Megfagyott a vodka! Basszus, hány fok van ebben a mélyhűtőben...?Most értem haza vidékről, és lehet, hogy jól esett volna a jéghideg zuhany után egy kis jéghideg pia is, hogy ne kapjak el semmilyen fosókórt. Na de mindegy, azért van még egy kis folyékony része, éppen elég is lenne, ha ki tudnám nyitni az üveget. Csakhogy nem tudom, azt ugyanis olyan cselesen csinálták meg, hogy nem lehet kinyitni csak úgy simán és egyszerűen, kést előszedni pedig lusta vagyok, márpedig az az evőpálcika, amivel jelenleg a levest eszem gépelés közben, aligha lenne alkalmas erre a célra. Sebaj, ma úgyis alkoholmentes nap van, még a boltban sem árulnak piát, legalábbis elvileg.
Na de vissza az elejére. Szombaton, a megbeszélt hajnali kilenc órához képest, némi mongolos késéssel - habár lassan, de kezdünk beilleszkedni - sikerült elindulnunk a város túlfelére, ahonnan a mikrobuszok indultak. Stoppal. Mivel a tömegközlekedés elég ócska errefelé, a városon belül dívik a stoppolás, ami úgy néz ki, hogy az ember lefelé tartja a kezét, kicsit kifelé, és a tenyerével legyezget. Ha valaki megáll, durván kilóméterenként ezer tugrikért (1 forint kb. 6,5 tugrik) elvisz oda, ahová az ember akarja. Ha megvan az alku, akkor bezsúfolódunk a kocsiba, és már száguldunk is. Mi konkrétan öten, de a dísznek tartott biztonsági öv mellé ez már senkinek sem tűnik fel. A kocsik nagy része itt egyébként japán gyártmány, és jobb kormányos, annak ellenére, hogy a közlekedés is ezen az oldalon zajlik.
Miután találkoztunk a többiekkel - Katával és Krisztával - bevágódtunk egy mikrobuszba, ami természetesen dugig volt emberekkel, minden helyet kihasználva, és megcéloztunk a közeli Zuunmod (Százfa) városát, ami az Ulánbátort körülölelő Töv aimag (kb. Központi megye) központja. Az út egész tűrhető volt, és nem is figyeltem az aszfalt minőségére, mert hamar beszállt mellém egy csaj, akivel végig beszélgettem az utat, és még telefonszámot is cseréltünk. Félig angolul, kisebb részben pedig mongolul, de megértettük egymást valahogy, így az is kiderült, hogy a megyeközpontban lakik, de most megy egyetemre, Ulánbátorba, ahol majd a tesójával fog együtt lakni.
A városba érve a lánytól való gyors búcsúzkodás, és a sofőrökkel történő lassú alkudozás után, sikerült keríteni egy kisbuszt, ami elvitt minket a pusztában, földutakon (hetvennel) az Eej Khad-hoz (anya szikla), és közben csak egyszer kellett megállni, hogy a kocsi alá bújva, az egyébként baromi rendes és segítőkész sofőrünk meghúzzon valamit. A kényszerpihenő után, viszont tényleg szélsebesen mentünk, az olykor egész jó földúton, és amikor kátyúba mentünk volna, alapvetően csak simán átrepültünk felette. Nem véletlen, hogy itt a porfelhőről lehet észrevenni a kocsikat. A messziről látható porral szemben az éneklés nem hallattszott ilyen távolra, pedig még ilyenben is részünk volt, amikor egy forráshoz érve, elkezdett, egész szépen énekelni róla nekünk.
A felkeresett kő maga, durván ember magasságú szikla, jól körbekerítve, és felöltöztetve, aminek áldozni szokás, és háromszor a fülébe (fiúknak a jobb, lányoknak a bal dukál) suttogva, majd körbejárva, az embernek teljesül a kívánsága, ami meglepő módon többnyire a minél hamarabbi gyermekáldás. Na én ilyet nem kértem, inkább jól körbefotóztam a súgdolódzókat, majd célba vettem a közeli obót, amin a hadagok (áldozati selyemkendő) mellett néhány jókedvű egér rohangált. A tejpálinkát követően, itt sikerült először kumiszt innom, valamint mongol kaját ennem, ami kevésbé volt újdonság. A tejpálinkának túl sok íze nem volt, de a kumisznak annál inkább, olyan jó savanyú tej íze. Olyan, amilyennek a szagát, már messziről lehet érezni a piacokon, ha arra jár az ember.
Visszafelé megnéztük a Kutya követ, amihez hozzá kell dörgölni a fájós testrészt, vagy akár rá is lehet feküdni, és ez gyógyító hatást hoz. megjegyzem ha valaki az első kőnek azt súgja, hogy jövőre visszatér, de mégse teszi meg, a feje kezd el fájni. Erre a visszatérés a megoldás, hacsak nincs a közelben egy, az utóbbihoz hasonló kő, bár erről a megoldásról már Olivér se szólt.
Még mielőtt Zuunmodba értünk volna, megálltunk egy kissé romos, és tökéletesen üres kolostornál, ahol a sofőr még felszedett egy 14 éves lányt, bevinni a városba, ahová két fényképezős pihenővel sikerült is beérnünk, hogy némi hús beszerzése után továbbmenjünk a Bogdkhan nevét viselő szigorúan védett területre. Mivel itt nem akarták elhinni, hogy mongolok vagyunk a 300 tugrikos jegy helyett kénytelenek voltunk megvenni az 5000 tugrikos külföldi jegyet, de szerencsére a hét helyett csak öt fő erejéig, amivel még mindig jól jártunk. A következő pofon a jurtakempingben ért minket, az árakat meghallva, így egy másikba mentünk át, ahol felfeszítettek nekünk egy kő falu jurtát, négy ággyal. A vacsit a helyiek főzték meg, és alapvetően birkahúsból állt, de azért finom volt, csak közben lement a nap, ami itt a hőmérséklet hirtelen és igen erős csökkenésével jár együtt. Kedves csillagunk ugyanis melegen süt, de a levegő önmagában egy cseppet sem az, pedig még csak szeptember elseje van. A fű alatt kiadott jurtában aztán helyére rúgtam az enyhén ferde tartó oszlopot, összetoltuk az ott lévő négy ágyat, megcsináltuk azt a kettőt amelyik ettől leszakadt, és hosszas röhögés után lefeküdtünk aludni. Heten.
Ismét Olivért idézve, vasárnap reggel megreggeliztünk az előző napon a fogaink közé ragadt húsból, és tisztálkodásra elhasználtunk egy tekercs wc papírt, víz az ugyanis nem volt. Ellentétben azzal a patakkal, amiben néha bokáig süllyedtünk, mikor a tábor melletti kolostor romjainak megnézése után, a Cecegun hegy csúcsára kapaszkodtunk fel. A környezet festői, a fű zöld, az ég kék, rajta néhány felhő, a ritka fenyőerdőben lévő kőtenger sziklái között pedig vörös áfonya várt minket. Később feltűnt maga a sziklás hegytető is, felette varjak seregével.
A hegytetőn több obó állt, és néha még az államelnök is ide jár, biztosítva az ország jó szerencséjét, ezen a szent helyen, ahol régen szintén kolostor állt, míg a szocializmus idejében le nem rombolták. Innen egyébként jól látszott Ulánbátor is, és a környék többi hegye, így itt megebédeltünk, fényképezkedtünk, és cipőt szárítottunk, végül pedig némi szerencsétlenkedés árán borókát füstöltünk, mint áldozat.
Hosszú lenne mindent leírni, ami történt, de végül leértünk a kempingbe, onnan a városba (heten egy taxival), onnan pedig Ulánbátorba, majd pedig haza. Nem számoltam hány helyen áldoztunk, egy alkalommal még lapockacsontot is, aminek különösen nagy jelentősége van, de nem egyszer történt meg az biztos. Hazafelé a buszon sajnos nem lány és nem is fiatal ült mellettem, így jól meg tudtam figyelni, hogy néha félig az aszfaltról lelógva megyünk, és a többi vicces dolgot, ami semmihez sem hasonlítható, se az régi erdélyi utakhoz, se más egyébhez Európában. Ez Ázsia, márpedig Ázsia az Ázsia. Ha kinyitom az ablakot, folytonos dudálást hallok, a közlekedésben káosz van, de mégse láttam balesetet, bár azon megdöbbentem, hogy mindenki járó motorral tankoltat a kutassal, akinek égő cigi lóg a szájából, míg a vállával a mobilt tartja éppen.
Szintén érdekes, hogy az egyébként viszonylag helyes arcú mongol lányoknak nem csak a feje olyan lapos, mint akit pofán vágtak egy tepsivel, de se a mellük, se a fenekük nem sokkal formásabb ennél. Hihetetlenül vékonyak, és nyilvánvalóan ennek tudható be, hogy a boltok polcain, a nálunk már ismert szivacsos melltartó mellett, az előbbinél nagyobb meglepetést okozó, szivacsos fenekű bugyit is szép számmal árusítanak.
Összességében ez egyébként még mindig egy érdekes hely, és a nap megkoronázásaként, még a negyediken lakók egy részével is sikerült megismerkedni, a hideg vizes zuhanyzás után, ami külön bekezdést érdemelne, mivel volt ma meleg víz, de percek alatt meg is szűnt, mire felértem a fürdőbe.
Holnap reggel a suliba megyünk, mert be leszünk osztva, hogy melyik csoporttal tanuljuk a mongolt. Hogy mi lesz még a héten azt nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy lesz miről írnom, még akkor is, ha a mostanihoz hasonlóan a felét magamban tartom.
Obó
Miután a sofőrünk észrevette, hogy az ablakon át fotózom a háttérben lévő sziklaalakzatokat, kitalálta, hogy az ő kezét fotózom. Innentől kezdve kezdtek megszületni a kezes képek.
Filológus gyakorlati munkán: Olivér pacskolatot készít egy sziklarajzról.
A városba érve a lánytól való gyors búcsúzkodás, és a sofőrökkel történő lassú alkudozás után, sikerült keríteni egy kisbuszt, ami elvitt minket a pusztában, földutakon (hetvennel) az Eej Khad-hoz (anya szikla), és közben csak egyszer kellett megállni, hogy a kocsi alá bújva, az egyébként baromi rendes és segítőkész sofőrünk meghúzzon valamit. A kényszerpihenő után, viszont tényleg szélsebesen mentünk, az olykor egész jó földúton, és amikor kátyúba mentünk volna, alapvetően csak simán átrepültünk felette. Nem véletlen, hogy itt a porfelhőről lehet észrevenni a kocsikat. A messziről látható porral szemben az éneklés nem hallattszott ilyen távolra, pedig még ilyenben is részünk volt, amikor egy forráshoz érve, elkezdett, egész szépen énekelni róla nekünk.A felkeresett kő maga, durván ember magasságú szikla, jól körbekerítve, és felöltöztetve, aminek áldozni szokás, és háromszor a fülébe (fiúknak a jobb, lányoknak a bal dukál) suttogva, majd körbejárva, az embernek teljesül a kívánsága, ami meglepő módon többnyire a minél hamarabbi gyermekáldás. Na én ilyet nem kértem, inkább jól körbefotóztam a súgdolódzókat, majd célba vettem a közeli obót, amin a hadagok (áldozati selyemkendő) mellett néhány jókedvű egér rohangált. A tejpálinkát követően, itt sikerült először kumiszt innom, valamint mongol kaját ennem, ami kevésbé volt újdonság. A tejpálinkának túl sok íze nem volt, de a kumisznak annál inkább, olyan jó savanyú tej íze. Olyan, amilyennek a szagát, már messziről lehet érezni a piacokon, ha arra jár az ember.
Visszafelé megnéztük a Kutya követ, amihez hozzá kell dörgölni a fájós testrészt, vagy akár rá is lehet feküdni, és ez gyógyító hatást hoz. megjegyzem ha valaki az első kőnek azt súgja, hogy jövőre visszatér, de mégse teszi meg, a feje kezd el fájni. Erre a visszatérés a megoldás, hacsak nincs a közelben egy, az utóbbihoz hasonló kő, bár erről a megoldásról már Olivér se szólt.
A hegytetőn több obó állt, és néha még az államelnök is ide jár, biztosítva az ország jó szerencséjét, ezen a szent helyen, ahol régen szintén kolostor állt, míg a szocializmus idejében le nem rombolták. Innen egyébként jól látszott Ulánbátor is, és a környék többi hegye, így itt megebédeltünk, fényképezkedtünk, és cipőt szárítottunk, végül pedig némi szerencsétlenkedés árán borókát füstöltünk, mint áldozat.
Hosszú lenne mindent leírni, ami történt, de végül leértünk a kempingbe, onnan a városba (heten egy taxival), onnan pedig Ulánbátorba, majd pedig haza. Nem számoltam hány helyen áldoztunk, egy alkalommal még lapockacsontot is, aminek különösen nagy jelentősége van, de nem egyszer történt meg az biztos. Hazafelé a buszon sajnos nem lány és nem is fiatal ült mellettem, így jól meg tudtam figyelni, hogy néha félig az aszfaltról lelógva megyünk, és a többi vicces dolgot, ami semmihez sem hasonlítható, se az régi erdélyi utakhoz, se más egyébhez Európában. Ez Ázsia, márpedig Ázsia az Ázsia. Ha kinyitom az ablakot, folytonos dudálást hallok, a közlekedésben káosz van, de mégse láttam balesetet, bár azon megdöbbentem, hogy mindenki járó motorral tankoltat a kutassal, akinek égő cigi lóg a szájából, míg a vállával a mobilt tartja éppen.
Összességében ez egyébként még mindig egy érdekes hely, és a nap megkoronázásaként, még a negyediken lakók egy részével is sikerült megismerkedni, a hideg vizes zuhanyzás után, ami külön bekezdést érdemelne, mivel volt ma meleg víz, de percek alatt meg is szűnt, mire felértem a fürdőbe.
Holnap reggel a suliba megyünk, mert be leszünk osztva, hogy melyik csoporttal tanuljuk a mongolt. Hogy mi lesz még a héten azt nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy lesz miről írnom, még akkor is, ha a mostanihoz hasonlóan a felét magamban tartom.
Obó Miután a sofőrünk észrevette, hogy az ablakon át fotózom a háttérben lévő sziklaalakzatokat, kitalálta, hogy az ő kezét fotózom. Innentől kezdve kezdtek megszületni a kezes képek.
Filológus gyakorlati munkán: Olivér pacskolatot készít egy sziklarajzról.
Csúcsra értünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése