Vonatozás Kínába és az első pekingi délután

Mongólia. Egy vonaton utazok, valahol a semmiben. Az időnként feltűnő jakokat néha tevék váltják, és a  távolban egy-egy domb is kivehető. Aztán lassan ez is mögöttünk marad és végaláthatatlan, sárgásbarna félsivatag kezdi uralni a tájat. Órákig lehet így utazni, több száz kilométeren át, mindenfél változás nélkül. A sínek mellett szemét, távolabb alacsony kerítés, azon túl villanypóznák sora húzodik.

Egy egész éjszakás pakolás és felkészülés után reggel hatkor találkoztunk a suli előtt Asiaval és a taxival. Az útbaejtett, 24 órás bank persze zárva volt, így nem tudtam pénzt váltani, így korán kiértünk, és még vártunk is egy keveset a pályaudvaron. A vonat végül 10 perc késéssel, 7:40-kor indult el. A szerelvény kíanai részén lévö kupé kicsi, de kényelmes és még meleg is. A falon 4 keskeny ágy, egymás felett 2-2. Alattuk, és a plafon alatt, a folyosó fölé benyúló kis tárolóhely van a csomagoknak. A takaró és párna mellé nemsokára huzatokat és lepedőt is kapunk, amit azonban senki sem használ. Alattunk egy svéd-ausztrál házaspár alszik. A vagonokat szénnel fütik, a wc tiszta, és egy nagy tartályból lehet forró vizet venni a teáhaz, vagy a vonatozás slágeréhez, az instant tésztás leveshez.

A vonathoz büfékocsi tartozik, ahol durván 7 fős társaság iszik már délután egy óra felé. Hamarosan minket is meginvitálnak, és hatalmas lelkesedéssel töltögetik a Dzsingisz vodkát. Páran, főleg a mongolok elég hamar elfáradnak tőe, ami okoz némi problémát a személyzetnek, ezért végül mindenki hazamegy a kupéjába; később majd folytatjuk.

A folytatás végül ugyan elmaradt, de este 7 óra felé elértük a határt. Mongol részről talán még két órába se tellett, hogy átjussunk, de Kínában már többet álltunk, mert itt kereket kellett cserélni a különböző nyomtáv miatt. Az egész vonatot betolták egy hatalmas hangárba, a kocsikat szétkapcsolták, majd felemelték és új kereket raktak alájuk. Mindez leírva gyors, de valójában durván 4 órát vett igénybe.

A kerékcsere és hosszas ide-oda rángatás után végre begurultunk az állomásra, ahonnan addigra eltűntek a vonatunkat addig őrző rendőrök. Ezúttal csak a vasútról leszálló ellenőrök álltak a kocsijuk ajtaja mellett a csillagos éjszakában. A peron mellett hosszú, sötétzöld szerelvény, mellette éles, fehér fényű lámpák, és kínai zene. Látványos fogadtatásban volt részünk.

A reggel Kínában ért, napsütéssel és a távolban szürke sziluettként kirajzolódó hegyekkel. Az előtérben falvak, kisvárosok, és üres de kíváló minőségű utak. Néhol egy-egy, a tájból kitüremkedő gyárkémény, és gondosan művelt földek.

Később beértünk a meredeken emelkedő, sziklás hegyek közé. A völgyben folyó, néha egy-egy duzzasztó gát, és újabb földek, minden megművelhető lapos területen. Két ilyen kis művelt szigetecske között sok méteres szintkülönbség.

Pekingbe délutén 2 után érkeztünk meg, ahol a központi pályaudvaron nem sikertelenül próbáltunk meg visszajegyet venni. A következő megállónk tehát Asia hostelje volt, a Tiananmen térhez közel, a belváros szívében. Miután ő bejelentkezett, én elmentem pénzt váltani majd helyi sim kártyát szerezni. A boltba érve egy aranyos lény segített angolul, akinek valójában csak a bátyja dolgozott az üzletben. Amíg őt vártuk beszélgettünk egy kicsit, aztán kínai telefonszámmal, és internettel boldogan felszerelkezve kezdtem bebarangolni a környék hagyományos utcáit és a teret. Mindenhol rendőrök állnak vigyázzban, az utakat kerítés választja el a járdától, a Tiananmen térre és a metróba pedig csak átvilagítás után lehet bejutni. Van egy hangulata az egésznek. Napos, meleg, vidám idő volt ma, segítőkész, angolul tudó emberekkel. Mindenki arra készített fel, hogy itt senki sem beszél idegen nyelveket, de ez eddig nem tűnik igaznak, a városban legalábbis könnyen lehet ilyet találni.

 

A téren leszólított két lány. Itt szeretnek angolul gyakorolni, és néha lehúzni az embert némi pénzzel. Ezek közül az egyik az utóbbira volt jó példa, míg a másikuk csak szerényen asszisztál.

- Menjünk, igyunk valamit, de hívj meg minket.

- Oké, menjünk, de te fizeted a sajátodat.

- Osszuk legalább kétfelé a hármunk számláját!

- Miért, csak a baratnőd fog inni?

Végül elmentem velük, legyünk őrültek. Egy aránylag jó és drága helyre vittek, de egyszer kibírható volt, és tudtam mire vállakozok. Az itteni 0 fok körüli időben ők eléggé fáztak, de az étterem egyetlen asztallal berendezett kis szobácskájában 32 fokra volt állítva a légkondi, és gyanús, hogy azert nem még melegebbre, mert ez volt a maximum. Állítólag ez is jelezte, hogy jó helyen vagyunk. A nem rámenős, félénk csajszi egyből kifizette korábban megrendelt kávéjat, és én is a kólát. Ezek után nem meglepő módona pofátlanabb kitalálta, hogy cserélüunk, igyam én a kávéját.

Már csak az kéne, idd csak meg, utálom a kávét, fieztni meg pláne nem fogom... A következő ötlet az volt, hogy együnk valamit. Nem ettünk. Aztán jött, hogy most találkoztunk, igyunk bort, mert ilyenkor azt kell. Szó nem lehet róla! Nem vagyok nem ment el az eszem, tegnap olvastam az útikönyvben, hogy a bor Kínában méragdrága, nem fogod velem kifizettetni a száz dolláros számlát... végül némi beszélgetés után több esélyt nem adva neki, és egy éppen jókor kapott sms-t kihasználva közöltem, hogy mennem kell, és otthagytam őket.

 

Visszafelé egy srác csapódott mellém, de viszonylag könnyen sikerült lerázni, és a tiltott város előtt is csak egy család akart velem fényképezkedni.

A tér sarkán aztán véletlenül találkoztam Asiaval, akinek áar perccel korábban küldtem sms-t, hogy mi van vele. Együtt ettünk valami azonosíthatatlan kaját, majd egy órát vártunk egy barátnőjére, aki végül előkerült a metróból, és akivel végül a hostelhez közeli helyre ültünk be.

Láttatok már kínai filmet? Na ez pont olyan, régies stílusú étterem volt. Fa lépcső vezetett a pult felett lévő fa emeletre, ahonnan a földszintre lehet lenézni. Nagyon hangulatos volt ez is, melyhez a pincér régi divatot követő ruhája járult hozzá, na meg egy kicsit a hátsó ajtó, ami egy kis udvarra nyílt, amin átkelve egy másik épületbe lehetett eljutni, a wc-re. Tele voltam így semmit nem ettem, csak Asia barátnőjének a kajájába kóstoltam bele egy kicsit, de a végén közösen rendeltünk egy kínai italt, aminek a nevát nem tudom leirni, de az biztos, hogy erősebb volt, mint a vodka. Talán baijou lehetett.

Később találkoztam a lánnyal a couchsurfingről, akinél most is vagyok. Kicsi, de szép lakásban lakik, és hála a külföldi barátjának tökéletesen beszél angolul, és tényleg nagyon kedves.

A netezésre korábban kitalált módszerem sajnos nem működik teljesen, de tudok blogot írni, és ma gmailt is tudtam nézni, habár facebook az nincsen.

A helyi számom, amin szükség esetén elérhető vagyok +86 13141173398.

Holnap a tiltott várost fogjuk megnézni, és megpróbálunk vonatjegyet is szerezni valahogy.

Mindent osszevetve ma egy tökéletes napon vagyok túl, igazából nem tudnék bármi rosszat vagy negatív élményt említeni a kínai hátizsákos utazás legelső napjával kapcsolatban. A Tiananmen téri lányok kicsit érdekesek voltak, de mivel fel voltam készülve rá, nem ért nagy meglepetés, azonban nekik köszönhetően a blogra egy újabb érdekes élményt tudtam leírni..