A magyarok már a szórakoztatóiparba is bevették magukat. Legalábbis arra az egy alkalomra, melyben velünk forgatott az egyik mongol csatorna.
A magyar követség 56-os fogadásán viszont mi éreztük sokkal jobban magunkat, egy kis unicummal kísérve, de a héten közösen berendeztük a kezdetben elég ramaty állapotban lévő Nemzeti Múzeum egyik termét is.
Régóta nem írtam, pedig sokminden történt, beleértve érdekes, és kevésbé izgalmas dolgokat is. Le se tudtam őket jegyezni, annyira elfoglalt vagyok, de az érdekesebb, lényegi részt most bepótolom.
Móngóliában minden nap egy külön élmény, még akkor is ha semmi különös nem történik. Alapvetően zajlanak a hétköznapok, és túl messzire se szoktunk menni, de voltunk néhányszor egy kortárs mongol művészeti gallériában, egyszer a Tunga egyik ismerősével, aki nem mellesleg egy francia pap. Később elmentünk megnézni az ulánbátori Zana Bazar Szépművészeti Múzeumot is ahol volt ugyan diákjegy, nálunk viszont semmilyen igazolvány hozzá. A végén megalkudtunk abban, hogy ketten együtt megveszünk egy felnőtt jegyet, és akkor mindenki jól jár. Ilyenkor szeretem, hogy rugalmasak a mongolok.
Az egyetemen a mongol órák színvonala továbbra is a megszokott, és a gyakorlásnak szánt szövegeket még mindig kizárólag azok közül válogatják, amiket csak a legelvetemültebb, nyálas mesék gyűjteményében lehet fellelni, de még ott is csak nehezen. Ezek közös jellemzője, hogy a többnyire helyesírási hibával írt, angol nevű szereplők történetei már az első sortól kezdve meglehetősen gyanúsak, és érezni lehet, hogy a végén valami nagyon csöpögős csattanó lesz, de amikor az ember tényleg elér az utolsó sorhoz, akkor az minden várakozást alul tud múlni, és a főhősök rendszerint egymást átölelve sírnak... Már többször is gondoltam rá, hogy kiugorjak az ablakon, főleg akkor, amikor még be is kell számolni a történetről, de kezdetben inkább elmondtam két mondatban, majd később ráálltam, hogy kissé kiszínezve, túldramatizálva adjam elő, a koreai lányok hatalmas örömére, akik úgy próbálják visszafolytani a hangos nevetést, hogy olyan hangot közben adnak ki, mint a vízforraló, közvetlenül felrobbanás előtt.
 |
| A ulánbátori Mongol Nemzeti Múzeumban rendezett fotókiállítás, a magyar-mongol diplomáciai kapcsolatok 65. évfordulója alkalmából. |
A múlt héten viszont nem volt alkalmam ezt hallgatni, ahogy nekik sem engem, ugyanis túl sokat nem tartózkodtam az osztályteremben. Megjött ugyanis egy tanárunk az ELTE-ről, akivel egyrészt sikerült végigjárni néhány éttermet, másrészt pedig munka is akadt bőven.
Szerdán a Mongol Nemzeti Múzeumban kellett berendezni a két ország közötti diplomáciai kapcsolat felvételének 65. évfordulója alkalmából megrendezett fotókiállítást, ami nem kevés fáradtsággal járt. Azt hiszem, hogy megcsináltuk a múzeumban az ötéves karbantartást, és nagytakarítást, mert még a villanyszerelőt is nekünk kellett kihívni, hogy a másnapi megnyitón lámpáknak ne csak a harmada égjen. Jelenleg még november ötödikéig mi is ott virítunk Tungával a csoportképen, amivel a kiállítást reklámozzák a múzeum homlokzatán.
Csütörtök reggel a nagykövetség megnyitotta a tárlatot, este pedig fogadást adtak a forradalom emlékére. Némi segítséggel Tunga is kapott rá meghívót, így az alkalomhoz illő ruha és cipő beszerzése után együtt mentünk el, hogy megismerkedjünk az itteni magyar kirendeltségen dolgozókkal, és együnk hihetetlenül finom magyar húsokat, és japán sushit, Unicummal kísérve.
Pénteken felhívtam a tanáromat, hogy kihagyom a kínai vizsgát, mert azon túl, hogy egy betűt nem tanultam rá, be se tudok menni az egyetemre. Részt vettem viszont egy konferencián, ahol röviden, és feltehetően nem is a legszebben, de annál büszkébben fel is szólaltam, és arról a kutatási tervről beszéltem, amit lassan kezdek megvalósítani, mert kezd közeledni a határidő. A nyáron gyűjtött népdalos anyagot próbálom feldolgozni két héten belül, amihez jelenleg mongolul olvasok, mely a nyelvtudásom minden fejlődése ellenére sem megy még elég gyorsan.
 |
| Koreai étterem terített asztala - Ulánbátor |
Mindeközben otthon áll a mocsok, mert semmi időnk nincs a takarításra, és főzni is csak egyszerűbbeket szoktunk, amikor nem étterembe megyünk. Felfedeztünk egy elég jó japán éttermet, és a követséggel azonos épületben lévő puccos, de megfizethető koreai étteremben is vacsoráztam egyszer a héten, ahol a négyszemélyes vacsora betöltötte a hat személyes asztalt, melynek közepén, szén fölött sütötte a pincér a friss húsokat, ami több, mint elégnek bizonyult mindannyiunk számára.
A forgatással kezdődő hetet a kollégiumban zártuk, ahol hárman kiültünk a folyosóra és elkezdtünk iszogatni. Szerencsére volt pár meglepően szociális koreai, akikkel a végére egy olyan jó bulit sikerült összehozni, hogy már meg is van a terv a jövő heti folytatásra, a helloween jegyében, melyre minden bizonnyal igazi télben fog sor kerülni, mivel már nappal is fagy van, így a tegnap leszakadt hó nem nagyon fog elolvadni mostanában. Ez egyébként külön vicces, mert senki sem takarítja, így mindenki nagyon lassan megy, és sokkal kevesebb autót látni az utcákon, de az egyetemről is mindenki késik, pedig akár korcsolyával is kényelmesen oda lehetne jutni.
A bekezdés elején említett forgatásra egyébként még hétfőn került sor, amikor kimentünk a város szélére és egy rövid kis műsorhoz vettek fel egy jelenetet, amelyben éppen kutyák elől kellett szaladni. Kíváncsian várom a bemutatót.
