2013. október 29., kedd

Napsütötte Ulánbátor, kollégiumi idill

Kérdeztétek, hogy milyen itt a hétköznapi élet, iskola, koli, stb.
Hát következzék egy rövid beszámoló a mindennapokról, na meg a szokásos heti eseményekről.
 
Hogy hány magyar van itt azt pontosan nem tudom, de gyanítom, hogy jelentős részüket ismerem, és velünk együtt jelenleg 8 a minimum.
A külföldiek száma összesen 2000 körül mozog a városban, na meg persze a turisták, de ez még így is elenyészően kevés százalék,  a 2 millióhoz közelítő Ulánbátorban. Ennek ellenére mégis aránylag sok fehérrel találkozunk, mivel hasonló helyekre járunk étterembe, és vásárolni is. Sok a francia (kb. 200) de akad ausztrál önkéntes is szép számmal, illetve amerikaiak is élnek itt.
 
A koliban itt van Balázs, aki igen jól rá tud mutatni, hogy ezen az országon csak röhögni lehet. Annyi furcsa dolog van, és annyi hülyeség, hogy mindenképpen ironikusan kell látni a világot, különben csak dühongeni fog az ember. Ezen kívül jó taktika, ha úgy gondolunk Ázsiára, mintha a Marson lennénk, űrlények között, és akkor nem érhet semmi váratlan dolog. Néha bosszankodok, de aztán mindig jön egy határ, amit átlépve már csak röhögök az egészen. Ilyen volt az is, amikor egy elegánsabb étteremben a szomszéd asztaltól csak akkor dobták ki a merev részeg embereket, amikor az egyik harmadszorra akarta az asztalon áthajolva megütni  a másikat, az asztalt feldöntve, és a poharakat összetörve. Már a mi asztalunkon is majdnem elfeküdt, úgy lökdöstük vissza. Ezen már tényleg csak röhögni lehet.
 
A koli sokat fejlődött a korábbi évekhez képest, ezt mindenki aláírja, aki hosszabb ideje van itt, de azért még nem az igazi a dolog. Az utóbbi 1-2 hétben viccesebb lett a helyzet, úgy látszik a fűtés bekapcsolása mellett más luxus, mint például az áram már nem fér bele a költségvetésbe, de az is lehet, hogy az a meleg víz ami eddig többnyire a zuhanyban volt, most a fűtőtestekbe megy. Tény mindenesetre, hogy tegnap durván egy hete először sikerült normálisan lezuhanyoznom, harmadik próbálkozásra, kihasználva a pár percre visszatért meleg vízet. Többnyire cicamosdás van, mert meleg víz az ma se volt. Internet hol van, hol nincs, ha van, akkor nem túl gyors, bár most pont jól működik. Viszont rengeteg időm elmegy csak azzal, hogy frissítgetem a honlapokat. Se tanulni, se dolgozni, se semmit nem lehet itt rendesen. Ehhez jön a rendszeres, és egyre hosszabb ideig tartó áramszünet. Ma is volt kettő, és múlt pénteken is elment éjjel az áram, és a koli felében másnap estig nem is jött vissza.
 
Ami az időt illeti, a mongoloknak van bőven. Nem a pontosságról híresek, és nem idegeskednek ezen annyit, mint mi. Ők elvannak Dzsingisz kánnal, és büszkék rá, hogy egyszer az övék volt a fél világ. Önellátásra képesek még talán ma is, nem függenek semmitől se annyira. Szénnel fűtenek, ami büdös ugyan, de legalább van bőven. Nyelveket nem beszélnek, de úgyse mennek sehová, minek. Kicsit úgy érzem, hogy boldog tudatlanságban élnek, és ezért is tudnak olyan gyermetegek lenni néha. Viszont az érme másik fele, hogy ha a kocsi a puszta közepén romlik el, akkor is meg fogják javítani, legfeljebb előzetesen 2 napig szobroznak mellette. Egyébként utak sok helyen nincsenek, csak földút, de mennek rajta hetvennel. Szerintem a mai japán gazdaság alapját, a Mongóliába exportált új lengéscsillapítók teszik ki.

