A következő címkéjű bejegyzések mutatása: látnivalók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: látnivalók. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 13., vasárnap

A három hetes isztambuli átszállás első fejezete: perverz görögög, és napi nyolc whiskey


Hogyan lehet egy átszállást jól kihasználni? Ha három hétig tart. Így kezdődött, és a végére könnyen alkoholba fulladhat a törökországi utazás, úton Mongóliába.


Kirakatot rendező árus az Isztambuli bazárban
Kirakatot rendező árus az Isztambuli bazárban
Néhány napja úgy kerültem Törökországba, hogy egy rövid magyarországi karácsonyi látogatás után Ulánbátorba menet három hetesre nyúlt az isztambuli átszállás. Ha már ide kell jönnöm, hogy átszálljak, és még időm is van, nem fogok rögtön továbbmen… Utazok!Mivel az első két nap végig szakadt az eső, túl sok érdekeset nem lehetett csinálni a városban. Megnéztem ugyan a fedett bazárt, ami hangulatos volt, és még az utcára is kimentem, de hamar beláttam, hogy a vízálló kabát fogalmának megalkotásakor a feltaláló nem feltétlenül arra gondolt, hogy a kérdéses ruhadarab vízben állva sem ázik át.



Élet a bazárban - Isztanbul
Élet a bazárban - Isztanbul
Az esőnél is súlyosabb akadályt jelentett viszont az a 24 kilós bőrönd, amit Mongóliába költözve magammal kellett cipelnem, és aminek Törökországban nem akartam országjáró túrát szervezni. Ha választanom kellene, inkább egy gyapjas orrszarvút vinnék magammal, de mivel az meg már kihalt, maradt annak a lehetősége, hogy valahova lepasszolom a bőröndöt.

Több szálat is megmozgatva (köszi Sára), végül a Couchsurfingen sikerült találni valakit, aki megbízhatónak tűnt, és kellő referenciákkal rendelkezett mint csomagmegőrző. Szépen keresztül is tömegközlekedtem a városon, hogy odaadjam neki, illetve a lányának a bőröndöt, akivel utána még egy bő órát dumáltunk. Az elég hamar kiderült, hogy nem egy konzervatív iszlamista családról van szó, amit a 15 éves lány orrpiercingje is ékesen bizonyított, de a karácsonyfa is nem várt meglepetés volt a szoba sarkában. Sezinen kívül a többiek csak elég keveset beszéltek angolul, ő viszont elég vagány csajnak tűnt, és dőlt belőle a szó. Feltehetőleg fogok még velük találkozni, ameddig itt vagyok.


A Trója c. film falova, a törökországi Canakkale városában
A Trója c. film falova, a törökországi Canakkale városában
Az isztambuli nap után a még mindig kitartó eső elől menekülve busszal jöttem az egykori Trójához közel lévő, Canakkale városába, ahol este még megnéztem a filmben szereplő falovat, majd kihasználva azt, hogy én vagyok az egyetlen vendég a hostelszobában, megvacsiztam és jól bewhiskeyztem az ágyon.

Nem arról van szó, hogy nem nem finom a török kaja, csak attól félek, hogy összefosom magamat, ami semmilyen körülmények között nem előnyös, de az ókori romok között modern fényképezőkkel mászkáló japán turistacsoportok gyűrűjében kifejezetten kínos tud lenni. Amennyiben alkoholista lennék, úgy páratlan kifogás lehetne, hogy csak gyomorfertőtlenítő a napi nyolcszori ivászat, meg a folyton magamnál hordott laposüveg. De sajnos nem szeretek inni… Így tehát a dolog olyan mint amikor régen a csoki előtt meg kellett enni a tökfőzeléket, azzal az apró különbséggel, hogy itt a csoki után még egy tökfőzelék jön.

Furcsán normális, ötlábú faló Trója romjai mellett
Furcsán normális, ötlábú faló Trója romjai mellett
Ma reggel kihasználva a száraz időjárást megnéztem a vadiúj trójai múzeumot, meg mellette a város romjait, ami elég érdekes volt, azonban meglepően kicsi, de a változatosság kedvéért ott is van egy faló. Elméletileg a ló nem az eredeti darab másolata, de amennyiben mégis az lenne, úgy biztosra vehetnénk, hogy annak megépítésekor az ácsok már 10 éve nem láttak nőt a háború miatt, ami viszont meglehetősen perverzzé tette őket...

Trója romjai mellett nemrég nyílt meg a várost és környékét bemutató múzeum
Trója romjai mellett nemrég nyílt meg a várost és környékét bemutató múzeum

Trója romjai
Trója romjai

Trója romjai
Trója romjai



2018. augusztus 31., péntek

Kínai, szent, hegy, mászás...

A következő kétéves terv első szakaszának megvalósítási stádiumába lépve sikerült újra visszatérnem Kínába, ezúttel egy fél évre szóló tanulmányi ösztöndíj keretében, amit viszont megtoldottam egy kis utazással, hogy akklimatizálódjak, és utazzak egy kicsit.


Kína
Régen nem írtam már blogot, pedig korábban is lett volna még miről, most viszont olyan intenzív lett a kínai kaland kezdete, hogy vétek lenne nem leírni. Úgy átlag a negyedét, hogy ne unjatok rá a részletekre.

Napkelte a Taishan hegy tetejéről
Napkelte a Taishan hegy tetejéről
Pekingben 22-én reggel szálltam le bő fél napos repülés után, amiből kb. két órát sikerült is alvással tölteni. A nap kb. azzal ment el, hogy pénzt kellett váltanom, meg szereznem egy kártyát a telefonba, de egyik sem ment olyan egyszerűen. Mindenhez útlevél kell, és annyi papír, hogy ha meggyújtanám az Antarktiszon, akkor egész Afrikában sósvízben főtt fókákkal lehetne megoldani a következő évszázad éhínségeit.
Este találkoztam egy mongol ismerőssel, akivel elég jót kajáltunk, segített az összes helyi alkalmazást felrakni a telefonomra, aztán elmentünk egy tök üres bárba, ahol még pont sikerült elcsípni a salsa óra végét, így volt mit néznünk, mielőtt teljesen kiürült a hely.

Éjszakai életkép a Taishan hegyre vezetőő úton.
Éjszakai életkép a Taishan hegyre vezető úton
Az utazás akkor kezdett el érdekesebbé válni, amikor másnap Taishan felé a vonaton összefutottam egy belső-mongol csajszival, aki ugyan egy szót se tudott mongolul, de azért jól el lehetett vele beszélgetni. Brutálisan gyorsan jön vissza a nyáron elfelejtett kínaim. Este egy kínai kislánnyal (értsd 150 centi, amenyiben pont egy úthenger üti el a zebrán) sikerült folytatnom a nyelv gyakorlását, akire csak ráköszöntem a hostel folyosóján, de utána annyira megnézett, hogy vissza kellett mennem hozzá beszélgetni, és még vacsizni is elhívtam, ha már eredetileg is oda indultam. A kajálásba becsatlakozott egy barátnője is, akit hat éves koriág valószínűleg csak hideg zsíroldón tartotak, ugyanis egy szó nem jött ki a torkán.

A hegy
Reggeli fotózkodás a hegytetőn
Reggeli fotózkodás a hegytetőn
A kislánnyal viszont sikerült annyira összebarátkozni, hogy éjjel együtt másztunk hegyet, összesen három kínai, meg egy ausztrál társaságában. Amikor megterveztem az utazást, csak nagyon sietősen néztem meg, hogy hova is fogok menni, így sok tervem nem volt. Azt tudtam, hogy sokan a hegyen alszanak, hogy onnan nézzék meg a napfelkeltét, de arról sehol nem írtak, hogy éjjel van a csúcsforgalom, hogy hajnalra mindenki a csúcson legyen.
A kb. 1300 méteres szintemelkedést magába foglaló túrát durván öt óra alatt lehetett megtenni Kínai egyik legfontosabb szakrális hegyének a csúcsára. Az út szinte csak lépcsőkből áll, a végén nagyon kicsi, de a biztos legurulást biztosítandó kifelé lejtő fokokkal, az amúgy is közel függőleges hegyen. Az út mellett mindenhol innivalót árultak, amit kézben visznek fel a lépcsőkön, vannak éttermek, szállodák, és nyilvános wc is akad, egyszóval baromira kiépült az egész. Ha majd egyszer Kínában fogok dolgozni, akkor figyelmeztetnem kell magamat, hogy ne hordárnak menjek el kólát cipelni a hegyre...

Mászás
A hegy teteje felé egyre több helyen lehet hosszú katonai kabátot is bérelni, aminek a lehetőségét mi a tetőig nem vettük igénybe, ott viszont úgy fújt a szél, hogy beruháztunk rá 1200 forintot. Sokan ezekben a kabátokban aludtak a lépcsőkön, végig az út mellett, a legtetején meg már mindenki ezeket viselte, így a napkeltét már tulajdonképpen a kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy elég vegyes képet alkotó kontingense szelfizte végig.
Amíg a napkelte után levonult a hegyről az összes turistacsorda mi aludtunk pár órát egy szélvédettebb helyen, ami a hegycsúcs sajátos divatját uraló kabát nélkül valószínűleg fagyhalálhoz vezetett volna.

Szent...
Ki(nem)látás a Taishan hegy tetejéről a városra
Ki(nem)látás a Taishan hegy tetejéről a városra
...ségelés, amikor már marhára elfárad az ember, végre felér, de még le is kellene jutni valahogy...)
A hegyről lefelé menet csak az út feléig mentünk el, onnan inkább lementünk busszal, mert addigra az emberek többségével szolidaritást vállalva már nem nagyon bírtunk járni. Dél körülre értünk haza, és elég hamar beájultunk az ágyba. Másnap délelőtt vicces volt a félig halott embereket nézni, akik támolyogva érkeztek vissza a szállásra. Eddigre már asszem volt némi megértés az arcunkra írva.


Füstölő gyújtása a kínai Taishan hegyen
Füstölő gyújtása a kínai Taishan hegyen

Üdítőt cipelő hordárok, útban a Taishan hegyre vezető lépcsőkön. Egyre feljebb érve, egyre drágább minden.
Üdítőt cipelő hordárok, útban a Taishan hegyre vezető lépcsőkön.
Egyre feljebb érve, egyre drágább minden.
A napkeltére várók tömege, a Taishan hegy tetején.
A napkeltére várók tömege,
a Taishan hegy tetején
Vízesés a Taishan hegyre vezető lépcsők mellett
Vízesés a Taishan hegyre vezető
lépcsők mellett

2013. december 21., szombat

Sztriptíz bár és Dzsingisz szobor mongol módra / Striptease bar and Genghis statue in Mongolia

Karácsonyfa az egyetemen, a szokásos pénz-
ekkel díszítve.
Christmas tree in the university with decorated
by the common notes.
Az előző bejegyzésben még csak építés alatt lévő karácsonyfák mostanra teljes pompájukban díszítik a várost, sok más társukkal együtt, és a bárokban is néha kék mikulásruhás pincéreknők szolgálnak fel. Ebben a kijelentésben naggyjából  ki is merül az, amit biztosra állíthatok, mert eléggé kimennek a fejemből a dolgok, vagy legalábbis összemosódnak.
Ami viszont egész biztos emlékezetes marad, az az, hogy pénteken elég hamar hazaértem Juliától, mivel éppen nem volt net, és nem tudtunk ócska cápás filmeket nézni, ő meg amúgy is elég kómás volt. Pont időben ahhoz, hogy 11 körül megérkezzünk a sztriptíz bárba. A belépő elviselhető volt, és a legnagyobb mongol pénz itt is 20 ezer, csak a magyarral ellentétben ez durván 2500 forintot ér, így az ember kicsit nyugodtabb szívvel pakolja az ölében vagy az asztalon táncoló lányok bugyijába, ami ezúttal egyben a teljes öltözéket is jelenti. A dolog akkor válik még izgalmasabbá, amikor három lánnyal vágódunk le az egyik rúddal szemben, ők pakolják a pénzt, és még nálam is jobban élvezik az egészet. A mongol nőket illetően egyébként itt is volt kissé vastagabb, nagy mellű, de abban egyetértettünk, hogy a vékonyak a jók, ráadásul az amerikai filmekkel ellentétben, itt nem érvényes a mindent a szemnek szabály.


A szombat este is az előzőhöz hasonlóan alakult, mert ezúttal is Juliával voltam, illetve a lengyel lányokkal egy karaoke buliban.


Asiával a vasútállomáson, végre megvettük a pekingi jegyeket.
In the train station with Asia, finally we bouth the tickets to
Beijing.
Vasárnap este Katáékhoz mentünk gulyáslevest enni, ahol egy mongol lány is velünk volt, aztán a hétvégi bulik végeztével megvettük Asiával a pekingi vonatjegyeket. A hét Kína tervezésével folytatódott, szóval Peking és Shanghai után, az utóbbitól durván 150 km-re lévő Hangzhou városában is van már szállásom, ha minden igaz. Még két helyre kell szállást találnom, amik kisebb városok, de remélhetőleg találok majd ott is valakit. Már amennyiben lesz időm minderre. Kezdem sajnálni, hogy hagytam magam meggyőzni, hogy csak szilveszter után induljunk. Na de mindegy, a lényeg az, hogy vonatjegy után vízumunk is lett szerdán.


