Aki meg mégse tudná, annak meg elmesélem most, itthonról, hogy mi történt a legutolsó berlini írásom óta.
Kedd este aránylag jó idő volt már, így gyors pakolás és vásárlás után elmentem sétálni a városba. Az Unter den Lindenen eljutottam a Reichstaghoz, a Brandenburgi kapu alatt. Innen a 100-as busszal mentem haza, ahol már alábbhagyott, a korábbi lelkesedés, mivel az esti séta megtette a hatását. Nem volt könnyű rávenni magamat a zuhanyzásra de végül csodával határos módon mégis sikerült tisztán zuhannom be az ágyba.
Reggel 11 előtt kellett kicsekkolni, én 10-re húztam az órát, de már hamarabb felébredtem. Megcsináltam a 10 zsemléből álló szendvicskészletet, sajttal meg sonkával. Mint kiderült ez kicsit sok lett, mivel a fele most itt lapit a hűtőben. De ötösével venni olcsóbb volt, mert így összesen fél euró az egész, amúgy meg 17 cent lenne darabja. Ráadásul a szeletelt sonkát és sajtot is 10-es csomagban vettem meg. Végül gyors pakolás és borotválkozás után negyed 11 után nem sokkal jelentkeztem ki. A szoba ekkorra egyébként már tök üres volt. Az utolsó napon még egy lány volt a másik szobában, de ő hamarabb elment, mint ahogy én felkeltem volna. A recepción kiderült, hogy van ingyenes csomagmegőrző szoba az alagsorban, szóval egy nagy problémám oldódott ezzel meg váratlanul. A pályaudvaron ez asszem 4 € lett volna, és még oda is kellett volna menni. A szállás pedig nem esett ki az útból a Hauptbahnhof felé menet, az S-bahntól egy buszmegálló volt. Először a DDR múzeumot néztem meg, ami ugyan elég zsúfolt volt, de mégis megérte a 4 €-s diákjegy. Itt a keleti részről van mindenféle tárgy kiállítva, amiknek az a különlegessége, hogy mindet jól össze lehet taperolni. Ez egyébként nagy vonzereje a múzeumnak, jól ki is van írva, meg a legváltozatosabb piktogramokkal illusztrálva, hogy biztos mindenki végignyomkodjon, csavarjon, stb. mindent, amit csak lehet. Volt itt berendezett nappali, fürdő, konyha, stb. Utóbbiban még az általunk használt turmix, krumplivágó, tojásszeletelő és kávédaráló hű mása is ott volt. Talán mégse voltak olyan rossz dolgok ezek, ha még a mai napig is használjuk őket, és szerintem nem csak mi.
A szekrényeket ki lehet nyitni, a könyveket levenni a polcról, minden az eredeti, és az emberek mindenre vigyáznak. Tehát igen sok ismerős dolog volt itt, az elmaradhatatlan berlini fal makettjével és történetével egyetemben. Szóval ezért nem mentem én el pár napja a Haus am Checkpoint Charlie-ba...
Természetesen vannak itt lírások is, a Trabant és a Volvo limuzin mellett, de a kiállítás fő-fő része az interaktív.
A következő állomás a Neues Synagogue volt, ahol a Jüdisches Museumhoz hasonlóan elsőként fémkereső kaput tekinthettem meg. Némi vetkőzés után másfél Eurós diákjeggyel sikerült feljutni a kupolába, ahonnan közepes kilátás nyílt a városra, nem hasonlóan szűkszavú táblák mutatták be az épület történetét. Magába a zsinagógába amúgy nem ehetett bejutni, csak két kiállítás lett volna, amiket én kihagytam.
Szerintem ezt az olvasóközönségem alapvetően tudja, de a legnagyobb európai zsinagógával a Dohány utca büszkélkedhet, míg a világon a legnagyobb New Yorkban van (Emanu-El zsinagóga).
Hamarabb végeztem, mint gondoltam, de máshová már nem mentem el. Leültem egy parkba kajálni, meg végre kicsit levenni a cipőmet. Szerencsére ennek amúgyis elég jó szellőzése van, mióta Olaszországban végleg megadta magát az anyag. Kéne lassan venni egy másikat, de nem sietek vele, a fekete zoknimmal úgyse látszik a lyuk, a szintén fekete lábbelin. Ez a kis levegő meg különben is jólesett, mivel a reggeli eső után, ekkorra már itt is a Nap vette át a felhők helyét és nem is igazán kímélte magát. Meg lehetett sülni, mára 31 fokot ígértek Berlinbe.
Ezután célba vettem az útikönyvben monumentálisnak jellemzett Karl Marx alleet, mely esetében a szerzők nem sokat tévedtek. Tényleg hatalmas sugárútról van szó, elég szép házakkal, nagy terekkel és szökőkúttal a közepén. Némi padon üldögélés (értsd: lihegés a melegben), és fél liter hideg kóla után visszametróztam az Alexanderplatzra, ahol semmi jó pólót nem tudtam már venni olcsón, így inkább felszedtem a cuccomat és elmentem vásárolni.
A normál műanyag palackokon itt 25 cent betéti díj van. Beleértve a fél litereseket is, vékony fallal. Szóval visszavittem az üvegeket és vettem teli üvegeket az útra, meg még némi csokit.
A kb. 4 szintes üvegpalotában, amit Hauptbahnhofnak hívnak kellett némi bolyongás, mire meglett a kettes vágány, de végül meglett.
A kocsi magyar volt, méghozzá a jobbik fajta. Fülkékkel, légkondival, mindennel. Németországban még a sin sem rázott szét minket, bár hamar átértünk a csehekhez, majd pedig Pozsonyon keresztül értünk a Keletibe kb. 20 perc késéssel, közel 15 órás utazás után.
A vonaton előbb egy szlovák sráccal beszélgettem, amíg le nem szállt, majd egy felvidéki magyar lánnyal, aki szintén az eltére jár, szlovák szakra. Kicsi a világ. Éppen albérletet nézni jött Pestre.
A szlovák srác egyébként nagy focirajongó, fél Európát bejárta már, de többnyire csak a stadionokat ismeri, a városokat nem igazán. Ezúttal is egy prágai meccsről jött éppen.
Ezzel a kalandok lezárultak és a leírás is. Ha eszembe jut még valami talán kiegészítem, de sok újra ne számítsatok. Az ékezeteket talán pótolom, majd ha lesz időm, felrakok pár képet, és úgy általában kicsit kipofozom a korábbiakat. Ezen kívül még egy olaszországihoz hasonló statisztikát tervezek ide is.
A tapasztalatokat összegezve ez az utazás jobb volt, mint az előző, ahogyan az időjárás is. Lenne még látnivaló, de tele vagyok már a kultúrával és a múzeumokkal. legközelebbre is kell valamit hagyni, mert szerintem leszek én még ebben a városban. Az utazásnak ezen módját inkább az idő határozza meg, sem pedig a pénz. A legkritikusabb ezúttal is az egyedüllét volt, bár ezúttal többet beszéltem a szobatársaimmal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése