7 felejthetetlen élmény, ami téged is érhet, Ulánbátorban lakva

    El tudod képzelni, ahogy az elmű kijön kikapcsolni az áramot, de túl hülyék hozzá, és nem sikerül?
    A mongol főváros által nyújtott élményeket hajszolva elég akár otthon maradni, hogy ilyenekben lehessen része az embernek.
Jurtában lakni persze szintén érdekes, de esetünkben egy sima lakás is megteszi, feltételezve, hogy van benne víz és villany. Az események sora akkor kezdődik el, amikor ezek valamelyike elromlik, vagy éppen az ázsiai szolgáltató van szórakozott kedvében.



Az események ulánbátori helyszíne,
nagy szürke épület, a fekete mögött.

     A villannyal, mint legviccesebbel kezdve a sort történt egy szép napon, hogy nemes egyszerűséggel kikapcsolták. Öt percre. Ennyi ideig tartott ugyanis visszakapcsolnom.
     A lakás számláiról Ulánbátorban semmiféle értesítő nem jön, csak találd meg a bankban valahogy, a határidő előtt pár nappal megállapított összeget. Ha mindez nem sikerülne, akkor csaknem azonnal jön a szolgáltató, és lekapcsolja a biztosítékot a folyosón lévő zárt szekrényben, te meg találd ki, hogy mi történt, mert szólni persze erről se fog senki. Mindezt azzal kiegészítve, hogy a kisebb áramkimaradások elég gyakorivá váltak, a helyzet is teljesen kaotikussá válik, melyen csupán az segít, hogy ha az éttermek előtt a járdán berreg az aggregátor, akkor tudni lehet, hogy tuti áramszünet van, nem pedig az elektromos műveknek van túl sok fölösleges ideje.

    A mi lakásunkkal is történt nemrég egy ilyen eset, amikoris egyszercsak megszűnt az áram. Túl sokat ekkorra már nem idegesítettem magam, csak megnéztem a lakásban lévő biztosítékot, de a szekrény mögötti táblán mindent rendben találtam. Na akkor cipő fel, és irány a folyosó. Ketten javában bütykölték a kapcsolószekrényt amikor kiértem, úgyhogy szóvá tettem nekik, hogy nincs nálunk áram.
Ekkor derült ki, hogy kikapcsolták, majd ahogy jöttek, el is mentek, még azelőtt, hogy Tunga értelmesen beszélhetett volna velük.

    Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a helyi mesteremberek nem csak akkor hülyék, ha valakit meg kell szivatni, de még ahhoz is idióták, hogy az áramot lekapcsolják, vagy azt a bizonyos kapcsolószekrényt rendesen bezárják. Az azt lefogó vaspántnak ugyanis az egyik felén egy tényleg tekintélyes méretű lakat fityeg, de ez nem akadályozta meg a profikat abban, hogy a másik oldalra egy kézzel kitekerhető csavart tegyenek.
    Innentől kezdve tehát rövidgatyában boldogan kitekertem a csavart, visszakapcsoltam az áramot, lőn internet befizettük a számlát.
    Ezzel az eljárással szemben az internet maga sokkal barátibb, ott ugyanis sms-ben érkezik a számla, azzal a bátorító szöveggel, hogy ha a határidő előtt befizeted, 5% kedvezményt kapsz a következő hónapba. Lássuk be, ezt kicsit szívesebben csengeti ki bármelyik mongóliai lakos.



Kínai mosógép az ulánbátori lakásunkban.

     A víz viszont szintén jó sztorikat tud szülni, és ezt nem csak az időnkénti hiánya okozza, hanem a több sebből szivárgó kínai mosógépünk is. Némi kreativitással, vagy a Mongóliában szentként tisztelt
celluxal azonban nincs olyan akadály, amit ne lehetne megoldani.
    A kínai műanyagdobozba rejtett mosógép-centrifuga kombó egy darabig remekül működött, de azóta letört a teteje, kilykadt a leeresztő csöve, és ha megy a centrifuga, akkor a szivattyú is bekapcsol, hogy tuti ne maradjon egy csepp víz se a kínai ipar e remekében. Jelenleg tehát úgy lehet megoldani a ruhákkal gondosan kiegyensúlyozott - különben egyáltalán nem működő - centrifuga használatát, hogy a cső végét vissza kell rakni a mosógép másik felébe, ahol maga a mosás zajlik, és így lehet benne keringetni a vizet. Csak így lehet ugyanis megoldani, hogy ne levegővel menjen tönkre a szivattyú, és még csak ne is tiszta vizet kelljen folyamatosan utántölteni bele. Persze mindeközben a csövön lévő lyukon spriccel ki a víz, de mit nekünk gejzír! A fürdőkád mellé megfelelően elhelyezve pont abban landol minden felesleg, és így a fürdőszobában is csak két centis víz áll a mosás végére, mert ugyebár egy lyuk nem lyuk.

     Melegvíz persze ugyancsak nem lesz a gépben magától. Azzal meg kell ám tölteni, méghozzá a zuhanyból, ami viszont a központi fűtésre, és vízhálózatra csatlakozik mindenhol. Amennyiben tehát az erőműben valami probléma támadna - márpedig problémák vannak - akkor se forró víz, se zuhany. A hétvégén például pont ez történt, mire közölték, hogy nincs nyomás, mert elromlott a pumpa.
Lehet, hogy fel kéne nekik ajánlani a mosógépben lévőt. Az úgyis mindig túl aktív...

Ulánbátori kilátások. Csekély összegért dolgozó munkás
tart pihenőt egy ulánbátori építkezésen. A panoráma, és a
sanyarú sors szintén a lakásunkból látható.

     Kis otthonunk luxusszolgáltatásainak sora ezzel azonban nem ér véget, a lakáshoz, és a házhoz ugyanis szervíz szolgáltatás is tartozik, nem kevés pénzért, azonban a minőségnek ára van. Na meg a jól záródó ajtóknak is...
     A vadonatúj, és rendkívül jól szellőző erkélyajtónkat meg se próbálták megcsinálni, ezért nekem kellett körbe telenyomni sziloplaszttal, hogy ne az utcát fűtsük, de ha a lépcsőház ajtajáról van szó, akkor már mindjárt más a helyzet. Néhány tényleg jó vízszerelőtől - akik persze mosógépet nem javítanak - eltekintve van azonban néhány olyan eset is, amire nem képesek mit lépni a szakemberek. Ilyen volt például a naponta megjavított, majd minden egyes kinyitásnál csavarkupacokat hullajtó kapu is, amit annyira nem voltak képesek megcsinálni, hogy egy idő után inkább lecserélték az egészet egy másikra.
     Így esett meg, hogy az egykori, szép üvegajtó helyett, most egy szocializmus elejéről ránk maradt, sötétbarna vasajtó fogadja az ottlakót, melyet a szomszédos lépcsőház hasonló, bár tökéletesen üzemelő üvegajtajával egyiőben cseréltek le, ami ugyan ronda, de legalább működik. Egyenlőre.

     Nem működik viszont minden tökéletesen a szomszéd boltban, csakhogy ezt a vásárló mindig megoldja, újabb felejthetetlen élményekkel gazdagítva ulánbátori tartózkodását.

Bolt, és mellette az ulánbátori lépcsőházunk ajtaja.

  Néhány napja még boldogan húztam le magamnak az uzsonnára szánt csokit, és ásványvizet, mert az eladó még a reggeli felmosást csinálta gumikesztyűben, azonban tegnap már neki se sikerült működésre bírni a vonalkódolvasót. A vásárlók lassan kezdtek feltorlódni, a kis üzletben, aminek egyszem alkalmazottja telefonos segítséget kérve próbálta újraindítani a rendszert, és közben jobb ötlete nem lévén papírra írta fel az eladott termékeket. Már amikor a vevő tudta az árát, ez azonban nem mindig volt elmondható a dolgokról, ami további fejtörést okozott az unokának csokit vásárló nagymama esetében, aki végül durván féláron kapta meg az áhított nyalánkságot.
Várakozás közben megismerkedtem a házban lakó egyik külföldivel is, akinek még némi fordítással is a segítségére voltam, majd mire már pont bemagoltam én is a paprika és a tej árát, váratlanul megjavult a gép, és véget ért az utánozhatatlan kaland.

A blogon korábban már többször is írtam a mongóliai ösztöndíjas diákélet kisebb és nagyobb örömeiről, mint például itt és itt, azonban ezek az esetek nem csak tanulóként érhetnek bárkit, rendkívül feldobva az ember napját. És, hogy mi ebből a tanulság? Gyertek Mongóliába, és fogadjátok el, hogy igenis lehet élvezni ezt is, ha pedig már van saját tapasztalatotok, ti se tartasátok sokáig magatokban.

És ha az új kapuhoz ti se kapnátok kódot ne aggódjatok, nem egyedül lesztek kizárva...

Mongol vízum Kínából, erliani látogatás

Ulánbátorból elmenni Kínába azért, hogy az ember mongol vízumot kaphasson már eleve kicsit furcsának tűnhet, de az iróniát nem ismerő országban semmi sem lehetetlen.
Három és fél hónapos, könyörgés, balhézás és levelezés után már csak egy határőrrel való üvöltözés választott el a mongol  tanulmányi vízumomtól, de a végén mindkettő jól sikerült.

Boltok a kínai Erlianban.

A kínai vízumot hétfőn kaptam meg, és szerdán még egyszer, utoljára egyeztettem a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjével, hogy minden rendben lesz a határon, csak lépjek ki az országból, Kínába be, majd vissza ide. Már ekkor tudtam, hogy ez nem lehet ilyen egyszerű.

 

Csütörtökön este kilenckor indult a vonat, amin rögtön meg is ismerkedtem a velem egy kupéban utazó családdal, akiknek a fia megy vissza a shanghai-i egyetemre, de az anyja és a nővére kísérték el a nem túl rövid utazásra. Délelőtt együtt szálltunk le a mongol határon lévő Kínai városban, Erlian-ban, az egyre erősebb esőben. Mivel a vonatom este hat órakor indult a határ túloldalán lévő Zaminudból, túl sok időt nem tölthettem itt, bármennyire is szerettem volna. A pályaudvar mellett vettem egy majdnem két kilós zacskónyi, kínai datolyát, egy kínai sakkot, meg pár üvegcse pálinkát ajándékba, meg még néhány apróságot. A boltban sikerült mongolul beszélni az eladóval, így a kínai túlélő nyelvtudásomat ráertem csak később elővenni, amikor kicsit jobban bementem a városba, és találtam egy hangulatos kis bevásárló részt. Itt sikerült beszerezni még pár dolgot, mint például halat, meg egy másik, nagyon szép sakkot, amiben a figurákon bőr borítás van, és a rendesen műanyagból készülő pálya is bőr, vagy legalábbis ahhoz hasonlít. Persze ez utóbbit csak azután, hogy lealkudtam az árát a felére. A belső udvarokon lévő boltok előtt néha zene hallattszott az emeleti erkélyekről, aminek az ereszről csordogáló víz hangja adta meg a ritmust. A városnak ez a kis szeglete számomra tipikus kínai volt, széles és tiszta utcákkal, elektromos robogókkal, és nagy épületekkel. Megnéztem még néhány kis boltot, amelyek közül sok mongol szuvenírt kínál, néhány pedig gyönyörű, fa alapra helyezett köveket, a kicsitől a legnagyobbig, majd visszabballagtam a pályaudvar elé, ahol a biztonság kedvéért beszereztem még két sakkot, szintén ajándék gyanánt, és ezzel, meg az útra bevásárolt kajával meg is telt a hátizsákom. Legfeljebb egy órát töltöttem el a városban összesen, és ellenálltam a helyi bordélyban szólongató nőnek is, bár ez utóbbit nem csak és kizárólag az idő hiánya miatt.

 

Tökéletesre sikerült kép a
mongol vízumhoz.

Fogtam inkább egy taxit, amit később egy mongol UAZ-ra cseréltem, és elmentem a határhoz. Útközben találkoztam egy amerikai fickóval, aki hasonló helyzetben járt mint én, és csak egy pecsét kellett az útlevelébe, az viszont Mongóliából. A kínai határon mindketten simán átmentünk, de miután segítettem neki eligazodni az általa nem beszélt nyelvek között, nekem mégis adódott egy kis gondom a mongol határőrökkel. Szerencsére még mindig volt vagy öt órám a vonat indulásáig, és számítottam rá, hogy Elnöki Hivatal ide vagy oda, ez az idő bizony kelleni fog a vízumhoz.

A probléma ott kezdődött, hogy kitlálták, hogy mégis fizetni kell érte, mégpedig nem is keveset, így nem meglepő, hogy nem volt nálam elég pénz, a három ott lévő automata közül pedig egyiket se tudtam használni, pedig két kártyával is megpróbáltam. Később az is kiderült, hogy nincs nálam útlevél kép, de miután bejártam a fél átkelőt, megtaláltam azt a nőt, akinek az asztalán volt egy színes nyomtató, és még fotópapír is hozzá. Amikor elővette a telefont, hogy akkor most lefényképez, elkezdtem szakadni a röhögéstől... Ott álltam a határon, a senki földjén, csurom vizesen, és próbáltam visszafolytani a nevetést. El tudjátok képzelni, milyen fotó lett ebből... Felrakom ide!

Mire ezzel a műalkotással visszamentem az előző épületbe már mindenki ismert, és gond nélkül sétáltam keresztbe a kordonokon, a táskámat ekkorra már úgyis leraktam az átvilágítós ember széke mellé, hogy ne akarja lecsekkolni, elég ha csak vigyáz rá. Közben telefonálgatás az Elnöki Hivatallal, és erős idegeskedés a pénz miatt, amit majd ugyan visszakapok, de attól még nekem most kellene. A végén még az ügyintézőnek is odaadtam a telefont, aki kicsit megszeppent, amikor rájött, hogy kivel beszél éppen, de attól még nem adott ingyen vízumot. Közben a mellette ülő határőr kezdett egyre bunkóbb lenni, hogy ha nincs pénzem, akkor menjek vissza Kínába. Először csak közöltem vele, hogy a vízumom csak egyszeri belépésre szólt, és ha akarna se tudna visszaküldeni, de amikor tíz perccel később még mindig ott álltam, és egyre bunkóbb kezdett lenni, elkezdtem vele ordítani. Szerencsére ez hatott, mert a harmadik határőr beültetett a kocsijába, és elvitt a mongol városban lévő bankba, ahol minden gond nélkül ki tudtam venni a pénzt, és befizetni a határon lévő banknak.

Persze rossz címen... Elszúrta a bank, ami még egy kör szervezést igényelt a határőrök részéről, de végül néhány óra veszekedés után megkaptam a vízumot, és egy buszt is lestoppoltam a városba.

 

A mongóliai Zaminud vasútállomása, immár a határ túloldalán.

A mongol város sokkal kevésbé érdekes, nagy, vagy tiszta, de ettem egy finomat, kicsit sétáltam, és nem sokkal később már az ulánbátori vonaton ülltem, ami szombat reggel ért ide. Az itt fogott taxis azonnal többet kért az utazásért, mint ami a tényleges ár lett volna, de nem álltam le vele balhézni, pár száz forintért, csak megállapítottam, hogy Kína azért tényleg más volt. Mindenesetre amikor Tunga félálomban ajtót nyitott, nem bántam meg, hogy visszajöttem, és kihagytam a kínai bordélyt. Szép volt Kína, és most már a sakk helyes kiejtését is tudom, de azért mindig jó hazatérni, főleg egy rendes tanulmányi vízummal, három és fél hónap ügyintézést követően.

 

 

Megkövesedett fából készült dísztárgyat
szállítanak a kínai Erlian boltjai között.

Boltok a kínai Erlianban.

Monumentális kereszteződés egy kínai kisvárosban, Erlianban.

Széles, de annál üresebb főutca a kínai Erlianban - esős selfie.

Erlianban beszerzett, díszes kínai sakk (xiangqi).



Erlianban beszerzett, kínai sakk (xiangqi) díszes doboza.

Mit esznek a mongolok? Kumisz és a külföldiek

     A külföldiek persze nem a helyi étlapon szerepelnek. de ettől még egy idegen, főleg nem európai országba költözve minden aggódó nagymamában felmerül az éhezés kérdése, vagyis, hogy mit fog enni az unoka, lehet-e majd kenyeret kapni, vagy bárányfejről kell-e majd netán lerágni a húst, amíg ki nem ér az életmentő meggyessütis csomag, vagy netán a három-négy hetes utazás során kőkeményre száradt karácsonyi bejgli.
     Mivel a helyi és az európai gyomor számára is emészthető készételek, vagy a boltok kínálata elég színes, viszonylag hosszú, de remélhetőleg minden témát kimerítő bejegyzés következik arról, hogy mit esznek a mongolok, és a külföldiként alkalmazandó (nem is olyan bonyolult) túlélő praktikákról a kumisz hazájában.



A vegán étterem csodája

A mongol konyha

Ha már nemsokára szót ejtek a mongol éttermekről is, vessünk egy pillantást kínálatukra, avagy mi található egy gyakorló nagymama cirill betűs szakácskönyvében. Nomádokról lévén szó többnyire a hús dominál, és mivel tüzelőből se akad mindig elég, a húst nem ritkán pont addig főzik, amíg az már nem teljesen nyers, de azért meglehetősen rágós.
Az ételek másik csoportját a tejes (úgynevezett fehér) ételek képezik.



Cojván

Cojván:
Tésztás étel, amibe kerülhetnek zöldség, hús, tojás, vagy krumpli darabok, és ezek különböző keverékei. Hasonló tésztát raknak a levesbe is néha, amit olyankor a jurta közepén lévő tűzhelyen sütnek meg úgy, hogy a kályhán van a fazék, és miközben abban fő a leves, a fedőre teszik a nagy, kerekre kinyújtott tésztát, amivel maga a lábos van lefedve. Modern körülmények között egy ismerősöm nagyanyja magán a kerámialapos tűzhelyen gond nélkül meg tudja piritani a 25 cm átmérőjű tésztát.



Hórág

Hórág:
Tipikus cafatkaja, de mégis az egyik nagy kedvencem, különösen a gombás változata. Az előbbihez hasonlóan itt is zöldségek, hús, és egy tetszőleges harmadik dolog (fekete fafülgomba, tojás, rizs, stb.) van összekeverve, és kis darabokra vágva. A többi húsos ételhez hasonlóan ebbe is raknak zsírdarabokat, melynek aránya a hőmérséklet csökkenésével fordított arányban változik. Ez az, ami erőt ad a télre, és a -38 fokos idő túléléséhez. Télen én is érezhetően többet ettem itt, mint a hideg idő elmúltával.



Bóc

Bóc:

Az éttermek egyik legkedveltebb, és egyben legtipikusabb mongol ételnek tartott finomság a durván 7 cm átmérőjű világos tésztagombóc, gőz fölött párolva. Belül apróra vágott birkahússal, és hagymával van megtöltve, melynek elég karakteres íze van, ami sokkal erősebb, mint az európai húsoké általában. Egy ideig mindenki imádja, de pár hét után kezd unalmassá válni. A belül lévő húslét a tészta kiharapása után ki kell kiszürcsölni, mert ha elvágjuk kifolyik az egész. Ez az evés első lépése.

A bóc kicsinyített változata a "báns", amit levesbe raknak, pontosabban tejes teába, néhány egyéb húsdarab mellé. A ma is tartott hagyomány szerint egy igazi mongol férfi legalább hármat kell, hogy megegyen ebből. Sajnos az étel - sok máshoz hasonlóan - nem eredeti mongol, hanem a kínai "báo zö" átvételével, és nevének mongolos kiejtésével került be a nomád konyhába. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint az, hogy a nomád életmóddal a gabonatermesztés, vagyis a tésztás étel fogyasztása nem igazán összeegyeztethető, mivel se a ló, se a birka hátából nem túl könnyű ezeket kinöveszteni.



Hósor (Google kép)

Hósor:
Szintén legalább hármat illik elfogyasztani a második legkedveltebb mongol nemzeti ételből, ami egy 10-12 cm átmérőjű, félbehajtott tésztalap, belül az előbbihez hasonló tartalommal. A húsra hajtott tésztát a szélén becsipkedik, hogy ezáltal egyben maradjon, majd olajban kisütik. Az olaj miatt az előbbihez képest kevésbé egészséges.



Magyar gulyás mongol módra

Gulyás:

Kevésbé tipikus, de népszerű étel a gulyás, melyet krumplipürével és rizzsel szolgálnak fel. A hús pörkölt szerű, szaftos, közepesen zsíros fajta, nagy darabokra vágva. A magyar változathoz természetesen semmi köze, de ez nem csak ebben az országban van így. A képen látható répasaláta gyakori kísérője a főételeknek.



Hócsmál

Hócsmál:
Szintén elég egyszerű, tipikus éttermi kaja, mely az érzékenyebb gyomorral megáldott külföldiek egyik kedvelt étele. A főtt darált húsra krumplipüré kerül, amit együtt sütnek meg, majd szósszal leöntve, körettel tálalják. Az elkészült étel vágható, tehát kockákban kerül a tányérra, felteszem, hogy tepsiben készítik.





