Európai Uniós Filmfesztivál és angol tanítás Mongóliában

Utolsó rapszódia c. magyar film plakátja,
Ulánbátor, Európai Uniós Filmfesztivál,
2013. 11. 17-20.

Hétfőn hősiesen, bár némi anyázástól kísérve felkeltem, és bevonszoltam magamat az egyetemre, mert ironikus módon aznap egész tűrhetőek az órák. Elég sűrűre sikeredett nap volt a hét első 24 órája, de ezt jobban élvezem, mint az ellenkezőjét. Suli után találkoztam egy korombeli sráccal, aki angolt akar tanulni, és először szerdán fog jönni ha minden igaz. Heti négyszer két órát tervezünk, óránként 7 ezer tugrikért, ami egész tűrhető fizetés. Az előző napi srác háromra jött, miután a menedzsertől korábban megkaptam az engedélyt, hogy behozhassam a koliba. Enélkül a portás senki idegent nem enged be, főleg nem mongolt. A kiejtése szörnyű, és szeretne nem az alapoktól indulni, de pár mondatot azért tud. Nem reménytelen a srác. A két óra leteltével kirakni nem nagyon sikerült, és Juliára is várni kellett, de végül beestünk a hangulatos ki művész színházba, ahol az Európai Uniós Filmfesztivál van. Hatkor kezdődött az Utolsó rapszódia, ami Liszt utolsó napjait dolgozza fel. Sokan nem voltak, főleg nem fehérek, de Balázs és én értettük a szöveget, a mongoloknak meg feliratozva volt. Persze gondosan rárakva az angolra, hogy Ása és Julia ne érthessék. Mellesleg a Bayreuth folyamatosan Bejrútnak volt fordítva, és nem ez volt az egyetlen hiba, de nekem ez szerencsére nem okozott problémát. Jó érzés volt magyarul, magyar filmet nézni, Ulánbátorban, egy kis színházban, néhány mongollal és pár európai baráttal együtt. Egyébként van itt is színház meg kultúra, nem is csak a divatos, populáris és tulajdonképpen egész sokféle. Ha az ember odafigyel, meg lehet találni őket, ráadásul ez is ingyenes volt.

Mikor a film után kiléptünk az utcára rámjött a köhögés. Esténként az első levegővétel mindig ezt váltja ki. Egyrészt a hirtelen hideg, másrészt a nagy füst miatt. A koli környéke egész tiszta ahhoz a részhez képest ahol voltunk, mivel itt távolabb vagyunk a jurtanegyedektől, de ott tényleg csak néhány méterre lehetett ellátni. A külváros határától kifelé olyan az idő, mint otthon a legnagyobb ködben. A különbség csak annyi, hogy ezt a fűtés okozza, tehát főleg a szén. Gyorsan be is vágódtunk egy leintett kocsiba, ahol már nem volt olyan rossz szag.
A hazamenés előtt Ásával még elmentünk egy olcsóbb koreai étterembe vacsorázni, ahol pont ott ültek az én koreai ismerőseim, így volt kitől tanácsot kérni, mikor nem tudtam két hasonló kaja közül választani. Jó másfél órát ültünk az étteremben, mert még mindig nem tudok gyorsan enni, de jól elbeszélgettük az időt.

Késő este sikerült beszélnem az otthoniakkal, méghozzá csaknem a teljes családdal, ami eléggé megnehezítette a kedd reggeli felkelést. Dél után beállított a menedzser, a „mérnökökkel”, akik lecsekkolták, hogy jó a radiátorom. Előző nap még tényleg jó volt, de azért megfogtam, és már rohantam is utánuk, hogy nem, nem működik. Megint elromlott, és tök hideg. Mondta a menedzser, hogy a mérnökök most éppen „konferenciát tartanak” a szobámról, és a felújítás lehetőségeiről, de később talán kapok egy villanyradiátort.

A mai angolórám előtt volt egy pár szabad órám, amit végre megint tanulásra használtam fel, a tegnap esti hasonló tevékenység mintájára, aztán kimentem a portára várni a tanítványomat. Negyed órával később megkérdeztem tőle, hogy mi van. Ja, nem jön, tudjuk-e holnap pótolni? Tudja a fene, gyere háromra, aztán majd meglátjuk, nekem is dolgom van. Jó, akkor jön ma hétre. Ne gyere, most lenne időm, gyere holnap, aztán kitalálunk valamit. Ilyen baráti árért ne ugráltasson, főleg ne úgy, hogy nem szól előre, hogy nem jön. Ezt a hozzáállást nem szeretem Mongóliában.

El akartam menni ma is a filmfesztiválra, de végül itt ragadtam mosni, beszélgetni, és játszani. Mellesleg ami a mosást illeti, valaki megette egy farmeromat és a pulcsimat. Fogalmam sincs hol lehetnek, de tényleg, már az egész szobát felforgattam, de nincsenek meg.

Holnap suli után kétszer két órát is tartok, mivel ma a menedzsertől szereztem papírt a másik srácnak is, hogy bejöhessen. Mostanában elég sokat vagyok a menedzsernél, és amikor ma leesett neki, hogy angolt tanítok a koliszobámban akkor ért a legnagyobb meglepetés. Kiderült, hogy nála keres a szomszéd kolostorból egy láma angol tanárt, de ami még meglepőbb, hogy nem önkéntes alapon, hanem fizetni is akar érte. Eléggé be vagyok táblázva most, de megkaptam a számát, és majd fel is hívom. Remélem sokat nem akar tanulni, és tényleg szeretne fizetni is érte, mert emellett a két tanítvány mellett sok időm már nincsen dolgozni és tanulni is mellé, a barátokról nem is beszélve.