Küzdelmes hétvége

A dolog úgy kezdődött, hogy kollégium lakói, már lassan több hete éltek összezárva, az esti 11 órás zárásnak köszönhetően éjszakánként néha szó szerint értelmezve is, és akkor a már évek óta itt lévő, állandó lakókról még csak nem is szóltunk. Egyeseknek csupán a kollégiumban van komoly hírneve, másoknak külön helye az épület raktárában, míg megint más valakit egyenesen az egész egyetem felismer az utcán. Az új bentlakók közül még ugyan senki sem látta őt, de a híre megelőzte, az Európában utazó, élő legendát. Péntek este, az immár többé-kevésbé összeszokott társaság, legalábbis annak angolul tudó, és nagy többségében negyedik emeleten fellelhető része az egyetem rendkívüli módon nem megterhelő súlya alól mély sóhajt hallatván felszabadulva, a folyosó beugrójába kezdett szállingózni, először csak egyesével, de az idő előrehaladtával egyre nagyobb létszámban vélték látni és hallani őket a környéken élő őslakók.

A már sokat megélt, orvosi rendelőkből ismerős műanyagszékeket tartó vas tákolmány (egyesek halványan emlékezni vélnek rá, hogy egykor széknek nevezték volna) lassan nyöszörögve, majd hirtelen hangos halálsikolyt hallatva terült el a földön, mikor a kissé megkésve érkezett mandulaszemű japán szépség helyet foglalt rajta, az ázsiai kislányt úgy vágva hanyat, hogy az bármelyik tapasztalt szívtiprónak becsületére vált volna. A folyton cserélődő, színes közönségnek ő lehetett a tizensokadik tagja, akik közül ekkorra már többen is a megszokottnál feltűnően élénkebben köszöntötték a jövevényt, és kísérőjét a repülőről elhozott alumíniumszürke, műanyag bögrét. A nevetve feltápászkodó gazdájához hasonlóan ennek szintén nem kellett sokat várnia az üdvözlésre, csakhogy ezúttal a megszokott, langyosra hűlt zöldtea után vodkával töltötték csurig. A bögre meglepődést színlelt, mikor az első kör után a második is lecsúszott, majd a második után a harmadik, egymást igen kis időeltolódással követve, de hamarosan megszokta sorsát, és az égető, de mégis jeges érzést ott belül, a hófehér falán. Másnap többen beszámoltak róla, hogy sorstársaival egyetemben a bögrét még többször látták megborzongani ettől az érzéstől, majd az alkohollal együtt ismét megszabadulni tőle, helyet engedve egy következő féldeci, mélyhűtött, mégis cseppfolyós májrémnek.

A harmadik emeleti, belső-mongol akár Afrikából is jöhetett volna, oly magabiztos oroszlánszaggal kísérve érkezett meg, hóna alatt néhány kacifántos, vagy éppen fura, szögletes írással gazdagon tarkított, és nem elhanyagolható méretű üveggel, éppen időben. Ekkorra ugyanis a korábban érkezett vendégek jelentős része már fél szemmel kukucskált le, a többségében üres, vagy jó esetben is utolsókat rúgó palackok aljára, azokat esetenként reménytelenül rázogatva, vagy fejjel lefelé tartva, az aljukat ütemesen paskolgatva.

Éjjel két óra magasságában a hó szállingózni kezdett, amit kora őszről lévén szó, az erkélyen beszélgető 2-3 fős társaság keserű beletörődéssel nyugtázott, de ezt a pillanatot a folyosó beugrójában, már csak körülbelül öten élhették át, a még talpon lévők közül. Az időjárás szeszélyes, olyakor hirtelen haragú, alkalmanként kiszámíthatatlan, de mégsem meglepő eredményt produkáló kedvének éppoly mélyen, és megváltoztathatatlanul voltak alávetve, mint az ekkorra már aludni térők, a késői órának, és az üresen tátongó üvegek egykori tartalmának.

A megmaradt kis társaság, lassan csak a tisztítottvizescsapnak kezdett nyakára hágni. A lassan végét járó éjszakában a zene hangereje emelkedett, a beszélgetésé fokozatosan halkult.

Másnap reggel a kiérkező takarítók a kollégium minden lakóját a helyén találták, de a csatatéren több liter, ismeretlen eredetű, és személyazonosságú áldozatot eltűntnek nyilvánítottak.