Horhog:

Mongol horhog készül egy ulánbátori jurtanegyedben.

A tipikus ínyencség, melyet a turistákkal etetnek, felhevített kövekkel fő meg az állat - többnyire juh - lenyúzott bőrébe töltve. Az alapvetően húsdarabokat, krumplit és répát tartalmazó egyszer használatos "kukta" régen a tűzre került, de ma inkább kis kézi gázpalackkal perzselik, vagy méginkább csak simán berakják egy nagy fazékba.

Mormota:
Belőle is lehet horhogot csinálni, csak éppen illegális. Na nem a horhog, hanem a mormota vadászata. Viszonylag új "népszokás" tehát, hogy a mormotát kulcsra zárt ajtó mögött készítik, melynek húsa szerintem az egyik legjobb kaja. Nem kell hozzá más, mint egy kis só és hagyma, aztán mehet az egész a fazékba. A bokacsontját nyakláncra fűzve pedig állítólag a szülést is megkönnyíti.

Nijszlil szálát:
Avagy főváros saláta. A litvánoknál például fehér salátaként ismert könnyű étel láthatóan nemzetközi sikernek örvend. Kis hazánkban a francia saláta nevet viseli, ezért ezt bővebben nem kell bemutatnom.

Szútéj cáj:
Az ételek felsorolása után nem maradhatunk szomjan, ezért van a mindenhol kapható tejes tea, a kimondottan olcsó és egészséges szútéj cáj. A nagy kancsókból töltögetett forró, tejjel kevert fekete tea minden jurta és étterem elmaradhatatlan eleme.

Hagyományos mongol bőrtömlő, és a
kumiszt köpülő fa egy jurta fala mellett.

Kumisz:
Én a magam részéről nem vagyok a kancatej nagy rajongója, de ezzel elég erősen kissebbségbe kerültem a mongol sztyeppéken járva. A tavasztól nyár végéig készített, erjesztett lótej mongol neve ájrág, és nyáron szinte lehetetlen elkerülni, mivel mindenhol ezt isszák. Az emberek képesek hosszú ideig nem is enni, mert a napi sok liter kumisz bőven elég a nyári hőségben. A hagyományosan bőrtömlőben köpült italt ma már inkább kék műanyaghordóban tárolják a jurta ajtaja mellett, így amikor az asztalon lévő fazékból végre elfogyna, gyakran kiderül, hogy van még valaahol. Ilyenkor szoktam én minden reményemet elveszteni azzal kapcsolatban, hogy nem kell még három litert meginnom. Jó hír viszont, hogy a nem túl magas alkoholtartalom mellett, főleg európaiként elég nehéz berúgni tőle, ellenben érzékeny gyomrúak óvatosan! Amennyiben azzal a furcsa szokással találkozik az utazó, hogy valaki fújja az egyébként tök hideg italt, akkor érdemes magának is jobban vigyáznia, ilyenkor ugyanis a penészt, vagy a beledöglött legyet próbálják arrébb tessékelni.

Tejes ételek:



Hagyományos mongol tejes (fehér) ételek
egy ulánbátori piac standján. A kissé penészes
áról a bal oldali felső polcon látható.

A fehér ételeknek se szeri se száma egy nomád kultúrában, így Mongóliában is rengeteggel lehet találkozni, amiket az ünnepi asztalra is előszeretettel raknak, például Cágáán sár, vagyis holdújév ünneplésekor. A már említett kumisz mellett ott a kedvelt szárított túró, vagyis az áról, mely származhat ma már gyárból is, de a piacon kapható házi készítésű - bár olykor penészes - sokkal drágább. Egyesek szerint egyébként az a zöld valami kifejezetten egészséges, vagy ha nem is, akkor se rákkeltő, így sokan gond nélkül megeszik.
Még drágább csemege a pille. Az öröm névvel illetett nyalánkság a a tej tetején összegyűlt vastag zsírréteg, melyet a boltokban ma negyed részekre vágva lehet kapni.
Ezeken kívül is van még pár mongol fehér étel, de a legnagyobb eséllyel a felsoroltakkal fog találkozni egy itt élő külföldi.



Na és mit esznek a külföldiek?
Értelemszerűen azt amit leírtam, de ha ez nem lenne elég, itt egy kiegészítő lista, a mongóliai túléléshez.




Mongol ételeket hirdet egy kis
ulánbátori gyorsétterem utcai étlapja.

Étterem



A vidéki Mongólia és Ulánbátor között rengeteg a különbség, mivel mindaz a jó, vagy európaias, ami a fővárosban megtalálható, az vidéken szinte egyáltalán nem létezik. Alapvetően tehát csak Ulánbátorban van az embernek olyan jó dolga, hogy étterembe járjon. Ezzel szemben a hagyományos mongol konyha nem túl változatos fogásai mindenhol megtalálhatóak, és még elég olcsók is szoktak lenni, bár a magas inflációnak köszönhetően minden egyre drágább. 400-600 forintból kijön egy ebéd, de ha ugyanezt az egyre népszerűbb vegán éttermekben fogyasztja el az ember, akkor a lényegében azonos, bár hús helyett zöldséggel készített ételekért nem ritkán az előbbi ár felét kell csak kicsengetnie, az adott menütől függően. Mongol étterem mindenhol van, ahogy a belvárosban a két vegán lánc éttermeit is aránylag könnyen meg lehet találni, de ott van a másik véglet is, a külföldi étterem, ami többnyire a felső kategóriába tartozik, de mégis megfizethető. Így lehet megkóstolni koreai, indiai, kínai, sri-lankai, olasz, francia, német, ukrán, stb. ételeket, de a belváros szélén egy kis magyar étterem is működött pár éve, viszonylag jó konyhával és hasonló árakkal. Összefoglalva az eddigieket bátran ajánlom a mongol fővárost bárkinek, aki változatos, nemzetközi és olcsó éttermek kínálatát szeretné végigenni, egy szintén nem túl drága ázsiai országban.

