Itália és egyéb kalandok: Gandantegchinlen és Dashchoilin: mongol kolostori élet és szertartások

Haragvó isten szertartáson viselt jelmeze a
Dashchoilin kolostorban

A haragvó isteneknek bemutatott szertartás, a Dashchoilin kolostor északi, bő száz éves doganjában (Nagy kerek buddhista templom, kupolával. Az egész egy jurtára hasonlít, főleg a teteje.) volt csütörtökön, vagyis a holdhónap utolsó előtti napján. Körülbelül 3 órát ültünk ott Krisztával. Ha valaki volt már bármiféle keresztény szertartáson, az most képzeljen el valami teljesen különböző dolgot. A délre tájolt épületbe belépve, szemben nagy oltár található, több szoborral. Középen Buddha van, mellette másik két arany szobor, ezek mellett, kijjebb, pedig más haragvó istenek színes szobrai. Templomonként változik, hogy melyiket választják, és jelenítik meg. Belépéskor az óramutató járásával megegyező irányba illik körbejárni a templomot, az Európából ismert módon imára kulcsolt kézzel (pontosabban csak hasonlóan) meghajonli előttük, középen egész mélyen, hogy az ember homloka a kis asztalhoz érjen, ahová nem túl nagy, de szép, új pénzt illik tenni (150 forintnak megfelelő bankjegy már több, mint megteszi). Ezután le lehet ülni a fal melletti, támla nélküli padok egyikére, és elkezdeni legyűrni a kumiszt, amivel igen hamar megtámadják az embert. A szerencsésebbek a magyar tejberizshez hasonló, de szárazabb, mazsolával jól teletömött ételt is kapnak, amit az ilyen ünnepekkor szoktak osztani. A templomban középen egy tetőgyűrű van, ahol bejön a fény, a plafonon át. Olyan, mint a jurtában, csak ezt négy oszlop tartja, nem pedig kettő. Az oltár és az ajtó tengelyén egy út van, ami mentén 2-3 sorban, törökülésben ülnek a vörös ruhás, kopasz szerzetesek, rang szerint közeledve az oltárhoz. Az ajtóhoz közel tehát néha kissé izgága gyerekek kapnak helyet, akiket szerencsére nem mindig vesz észre az bejárat két oldalán, magas széken ülő gizguj, vagyis az erkölcsőr, aki biztosan megbüntetné őket ezért. Tőlük kell egyébként engedélyt kérni, hogy ki lehessen menni mosdóba, és ő figyeli a rendetlen szerzetesek késését is. A szertartás alatt alapvetően szabad mászkálás van, többé-kevésbé a szerzeteseknek is, akik mindenféle probléma nélkül telefonálnak két dobolás között.

Haragvó isteneknek bemutatott szertartáson használt hangszerek
a Dashchoilin kolostorban

A hangszereket illetően, ijesztő kinézetű, haragvó istenekről lévén szó, kevésbé szép hangúakat használnak. Hosszú trombitát, és más, Európában sose látott dolgokat, a nagy, öblös cintányér, és hadagon (nevezzük áldozati selyemszalagnak, lényegében sálhoz hasonlít) lógó dobok mellett. Ezek mellett hullámzó kántálással (ne európait képzeljetek el), kissé magasabb, fejhangon, de alapvetően szépen és érdekesen, az isteneket kérik, hogy vegyék el az áldozatokat, amik alapvetően ételek, melyekbe minden rosszat belesűrítettek, és később ezt elpusztítják. Ételt az istenek mellett a szerzetesek is kapnak, mivel egy-két nagy család szokta támogatni az ilyen eseményeket. Most is igen népes família volt a templom jobb oldalán, az asztalok mögött, és sok tíz liter tejet, üdítőt, sütit, cukrot, bébiételt (bár lehet, hogy tényleg kompót volt), pénzt, stb. ajánlottak fel a szerzeteseknek, nagy kék neylonzacskókban. Kriszta (akitől egyébként az itt leírt információknak minimum a fele származik) hívta rá fel a figyelmemet, hogy egy jó maréknyi adagot mindenki vissza kell, hogy adjon, abból amit kapott. Buddhista hozzáállás. A lemondás, és mások segítése elég fontos szerepet játszik náluk. Ezzel van megindokolva többek között a haj leborotválása, és a nőtlenség is. Mondjuk ez utóbbit itt nem igazán tartják be, sok más szabállyal egyetemben. Velünk együtt tanul két thaiföldi buddhista szerzetes is, akik valóban nem érinthetnek női testet, és nem ehetnek dél után.

