Dániában se stoppolok még egyszer... II. rész

A svédországi stoppos szívás után Dániában se volt tőúl sok szerencsénk, de a végén csak odaértünk Ritához. Éjjel kettőkor... Régen látott húgocskámmal és persze Tungával rögtön ki is haszanáltuk az alkalmat egy magas hozamú kukázásra.

 

Ha nem olvastad volna az előzményeket, ezt a korábbi bejegyzésben ide kattintva pótolhatod!

 

Irány Vejle, újra stoppolunk



Helyi hippi Vejlében

Egy nap városnézés, és beszélgetés után azzal a boldog tudattal végtunk neki a Dániába vezető 260 kilométeres útnak, hogy könnyebb lesz, mint a stockholmi stoppolás. A svéd sráccal egyeztetve vettünk egy olcsó buszjegyet, és lementünk Malmö déli részére, ahol bő két órás szenvedés után végül egy iraki taxis mentett ki minket az országból, aki látta, hogy már két órával ezelőtt is ugyanott ácsorogtunk, és végül megsajnált. Vele jutottunk végül át a Malmöt Koppenhágával összekötő csaknem 8 kilométeres Øresund hídon.

Másodszorra keltem át a tekintélyt parancsoló építményen, és a koppenhágai reptér mellett ezúttal is szerencsénk volt az autópálya felhajtóján. Negyed óra alatt akadt valaki az első fél órás útra, ami egy forgalmas benzinkúton ért véget. Itt még mindig jó sebességgel, 20 perc alatt találtunk fuvart, ez azonban egy olyan helyre vitt minket ahol az aznapi szerencseadagunk ki is merült. Két stoppos is volt már ott rajtunk kívül, ami ezen a heyen nem volt sokkal kevesebb, mint az elhaladó autók száma. Mindenki mosolygott, de megállni senki se akart, bár mi még mindig jobb helyzetben voltunk, mint az a hazafelé tartó német hippi pár, akikkel később találkoztunk a benzinkút mellett, a maguk sokkal hosszabb útjával. Jó három óra után valaki egy kicsit tovább vitt, egy olyan helyre, ahol szintén nem volt semmi forgalom, de itt legalább hamar felvett valaki, újabb 20 kilométer erejéig. A következő üres csomópontban egy órát álltunk egy másik stoppossal mire mindhármunkat felvették.

Vejlei vakáció



Kukactorta a vejlei tudományos múzeum rovarok
fogyasztását bemutató kiállításán

Este 10 órakor értünk a következő hídhoz. Lassan sötétedett, és egy másik német stoppos is elég reménytelenül bóklászott mellettünk, ezért viszonylag hamar a Korsør vasútállomását jelző tábla útmutatását kezdtük követni, és kikötöttünk egy kihalt, apró állomáson. Csodával határos módon sikerült felhívunk Ritát, a húgomat, aki Vejlében lakik, és megbeszélni vele, hogy jussunk át vonattal a híd túlfelére, és értünk jön kocsival. 120 km volt még hátra a 260-ból,  na meg az autóval megfizethetetlen árú híd a két sziget között. 8500 forint volt kettőnknek túljutni ezen a szakaszon, de utána nem kellett sokat várni Ritára, akivel a sötétséget kihasználva gyorsan el is mentünk kukázni. Dánia drágább, mint Svédország, de ha a boltok melletti szelektív kukából gyűjt valaki többnyire friss kaját, akkor elég jól meg lehet úszni. Az előző kukázós túrám után most némi virslit, kenyeret, salátát, barackot és koktélrákot szedtünk össze egy vadiúj biciklis kosárba.

Stockholm és Lund után itt végre két teljes napot maradhattunk, és kicsit összeszedtük magunkat, köszönhetően részben a másnapi esőnek, amiben túl sok dolgot nem tudtunk csinálni a bezárt múzeumok mellett. Rövid séta a városban, pár fénykép, este közös vacsi, majd irány az ágy. Másnap Rita szabadnapos volt, és az eső sem esett, úgyhogy megnéztünk pár ingyenes múzeumot. A tudományos érdekes volt, de nem győzött meg a bogarak megevéséről, se dánul, se angolul.

Utolsó este végre megnéztük a két hónapja letöltött Sual fiát, egyeztettünk egy telekocsis sofőrrel, és boldogan odaatuk Ritának a svéd farmról hozott, kézzel festett teáskannánkat. Egyszer majd hazajut Budapestre, de mi már nem szerettük volna tovább utaztatni. Másnap blablacar-os telekocsival indultunk el Németországba, és arra a farmra, ahol most is önkéntesek vagyunk egy ausztrál párral együtt, egy amerikai nyugdíjjasnál. A következő sztori erről fog szólni.

Előrelátás. Esernyők díszítenek
egy vejlei sétálóutcát