Kínai, szent, hegy, mászás...

A következő kétéves terv első szakaszának megvalósítási stádiumába lépve sikerült újra visszatérnem Kínába, ezúttel egy fél évre szóló tanulmányi ösztöndíj keretében, amit viszont megtoldottam egy kis utazással, hogy akklimatizálódjak, és utazzak egy kicsit.

Kína

Régen nem írtam már blogot, pedig korábban is lett volna még miről, most viszont olyan intenzív lett a kínai kaland kezdete, hogy vétek lenne nem leírni. Úgy átlag a negyedét, hogy ne unjatok rá a részletekre.

Napkelte a Taishan hegy tetejéről

Pekingben 22-én reggel szálltam le bő fél napos repülés után, amiből kb. két órát sikerült is alvással tölteni. A nap kb. azzal ment el, hogy pénzt kellett váltanom, meg szereznem egy kártyát a telefonba, de egyik sem ment olyan egyszerűen. Mindenhez útlevél kell, és annyi papír, hogy ha meggyújtanám az Antarktiszon, akkor egész Afrikában sósvízben főtt fókákkal lehetne megoldani a következő évszázad éhínségeit.

Este találkoztam egy mongol ismerőssel, akivel elég jót kajáltunk, segített az összes helyi alkalmazást felrakni a telefonomra, aztán elmentünk egy tök üres bárba, ahol még pont sikerült elcsípni a salsa óra végét, így volt mit néznünk, mielőtt teljesen kiürült a hely.

Éjszakai életkép a Taishan hegyre vezető úton

Az utazás akkor kezdett el érdekesebbé válni, amikor másnap Taishan felé a vonaton összefutottam egy belső-mongol csajszival, aki ugyan egy szót se tudott mongolul, de azért jól el lehetett vele beszélgetni. Brutálisan gyorsan jön vissza a nyáron elfelejtett kínaim. Este egy kínai kislánnyal (értsd 150 centi, amenyiben pont egy úthenger üti el a zebrán) sikerült folytatnom a nyelv gyakorlását, akire csak ráköszöntem a hostel folyosóján, de utána annyira megnézett, hogy vissza kellett mennem hozzá beszélgetni, és még vacsizni is elhívtam, ha már eredetileg is oda indultam. A kajálásba becsatlakozott egy barátnője is, akit hat éves koriág valószínűleg csak hideg zsíroldón tartotak, ugyanis egy szó nem jött ki a torkán.

A hegy

Reggeli fotózkodás a hegytetőn

A kislánnyal viszont sikerült annyira összebarátkozni, hogy éjjel együtt másztunk hegyet, összesen három kínai, meg egy ausztrál társaságában. Amikor megterveztem az utazást, csak nagyon sietősen néztem meg, hogy hova is fogok menni, így sok tervem nem volt. Azt tudtam, hogy sokan a hegyen alszanak, hogy onnan nézzék meg a napfelkeltét, de arról sehol nem írtak, hogy éjjel van a csúcsforgalom, hogy hajnalra mindenki a csúcson legyen.

A kb. 1300 méteres szintemelkedést magába foglaló túrát durván öt óra alatt lehetett megtenni Kínai egyik legfontosabb szakrális hegyének a csúcsára. Az út szinte csak lépcsőkből áll, a végén nagyon kicsi, de a biztos legurulást biztosítandó kifelé lejtő fokokkal, az amúgy is közel függőleges hegyen. Az út mellett mindenhol innivalót árultak, amit kézben visznek fel a lépcsőkön, vannak éttermek, szállodák, és nyilvános wc is akad, egyszóval baromira kiépült az egész. Ha majd egyszer Kínában fogok dolgozni, akkor figyelmeztetnem kell magamat, hogy ne hordárnak menjek el kólát cipelni a hegyre...

Mászás

A hegy teteje felé egyre több helyen lehet hosszú katonai kabátot is bérelni, aminek a lehetőségét mi a tetőig nem vettük igénybe, ott viszont úgy fújt a szél, hogy beruháztunk rá 1200 forintot. Sokan ezekben a kabátokban aludtak a lépcsőkön, végig az út mellett, a legtetején meg már mindenki ezeket viselte, így a napkeltét már tulajdonképpen a kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy elég vegyes képet alkotó kontingense szelfizte végig.

Amíg a napkelte után levonult a hegyről az összes turistacsorda mi aludtunk pár órát egy szélvédettebb helyen, ami a hegycsúcs sajátos divatját uraló kabát nélkül valószínűleg fagyhalálhoz vezetett volna.

Szent...

Ki(nem)látás a Taishan hegy tetejéről a városra

...ségelés, amikor már marhára elfárad az ember, végre felér, de még le is kellene jutni valahogy...)

A hegyről lefelé menet csak az út feléig mentünk el, onnan inkább lementünk busszal, mert addigra az emberek többségével szolidaritást vállalva már nem nagyon bírtunk járni. Dél körülre értünk haza, és elég hamar beájultunk az ágyba. Másnap délelőtt vicces volt a félig halott embereket nézni, akik támolyogva érkeztek vissza a szállásra. Eddigre már asszem volt némi megértés az arcunkra írva.

Füstölő gyújtása a kínai Taishan hegyen

Üdítőt cipelő hordárok, útban a Taishan hegyre vezető lépcsőkön.
Egyre feljebb érve, egyre drágább minden.

A napkeltére várók tömege,
a Taishan hegy tetején

Vízesés a Taishan hegyre vezető
lépcsők mellett

Dániában se stoppolok még egyszer... II. rész

A svédországi stoppos szívás után Dániában se volt tőúl sok szerencsénk, de a végén csak odaértünk Ritához. Éjjel kettőkor... Régen látott húgocskámmal és persze Tungával rögtön ki is haszanáltuk az alkalmat egy magas hozamú kukázásra.

 

Ha nem olvastad volna az előzményeket, ezt a korábbi bejegyzésben ide kattintva pótolhatod!

 

Irány Vejle, újra stoppolunk



Helyi hippi Vejlében

Egy nap városnézés, és beszélgetés után azzal a boldog tudattal végtunk neki a Dániába vezető 260 kilométeres útnak, hogy könnyebb lesz, mint a stockholmi stoppolás. A svéd sráccal egyeztetve vettünk egy olcsó buszjegyet, és lementünk Malmö déli részére, ahol bő két órás szenvedés után végül egy iraki taxis mentett ki minket az országból, aki látta, hogy már két órával ezelőtt is ugyanott ácsorogtunk, és végül megsajnált. Vele jutottunk végül át a Malmöt Koppenhágával összekötő csaknem 8 kilométeres Øresund hídon.

Másodszorra keltem át a tekintélyt parancsoló építményen, és a koppenhágai reptér mellett ezúttal is szerencsénk volt az autópálya felhajtóján. Negyed óra alatt akadt valaki az első fél órás útra, ami egy forgalmas benzinkúton ért véget. Itt még mindig jó sebességgel, 20 perc alatt találtunk fuvart, ez azonban egy olyan helyre vitt minket ahol az aznapi szerencseadagunk ki is merült. Két stoppos is volt már ott rajtunk kívül, ami ezen a heyen nem volt sokkal kevesebb, mint az elhaladó autók száma. Mindenki mosolygott, de megállni senki se akart, bár mi még mindig jobb helyzetben voltunk, mint az a hazafelé tartó német hippi pár, akikkel később találkoztunk a benzinkút mellett, a maguk sokkal hosszabb útjával. Jó három óra után valaki egy kicsit tovább vitt, egy olyan helyre, ahol szintén nem volt semmi forgalom, de itt legalább hamar felvett valaki, újabb 20 kilométer erejéig. A következő üres csomópontban egy órát álltunk egy másik stoppossal mire mindhármunkat felvették.

Vejlei vakáció



Kukactorta a vejlei tudományos múzeum rovarok
fogyasztását bemutató kiállításán

Este 10 órakor értünk a következő hídhoz. Lassan sötétedett, és egy másik német stoppos is elég reménytelenül bóklászott mellettünk, ezért viszonylag hamar a Korsør vasútállomását jelző tábla útmutatását kezdtük követni, és kikötöttünk egy kihalt, apró állomáson. Csodával határos módon sikerült felhívunk Ritát, a húgomat, aki Vejlében lakik, és megbeszélni vele, hogy jussunk át vonattal a híd túlfelére, és értünk jön kocsival. 120 km volt még hátra a 260-ból,  na meg az autóval megfizethetetlen árú híd a két sziget között. 8500 forint volt kettőnknek túljutni ezen a szakaszon, de utána nem kellett sokat várni Ritára, akivel a sötétséget kihasználva gyorsan el is mentünk kukázni. Dánia drágább, mint Svédország, de ha a boltok melletti szelektív kukából gyűjt valaki többnyire friss kaját, akkor elég jól meg lehet úszni. Az előző kukázós túrám után most némi virslit, kenyeret, salátát, barackot és koktélrákot szedtünk össze egy vadiúj biciklis kosárba.

Stockholm és Lund után itt végre két teljes napot maradhattunk, és kicsit összeszedtük magunkat, köszönhetően részben a másnapi esőnek, amiben túl sok dolgot nem tudtunk csinálni a bezárt múzeumok mellett. Rövid séta a városban, pár fénykép, este közös vacsi, majd irány az ágy. Másnap Rita szabadnapos volt, és az eső sem esett, úgyhogy megnéztünk pár ingyenes múzeumot. A tudományos érdekes volt, de nem győzött meg a bogarak megevéséről, se dánul, se angolul.

Utolsó este végre megnéztük a két hónapja letöltött Sual fiát, egyeztettünk egy telekocsis sofőrrel, és boldogan odaatuk Ritának a svéd farmról hozott, kézzel festett teáskannánkat. Egyszer majd hazajut Budapestre, de mi már nem szerettük volna tovább utaztatni. Másnap blablacar-os telekocsival indultunk el Németországba, és arra a farmra, ahol most is önkéntesek vagyunk egy ausztrál párral együtt, egy amerikai nyugdíjjasnál. A következő sztori erről fog szólni.

Előrelátás. Esernyők díszítenek
egy vejlei sétálóutcát

Svédországban se stoppolok még egyszer... I. RÉSZ

Általában arról írok, hogy hogyan stoppoljunk, de az itt leírtakat inkább senki ne kövesse. Amilyen jó volt ugyanis a svéd és dán városokban, olyan szívás az útjaikon. Sikerült viszont újra kukázni Dániában, biciklizni Lundban és családot látogatni Vejlében.

 

Stockholmi stoppolás

Stockholmi terecske

Nagy szerencsénk volt amikor több napos tanakodás után végre valaki lemondott két jegyet a Norwegian stockholmi járatára, így a felszabadult helyeket rögtön meg is vettük június 30-ára. A 900 kilométeres utat így durván egy óra alatt tudtuk magunk mögött, és a stoppolás is elég jól ment Arlanda repteréről, melynek köszönhetően fejenként 100 koronát megspórolva jutottunk el a központi pályaudvarra. Miután leraktuk a hátizsákot a csomagmegőrzőben megcéloztuk a belvárost és egész délután ott bóklásztunk. Leginkább a hely nyugalma, és az emberek segítőkészsége fogott meg minket, na meg a rengeteg kisebb nagyobb tó és csatorna.

Kora este indultunk csak el Lidingöbe, mely ugyan elvileg nem Stockholm, mégis a főváros külkerületének számító, egykori ipari terület, egy különálló szigeten. Hangulatos hely, rengeteg zöld területtel, és éppen csak befejezett házakkal. Ez utóbbi okozott is némi problémát, ugyanis a térképen rossz helyen szerepelt a házszám, és a nagy semmit találtuk csak meg a jelzett helyen, na meg a páros számú házakat. Szépen sorban, egymás mellett, a páratlan számok teljes mellőzésével, csakhogy nekünk pont egy ilyen kellett volna. A sokadik megkérdezett kutyasétáltató néni aztán leszólított egy másik szomszédot, akivel együtt találtak egy harmadik ott lakót, aki végre meg tudta találni egy másik téképen a helyet.

Stockholmi látkép

Mivel a mi telefonunk nem működött, ők hívták fel a hostunkat, és így sikerült rájönni, hogy a hely egy olyan rész közepén van, ahol kb. az ő házuk az egyetlen, ami elkészült, és az utcán mindenhol kerítések vannak szóval közlekedni azt nem lehet. Ennek köszönhetően nagy szükségünk is volt rá, hogy odakísérjenek, mert különben sose találtuk volna meg. Két napot töltöttünk el a korunkbeli ukrán párral, és ugyan nem voltak túl beszédesek, de még így is sikerült megtudni pár érdekes dolgot róluk, és az országról, ami leginkább az alacsony árai miatt szerepel az utazós listánkon.

A svéd főváros nagyon hangulatos hely, bár elég drága volt, amit szerencsére az ingyenes múzemok némileg ellensúlyoztak. Láttunk egy középkori múzeumot, életnagyságú makettekkel, hogy tényleg a korabeli utcán érezhessük magunkat, és egy másik, hasonló korból származó ruhákat és páncélokat bemutató kiállítást. Itt végre a dolgok történetét is elolvashattuk angolul, így a tárgyak megteltek élettel, és egykori királyok tetteivel. A legkülönösebb azonban nem ez volt. Két hete nem láttunk ugyanis sötétséget, és a lappföldi fehér éjszakák után utunkat dél felé folytatva ez a különös helyzet csak még furcsább kezdett lenni. Hamar meg lehet szokni, hogy bármikor is keljen fel az ember, mindig világos van. Európa többi részével valami nagyon nincs rendben...

Lundi látogatás

Társasjáték és vizipipa Lundban

Bármily rövid is volt az itteni látogatásunk, Stockholm nehezen akart elengedni minket. Három órát vártunk az autópálya melletti benzinkúton a nagy semmire. Páran ugyan felvettek volna, de csak olyan helyekre mentek ahonnan aztán se előre, se hátra. A végén meguntuk és vettünk egy helyi léptékben olcsónak, magyar zseb számára drágának számító vonatjegyet Lundba, ahol hosszas keresgélés után az előző este találtunk csak végül szállást. Eredetileg Malmöbe akartunk menni, de senki se tudott fogadni minket, a korábbi padon alvást pedig nem akartam megismételni, ezért a közeli egyetemváros, Lund lett a végső célpontunk.

 

Viharfelhők a lundi egyetem felett

Ezúttal egy iráni lány, és a svéd barátja fogadott be minket két éjszakára, akik mindketten diákok voltak, és a srác pár stoppos jótanáccsal is ellátott minket, amik később persze nem jöttek be. Mindenesetre velük, és egy másik, koreai utazóval rengeteget tudtunk társasozni. Ha egyszer valaki úgy dönt, hogy útra kel, elkerülhetetlenül találkozik a hasonszőrű utazókkal, akikkel töbnyire könnyű megtalálni a közös hangot. Ennek köszönhetően ezúttal is csak a lakás múlhatta felül város hangulatát. Utóbbi megismerésére egyébként kaptunk két öreg biciklit, ami életmentő volt a korábbi hosszas gyaloglások, és még hosszabb ébren töltött napok után. Végre pihenhettünk egy kicsit a park függőágyaiban, és egy rövid utcai lazulás után a botanikus kertben.

Lundból az ide vezető útnál nem sokkal több szerencsével kezdtünk el Dániába stoppolni, de ezt a kalandot csak a bejegyzés második részében olvashatjátok majd. A folytatás szombat este következik!
 

Lund egyeteme

Felirat hozzáadása

Középkori utcakép egy stockholmi múzeumban



Viking kő egy stockholmi múzeumban

Légtornászok gyakorolnak Stockholm egy parkjában.

Stockholmi utcakép

Stockholmi utcakép

Stockholmi látkép

 

Érkezik a stockholmi kompunk Lidingöbe



Stockholmi látkép

Stockholmi kilátás



Stockholmi látkép

Stockholmi sikátor

Hasznos tanácsok Kínába utazóknak

Mire kell felkészülni Kínában, és az utazás előtt? Hogyan szerezz egyszerűen kínai vízumot, és hogyan kerüld el a gyakran előforduló pénzhiányt. Hasznos tippek kínai utat tervező turistáknak, stopposoknak, és kalandvágyó világjáróknak.



Kínai turistavízum.

Vízum

Mi kell hozzá?

- Vízmuigénylő lap

- Fénykép

- Útlevél fénymásolata

- Repülőjegy / Vonatjegy

- Meghívólevél

- Vízumdíj

- Pár nap türelem

 

Mennyibe kerül?

Magyarországon 19.000 forint.

Mongóliában viszont csak 30 USD!

Ha valaki Mongólián keresztül érkezik, akkor érdemes itt megszerezni. Más országokról sajnos nem tudok, de érdemes utánanézni.

 

Hogyan szerezzek meghívó levelet?

Ha van szállásod, kérj egyet e-mailben.

Ha nincs szállásod, akkor nézz körül a szálláskereső oldalakon, ahol ingyen lehet foglalni, majd később lemondani. Pl. Booking.com

Keress egy hostelt, és nézz körül a neten, hogy van-e saját honlapjuk, elérhetőséggel.

Foglald le ingyen a szállást, és az így kapott foglalási kóddal e-mailben kérj egy meghívólevelet a hosteltől/hoteltől. Ha megvan a vízum, mondd le a szállást.
Az egész ingyenes, én már háromszor is megcsináltam.

 

Hogyan szerezzek repülőjegyet / vonatjegyet?

Ha valamiért nem lenne jegyed akkor több lehetőség is felmerül.

Amik eddig nekem bejöttek:

1, Foglalj repjegyet egy légitársaság irodájában ingyen.

2, Foglalj vonatjegyet egy pályaudvaron, ahol lehet (Magyarországon nem, de Ulánbátorban kb. 700 forintért igen).

3, Ha nincs jegyed a visszaútra, mondd, hogy külföldön nem tudtad megvenni. A Kínából induló vonatokra gyakran tényleg nem is lehet, pl. Peking-Ulánbátor.

 

Pekingi főpályaudvar.

Vonatjegy

Neten is lehet venni, de ez néha drágább.

Ha a pályaudvaron veszed, menj oda a lehető leghamarabb, mert a legtöbb jegy napokkal előre elfogy, különösen a kínai újév környékén.

A pályaudvaron lesz aki tud angolul, bár csodákat nem kell várni. Légy türelmes vele, és határozott a tolakvókkal.
 

Légy rugalmas. Lehet, hogy az utazásra kiszemelt kocsiosztály vagy az adott időpont már betelt.

Sok féle különböző árat találni, a lassú éjszakai vonatos állójegytől, a gyors hálófülkéig.

Legyen nálad elég készpénz! Külföldi kártyával nem lehet fizetni! (Még akkor se ha dombornyomott, Visa, Mastercard, stb.)

 

Pénz / ATM

Legyen nálad mindig elég készpénz, mert nem biztos, hogy kártyáról ki tudsz venni.

Az ATM-ek gyakran nem működnek, és a kártyáddal is lehet gond. Utazás előtt győződj meg róla, hogy a bankod nem blokkolja-e automatikusan az ázsiai használatot.