Szerdán a szomszéd szobában lakó lányok előadták, hogy vegyünk együtt takarító cuccokat, és a közös fürdőt tartsuk tisztán, mert elég undorítóan nézett ki előtte. Másnap meg is vették az ipari mennyíségű fertőtlenítőt, gumikesztyűt, és mindent, amit egy magára valamit adó profi takarítónő beszerezne. A dolog vicces oldala akkor következett, mikor a koreai lány bekopogott hozzám, hogy akkor ő most megmutatja, hogyan kell takarítani. Oké, menjünk. Fél órán keresztül röhögtem rajta, hogy mongolul, de rendkívül lelkesen magyarázza, hogy fertőtlenítő, aztán mosóporral mossuk ki a wc-t. Javasoltam, hogy a wc deszkát és a padlót nem ugyanazzal a ronggyal  kéne pucolni, mire hálából elmagyarázta, hogy mi az a rövid bot, amiből fehér szőrök lógnak ki mindenhol. Megnyugtattam, hogy bár Európából jöttem, én is láttam már wc kefét. :D Szóval végigasszisztáltam a teljes folyamatot, mindezt abban a farmeromban, aminek le van szakadva a gombja, és a slicce akkor sem tudott volna jobban lecsúszni, ha ha rákötök egy zongorát. Most vagy megerőszakol ma éjszaka, vagy ő is nagyon röhögött magában. :D

A történetet hétvégével folytatva, tulajdonképpen semmi sem történt. Szombatra lebetegedtem, és még az angol órámat is le kellett mondanom. Mikor később hívtam a főnököt, hogy mikor tartsak másik órát közölte, hogy pont az én tanítványaim nagyon elfoglaltak és nem akarnak órát a hónapban. Most vagy igazat mondott, vagy mégis be kellett volna menjek szombaton, hogy végighányjam az iskoláját. A tökéletestől még kicsit távol áll a gyomrom, de azért már vasárnapra is sokkal jobb lett. Jó lett volna kicsit netezni, és beszélni az otthoniakkal, de mintha hétvégére direkt lekapcsolnák a netet. Halálra idegesít. A fészbúk tegnap is használhatatlan volt, ami külön jót tett az amúgyis remek kedvemnek. Néha kezd elegem lenni mindenből.
Irigylem az otthoniakat, mert ott legalább az idő jó. Na de majd jól elmegyek én is a piacra, és veszek egy kabátot. Ha lesz rá pénzem. Az oktatási miniszter ugyanis éppen Németországban van negyedikéig, és neki kéne aláírnia elvben az ösztöndíjas papírokat.  Talán 2 hét múlva lesz valami, és egyszer még diákigazolványt is kapok.

Az idő miatt egyébként nagyon irigylem most az otthoniakat, ami a meleget illeti. Ebből itt túl sok nincsen, és hamár idő, itt az óráátállítás sem létezik, így most már 7 óra a különbség a két ország között. Na és akkor újabb panaszkodás. A kártyám már megint nem működik. Lecsekkoltam van rajta pénz, de az automata mégis azt dobja ki, hogy nincs fedezet, még akkor is, ha jóval kevesebbet akarok kivenni. Fogalmam sincs mi van vele, de kezd ez is bosszantó lenni, pláne hogy az automaták többségét a Maestro kártyámmal alapból nem tudom használni...

2013. október 21., hétfő

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park, és munkavállalás Mongóliában

Thaiföldi Buddhista barátainkkal, a kolostoruk meditációs
terme előtt
A hétvégi vadlónézés örömére hétfőn az utolsó pillanatban közölték velünk, hogy a következő két napon nem lesz tanítás, mert pont ugyanoda megyünk, csak ezúttal két napra, és az ár is rendkívül kedvező, 9 ezer forint… Ez négy napi költségvetésem, és amúgy se kevés, meg hát voltam is már ott, szal a többiek nagy részével egyetemben otthon m
aradtam, és kipihentem az előző napok fáradalmait.
 
Az egyetlen említésre méltó nap szerdán volt, amikor is elmentem munkát keresni, és egyrészt nagyon sok érdekes emberrel találkoztam, másrészt úgy néz ki, hogy munkám is van. Sok beszélgetés után elindultam haza, de útközben bementem valahová feltölteni a telefonomat. Felírták a számom, elvették a pénzt, és közölték, hogy öt percet várni kell. Várjon ott a fene, megbízok az aranyosnak látszó néniben, irány a bolt. Öt perc múlva meg is érkezett a pénz, újabb öt perc elteltével pedig a telefonos érdeklődés a nénitől, hogy ugye megkaptam, minden rendben. Útközben leszólítottam egy random csajt, akiről kiderült, hogy 17 éves, és alapvetően egyáltalán nem érdemel szót, de legalább elmondhatom magamról, hogy mongolul megszereztem egy utcán leszólított csaj számát, amit soha nem fogok felhívni. :D Másnap az egyetem, undorító kajákat felszolgáló éttermében ugyanez már kevésbé volt sikeres, egy használhatónak tűnő csajszival.
 
Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkban
A következő mozgalmas nap a péntek volt, amikor a thaiföldi buddhista szerzetes barátainknál ebédeltünk. Finom thai kaja volt, aminél jobbat eddig csak a Sri Lankai étteremben ettem. Éppen tömtem magamba, amikor megszólalt a telefon, hogy mi lenne ha ma négyre elmennék tanítani. Van időm felkészülni rá? Őőő, oké, elmegyek, de felkészülni nem fogok, bocs. Kissé váratlanul ért a hívás, mivel úgy volt, hogy 24 tanóra anyagát dolgozzam ki, aztán majd meglátjuk. Szóval kaja után elrohantam a suliba, ahol egy fiatal párnak adtam magánórát, 90 percben, 2300 forintért. Az eleje kissé nehézkes volt, de aztán jobb lett, és végül azt hiszem meg voltak velem elégedve. Elvben őket továbbra is én fogom heti egyszer tanítani, de egy rendes csoportra is van esélyem. A suliból szó szerint rohanva értem el a moziba, ahol mongol horrort néztünk meg, felirat nélkül. Érdekes volt, meg is lehetett érteni a lényeget, bár máshoz nem tudnám hasonlítani.

Napfény játéka: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
Ha már munka, alapvetően kapcsolatokon keresztül sikerült szereznem még egy fordítói munkát, ami elég jól hangzott, meg érdekes is volt a téma, és még jól is fizetett volna a nem kevés melóért. Rá is feküdtem, hogy meglegyen még ezen a héten, de ma kitalálták, hogy akik ezt megbeszélték velem az irodában, azok félreértették a főnököt, és csak reklámozni kellett volna valamit Magyarországon... Szerintem igazából csak rájöttek, hogy mégse akarnak ezért fizetni, vagy tényleg nagyon hülyék voltak, de leginkább egyszerre mindkettő, szóval most enyhén harapós kedvemben vagyok. Túl sok órát töltöttem el ezzel ahhoz, hogy ne akarjanak fizetni egy fillért se...
 
Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
Szombaton a már sokszor tervezett Tereljbe akartunk menni, de valaki nem volt egészen jól, így végül csak egy vasárnapi utazás lett a két naposra tervezett út. 1 óra körül feküdtem le aludni, hogy vasárnap reggel fél hatkor keljek, de nem sokkal később megjött, az alapvetően eltűnt szobatársam, enyhén részegen, akin fél órát röhögtem. Egyébként részegen egész jól megy neki az angol is. Végül másnap negyed hétkor el is indultunk a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkba, ahová másfél óra várakozás, és két óra buszozás után, Nalaikhban átszállva jutottunk el, de megérte. Nalaikhig rendes busszal mentünk, ami a Béke sugárúton megy végig, amíg ki nem ér a városból, majd a kisvárosban mikorbuszba szálltunk, ami 1-2 óránként indult a parkba. A mikrobuszokba egyébként errefelé többnyire a megengedett utasok duplája zsúfolódik be (gyerek nem számít), és ez most sem volt máshogy. De végül megláttuk a hatalmas teknős formájú sziklát ahová belülről fel is másztunk, hogy onnan fotózzuk le a nem hétköznapi, sziklaalakzatokat. A fotók elkészítése után lovon kerestük fel a közeli kolostort, ahonnét szintén páratlan a kilátás, majd visszalovagoltunk a sziklához. A lovaglás kicsit drága volt, de sikerült egy közepesen gyors, és csak kicsit makacs lovat kifognom, amin nagyon jó volt egyedül vágtázni, csak a mérete volt egy kissé szokatlan, meg az irányítása. Egyik sem európai, annyit mondhatok… Visszafelé újabb egy órát vártunk a buszra, ami egyébként durván 300 forint volt egy útra, tehát szinte ingyenes, főleg az 1500 forintos óránkénti lovagláshoz viszonyítva (vezető bérlése szintén 1500 forint/óra).
Szoklafalak közt visz au út a teknős sziklán: Gorkhi-Terelj
Nemzeti Park
Kilátás a kolostortól: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Imamalmok, és sziklarajz a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkban
lévő kolostor mögött

Festmény a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkban álló kolostor egyik tetőgerendáján

Kilátás a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkban álló kolostor elől, és
előtérben a korláton lévő kis sztúpával


Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
Kilátás a teknősös szikláról: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park


Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
 
Teknősös szikla: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Lovak várnak a turisták érkezésére: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Kilátás a teknősös szikláról: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park


Gorkhi-Terelj Nemzeti Park


Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
 
Buszállomás Nalaikhban, Ulánbátortól egy órára, a Gorkhi-
Terelj Nemzeti Park felé
 

2013. október 13., vasárnap

Mongol vadlovak, Khustai Nuruu Nemzeti Park, és a nemzetközi közösség

Mongol jurta útközben, szegényes, de napelem azért van
Az új, középhaladó csoportom továbbra is elég jó, és élvezem, hogy tudnak angolul, legalábbis kezdő mongol csoporthoz képest mindenképpen. Nem írtam még, de itt két lengyellel, egy másik thaiföldi buddhista szerzetessel, több japánnal, illetve koreaiakkal vagyok együtt. A múlt hetihez képest túl sokat nem tanultam sajnos, mivel a délutáni közös ebédeket a koreaiakkal, este rendszerint mozi, vagy valami hasonló követte.
A hét elején éppen halálra untam magamat a lágy szárú növények mongolul való megtanulása fölött, szóval adtam egy esélyt a lehetőségnek és valami kamu indokkal felmentem a negyedikre, hátha lesz valami. Szerencsére a dolog eléggé bejött, mert találkoztam egy lengyel lánnyal, akivel (és a német barátnőjével, és az ő mongol "bátyával") végiglátogatuk Ulánbátor mozijait. Csütörtökig ugyanis valami filmfesztivál volt, aminek a keretében ingyen lehetett megnézni mindenfélét, többek között svéd és grúz filmeket is, a legextrémebb feliratokkal. Előbbi például egy szerb bevándorló alkotása volt (végén mindig interjú volt), a saját, és családja történetéről Svédországban. A film nyelve svéd volt, a felirat olasz, a vászon alá pedig mongol feliratot vetítettek.
A vasárnapi piaci incidens után, mikor egy ott megismert német párral sétáltunk haza a moziból, engem már megint megtámadott egy neonácinak kinéző mongol, de szerencsére elég béna volt, és nagyon nem is akart megverni, így ezúttal se lett semmi bajom. Mondjuk szerencsém is volt, mivel a piacon valószínűleg én lettem volna az erősebb, de itt ez már koránt sem volt olyan biztos.
Szerdán Couchsurfing találkozóra mentünk, amit már én is nézegettem korábban, de most tényleg el is jutottunk egy kis japán étterembe, ami tömve volt fehérekkel, főleg németekkel, és franciákkal, de volt ott angol, holland, stb. is. 95% csak utazik, főleg a Transzszibériaival, a holland lány például másnap reggel hétkor tovább is ment Peking felé.
Csütörtökön találkoznunk kellett egy itt élő magyarral, és csak ott derült ki, hogy nem csak találkozni akar velünk, hanem van egy non-profit alapítvány ami egy napközit tart fenn, hogy meg is tudjon élni valamiből, és itt kéne segíteni.  Úgy volt, hogx a jövő héten megyünk megnézni, és megbeszélni a részleteket, de ma kitalálták, hogy igazából inkább délelőttre éne csak valaki. Hogy akkor miért beszéltük meg, hogy délután mettől meddig kéne dolgozni, azt nem értem...
Este újra mozi volt a program, de ezúttal egy 3D-s animációs filmet néztünk meg, újat, fizetőset, popcornosat. A jegy durván ezer forint volt, szóval olcsóbb, mint Magyarországon.

Hófedte mongol táj
Pénteken a szokásos buli volt, délelőtt meg  az egyetemen értelmetlen előadás a külföldieknek, hogyan szerezzünk mongol vízumot. Könyörgök, itt vagyunk, minek kéne még egy vízum?
Szombaton a délelőtt az előző este kiheverésével telt, mivel ez elég hosszú volt, és volt benne pár rövid is. Elhívtam a koliba a német csajszit, meg a bátyát, de nem akarták őket beengedni... A vége az lett, hogy enyhén idegesen szó szerint leüvöltöttem  a portás, mongolul, és angolul, amiből feltehetőleg sokat nem értett meg, de azért a fuck valószínűleg leesett neki. Végül együtt elmentünk, amerre láttunk, alapvetően random módon választva meg az útirányt.
Mongóliában állítólag szigorúan veszik, hogy az utcán nem lehet inni, ezért miután kimentünk a koliból, gyorsan ráalapoztunk a bulira egy játszótéren, aminek az lett a vége, hogy a mongol srác rendesen berúgott, a német csajnak erősen jó kedve lett, én meg nem éreztem semmit. :D Hát a mongolok tényleg nem bírják a piát.

Przewalski lovak, Khustai Nuruu Nemzeti Park
Szombaton ugyanehhez a lányhoz mentünk a lengyel csajszival, kicsit savanyú, de azért nem rossz sajttortát enni, aztán vasárnap hétkor, ennél egyel többen megcéloztuk a Khustai Nuruu Nemzeti Parkot, ahol a mongol vadlovak, a Takhik, vagy más néven Przewalski lovak élnek, elvileg jól őrízve, de a gyakorlatban már kicsit kevésbé. Illetve lehet, hogy a kicsit távolabb lévő katonai bázis őrzi őket, ahová szintén lazán be lehetne sétálni, de ez nem meglepő azok után, hogy a Közel-Keletre küldendő katonák, gyakorlatozása is abból áll, hogy a domboldalon kirakjanak valamit kövekből... Egyébként az ország eléggé benne szokott lenni az ilyen nemzetközi dolgokban, és szeretnek katonákat küldeni, hogy békefenntartsanak. Ma is láttam fehérre festett páncélost, hatalmas UN felirattal, de a mongolok ott voltak Koszovóban is a belgákkal együtt, és sok afrikai országba is elküldték őket. Nem gondoltam, hogy egyszer találok majd belga-mongol kapcsolataot, de előbbi mellett, végre találtam mongol csokit (Golden Gobi), ami többnyire nem nagyon kapható, pedig finom, és a papírja szerint belga alapanyagokból, belga know how alapján készült.
Éjszaka leesett az első nagy hó a városban, ami meg is maradt. A környező hegyek már napok óta fehérek voltak, de mostanra már tényleg minden az, pár hely kivételével, ahol 1-1 vidéki medencében csak eső esett tegnap. Érdekes volt látni, hogy a távolban fehér minden, de ami lapos, az még sárga. Ahogyan az várhetó volt a buszozás nem volt egyszerű, mert több embert zsúfoltak be, mint ahány ülés volt, pedig irodával mentünk, aztán pedig nem bírtunk felmenni az emelkedőn, így kerülni kellett. A végén viszont láttunk vadlovakat, amiket remélhetőleg nem a pár km-re lévő jurtától vittek oda lószerszám nélkül. :D
Természetesen hol, ha itt nem, sikerült megismerkedni pár elszánt ausztrál önkéntessel és amerikai tanárral, akik évekre tervezik az ittlétet, így most már nem csak olyanokat ismerek, akik 2 nap múlva lelépnek Kínába. Az egyik Ausztrálnak még magyar őse is van, és ezen kívül újra megállapítottam, hogy aki 1-2 hónapnál több időre jön, az már megjárt néhány országot, és dolgozott külföldön néhány évet. Jó, hogy Belgiummal és Londonnal én se lógok ki a sorból.
Ami az anyagiakat illeti, munkám még mindig nincs, mivel a legutóbbi lehetőség elúszott, de legalább a belga bankkártyámat aktiválta a bank. 2 országban, összesen 3 számlám van, de egyioket se tudtam használni eddig. Remélem, hogy nemsokára lesz munkám, és a mongoloktól is megkapom az ösztöndíj rájuk eső részét.


Przewalski lovak, Khustai Nuruu Nemzeti Park

Havas táj a Khustai Nuruu Nemzeti Parkban

Havas táj a Khustai Nuruu Nemzeti Parkban

HKhustai Nuruu Nemzeti Park mellett


2013. október 11., péntek

Gandantegchinlen és Dashchoilin: mongol kolostori élet és szertartások



Haragvó isten szertartáson viselt jelmeze a
Dashchoilin kolostorban
A haragvó isteneknek bemutatott szertartás, a Dashchoilin  kolostor északi, bő száz éves doganjában (Nagy kerek buddhista templom, kupolával. Az egész egy jurtára hasonlít, főleg a teteje.) volt csütörtökön, vagyis a holdhónap utolsó előtti napján. Körülbelül 3 órát ültünk ott Krisztával. Ha valaki volt már bármiféle keresztény szertartáson, az most képzeljen el valami teljesen különböző dolgot. A délre tájolt épületbe belépve, szemben nagy oltár található, több szoborral. Középen Buddha van, mellette másik két arany szobor, ezek mellett, kijjebb, pedig más haragvó istenek színes szobrai. Templomonként változik, hogy melyiket választják, és jelenítik meg. Belépéskor az óramutató járásával megegyező irányba illik körbejárni a templomot, az Európából ismert módon imára kulcsolt kézzel (pontosabban csak hasonlóan) meghajonli előttük, középen egész mélyen, hogy az ember homloka a kis asztalhoz érjen, ahová nem túl nagy, de szép, új pénzt illik tenni (150 forintnak megfelelő bankjegy már több, mint megteszi). Ezután le lehet ülni a fal melletti, támla nélküli padok egyikére, és elkezdeni legyűrni a kumiszt, amivel igen hamar megtámadják az embert. A szerencsésebbek a magyar tejberizshez hasonló, de szárazabb, mazsolával jól teletömött ételt is kapnak, amit az ilyen ünnepekkor szoktak osztani. A templomban középen egy tetőgyűrű van, ahol bejön a fény, a plafonon át. Olyan, mint a jurtában, csak ezt négy oszlop tartja, nem pedig kettő. Az oltár és az ajtó tengelyén egy út van, ami mentén 2-3 sorban, törökülésben ülnek a vörös ruhás, kopasz szerzetesek, rang szerint közeledve az oltárhoz. Az ajtóhoz közel tehát néha kissé izgága gyerekek kapnak helyet, akiket szerencsére nem mindig vesz észre az bejárat két oldalán, magas széken ülő gizguj, vagyis az erkölcsőr, aki biztosan megbüntetné őket ezért. Tőlük kell egyébként engedélyt kérni, hogy ki lehessen menni mosdóba, és ő figyeli a rendetlen szerzetesek késését is. A szertartás alatt alapvetően szabad mászkálás van, többé-kevésbé a szerzeteseknek is, akik mindenféle probléma nélkül telefonálnak két dobolás között.

Haragvó isteneknek bemutatott szertartáson használt hangszerek
a Dashchoilin kolostorban
A hangszereket illetően, ijesztő kinézetű, haragvó istenekről lévén szó, kevésbé szép hangúakat használnak. Hosszú trombitát, és más, Európában sose látott dolgokat, a nagy, öblös cintányér, és hadagon (nevezzük áldozati selyemszalagnak, lényegében sálhoz hasonlít) lógó dobok mellett. Ezek mellett hullámzó kántálással (ne európait képzeljetek el), kissé magasabb, fejhangon, de alapvetően szépen és érdekesen, az isteneket kérik, hogy vegyék el az áldozatokat, amik alapvetően ételek, melyekbe minden rosszat belesűrítettek, és később ezt elpusztítják. Ételt az istenek mellett a szerzetesek is kapnak, mivel egy-két nagy család szokta támogatni az ilyen eseményeket. Most is igen népes família volt a templom jobb oldalán, az asztalok mögött, és sok tíz liter tejet, üdítőt, sütit, cukrot, bébiételt (bár lehet, hogy tényleg kompót volt), pénzt, stb. ajánlottak fel a szerzeteseknek, nagy kék neylonzacskókban. Kriszta (akitől egyébként az itt leírt információknak minimum a fele származik) hívta rá fel a figyelmemet, hogy egy jó maréknyi adagot mindenki vissza kell, hogy adjon, abból amit kapott. Buddhista hozzáállás. A lemondás, és mások segítése elég fontos szerepet játszik náluk. Ezzel van megindokolva többek között a haj leborotválása, és a nőtlenség is. Mondjuk ez utóbbit itt nem igazán tartják be, sok más szabállyal egyetemben. Velünk együtt tanul két thaiföldi buddhista szerzetes is, akik valóban nem érinthetnek női testet, és nem ehetnek dél után.

Geser Sum kolostor udvara
A másik kolostroros élményem a Gandantegchinlen volt, Ulánbátor legnagyobb kolostora, ami mellett több kissebb kolostor áll még a környéken. Ezek egyikébe (Geser Sum) is ellátogattam, ami egy picike kis udvarból állt, egy forgalmas kereszteződés közepén, de mégis csendes volt, mint egy sziget. A hangulatos udvarocska után bementem a templomba, ahol pár szót beszélgettem egy lámával is. 1-2 láma a délutáni zárásig (itt 4 óra volt) ott ül a szélen, és hozzá lehet menni mindenféle bajjal. Ennek az ára valahol megszabott, valahol szabadon választható, többnyire a gazdagabb, nagyobb kolostorokban, amik ezt megengedhetik maguknak. A lámák egyébként a világi tanácsok mellett elmondják (illetve fel is írják), hogy milyen imát kell elmondani, de ők is mondanak ilyet, ott helyben, láttam már mindkettőre példát.

Galambok egy sztúpán (Gandantegchinlen
kolostor)
A Gandantegchinlen maga, számos épületből áll, van kissebb, nagyobb, régi és új, illetve most épül egy több emeletes, akkora, hogy nagyobb mindnél. A főbejárat fizetős, de az oldalsón senki se kér jegyet, így ezen belépve, és kicsit továbbhaladva az embert egy nagyobb tér, és galambok, még ennél is nagyobb serege fogadja. A madarak etetése, magok szórása a buddhizmusban nagyon régi hagyomány, de érdekes, hogy a Dashchoilin kolostorban például tilos. Világi szemmel nézve meg tudom érteni, mivel sokat kell takarítani utánuk, de azért mégis megvan a hangulata, ahogy több ember is egyszerre dobálja a helyben (durván 150 és 75 forintért) megvehető zacskókból a magot - a gyerekek néha egymásra - miközben szárnyak suhognak mindenfelé. Észak felé, a tér mögött van a kolostor fő látványossága, a 26,5 méter magas arany Buddha szobor, egy több emelt magas épületben. A belépő mintha 500 forint körül lenne, a fotózásért pedig  750-et kell fizetni, de most szerencsére ezt senki sem akarta tőlem elkérni, így ingyen jutottam be. Az ügyesebbek egyébként mondhatják, hogy buddhisták és nem bámészkodni mennek, főleg, hogy egy törvény szerint állítólag sehol sem megengedett a turisták és helyiek közötti bármiféle különbségtétel. Ennek betartása sajnos még egy kicsit várat magára.
 
Imamalmok forgatása a Gandantegchinlen kolostorban
Az épületben belül, az ember balra indul el, az óramutató járásával megegyező irányba, és a külső körön végigforgatja a hívek által adományozott megszámlálhatatlan imamalmot, hogy ezzel is érdemeket szerezzen. Míg az egyik gyorsan pörög, a másik már régi és kopottabb, de néha ezeknél is tolonganak az emberek, ami sajátos hangulatot ad az egész helynek. Kicsit sötétebb van bent, hallani az imamalmok forgását és az emberek csoszogását. Minden arany színű, még a fal mellett álló, több méter magas polcokon egymás mellett üldögélő kis szobrocskák is. A körön végigmenve, van egy kis belső kör is, ami elvezet a központi Buddha szobor előtt, és a mellette álló másik kettő előtt, ahol szintén illik pénzt áldozni, és meghajolni.

26,5 méteres arany Buddha szobor a
Gandantegchinlen kolostorban
A kolostor azért is különleges, mert ez az egyetlen, ami a kommunizmus idejében, az 1930-as években túlélte a rombolást, és tovább működhetett. Ezen kívül, gyakorlatilag az összes kolostort lerombolták az akkori vezető, Choibalsan vezetésével, a lámákat pedig vagy lelőtték, vagy világi életre kényszerítették. Érdekes egyébként, hogy itt nem bontják le a kommunista szobrokat, így Choibalsané is az egyetem első épülete előtt áll, de a Lenin szobrot is csak nemrég távolították el, kicsit arrébbról. Ez egyébként Berlinben is tetszett, ahol a keleti részen még mai is a régi neveket viselik az utcák.
Ami a kolostorokat és a történelmet illeti, Mongólia XX. századi történelme kicsit a kicsit a miénkre hasonlít, ugyanis még a hábórú előtt (tehát nálunk korábban) orosz nyomásra kommunista lett, de ahogy szétesett a Szovjetunió, úgy itt is rendszerváltás, és demokratizálódás következett. A régi lámák újra visszatértek a valláshoz, és jórészt nekik köszönhető, hogy ma újra létezhet buddhizmus, mivel még emlékeztek a régi kolostori életre, és a tanításokra. Mára ők már szinte mind meghaltak, és talán soha nem lesz akkora kolostori élet, mint előtte, de azért egyre inkább magához tér a buddhizmus.
 
Gandantegchinlen kolostor főbejárata, háttérbena Buddha szobor,
az épületben

Olvasó a bokron, és a Gandantegchinlen kolostor fő
látványosságát rejtő épület
 
Imamaolmok forognak a  Gandantegchinlen kolostorban
26,5 méteres arany Buddha szobor a
Gandantegchinlen kolostorban
 
Oltár a és az arany Buddha szobor lába a
Gandantegchinlen kolostorban
Arany szobor a Gandantegchinlen kolostorban
Gandantegchinlen kolostorban




Haragvó isten a  Gandantegchinlen kolostorban

Bódhiszattva a  Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostor

Gandantegchinlen kolostor

Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostorban

Geser Sum kolostor

A Dashchoilin kolostor északi doganja

Imamalmok, és Buddha szobor a Dashchoilin kolostorban

Dashchoilin kolostor