Geser Sum kolostor udvara

A másik kolostroros élményem a Gandantegchinlen volt, Ulánbátor legnagyobb kolostora, ami mellett több kissebb kolostor áll még a környéken. Ezek egyikébe (Geser Sum) is ellátogattam, ami egy picike kis udvarból állt, egy forgalmas kereszteződés közepén, de mégis csendes volt, mint egy sziget. A hangulatos udvarocska után bementem a templomba, ahol pár szót beszélgettem egy lámával is. 1-2 láma a délutáni zárásig (itt 4 óra volt) ott ül a szélen, és hozzá lehet menni mindenféle bajjal. Ennek az ára valahol megszabott, valahol szabadon választható, többnyire a gazdagabb, nagyobb kolostorokban, amik ezt megengedhetik maguknak. A lámák egyébként a világi tanácsok mellett elmondják (illetve fel is írják), hogy milyen imát kell elmondani, de ők is mondanak ilyet, ott helyben, láttam már mindkettőre példát.

Galambok egy sztúpán (Gandantegchinlen
kolostor)

A Gandantegchinlen maga, számos épületből áll, van kissebb, nagyobb, régi és új, illetve most épül egy több emeletes, akkora, hogy nagyobb mindnél. A főbejárat fizetős, de az oldalsón senki se kér jegyet, így ezen belépve, és kicsit továbbhaladva az embert egy nagyobb tér, és galambok, még ennél is nagyobb serege fogadja. A madarak etetése, magok szórása a buddhizmusban nagyon régi hagyomány, de érdekes, hogy a Dashchoilin kolostorban például tilos. Világi szemmel nézve meg tudom érteni, mivel sokat kell takarítani utánuk, de azért mégis megvan a hangulata, ahogy több ember is egyszerre dobálja a helyben (durván 150 és 75 forintért) megvehető zacskókból a magot - a gyerekek néha egymásra - miközben szárnyak suhognak mindenfelé. Észak felé, a tér mögött van a kolostor fő látványossága, a 26,5 méter magas arany Buddha szobor, egy több emelt magas épületben. A belépő mintha 500 forint körül lenne, a fotózásért pedig 750-et kell fizetni, de most szerencsére ezt senki sem akarta tőlem elkérni, így ingyen jutottam be. Az ügyesebbek egyébként mondhatják, hogy buddhisták és nem bámészkodni mennek, főleg, hogy egy törvény szerint állítólag sehol sem megengedett a turisták és helyiek közötti bármiféle különbségtétel. Ennek betartása sajnos még egy kicsit várat magára.

Imamalmok forgatása a Gandantegchinlen kolostorban

Az épületben belül, az ember balra indul el, az óramutató járásával megegyező irányba, és a külső körön végigforgatja a hívek által adományozott megszámlálhatatlan imamalmot, hogy ezzel is érdemeket szerezzen. Míg az egyik gyorsan pörög, a másik már régi és kopottabb, de néha ezeknél is tolonganak az emberek, ami sajátos hangulatot ad az egész helynek. Kicsit sötétebb van bent, hallani az imamalmok forgását és az emberek csoszogását. Minden arany színű, még a fal mellett álló, több méter magas polcokon egymás mellett üldögélő kis szobrocskák is. A körön végigmenve, van egy kis belső kör is, ami elvezet a központi Buddha szobor előtt, és a mellette álló másik kettő előtt, ahol szintén illik pénzt áldozni, és meghajolni.

26,5 méteres arany Buddha szobor a
Gandantegchinlen kolostorban

A kolostor azért is különleges, mert ez az egyetlen, ami a kommunizmus idejében, az 1930-as években túlélte a rombolást, és tovább működhetett. Ezen kívül, gyakorlatilag az összes kolostort lerombolták az akkori vezető, Choibalsan vezetésével, a lámákat pedig vagy lelőtték, vagy világi életre kényszerítették. Érdekes egyébként, hogy itt nem bontják le a kommunista szobrokat, így Choibalsané is az egyetem első épülete előtt áll, de a Lenin szobrot is csak nemrég távolították el, kicsit arrébbról. Ez egyébként Berlinben is tetszett, ahol a keleti részen még mai is a régi neveket viselik az utcák.

Ami a kolostorokat és a történelmet illeti, Mongólia XX. századi történelme kicsit a kicsit a miénkre hasonlít, ugyanis még a hábórú előtt (tehát nálunk korábban) orosz nyomásra kommunista lett, de ahogy szétesett a Szovjetunió, úgy itt is rendszerváltás, és demokratizálódás következett. A régi lámák újra visszatértek a valláshoz, és jórészt nekik köszönhető, hogy ma újra létezhet buddhizmus, mivel még emlékeztek a régi kolostori életre, és a tanításokra. Mára ők már szinte mind meghaltak, és talán soha nem lesz akkora kolostori élet, mint előtte, de azért egyre inkább magához tér a buddhizmus.