Rotterdam, végre stoppolok

Csütörtökön megvolt az utolsó óra, és egy rövid beszélgetés az egyik csoporttársammal. Utóbbi kicsit pozitívabb volt, mivel a vizsgaidőszaknak túlzottan nem örülök, se a vizsgák, se a társaság elmaradása miatt, ami most egyre kevésbé van itt jelen.

Pénteken a munka után (ezen a héten is egész sokat kaptam) gyors bevásárlás, némi számítógépes vacakolás, majd irány az autópálya. 4 és fél óra alatt Rotterdamba értem, a Lilihez, ami háztól házig egész jó időnek számít, a három órás vonatozáshoz mérten, beleszámítva továbbá a hatalmas dugókat, amik itt általában lenni szoktak. Kis szívás a ringen volt csak, Antwerpen körül, de végül átkeveredtem a jó irányba, és a végén valaki szinte házhoz vitt, hogy a Lili kissé meglepődve a korai érkezésem láttán, a nyakamba ugorhasson, és gyorsan elrohanhassunk a legközelebbi török kajáldába. Az autópályák váltása különben mindig problémát tud okozni, de ez most egyáltalán nem volt vészes.

 

Szombaton egy óriási döglés után, sikerült lekésni a piacot, ami nagy szó, tekintve, hogy délután még bőven nyitva van, és kicsit nagyobb, mint az itteni. Az árakat tekintve amúgy a lakás drágább, de a hétköznapi bevásárlás többnyire olcsóbb úgy 10-20%-al, bár hozzá kell tegyem, csak pár napot voltam ott, így teljes és pontos képet festeni erről nem tudok. Az mindenesetre tény, hogy a Rotterdamban elköltött pénz egy mérhető részét visszahoztam az ottani bevásárlással, mivel önmagában a piacon beszerzett tusfürdőn sem egy eurót nyertem. A piac végén viszont érdekesebb látványt nyújtott a Kijk Kubus, aminek a lényege, hogy sarkukra állított kockákból áll egy-egy ház, egymás mellett néhány tucat. Ez egyébként nem meglepő Rotterdamban, hiszen az egész városban odafigyelnek a dizájnra, így túl sok hétköznapi épületet nem lehet látni, amit a Lili igen szakszerű idegenvezetése is alátámasztott. Mikor ezt a kockaházat megláttam, rögtön az jutott eszembe - kinek nem -, hogy de jó lehet egy ilyenben lakni, de aztán az egyiket sikerült megnézni 2€-ért, és a véleményem gyorsan megváltozott. Egyrészt nagyon kicsi (párokra méretezve, ha jön a gyerek, költözés), másrészt túl furcsák voltak a fejemre dőlő falak. 2€-t viszont megért.
A következő programpont a kikötőnézés, Erasmus híd, és képeslap válogatás a híd lábánál. Rotterdam tényleg elég érdekes hely, jóval nagyobb város, mint Gent, és tele van épülő, vagy már megépült felhőkarcolóval - lakóépület is van közöttük -, ami nekem személy szerint nagyon tetszett, ahogy az is, hogy van hol és van mit vásárolni. Itt a piac elég kicsi, és nem is olcsóbb, mint a bolt, pár dolgot pedig egyáltalán nem kapni egyszerűen, főleg nem a hétvégén, vagy este. Így történt, hogy az elromlott beépített mikrofon helyett, az ottani Media Marktban sikerült vennem egy másikat.

Továbblépve a vasárnapra, szintén nagyot döglöttünk, mivel Lilin továbbra is rajta volt az álomkór, Dordrechtre azonban így is maradt elég időnk, kihasználva a rövid napsütést. Hajóval mentünk megnézni a közeli várost, ahol egy délutánt nyugodtan el lehet tölteni, bár most kissé üres volt az egész. Végülis egy olcsó pizzéria felkeresése után hazavonatoztunk, hogy megtervezzük a másnapi állatkertezést, amit azonban elmosott az eső.
A hétfő tehát említésre méltó események nélkül telt, filmnézéssel, és beszélgetéssel, de utóbbiakat nem kívánom részletesen leírni, ahogy a Nórával folytatott levelezést sem. (Drágám, ha ezt olvasod elkönyvelheted a következő pirospontot, a tartalmas leveleket követően. :)  )
Az éjszakai fotókat szerencsére sikerült megcsinálni még előző este, így nem volt baj az esős idő, legalábbis nem volt katasztrófa. Nagyon amúgy se hajtottuk a kötelező látnivalókat, de nem is baj, ez különböztet meg a turistáktól.

