Shanghai víg napok

Shanghai felhőkarcolóinak éjszakai látképe a folyópartól.

Hostomnak, vagyis Leventének köszönhetően az utolsó két Shanghai napomon se volt túl sok időm unatkozni. A pénteki duplán is magyarul kezdődött, mivel a jó reggelt után a Luxen parkban álló Petőfi szobrot látogattam meg, szintén az ő tanácsára. A park maga ugyan látványos felújítás alatt áll, ezért zárva van, de egy másik kis terület mellett pont a szobros széle is nyitva volt. Kis, homokos tér, szélén a szobor figyel, körülötte kocogók, és az apró ligetben lassú mozgással, megfontoltan tornázó, lazító, thai chiző öregek. A park(részlet) közepén egy újabb, számomra eddig ismeretlen játékot fedeztem fel, amiből Kínában elég sok van.

 

Két, talán fél méteres bot közöt hosszú zsinór van, amivel egy búgócsigához hasonlító játékot emelnek fel, és lendületesen pörgetik ide-oda. Ha elég gyors, akkor valóban búgó hangot ad, ahogy forog. Egy idősebb bácsi ezt több méteres bambusz botokkal csinálta, szintén sok méteres zsinórral. Ez volt a legszebb, a többiek viszont néha átdobták a búgócsigát a lábuk alatt, és csaknem folyamatosan trükköztek vele.

Elég későn keltünk, és Levente aznap is csak egyre ment dolgozni, én meg hulla fáradt voltam, tehát nagyon én se siettem. Délután volt már, mire a People`s Parkba értem, a folyó nyugati oldalán, a felhőkarcolós, elég kiterjedt városrész közepében. A park ezúttal is nagyon érdekes volt, kisebb lyukacsos sziklákkal, és a szintén népszerű kis szikladombbal, nem működő patakkal. A számtalan rejtett zugban fiatal párok romantikáztak. Miért nincs ilyen Ulánbátorban...?

A kínai parkok teljesen mások, mint az európaiak, sok bennük az épület, mint a pagoda, híd, stb. Az emberek itt napoznak, ebédelnek, játszanak, thai chiznek, vagy zenét játszanak.

 

A parkboó megint el akartak vinni teaszertartást nézni, de most nem volt kedvem hozzá. Azt mindenesetre megállapítottam, hogy kitalálhatnának már valami új trükköt a turisták lehúzására, mert ez már kezd unalmassá válni. Ha legalább változatosan próbálnák kiszedni belőlem a pénzt... Ha már a mindenképpen azt akarják, akkor foglalkozzanak is velem, és az általuk nyújtott "szolgáltatással", vagyis az átverős sztorival. Filmből se nézem meg ugyanazt ötvenszer. A forgatókönyv egyébként a következő: Szija, turista vagy? Én is, Kína másik részéről. Éppen körülnézek, te mit csinálsz most? Ó, nem iszunk meg valamit a környéken?

Na mindegy, levakartam őket magamról, és szex masszázsról sem tudtak meggyőzni a percenként feltűnő reklámozók. Főleg nem azzal a fényképpel, amit a főleg Pekingben kapható, fehérneműs-csajos kártyapakliból szedtek ki. Jó trükk, aztán majd vár valami fogatlan vénasszony, akinek karja nőtt a hátából. Egyebkent itt Shanghaiban elég sok a prosti, a kirakatokban, de azert nem mondom, hogy erről híres a város.

Az előző napi látogatás után újra elsétáltam a főutcán a folyópartra, ahol a kanyarulatban, egy félszigeten van a keleti oldalon a legnagyobb felhőkarcolós városrész. Szép színek voltak a naplementében, de a kötelezően elkészítendő fotók után a tulparta már nem jutott túl sok időm. Éppen csak körbenéztem, majd irány haza. Este vacsi egy olcsó étteremben, Leventét végre megvertem kínai sakkban, majd másnap reggel folytattam a programot ott, ahol pénteken abbahagytam.

Átmentem a folyó keleti oldalára, a félszigetre, ahol végre volt több időm körülnézni. Hatalmas kék üvegtornyok között bukkan fel itt az ember a föld alól a mozgólépcsőn, ahonnet egyből egy másik lépcső visz fel a gyalogos felüljáróra, ami a városrész közepében fut, a felszín felett, csendesebb, és sokkal érdekesebb környezetet biztosítva a felszíni dugós-autóutasnál. Az egész közepén egy park, az elmaradhatatlan elemekkel, és évenkénti fotóval, hogy nézett ki a városrész a tv toronyból fényképezve. Gyorsan épül az biztos, most is építkezések vannak. Esős idő volt, és a nagy páratartalomnak köszönhetően nem is túl meleg, de azért el lehetett viselni. A nagyobb problémát a fénykepezőm megóvása jelentette, de sikerült, így gépem is van, és képeim is születtek szép számmal. A tv toronyba nem mentem fel, ahogy a tengeri akváriumba se, mivel az árak elég borsosak voltak, de jól körbejártam a negyedet, megtaláltam a mongol konzulátust, aztán pedig megcéloztam Kína egy másik híres felsőoktatási intézményét, a Fudan Egyetemet. Sokat itt se tudtam körülnézni, de azt meg tudtam állapítani, hogy egy fél kerület az egyetemé, régi és új, kicsi és nagy épületekkel egyetemben. Érdekes lehet ide járni.

Sietnem azért kellett, mert megint Leventével találkoztam, aki meg szombatonként csajozik. A barátnőjével mentünk egy kanadai barátjukhoz és a helyi, kínai feleségéhez ahol a korábban megismert kínai sakk után még több társast próbálhattunk ki, de a végén egy rövid ismerkedes erejéig a GTA V. sem maradhatott ki, nagy ámokfutásokkal.

Reggel hostom nyolckor ment el, de mi még lustálkodtunk egyet a barátnőjével. Kicsit később miután mindketten magunkhoz tértünk megvárta amíg összepakolom a cuccaimat, amiket sikerült pár napja kimosni, segített telefon egyenleget tölteni, és meggyőzött, hogy menjek vonattal. Nagyon nem kellett erősködnie miután lecsekkoltam mekkora szívás lenne az autópályára kijutni, szóval a metróban elváltunk, és én megcéloztam a pályaudvart.

A vonatjegy 28,5 yuan volt a durván 180 km-re, és kora délután el is indul a vonatom. Túlvagyok egy kínai gyorséttermes ebéden, ami megint tök más, mint az európai rokona, és most a hatalmas üvegcsarnok fehér kupolája alatt várom a becsekkolást. A pályaudvaron egyébként a sokféle töltővel rendelkező mobiltöltő állomás (10 perc 1 yuan) mellet ivóvíz is van, de kínai szokás szerint, csak forró vizes. Ilyen magán a vonaton is szokott lenni, és ez teszi lehetővé, hogy mindenki a kartontányérban kapható tésztás instant levest szürcsölje egész úton.

Update info: megérkeztem Hangzhuoba, minden rendben, de a net pocsék. Írok, amint tudok.