Szokásos kép Juliával, Dzisngisz kán lovas szobra előtt.
Common picture with Julia in front of the equestrian
statue of Genghis Khan.
Csütörtökön lógtam a suliból, mert Juliát éppen meglátogatta két német ismerőse, és együtt elmentük Tereljbe, a nemzeti parkba, ahol a teknősös szikla van. Korábban már jártam erre, és már akkor se volt túl nagy a forgalom, de most aztán teljesen kihalt a nyáron annál népszerűbb üdülőhely. Mindezt az utazást, ezúttal -30 fokban ejtettük meg szóval túl sok időt nem töltöttünk a szabadban, inkább elmentünk egy rokonhoz ebédelni, aztán megcéloztuk Dzsingisz kán 40 méteres lovas szobrát Tsonjin Boldogban. Az öt éve épült szobor egy jövőbeli komplexum részét képezi és a világ legnagyobb lovas szobra is egyben, ami egy kilátó is egyben. Dzsingisz hasából kilépve a ló nyakán lehet végigsétálni a fején lévő kis kilátóhoz, ahonnan egyébként túl érdekes panoráma nem nyílik a pusztára. A szobor alatti épületben egész érdekes kiállítást rendeztek be különböző régészeti leletekből, de én a magam részéről nem mindig tudtam erre koncentrálni, mert a röhögőgörccsel küszködtem. Ennek az adott alapot, hogy a római ötöst következetesen Y-nal írták, aztán jött egy nő, aki elkezdett nekünk, négy fehérnek mongolul magyarázni egy térkép előtt. Nem sokkal később leesett, hogy tulajdonképpen angolul beszél, de, hogy mit, azt meg nem tudom mondani, mert egyikünk se értette, én meg még ki is mentem a teremből röhögni. Este családias hangulatú és létszámú couchsurfing meeting volt a megszokott program, aztán pénteken bementem egy tanárhoz, előadni neki valami házit mongolból, de fél óra várakozás után inkább hazamentem aludni egy órát a következő vizsga előtt. Lehetett volna akár kettő is, mert majdnem egy órát késett a tanár. Nem volt egy egyszerű nap, mert az első tanár ugyebár be se ment az egyetemre, a második meg nem volt túl segítőkész a vizsga során. Ezután nem sikerült találkoznom egy mongol barátommal se, akit utoljára hétfőn láttam, és a héten többször nem is fogom, bármennyire is szerettem volna. Elmentem viszont helyette a bevándorlásiba újabb hülyék közé, az utolsó papírért. Asia délelőtt öt dollárt fizetett a kilépő vízumért (diákoknak ingyenes a mongol vízum, csak éppen kilépéshez kell egyet venni, nem túl olcsón…), amiért én néhány órával később durván 35-öt adtam, de ez nem az első ilyen eset, így nincs min meglepődni.

A nap befejezése szerencsére jobb volt, mert ugyan kivétel nélkül mindenki beteg, beleértve engem is, de végül elmentünk az indiai étterembe vacsorázni, ahol Asia hívott, hogy menjünk át hozzá. Az este természetesen ivós játékba torkollott, számomra aránylag józanul, de miután a házigazdák vezetésével mindenki kidőlt, és elvonult aludni, én még reggel hatig beszélgettem valakivel, ami után szintén nincs miért csodálkozni azon, hogy délben a kanapén ébredtünk fel, a nappaliba.
Este szintén Asiához mentem, mert itt búcsúztunk el Juliától aki sajnos holnap kora reggel visszrepül Berlinbe. Asia, aki egyébként tud mongolul pizzát rendelt, mongolul, amit nem volt egyszerű kivitelezni, de végül megérkezett. Megkaptuk a számlát is, a következő instrukciókkal a futárnak: angol, mongolul nem beszél. Add oda a kaját, mutasd meg a számlát és kérd el a pénzt.

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Christmas trees were under construction when I wrote about them in the last post have a brilliant appearance now. In additional even in the bars waitresses serves in blue Santa Claus costume sometimes. With this statement I’ve actually exhausted all of the topics I can be sure because everything is mixed in my mind so much or just simply forgot them.

However there is one thing I cannot forget. On Friday I’ve gotten home quite early from Julia’s because there was no internet so we couldn’t watch any trash shark movie. So it was just on time to arrive at the striptease bar around 11pm. The entry fee was ok and the biggest Mongolian currency is 20,000 MNT what means 11-12 USD so you can put it into the tanga of the dancers who dance on the table or in your lap, without any hesitation especially because the biggest Hungarian note (20,000 HUF as well) would be 89 USD unlike the Mongolian one… Things become more interesting when you sit in front of one of the poles with three girls and they put the money and enjoy even more than me. In terms of Mongolian women there were some stout ones but all of us could agree that the slim ones are the best ones, and the top of these unlike in American movies it’s not only for your eyes.
 
The Saturday evening was similar to the previous one because I went to Julia’s again and to a karaoke party with the Polish girls.
A vonatjegy megvétele után a kínai vízumot isátvehettük.
After the train ticket we got the Chinese visa, too.
Sunday evening we went to Kata’s to eat some delicious Hungarian gulyás soup where a Mongolian girls came as well and after the party weekend we went to buy the train ticket to Beijing with Asia. Last week I continued to plan China so after Beijing and Shanghai I also have a host from couchsurfing in Hangzhou what situated about 150 km from Shanghai. I need to find someone at two other places what are smaller ones but hopefully I’ll be able to do it. I mean in case I’ll have time for all of these… It’s a pity that we can’t go before New Year. Anyway, we have ticket and on Wednesday we collected our visas, too.

On Thursday I absented from the school because Julia was visited by two German friends of her so we went to Terelj what is the national park with the turtle rock together. I visited it earlier when almost nobody was there but now it was absolutely abandoned however in summer it’s a pretty crowded place thanks for its popularity. As the temperature was -30 ⁰C we didn’t spend so much time openair, rather went to have lunch to a relative’s place then visited the 40 m tall equestrian statue ofGenghis Khan in Tsonjin Boldog. The statue has built five years ago and a part of the future complex what will surrounds the statue what is the tallest equestrian statue in the world and has a lookout, too. If you leave the stomach of Genghis you can walk along on the neck of the horse and look around on the head of it but the view is not so interesting because there is nothing there except pasture. In the building under the statue there is a quite interesting exhibition with different archaeological finds but I personally couldn’t concentrate on this because I was absolutely unable to don’t laugh. First of all every roman V was Y then a woman arrived and started to speak in Mongolian for four white people next to a map… A little later we realized she speaks in English but I’ve no idea about what especially because I had to leave the room because I didn’t want to be too jerk and laugh at her loudly. In the evening as usually we went to the couchsurfing meeting what was very familiar because not so many people usually come anymore thanks for the winter.

On Friday I went to the school to talk to a teacher about a homework but after half an hour I returned home to sleep an hour before the next exam because the teacher didn’t arrived. Well this one hour could have been two because the other teacher late almost one hour for the exam. As the first teacher didn’t even come and the second one wasn’t so helpful during the exam it wasn’t an easy day, in addition I couldn’t meet with a Mongolian friend although I really wanted it. So I went to the immigration office to get an exit-entry visa. Asia paid 5 USD for it (the student visa is for free but I need to buy an exit visa what is not so cheap) in the morning but I needed to pay about 35 USD for the same. It can happen in Mongolia, not so surprising.

The end of the day was much better. Although everyone is sick a little bit we finally went to the Indian restaurant where I was called by Asia who invited us to her flat. After we went over started to play drinking game but this time I wasn’t so drunk unlike in Belgium last time. Asia and her flatmate were the first ones who went to sleep so I talked with someone till 6am and woke up on the couch in the living room at noon.

In the evening I went to Asia’s again for a change because we said goodbye to Julia there who flies home next morning. By the way Asia who can speak in Mongolian ordered a pizza what wasn’t easy but finally we got it. With a receipt with some instructions for the pizza boy: English, can’t speak in Mongolian. Give the food show the receipt and take the money.
 




Dzsingisz kán lovas szobra,
Tsonjin Boldog
Equestrian statue of Genghis Khan
Tsonjin Boldog


Dzsingisz kán lovas szobra,
Tsonjin Boldog
Equestrian statue of Genghis Khan
Tsonjin Boldog

Dzsingisz kán lovas szobra,
Tsonjin Boldog
Equestrian statue of Genghis Khan
Tsonjin Boldog

Lovas szobrok, Dzsingisz kán lovas szobra előtt,
Tsonjin Boldog
Other statues in fornt of the equestrian statue of Genghis Khan
Tsonjin Boldog

Ulánbátori alkonyat
Twilight in Ulaanbaatar


Pizzarendelés számlája:
angolul beszélő, mongolul nem tudó.
Add oda a kaját, és kérd el a pénzt.
Receipt from the pizza what Asia ordered:
 English, can’t speak in Mongolian. Give the food
show the receipt and take the money.
 

2013. december 2., hétfő

Kínai stoppos tervek Mongóliából

Mécsesgyújtás egy ulánbátori buddhista szertartáson
(Dashchoilin kolostor)
Lassan kezdek ázsiaizálódni.  Egy ideje már én is hordom a maszkot esténként, amikor az egész város ködbe vész. Most éppen tavaszinak ható meleg van, vagyis csak -5 fok körül, napsütéssel feldobva, de az utcára kilépve még így is rámtör néha a köhögés.
Nem tudom, hogy mi lesz így velem Kínában, amiről mindenki azt mondja, hogy még sokkal szennyezetteb, mint Ulánbátor.

Szóval Kína. Amióta elhatároztam, hogy kijövök Mongóliába azt is tudtam, hogy az utazást egybe fogom kötni Kínával, ha lehetőségem van rá. Ha nem, akkor is. Nyáron az anyagiak és az ösztöndíj átutalásának el nem sietése akadályozott meg benne, hogy a szemeszter előtt utazzak Kínába, ezért az utazás januárra, vagyis a tél közepére tolódott.
A tervezést még csak nemrég kezdtem el, de máris sikerült egymástól olyan távolságra lévő célpontokat kiszúrnom, hogy durván egész Kínát körbejárhatom, amire időm nem biztos, hogy lesz. Peking, Shanghai, Hangzhou, Yangshuo, Tianmen Hegység az a kör, amit mindenképpen be szeretnék járni, de ez még zárójelesen kiegészül Hohhottal, az agyaghadsereggel (Xi'An), Hongkonggal, és dupla zárójelben Hainannal is, de a tervezés még nem zárult le, ezért bárhová kifuthat a dolog. A távolság a kis körön is 5500 km, aminek a megtétele nem egyszerű feladat. Egy ukrán srác, akivel itt találkoztam, pár napja hagyta el Kínát dél felé, miután egy hónapig stoppolt ott, így elég jó tippekkel egészült ki az internetről szerzett tudásom. Kis szerencsével lehet aránylag gyorsan haladni, de csak az utazás még jó esetben is egy hetet vesz igénybe, amit nem engedhetek meg magamnak.
A költségvetésem 500-700$ lesz, amibe bele kell, hogy férjen a vízum, a vonatjegy Pekingbe meg vissza, és úgy általában minden amire pénzt kell áldozni. Mármint ennyi lesz, ha végre megkapom a pénzt Mongóliától. Elvileg ezen a héten már tényleg jön, mert a minisztérium erre erős ígéretett tett, így elhalasztottam a mára tervezett követségre menést, adva nekik még egy hetet.
Kínába egyébként Asiaval (Ásával) fogunk menni, ahogy azt már írtam. Január másodikán indulnánk el innen, hogy 30 órás vonatozás után másnapra elérjük Pekinget, ahonnan ő 5-én repül majd el Thaiföldre. Visszafelé 26-án vagy 27-én szeretnénk  jönni, szintén együtt, és remélve, hogy ennyi idő biztosan elég lesz rá, hogy ne késsem le a 30-án felszálló gépemet Isztanbulba.
Kínában a szállást egyébként couchsurfinggel tervezem, alvással útközben, illetve olcsó hostelben.
Hogy mindebből mi lesz, azt majd meglátjuk. Az utazásnak ezen fajtája nem a jól tervezhetőségről, vagy a gyorsaságról híres.
 
Az ünnepségre feldíszített Dashchoilin kolostor
Visszatérve Mongóliára, elég sok érdekes dolog történik most is, amiket leírni nem igazán van időm, mivel most is inkább tanulnom kellene. Kriszta és Balázs hazamentek, Asia elköltözött a koliból egy amerikai lányhoz, de azért még mindig van társaság szerencsére.
Akadnak mongol ismerősök, akik közül valamelyiket alig ismertem meg, mikor az utcán rámköszönt. Viszont a találkozás örömére megbeszéltük, hogy majd összefutunk egyik este, amit jó lenne meg is valósítani. Ő az a lány, aki majd megy Magyarországra, talán jövőre, a következő tanévtől.
Ezen kívül ez a hétvége is  a buli jegyében telt el, mert szombat este gyanútlanul léptem be a könyvtárba, ahol egy szülinapi buli kellős közepébe csöppentem bele, és ahonnét többet nem engedtek kimenni. Egy burját srác lett 21 amit nemzetközi (orosz, kalmük, burját, koreai, japán, stb.) társasággal ünnepelt, és nem elhanyagolható mennyiségű vodkával. Ráadásul a belső-mongolok és oroszok mellett nem lehet nem inni, mivel vizes pohárba töltik a vodkát, literben mérve, amiből nem tudom mennyit ittam meg, de ami biztos az az, hogy 9 órakor már úgy néztem ki, mint egy altatásból éppen csak magához térő, bedrogozott zombi. A konstans ivászat durván kettőig folytatódott hasonló intenzitással, és csodálatos módon emlékszek rá, hogy egy srác elkezdett néptáncoli, méghozzá elég jól, de hogy ez most orosz volt vagy kalmük, azt már meg nem tudom mondani. A lényeg az, hogy ez is egy jól sikerült este lett.
Tegnap Juliához mentünk Ásával, karácsonyi sütit sütni, én meg még ott maradtam kicsit tovább, miután Ása lelépett, hogy egy jó kis zombihorror mellett sütizzek be Juliával.
Ma megint vele fogok találkozni, mert a mongol családjában lesz valakinek a második szülinapja, és tegnap amikor rájöttek, hogy lehet velem mongolul beszélgetni, elhívtak.
Mindezeken túl láttatok már olyat, hogy egy lampionokkal feldíszített kolostor udvarán sötétedés után 108 kis mécsest gyújtanak meg a hívők füstölőkkel, majd nagy piros lampionokat eregetnek? Nem olyan sokat, hogy elborítsák az eget, és nem is fehéreket, hanem pirosat, így nem is olyan mint az indiai filmekben, de azért szép. Na hát én most láttam ilyet.

Égő mécsesek egy ulánbátori buddhista szertartáson
(Dashchoilin kolostor)


Szerzetesek egy ulánbátori buddhista szertartáson, a
Dashchoilin kolostor udvarán
 
Mécsesgyújtás utáni lampion eregetés
egy ulánbátori buddhista szertartáson
(Dashchoilin kolostor)

Lampion eregetése az ulánbátroi buddhista
szertartás befejeztével
(Dashchoilin kolostor)

Piros lampion emelkedik a levegőbe,
egy ulánbátori kolostor udvarán
(Dashchoilin kolostor)

2013. október 13., vasárnap

Mongol vadlovak, Khustai Nuruu Nemzeti Park, és a nemzetközi közösség

Mongol jurta útközben, szegényes, de napelem azért van
Az új, középhaladó csoportom továbbra is elég jó, és élvezem, hogy tudnak angolul, legalábbis kezdő mongol csoporthoz képest mindenképpen. Nem írtam még, de itt két lengyellel, egy másik thaiföldi buddhista szerzetessel, több japánnal, illetve koreaiakkal vagyok együtt. A múlt hetihez képest túl sokat nem tanultam sajnos, mivel a délutáni közös ebédeket a koreaiakkal, este rendszerint mozi, vagy valami hasonló követte.
A hét elején éppen halálra untam magamat a lágy szárú növények mongolul való megtanulása fölött, szóval adtam egy esélyt a lehetőségnek és valami kamu indokkal felmentem a negyedikre, hátha lesz valami. Szerencsére a dolog eléggé bejött, mert találkoztam egy lengyel lánnyal, akivel (és a német barátnőjével, és az ő mongol "bátyával") végiglátogatuk Ulánbátor mozijait. Csütörtökig ugyanis valami filmfesztivál volt, aminek a keretében ingyen lehetett megnézni mindenfélét, többek között svéd és grúz filmeket is, a legextrémebb feliratokkal. Előbbi például egy szerb bevándorló alkotása volt (végén mindig interjú volt), a saját, és családja történetéről Svédországban. A film nyelve svéd volt, a felirat olasz, a vászon alá pedig mongol feliratot vetítettek.
A vasárnapi piaci incidens után, mikor egy ott megismert német párral sétáltunk haza a moziból, engem már megint megtámadott egy neonácinak kinéző mongol, de szerencsére elég béna volt, és nagyon nem is akart megverni, így ezúttal se lett semmi bajom. Mondjuk szerencsém is volt, mivel a piacon valószínűleg én lettem volna az erősebb, de itt ez már koránt sem volt olyan biztos.
Szerdán Couchsurfing találkozóra mentünk, amit már én is nézegettem korábban, de most tényleg el is jutottunk egy kis japán étterembe, ami tömve volt fehérekkel, főleg németekkel, és franciákkal, de volt ott angol, holland, stb. is. 95% csak utazik, főleg a Transzszibériaival, a holland lány például másnap reggel hétkor tovább is ment Peking felé.
Csütörtökön találkoznunk kellett egy itt élő magyarral, és csak ott derült ki, hogy nem csak találkozni akar velünk, hanem van egy non-profit alapítvány ami egy napközit tart fenn, hogy meg is tudjon élni valamiből, és itt kéne segíteni.  Úgy volt, hogx a jövő héten megyünk megnézni, és megbeszélni a részleteket, de ma kitalálták, hogy igazából inkább délelőttre éne csak valaki. Hogy akkor miért beszéltük meg, hogy délután mettől meddig kéne dolgozni, azt nem értem...
Este újra mozi volt a program, de ezúttal egy 3D-s animációs filmet néztünk meg, újat, fizetőset, popcornosat. A jegy durván ezer forint volt, szóval olcsóbb, mint Magyarországon.

Hófedte mongol táj
Pénteken a szokásos buli volt, délelőtt meg  az egyetemen értelmetlen előadás a külföldieknek, hogyan szerezzünk mongol vízumot. Könyörgök, itt vagyunk, minek kéne még egy vízum?
Szombaton a délelőtt az előző este kiheverésével telt, mivel ez elég hosszú volt, és volt benne pár rövid is. Elhívtam a koliba a német csajszit, meg a bátyát, de nem akarták őket beengedni... A vége az lett, hogy enyhén idegesen szó szerint leüvöltöttem  a portás, mongolul, és angolul, amiből feltehetőleg sokat nem értett meg, de azért a fuck valószínűleg leesett neki. Végül együtt elmentünk, amerre láttunk, alapvetően random módon választva meg az útirányt.
Mongóliában állítólag szigorúan veszik, hogy az utcán nem lehet inni, ezért miután kimentünk a koliból, gyorsan ráalapoztunk a bulira egy játszótéren, aminek az lett a vége, hogy a mongol srác rendesen berúgott, a német csajnak erősen jó kedve lett, én meg nem éreztem semmit. :D Hát a mongolok tényleg nem bírják a piát.

Przewalski lovak, Khustai Nuruu Nemzeti Park
Szombaton ugyanehhez a lányhoz mentünk a lengyel csajszival, kicsit savanyú, de azért nem rossz sajttortát enni, aztán vasárnap hétkor, ennél egyel többen megcéloztuk a Khustai Nuruu Nemzeti Parkot, ahol a mongol vadlovak, a Takhik, vagy más néven Przewalski lovak élnek, elvileg jól őrízve, de a gyakorlatban már kicsit kevésbé. Illetve lehet, hogy a kicsit távolabb lévő katonai bázis őrzi őket, ahová szintén lazán be lehetne sétálni, de ez nem meglepő azok után, hogy a Közel-Keletre küldendő katonák, gyakorlatozása is abból áll, hogy a domboldalon kirakjanak valamit kövekből... Egyébként az ország eléggé benne szokott lenni az ilyen nemzetközi dolgokban, és szeretnek katonákat küldeni, hogy békefenntartsanak. Ma is láttam fehérre festett páncélost, hatalmas UN felirattal, de a mongolok ott voltak Koszovóban is a belgákkal együtt, és sok afrikai országba is elküldték őket. Nem gondoltam, hogy egyszer találok majd belga-mongol kapcsolataot, de előbbi mellett, végre találtam mongol csokit (Golden Gobi), ami többnyire nem nagyon kapható, pedig finom, és a papírja szerint belga alapanyagokból, belga know how alapján készült.
Éjszaka leesett az első nagy hó a városban, ami meg is maradt. A környező hegyek már napok óta fehérek voltak, de mostanra már tényleg minden az, pár hely kivételével, ahol 1-1 vidéki medencében csak eső esett tegnap. Érdekes volt látni, hogy a távolban fehér minden, de ami lapos, az még sárga. Ahogyan az várhetó volt a buszozás nem volt egyszerű, mert több embert zsúfoltak be, mint ahány ülés volt, pedig irodával mentünk, aztán pedig nem bírtunk felmenni az emelkedőn, így kerülni kellett. A végén viszont láttunk vadlovakat, amiket remélhetőleg nem a pár km-re lévő jurtától vittek oda lószerszám nélkül. :D
Természetesen hol, ha itt nem, sikerült megismerkedni pár elszánt ausztrál önkéntessel és amerikai tanárral, akik évekre tervezik az ittlétet, így most már nem csak olyanokat ismerek, akik 2 nap múlva lelépnek Kínába. Az egyik Ausztrálnak még magyar őse is van, és ezen kívül újra megállapítottam, hogy aki 1-2 hónapnál több időre jön, az már megjárt néhány országot, és dolgozott külföldön néhány évet. Jó, hogy Belgiummal és Londonnal én se lógok ki a sorból.
Ami az anyagiakat illeti, munkám még mindig nincs, mivel a legutóbbi lehetőség elúszott, de legalább a belga bankkártyámat aktiválta a bank. 2 országban, összesen 3 számlám van, de egyioket se tudtam használni eddig. Remélem, hogy nemsokára lesz munkám, és a mongoloktól is megkapom az ösztöndíj rájuk eső részét.


Przewalski lovak, Khustai Nuruu Nemzeti Park

Havas táj a Khustai Nuruu Nemzeti Parkban

Havas táj a Khustai Nuruu Nemzeti Parkban

HKhustai Nuruu Nemzeti Park mellett


2013. február 8., péntek

Sikerek, es viccesre sikerult torenetek

     Mivel mostanaban elegge megnott az erdeklodes a belgiumi tortenesek irant, most megprobalok irni egy kicsit. Mondanom se kell, nem azert nem irok, mert olyan pokolian unalmas itt, hogy nincs mirpl, hanem azert, mert tul sok dologrol kellene, hogy irjak, azonban mindezek mellett a blogolasra nem sok idom jut. Remelem, ez igy is marad.
     Na de mielott belevagnek, szeretnem elorebocsatani, hogy durvan egy oram van csak, es az egyetem geptermeben ulok, ahol a billentyuzet tok mas, mint otthon, igy a gepeles se tul gyors, vagy tul pontos.
     Szoval a kedd reggelem alapvetoen azzal kezdodott, hogy itt vagyok, tok ures a haz, es fogalmam sincs mit csinaljak. Persz ez egeszen addig tartott, amig megneztem, hogy miket kel elinteznzm itt erkezeskor. Mit nem... Es akkor meg a mongoliai reszkepzes papirjairol nem is beszeltunk...
Szoval elso korben a suliban kell regisztralni, ekkor kqpok diakigazolvanyt, es igy lehet tovabblepni. A kovetkezo regisztraciot a varosnal kell megtenni, mivel sokaig leszek itt, es ez meg a munkakereseshez is kell. Szoval az elozo este felfedezett Lidl alapos kifosztasa utanbe is setaltan az UFO nevre hallgato epuletbe, hogy regisztraljam magam, ott azonban soha senki sem hallott meg rolam, hivatalosan itt se voltam, kb. 10 perccel ezelottig.
Telefonalas, eretlenkedes es ertekezes: menjek el a bolcseszkarra (helyi nyelvhasznalatban ez szamomra csak faculty, leanykori neven Faculty of Arts and Philosophy). Most is itt ulok egyebkent, es meg fogok is eleg sokat, tehat tessek fejben tartani.
Visszaterve az ugyintezesre, sikerult idetalalnom, ami nagy szo, mivel ez volt az elso alkalom, hogy nem tevedtem el a varosban. Mas kerdes, hogy a ket epulet legfeljebb 5 percre van egymastol, igy nagy erofeszitest nem igenyelt a tajekozodas. Az irodai dolgozok valahogy mindig nagyon rendesek, vagy csak nekem van szerencsem. Persze a futoszalagon mukodo egysegek ez alol kivetelt kepeznek. A lenyeg mindenesetre az, hogy megismertem egy csomo embert, anibol hatranyom biztos nem fog szarmazni. Mostanra sikerult megszereznem minden szukseges papirt a regisztraciohoz, aminek a nem tul rovid es nem is sokkal egyszerubb folyamatanak leirasar most inkabb melloznem. Nem azert, mert unalmas lenne olvasni - aki mindent tudni akar rolam, az szenvedjen :D -, hanem azert mert en kapnek tole inhuvelygyulladast, es az orvos draga itt, tegnap elmondtak...
Az ugyintezes teren meg azt meg kell emlitenem, hogy piszkaltam sokat az otthoniakat a Kinai Tanszeken, szoval ha netan erre tevednek, koszonom nekik is a gyors reagalast.
A rohanos hianypotlas oka a kovetkezo volt: nemi felreertes reszemrol, amikor ugy gondoltam, hogy az Erasmust megnyerve mar nem kell kulon jelentkeznem az egyetemre, a masik hiba, pedig egw elgepelt imelcim volt. Az enyem... Elkuldtek nekem (illetve csak akartak), hogy pontosan mit kell csinalnom, de a cimem elso karaktere kimaradt, ezert nem kqptzm meg a levelet.
A kovetkezo vicces lepes, miutan regisztralok, a varosi regisztracio lesz, itt ugyanis a rendorsegnek kell majd ellenoriznie a cimemet, ami nem tudom, hogy fog zajlani.
     A kovetkezo temara ugorva. meg mindig kedden tortent, hogy este Eszterekkel, es egy nemet lannyal negyesben elmentunk bulizni. Mivel meg nincs tanitas, es a kolikba is csak szerdan lehetett bekoltozni ejfel fele kb. 5 ember volt a szorqkozohelyek atlagos kihasznaltsaga, szoval elef sokat vegigjartunk, de tobbnyire egybol ki is fordultunk. Anugy a suli melletti utcan egymast erik a klubok, a szo legszorosabb ertelmeben. Vegul 3 helyen alltunk meg, az elsoben 1€ volt a tekila (csakazertseiromlerendesen), igy ebbol negy kor el is fogyott. Mindenkire jutott egy. Ezutan egy felejtheto helyre mentunk, ahol mar kezdett beindulni a parti, de vegul a Deca Dance-ben kotottunk ki, mivel Sara (vagy Sarah...?) kozolte, h bejonnek nelki a fekete pasik. Olyan sokaig nem is tartott neki osszszedni egyet. Hogy azota mi van veluk azt nem tudom, de elso ranezesre, meg par szo beszelgetes alapjan egeszen jo valasztas volt.
Mellesleg ha ebbol meg nem derult volna ki, ez egy fekete klub volt, nem feltetlen a legjobb zenevel, de aznap este ketsegtelenul a legjobb hangulattal. 5 orara sikerult is hazaernem, enyhen ronggya azva.
     Az idojaras legjobban az angolra hasonlit, azzal a nem elhanyagolhato kulonbseggel, hogy amig ott csak lassan szital az eso, addig itt fel perc is eleg arra, hogy facsarni lehessen az emberbol a vizet.
    A szobat tekintve kezdem megszokni, bar a tarsasag azert tovabbra is hianycikk. A puffot a terdmagassagban levo ablak ele raktan, igy a laptoppal az olemben ez a meret pont idealis.
Szinten kedden tortent, hogy a Lidlben vasarolt egy kaloz. Noya biztos imadta volna, bar ketlem, hogy London utan neki lehet meg barmi ujat nutatni, a kaloz mindenesetre minden ketseget kizaroan  ott volt,kalappal es egyeb tartozekokkel egyutt. Ezek utan a sorban a kovetkezo kerdes fogalmazodott meg bennem: ti is lattatok a kalozt? Szolt mindez a mogottem allo magyar parhoz, vagyis Davidekhoz szol, akik a kozelben laknak mar par eve, de magwarbol eddig nem sokat lattzk, foleg nem ennyit, es foleg nem a tengeri valtozatot, ugyanis a kaloz is magyar volt.
     Na es akkor most a mar sokat emlegetett hiany, vagyis a tarsasag, merthogy mar kevesbe hianyos ez a fejezet. Tegnap, es ma van az Erasmus Welcome Day, amitol eleg sokat vartam, ami az ismerkedest illeti. Ide mar viszonylag siman eltalaltam, es ez az egyik oka, amiert jobban erzem magam: tudom hol vagyok es mar kevesbe idegen a varos. (Mondjuk a mobilomat meg mindig nem tudtam sehol sem fuggetlenittetni, igy belga szamom sincsen.) Na szoval ket nem tul erdekes lany utan, a sorban elottam uldogelo, lathatoan maganyos,de a nevtablajabol megallapithatoan bolcsesz (nem sokan vagyunk) lanyra sikerult a szivbajt hoznom, es itt indultak el a dolgok. Estere (csutortokrol van szo) mar legalabb 8-an ultunk az egyik koli 3. emeleti konyhajaban.
Hyo-Jin-nel elegge egymasra talaltunk, angol tudast, meg mindenfelet tekintve, szoval lehet, hogy a vegere meg koreaiul is megtanulok. :D O volt tehat a megszolitott bolcsesz lany, akivel egyutt fogunk jarni History of China-ra, ami az egyetlen angol nyelvu oram lesz.
A nap nagy resze eligazitassal telt, amibol sokminden nem volt mar uj, de azert eleg hasznos volt.
Miutan ennek vege lett mar harman mentunk tovabb, mert ido kozben csatlakozott Ali, a torok srac, akit az elso 10 percben keptelen voltam megerteni. Kajalas elott, meg osszefutottam egy magyar lannyal, aki rajtam kivul meg egy magyart se latott itt (bezzeg en vonzom oket), de ezt az elsot se volt egyszeru felismernie. En ekkorra mar leszedtem a nevtablamat, de ot meg leleplezte a sajatja. A pontos beszelgetesre nem emlekszem mar, de eppen Hyo-Jin-nel ultunk egy padon mikor az eltes pulcsimra mutatva megszolalt mellettunk valaki, hogy van egy ilyen egyetem. Igen, tudom. De van az o orszagaban egy ilyen nevu suli. Oke, tudok rola, en is ott tanulok. Aztan par hasonlo mondat utan, vegul megkerdeztem magyarul, hogy most nem hiszi-e el nekem, amire aztan vegkepp meglepodott szegeny. Egyebkent aranyos volt, de tul sokat nem beszelgettunk. Amennyit igen, az eleg vicces volt, mert miutan rajott, hogy ertem a nyelvet, nem nagyon tudott tole elszakadni, en viszont nem akartam magyarul beszelni, foleg Hyo-Jin-re valo tekintettel.
Az este hatra hirdetett vacsorara mar sokan gyultunk ossze, tobbek kozott 3 szlovak, lengyel, holland, gorog, torok, koreai, mag en, a magyarok kepviseleteben.
A lenyeg az, hogy a sulinak van egy etterme, ami eleg olcso (3-4€ egy foetel, mindennel egyutt), valasztni pedig a bejaratnal kirzkott, lefoliazott kajak kozul lehet. Eleg kreativan lett megoldva tehat az etlap, de nagyon tetszett.
Ezutan kovetkezett a koli konyhaja, ahol meg par orat eltoltottunk, majd 10 utan mindeni elment aludni. Az en utam, most is mint mindig a bevasarlo utcan, majd a hatalmas templomok, valamint a var alatt vezetett. Itt olyan hazamennem, mintha a Vaci utca, Andrassy ut, Hosok tere, stb utvonal lenne, a negyedere suritve, es megszorozva harommal.
Ma meg sok erdekes nem tortent, de ami fog, azt majd leirom egy kovetkezo bejegyzesbe.

2011. augusztus 23., kedd

Állatkert és Luftwaffen Museum

Folytatva az előző bejegyzést, a bolt zárva volt az Alexanderplatzon, szóval a németek is lusták, nem csak mi.
Vásárlás helyett elmentem az East Side Gallery-hoz, ami a sok megmaradt falrész közül a legnagyobb. Több megálló hosszan fennmaradt, a folyó mentén, nincsenek táblák, vagy ilyesmi, csak festmények rajta. És tényleg azok, nem firkák.
Szerencsére a végénél lévő pályaudvarnál volt nyitott bolt is, szóval mégsem maradtam éhen. Pontosabban nem meki lett a vacsora, ami mégiscsak ciki lett volna. Néha ugyan gyorséttermezek, de az mindig Nordsee-t jelent, mivel egészségesebb, mint a meki, jobb (gondolok itt az üvegpoharra és rendes tányérra a papír helyett, és meki annyi van otthon, hogy csukott szemmel is odatalálok.) Bár a Váci utcán van egy Nordsee is.
Nem mellesleg a kajáldában jöttem rá, hogy az egészségtelen ételeket nem megadóztatni kéne, csak szúrópróba szerűen telenyomkodni gombostűvel. Ennél hatékonyabb megoldást úgysem lehet találni.
Este egyébként ket török csaj jött a szobába, meg 3 holland srác. Megjegyzem itt mindenki holland, ha százzal nem találkoztam eddig, akkor eggyel sem. Egyébként a szoba így tele volt, amire eddig még sosem volt példa. Nem tudom mi lesz ma este, mert a törökök Prágába mentek, a hollandok pedig haza.
Elfelejtettem leírni, de most pótolom, hogy még napokkal ezelőtt hajnalban volt két tűzriadó is, mint utóbb kiderült valakik csak kicsit sokat ittak, mindenesetre az egész épület szirinazott. De legalább fel tudtunk kelni időben. Szegény holland csaj mondjuk kissé idegesebbnek tűnt mint én, aki ki se szálltam az ágyból.



