eredményezett a kocsmákban, de nekünk azért ennek ellenére is sikerült reggel nyolcig házibulizni. Fű alatt mindig lehet egy kis sört, vagy vodkát szerezni.

 

Mongol népviselteben (dél) lépnek fel a koreai
csoporttársak az ulánbátori egyetem táncversenyén.

    Sajnos nem elsejére raktuk az osztállyal az egyetemi tánc, és énekverseny utáni ünneplést, ekkor ugyanis már volt Dzsingisz vodka... Kínában élő, belső-mongol csoporttársak hívtak meg minket egy tényleg kínai kajákat főző étterembe. A kaja tényleg baromi jó volt, de ami utána következett... Néhány óra alatt a teljes osztály csatak részeg volt, a tanárok jelenlétével súlyosbítva, abba pedig bele se merek gondolni, hogy mennyi lehetett a terülj-terülj asztalkám számlája, a tekintélyes mennyiségű alkohollal megtoldva. Szerencsére a szervező volt annyira előrelátó, hogy ebédet rendezzen inkább vacsora helyett, így kora estére mindnekit hazavittek valahogy.
    Nálam azonban a kocsmázás nem ért ezzel véget, nemsokára ugyanis hívott Tunga, aki éppen szintén egy barátnőjével sörözött, ekkorra már kissé illuminált állapotban, pénz azonban nem volt náluk elég, hogy kifizessék a számlát. Egy óra múlva sikerült beesnem a nem túl messze lévő, de ekkorra rendkívül távolinak tűnő helyre, ahol még üldögéltünk egy darabig, mielőtt véget vetettünk volna az este izgalmainak.

 

    Ezzel a néhány kis kalanddal ért véget az említésre méltó történetek sora az iskolalátogatási időszakban, ezt követően ugyanis szinte alig mentem be a mongol nyelvórákra, hogy be tudjam fejezni a diplomámat. Volt viszont elég élmény ezután a vízválasztó után is, mint például az, hogy a helyi szolgáltató még ahhoz is tökhülye, hogy kikapcsolja  a lakásban az áramot. Ilyen, és ehhez hasonló dolgok pedig csak egy ázsiai kiruccanás során történhetnek meg akalandvágyó utazóval, de a részleteket már csak a következő bejegyzésben mesélem el.

Holdújév Mongóliában, és ami utána következett

Holdújévkor Mongóliába utazni nem szokás, legfeljebb a nyári nádamot látja a turista, míg a kevésbé látványos, de annál érdekesebb téli eseményről többnyire lemaradnak az ázsiarajongók. Ha nem csak a főszezon érdekel, és hátizsákos világjárók hadai, itt a neked szóló rész, kiegészítve a helyi, ösztöndíjas diákélet szépségeivel.

 

Akár a mongol holdújév is lehetne, de csak a
veteránok évente megrendezett napja.

Túlvagyok tehát a diplomaíráson, így most némi szerencsével lesz időm rá, hogy ide a blogra is leírjam azt a néhány mongóliai eseményt, ami két fejezet elkészítése közben történt néha.

 

A sztori még a nagy mű hajrája előtt, februárban kezdődött, amikor az Európában leginkább kínai újévként ismert cágán szárt, vagyis fehér hónapot tartották itt is, a Mennyi Birodalom fagyos szomszédságában.

Az ünnep leginkább az otthoni karácsonyra hasonlít, mert se a buszok nem járnak, se a boltok nincsenek rendesen nyitva, viszont mindenki nyugodt, és alig van forgalom. Ráadásul mindez egy teljes hétig tart, ezért aztán az ezt megelőző első egyetemi hétre sokan vissza se jönnek vidékről, és a tanítás is csak félgőzzel folyik. A holdhónap fordulóján tehát mindneki délben, a helyi népviselteben jár csapatostul családokat látogatni, akkora kajás szatyrokkal, hogy én biztos meghalnék a cipelésében is, nemhogy még enni is kelljen belőle. Ezt látva nem is olyan meglepő, hogy a mindent háttérbe szorító készülődés során már a parlamentnek is azt kellett tárgyalnia, hogy kifizessék-e egy évre előre a nyugdíjakat, hogy aztán jól el lehessen verni azt egy hét alatt.
 



Ez viszont már tényleg Cágán szár, még akkor is ha az idilli
képet ezúttal nem én, hanem a google tárja elénk.

Mi a magunk részéről szintén barátok felkeresésével, és családlátogatással köszöntöttük az újévet, amikor a hagyományok szerint, régen mindenki hozzáadott a korához egy évet, és ebben ki is merült akkoriban a születésnap megünneplése. Ma ez kicsit másként néz már ki, de a mi házunk nyilván hagyománytisztelő, mert az egy darab működő lift mellé még egyet adva bekapcsolták a másikat is, így a fél órás várakozás átmenetileg mintegy húsz percre csökkent.

 

Magyar lángos(hoz hasonlító valami) és a
vele ismerkedő mongol ismerősök.

Voltunk még ezen kívül lángosos buliban is, pár baráttal, ahol én voltam a szakács, így egy - a Balatonnál szocializálódott közönség számára - viszonylag ehetetlen valamit sikerült kikotyvasztani, de szerencsére itt nincs se Balaton, se lángosos, ezért elfogyott az újdonságként szolgáló adag.

 

Ugyanezzel a társasággal szoktunk szombatonként művészmoziba is járni, ahol néha jó filmeket is adnak a pocsékok mellé, ez azonban hozzá tartozik a mongol életérzéshez. Mindent megér például egy elvont amerikai zenekarvezető szövegét hallgatni negyven percen keresztül, miközben az együttese kínai tagjai valami tök mással húzzák az időt a színpad mögött, mielőtt elkezdődhetne az általuk kísért némafilm. Mindez persze felülmúlhatatlan egy olyan vasbeton teremben, ahol nem is olyan régen még a kommunista párt helyi tagszervezete tartott gyűléseket, és a vetítőgép pontosan ugyanannyira nem működik ma, mint ahogy az akkori rendszer se tette szűk harminc évvel ezelőtt.

 

Nem sokkal a mongol órák tényleges kezdete után - és persze még az előtt, hogy elkezdtem volna nem bejárni rájuk - kezdett eléggé megcsappanni a bankszámlámon lévő pénz, köszönhetően az ösztöndíjamat utalni hivatott elnöki hivatal akkurátus működésének. Elvileg 25-ig kellene, hogy kifizessék a pénzt, de már nem lepődtem meg rajta, hogy 27-én kaptam egy üzenetet, hogy majd három nap múlva lesz pénz. Öt nappal később jött a következő sms, hogy két nap múlva már tényleg utalják, melyet követően három nappal később valóban a számlámon volt az összeg.

 

Mivel ekkor nem éltünk túl nagy lábon, valami mással kellett szórakoztatnunk magunkat, ami olyan jól sikerült, hogy a fél ház összegyűlt miatta a folyosón. Történt ugyanis, hogy el akartunk égetni egy papírt, ami annyira tökéletes lett, hogy vele együtt kigyulladt az egész szemetes is, úgy ahogy volt a ez előző napi kajamaradékkal és a műanyag flakonokkal kombinálva. Mire eloltottam, addigra olyan volt az egész lakás mint egy jól szigetelt kolbászfüstölő, kevésbé minőségi tüzelővel megrakva. Gyorsan kinyitottunk ajtót, ablakot, és mielőtt még teljesen megfagytunk volna, végre újra belélegezhetővé vált a lakás mínusz sok fokos levegőjének szaga. Ellentétben a folyosóval, ahol pánikszerűen keresni kezdték, hogy honnan jöhetett az a nagy füst, és végigdörömböltek minden ajtón, azzal, hogy csak kérdeznének valamit.

Na ez az ami itt Mongóliában este fél tízkor már egy kissé gyanús, úgyhogy nem  nyitottuk ki. Mire másodszorra kopogtak, már biztonságban éreztük magunkat, azzal a boldog tudattal, hogy ha már az egész emelet a folyosón van akkor csak nem ölnek meg minket se.

Na ekkor derült fény a zűrzavar okára, amit valahogy csillapítani kellett, ezért közöltem, hogy leégett a kaja amit főztünk. Az elmúlt két napban...

Mindenesetre itt kezdtem el neki először örüli, hogy a folyosón lévő tűzoltó tömlőket vagy fel se szerelték a csapra, vagy már mind ellopták, és a lakásban lévő füstérzékelők is pont olyan jól dolgoznak mint egy színvak szobafestő.