A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suli. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 20., szerda

Mongóliai ösztöndíjas program és, ami a lógás előtt történt

Különböző bulik, különböző módon tudnak csúnya, vagy vicces véget érni. Nem írtam még például arról az estéről, amikor decemberben közös vacsorát rendeztünk a mongol koliban, de a kínai étterem vodkakészletének megcsappanásáról sem esett még szó.



Nezetközi vacsora, koreai, orosz, és japán kajákkal az Ulánbátorban tanuló külföldi diákok kollégiumában.
Nezetközi vacsora, koreai, orosz, és japán kajákkal az
Ulánbátorban tanuló külföldi diákok kollégiumában.

     Történt tehát, hogy az előző heti magyar kaján felbuzdulva, ezúttal az osztályunkat képező összes cserediák összeszedte magát, hogy viszonozhassa a gulyáslevest, aminek komoly lakoma lett a vége, több féle koreai, japán, és orosz kajával. Mi ketten magyarok újra hősnek lettünk nyilvánítva, amiért képesek voltunk többször is enni a csípős koreai kajából, de ugyanez az egyik orosz lányról nem volt elmondható, ő ugyanis a második kanál után nem csak az ajtóval együtt, de a fal egy részével egyetemben robbant ki a szobából egy üres pohárral, majd a következő fél órát az ágyon vörös fejjel lihegve töltötte el. Szegény koreaiak anyira megijedtek, hogy egy közepes méretű tejcsarnokot töltöttek bele, mire kicsit magához tért, miután boldogan folytatódhatott a vacsora, ekkor azonban már leginkább alkohollal.
 
     Valamivel később jött csak el az április eleje, amikor Mongóliában életbe lép a minden hónap elsején érvényes törvény, nevezetesen az alkoholtilalom. Ezúttal pont péntekre esett, ami hihetetlen pangást eredményezett a kocsmákban, de nekünk azért ennek ellenére is sikerült reggel nyolcig házibulizni. Fű alatt mindig lehet egy kis sört, vagy vodkát szerezni.
 
Mongol népviselteben (dél) lépnek fel a koreai csoporttársak az ulánbátori egyetem táncversenyén.
Mongol népviselteben (dél) lépnek fel a koreai
csoporttársak az ulánbátori egyetem táncversenyén.
    Sajnos nem elsejére raktuk az osztállyal az egyetemi tánc, és énekverseny utáni ünneplést, ekkor ugyanis már volt Dzsingisz vodka... Kínában élő, belső-mongol csoporttársak hívtak meg minket egy tényleg kínai kajákat főző étterembe. A kaja tényleg baromi jó volt, de ami utána következett... Néhány óra alatt a teljes osztály csatak részeg volt, a tanárok jelenlétével súlyosbítva, abba pedig bele se merek gondolni, hogy mennyi lehetett a terülj-terülj asztalkám számlája, a tekintélyes mennyiségű alkohollal megtoldva. Szerencsére a szervező volt annyira előrelátó, hogy ebédet rendezzen inkább vacsora helyett, így kora estére mindnekit hazavittek valahogy.
    Nálam azonban a kocsmázás nem ért ezzel véget, nemsokára ugyanis hívott Tunga, aki éppen szintén egy barátnőjével sörözött, ekkorra már kissé illuminált állapotban, pénz azonban nem volt náluk elég, hogy kifizessék a számlát. Egy óra múlva sikerült beesnem a nem túl messze lévő, de ekkorra rendkívül távolinak tűnő helyre, ahol még üldögéltünk egy darabig, mielőtt véget vetettünk volna az este izgalmainak.
 
    Ezzel a néhány kis kalanddal ért véget az említésre méltó történetek sora az iskolalátogatási időszakban, ezt követően ugyanis szinte alig mentem be a mongol nyelvórákra, hogy be tudjam fejezni a diplomámat. Volt viszont elég élmény ezután a vízválasztó után is, mint például az, hogy a helyi szolgáltató még ahhoz is tökhülye, hogy kikapcsolja  a lakásban az áramot. Ilyen, és ehhez hasonló dolgok pedig csak egy ázsiai kiruccanás során történhetnek meg akalandvágyó utazóval, de a részleteket már csak a következő bejegyzésben mesélem el.

2016. április 18., hétfő

Holdújév Mongóliában, és ami utána következett

Holdújévkor Mongóliába utazni nem szokás, legfeljebb a nyári nádamot látja a turista, míg a kevésbé látványos, de annál érdekesebb téli eseményről többnyire lemaradnak az ázsiarajongók. Ha nem csak a főszezon érdekel, és hátizsákos világjárók hadai, itt a neked szóló rész, kiegészítve a helyi, ösztöndíjas diákélet szépségeivel.

 
Akár a mongol holdújév is lehetne, de csak a veteránok évente megrendezett napja.
Akár a mongol holdújév is lehetne, de csak a
veteránok évente megrendezett napja.
Túlvagyok tehát a diplomaíráson, így most némi szerencsével lesz időm rá, hogy ide a blogra is leírjam azt a néhány mongóliai eseményt, ami két fejezet elkészítése közben történt néha.
 
A sztori még a nagy mű hajrája előtt, februárban kezdődött, amikor az Európában leginkább kínai újévként ismert cágán szárt, vagyis fehér hónapot tartották itt is, a Mennyi Birodalom fagyos szomszédságában.
Az ünnep leginkább az otthoni karácsonyra hasonlít, mert se a buszok nem járnak, se a boltok nincsenek rendesen nyitva, viszont mindenki nyugodt, és alig van forgalom. Ráadásul mindez egy teljes hétig tart, ezért aztán az ezt megelőző első egyetemi hétre sokan vissza se jönnek vidékről, és a tanítás is csak félgőzzel folyik. A holdhónap fordulóján tehát mindneki délben, a helyi népviselteben jár csapatostul családokat látogatni, akkora kajás szatyrokkal, hogy én biztos meghalnék a cipelésében is, nemhogy még enni is kelljen belőle. Ezt látva nem is olyan meglepő, hogy a mindent háttérbe szorító készülődés során már a parlamentnek is azt kellett tárgyalnia, hogy kifizessék-e egy évre előre a nyugdíjakat, hogy aztán jól el lehessen verni azt egy hét alatt.
 

Ez viszont már tényleg Cágán szár, még akkor is ha az idilli képet ezúttal nem én, hanem a google tárja elénk.
Ez viszont már tényleg Cágán szár, még akkor is ha az idilli
képet ezúttal nem én, hanem a google tárja elénk.
Mi a magunk részéről szintén barátok felkeresésével, és családlátogatással köszöntöttük az újévet, amikor a hagyományok szerint, régen mindenki hozzáadott a korához egy évet, és ebben ki is merült akkoriban a születésnap megünneplése. Ma ez kicsit másként néz már ki, de a mi házunk nyilván hagyománytisztelő, mert az egy darab működő lift mellé még egyet adva bekapcsolták a másikat is, így a fél órás várakozás átmenetileg mintegy húsz percre csökkent.

 
Magyar lángos(hoz hasonlító valami) és a vele ismerkedő mongol ismerősök.
Magyar lángos(hoz hasonlító valami) és a
vele ismerkedő mongol ismerősök.
Voltunk még ezen kívül lángosos buliban is, pár baráttal, ahol én voltam a szakács, így egy - a Balatonnál szocializálódott közönség számára - viszonylag ehetetlen valamit sikerült kikotyvasztani, de szerencsére itt nincs se Balaton, se lángosos, ezért elfogyott az újdonságként szolgáló adag.
 
Ugyanezzel a társasággal szoktunk szombatonként művészmoziba is járni, ahol néha jó filmeket is adnak a pocsékok mellé, ez azonban hozzá tartozik a mongol életérzéshez. Mindent megér például egy elvont amerikai zenekarvezető szövegét hallgatni negyven percen keresztül, miközben az együttese kínai tagjai valami tök mással húzzák az időt a színpad mögött, mielőtt elkezdődhetne az általuk kísért némafilm. Mindez persze felülmúlhatatlan egy olyan vasbeton teremben, ahol nem is olyan régen még a kommunista párt helyi tagszervezete tartott gyűléseket, és a vetítőgép pontosan ugyanannyira nem működik ma, mint ahogy az akkori rendszer se tette szűk harminc évvel ezelőtt.
 
Nem sokkal a mongol órák tényleges kezdete után - és persze még az előtt, hogy elkezdtem volna nem bejárni rájuk - kezdett eléggé megcsappanni a bankszámlámon lévő pénz, köszönhetően az ösztöndíjamat utalni hivatott elnöki hivatal akkurátus működésének. Elvileg 25-ig kellene, hogy kifizessék a pénzt, de már nem lepődtem meg rajta, hogy 27-én kaptam egy üzenetet, hogy majd három nap múlva lesz pénz. Öt nappal később jött a következő sms, hogy két nap múlva már tényleg utalják, melyet követően három nappal később valóban a számlámon volt az összeg.
 
Mivel ekkor nem éltünk túl nagy lábon, valami mással kellett szórakoztatnunk magunkat, ami olyan jól sikerült, hogy a fél ház összegyűlt miatta a folyosón. Történt ugyanis, hogy el akartunk égetni egy papírt, ami annyira tökéletes lett, hogy vele együtt kigyulladt az egész szemetes is, úgy ahogy volt a ez előző napi kajamaradékkal és a műanyag flakonokkal kombinálva. Mire eloltottam, addigra olyan volt az egész lakás mint egy jól szigetelt kolbászfüstölő, kevésbé minőségi tüzelővel megrakva. Gyorsan kinyitottunk ajtót, ablakot, és mielőtt még teljesen megfagytunk volna, végre újra belélegezhetővé vált a lakás mínusz sok fokos levegőjének szaga. Ellentétben a folyosóval, ahol pánikszerűen keresni kezdték, hogy honnan jöhetett az a nagy füst, és végigdörömböltek minden ajtón, azzal, hogy csak kérdeznének valamit.
Na ez az ami itt Mongóliában este fél tízkor már egy kissé gyanús, úgyhogy nem  nyitottuk ki. Mire másodszorra kopogtak, már biztonságban éreztük magunkat, azzal a boldog tudattal, hogy ha már az egész emelet a folyosón van akkor csak nem ölnek meg minket se.
Na ekkor derült fény a zűrzavar okára, amit valahogy csillapítani kellett, ezért közöltem, hogy leégett a kaja amit főztünk. Az elmúlt két napban...
Mindenesetre itt kezdtem el neki először örüli, hogy a folyosón lévő tűzoltó tömlőket vagy fel se szerelték a csapra, vagy már mind ellopták, és a lakásban lévő füstérzékelők is pont olyan jól dolgoznak mint egy színvak szobafestő.

2015. október 27., kedd

Ulánbátor - A magyarok bejövetele.

A magyarok már a szórakoztatóiparba is bevették magukat. Legalábbis arra az egy alkalomra, melyben velünk forgatott az egyik mongol csatorna.
A magyar követség 56-os fogadásán viszont mi éreztük sokkal jobban magunkat, egy kis unicummal kísérve, de a héten közösen berendeztük a kezdetben elég ramaty állapotban lévő Nemzeti Múzeum egyik termét is.


Régóta nem írtam, pedig sokminden történt, beleértve érdekes, és kevésbé izgalmas dolgokat is. Le se tudtam őket jegyezni, annyira elfoglalt vagyok, de az érdekesebb, lényegi részt most bepótolom.
Móngóliában minden nap egy külön élmény, még akkor is ha semmi különös nem történik. Alapvetően zajlanak a hétköznapok, és túl messzire se szoktunk menni, de voltunk néhányszor egy kortárs mongol művészeti gallériában, egyszer a Tunga egyik ismerősével, aki nem mellesleg egy francia pap. Később elmentünk megnézni az ulánbátori Zana Bazar Szépművészeti Múzeumot is ahol volt ugyan diákjegy, nálunk viszont semmilyen igazolvány hozzá. A végén megalkudtunk abban, hogy ketten együtt megveszünk egy felnőtt jegyet, és akkor mindenki jól jár. Ilyenkor szeretem, hogy rugalmasak a mongolok.
 
Az egyetemen a mongol órák színvonala továbbra is a megszokott, és a gyakorlásnak szánt szövegeket még mindig kizárólag azok közül válogatják, amiket csak a legelvetemültebb, nyálas mesék gyűjteményében lehet fellelni, de még ott is csak nehezen. Ezek közös jellemzője, hogy a többnyire helyesírási hibával írt, angol nevű szereplők történetei már az első sortól kezdve meglehetősen gyanúsak, és érezni lehet, hogy a végén valami nagyon csöpögős csattanó lesz, de amikor az ember tényleg elér az utolsó sorhoz, akkor az minden várakozást alul tud múlni, és a főhősök rendszerint egymást átölelve sírnak... Már többször is gondoltam rá, hogy kiugorjak az ablakon, főleg akkor, amikor még be is kell számolni a történetről, de kezdetben inkább elmondtam két mondatban, majd később ráálltam, hogy kissé kiszínezve, túldramatizálva adjam elő, a koreai lányok hatalmas örömére, akik úgy próbálják visszafolytani a hangos nevetést, hogy olyan hangot közben adnak ki, mint a vízforraló, közvetlenül felrobbanás előtt.
 
A ulánbátori Mongol Nemzeti Múzeumban rendezett fotókiállítás, a magyar-mongol diplomáciai kapcsolatok 65. évfordulója alkalmából.
A ulánbátori Mongol Nemzeti Múzeumban rendezett
fotókiállítás, a magyar-mongol diplomáciai kapcsolatok
65. évfordulója alkalmából.
A múlt héten viszont nem volt alkalmam ezt hallgatni, ahogy nekik sem engem, ugyanis túl sokat nem tartózkodtam az osztályteremben. Megjött ugyanis egy tanárunk az ELTE-ről, akivel egyrészt sikerült végigjárni néhány éttermet, másrészt pedig munka is akadt bőven.
Szerdán a Mongol Nemzeti Múzeumban kellett berendezni a két ország közötti diplomáciai kapcsolat felvételének 65. évfordulója alkalmából megrendezett fotókiállítást, ami nem kevés fáradtsággal járt. Azt hiszem, hogy megcsináltuk a múzeumban az ötéves karbantartást, és nagytakarítást, mert még a villanyszerelőt is nekünk kellett kihívni, hogy a másnapi megnyitón lámpáknak ne csak a harmada égjen. Jelenleg még november ötödikéig mi is ott virítunk Tungával a csoportképen, amivel a kiállítást reklámozzák a múzeum homlokzatán.
Csütörtök reggel a nagykövetség megnyitotta a tárlatot, este pedig fogadást adtak a forradalom emlékére. Némi segítséggel Tunga is kapott rá meghívót, így az alkalomhoz illő ruha és cipő beszerzése után együtt mentünk el, hogy megismerkedjünk az itteni magyar kirendeltségen dolgozókkal, és együnk hihetetlenül finom magyar húsokat, és japán sushit, Unicummal kísérve.
 