Másnap reggel, vagyis tegnap az állatkertbe (Zoo Berlin), meg az aquariumba  (Zoo Aquarium Berlin) mentem el, a kettőbe lehet egy jegyet venni, diákoknak 15€. Érdekes volt mind a kettő. Egyetlen hiba csak a tömeg volt az aquariumban, sok idióta gyerekkel és még hülyébb szülőkkel. Nem a gyerekeket utálom, de amikor erőszakosan visít egyszerre száz, hogy Anyu-anyu nééézd!!!, miközben a már szintén ideges és ember pofájábanyomulva fényéképező szülő... Na jó, nem is folytatom a mondatot. A lényeg csak, hogy ilyenkor már egy kicsit sok, és az embernek hamar tömegiszonya lesz. Szerencsére az állatkertben jobban eloszlottak az emberek. Itt két állatkert van, nem tudom, hogy miért. Én a Zoo-ban voltam, nem a Zoologischer Gartenban. Knut asszem az utóbbiban volt, amíg volt, szóval róla mór mindenképpen lemaradtam. Az állatkertben egyébként felháborító módon nincs perec, csak méregdrága jégkrém és 1-2 étterem, szintén aranyáron. Viszont van sok árnyékos pad, a tágas kifutók előtt, így le lehet ülni nézelődni.

Sajnos a múzeumok többsége hatkor bezár, de így legalább volt időm boltokat nézni. A márkák és a választék kb. ugyanaz mint otthon, talán itt több van, meg olcsóbban, de nagy az átfedés. Persze sokat költeni itt is lehet. Ugyan találtam még egy tiszta pólót a hátizsákomban, de még így is mínuszban voltam eggyel, meg hát ha már elhatároztam akkor vásárolni kell. Szóval vettem egy pólót a New Yorkerben kemény 5 €-ért. Egyik oldalról jó, hogy nem olyan színű, mint az eddigiek (fekete vagy fehér), másikról viszont pont olyan zöld, mint a gatyám, ami nem annyira tetszik. Vásárolni különben tényleg jól lehet itt, van minden ami kell, magyar tárcára szabva sem drágán, hát még németre... A legnagyobb baj csak a túl korai záras, még a nagy vásárlóutcákon is bezárnak a boltok korán, pedig szerintem nem lenne eretnekség még a 23 órai záras sem. Forgalom lenne az biztos.
Ma reggel rövid búcsúzkodás után a Luftwaffen Museumba mentem (légierő múzeum), ami egy volt repterén van, a város Ny-i részén, a határon. Azt eddig is tudtam, hogy nincs közel, na de, hogy ennyire, azt nem gondoltam. Aránylag jól jöttek a buszok (mind a három), de így is durván két óra volt az út. A busztól még egy km-t kellett gyalogolni, de szerencsére itt is minden sarkon ki vannak táblázva a múzeumok, ahogy mindenhol máshol is, tehát erre nem lehet panasz. Hideg volt és még az eső is esett, annak örömére, hogy ez nagyrészt szabadtéri múzeum. Szerencsére azért volt 1-2 hangár is, és a belépés is ingyenes, hasonlóan a londoni múzeumhoz, ami nekem jobban tetszett.
Ezen a ponton elérkeztem a jelenhez. Kaja és net. A plázában ülök és velem szemben a (kisebb) felhőkarcolóra pont rásüt a nap, tök szép. Most bezzeg süt, sütött volna délelőtt is...

A terv különben a jövőre nézve az, hogy holnap még mászkálok a városban, megnézek még 1-2 múzeumot (DDR Museum, meg nemtom még mi), vásárolok, jegyet veszek, stb. Pontosabban ezeket most mindjárt el fogom kezdeni. Ha előbbiekből nem lenne már világos, este indulok haza, így csütörtök reggel fogok a Keletibe érni, 8 óra valahanyra. Akit érdekel nézze meg. (http://www.bahn.de/)
A jegy végül 39 €, ami ugyan drágább mint a 6300 Ft-os busz, de még mindig megéri, hiszen utóbbi prágai átszállassal és három órás várakozással megy.

Kicsit visszamenve az időben, hátha még valaki nem tudja, Eszter sulija nem a rendes középiskola, hanem amolyan átmenet. Szóval az érettségi után lehet ide menni, az egyetem elkezdése előtt, némi pihenésre, ami tulajdonképpen tanulás is egyben, felteszem nem is haszontalan, csak éppen nem matek vagy kémia.

További érdekesség, újra Berlinnel kapcsolatban, hogy itt az olaszokkal ellentétben nem okoz gondot a nyelvtudás. Meg a hajléktalan is angolul támadja le a turistákat. Sokat ugyan nem beszéltem egyikkel sem, de eddigi tapasztalataim alapján nem csak a begyakorolt szöveget tudja, hanem tényleg beszéli a nyelvet. De ez igaz a vécésnénire is, meg még nagyon sokmindenkire. Nem perfektek, de azért elég jó az arány.

Nem tudom mi lesz még holnap, de lehet, hogy már nem fogok innen többet írni. Ha így lesz akkor talán otthonról még leírom az utolsó egy nap történéseit. Meglátjuk majd mi lesz. Szerintem egyébkent elég jól sikerült mindent megírnom, ez a plázás internet eléggé bejött.

2011. augusztus 17., szerda

Berlin II.

Szijasztok!
10 percem van, mert zár a netkávézó.
Akinek írtam sms-t, attól nem jött válasz, vagy a technika esküdött össze, vagy ők. Amúgy lehet hívni is nyugodtan, senkinek nem lesz drágább, mint rendesen.  :D

A szállásom továbbra is jó befizettem meg két napot. Amúgy ma a Deutsche Technik Museumban voltam, meg a Platz der Luftbrücken, a reptérnél. Az emlékmű vicces, mert visszaveri a forgalom hangját.

Holnap talán veszek bérletet, mert már messzebbre kell mennem. Nem tudom mikor megyek haza, mert sok a látnivaló, és ma is akkora volt a múzeum, hogy 6 órat töltöttem el ott. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha nem csak német feliratok vannak. Másra nem is lesz időm.
Amúgy most is az egyedüllét a legrosszabb. Szóval valaki jöjjön ki.
Egyébként az utcán jók a táblák, nem lehet eltévedni sehol. Egész más itt a helyzet, mint az olaszoknál.
A közlekedés nem olcsó, de egyébként ez nem egy drága város. A szállásom 13 €, és a 3 napos múzeumbérlet is csak 9,5 € (diák). Most ezzel mászkálok mindenhova. Rengeteg az állami múzeum, ahová ez jó, csak sajnos korán zárnak (többnyire hatkor).

2011. augusztus 16., kedd

Berlinből

Sziasztok!

Berlinben vagyok, a szállás jó, internet nincs.
Most egy egytemről írok.
Voltam a term. tud. múzeumban (Museum für Naturkunde), a Brandenburgi kapu alatt, stb.
Most megyek a Deutsche Guggenheimbe.
Talán vonattal megyek haza, mert 39 € a jegy.
A város kicsi, szóval gyalogolok, nincs jegyem.