Itália és egyéb kalandok: Shar mod jurtenegyed, Choijin Láma Templom Múzeum, és buli Ulánbátorban

Megint kezdenek felgyülemleni az események, amik a világot ezúttal se váltják meg, de a mindennapjaimat annál inkább érdekessé teszik. Sokat nem unatkozok, és mindig van miről írnom, ha éppen ráérek.

Szerdán este volt a filmfesztivál utolsó napja, és a második film egy lengyel alkotás volt, szerencsére angolul, bár a legeslegjobb mozinak nem nevezném. A sok érdeklődőből végül csak négyen mentünk el, Asia még anno tolmácsa is volt a főszereplőnek Lengyelországban, és nagyon érdekelte a film megint. A film bemutatója "Imagine" található.

Csütörtökön szintén többen akartunk elmenni a heti couchsurfing meetingre, de végül csak Asiával jutottunk el odáig, hogy a tettek mezejére lépjünk. A hivatalos kezdés után 45 perccel senki sem volt az étteremben rajtunk kívül, szóval átmentünk a másik helyre, filmet nézni. A terv az volt, hogy majd a mozizás után visszanézünk, ami meg is történt, de összesen négyen voltak ott... Amennyire felkapottak és jók voltak ez eddigi találkozók, annyira panganak mostaniak, hogy bejött a tél, és az emberek tovább utaznak dél felé. Winterbirding... Mint kiderült, a magyarul tudó mongol lány ott volt, mikor mi a filmet néztük (egyébként két elég érdekes, de jó francia animációs filmet), de el kellett mennie, így elkerültük egymást. De telefonon beszéltünk vagy 20 percet, úgyhogy gondolom össze is futunk majd valamikor, mert szeretjük elkerülni egymást. Korábban nem tudtam neki felvenni a telefont, és nem tudtam melyik az ő száma. Annyian hívnak, hogy megőrülök tőle, és egy kisebb gyűjteményem sms-ekből is van, amiket majd leírok ide is valamikor, mert nagyokat lehet röhögni (néha sírni) az angol nyelvű próbálkozások túlnyomó többségén.

Choijin Láma Múzzeum, és Ulánbátor
egyetlen üveg felhőkarcolója,
a "The Blue Sky"

Pénteken megint lógtam a suliból, ami nem egy jó tendencia, de leglább nagyon jó kifogásom van rá. Krisztával mentem fotózni a főtér melletti Choijin Láma Templom Múzeumba, ami igen szép és fontos templom volt régen, de miután kiírtották a lámákat 1937-38 körül, ez is csak múzeumként élt tovább, ahogy teszi azóta is. Nekünk most fotózni kellett néhány tárgyat, Kriszta leendő könyvéhez, ami elég sokáig tartott, és majdnem lefagyott a kezem a fűtetlen épületekben, ahol a hőmérséklet -10 fok volt. Megjegyzem a jövő hét elejére -30-at jósolnak reggelentére. Jelenleg, éjjel kettőkor -20 alatt van, de legalább egy sálat kaptam ma.
Kora este, mikor visszajöttem valahonnét a szobámba nagy meglepetésemre a szobatársam nyitott ajtót, akiről már azt hittem, hogy megették az agyát a zombik, és a maradékot elásták a kertben, mert ezelőtt nem láttam hetekig. A jelek szerint ilyesmi nem történt, de aznap annál jobban folytatódtak a dolgok, mert elhívott kajálni. Négyen mentünk az indiai étterembe; ő, az itt megismert barátnőjével, egy másik ismerős kínai lány, na meg persze én. Közösen rendeltünk 1-1 tál csirke- és marhahúst, jó szaftosan, és azzal töltöttük meg a lepény szerű indiai kenyeret, vagyis a naant. Ezáltal aránylag olcsón meg lehetett úszni a dolgot, na meg úgy, hogy a végén a srác fizetette a számlát, és akárhogy is erőlködtem, semmi pénzt se tudtam rátukmálni belőle... Ami még pozitívabb, hogy eddig is felmerült már, hogy látogassak ki hozzá Kínába, de most komolyabban is beszéltünk a dologról, mivel egyre inkább szerveződik az út. Na de erről majd egy későbbi bekezdésben, mert előtte még lakásavatóra kell mennünk.
Néhány ismerősünk most bérelt ki egy új lakást a belvárosban, 2 szobával, havi 650 dollárért, ami nem olcsó, de itt Ulánbátorban ennél jobbat nem találni. Szokás szerint kis koszos utca, kevésbe bizalomgerjesztő ház, majd belülről gyönyörű szép, modern lakás. Bárhol Európában is lehetne. Ezt bérlik összesen négyen. A vége elég jó kis házibulira sikerült, bár a koliban némi kellemetlen afférral lezárva.

Szombaton nem meglepő módon nem jött el a tanítványom reggel nyolcra, hiába vártam, de legalább egy jót beszélgettem a portással (dzsidzsúr) amíg vártam rá.
Annyira nem bántam, hogy visszafekhettem aludni, mert az előző napi házibulin megint nem kakaót ittam lefekvés előtt.

Befagyott folyó Ulánbátor határában

11 felé találkoztam Krisztával, és elmentünk a város ÉK-i részére, a folyó melletti jurtanegyedbe körülnézni. Shar Modban megnéztünk egy vörös süveges kolostort, ahol éppen szertartás ment, és a padlón csempe volt, ami elég egyedivé tette a dolgot, és nem feltétlenül jó értelemben. Szokásos deszkakaerítéseket, és vízhordást láttunk, amit a befagyott folyó, és a diliház látványa dobott csak fel egy kicsit, nem beszélve a háttérben végighúzódó hegygerincekről. Szeretem az ilyen helyeket, megvan a maguk hangulata, bár tény, hogy olyan, mint egy óriási falu, nem pedig egy város része.Hazaérve kicsit tanultam, és szenvedtem a fészbúk csettel, de aztán 9 felé végre elmentünk bulizni.
A belépő közepesen volt drága, 10 ezer (lányoknak a fele) tugrik, de a hangulat elég jó volt a kanadai dj-nek köszönhetően, na meg a sok fehér miatt. "Expat" party volt, vagyis az itteni külföldiek jöttek össze, néhány mongol baráttal együtt. Nagyon sok emberrel sikerült ismerkedni, és beszélgetni, amennyire a zene mellett erre lehetőség volt, és végre Angie-val is találkoztam, aki ugyan mongol, de a 24 évéből 17-et Magyarországon töltött, így teljesen jól beszéli a nyelvet. Vele és a csak mongolul tudó barátnőjével beszélgettem egy kicsit, mielőtt elkezdtem egy másik ismerősüket bámulni, aki hivatásos táncos, és hát ennek megfelelően volt rajta mit nézni.
A bulinak végül háromnegyed kettőkor lett vége, amikor mindenki elkezdett elmenni, és valaki még lámpát is gyújtott. Elég kár, mert maradtam volna reggelig, de még pár órát minimum. Ezek a partyk hiányoznak néha az életemből itt, Mongóliában.

A hét utolsó napján is bulizni akartam eredetileg, de végül nem jutott rá idő, mert elég sokáig maradtunk Katáéknál Balázst és Krisztát búcsúztatni, mert ők szombaton hazamennek majd. Vittünk magunkkal két afgán srácot, én Ását, na meg ott volt Nándi, a szerzetes barátunk is. Végre finomat ettünk, és a végén nagyot röhögtünk mikor leültem felvenni a bakancsomat, és végigszakadt a gatyám... Viszont az elveszettnek hitt másik farmerom és az eltés pulcsim szerencsésen megkerült, szóval lesz mit felvennem holnap az egyetemre. :D

Ami még említésre mlétó, hogy egyre inkább érik Kína, bár már az első baki is becsúszott. Ása Pekingből akar Thaiföldre repülni, így meg is beszéltük, hogy elmegyünk együtt Hohhotba, Belső-Mongólia, vagyis egy kínai autonóm terület fővárosába, mert egyrészt érdekes, másrészt meg én hivatalos vagyok a szobatársamhoz, aki ott lakik, bár, hogy tényleg náluk lakhatok-e azt nem tudom. Szeretném még egyszer-kétszer tisztázni a dolgot, hogy tuti legyen a meghívás, és tényleg komolyan gondolja. A terv tehát az volt, hogy pár nap Hohhot után Pekingbe megyünk, és néhány napos nézelődés után szétválunk. Ása elrepül, én pedig megyek amerre látok, amerre kedvem van, vagy amerre éppen tudok. A probléma ott jött be, hogy ő tegnap megvette a repjegyet egy kicsit koránra, mert elfelejtette, hogy Hohhotba is el akarunk menni, így ez tuti nem fog beleférni a közös időnkbe. Talán később megyek majd oda egyedül.
Kikérdeztünk egyébként elég sok embert, hogy hogyan lehet lejutni Kínába, és mi kell a vízumhoz. Sokan mondtak sokfélét, így pontosan nem tudjuk, hogy mi is van, és mennyibe fog kerülni, de próbálom megtalálni a legolcsóbb megoldást, mert nagyon nem lesz pénzem. Igazából ami a legdrágább, az a vízum, és az utazás Kínába. Ezek nélkül tökjól ellennék... Ami a pénzt illeti az egyik tanítványom kórházban van és azért nem jön, a másikról meg még ennyit sem tudok. Szóval megint nincs munkám, amikor már éppen elkezdtem volna keresni, és úgy nézett ki, hogy sínen vannak a dolgok.
Ezen túl már komoly balhé van az ösztöndíj felől, mivel Mongólia még mindig nem adott senkinek semennyit, pedig a fél kollégium erre vár, már szeptember óta. Én havi 100 dollárt kéne kapjak, de nem kapom. Minden évben csúszik a kifizetés, na de nem ennyit... Valaki már az oktatási minisztériumba is bement, illetve folyton a suliba járunk, hogy mi van, de állandóan csak azt halljuk, hogy majd.
Én a magam részéről írtam Magyarországra az MÖB-nek (Magyar Ösztöndíj Bizottság), illetve a tanszékre is, hogy segítsenek, és már meg is van a visszajelzés, hogy tud a magyar félről az itteni egyetem, és a budapesti mongol követtségre is kiment már a hivatalos levél, szóval beindult a magyar részről a diplomácia is. Ha mindez nem segít még ebben a hónapban, akkor együtt bemegyünk a suliba, vagy a minisztériumba balhét rendezni, én pedig azon is gondolkozok, hogy a magyar hiányában elmegyek egy másik európai követségre segítséget kérni. Kezd mindenkinek elege lenni belőle, hogy a nem létező pénzünkből kell többet áldozni sok dologra, mivel még diákigazolványunk sincs, amivel igénybe lehetne venni a kedvezményeket.