Pénteken felhívtam a tanáromat, hogy kihagyom a kínai vizsgát, mert azon túl, hogy egy betűt nem tanultam rá, be se tudok menni az egyetemre. Részt vettem viszont egy konferencián, ahol röviden, és feltehetően nem is a legszebben, de annál büszkébben fel is szólaltam, és arról a kutatási tervről beszéltem, amit lassan kezdek megvalósítani, mert kezd közeledni a határidő. A nyáron gyűjtött népdalos anyagot próbálom feldolgozni két héten belül, amihez jelenleg mongolul olvasok, mely a nyelvtudásom minden fejlődése ellenére sem megy még elég gyorsan.

Koreai étterem terített asztala - Ulánbátor
Koreai étterem terített asztala - Ulánbátor
Mindeközben otthon áll a mocsok, mert semmi időnk nincs a takarításra, és főzni is csak egyszerűbbeket szoktunk, amikor nem étterembe megyünk. Felfedeztünk egy elég jó japán éttermet, és a követséggel azonos épületben lévő puccos, de megfizethető koreai étteremben is vacsoráztam egyszer a héten, ahol a négyszemélyes vacsora betöltötte a hat személyes asztalt, melynek közepén, szén fölött sütötte a pincér a friss húsokat, ami több, mint elégnek bizonyult mindannyiunk számára.
 
A forgatással kezdődő  hetet a kollégiumban zártuk, ahol hárman kiültünk a folyosóra és elkezdtünk iszogatni. Szerencsére volt pár meglepően szociális koreai, akikkel a végére egy olyan jó bulit sikerült összehozni, hogy már meg is van a terv a jövő heti folytatásra, a helloween jegyében, melyre minden bizonnyal igazi télben fog sor kerülni, mivel már nappal is fagy van, így a tegnap leszakadt hó nem nagyon fog elolvadni mostanában. Ez egyébként külön vicces, mert senki sem takarítja, így mindenki nagyon lassan megy, és sokkal kevesebb autót látni az utcákon, de az egyetemről is mindenki késik, pedig akár korcsolyával is kényelmesen oda lehetne jutni.
A bekezdés elején említett forgatásra egyébként még hétfőn került sor, amikor kimentünk a város szélére és egy rövid kis műsorhoz vettek fel egy jelenetet, amelyben éppen kutyák elől kellett szaladni. Kíváncsian várom a bemutatót.

2015. január 31., szombat

Waffel, sültkrumpli, Atomium. Vissza Gentbe

A belgiumi Gentben eltöltött fél éves Erasmus program után szerencsére nem kellett vészesen sokáig várni a nagy visszatérésre. Ezúttal viszont a barátnőmmel, stoppolva, és couchsurfingelve, hátizsákos turistaként, na meg persze néha fázva és álmosan.

 

Genti éjszaka
Genti éjszaka
Január végén abban a boldog tudatban indultunk el egy rövid genti látogatásra, hogy hazaérkezve lesz még egy hét befejezni a vizsgákat. Nem volt... De megoldottam! Az ELTE-n semmi sem lehetetlen.
A dolog úgy indult, hogy az izraeli repülőjegy ára brutálisan felment, Belgiumban meg már régen voltam, így a hajnali, 4000 forintos járattal enyhén zombiként sikerült elérni Charleroira, ahonnan rövid stoppolás következet a kellemes mínuszokban, meg a metsző szélben és már Gentben is voltunk. Tekintve, hogy ha félúton lezuhan a gép, akkor se nézünk ki nyomottabban, az egyetlen nyitva lévő objektumot választottuk a pihenésre - ahol nem kell óránként meginni egy két eurós forró csokit, hogy ne dobjanak ki - méghozzá az egyetemet. Mivel ott is vizsgaidőszak volt, senkinek nem tűnt fel, hogy a rövid városnézés után közel öt órát aludtunk az egyik folyosón, a radiátorra dőlve.

Hét után jutottunk el a couchsurfinges szállásunkra, három csajhoz, akiknél sokat nem lehet unatkozni, ellenben minden nap minimum tízig aludni, és bekapcsolódni a ház életébe, minden hisztit, piálást és hűtőszállítást beleértve. Ezek után már csak hab volt a tortán, amikor az előző nap érkezett sütőt egy adag csigával próbáltuk ki.
Sajnos az egykori erasmusos barátok közül már senki nincs a városban, de így is akadt még ismerős a helyiek közül, egy éjszakába nyúló kocsmázás erejéig. Claire, akivel még négy éve találkoztam egy berlini hostelben ezúttal egy orosz barátnőjét is elhozta, aki még nálam is hülyébb tud lenni, ráadásul alkoholmentesen is.

Atomium
Atomium
Jól körbenéztünk az ismerős városban, ettünk, ittunk, megnéztük a genti Design Múzeum új lámpáit, majd pár nap után kiálltunk az út szélére stoppolni. Szerencsére senki sem vett fel negyed órán keresztül, így még vissza tudtunk menni a házba az ottfelejtett cuccokért, ami után a második kör eredményesebb volt, és nemsokára már Brüsszel belvárosában ettük a sültkrumplit. Sok extrém dolgot nem sikerült csinálni, az alváson és a csökkentett ütemű városnézésen kívül, bár az Atomiumot így is láttuk vagy háromszor. Az első két alkalommal zárva volt, de legalább a metrón meleg volt odafele.

Hazafelé még kiszámoltam, hogy harmadszorra alszok a brüsszeli reptéren, majd egy utolsó waffellel, és némi olcsó füstölt lazaccal kísért lósonkával búcsúzva hazarepültünk, hogy itt folytassuk az alvást.
Genti éjszaka
Genti éjszaka
Genti alagút
Genti alagút
Kötéllámpák - Design Museum, Gent
Kötéllámpák - Design Museum, Gent
Pózolj Atomiummal
Pózolj Atomiummal
Gent
Gent
Genti éjszaka
Genti éjszaka
Atomium
Atomium
Atomium
Atomium
Atomium kitörés
Atomium kitörés

2013. december 21., szombat

Sztriptíz bár és Dzsingisz szobor mongol módra / Striptease bar and Genghis statue in Mongolia

Karácsonyfa az egyetemen, a szokásos pénz-
ekkel díszítve.
Christmas tree in the university with decorated
by the common notes.
Az előző bejegyzésben még csak építés alatt lévő karácsonyfák mostanra teljes pompájukban díszítik a várost, sok más társukkal együtt, és a bárokban is néha kék mikulásruhás pincéreknők szolgálnak fel. Ebben a kijelentésben naggyjából  ki is merül az, amit biztosra állíthatok, mert eléggé kimennek a fejemből a dolgok, vagy legalábbis összemosódnak.
Ami viszont egész biztos emlékezetes marad, az az, hogy pénteken elég hamar hazaértem Juliától, mivel éppen nem volt net, és nem tudtunk ócska cápás filmeket nézni, ő meg amúgy is elég kómás volt. Pont időben ahhoz, hogy 11 körül megérkezzünk a sztriptíz bárba. A belépő elviselhető volt, és a legnagyobb mongol pénz itt is 20 ezer, csak a magyarral ellentétben ez durván 2500 forintot ér, így az ember kicsit nyugodtabb szívvel pakolja az ölében vagy az asztalon táncoló lányok bugyijába, ami ezúttal egyben a teljes öltözéket is jelenti. A dolog akkor válik még izgalmasabbá, amikor három lánnyal vágódunk le az egyik rúddal szemben, ők pakolják a pénzt, és még nálam is jobban élvezik az egészet. A mongol nőket illetően egyébként itt is volt kissé vastagabb, nagy mellű, de abban egyetértettünk, hogy a vékonyak a jók, ráadásul az amerikai filmekkel ellentétben, itt nem érvényes a mindent a szemnek szabály.


A szombat este is az előzőhöz hasonlóan alakult, mert ezúttal is Juliával voltam, illetve a lengyel lányokkal egy karaoke buliban.


Asiával a vasútállomáson, végre megvettük a pekingi jegyeket.
In the train station with Asia, finally we bouth the tickets to
Beijing.
Vasárnap este Katáékhoz mentünk gulyáslevest enni, ahol egy mongol lány is velünk volt, aztán a hétvégi bulik végeztével megvettük Asiával a pekingi vonatjegyeket. A hét Kína tervezésével folytatódott, szóval Peking és Shanghai után, az utóbbitól durván 150 km-re lévő Hangzhou városában is van már szállásom, ha minden igaz. Még két helyre kell szállást találnom, amik kisebb városok, de remélhetőleg találok majd ott is valakit. Már amennyiben lesz időm minderre. Kezdem sajnálni, hogy hagytam magam meggyőzni, hogy csak szilveszter után induljunk. Na de mindegy, a lényeg az, hogy vonatjegy után vízumunk is lett szerdán.


Szokásos kép Juliával, Dzisngisz kán lovas szobra előtt.
Common picture with Julia in front of the equestrian
statue of Genghis Khan.
Csütörtökön lógtam a suliból, mert Juliát éppen meglátogatta két német ismerőse, és együtt elmentük Tereljbe, a nemzeti parkba, ahol a teknősös szikla van. Korábban már jártam erre, és már akkor se volt túl nagy a forgalom, de most aztán teljesen kihalt a nyáron annál népszerűbb üdülőhely. Mindezt az utazást, ezúttal -30 fokban ejtettük meg szóval túl sok időt nem töltöttünk a szabadban, inkább elmentünk egy rokonhoz ebédelni, aztán megcéloztuk Dzsingisz kán 40 méteres lovas szobrát Tsonjin Boldogban. Az öt éve épült szobor egy jövőbeli komplexum részét képezi és a világ legnagyobb lovas szobra is egyben, ami egy kilátó is egyben. Dzsingisz hasából kilépve a ló nyakán lehet végigsétálni a fején lévő kis kilátóhoz, ahonnan egyébként túl érdekes panoráma nem nyílik a pusztára. A szobor alatti épületben egész érdekes kiállítást rendeztek be különböző régészeti leletekből, de én a magam részéről nem mindig tudtam erre koncentrálni, mert a röhögőgörccsel küszködtem. Ennek az adott alapot, hogy a római ötöst következetesen Y-nal írták, aztán jött egy nő, aki elkezdett nekünk, négy fehérnek mongolul magyarázni egy térkép előtt. Nem sokkal később leesett, hogy tulajdonképpen angolul beszél, de, hogy mit, azt meg nem tudom mondani, mert egyikünk se értette, én meg még ki is mentem a teremből röhögni. Este családias hangulatú és létszámú couchsurfing meeting volt a megszokott program, aztán pénteken bementem egy tanárhoz, előadni neki valami házit mongolból, de fél óra várakozás után inkább hazamentem aludni egy órát a következő vizsga előtt. Lehetett volna akár kettő is, mert majdnem egy órát késett a tanár. Nem volt egy egyszerű nap, mert az első tanár ugyebár be se ment az egyetemre, a második meg nem volt túl segítőkész a vizsga során. Ezután nem sikerült találkoznom egy mongol barátommal se, akit utoljára hétfőn láttam, és a héten többször nem is fogom, bármennyire is szerettem volna. Elmentem viszont helyette a bevándorlásiba újabb hülyék közé, az utolsó papírért. Asia délelőtt öt dollárt fizetett a kilépő vízumért (diákoknak ingyenes a mongol vízum, csak éppen kilépéshez kell egyet venni, nem túl olcsón…), amiért én néhány órával később durván 35-öt adtam, de ez nem az első ilyen eset, így nincs min meglepődni.

A nap befejezése szerencsére jobb volt, mert ugyan kivétel nélkül mindenki beteg, beleértve engem is, de végül elmentünk az indiai étterembe vacsorázni, ahol Asia hívott, hogy menjünk át hozzá. Az este természetesen ivós játékba torkollott, számomra aránylag józanul, de miután a házigazdák vezetésével mindenki kidőlt, és elvonult aludni, én még reggel hatig beszélgettem valakivel, ami után szintén nincs miért csodálkozni azon, hogy délben a kanapén ébredtünk fel, a nappaliba.
Este szintén Asiához mentem, mert itt búcsúztunk el Juliától aki sajnos holnap kora reggel visszrepül Berlinbe. Asia, aki egyébként tud mongolul pizzát rendelt, mongolul, amit nem volt egyszerű kivitelezni, de végül megérkezett. Megkaptuk a számlát is, a következő instrukciókkal a futárnak: angol, mongolul nem beszél. Add oda a kaját, mutasd meg a számlát és kérd el a pénzt.

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Christmas trees were under construction when I wrote about them in the last post have a brilliant appearance now. In additional even in the bars waitresses serves in blue Santa Claus costume sometimes. With this statement I’ve actually exhausted all of the topics I can be sure because everything is mixed in my mind so much or just simply forgot them.

However there is one thing I cannot forget. On Friday I’ve gotten home quite early from Julia’s because there was no internet so we couldn’t watch any trash shark movie. So it was just on time to arrive at the striptease bar around 11pm. The entry fee was ok and the biggest Mongolian currency is 20,000 MNT what means 11-12 USD so you can put it into the tanga of the dancers who dance on the table or in your lap, without any hesitation especially because the biggest Hungarian note (20,000 HUF as well) would be 89 USD unlike the Mongolian one… Things become more interesting when you sit in front of one of the poles with three girls and they put the money and enjoy even more than me. In terms of Mongolian women there were some stout ones but all of us could agree that the slim ones are the best ones, and the top of these unlike in American movies it’s not only for your eyes.
 
The Saturday evening was similar to the previous one because I went to Julia’s again and to a karaoke party with the Polish girls.
A vonatjegy megvétele után a kínai vízumot isátvehettük.
After the train ticket we got the Chinese visa, too.
Sunday evening we went to Kata’s to eat some delicious Hungarian gulyás soup where a Mongolian girls came as well and after the party weekend we went to buy the train ticket to Beijing with Asia. Last week I continued to plan China so after Beijing and Shanghai I also have a host from couchsurfing in Hangzhou what situated about 150 km from Shanghai. I need to find someone at two other places what are smaller ones but hopefully I’ll be able to do it. I mean in case I’ll have time for all of these… It’s a pity that we can’t go before New Year. Anyway, we have ticket and on Wednesday we collected our visas, too.

On Thursday I absented from the school because Julia was visited by two German friends of her so we went to Terelj what is the national park with the turtle rock together. I visited it earlier when almost nobody was there but now it was absolutely abandoned however in summer it’s a pretty crowded place thanks for its popularity. As the temperature was -30 ⁰C we didn’t spend so much time openair, rather went to have lunch to a relative’s place then visited the 40 m tall equestrian statue ofGenghis Khan in Tsonjin Boldog. The statue has built five years ago and a part of the future complex what will surrounds the statue what is the tallest equestrian statue in the world and has a lookout, too. If you leave the stomach of Genghis you can walk along on the neck of the horse and look around on the head of it but the view is not so interesting because there is nothing there except pasture. In the building under the statue there is a quite interesting exhibition with different archaeological finds but I personally couldn’t concentrate on this because I was absolutely unable to don’t laugh. First of all every roman V was Y then a woman arrived and started to speak in Mongolian for four white people next to a map… A little later we realized she speaks in English but I’ve no idea about what especially because I had to leave the room because I didn’t want to be too jerk and laugh at her loudly. In the evening as usually we went to the couchsurfing meeting what was very familiar because not so many people usually come anymore thanks for the winter.