Étel rendelés:



Étel egy indiai étteremben

Ulánbátorban a nyugati városokhoz hasonlóan lehet pizzát rendelni, de meg kell érte küzdeni. Az egyetlen helyben, ahol a diszpécser tud angolul csak a nagy, közös egyvelegként beszélt angolt értik meg, ami mentes mindenféle hangsúlytól, vagy egyéb fölösleges dologtól, így anyanyelvi beszélőként egy amerikai ismerősöm teljes kudarcot vallott, a lengyellel ellentétben. Megjegyzendő, hogy amennyiben sikerül leadni a rendelést, az izgalmaknak még nem szakad vége, mert nemsokára telefonál az angolul már egyáltalán nem beszélő, de annál inkább eltévedt pizzafutár, aki még a saját anyanyelvén se érti meg, hogy hová kellene mennie. Jelenleg egyébként van már Pizza Hut, több KFC, és Burger King is, de ételt például a kedvenc indiai éttermünkből is lehet már rendelni.

Pékség:

Ha valaki már megunta a boltban "európai minőségűként" árult szeletelt kenyeret, akkor elmehet egy szerencsés esetben közel lévő európai (jellemzően francia) pékségbe, ahol mindenféle péksüti kapható, de van rendes kenyér, és állítólag valahol még baguette is. Sajnos ezek délelőtt hamar elfogynak, és az áruk sem kimondottan alacsony, ezért nagy szendvicsezésre senki ne készüljön. Második mongóliai utamkor azért már egyre több a pékség, és mind a minőség, mind a választék egyre jobb, de azért még mindig nem olyan, mint otthon.

A boltok kínálatából:



A szendvicsre visszatérve felvágottat garantáltan nem lehet majd kapni, de sajtból is csak a méregdrága európaiakat, vagy az olcsóbb, de ennek megfelelő minőségű helyieket. Az orosz sajt a középutat képezi, és szerencsére igen sok helyen lehet kapni. Nagy választék mindenesetre egyikből se lesz.


"Ótvarfagyi"

Van viszont lekvár és néhány féle csokikrém, na meg persze krémsajt, tehát a kenyeret jobb ezek valamelyikével fogyasztani. Birka és marhahús mindenhol kapható, a magyarnál többnyire jóval alacsonyabb áron, de disznót vagy csirkét már a nagyobb üzletekben kell keresni (nincs belőlük sok), vagy a piacon lehet találni 1-1 árus standján, egész birkákkal övezve.

Reggelire lehet tejet inni, de kakaót már nem biztos, és müzli is akad, de kis választékban, drágán. A gyümölcsjoghurt ára szintén nem túl alacsony, így elmondható, hogy nagyon sok Európában megszokott dolgot meg lehet vásárolni, de anyagi szempontból jobb elkerülni ezek nagy mennyiségű fogyasztását. Szintén drága a zöldség és a gyümölcsök, mivel nagy távolságokból kell importálni őket. Az ezer forintos kilónkénti ár átlagosnak mondható, ha almára, körtére vagy narancsra fáj a fogunk, de a paprika vagy a paradicsom se feltétlenül olcsóbb. A krumpli nagyon olcsó, de fehér répát, vagy zellert már ne keressünk mellé a levesbe.

A gyorskajára áttérve rengeteg az instant tésztás leves, de van csoki, chpis és kóla is minden mennyiségben. A csokik terén jelen vannak a lengyel és más európai termékek, mint például a Milka, vagy a Mars, Twix, stb., de a nagyobb boltokban gyakran találni Tibi csokit, Francia drazsét, Duna kavicsot, vagy karácsonykor a több ízben kapható magyar szaloncukrot. Ezen kívül van még pár magyar bor (pl. Egri bikavér), és Törley pezsgő de anyagilag jobban ki lehet jönni a helyi vodkákkal. Ha már bor, akkor nem hiányozhat a magyar szalonna, orosz tojással megsütve, de elvétve van prémium kategóriás (tehát drága) májkrém is. 2015-ben a State Department Store (vagyis Ih Dilgúr) mellett megnyílt az apró magyar bolt is, elfogadható áron kínált Cerbona müzlivl, szeletet kolbásszal, na meg persze hazai wc papírral.





Mongol zacskós kaja

A nemzetközi kínálatból nem maradhat ki az örök sláger, a koreai kimcsi, mely többnyire az orosz jégkrém mellett foglal helyet, ami elég ócskának tűnhet, de olcsó, és finom. Talán jobb nem tudni mi van benne, de ha ittatok már tejjel felöntött vizet, benne úszó túró darabokkal, akkor el tudjátok képzelni, milyen mindez fagyott állapotban. Na ez a legolcsóbb, ezüst papírba csomagolt mongol nyalánkság, de természetesen van sokkal jobb minőségű is. Számomra a csúcs az a hagyományos mongol szárított hússal készült tésztás leves, amiben a kis tasakban lévő húsra először azt hittem, hogy faforgács.

A boltok választéka, egyébként folyamatosan növekszik, és a minőség is egyre jobb, habár ha erre megy rá valaki, akkor kerülje a mindenki szerint mesterséges kínai ételeket.



Csomagküldés



Nyilván sok mindenkiben felmerül, hogy mivel lehetne meglepni, vagy változatosabbá tenni a távol lévő rokonok életét. Ilyenkor a fő kérdés az ár, illetve az idő. Egy-egy étellel gazdagon megrakott postai csomag kézbesítése Magyarországról akár egy hónapot is igénybe vehet, ha ugyan nem még többet, ráadásul többnyire az ár is igen borsos, ezért nagyon érdemes meggondolni, hogy mit és milyen céggel küld az ember, illetve azt, hogy küld-e egyáltalán. A hivatalos postán kívül - melynek aktuális áraiért magán a postán érdemes érdeklődni - számos csomagszállító cég van a piacon, melyek honlapján részletes tájékoztatás érhető el a csomagok fizikai méreteiről, és a súlyhatárról is. GLS, DHL, FedEx, stb., azonban ha ezek egyáltalán hajlandóak Mongóliába hozni a küldeményt, az garantáltan még drágább lesz a postánál is.

Egyéb ínyencségek:



Vodka választék egy nagy boltban

Azt hiszem, hogy a Mongóliában kapható hülyeségekről nagyon sokat lehetne írni, ezért álljon itt egy rövidke kis felsorolás, kiegészítvén azt a többi vicces vagy idegesítő élményt, ami Mongóliában ért.

Mivel mással lehetne kezdeni, mint az alkohollal. Ha valaki netán nem szereti a vodkát, annak lehet, hogy mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, de ha nem így van, akkor elég jól ki lehet jönni. A számos különböző gyártó által forgalmazott helyi vodka ugyanis olcsó, és elég finom. Egy közepes árkategóriában fekvő, fél literes palack ára durván 1200 forint.




Különös alakú, ulánbátori "BlueSky" épület.

A mongol kultúra nem csak az éttermekben van jelen, hanem a mindennapokban is. Ennek jegyében épülhetett fel az a felhőkarcoló a főtéren, mely oldalról ugyan valóban hósorra hasonlít, azonban szemből a város lakóit valami egészen másra emlékezteti.





Hajfesték felhozatal



Ezen kívül ott vannak még a különböző koreai, és japán termékek. Nem feltétlenül ételek, de említésre méltóan hülyén kinéző narancssárga hajfestékek és felfújható, pelenka próbáló babák. De tudjátok mit, erről majd egy külön bejegyzésben írok. Ha viszont kínai skorpióevésről olvasnátok, akkor azt itt megtehetitek.



Csirke nyárs, vagyis a kedvenc mongol éttermem kedvenc kajája



Koreai étterem kínálata

Ulánbátor éjszaka, Ulánbátor nappal: vásárlás és szórakozás



Mongol parlament éjszaka

Megint keverednek bennem a napok, de mintha kedden lett volna, hogy találkoztunk Tungával, akit Kriszta kerített elő, és a dolog lényege annyi, hogy Erasmus mundussal fog Budapesten tanulni. Végre valaki, aki tud angolul. A főtér (Сүхбаатарын талбай) mellett ültünk be egy elengáns helyre, ahol tényleg jó volt a kávé, ahogy az egyik itt lévő magyar lány mondta, csak éppen kegyetlenül drága volt minden. Ulánbátor nem a legszebb város, vagy a legélhetőbb, de ha valakinek van pénze, akkor azért itt is megvan nagyából minden. Jó lakás, szép kilátással, elegáns éttermek és szállodák, stb. A kajálás után még elmentem éjszakai fényképezni a térre, ahol letámadott egy kínai család, akikkel kínai-mongol-angol vegyes nyelven beszélgettem, amíg fotóztam. Vannak erre érdekes emberek tényleg. Ami biztos, hogy kedden volt, az az, hogy átkérettem magamat a kezdőből a középhaladó csoportba, így szerdán már a szemben lévő terembe mentem, ugyanúgy 9 és 12 közöttre. Napi 2x90 perc mongol van, ami nem túl sok egyébként. Mellesleg magyar idő szerint hajnali három és reggel 6 között vagyok a suliban. Akkor megyek ebédelni, amikor ti felkeltek. Az új csoportra visszatérve, az első nap sokkoló volt, mivel egy szót se értettem, de másnapra javult a helyzet. Sokkal gyorsabban haladok most, bár azt nem egészen értem, hogy miért tartanak nekünk alsós biológia órát, a fás- illetve lágyszárú növényekről. Angolul se tudok ilyeneket, mégis elvagyok. A kezdő csoportnak egyébként a héten végig maradtak el órái, és szerdán például összesen két, számomra új szót, valamint nulla nyelvtant vettek át. Na ezért akartam eljönni onnan...