Pénzváltás esetén érdemes 10 évnél nem régebbi bankjegyekkel próbálkozni, mert a régebbit nem mindenhol szeretik átváltani.

 

Internet / Facebook

Hogyan használj Facebookot, vagy google-t Kínában, ha egyszer le van tiltva?

Ha nincs a gépeden VPN, használj proxi szervert.
Magyarul töltsd le a freegate nevű (vagy egyéb) programot, és böngészés előtt indítsd el.

Légy türelmes. A Kínai Nagy Tűzfalat ugyan meg lehet így kerülni, de kicsit több időbe telik majd, mint otthon.

Telefonra szintén elérhetőek hasonló programok. Mind ingyenes!

 

Biztonság
Kína alapvetően biztonságos, a fehér utazókra pedig különösen figyelnek, de azért nyitott pénztárcával a hátsó zsebben itt sem érdemes járkálni.
Hallgass a józan eszedre, és nem lesz gond.

Pár dolog azonban kerülendő:
1, Ilyenek a pekingi Tiananmen tér körül tökéletes angolsággal leszólítgató kínai lányok, akik elvben turisták. Őket nyugodtan hagyd ott. Nem útitársat találtál.
2, Shanghaiban találkoztam az utcán sok erotikus masszázst kínáló emberrel, akikkel ugyan nem álltam szóba, de egy ismerősöm beszámolója szerint ez sem az, aminek látszik.

Biciklire szerelt konyhában
készül az olcsó, tésztás
kínai kaja Xi'an városában.

Étkezés olcsón
Ne a magát turistáknak, angol étlappal reklámozó helyre ülj be.
Keress egy apró kis éttemret egy kevésbé forgalmas helyen (van sok), és ha netán nem lenne képes étlap, akkor is találsz valamit 15 yuan alatt. 10 szavas kínai nyelvtudás (csirke, marha, birka, zöldség) elboldogulsz.

Az utcán is lehet kapni helyben készített, tehát garantáltan friss ételeket.
Én Xi'an városában 7 yuanért ettem egy nagya adag tésztát.

 

Ha nem meleg kajára vágyik valaki, annak ajánlom a boltok kínálatát, ahol szintén olcsón lehet rendkívül változatos, korábban még sosem látott dolgokat bevásárolni.

 

Mikor utazzunk
Kína nagy ország, így az időjárás is mindenhol más.
Télen viszont többnyire egy kicsit melegebb van, mint otthon, és nincs annyi turista.
Ezen kívül az árakat is leengedik néha, így mind a múzeum, mind a szállás olcsóbb lehet.

Stoppolás
Könnyű?
Igen. Nekem 50 km/óra volt az átlagom itt is. Ugyanaz mint Európában.

Nőként egyedül is stoppolhatok?
Igen. Találkoztam már Berlinből egyedül stoppoló csinos, fiatal lánnyal. A végén egy darabban érkezett meg Kuala Lampurba.
 
Hol, stoppoljak?
Minden autópálya tele van fizetőkapukkal.
Itt mindenki lelassít, és a személyzetnek se szokott problémát okozni a stoppolás.

Rendőr szólhat érte?
Igen. De ne pánikolj ha el akarnak vinni az autópályáról!
Segíteni fognak, nem megbüntetni.
Azt viszont értesd meg velük, hogy nem akarsz se a pályaudvarra, se a reptérre menni, különben rögtön oda fognak vinni.

Amikor Pekingből stoppoltam Shanghaiba, többször voltam a rendőrségen, ahol megetettek, majd kivittek az autópályára, és szóltak a fizetőkapunál, hogy segítsenek nekem fuvart találni.
Máskor maga a rendőr intett le buszokat, és rakott fel egyre ingyen.
 
Kell tudnom kínaiul?
Nem.
Ha nem tudsz semmit kínaiul, tölsd ki ezt a szöveget, és mutasd meg a sofőrnek.
Kb. annyi van benne, hogy ki vagy, honnan jöttél és mit akarsz, illetve hová mennél lehetőleg ingyen.

"你好! 我是来自匈牙利的旅客搭便车(骑). 现在我正在前往 AHOVA MÉSZ 步行.

可以让我向 AHOVA MÉSZ 的方向坐一会便车 吗?
我已经走了很远,旅费几乎用完了.
我没有钱,但可以和你一起去吗?"

Hol találok erről bővebb információt?
Számos blogon, vagy a Hitchwiki Kínáról szóló részén.
 

Mennyi az annyi?
Személyes tapasztalataim alapján egy napot durván így lehet kihozni, de ez persze lehet sokkal drágább, és sokkal olcsóbb, nullához közelítő is.
Szállás: 2000 Ft
Kaja: 2000 Ft
Utazás: 1000 Ft


Az itt leírtak mind személyes tapasztalatok, és Kína egészét nem fedhetik le.
Mint mindenhol itt is lehet stoppolni, couchsurfingelni, és olcsón kajálni.
A számos ingyenes múzeum mellett a többire nem sokat költve, megúszható az út fillérekből, bár ennek több idő lesz az ára.
 
