Nyugat-mongóliai kitérő, Hovd

Milyen lehet az élet egy viéki mongol városban? Na és a hadseregben? Mindegyiket sikerült megnézni, esetleg kipróbálni, na meg persze lefényképezni.
Ulánbátortól egy buddhista "csám" tánccal búcsúztam el, hogy felkerekedjek a másfél napos, zötyögős buszozásra, keresztül az úttalan monmgol pusztákon.

 



Cam tánc az ulánbátori Dashchoilin kolostor udvarán.

Július végén, a nagy út előtt még egy kicsit élveztem az ulánbátori jurta életét, fagyasztott joghurtot szürcsölgetve, és az udvarokon égő ruhák szagától köhögve. A használt ruhákat inkább elégetik, mert ez személyes holmi, ezért más nem viselheti. A szagát csak a frissen kipucolt szennyvízcsatorna múlhatta felül. Eközben majdnem az esküvői tanuja lettem valakinek, de sajnos mégse jött össze a dolog, úgyhogy most egy következő esküvőig várnom kell.

Láttam viszont csám táncot a Dashchoilin kolostor udvarán, amiről korábban már tanultam, de eddig még csak fotókon sikerült látni a rengeteg maszkos szerzetes táncát, aminek a hagyományát a rendszerváltás után élesztették fel újra. Többen voltunk ott magyarok, és nem is néztük végig, mert nagyon hosszú lett volna, és nagyon meleg volt, de azért érdekes volt a sok buddhista isten, és egyéb alakok megjelenése. Jó hangulatban telt a nap, egy koreai étteremben befejezve, magyarok között.

 

A nyugati Hovd megye azonos nevű központjába harminchat órás volt az út, és a legkevésbé sem kényelmes. A durván 1500 kilométeres útnak legalább a fele földút, amit egy régi orosz PAZ buszon kell végigszenvedni, úgy, hogy a térdemnek nincs elég hely a két sor ülés között, és a mongolok által szállított nem kevés csomag is az utastérben van, amikre ráadásul gond nélkül rálépnek. Nem volt egyszerű megóvni a fotós cuccot, se a csizmáktól, se a portól, ami ellen mindent nejlonba kell csomagolni. A busz minősége persze olyan mint az úté, vagyis folyamatos szerelést igényel, hogy még tíz kilométert meg tudjon tenni, ami még tovább nyújta az utazás örömét.

 



A mongóliai Hovd városát örző Ulaangobcs hegy,
a mindenhol ott köröző kányával.

A vidék leginkább a western filmek sivatagi városaira emlékeztetett. Apró, néha egy főutcából álló települések, egy hotellel, egy bolttal, és egy bankkal. A folyton poros főutca mindkét végét látni lehet, azon túl a sivatag és a hegyek, rajta pedig egy-egy ló és motor, felettük töméntelen kánya köröz.

Hovd, régi nagy központként ennél valamivel nagyobb, de még mindig nagyon apró.

Van viszont egy szép nagy kolostora, ahová sajnos nem sikerült eljutni, és egy régi kínai erőd romja is itt található, a város mellett magasodó Ulaanbogcs hegy alatt, amellyel ellenkező irányban hófödte csúcsok vehetőek ki a távolban. A nap úgy sütött, mintha egy kályhában lenne az ember, a híres helyi dinnye azonban ezt szereti, és a mezőgazdaság más ágazatai is a nyugati országrészen koncentrálódnak. Állatkert nincs az országban, de az ulánbátori vidámpark után a hovdi a második legnagyobb. Az este nyitó játékok fényeit a távolból is látni lehet, de köztük járva az igazi a hangulat. Nagy területen van úgy 15-20 darab szétszórva, köztük pedig célbadobás, és persze az enyhén kivilágított utak, na meg a csillagok az ember feje fölött, melyeknek az egyetlen működő, és néhány száraz szökőkút adja meg az utánozhatatlan hangulatot. Ezt már csak betetőzni tudták a Budapest egykori Pirátjának kicsinyített változatán a fülembe sikoltozó srác "Állj! Állj! Elég!" kiáltásai.

 

Zöldellő mongóliai tájkép, a Hovd folyó látképe.

Az élet itt is lassú, vidékies volt, így nem csak a táj, de az emberek viselkedése is több magyart Erdély vidékeire emlékeztet, mivel a sivatag mellett olykor meglepően zöld, felhőbe vesző, helyenként sziklás hegyeket és legelőket látni erre, amiket sajnos a szúnyogok is eléggé szeretnek és rajokban szállják meg az óvatlan bámészkodót.
 

A csendes, nyugodt életritmusba azért egy-két dolog mégis belefért. Elmentünk például meglátogatni valakit egy közeli falucska téglagyárában, ahol a Rejtő által ábrázolt légiós szállás pontos mását lehet megtalálni, és ahol a sorkatonák egy része is dolgozik. A körülmények minden várakozásomat alulmúlták. Nappal a semmi közepén, tűző napon pakolnak téglát ócska kocsikkal a feketére barnult, megviselt katonák, majd éjszaka téglákra pakolt deszkákra terített takarókon alszanak összezsúfolódva.

A további részleteket most nem írom le, különös tekintettel arra, hogy maguk a katonák sem szívesen beszélnek róla, így legyen annyi elég, hogy itt a magyarországinál kevesebb vicces történet születik, de a közelben lévő folyó látképe egy kis változatosságot nyújt a sivár tájban. Persze lehet, hogy ez a katonákat nem vígasztalja, én viszont csináltam néhány érdekes képet, ami a szúnyogok mellett nem is volt olyan egyszerű.

A kaland itt nem ér véget, a folytatásért látogass el a következő Hovdról szóló bejegyzéshez, melyben többek között arról is beszámolok, hogyan lehet több órás autószerelés után, Mongóliában teljesen megszokott módon jutni el egy kis faluba és ott helyi népdalokat gyűjteni, öreg énekesektől.




Cam tánc az ulánbátori Dashchoilin kolostor udvarán.

Cam tánc az ulánbátori Dashchoilin kolostor udvarán.

Cam tánc résztvevője az ulánbátori Dashchoilin kolostor udvarán.

Cam tánc résztvevői az ulánbátori Dashchoilin kolostor udvarán.

Cukorkát oszt a Cam tánc egyik figurája az ulánbátori Dashchoilin kolostor udvarán.

Olvasójával áldást osztó buddhista szerzetes az ulánbátori
Cam táncon, a Dashchoilin kolostor udvarán. 

A temető őre jelenik meg az elsők között, az ulánbátori Dashchoilin
kolostor udvarán megrendezett buddhista Cam tánc során.



Zöldellő mongóliai tájkép, a Hovd folyó látképe.

A mongóliai Hovd városát örző Ulaangobcs hegy a lemenő nap sugarai előtt. 

Shar mod jurtenegyed, Choijin Láma Templom Múzeum, és buli Ulánbátorban

Megint kezdenek felgyülemleni az események, amik a világot ezúttal se váltják meg, de a mindennapjaimat annál inkább érdekessé teszik. Sokat nem unatkozok, és mindig van miről írnom, ha éppen ráérek.

Szerdán este volt a filmfesztivál utolsó napja, és a második film egy lengyel alkotás volt, szerencsére angolul, bár a legeslegjobb mozinak nem nevezném. A sok érdeklődőből végül csak négyen mentünk el, Asia még anno tolmácsa is volt a főszereplőnek Lengyelországban, és nagyon érdekelte a film megint. A film bemutatója "Imagine" található.

Csütörtökön szintén többen akartunk elmenni a heti couchsurfing meetingre, de végül csak Asiával jutottunk el odáig, hogy a tettek mezejére lépjünk. A hivatalos kezdés után 45 perccel senki sem volt az étteremben rajtunk kívül, szóval átmentünk a másik helyre, filmet nézni. A terv az volt, hogy majd a mozizás után visszanézünk, ami meg is történt, de összesen négyen voltak ott... Amennyire felkapottak és jók voltak ez eddigi találkozók, annyira panganak mostaniak, hogy bejött a tél, és az emberek tovább utaznak dél felé. Winterbirding... Mint kiderült, a magyarul tudó mongol lány ott volt, mikor mi a filmet néztük (egyébként két elég érdekes, de jó francia animációs filmet), de el kellett mennie, így elkerültük egymást. De telefonon beszéltünk vagy 20 percet, úgyhogy gondolom össze is futunk majd valamikor, mert szeretjük elkerülni egymást. Korábban nem tudtam neki felvenni a telefont, és nem tudtam melyik az ő száma. Annyian hívnak, hogy megőrülök tőle, és egy kisebb gyűjteményem sms-ekből is van, amiket majd leírok ide is valamikor, mert nagyokat lehet röhögni (néha sírni) az angol nyelvű próbálkozások túlnyomó többségén.