Szintén kedden volt, hogy megérkezett Balázs, szóval szerda délután bevágódtunk egy koreai kajáldába, majd egy fagyizó szerűségbe, ahol pizzát is lehet kapni. A dolog érdekessége az, hogy miután az egyik pincér kijött és közölte, hogy 4-5 féle shake-ből csak egy van, kijött egy másik, majd sajnálattal közölte, hogy csak egy másik van... Ezek után szokás szerint nem boldogultak a kártyámmal, majd pedig kihoztak dobozban még egy-egy adagot abból, amit korábban ettünk. Mivel nem igazán emlékeztünk rá, hogy kértünk volna ilyet, Balázs elkezdte a pincér tálcájára visszapakolni a cuccokat, aki meg rakosgatta újra az asztalra. Végül kénytelenek voltunk ezt is kifizetni, ez Mongólia. Néha elgondolkozok rajta, hogy tényleg ennyire szerencsétlenek tudnak-e lenni, vagy megint direkt csinálták, ugyanis a számlán gyanús sűrűséggel szokott rajta lenni olyan dolog, amit mégse tudtak felszolgáni, és végül mást kellett helyette kérni.

 

Egyenruhás mongol diákokkal

Csütörtökön szintén Krisztának köszönhetően átmentem a szemközti kolostorba (Dashchoilin khiid), ahol a hónap legnagyobb, egész napos szertartása volt, a haragvó isteneknek. Az Anna-Viki páros főztek estére, így magyar-lengyel-mongol vacsi volt, többek között Nandinbaatar, és Kriszta jelenlétével, akik a korábban közölttel ellentétben, egészen pontosan 14 éve ismerkedtek meg egymással, amikor már mindketten hajszál híján felfedezett, még a mianál is sokkal fiatalabb kutatók/lámák voltak, a sikeres karrier kapujában.

A hét elején még mindenki Tereljbe akart menni, de most senkinek se volt jó különböző okok miatt, ezért ezt a jövő hétre halasztottuk, és szombaton múzeumlátogattunk. Illetve csak látogattunk volna, ha az egyikben nem valami tv riport van, a másik pedig nemes egyszerűséggel hétvégenként zárva van.
Irány a nemrég említett főtér, éppen valami sportnap volt. Nézegettem a táncoló csajokat, röhögtem a bádibildingeseken és fényképezkedtem katonákkal, vagy legalábbis valami hasonló egyetem egyenruhás hallgatóival.
A következő állomás a Gandantegchinlen kolostor volt, mivel a kolostorokról külön bejegyzés van készülőben, és rendesen le is akartam fotózni az egészet. Korábban is jártam már itt kétszer, többek között egy thaiföldi szerzetessel, de akkor erre nem volt időm. Most viszont a legnagyobb épületbe, az arany Buddha szoborhoz ingyen bejutottam. Ezután még bementem egy másik kolostorba, ami elég kicsi volt, de csandes, és hangulatos, még egy ottani lámával is beszélgettem egy kicsit.

Dzsingisz kán szobra tisztálkodik

Vasárnap felkeltem hajnali 11:50-kor, mivel délben akartunk indulni a piacra mosógépet venni, mert már mindenkinek halálosan elege van a kézzel mosásból, és állítólag már 30 ezer forintnak megfelelő tugrikért is lehet kapni. Ennek a feléért is volt gagyi, gyerek méretű, így végül durván 23-25 körül vettünk meg egy itt divatos, felül töltős kínai darabot. Ezeknek a hosszúkás gépeknek két tartálya van, és alapvetően fogalmunk sem volt, hogy kell használni, de rájöttünk. A nagy részében alul van egy tárcsa, ami forgatja a ruhát, és egy vékony csövön át lehet vízzel megtölteni, kézzel. Meleg víz a csapból nem jön, az emeleten meg a zuhanyzóban sincs meleg víz, így egy emelettel lejjebb kell menni, a női zuhanyzóba, megtölteni a lavort, és beleönteni a gépbe. Mindezt minimum ötször. A következő lépés, az öblítés, hasonló módszerrel. Ha ez az egész megvan, akkor át kell pakolni a ruhákat a kisebbik lyukba, ami a centirfuga. Ja és a fürdőben nincs áram, ami külön jó a kézzel töltés, és leeresztés mellé. Kalandos mosóparty volt ma a lengyelekkel.
Korábbban azt írtam, hogy nekem még nem volt gondom a piacon, de most egy elég részegnek látszó (nappal is vannak ilyenek) figura elkezdett tolakodni, ami aztán a kabátom sarkába (zsebébe) kapaszkodással ért véget. Valahogy leraktam a mosógép elejét, és levakartam magamról, ezután már gyorsan lelépett, így a térdem csak a levegőt érte, pedig örültem volna ha valamelyik alkatrészét találom el. A kabátom zsebén a cipzárt háromnegyedéig sikerült lehúznia, ott ahol a pénztárcám volt, de tovább nem jutott. Amíg nem volt foglalt mindkét kezem, nem próbálkozott senki. Egyébként ez a fajta rablás, amikor ténylegesen megfogják az embert és megpróbálják tőle elszedni a cuccot állítólag nem divat. Mindenesetre ezúttal én voltam az erősebb, így jól jöttem ki a dologból.

Dzsingisz kán szobra a mongol parlament előtt, éjszaka



Сүхбаатарын талбай

Sportnap Ulánbátorban

Gandantegchinlen kolostor kapuja, itt fizetni kellene, de
jobbra, az oldalsó bejárat ingyenes

Imamalmok a Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostor és az olvasó



Sportnap Ulánbátorban



A Gandantegchinlen kolostor 26,5
méteres arany Buddha szobra

Eskűvői autó a Dashchoilin kolostor előtt

Mobil rendőrség, sok ilyet látni a városban, és azon kívül
is akad



Nyilatkozat a múzeumban





Kínai mosógép a koliban



Kínai mosógép belülről: balra a mosó rész,
jobbra a centrifuga