 
Ha megválaszolatlan kérdésed van, vagy egyéb tapasztalatod, esetleg utazási tipped, ne félj kommentet írni!

Rövid tanulmányút a kínai agyaghedsereghez

Kínába az otthoni karácsony után repültem el, kissé fáradtan, de mindenképpen meg szerettem volna látogatni még egyszer, mielőtt hazamegyek Mongóliába.
Így sikerült megnéznem az agyaghadsereget, azzal a kínai sráccal, aki nélkül sose találtam volna meg a hostelt, ahol rajtam kívül csak kínaiak laktak, ezzel téve még érdekesebbé az estéimet.





Januári sportpálya Peking egyik zsúfolt főútja mellett.

A rövid karácsonyi látogatást követően kolbásszal és pálinkával gazdagon felszerelkezve sikerült leszállnom Pekingben, és önmagamat meghazudtolva beesnem egy hostelbe, ráadásul a reptéri busszal. A krónikus időhiány miatt a stoppolás és a couchsurfing ezúttal teljesen kimaradt, de azért a reptérről a városba menet megismerkedtem egy otthonra szintén csak látgatóba érkező kínai csajjal.

A bő nyolc órás repülőút alatt szerencsére senki sem pofátlankodott mellém a 777-esen, így némi whiskeyvel megtámogatva elég jót sikerült aludnom. Ezt a hasznosan töltött utazást az időeltolódással megspékelve, este még egy hosszabb séta követte, amit másnap vonatjegyvétel tetőzött be. A tervezettnél pár nappal korábbanra sikerült csak megvenni a jegyeket, ezzel jelentősen lerövidítve a szuperintenzív kínai nyelvgyakorlás időtartamát, de inkább pár nappal előbb megyek haza Mongóliába, mint két héttel később.

Pekingben ezúttal sok említésre méltó nem történt, habár elmentem az olimpia helyszínére, és jó sokat fotóztam a ködben, amit akár szmognak is lehetne vélni, de az mostanra szerencsésen megszűnt. Az olcsósággal együtt… A yüan ugyanis eléggé felment az elmúlt két év során, ezért külön jól jött, hogy gyakran a legócskább helyeken kajáltam, többnyire tök ismeretlen, de szinte mindig elég jó és olcsó kajákat.

A kínai tűzfalat is sikerült nagyjából kikerülni, így többnyire volt google és fészbúk, de arra azért mégis elég volt a Középső Birodalom számítástechnikai arzenálja, hogy szilveszter éjfélkor ne tudjak beszélni senkivel se értelmesen, így az újévbe buli és jókívánságok áradata nélkül léptem át.

Az igazi utazás csak ez után, elsején vette kezdetét, amikor a Xi’an felé tartó vonat szűk folyosóján találtam magam egy olcsó és hasonló minőségű jeggyel zsebemben, valamint egy közepes kamionnyi kínaival a nyakamban. Miután megszűnt a végtelennek tűnő mászkálás és nyomorgás pár beszélgetőtársam is akadt, akikkel vegyes angol és kínai nyelven sikerült órákat társalogni, melynek végére a kalauz kerített nekem egy szabad ágyat. A vonat reggelre érkezett fél napos útjának céljához, az egykor Chang’an nevet viselő régi fővárosba. Mivel bölcs előrelátással a fél éves szalámiellátmányt a pekingi hostelben hagytam, csak az utazós hátizsákommal kellett bolyonganom egy kicsit a metrót keresve a városfal tövében, de aztán akadt valaki aki megmutatta merre van a megálló, és még pár új szót is megjegyeztem menet közben.
 



Az agyaghadsereg egyik kiállított katonája.

A szállásom hollétét illetően a metrót elhagyva se kerültem jobban képbe, és éppen a térképbe mélyülve álltam hülyén az aluljáróban, amikor megszólított valaki angolul. Egy unatkozó kínai srác volt, aki pont ugyanott foglalt egy ágyat magának, szóval innentől kezdve sínen volt a dolog. Nélküle az életbe meg nem találtam volna a helyet, és ezzel más utazók is így lehetnek, mert én voltam az egyetlen külföldi, ami elég izgalmassá tette a dolgot. Nem ez volt életem legjobb minőségű hostele, de a társaságot tekintve mégsem panaszkodhatok. Új barátomról elég hamar kiderült, hogy a világon semmi dolga nincs aznap, így együtt reggeliztünk meg egy nagyon olcsó, de annál jobb helyen, majd megcéloztuk az agyaghadsereget.