Choijin Láma Múzzeum, és Ulánbátor
egyetlen üveg felhőkarcolója,
a "The Blue Sky"

Pénteken megint lógtam a suliból, ami nem egy jó tendencia, de leglább nagyon jó kifogásom van rá. Krisztával mentem fotózni a főtér melletti Choijin Láma Templom Múzeumba, ami igen szép és fontos templom volt régen, de miután kiírtották a lámákat 1937-38 körül, ez is csak múzeumként élt tovább, ahogy teszi azóta is. Nekünk most fotózni kellett néhány tárgyat, Kriszta leendő könyvéhez, ami elég sokáig tartott, és majdnem lefagyott a kezem a fűtetlen épületekben, ahol a hőmérséklet -10 fok volt. Megjegyzem a jövő hét elejére -30-at jósolnak reggelentére. Jelenleg, éjjel kettőkor -20 alatt van, de legalább egy sálat kaptam ma.
Kora este, mikor visszajöttem valahonnét a szobámba nagy meglepetésemre a szobatársam nyitott ajtót, akiről már azt hittem, hogy megették az agyát a zombik, és a maradékot elásták a kertben, mert ezelőtt nem láttam hetekig. A jelek szerint ilyesmi nem történt, de aznap annál jobban folytatódtak a dolgok, mert elhívott kajálni. Négyen mentünk az indiai étterembe; ő, az itt megismert barátnőjével, egy másik ismerős kínai lány, na meg persze én. Közösen rendeltünk 1-1 tál csirke- és marhahúst, jó szaftosan, és azzal töltöttük meg a lepény szerű indiai kenyeret, vagyis a naant. Ezáltal aránylag olcsón meg lehetett úszni a dolgot, na meg úgy, hogy a végén a srác fizetette a számlát, és akárhogy is erőlködtem, semmi pénzt se tudtam rátukmálni belőle... Ami még pozitívabb, hogy eddig is felmerült már, hogy látogassak ki hozzá Kínába, de most komolyabban is beszéltünk a dologról, mivel egyre inkább szerveződik az út. Na de erről majd egy későbbi bekezdésben, mert előtte még lakásavatóra kell mennünk.
Néhány ismerősünk most bérelt ki egy új lakást a belvárosban, 2 szobával, havi 650 dollárért, ami nem olcsó, de itt Ulánbátorban ennél jobbat nem találni. Szokás szerint kis koszos utca, kevésbe bizalomgerjesztő ház, majd belülről gyönyörű szép, modern lakás. Bárhol Európában is lehetne. Ezt bérlik összesen négyen. A vége elég jó kis házibulira sikerült, bár a koliban némi kellemetlen afférral lezárva.

Szombaton nem meglepő módon nem jött el a tanítványom reggel nyolcra, hiába vártam, de legalább egy jót beszélgettem a portással (dzsidzsúr) amíg vártam rá.
Annyira nem bántam, hogy visszafekhettem aludni, mert az előző napi házibulin megint nem kakaót ittam lefekvés előtt.



Befagyott folyó Ulánbátor határában

11 felé találkoztam Krisztával, és elmentünk a város ÉK-i részére, a folyó melletti jurtanegyedbe körülnézni. Shar Modban megnéztünk egy vörös süveges kolostort, ahol éppen szertartás ment, és a padlón csempe volt, ami elég egyedivé tette a dolgot, és nem feltétlenül jó értelemben. Szokásos deszkakaerítéseket, és vízhordást láttunk, amit a befagyott folyó, és a diliház látványa dobott csak fel egy kicsit, nem beszélve a háttérben végighúzódó hegygerincekről. Szeretem az ilyen helyeket, megvan a maguk hangulata, bár tény, hogy olyan, mint egy óriási falu, nem pedig egy város része.Hazaérve kicsit tanultam, és szenvedtem a fészbúk csettel, de aztán 9 felé végre elmentünk bulizni.
A belépő közepesen volt drága, 10 ezer (lányoknak a fele) tugrik, de a hangulat elég jó volt a kanadai dj-nek köszönhetően, na meg a sok fehér miatt. "Expat" party volt, vagyis az itteni külföldiek jöttek össze, néhány mongol baráttal együtt. Nagyon sok emberrel sikerült ismerkedni, és beszélgetni, amennyire a zene mellett erre lehetőség volt, és végre Angie-val is találkoztam, aki ugyan mongol, de a 24 évéből 17-et Magyarországon töltött, így teljesen jól beszéli a nyelvet. Vele és a csak mongolul tudó barátnőjével beszélgettem egy kicsit, mielőtt elkezdtem egy másik ismerősüket bámulni, aki hivatásos táncos, és hát ennek megfelelően volt rajta mit nézni.
A bulinak végül háromnegyed kettőkor lett vége, amikor mindenki elkezdett elmenni, és valaki még lámpát is gyújtott. Elég kár, mert maradtam volna reggelig, de még pár órát minimum. Ezek a partyk hiányoznak néha az életemből itt, Mongóliában.

A hét utolsó napján is bulizni akartam eredetileg, de végül nem jutott rá idő, mert elég sokáig maradtunk Katáéknál Balázst és Krisztát búcsúztatni, mert ők szombaton hazamennek majd. Vittünk magunkkal két afgán srácot, én Ását, na meg ott volt Nándi, a szerzetes barátunk is. Végre finomat ettünk, és a végén nagyot röhögtünk mikor leültem felvenni a bakancsomat, és végigszakadt a gatyám... Viszont az elveszettnek hitt másik farmerom és az eltés pulcsim szerencsésen megkerült, szóval lesz mit felvennem holnap az egyetemre. :D

Ami még említésre mlétó, hogy egyre inkább érik Kína, bár már az első baki is becsúszott. Ása Pekingből akar Thaiföldre repülni, így meg is beszéltük, hogy elmegyünk együtt Hohhotba, Belső-Mongólia, vagyis egy kínai autonóm terület fővárosába, mert egyrészt érdekes, másrészt meg én hivatalos vagyok a szobatársamhoz, aki ott lakik, bár, hogy tényleg náluk lakhatok-e azt nem tudom. Szeretném még egyszer-kétszer tisztázni a dolgot, hogy tuti legyen a meghívás, és tényleg komolyan gondolja. A terv tehát az volt, hogy pár nap Hohhot után Pekingbe megyünk, és néhány napos nézelődés után szétválunk. Ása elrepül, én pedig megyek amerre látok, amerre kedvem van, vagy amerre éppen tudok. A probléma ott jött be, hogy ő tegnap megvette a repjegyet egy kicsit koránra, mert elfelejtette, hogy Hohhotba is el akarunk menni, így ez tuti nem fog beleférni a közös időnkbe. Talán később megyek majd oda egyedül.
Kikérdeztünk egyébként elég sok embert, hogy hogyan lehet lejutni Kínába, és mi kell a vízumhoz. Sokan mondtak sokfélét, így pontosan nem tudjuk, hogy mi is van, és mennyibe fog kerülni, de próbálom megtalálni a legolcsóbb megoldást, mert nagyon nem lesz pénzem. Igazából ami a legdrágább, az a vízum, és az utazás Kínába. Ezek nélkül tökjól ellennék... Ami a pénzt illeti az egyik tanítványom kórházban van és azért nem jön, a másikról meg még ennyit sem tudok. Szóval megint nincs munkám, amikor már éppen elkezdtem volna keresni, és úgy nézett ki, hogy sínen vannak a dolgok.
Ezen túl már komoly balhé van az ösztöndíj felől, mivel Mongólia még mindig nem adott senkinek semennyit, pedig a fél kollégium erre vár, már szeptember óta. Én havi 100 dollárt kéne kapjak, de nem kapom. Minden évben csúszik a kifizetés, na de nem ennyit... Valaki már az oktatási minisztériumba is bement, illetve folyton a suliba járunk, hogy mi van, de állandóan csak azt halljuk, hogy majd.
Én a magam részéről írtam Magyarországra az MÖB-nek (Magyar Ösztöndíj Bizottság), illetve a tanszékre is, hogy segítsenek, és már meg is van a visszajelzés, hogy tud a magyar félről az itteni egyetem, és a budapesti mongol követtségre is kiment már a hivatalos levél, szóval beindult a magyar részről a diplomácia is. Ha mindez nem segít még ebben a hónapban, akkor együtt bemegyünk a suliba, vagy a minisztériumba balhét rendezni, én pedig azon is gondolkozok, hogy a magyar hiányában elmegyek egy másik európai követségre segítséget kérni. Kezd mindenkinek elege lenni belőle, hogy a nem létező pénzünkből kell többet áldozni sok dologra, mivel még diákigazolványunk sincs, amivel igénybe lehetne venni a kedvezményeket.



Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 1.



Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 2.



Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 3.



Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 4.



Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod



Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod



Egy szebb, ulánbátori jurta.



Ulánbátori jurta, gumiabroncs kerítéssel.




Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod



Autószerelés az utcán, ulánbátori jurtanegyed



Utcakép az ulánbátori Shar Mod jurtanegyedben

 

Gandantegchinlen és Dashchoilin: mongol kolostori élet és szertartások

Haragvó isten szertartáson viselt jelmeze a
Dashchoilin kolostorban

A haragvó isteneknek bemutatott szertartás, a Dashchoilin  kolostor északi, bő száz éves doganjában (Nagy kerek buddhista templom, kupolával. Az egész egy jurtára hasonlít, főleg a teteje.) volt csütörtökön, vagyis a holdhónap utolsó előtti napján. Körülbelül 3 órát ültünk ott Krisztával. Ha valaki volt már bármiféle keresztény szertartáson, az most képzeljen el valami teljesen különböző dolgot. A délre tájolt épületbe belépve, szemben nagy oltár található, több szoborral. Középen Buddha van, mellette másik két arany szobor, ezek mellett, kijjebb, pedig más haragvó istenek színes szobrai. Templomonként változik, hogy melyiket választják, és jelenítik meg. Belépéskor az óramutató járásával megegyező irányba illik körbejárni a templomot, az Európából ismert módon imára kulcsolt kézzel (pontosabban csak hasonlóan) meghajonli előttük, középen egész mélyen, hogy az ember homloka a kis asztalhoz érjen, ahová nem túl nagy, de szép, új pénzt illik tenni (150 forintnak megfelelő bankjegy már több, mint megteszi). Ezután le lehet ülni a fal melletti, támla nélküli padok egyikére, és elkezdeni legyűrni a kumiszt, amivel igen hamar megtámadják az embert. A szerencsésebbek a magyar tejberizshez hasonló, de szárazabb, mazsolával jól teletömött ételt is kapnak, amit az ilyen ünnepekkor szoktak osztani. A templomban középen egy tetőgyűrű van, ahol bejön a fény, a plafonon át. Olyan, mint a jurtában, csak ezt négy oszlop tartja, nem pedig kettő. Az oltár és az ajtó tengelyén egy út van, ami mentén 2-3 sorban, törökülésben ülnek a vörös ruhás, kopasz szerzetesek, rang szerint közeledve az oltárhoz. Az ajtóhoz közel tehát néha kissé izgága gyerekek kapnak helyet, akiket szerencsére nem mindig vesz észre az bejárat két oldalán, magas széken ülő gizguj, vagyis az erkölcsőr, aki biztosan megbüntetné őket ezért. Tőlük kell egyébként engedélyt kérni, hogy ki lehessen menni mosdóba, és ő figyeli a rendetlen szerzetesek késését is. A szertartás alatt alapvetően szabad mászkálás van, többé-kevésbé a szerzeteseknek is, akik mindenféle probléma nélkül telefonálnak két dobolás között.



Haragvó isteneknek bemutatott szertartáson használt hangszerek
a Dashchoilin kolostorban

A hangszereket illetően, ijesztő kinézetű, haragvó istenekről lévén szó, kevésbé szép hangúakat használnak. Hosszú trombitát, és más, Európában sose látott dolgokat, a nagy, öblös cintányér, és hadagon (nevezzük áldozati selyemszalagnak, lényegében sálhoz hasonlít) lógó dobok mellett. Ezek mellett hullámzó kántálással (ne európait képzeljetek el), kissé magasabb, fejhangon, de alapvetően szépen és érdekesen, az isteneket kérik, hogy vegyék el az áldozatokat, amik alapvetően ételek, melyekbe minden rosszat belesűrítettek, és később ezt elpusztítják. Ételt az istenek mellett a szerzetesek is kapnak, mivel egy-két nagy család szokta támogatni az ilyen eseményeket. Most is igen népes família volt a templom jobb oldalán, az asztalok mögött, és sok tíz liter tejet, üdítőt, sütit, cukrot, bébiételt (bár lehet, hogy tényleg kompót volt), pénzt, stb. ajánlottak fel a szerzeteseknek, nagy kék neylonzacskókban. Kriszta (akitől egyébként az itt leírt információknak minimum a fele származik) hívta rá fel a figyelmemet, hogy egy jó maréknyi adagot mindenki vissza kell, hogy adjon, abból amit kapott. Buddhista hozzáállás. A lemondás, és mások segítése elég fontos szerepet játszik náluk. Ezzel van megindokolva többek között a haj leborotválása, és a nőtlenség is. Mondjuk ez utóbbit itt nem igazán tartják be, sok más szabállyal egyetemben. Velünk együtt tanul két thaiföldi buddhista szerzetes is, akik valóban nem érinthetnek női testet, és nem ehetnek dél után.

