Ezt már bőven itthonról írom, mivel utoljára csütörtökön jutottam nethez.
Olaszországban mindenhol van wifi, még a park közepén is, de mindenhol fizetős, illetve bonyolultan kell regisztrálni, beleértve az itthon bevált mekit is.
Még csütörtök este megérdeklődtem a mosást, mivel nem gondoltam, h túl sok tiszta ruhára már nem lesz szükségem. Két euro volt, egy a mosás egy pedig a szárítás, de a gép dolgozik, menjek másnap reggel nyolcra.
Meg is tettem és ekkor ért a meglepetés: 6 €… Mi a fene… 2 és 3 a mosás és a szárítás, egy meg a „szappan”. Remek. Egyébként ezt nem először játszották el az olaszok. Szóval erre számítani kell, hogy közlik, h 10 €-ért visznek vhova retúr, csak aztán kiderül ott, hogy még 30-at kell fizetni, h vissza is vigyenek majd…
Mindegy, mostam, szárítottam, a ruháim jó szagúak lettek, csak éppen tiszták nem, legalábbis nem minden folt jött ki. A szárító szintén nem remekelt, szóval gyakorlatilag mindent ki kellett terítenem a szobában…
Ekkorra már elég sok idő eltelt, így szokás szerint későn indultam el, de ez nem jelentett újdonságot, végülis nyaralok.
A mai program Campi Flegreni volt, ami Nápolytól NY-ra van, tehát a Sorrento, Capri, Vesuv, Pompei, stb. iránnyal ellentétesen. Szerencsére pont azzal a metróval kellett menni a végállomásig, ami mellett én is laktam, így nem utaztam messzire. Ezen a részen egyébként sok vulkáni kráter van, tavakkal és egyebekkel. Én nem a legnagyobb krátert kerestem fel, de ez volt a leglátványosabb.Egyébként itt egy kolosszeum is van, ami nem kicsi, de csak kívülről néztem meg, mivel elég romos, szóval most nem volt hangulatom még egy századik romhoz.
Némi bolyongás után jutottam el a kráterhez (Solfatara). Ez ma magánkézben van, tehát nincs diákjegy sem, de azért kibírható az ára: 6 €. Az elején gyanakodtam, hogy ez is átverés, és jellemző módon egy magáncég adja ki magát a főfő államinak, vagy egyéb látványosságnak, de sztem tényleg ezt kerestem. Egyébként a kráter melletti erdős részen kemping van.
A kráter maga egy marha nagy fehér sivatag, amiről azonnal a Death Valley jutott eszembe. Szokás szerint egy fél felhő se volt az égen, így a déli napon nem bírtam levenni a napszemüveget, annyira vakított a fény. Elég holdbéli táj volt. Van itt mindenféle, talajból feltörő gőzoszlop. Messziről kénes szaga van ezeknek a kb. 160 fokos kiáramlásoknak, és közelről mintha egy felszállni készülő repülő mellett állnék. Na jó, egy kicsit halkabb, de tényleg nagyon érdekes a hely. Szóval Európa is érdekes tud ám lenni, csak nem olyan méretekben mint mondjuk Amerika, hanem szolidan, elegánsan.
Itt egyébként a talaj is elég forró, hát ha még sikerül ráállni egy kisebb, kevésbé látható lyukra, ahol azért attól még, h kicsi, jön a földből a gőz. Na ezt nekem sikerült eljátszani. :D
A metrón hazafelé sokadszorra is átböngésztem az útikönyvet, és megint arra jutottam, hogy errefelé már mindent láttam amit akartam, illetve a casertai kastélyt és a kertjét nem, de ezen kívül marha messzire kéne utaznom, amire se időm se pénzem nem igazán lenne már, tehát nem érdemes még három napig ülni itt. El is mentem a központi pályaudvarra megérdeklődni mennyi a jegy haza, legalább látom a Dolomitokat is.
Szépen be is álltam a sorba, melynek a végén az ember közölte, h kicsit tud angolul. Na erről azt kell tudni, hogy a háromig számolni tudó emberek szokták ezt mondani, tehát a válasz nyugodtan értelmezhető „nem”-ként is. Némi számítógépes szenvedés után közölte, h itt nincs semmi külföldi jegy, álljak át a másik sorba. Itt az angolból szintén nem jeleskedő ürge visszaküldött az előző sorba… A dolog vége az lett, h közölték, h Nápolyból Budapestre nem létezik vonat. Nem akartam elhinni. Nehogy már a több milliós Nápolyból ne legyen vonat egy szintén kétmilliós európai fővárosba… Ezek hülyék. Irány a (jól eldugott) turistainformáció. Itt az egyik csaj legalább alap szinten beszélt angolul és elküldött a pályaudvaron kívülre egy bódéhoz, ahonnan szintén nem volt járat, így elküldtek egy szomszéd házban lévő zárva lévő irodába. Ekkor már kb. egy órám ment el, enyhén ideges voltam, hiszen ilyen fokú hülyeséget azért nem minden nap lehet látni, még Olaszországban se. Ezen a ponton kifogyva az ötletekkel hazatelefonáltam, de senki nem volt képes felhívni a MÁV-ot, tegyem meg én Nápolyból…
Vissza a pályaudvarra (ekkor az előtte lévő Garibaldi téren voltam). Találtam egy sokadik irodát, ami nem tudom pontosan mi volt, de itt végre a második ember tudott angolul és pár perc alatt kinyomtattak nekem egy útvonalat, két átszállással 170 €-ért. Azt nem tudták, h van-e diákjegy, így visszamentem a legelső emberhez, aki ekkor már rájött, hogy mégis el lehet jutni Nápolyból Budapestre vonattal. Ez persze eltartott neki egy kis ideig, meg az is, hogy kitalálja, hogy nincs diákjegy. Hogy ezt mért nem tudta elsőre kitalálni azt nem tudom, pedig ehhez még angolul se kellett tudnia, ez a munkája. Egyébként nem értem, hogy nem volt diákjegy, de most már nem számít, hazamentem és lecsekkoltam a repülőket.
Végül ugyanarra a Bariból induló járatra szavaztam, csak 3 nappal korábbanira, így a jegyet keddről szombatra cseréltem, ami ugyan ráfizetés volt, de kiszámoltam, h ha összességében nem fizetek többet ezért, mintha még maradok unatkozni.
Gyorsan összeszedtem a cuccomat és kijelentkeztem a hostelből, miután kinyomtattam a beszállókártyámat. 22:20-kor indult a vonat, átszállással valahol, sok várással, és reggel 7 előtti érkezéssel.
Szép emeletes vonatra szálltam fel, ilyenen sem utaztam még azelőtt soha. Érdekes volt, de csak mérsékelten kényelmes és az ablakon se láttam ki, bár ezt nagyrészt a sötétnek köszönhettem. 40 perces út után szálltam le, hogy durván három és fél órát várjak a következő vonatra, ami még késett is egy kicsit. Kimentem az állomásról, amivel szemben valami nagy kivilágított épület volt, egy szép park mögött. Itt lett gyanús a dolog, útikönyv elő, és láss csodát a palota előtt álltam Casertában, így ha nem is nagyon, de azért ezt is sikerült látni, így végső soron mindent megnéztem, még azt is amiről végül lemondtam (ide értve az első tavat is). A belvárosban nagy élet volt, a boltokból ítélve nappal meg aztán még nagyobb lehetett. Körbesétáltam ezt a részt, ittam egy kólát egy kocsmában, ahol még a pizza is olcsó volt, csak én nem voltam hozzá elég éhes, szóval ezt kihagytam.
A vonat végül durván négy óra alatt ért Bariba. A napkelte nagyon szép volt, kicsit más mint nálunk. Mondjuk sokat nem láttam belőle, mert mindenki aludt a fülkében és nem akartam nagyon turistának tűnni, így én is ezt tettem. Na meg különben is három előtt nem sokkal szálltam fel a vonatra, egy fárasztó nap után.
A v árosban végignéztem a képeslapokat, ami alapján elég sokat meg lehet tudni a helyről. Meg is tudtam, hogy néhány templomon kívül sok érdekes számomra itt nincs, úgyhogy sokat nem vesztek. Ezt később a repülőről madártávlatból is konstatáltam. A reptérre egyébként helyi busz vitt ki a pályaudvarról 90 centért, ami gyors volt és hamar indult. Nem két percet kellett várni a 12:55-ös járatra, de a városban sem akartam maradni, ilyen korán úgysincs semmi nyitva.
A gép pontos volt, Ferihegyen megcsapott a meleg. Azon nem csodálkoztam amikor Londonból jövet hőgutát kaptam a repülőről leszállva, de, hogy ezt Dél-Olaszországgal is lehet, azt nem sejtettem. Itthon sokkal melegebb van, mint ott volt.
A Budapestre érkezés rendkívül bizalomgerjesztő volt… Itt se lennék turista.
A vonat ismeretlen okokból kifolyólag, ismeretlen időt késett… Valaki úgy egy órát várt rá, én csak kb. felet. Végül felültünk az elsőre, amire helyjegy kellett volna, de ezzel már egyikünk sem foglalkozott, meg különben is egységben az erő. Ekkorra már ugyanis elég jól megismerkedtünk egymással a peronon. Szerencsére a kalauz rendes volt és egy szót sem szólt. Még azt is megtudtam tőle, hogy csinálják a sínt, ezért a Nyugati teljes forgalmát (tehát mindkét irányba) egy darab vágányon bonyolítja le. Hát ennek tükrében már semmin se csodálkozok… Kőbányán (vagyis az első megállónál) mintegy 10 perc várakozás után közölték, hogy itt még ugyanennyit fogunk állni, pedig idáig eljutni se volt valami gyors. Gyalog hamarabb ideértem volna, így végül leszálltam, úgyis itt a metró.
A 185 forintos jegyből végült 155-öt visszakaptam, a maradék 30 forintért meg már nem akartam balhézni. Persze Kőbányáról nem jár metró, így a Határ útig buszoznom kellett…
Budapestre nehezebb bejutni a reptérről, mint Olaszországból a reptérre…
A korai hazatérés hirtelen és merész ötlet volt ugyan, de ha nem lennének ilyen ötleteim, akkor nem lett volna honnan hazajönni, tehát nem bántam meg a dolgot.
Mindent összevetve egy jó buli volt az egész, remélem összejön még valami a nyáron. Kár, hogy az utolsó három nap elment, de ez a lazaság és a nemtervezés ára. A tanulság, hogy előre jegyet venni nem szabad, csak azért kell fizetni ami biztos
Tervezni meg szintén nem jó, mivel ez a poén a stoppolásban és a hátizsákos turizmusban. Mindenesetre akinek nincs elég ideje, vagy siet, az az utazás egy más formáját válassza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése