Itália és egyéb kalandok: Ulánbátor éjszaka, Ulánbátor nappal: vásárlás és szórakozás

Mongol parlament éjszaka

Megint keverednek bennem a napok, de mintha kedden lett volna, hogy találkoztunk Tungával, akit Kriszta kerített elő, és a dolog lényege annyi, hogy Erasmus mundussal fog Budapesten tanulni. Végre valaki, aki tud angolul. A főtér (Сүхбаатарын талбай) mellett ültünk be egy elengáns helyre, ahol tényleg jó volt a kávé, ahogy az egyik itt lévő magyar lány mondta, csak éppen kegyetlenül drága volt minden. Ulánbátor nem a legszebb város, vagy a legélhetőbb, de ha valakinek van pénze, akkor azért itt is megvan nagyából minden. Jó lakás, szép kilátással, elegáns éttermek és szállodák, stb. A kajálás után még elmentem éjszakai fényképezni a térre, ahol letámadott egy kínai család, akikkel kínai-mongol-angol vegyes nyelven beszélgettem, amíg fotóztam. Vannak erre érdekes emberek tényleg. Ami biztos, hogy kedden volt, az az, hogy átkérettem magamat a kezdőből a középhaladó csoportba, így szerdán már a szemben lévő terembe mentem, ugyanúgy 9 és 12 közöttre. Napi 2x90 perc mongol van, ami nem túl sok egyébként. Mellesleg magyar idő szerint hajnali három és reggel 6 között vagyok a suliban. Akkor megyek ebédelni, amikor ti felkeltek. Az új csoportra visszatérve, az első nap sokkoló volt, mivel egy szót se értettem, de másnapra javult a helyzet. Sokkal gyorsabban haladok most, bár azt nem egészen értem, hogy miért tartanak nekünk alsós biológia órát, a fás- illetve lágyszárú növényekről. Angolul se tudok ilyeneket, mégis elvagyok. A kezdő csoportnak egyébként a héten végig maradtak el órái, és szerdán például összesen két, számomra új szót, valamint nulla nyelvtant vettek át. Na ezért akartam eljönni onnan...

Szintén kedden volt, hogy megérkezett Balázs, szóval szerda délután bevágódtunk egy koreai kajáldába, majd egy fagyizó szerűségbe, ahol pizzát is lehet kapni. A dolog érdekessége az, hogy miután az egyik pincér kijött és közölte, hogy 4-5 féle shake-ből csak egy van, kijött egy másik, majd sajnálattal közölte, hogy csak egy másik van... Ezek után szokás szerint nem boldogultak a kártyámmal, majd pedig kihoztak dobozban még egy-egy adagot abból, amit korábban ettünk. Mivel nem igazán emlékeztünk rá, hogy kértünk volna ilyet, Balázs elkezdte a pincér tálcájára visszapakolni a cuccokat, aki meg rakosgatta újra az asztalra. Végül kénytelenek voltunk ezt is kifizetni, ez Mongólia. Néha elgondolkozok rajta, hogy tényleg ennyire szerencsétlenek tudnak-e lenni, vagy megint direkt csinálták, ugyanis a számlán gyanús sűrűséggel szokott rajta lenni olyan dolog, amit mégse tudtak felszolgáni, és végül mást kellett helyette kérni.

Egyenruhás mongol diákokkal

Csütörtökön szintén Krisztának köszönhetően átmentem a szemközti kolostorba (Dashchoilin khiid), ahol a hónap legnagyobb, egész napos szertartása volt, a haragvó isteneknek. Az Anna-Viki páros főztek estére, így magyar-lengyel-mongol vacsi volt, többek között Nandinbaatar, és Kriszta jelenlétével, akik a korábban közölttel ellentétben, egészen pontosan 14 éve ismerkedtek meg egymással, amikor már mindketten hajszál híján felfedezett, még a mianál is sokkal fiatalabb kutatók/lámák voltak, a sikeres karrier kapujában.

A hét elején még mindenki Tereljbe akart menni, de most senkinek se volt jó különböző okok miatt, ezért ezt a jövő hétre halasztottuk, és szombaton múzeumlátogattunk. Illetve csak látogattunk volna, ha az egyikben nem valami tv riport van, a másik pedig nemes egyszerűséggel hétvégenként zárva van.
Irány a nemrég említett főtér, éppen valami sportnap volt. Nézegettem a táncoló csajokat, röhögtem a bádibildingeseken és fényképezkedtem katonákkal, vagy legalábbis valami hasonló egyetem egyenruhás hallgatóival.
A következő állomás a Gandantegchinlen kolostor volt, mivel a kolostorokról külön bejegyzés van készülőben, és rendesen le is akartam fotózni az egészet. Korábban is jártam már itt kétszer, többek között egy thaiföldi szerzetessel, de akkor erre nem volt időm. Most viszont a legnagyobb épületbe, az arany Buddha szoborhoz ingyen bejutottam. Ezután még bementem egy másik kolostorba, ami elég kicsi volt, de csandes, és hangulatos, még egy ottani lámával is beszélgettem egy kicsit.

Dzsingisz kán szobra tisztálkodik

Vasárnap felkeltem hajnali 11:50-kor, mivel délben akartunk indulni a piacra mosógépet venni, mert már mindenkinek halálosan elege van a kézzel mosásból, és állítólag már 30 ezer forintnak megfelelő tugrikért is lehet kapni. Ennek a feléért is volt gagyi, gyerek méretű, így végül durván 23-25 körül vettünk meg egy itt divatos, felül töltős kínai darabot. Ezeknek a hosszúkás gépeknek két tartálya van, és alapvetően fogalmunk sem volt, hogy kell használni, de rájöttünk. A nagy részében alul van egy tárcsa, ami forgatja a ruhát, és egy vékony csövön át lehet vízzel megtölteni, kézzel. Meleg víz a csapból nem jön, az emeleten meg a zuhanyzóban sincs meleg víz, így egy emelettel lejjebb kell menni, a női zuhanyzóba, megtölteni a lavort, és beleönteni a gépbe. Mindezt minimum ötször. A következő lépés, az öblítés, hasonló módszerrel. Ha ez az egész megvan, akkor át kell pakolni a ruhákat a kisebbik lyukba, ami a centirfuga. Ja és a fürdőben nincs áram, ami külön jó a kézzel töltés, és leeresztés mellé. Kalandos mosóparty volt ma a lengyelekkel.
Korábbban azt írtam, hogy nekem még nem volt gondom a piacon, de most egy elég részegnek látszó (nappal is vannak ilyenek) figura elkezdett tolakodni, ami aztán a kabátom sarkába (zsebébe) kapaszkodással ért véget. Valahogy leraktam a mosógép elejét, és levakartam magamról, ezután már gyorsan lelépett, így a térdem csak a levegőt érte, pedig örültem volna ha valamelyik alkatrészét találom el. A kabátom zsebén a cipzárt háromnegyedéig sikerült lehúznia, ott ahol a pénztárcám volt, de tovább nem jutott. Amíg nem volt foglalt mindkét kezem, nem próbálkozott senki. Egyébként ez a fajta rablás, amikor ténylegesen megfogják az embert és megpróbálják tőle elszedni a cuccot állítólag nem divat. Mindenesetre ezúttal én voltam az erősebb, így jól jöttem ki a dologból.