A jó ötezer forintos belépő elég rosszul érintette a már egyébként is kereteit feszegető költségvetést, a külföldi diákigazolványt ugyanis nem akarták elfogadni, de azért megérte bemenni. Tudtam, hogy mekkora az a csarnok ahol a katonák zöme van, de az nem látszik a mindenki által jól ismert fotókon, hogy a turistákkal telezsúfolt épületnek csupán az elején vannak a híres szobrok, míg a háromnegyede alapvetően üres, illetve feltárás alatt áll. Az alapos seregszemle úgy néz itt ki, hogy nem túl közelről lehet nem túl alaposan megszemlélni a mély árkokban lévő terrakotta harcosok egy részét, amennyiben az ember odajut a korláthoz, vagy elég magas ahhoz, hogy átlásson a kínaiak fölött, ami csak elsőre hangzik könnyűnek, mert annyian vannak, hogy azt még az oroszok is megirigyelnék.

Van viszont néhány üveg mögé kiállított, jó állapotban lévő figura, angol nyelvű leírással is, tehát minden tömeg ellenére van mit megnézni mielőtt az ember az ingyenes buszjárattal átmenne magához a sírhoz, ami tulajdonképpen egy nagyobb domb, melybe bemenni ugyan nem lehet, de a körülötte lévő parkban van még pár ásatási helyszín, és néhány újabb agyag figura, amit tehát érdemes felkeresni. Elméletileg a domb tetejére se lehetne felmászni, minket azonban nem tudott megállítani a kissé foghíjas kerítés és nemsokára csúcson porladozó romos teraszon találtuk magunkat. Innen szintén jobb napokat látott lépcsősor vezetett le a domb lábához, a főbejárathoz, ahol a ruhánkon letört ágakkal gazdagon díszítve csörtettünk ki a sövényből a meglepődött bámészkodók körébe. A lépcsőn közben még láttunk sok próbafúrást is, melyekbe először csak köveket dobáltunk és ámuldoztunk a mélységén, majd később egy csapat munkással is összefutottunk, akik a fúrások között fafaragással múlatták az időt, így beszélgettünk is velük egy kicsit, a tilosban járást még élvezetesebbé téve.

Fákkal ültették be az első kínai császár, Qin Shi Huang
sírdomjának lezárt tetejét.

Mivel a temetkezési hely a városon kívül van, vissza is kellett oda jutni, és ezzel nem csak mi voltunk így. Az utolsó buszok viszont elvben hatkor indultak volna, amit a kígyózó sorok mellett elég lehetetlennek tűnt kivitelezni. A sorban viszont ezúttal is összeismerkedtünk néhány távolról érkezett kínaival és hamarosan már együtt ettük az útszéli árusoktól vett, számomra tök ismeretlen, de annál finomabb édes gyümölcsöket, habár ekkorra már elég rendesen tele voltam a rohasztott tofuval és a palacsintatésztához hasonló répás masszából kisütött pogácsa nagyságú kajával. Az utolsó buszok egyikére majdnem szó szerint fel kellett, hogy verekedjük magunkat, de végül sikerült a lehetetlen.

 

Egy kellemes kis alvást követően a városba érve a muszlim utcában vacsoráztunk meg helyi kajákból, majd elmentünk az addigra már bezárt városfalhoz. A belváros egyébként tipikusan kínai, hihetetlenül fényes és nyüzsgő, ami nekem továbbra is nagyon tetszik, főleg Ulánbátor unalma után. Itt végre meleg volt, és zajlott az élet, de mégis lehetett csendes parkokat is találni, melyek közül ezúttal is megfordultam párban.

Bicikliző pár Xi'an városfalának tetején.

Másnap dél után keltem fel, mert előző éjjel még bulizás és hosszas kártyázás ment a hostelben, többek között a recepció melletti sátorban lakó három süketnéma lánnyal. Tőlük ugyan nem lett jobb a kiejtésem, de azért volt olyan jó a társaság, hogy megérje ébren maradni. A második napra kirándulást terveztem, de ez már csak a késői kelés miatt sem jött össze, nem beszélve azokról a hírekről, hogy nem jár busz a hegyekbe, és hó is van, ezért lezárták az egészet. A lényeg az, hogy az áhított kirándulás és a tekercsképekről ismert kínai táj bejárása megint elmaradt. 

Elmentem viszont helyette a városfalra, ahol a diákom ugyan még jó lett volna, amennyiben azt válaszolom a kérdésre, hogy nem mesterképzésre járok, így ugyanis megint a teljes árú jegyre kellett befektetnem. Ez is jó döntés volt viszont, mert egész napos programnak bizonyult a világ leghosszabb városfalának körbejárása, amely olyan széles, hogy bringát lehet rajta bérelni, így tandembiciklizni nem mindig tudó párok teszik izgalmassá a sétát. Sötétedés, és a fal zárása után visszamentem a belvárosba vacsorázni, ahol újra sikerült elég jót ennem, és élveznem a forgatagot, majd az előzőhöz képest nyugodt éjszaka következett.

Utcai szakács a kínai Xi'an városában.

Reggel viszonylag korán sikerült elindulnom a helyi múzeumba, ami ugyan be volt zárva, de ha már ott voltam körülnéztem a környékén, és ez ezúttal sem okozott csalódást. Gyalog bejárni a várost sokkal jobb, mint metróval kötni össze a frekventált helyeket, mert mindig lehet valami érdekeset találni, és még a térkép is hamarabb összeáll az ember fejében. Ezúttal egy hatalmas pagoda sejlett fel először, majd előtte egy több száz méter hosszú szökőkút tűnt fel, melyet park vett körül. Csak később jöttem rá, hogy ez az útikönyvek által oly gyakran emlegetett, híres Nagy Vadliba Pagoda. Itt ettem meg egy padon nejlonzacskóból a tésztát, amit egy utcai árus készített helyben, és amivel egész napra jól is laktam, mindezt pedig durván háromszáz forintból. Az aznapi tervre a már megszokottakhoz hasonlóan ezúttal sem jutott elég idő, de így is sok szépet láttam, és boldogan mentem vissza a hostelbe a hátizsákomért.
 

A Pekingbe vezető úton szintén nem a legjobb jegyet szereztem meg magamnak, ezért egy négy generációs család közepén kellett végigülnöm az éjszakát, melynek tagjai közül kettő még nem tudott beszélni, ellenben olyan mászkálást rendeztek rajtam keresztül mint nyolc másik. Éppen azon gondolkoztam, hogy melyiküket fojtsam meg legelőször, amikor elkezdődött a kínaiak között egyetlen fehérként az elmaradhatatlan beszélgetés. Rövidesen egy angolul tudó csajjal maradtam, mert mindenki leült aludni, és majdnem világosodásig dumáltunk.

Amikor elbúcsúztunk egymástól a metrón lezárult az utazás érdekes szakasza, mert én is csak átmentem egy másik pályaudvarra, ahol felszálltam arra a vonatra, amin most is ülök a mongol határon. Másfél napos utazás közepén járok éppen, melegből a hidegbe, de élményekkel és másfél kiló kínai datolyával gazdagodva. Remélem, hogy idén még bele fog férni egy másik kínai kör, bár efelől sajnos vannak kétségeim, mind az időt, mind pedig az anyagiakat tekintve. Ettől függetlenül viszont Mongólia után meg fogunk próbálni Kínába is elutazni egy rövid időre.

 

A pekingi olimpia futurisztikus kilátója.

 

A pekingi olimpia főútja és az újraértelmezett pagoda.



Fiatal pár tavi sétája a 2008-as pekingi olimia parkjában.

 

A pekingi metró őre.



Modern munkásszobor a pekingi olimpia egyik helyszíén.



Selfieparadicsom - Tiltott Város, Peking.



Ha csak néhány órára kell a szoba - Peking, Kína.




 

 

Nyüzsgő muszlim utca Xi'an belvárosában.



Forgalmas étterem Xi'an egyik eldugott utcájában.



Az agyaghadsereg, ahogy sokan ismerik.

Az agyaghadsereg legnagyobb csarnoka, ahogy kevesen ismerik.



Az agyaghadsereg, ahogy kevesen ismerik.



Kínai utitársam vesz tofut egy árustól az agyaghadsereg mellett.



Rendőrsorfal tereli a tömeget az utcai árusok között
 a tömött muszlim utcán - Xi'an, Kína.

Nyárson sült birkahúst árulnak Xi'an muszlim utcján.

Romos lépcső vezet az első kínai császár,
Qin Shi Huang sírdomjának lezárt tetejére.

Az első kínai császár, Qin Shi Huang sírdomjának
ködbe vesző látképe.



Nyüzsgő muszlim utca Xi'an belvárosában.

Utcai árusok Xi'an belvárosában.

Xi'an városfalának egyik kapuja.



Xi'an városfala.



Xi'an látképe a városfalról.



Xi'an városfala.



Xi'an látképe a városfalról.

Xi'an erdeti városfalának egy fennmaradt darabja.

Xi'an látképe a városfalról.

Thai chi gyakorlója Xi'an városfala alatt.

Guangrensi buddhista kolostor Xi'an városfalának tövében.



Harang- és dobtorony Xi'an központjában.



Utcai árus - Xi'an, Kína.

Képek a kínai Xi'an egyik utcai árusának standján.

Xi'an városának egyik kis boltjában készülő festmény.



Nagy Vadliba Pagoda és a vízesés - Xi'an, Kína.

Híres kínaiak szobra teszi látványossá a xi'an-i Nagy Vadliba
Pagoda körül elterülő park egy kis részét.

Idős zenészekből verbuválódott zenekar játszik
 Xi'an egyik parkjában.

Egy közpark téli képe - Xi'an, Kína.

Utcai árus portékája - Xi'an, Kína.

Pagoda a xi'an-i Nagy Vadliba Pagoda körül elterülő parkban.

Édes, rizses utai kaja Xi'an egyik árusánál.

 

Kínai kalligráfiát szakértő turisták a Nagy Vadliba
Pagoda mellett - Kína, Xi'an.