On Friday I went to the school to talk to a teacher about a homework but after half an hour I returned home to sleep an hour before the next exam because the teacher didn’t arrived. Well this one hour could have been two because the other teacher late almost one hour for the exam. As the first teacher didn’t even come and the second one wasn’t so helpful during the exam it wasn’t an easy day, in addition I couldn’t meet with a Mongolian friend although I really wanted it. So I went to the immigration office to get an exit-entry visa. Asia paid 5 USD for it (the student visa is for free but I need to buy an exit visa what is not so cheap) in the morning but I needed to pay about 35 USD for the same. It can happen in Mongolia, not so surprising.

The end of the day was much better. Although everyone is sick a little bit we finally went to the Indian restaurant where I was called by Asia who invited us to her flat. After we went over started to play drinking game but this time I wasn’t so drunk unlike in Belgium last time. Asia and her flatmate were the first ones who went to sleep so I talked with someone till 6am and woke up on the couch in the living room at noon.

In the evening I went to Asia’s again for a change because we said goodbye to Julia there who flies home next morning. By the way Asia who can speak in Mongolian ordered a pizza what wasn’t easy but finally we got it. With a receipt with some instructions for the pizza boy: English, can’t speak in Mongolian. Give the food show the receipt and take the money.
 




Dzsingisz kán lovas szobra,
Tsonjin Boldog
Equestrian statue of Genghis Khan
Tsonjin Boldog


Dzsingisz kán lovas szobra,
Tsonjin Boldog
Equestrian statue of Genghis Khan
Tsonjin Boldog

Dzsingisz kán lovas szobra,
Tsonjin Boldog
Equestrian statue of Genghis Khan
Tsonjin Boldog

Lovas szobrok, Dzsingisz kán lovas szobra előtt,
Tsonjin Boldog
Other statues in fornt of the equestrian statue of Genghis Khan
Tsonjin Boldog

Ulánbátori alkonyat
Twilight in Ulaanbaatar


Pizzarendelés számlája:
angolul beszélő, mongolul nem tudó.
Add oda a kaját, és kérd el a pénzt.
Receipt from the pizza what Asia ordered:
 English, can’t speak in Mongolian. Give the food
show the receipt and take the money.
 

2013. november 24., vasárnap

Shar mod jurtenegyed, Choijin Láma Templom Múzeum, és buli Ulánbátorban

Megint kezdenek felgyülemleni az események, amik a világot ezúttal se váltják meg, de a mindennapjaimat annál inkább érdekessé teszik. Sokat nem unatkozok, és mindig van miről írnom, ha éppen ráérek.

Szerdán este volt a filmfesztivál utolsó napja, és a második film egy lengyel alkotás volt, szerencsére angolul, bár a legeslegjobb mozinak nem nevezném. A sok érdeklődőből végül csak négyen mentünk el, Asia még anno tolmácsa is volt a főszereplőnek Lengyelországban, és nagyon érdekelte a film megint. A film bemutatója "Imagine" található.

Csütörtökön szintén többen akartunk elmenni a heti couchsurfing meetingre, de végül csak Asiával jutottunk el odáig, hogy a tettek mezejére lépjünk. A hivatalos kezdés után 45 perccel senki sem volt az étteremben rajtunk kívül, szóval átmentünk a másik helyre, filmet nézni. A terv az volt, hogy majd a mozizás után visszanézünk, ami meg is történt, de összesen négyen voltak ott... Amennyire felkapottak és jók voltak ez eddigi találkozók, annyira panganak mostaniak, hogy bejött a tél, és az emberek tovább utaznak dél felé. Winterbirding... Mint kiderült, a magyarul tudó mongol lány ott volt, mikor mi a filmet néztük (egyébként két elég érdekes, de jó francia animációs filmet), de el kellett mennie, így elkerültük egymást. De telefonon beszéltünk vagy 20 percet, úgyhogy gondolom össze is futunk majd valamikor, mert szeretjük elkerülni egymást. Korábban nem tudtam neki felvenni a telefont, és nem tudtam melyik az ő száma. Annyian hívnak, hogy megőrülök tőle, és egy kisebb gyűjteményem sms-ekből is van, amiket majd leírok ide is valamikor, mert nagyokat lehet röhögni (néha sírni) az angol nyelvű próbálkozások túlnyomó többségén.

Choijin Láma Múzzeum, és Ulánbátor
egyetlen üveg felhőkarcolója,
a "The Blue Sky"
Pénteken megint lógtam a suliból, ami nem egy jó tendencia, de leglább nagyon jó kifogásom van rá. Krisztával mentem fotózni a főtér melletti Choijin Láma Templom Múzeumba, ami igen szép és fontos templom volt régen, de miután kiírtották a lámákat 1937-38 körül, ez is csak múzeumként élt tovább, ahogy teszi azóta is. Nekünk most fotózni kellett néhány tárgyat, Kriszta leendő könyvéhez, ami elég sokáig tartott, és majdnem lefagyott a kezem a fűtetlen épületekben, ahol a hőmérséklet -10 fok volt. Megjegyzem a jövő hét elejére -30-at jósolnak reggelentére. Jelenleg, éjjel kettőkor -20 alatt van, de legalább egy sálat kaptam ma.
Kora este, mikor visszajöttem valahonnét a szobámba nagy meglepetésemre a szobatársam nyitott ajtót, akiről már azt hittem, hogy megették az agyát a zombik, és a maradékot elásták a kertben, mert ezelőtt nem láttam hetekig. A jelek szerint ilyesmi nem történt, de aznap annál jobban folytatódtak a dolgok, mert elhívott kajálni. Négyen mentünk az indiai étterembe; ő, az itt megismert barátnőjével, egy másik ismerős kínai lány, na meg persze én. Közösen rendeltünk 1-1 tál csirke- és marhahúst, jó szaftosan, és azzal töltöttük meg a lepény szerű indiai kenyeret, vagyis a naant. Ezáltal aránylag olcsón meg lehetett úszni a dolgot, na meg úgy, hogy a végén a srác fizetette a számlát, és akárhogy is erőlködtem, semmi pénzt se tudtam rátukmálni belőle... Ami még pozitívabb, hogy eddig is felmerült már, hogy látogassak ki hozzá Kínába, de most komolyabban is beszéltünk a dologról, mivel egyre inkább szerveződik az út. Na de erről majd egy későbbi bekezdésben, mert előtte még lakásavatóra kell mennünk.
Néhány ismerősünk most bérelt ki egy új lakást a belvárosban, 2 szobával, havi 650 dollárért, ami nem olcsó, de itt Ulánbátorban ennél jobbat nem találni. Szokás szerint kis koszos utca, kevésbe bizalomgerjesztő ház, majd belülről gyönyörű szép, modern lakás. Bárhol Európában is lehetne. Ezt bérlik összesen négyen. A vége elég jó kis házibulira sikerült, bár a koliban némi kellemetlen afférral lezárva.

Szombaton nem meglepő módon nem jött el a tanítványom reggel nyolcra, hiába vártam, de legalább egy jót beszélgettem a portással (dzsidzsúr) amíg vártam rá.
Annyira nem bántam, hogy visszafekhettem aludni, mert az előző napi házibulin megint nem kakaót ittam lefekvés előtt.