és sokat nekem se kellett könyörögnie, hogy visszaaludjak a délelőtt további részére.

 

Kedden már sajnos kezdődött a mókuskerék mindnekinek, így én még aludtam egy kicsit, miután Lili elment dolgozni, aztán piacozni mentem délelőtt, ahol olyan halakat láttam, amiket eddig talán még soha korábban, ráadásul egész jó áron, de végül csak némi sajtot, és zacskós kaját hoztam haza, ez utóbbi itt ugyanis nem igazán kapható. Kora délután közös ebéd Lilivel, a munkahelyi ebédszünetben, végre egy újabb beszélgetés, majd irány az autópálya. 4,5 km, nem szórakoztam jeggyel, vagy lógással, megtettem gyalog. A megfelelő helyszín kiválasztásában, a már többször bevált hitchwiki segített, mivel Rotterdamban nem volt pontos ötletem, hogy hol álljak neki a dolognak, Genttel ellentétben.
Az utolsó 1 km-en már hármasával húztak el mellettem a rendőrautók a belváros felé, és a szirénát csak a kövér gáz hangja tudta többé-kevésbé elnyomni. Nem tudom mi történt, de jobban agasztott az, amit az utolsó kanyar után láttam. Újabb kék villogók tömege, de ezúttal az autópálya közvetlen közelében. Na ha itt nem kapnak el, akkor sehol. Na de sebaj, el lehet bújni a rendőrök elől, gondoltam én, egészen addig amíg meg nem állt az egyikk villogózó a bicikliúton, tőlem fél méterre, és nem kezdtek el a rendőrök a bozótban kutatni valami után. Sebaj, sétálok az autópályával párhuzamosan, úgyis jön a kanyar, na majd ott! Újabb dzsungelharcos rendőrök... Hát én ettől hülyét kapok, egy órája gyalogolok, itt a tök egyenes út, és tele van zsarukkal, csak a vak nem látja, ha felmegyek a pályára...
Ha mindez nem lett volna elég, következett a Van Brienenoordbrug, vagyis az A16-os autópálya hídja  a maga 1320 méterével, csakhogy könnyű legyen tovább haladni mellette. Leállósáv persze sehol, de ha lett volna se merek elkezdeni stoppolni a halálra kamerázott úton, szóval a számomra rossz oldalon lévő járdán sikerült átjutnom hídon, a következő csomópontig, ahol megtámadtam az autópályát. A híd maga egyébként hatalmasnak tűnt, alattam konténerszállítók mászkáltak, és a hídon külön irányítótorony volt, meg radarok. Persze ez is felnyitható, mint sok másik, de ezt szerencsére nekem nem kellett kivárnom.
Írnám, hogy innen már minden somán ment, még az eső ellenére is, és ez tényleg igaz volt, de csak egy darabig, ugyanis a dugó itt is elkapott. Sikerült viszont ennek hatására olyan kis hangulatos falvakat megnézni, amiket máshogyan nem láthattam volna, és végülis némi kerülővel eljutottam Antwerpenbe, ahol a ringen nem engedett kiszállni az enyhén szólva hétvégi vezető, nagypapa...
Szerencsére nagyon nem vitt be a városba, így a rekordnak számító 25 perc alatt sikerült lestoppolnom egy biciklit. Szóval odagurult hozzám egy biciklis, hogy merre megyek. Rövidesen kiderült, hogy ő is most indul Gentbe, csak felszedi a kocsit, az egy km-re lévő ingyenes parkolóból, várjam meg. Mikor már a kocsiban ültem kiderült, hogy ő is ott tanít, ahova én járok suliba, szóval kicsi a világ, meg még annál is kissebb.
Így végülis 5 és fél óra volt az út, és még a boltot is elértem, hogy ne haljak éhen reggelig. A konklúzió az itteni stoppolásról az, hogy nagyon jól megy, és soha nem kell túl sokat várni. Valaki mindig hamar felvesz, ami akkor is jó, ha néha csak pár tucat km erejéig tart a fuvar. Élveztem tehát az utazást, és remélem, hogy nyáron még több időm lesz rá.