Geser Sum kolostor udvara

A másik kolostroros élményem a Gandantegchinlen volt, Ulánbátor legnagyobb kolostora, ami mellett több kissebb kolostor áll még a környéken. Ezek egyikébe (Geser Sum) is ellátogattam, ami egy picike kis udvarból állt, egy forgalmas kereszteződés közepén, de mégis csendes volt, mint egy sziget. A hangulatos udvarocska után bementem a templomba, ahol pár szót beszélgettem egy lámával is. 1-2 láma a délutáni zárásig (itt 4 óra volt) ott ül a szélen, és hozzá lehet menni mindenféle bajjal. Ennek az ára valahol megszabott, valahol szabadon választható, többnyire a gazdagabb, nagyobb kolostorokban, amik ezt megengedhetik maguknak. A lámák egyébként a világi tanácsok mellett elmondják (illetve fel is írják), hogy milyen imát kell elmondani, de ők is mondanak ilyet, ott helyben, láttam már mindkettőre példát.

Galambok egy sztúpán (Gandantegchinlen
kolostor)

A Gandantegchinlen maga, számos épületből áll, van kissebb, nagyobb, régi és új, illetve most épül egy több emeletes, akkora, hogy nagyobb mindnél. A főbejárat fizetős, de az oldalsón senki se kér jegyet, így ezen belépve, és kicsit továbbhaladva az embert egy nagyobb tér, és galambok, még ennél is nagyobb serege fogadja. A madarak etetése, magok szórása a buddhizmusban nagyon régi hagyomány, de érdekes, hogy a Dashchoilin kolostorban például tilos. Világi szemmel nézve meg tudom érteni, mivel sokat kell takarítani utánuk, de azért mégis megvan a hangulata, ahogy több ember is egyszerre dobálja a helyben (durván 150 és 75 forintért) megvehető zacskókból a magot - a gyerekek néha egymásra - miközben szárnyak suhognak mindenfelé. Észak felé, a tér mögött van a kolostor fő látványossága, a 26,5 méter magas arany Buddha szobor, egy több emelt magas épületben. A belépő mintha 500 forint körül lenne, a fotózásért pedig  750-et kell fizetni, de most szerencsére ezt senki sem akarta tőlem elkérni, így ingyen jutottam be. Az ügyesebbek egyébként mondhatják, hogy buddhisták és nem bámészkodni mennek, főleg, hogy egy törvény szerint állítólag sehol sem megengedett a turisták és helyiek közötti bármiféle különbségtétel. Ennek betartása sajnos még egy kicsit várat magára.

 

Imamalmok forgatása a Gandantegchinlen kolostorban

Az épületben belül, az ember balra indul el, az óramutató járásával megegyező irányba, és a külső körön végigforgatja a hívek által adományozott megszámlálhatatlan imamalmot, hogy ezzel is érdemeket szerezzen. Míg az egyik gyorsan pörög, a másik már régi és kopottabb, de néha ezeknél is tolonganak az emberek, ami sajátos hangulatot ad az egész helynek. Kicsit sötétebb van bent, hallani az imamalmok forgását és az emberek csoszogását. Minden arany színű, még a fal mellett álló, több méter magas polcokon egymás mellett üldögélő kis szobrocskák is. A körön végigmenve, van egy kis belső kör is, ami elvezet a központi Buddha szobor előtt, és a mellette álló másik kettő előtt, ahol szintén illik pénzt áldozni, és meghajolni.

26,5 méteres arany Buddha szobor a
Gandantegchinlen kolostorban

A kolostor azért is különleges, mert ez az egyetlen, ami a kommunizmus idejében, az 1930-as években túlélte a rombolást, és tovább működhetett. Ezen kívül, gyakorlatilag az összes kolostort lerombolták az akkori vezető, Choibalsan vezetésével, a lámákat pedig vagy lelőtték, vagy világi életre kényszerítették. Érdekes egyébként, hogy itt nem bontják le a kommunista szobrokat, így Choibalsané is az egyetem első épülete előtt áll, de a Lenin szobrot is csak nemrég távolították el, kicsit arrébbról. Ez egyébként Berlinben is tetszett, ahol a keleti részen még mai is a régi neveket viselik az utcák.

Ami a kolostorokat és a történelmet illeti, Mongólia XX. századi történelme kicsit a kicsit a miénkre hasonlít, ugyanis még a hábórú előtt (tehát nálunk korábban) orosz nyomásra kommunista lett, de ahogy szétesett a Szovjetunió, úgy itt is rendszerváltás, és demokratizálódás következett. A régi lámák újra visszatértek a valláshoz, és jórészt nekik köszönhető, hogy ma újra létezhet buddhizmus, mivel még emlékeztek a régi kolostori életre, és a tanításokra. Mára ők már szinte mind meghaltak, és talán soha nem lesz akkora kolostori élet, mint előtte, de azért egyre inkább magához tér a buddhizmus.

 

Gandantegchinlen kolostor főbejárata, háttérbena Buddha szobor,
az épületben

Olvasó a bokron, és a Gandantegchinlen kolostor fő
látványosságát rejtő épület

 

Imamaolmok forognak a  Gandantegchinlen kolostorban

26,5 méteres arany Buddha szobor a
Gandantegchinlen kolostorban

 

Oltár a és az arany Buddha szobor lába a
Gandantegchinlen kolostorban

Arany szobor a Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostorban







Haragvó isten a  Gandantegchinlen kolostorban

Bódhiszattva a  Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostor

Gandantegchinlen kolostor

Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostorban

Geser Sum kolostor

A Dashchoilin kolostor északi doganja

Imamalmok, és Buddha szobor a Dashchoilin kolostorban

Dashchoilin kolostor

 

 

Ulánbátor éjszaka, Ulánbátor nappal: vásárlás és szórakozás



Mongol parlament éjszaka

Megint keverednek bennem a napok, de mintha kedden lett volna, hogy találkoztunk Tungával, akit Kriszta kerített elő, és a dolog lényege annyi, hogy Erasmus mundussal fog Budapesten tanulni. Végre valaki, aki tud angolul. A főtér (Сүхбаатарын талбай) mellett ültünk be egy elengáns helyre, ahol tényleg jó volt a kávé, ahogy az egyik itt lévő magyar lány mondta, csak éppen kegyetlenül drága volt minden. Ulánbátor nem a legszebb város, vagy a legélhetőbb, de ha valakinek van pénze, akkor azért itt is megvan nagyából minden. Jó lakás, szép kilátással, elegáns éttermek és szállodák, stb. A kajálás után még elmentem éjszakai fényképezni a térre, ahol letámadott egy kínai család, akikkel kínai-mongol-angol vegyes nyelven beszélgettem, amíg fotóztam. Vannak erre érdekes emberek tényleg. Ami biztos, hogy kedden volt, az az, hogy átkérettem magamat a kezdőből a középhaladó csoportba, így szerdán már a szemben lévő terembe mentem, ugyanúgy 9 és 12 közöttre. Napi 2x90 perc mongol van, ami nem túl sok egyébként. Mellesleg magyar idő szerint hajnali három és reggel 6 között vagyok a suliban. Akkor megyek ebédelni, amikor ti felkeltek. Az új csoportra visszatérve, az első nap sokkoló volt, mivel egy szót se értettem, de másnapra javult a helyzet. Sokkal gyorsabban haladok most, bár azt nem egészen értem, hogy miért tartanak nekünk alsós biológia órát, a fás- illetve lágyszárú növényekről. Angolul se tudok ilyeneket, mégis elvagyok. A kezdő csoportnak egyébként a héten végig maradtak el órái, és szerdán például összesen két, számomra új szót, valamint nulla nyelvtant vettek át. Na ezért akartam eljönni onnan...

Szintén kedden volt, hogy megérkezett Balázs, szóval szerda délután bevágódtunk egy koreai kajáldába, majd egy fagyizó szerűségbe, ahol pizzát is lehet kapni. A dolog érdekessége az, hogy miután az egyik pincér kijött és közölte, hogy 4-5 féle shake-ből csak egy van, kijött egy másik, majd sajnálattal közölte, hogy csak egy másik van... Ezek után szokás szerint nem boldogultak a kártyámmal, majd pedig kihoztak dobozban még egy-egy adagot abból, amit korábban ettünk. Mivel nem igazán emlékeztünk rá, hogy kértünk volna ilyet, Balázs elkezdte a pincér tálcájára visszapakolni a cuccokat, aki meg rakosgatta újra az asztalra. Végül kénytelenek voltunk ezt is kifizetni, ez Mongólia. Néha elgondolkozok rajta, hogy tényleg ennyire szerencsétlenek tudnak-e lenni, vagy megint direkt csinálták, ugyanis a számlán gyanús sűrűséggel szokott rajta lenni olyan dolog, amit mégse tudtak felszolgáni, és végül mást kellett helyette kérni.

 

Egyenruhás mongol diákokkal

Csütörtökön szintén Krisztának köszönhetően átmentem a szemközti kolostorba (Dashchoilin khiid), ahol a hónap legnagyobb, egész napos szertartása volt, a haragvó isteneknek. Az Anna-Viki páros főztek estére, így magyar-lengyel-mongol vacsi volt, többek között Nandinbaatar, és Kriszta jelenlétével, akik a korábban közölttel ellentétben, egészen pontosan 14 éve ismerkedtek meg egymással, amikor már mindketten hajszál híján felfedezett, még a mianál is sokkal fiatalabb kutatók/lámák voltak, a sikeres karrier kapujában.

A hét elején még mindenki Tereljbe akart menni, de most senkinek se volt jó különböző okok miatt, ezért ezt a jövő hétre halasztottuk, és szombaton múzeumlátogattunk. Illetve csak látogattunk volna, ha az egyikben nem valami tv riport van, a másik pedig nemes egyszerűséggel hétvégenként zárva van.
Irány a nemrég említett főtér, éppen valami sportnap volt. Nézegettem a táncoló csajokat, röhögtem a bádibildingeseken és fényképezkedtem katonákkal, vagy legalábbis valami hasonló egyetem egyenruhás hallgatóival.
A következő állomás a Gandantegchinlen kolostor volt, mivel a kolostorokról külön bejegyzés van készülőben, és rendesen le is akartam fotózni az egészet. Korábban is jártam már itt kétszer, többek között egy thaiföldi szerzetessel, de akkor erre nem volt időm. Most viszont a legnagyobb épületbe, az arany Buddha szoborhoz ingyen bejutottam. Ezután még bementem egy másik kolostorba, ami elég kicsi volt, de csandes, és hangulatos, még egy ottani lámával is beszélgettem egy kicsit.

Dzsingisz kán szobra tisztálkodik

Vasárnap felkeltem hajnali 11:50-kor, mivel délben akartunk indulni a piacra mosógépet venni, mert már mindenkinek halálosan elege van a kézzel mosásból, és állítólag már 30 ezer forintnak megfelelő tugrikért is lehet kapni. Ennek a feléért is volt gagyi, gyerek méretű, így végül durván 23-25 körül vettünk meg egy itt divatos, felül töltős kínai darabot. Ezeknek a hosszúkás gépeknek két tartálya van, és alapvetően fogalmunk sem volt, hogy kell használni, de rájöttünk. A nagy részében alul van egy tárcsa, ami forgatja a ruhát, és egy vékony csövön át lehet vízzel megtölteni, kézzel. Meleg víz a csapból nem jön, az emeleten meg a zuhanyzóban sincs meleg víz, így egy emelettel lejjebb kell menni, a női zuhanyzóba, megtölteni a lavort, és beleönteni a gépbe. Mindezt minimum ötször. A következő lépés, az öblítés, hasonló módszerrel. Ha ez az egész megvan, akkor át kell pakolni a ruhákat a kisebbik lyukba, ami a centirfuga. Ja és a fürdőben nincs áram, ami külön jó a kézzel töltés, és leeresztés mellé. Kalandos mosóparty volt ma a lengyelekkel.
Korábbban azt írtam, hogy nekem még nem volt gondom a piacon, de most egy elég részegnek látszó (nappal is vannak ilyenek) figura elkezdett tolakodni, ami aztán a kabátom sarkába (zsebébe) kapaszkodással ért véget. Valahogy leraktam a mosógép elejét, és levakartam magamról, ezután már gyorsan lelépett, így a térdem csak a levegőt érte, pedig örültem volna ha valamelyik alkatrészét találom el. A kabátom zsebén a cipzárt háromnegyedéig sikerült lehúznia, ott ahol a pénztárcám volt, de tovább nem jutott. Amíg nem volt foglalt mindkét kezem, nem próbálkozott senki. Egyébként ez a fajta rablás, amikor ténylegesen megfogják az embert és megpróbálják tőle elszedni a cuccot állítólag nem divat. Mindenesetre ezúttal én voltam az erősebb, így jól jöttem ki a dologból.

Dzsingisz kán szobra a mongol parlament előtt, éjszaka



Сүхбаатарын талбай

Sportnap Ulánbátorban

Gandantegchinlen kolostor kapuja, itt fizetni kellene, de
jobbra, az oldalsó bejárat ingyenes

Imamalmok a Gandantegchinlen kolostorban

Gandantegchinlen kolostor és az olvasó



Sportnap Ulánbátorban



A Gandantegchinlen kolostor 26,5
méteres arany Buddha szobra

Eskűvői autó a Dashchoilin kolostor előtt

Mobil rendőrség, sok ilyet látni a városban, és azon kívül
is akad



Nyilatkozat a múzeumban





Kínai mosógép a koliban



Kínai mosógép belülről: balra a mosó rész,
jobbra a centrifuga