Munkamánia

A jelenlegi fő attrakció az a munkakeresésben merül ki, ami egyenlőre elég reménytelennek tűnik.
Ahogy azt az előző bejegyzésben beharangoztam pénteken megcéloztam a jobdienst irodát, vagyis az egyetemi munkaközvetítőt. Persze munkát nem tudnak adni (ahogy ezen a héten sem), de sikerült belőlük kihúzni, hogy az addig rendben van, hogy legalább ötven munkairoda van a városban, de ugyan árulják már el azt is, hogy hol. Persze ez nem az általam egyre jobban utált Roberten múlt, akinek a kissé túlzott lazaságáról már azt hiszem, hogy beszámoltam. Az irodákról egyébként azt kell tudni, hogy érdemes próbálkozni, mert itt is lehet néha találni valamit, párszor van külön diákmunkás részlegük is.
Nekem mondjuk pont nem volt nagy szerencsém ezúttal sem, tekintve, hogy valahol egyenesen közölték, hogy helyi papírok nélkül, nem is vállalhatok munkát. Ez mondjuk marhára nem így van, főleg, hogy már eddig is legálisan sikerült ezt tennem néhányszor, na de úgyis közel van a bevándorlási, elnézek oda. Durván két és fél hónapja küldtem el nekik a papírokat, hogy regisztráljanak, mint genti diákot, és adjanak valami kártyát. Számom az már van, tehát hivatalosan is jelen vagyok, de a kártyával kapcsolatban csak a "jövő héten hívnak" ígéretet kaptam. Végülis, még jövő hét van, akár fel is hívhatnak.

Ezután irány az egyetemi kórház, tüdőszűrés, eltévedés, csodálkozás. Csak, hogy legalább a konyhán dolgozhassak néha. Nem akarom sokáig ecsetelni, hogy mennyivel más itt a kórházi színvonal, de tényleg ég és föld a különbség.

A maradék anyagiakat illetően sikerült alapvetően a munkaórák nem túl magas számával, és a költések nem túl magas összegével összekaparni még egy havi bérleti díjjat, úgyhogy bankban is voltam. Már kétszer is. De ma megyek harmadszorra. Itt is vannak ugyanis hülyeségek, és egy bankfiók nem tud megoldani néhány problémát ott helyben, csak napok alatt. Kezdődött azzal, hogy a bankban az egyik alkalmazottal rohangáltam, mindenféle géphez, mert ő a számítógépről nem tudja elintézni az utalásomat. Aztán kiderült, hogy a netes kódom nem jó, erre kitiltott a rendszer, amit ott szintén nem tudtak megoldani, majd másnap. Másnap kaptam új jelszót, még működött is, egészen addig, amíg nem sikerült némi szenvedés után belépni vele a netes rendszerre, ahol az egyetlen használható menü a számlanyitás volt. A számlámmal beléptetett menük között... No comment. Na mindegy, mindenre van megoldás, még erre is, egészen pontosan két munkanap múlva, amit ugye kitol a május elseje. Szerencsére a kolinak nem sürgős a pénz, ezt már leleveleztem velük, de azért jó lenne ha holnap sikerülne elutalni az összeget.

Talán mondtam még otthon, hogy a húsvéti szünet előtt, találtam egy munkát május elejére. 3 nap valami növényekkel ("plants", virág vagy fa, nem tudom), aláírtam a papírt elsirattam az így kimaradó kínai órákat, és vártam, hogy majd hívnak a részletekért. Tekintve, hogy a kutya nem hívott, a héten bementem az irodába, hogy akkor most mégis mi van. Rövid szerencsétlenkedés után ki is találták, hogy engem sehol sem látnak, semmilyen formában, pedig még online is regisztráltam magam, a helyeket meg már betöltötték. Igazából már meg se lepődtem rajta, hogy az a kevés meló is elszállt, ami eddig volt...

Szóval a munka jelenleg így áll, a héten fotózni se voltam, mert ott is mindenki lusta, de azért piszkálom őket, hogy történjen már valami.
Ez egyébként elég nagy gond, de a jó hír, hogy más nem nagyon van, és jól érzem magam. Ma például karácsonyi bulit rendeztünk, portugál (portugál?) bundáskenyérrel, cukorba forgatva, ami állítólag tipikus karácsonyi kaja. Ezt követte éjfélkor a szilveszteri buli, és az utcán való lufis verekedés. Az ünnepekkor úgyse leszünk már itt, így tegnap éjjel úgy döntöttünk, hogy kicsit előbbre hozzuk őket. Nagy buli ugyan nem volt, és a közeli park fenyőfái is megúszták a dolgot, de azért nem volt rossz ez az este sem.

Még mielőtt elfelejteném, ma mentem a bíróságra. Akinek ezt elmeséltem, az mind elkezdte különböző nyelveken találgatni, hogy most mit is akarok mondani, amit ők nem értenek, de aztán elmagyaráztam nekik, hogy nem félrehallották, tényleg a bíróságra megyek.
A lényeget tekintve a végeredmény nem okozott különösebb meglepetést, de az odáig vezető út az igen. Ugyanis egyszercsak szembe jött velem a főbérlőm, láthatóan nagyon lelkesen, de annak ellenére, hogy biztosra vettem, hogy el se fog jönni. Kompromisszum persze nem született, és hiába nincs aláírva a szerződés, ez itt a belga törvények szerint mégis érvényesnek számít, legalábbis ha beperelném, akkor nagy valószínűséggel ő nyerne. Furcsa törvényeik vannak, de hát ez van, szóval a dolog ezzel tulajdonképpen lezárult. Nem túl sikeresen, de amit lehetett, azt megtettem.
Ma megint megpróbálkozok munkát találni, bár erősen ajánlott volna tanulnom is, mert az csak mérsékelten sikerült mostanában. Szóval drukkoljatok, hogy valahol legyen valami.