Itália és egyéb kalandok: Mit csináljunk Svédországban, hogy tényleg megismerhessük

Sokat emlegetem a dániai, pénzmentes-kukázós utazást, eddig ugyanis Lappföldön is csak egy fogkrémre kellett a repjegyen túl beruházni.
A nyárközép ünnepén túl az önkéntes munka és a farm tulajdonosai és érdekes élményekkel gazdagítják az utazós kalandjaim sorát, a napforduló megünneplésével az élen, melyet ezúttal testközelből, egy svéd nyugdíjas párral töltöttünk el.

Nyárközép ünnepe a svédországi Swensbylijda falucskában.

Nyári napforduló ünnepe
Az önkéntes munkának a couchsurfinghez és a stoppolához hasonlóan nem az ingyenes mivolta a legfonotsabb előnye, hanem az esély arra, hogy közelebb kerülj emberekhez és helyekhez.

Maga a napforduló ugyan ténylegesen június 20-án volt, de Sévdországban ezt a napot csak a következő pénteken kezdték megünnepelni, leszámítva az ezt megelőző maratoni bevásárlást. A midsommar ünnepe itt a nálunk ismert karácsonyhoz hasonlít a leginkább, azzal az apró különbséggel, hogy a boltokban nem vörös fejjel rohangálva ajándékot kereségő embereket, és agyérgörcsök sorozatát kell túlélni. A nagyitól kapott, kötött férfiharisnya problémáját áthidalva, Svédországban nem volt ajándékozás, csupán ünnepi ebéd, szombat délután pedig közös ünnepség, a faluban, majd a fiatalabb korosztály este bulival zárta a leghosszabb napot, melyen Lappföldön egyáltalán nem látni sötétséget.

A nyári napéjegyenlőség kétfogásos menüje első körben némi füstölt lazac, és a hozzá tartozó édes, zöld szósz tette ki, amit vékony, fehér és kemény kenyéren ettünk, melyet a magyar talán pászkaként, vagy kovásztalan kenyérként ismer. A második körben következett a lazac java, egyenesen a sütőből, méghozzá óriási mennyiségben, némi salátával, kaviáros mártással és különféle marinált heringekkel egyetemben. A szombatra megmaradt ételek ezen sorát aznap epertorta zárta, mely szintén helyi specialitásnak számít.

Ünnepi menü a lappföldi nyárközép ünnepségen.

A pénteki ebéd után autóba ültünk és csatlakoztunk a Swensbylijda nevű helyen gyülekező családokhoz. Nyárközép ünnepséget ugyan sokat lehet találni, itt azonban a falucskát az 1813-as állapotnak megfelelően rekonstruálták, és rendeztek be ezzel egy kisebb szabadtéri kiállítást, amolyan skanzent. Az itt álló vízimalom, és a gyerekek egykori, szekrényben kialakított emeletes ágya adta meg a dolog igazi hangulatát, melyet tovább erősített a helyi népviselet piros ruháiban éneklő és táncoló kis csapat rövid előadása.

Először egy magas, kereszt formájú fát állítottak fel a tér közepén, amirről két koszorú is lelógott, és körbe volt tekerve leveles nyárfa ágakkal, majd kezdődött az ének és a tánc, melyhez hamarosan a közönség is csatlakozott, beleértve farmunk gazdájának feleségét. A vicces kis gyerekdalokat szintén vicces tánc kísérte, melyet mindenki ismer gyerekkorától fogva, és táncolja is lelkesen ha elég fiatal, vagy éppen elég idős hozzá. A fordításról vendéglátónk gondoskodott, aminek köszönhetően megértettük, hogy most éppen fül és farok nélküli szegény kis békák ugrálnak körülöttünk vidáman brekegve, nem pedig a résztvevők kollektív őrületének vagyunk tanúi. Az esemény végén hamar szétszéledt a virágkoszorúval a fején ünneplő, főként magas, szőke svédek sokasága, és mi is visszamentünk a farmra, hogy aznap már csak vacsorázni kelljen a minden napos munka helyett.

Önkéntesként Svédországban
Ez a rész egy korábbi bejegyzés folytatása, melyet itt érhetsz el.

400 éves farmház alapjára mutat a terület jelenlegi
gazdája, farmunk tulajdonosa.

Rengeteget lehetne írni arról, hogy miket csináltunk a farmon, de még annál is többet tudnék mesélni a közös étkezéseknek köszönhető beszélgetéseinkről, a farmon élő, hatvanas éveinek közepén járó párral. Nemcsak, hogy mindketten itt élték le az életüket, de rendkívül tájékozottak voltak Svédországgal, és a világgal kapcsolatban is.

A minden nap 6:30-kor kezdődő reggeli közben megkóstolhattuk a svéd kenyeret, mely lapos, kerek, és keményre szárított barna étel, de a mi puha fajtánkhoz hasonlóan ők is vajjal és sajttal ették, amikor éppen nem kaviáros krémet nyomtak tubusból a tetejére.
Ebéd közben kiderült, hogy szeretnek belefolyni az ország, és a kisebb közösségek ügyeibe is, és konstruktívan részt venni ezekben, legyen szó bármiről. Vendéglátónk írásait például rendszeresen láthattuk a helyi újságban, és amikor kiderült, hogy a közös erővel megalapított benzinkút vezetői pofátlanul magas fizetést kapnak, másokhoz hasonlóan ő is azonnal kilépett belőle, pedig korábban tagdíjjat fizetett azért, hogy legyen alternatíva a profitorientált cégek mellett.

Egy délutáni sétán megnéztük a kaszáló határában kanyargó kis folyó partját, a kertben szétszórtan rozsdásodó régi, mechanikus gépek sorát, melyek egykor a földművelés különböző lépéseit tették könnyebbé, illetve egy kis nyírfaliget közepén egy 400 éves farm alapját. Furcsa érzés volt ezután a konyhából kinézve tudni, hogy a legelőnk közepe egykor egy családnak adott otthont. A ház lakói minden bizonnyal néha felkeresték a helyi templomot, melynek viszont a településekhez hasonlóan külön története van.

Ennyire északon, ahol nyáron nem látni éjszakát, sűrű erdők úttalan rengetegében éltek egykor a farmerek, akiknek kötelező volt a templomtól mért távolság függvényében bizonyos időközönként, de évente legalább egyszer felkeresni azt. Mivel az út hosszú volt, a templomok köré egyszerű, kétszintes faházakat emeltek, hogy szállást nyújtsanak az utazóknak. Ezek a templomfalvak a mai települések jelenleg is látható eredete.

Vacsora közben sokszor esett szó a bevándorlásról, melyről leginkább az derült ki, hogy a helyiek még azzal is kiegyeznének ha az életszínvonaluk némileg csökkenne, azt viszont már igen rosszul viselik, hogy a menekültek még a rájuk szánt nem kevés pénz mellett is panaszkodnak, és nem hajlandóak megenni az éttermi minőségű kaját, vagy beköltözni a városon kívül felépített, kisebb településekre. Ennek tetejében a városban előbb kapnak lakást, mint maguk a svédek, akik viszont éveket várnak az ingatlanra. Ugyan nem sok hangot lehet hallani a menekültek ellen, azonban a bevándorást szigorítani hivatott törvényjavaslat körül is hasonlóan alacsony a tiltakozók hangja.

Utolsó munkánk utolsó lépése, a szauna padjának kipróbálása.

Az ilyen beszélgetések közben persze dolgoznunk is kellett, és, hogy mit csináltunk a farmon? Alapvetően sokat melóztunk, de élveztük a csempézés, a fűnyírás, vagy a gyomlálás minden egyes pillanatát. Többnyire senki se mondta, meg, hogy mit és, hogyan csináljunk így ránk volt bízva a szauna padjainak méretre vágása, gyalulása, csiszolása, és felszerelésének mikéntje is, nem beszélve a kémény helyének kivágásáról. Egy ilyen aprócska kis helyiség részleges felépítése ugyan nem tűnik sok munkának, ahogy néhány tucat csempe lerakása, vagy éppen egy istálló falának vörösre festése sem, de különösen tapasztalat nélkül mindegyik eltarthat pár napig amivel gyorsan elmegy az önkénteskedés két rövid hete.
Mikor visszarepültünk Stockholma, úgy éreztük, hogy tényleg tudunk valamit az országról, ahová remélhetőleg lesz még alkalmunk visszatérni, legyen az akár munka, akár baráti látogatás. Ezen a farmon a jövőben még mindkettőre lesz lehetőségünk.