Befagyott folyó Ulánbátor határában
11 felé találkoztam Krisztával, és elmentünk a város ÉK-i részére, a folyó melletti jurtanegyedbe körülnézni. Shar Modban megnéztünk egy vörös süveges kolostort, ahol éppen szertartás ment, és a padlón csempe volt, ami elég egyedivé tette a dolgot, és nem feltétlenül jó értelemben. Szokásos deszkakaerítéseket, és vízhordást láttunk, amit a befagyott folyó, és a diliház látványa dobott csak fel egy kicsit, nem beszélve a háttérben végighúzódó hegygerincekről. Szeretem az ilyen helyeket, megvan a maguk hangulata, bár tény, hogy olyan, mint egy óriási falu, nem pedig egy város része.Hazaérve kicsit tanultam, és szenvedtem a fészbúk csettel, de aztán 9 felé végre elmentünk bulizni.
A belépő közepesen volt drága, 10 ezer (lányoknak a fele) tugrik, de a hangulat elég jó volt a kanadai dj-nek köszönhetően, na meg a sok fehér miatt. "Expat" party volt, vagyis az itteni külföldiek jöttek össze, néhány mongol baráttal együtt. Nagyon sok emberrel sikerült ismerkedni, és beszélgetni, amennyire a zene mellett erre lehetőség volt, és végre Angie-val is találkoztam, aki ugyan mongol, de a 24 évéből 17-et Magyarországon töltött, így teljesen jól beszéli a nyelvet. Vele és a csak mongolul tudó barátnőjével beszélgettem egy kicsit, mielőtt elkezdtem egy másik ismerősüket bámulni, aki hivatásos táncos, és hát ennek megfelelően volt rajta mit nézni.
A bulinak végül háromnegyed kettőkor lett vége, amikor mindenki elkezdett elmenni, és valaki még lámpát is gyújtott. Elég kár, mert maradtam volna reggelig, de még pár órát minimum. Ezek a partyk hiányoznak néha az életemből itt, Mongóliában.

A hét utolsó napján is bulizni akartam eredetileg, de végül nem jutott rá idő, mert elég sokáig maradtunk Katáéknál Balázst és Krisztát búcsúztatni, mert ők szombaton hazamennek majd. Vittünk magunkkal két afgán srácot, én Ását, na meg ott volt Nándi, a szerzetes barátunk is. Végre finomat ettünk, és a végén nagyot röhögtünk mikor leültem felvenni a bakancsomat, és végigszakadt a gatyám... Viszont az elveszettnek hitt másik farmerom és az eltés pulcsim szerencsésen megkerült, szóval lesz mit felvennem holnap az egyetemre. :D

Ami még említésre mlétó, hogy egyre inkább érik Kína, bár már az első baki is becsúszott. Ása Pekingből akar Thaiföldre repülni, így meg is beszéltük, hogy elmegyünk együtt Hohhotba, Belső-Mongólia, vagyis egy kínai autonóm terület fővárosába, mert egyrészt érdekes, másrészt meg én hivatalos vagyok a szobatársamhoz, aki ott lakik, bár, hogy tényleg náluk lakhatok-e azt nem tudom. Szeretném még egyszer-kétszer tisztázni a dolgot, hogy tuti legyen a meghívás, és tényleg komolyan gondolja. A terv tehát az volt, hogy pár nap Hohhot után Pekingbe megyünk, és néhány napos nézelődés után szétválunk. Ása elrepül, én pedig megyek amerre látok, amerre kedvem van, vagy amerre éppen tudok. A probléma ott jött be, hogy ő tegnap megvette a repjegyet egy kicsit koránra, mert elfelejtette, hogy Hohhotba is el akarunk menni, így ez tuti nem fog beleférni a közös időnkbe. Talán később megyek majd oda egyedül.
Kikérdeztünk egyébként elég sok embert, hogy hogyan lehet lejutni Kínába, és mi kell a vízumhoz. Sokan mondtak sokfélét, így pontosan nem tudjuk, hogy mi is van, és mennyibe fog kerülni, de próbálom megtalálni a legolcsóbb megoldást, mert nagyon nem lesz pénzem. Igazából ami a legdrágább, az a vízum, és az utazás Kínába. Ezek nélkül tökjól ellennék... Ami a pénzt illeti az egyik tanítványom kórházban van és azért nem jön, a másikról meg még ennyit sem tudok. Szóval megint nincs munkám, amikor már éppen elkezdtem volna keresni, és úgy nézett ki, hogy sínen vannak a dolgok.
Ezen túl már komoly balhé van az ösztöndíj felől, mivel Mongólia még mindig nem adott senkinek semennyit, pedig a fél kollégium erre vár, már szeptember óta. Én havi 100 dollárt kéne kapjak, de nem kapom. Minden évben csúszik a kifizetés, na de nem ennyit... Valaki már az oktatási minisztériumba is bement, illetve folyton a suliba járunk, hogy mi van, de állandóan csak azt halljuk, hogy majd.
Én a magam részéről írtam Magyarországra az MÖB-nek (Magyar Ösztöndíj Bizottság), illetve a tanszékre is, hogy segítsenek, és már meg is van a visszajelzés, hogy tud a magyar félről az itteni egyetem, és a budapesti mongol követtségre is kiment már a hivatalos levél, szóval beindult a magyar részről a diplomácia is. Ha mindez nem segít még ebben a hónapban, akkor együtt bemegyünk a suliba, vagy a minisztériumba balhét rendezni, én pedig azon is gondolkozok, hogy a magyar hiányában elmegyek egy másik európai követségre segítséget kérni. Kezd mindenkinek elege lenni belőle, hogy a nem létező pénzünkből kell többet áldozni sok dologra, mivel még diákigazolványunk sincs, amivel igénybe lehetne venni a kedvezményeket.


Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 1.


Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 2.


Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 3.


Ulánbátor, Choijin Láma Templom Múzeum:
kínai stílusú festmény egy épületen 4.



Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod


Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod


Egy szebb, ulánbátori jurta.


Ulánbátori jurta, gumiabroncs kerítéssel.



Jurtanegyedbéli látkép
Ulánbátor, Shar Mod


Autószerelés az utcán, ulánbátori jurtanegyed


Utcakép az ulánbátori Shar Mod jurtanegyedben
 

2013. november 14., csütörtök

Újabb színház, kolostor és múzeum látogatás - Ulánbátori élvezetek, tanulás és munka nélkül

Galambok etetése a Ganden kolostor udvarán
A múlt heti balettet egy újabb követte a héten, illetve vasárnap, ami már a múlt hét, de ez mit sem változtat azon, hogyaz előadás jó volt. Choijid Tara volt műsoron, ami egy mongol buddhista darab, helyi jelképekkel, ruhákkal, istenségekkel, az alvilában, stb. Teljesen más volt az összes eddig látottnál, és annak ellenére, hogy nem teljeseen fogtam fel, hogy mikor mi történik, elég érdekes volt.
Szeretném leírni, milyen volt a látvány, de nem lehet európai dolgokhoz hasonlítani. Látni kell.
 
A hét netovábbja, hogy egész rendesen sikerült lezuhanyoznom, utoljára a nőiben, mivel a férfi foglalt volt. A csajok is mindig a férfibe mennek, miért ne mehetnék én akkor a nőibe. Öt percig folyattam a jéghideg vizet, mire rájöttem, hogy valami marha fordítva szerelte fel a csapot, és a hideget kéne kinyitnom...

A szerdai, eseménydús nap leírása előtt egy kis hétköznapi élet. Említettem, hogy a kezdő csoportban azért nem tanulok, mert alig van valami, ami számomra is új lenne, viszont a középhaladóban se jobb a helyzet, mivel az meg túl nehéz. Az egyik tanár folyton piszkál, hogy miért nem megyek át a kezdőbe, ha azt se értem mit mond, szóval elmagyaráztam neki, hogy mi a szitu. Utána sokkal kedvesebb lett, és azóta nekem külön házikat ad. A többi óra továbbra is dögunalom. Ami még jó, az a nyelvtan, mivel ott angol nyelvű, és elég jól használható könyvünk van, na de a műveltség óra, amikor a nyereg alkatrészeit tanuljuk... Na nee, túl sok volt már ebből otthon.
Angol módra az időjárásra térve, pár napja még -12 és -18 fok között volt a hőmérséklet napközben is, de azért ki lehetett bírni. Tegnap nulla, míg szerdán talán -5 fok lehetett, csütörtökön, vagyis ma pedig -14 fok volt reggel, igazából egész kellemes meleg volt a hét elején. Az alacsony páratartalom miatt tényleg annak tűnik. Mellesleg a szobámban rossz a radiátor, szóval a teteje egy kicsit langyos, de amúgy tök hideg.


Ganden kolostor egyik udvara.
Kabátot még midig nem vettem, mivel lusta voltam vasárnap felkelni, miután előző éjszaka negyed ötig beszélgettünk a folyosón. Ami azt illeti a szombat is hasonlóképpen, semmittevéssel telt el. Tanulni nincs semmi motivációm, de azért próbálkozok vele. A fő projekt viszont még most is a munkakeresés, és a társaság. A netes hirdetést pár naponta megújítom, így sokan hívnak, de az érdeklődők közül nem nagyon jönnek ténylegesen tanulni is. Egyrészt aki felhív az végül meggondolja magát, vagy csak simán határozatlan, és nem lehet vele megbeszélni, hogy mikor akar jönni, a másik oldalról viszont nem nevetséges, hanem egyenesen pofátlan összegeket akarnak fizetni érte. Ez többnyire 770 forint körül van, aminél egy nyelviskolában is minimum kétszer ennyit keresek, és ott még van 20 másik ember, nem pedig egyszemélyes óra. Többször is tapasztaltam már, hogy ők sokkal többet várnak tőlünk, mint amit tőlük kaphat az ember. Kevés pénzért ugráltatnak, lehetőleg azonnal, de másoknál belefér, hogy nem jön el egy találkozóra, és nem is szól. Kicsit szélsőségesnek érzem az embereket, tudnak nagyon kedvesek lenni, és nagyon parasztok is, mindkettőt erősebben, mint otthon.
Hétfőn este átmentem a német lányhoz filmet nézni, amiből az lett, hogy ment a film, mi meg dumáltunk, majd jöttek az idióta youtubeos videók, aminek meg az lett a vége, hogy valamikor fél 12 felé kapcsoltuk ki a gépet. Ha most azt várjátok, hogy ezután bementünk a szobájába, becsuktuk az ajtót, és lekapcsoltuk a villanyt, akkor nem foglak kiábrándítani titeket, de tovább már ne képzeljétek a dolgot. Durván a 14. emeleten van a szobája, abban a házba, ami egyébként is egy dombon van, így az egész várost látni lehetett volna az ablakból, ha nincs szmog. Mindazonáltal irigyeltem a kényelemért, és a kilátásért.

A Ganden kolostor főiskoláájának kapuja.
Kedden megint rajtam volt egy kicsit, hogy utálom az országot, és mindeknkit aki itt van, de aztán leesett a hó, amiről az előző bejegyzést is írtam (videóztam), és ez eléggé felvidított. Még ma, csütörtökön is bőven is van belőle bőven. A hóból is, meg a jó kedvből is. A suliban tegnap csak unalmas órák voltak, ezért lusta voltam bemenni, de dél körül elmentünk Damdinsuren, egy 20. századi, elég neves ember lakásán berendezett múzeumba, az egyetem mellé. Később európai pékségben ebédeltünk, ami végre egy kicsit hazai volt, majd következett a hétköznap egész csendes és nyugodt Ganden kolostor, ahol némi tudományos munka (nem az én részemről) után bementünk egy szertartásra. Más volt, mint a haragvó isteneké, mivel itt sokkal szebb volt a dallam, és nagyobb volt az egész, sok híres lámával. Csináltam is néhány videót, de nem volt egyszerű, mivel folyamatosan ment a dumálás és telefonálás (itt ez megengedett), vagyis az ének mellé folyton ott van az idegesítő háttérzaj, illetve a fényképezőm elé is folyton bemászkáltak, vagyis nincs egyben 10 másodperc rázkódás, vagy egy két fej belógatása nélkül. Hogy fogom én ezt használni, azt nem tudom... A szertartás mindenesetre érdekes volt, előtte etettem galambot, így én is kivettem a részem az áldozatból, és még azt is megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor az embert galambok lepik el, és a karomra szállva esznek a tenyeremből. (Itthon aztán halálra mostam a kabátomat fertőtlenítővel.) Hazafelé bementem a piacra, de se sál, se sapka nem volt, ezért csak némi kaját vettem. Estére sikerült hazaérnem, az egyre több karácsonyi dísz között, és egyből felmentem a sokat emlegetett lengyel ismerősömhöz, akit nevezzünk mostantól Ásának (egyébként Asia). A couchsurfing meetingre nem jött velem, csak a szintén említett német lány, aki mostantól Julia lesz, de megetetett tejbegrízzel. Szóval este Juliával voltam, az elég családiasra sikerült találkozó, mert mi voltunk az egyetlen fehér jelenlévők, de így is jó volt minden. Nem gondoltam volna, hogy miután Berlinben kihagytam, itt fogok először currywurstot enni, mivel német a hely tulajdonosa. Ezen kívül még egy nagy öröm volt az este, mikor Manda (helyi mongol főszervező, Németországban élt éveket, nagyon jófej csajszi) a kezembe nyomta a telefonját, hogy beszéljek magyarul, majd lelépett cigizni. Kicsit meglepődtem, de nem vagyok semmi jónak elrontója, elkezdtem magyarul dumálni, és rövid úton kiderült, hogy egy mongol lánnyal beszélek, aki Magyarországon élt, és ha nem mondják nekem, hogy mongol, akkor a beszélgetés alapján nem jövök rá, hogy nem ez az anyanyelve. Talán a jövő héten eljön a couchsurfing találkozóra, nagyon kíváncsi vagyok rá, mert ő is tökre jófejnek tűnt a telefonban.
 
Szintén szerdán történt, mikor éppen Ása etetett, hogy egy nyelviskolából telefonáltak, hogy tanárt keressek, és menjek már el egy interjúra hozzájuk. Ma el is mentem, kiderült, hogy egy újonnan alapított iskoláról van szó, közepesen frekventált helyen, és talán a jövő hétre összegyűlik a csoport és akkor talán felhívnak majd, hogy menjek tanítani. Az ösztöndíjam még mindig nem jött meg, ahogy a diákigazolványom se. Ma voltam bent az irodában érdeklődni, hogy mi van, de semmit nem mondtak azon kívül, hogy majd... Kezd sok lenni a talán. :D
Ganden kolostor galambjai - én is így álltam a tömeg közepén.


Szertartás, és a hívek leborulása: Ganden kolostor.
 
A Ganden kolostor főiskolájának csendes belső udvara.

 

2013. november 8., péntek

Mongol munka II. - hideg is, meleg is


Ulánbátori kép és kilátás az egyetem épületére
Mostanában eléggé vegyes érzések vannak bennem,  úgy mindennel kapcsolatban. Próbálok nem azon agyalni, hogy mi lesz velem a suli elvégzése után, de attól nem tudok elvonatkoztatni, hogy itt mi van. Jó is, de most éppen a rosszra gondolok. Ha belegondolok azért van társaságom, de néha mégse elég. És az emberek a koliban kezdenek kicsit antiszociálissá válni. Eddig is ment a klikkesedés, de korábban azért csak kimentek a többiek is sörözni a folyosóra, legalább péntek esténként. Ez a kedv valahogy mostanában kezd alábbhagyni, ráadásul az a lengyel lány is el akar költözni, akivel néha el szoktam mászkálni. Egyébként meg tudom érteni, hogy nem akar még hét hónapon át hideg vízzel zuhanyozni, a nem éppen szaunává fűtött fürdőben.

Az ulánbátori történelmi múzeum egyik kiállítóterme: őskori leletek
Na de kezdjük egy hasonló hangulatú, de azért tulajdonképpen pozitívként elkönyvelhető nappal: csütörtök. Az első óra ugyebár konferencia miatt elmaradt, és a másodikon se tudtunk elmenni a beharangozott múzeumba, mivel zárva volt, így a történelmi múzeum lett az alternatíva. Egyszer már voltam itt, egy egytermes, időszaki kiállításon, de most jobban végig tudtuk járni az egészet, annak ellenére, hogy a csoport eléggé rohant. A múzeum közepesen nagy, és tényleg szépen és igényesen meg van csinálva. A mongol feliratok mellett, többnyire angol is akad és sok érdekes tárgy van kiállítva Mongóliából, egészen az őskortól kezdődően. A különböző kő-, majd bronzeszközöket lassan a különböző mongol népcsoportok viseletét bemutató terem váltja fel, de látható még itt a mongol kor előtti hun, türk, stb. lelet is. Van nyílhegy, lószerszám, arany ékszer, feliratos kövek (néha csak másolat, de az is szép), kocsi megmaradt elemei, és sok kép az ásatásokról. A belépő diákoknak 380 forint, és felnőtteknek is talán csak a duplája. videózni 2300 forintért lehet, míg a fényképezésért 1500 forintot kérnek el. A kiállítás után egy nagyobb koreai-japán-thai-magyar társasággal célba vettünk egy jó messze lévő helyet, ahol nem találtunk ebédidőben is üres asztalt, így visszagyalogoltunk az egyetem mellé, egy elegáns koreai étterembe, ami szintén tömve volt. Végül némi hezitálás után egy emelettel feljebb, egy másik koreai étteremben kötöttünk ki, ahol közepesen voltak drágák az ételek, de a vékonyabb pénztárcájúaknak itt is lehetősége van választani a két olcsó étel közül, ami a "rámen" leves, vagyis az otthon zacskós levesnek nevezett tésztás leves finomabb verziója, és a "kimbab", vagyis a koreai sushi. Tulajdonképpen mindkettővel jól lehet lakni, és finomak is, a kimbab meg még egészséges is. Az áruk 600-600 forint. Egy másik helyen láttam levest 900 forintért is, de az már pofátlanul drágának számít.
Köszönhetően a sok mászkálásnak elég későn értünk ide, és úgy volt, hogy háromkor tanítok valakit. Fél három körül ki is hozták a tűzforró kajákat, én pedig élve a gyanúperrel megpróbáltam felhívni a tanítványomat, hogy ugye eljön, ha már felállok az asztaltól. Nagyon nem nehéz kitalálni, hogy nem vette fel a telefont, és a második hívásomat is kinyomta, ezért ezt nemleges válasznak tekintettem és nem mentem el  a találkozóra.
Délután négytől következett a nap fénypontja, mert egy kivételesen tényleg komolynak tűnő tanítványhoz kellett mennem, a város túlfelére, de végülis odataláltam. Taxival, amit ki akartak fizetni, de csak nagy pénze volt az anyukának, így mnégis én fizettem érte. Azért a piros pontot beírtam neki magamban. Mintha nem is Ulánbátor lett volna, csendes, nyugodt, és tiszta környék, itt laknak azok, akik megtehetik. Egy amerikai iskolába járó, hat éves lányt kellett tanítanom, aki nem járt az iskolához tartozó óvodába ezért eléggé le van maradva a többiekhez képest. Kicsit szégyenlős volt, de sikerült meggyőznöm, hogy nem harapok, és még mongolul is lehet velem beszélgetni, ami a külföldiek esetében elég ritka dolognak számít. Két órát voltam náluk, aztán még vacsorára is ottmarasztaltak. A megegyezés az lett, hogy egyenlőre heti 2x2 órában tanítok, aztán majd meglátjuk, hogy beválik-e és kell-e több, vagy kell-e egy másik tanár helyettem.
Az egész család tök kedves volt, úgyhogy nagyon vidáman indultam el a belvárosba filmet nézni egy kávézóban, ahol csütörtökönként valami kevésbé ismert filmet vetítenek. Kicsit csalódás volt, hogy itt nagyon beszélgetni nem sikerült, pedig tényleg nagyon kellene az a társaság.
 
Ma, vagyis pénteken a "szigorú néni" megint előadta az órán, hogy ha nem értem mit mondd, akkor menjek át a kezdő csoportba. Könyörgök, ott se tanulok semmit, mert nincs semmi új, itt se, mert nem értem, köztes csoport pedig nincs. Akkor most mégis mit kéne csinálnom...? Meglepően jófej volt, és adott nekem külön házit. A rendeset nem tudom megcsinálni, mert többnyire a feladatot se értem meg, ugyanis egy másik könyvvel ellentétben itt semmi angol nincsen, és példák se nagyon. Az angol nyelvtankönyvet egyébként itthon tanulgatom, amikor éppen nem vagyok lusta. Jó lenne tényleg megtanulni a nyelvet, legalább annyira, hogy levizsgázzak belőle, és legyen egy diplomám egérpadnak...
 
Tükör nincsen, csak egy a lépcsőházban, meg egy a fürdőben így szerencsére nem sokszor látom magamat, de ma megállapítottam, hogy kezdek hajléktalannak kinézni, szóval bevettem magamat a fürdőszobába a hajvágóval és a borotvával, mivel éppen volt melegvíz. Pont sikerült magamat beáztatni, és már nyúltam volna a tusfürdőért, mikor a melegből hirtelen hideg lett, és hiába vártam, nem lett jobb, pedig még egy telefont is elintéztem közben. Később azért valahogyan rendbe szedtem magam, de nem volt egyszerű. Apropó telefon. A tegnapi anyuka hívott, fél három körül. Na mi lehet az, mikorra menjek, korábbanra vagy későbbre? Ne menjek. Találtak egy mongol tanárt a kiscsaj amerikai sulijából. Hurrá. Már megint nincsen semmi munkám, pedig ez annyira jónak tűnt. Szóval most megint itthon ülök, az üres szobában (a szobatársamat hetente egyszer ha látom). Viszont megújítottam a hirdetést a neten, és egy másik magániskolába is elmentem, mert valaki javasolta tegnap este. Végülis veszteni nem tudok vele. Most az önéletrajzomat kell elküldeni, aztán lesz ami lesz.
 
Nagyon remélem, hogy ma este lesz valami buli, vagy bármiféle összejövetel, mert nem szeretnék egész nap itt dekkolni. Lenne ugyan dolgom, de egyrészt akkor sem, másrészt pedig ezek 90 százalékához internet kell, aminek a sebességéről és rendelkezésre állásáról azt hiszem már írtam...
 

Sziklarajz az ulánbátori történelmi múzeumban:
Állatok háziasítása
Bronzkor (i. e. 3000)
Arkhangai megye, Khotont, Chuluut folyó

 
Arany ékszerek az ulánbátori történelmi múzeumban
 
Koreai étterem
 
És még mindig koreai étterem. Meg nem mondom mi ez,
de megettem.