Itália és egyéb kalandok: Nóra, Antwerpen, és belgiumi munkakeresés. Utolsó napok nyugaton

Megérkeztünk Bruggebe

Ezt a bejegyzést alapvetően a Nóra fogja meghatározni, mivel az utolsó Genti napokat együtt sikerült eltöltenünk, és így elmondhatóvá vált, hogy a csúcson hagytam abba.

Két hete volt az egész, de próbálom felidézni, és értelmesen leírni.

24-én, hétfő reggel az esélytelenek nyugalmával mentem el a kínai írásbelire, ahol pechemre, vagy inkább szerencsémre, ki-ki döntse el maga, de elkezdtem beszélgetni az egyik csoporttársammal. Mi kerülhetne szóba elsőként az egyetemen:
- Hogy állsz a vizsgákkal?
- Holnap lesz az utolsó, a kínai szóbeli.
- Mi van?! Van kínaiból még egy harmadik vizsga is? Ezt eddig nekem senki nem mondta...

Normális esetben itt hazarohanás és pánikszerű tanulás lett volna a következő lépés, de másnap reggel jött Nóra, így inkább a szobámat takarítottam ki, és próbáltam aludni egy kicsit, mielőtt lecsekkolom a leveleimet a neten.
A common room felé menet, azonban megláttam, hogy végre nem tök üres a konyha, így csatlakoztam az időszakhoz képest mérten meglepően nagy számú baráti társasághoz. A kollégiumi élethez hűen a beszélgetés rövid úton ivós játékba torkollot, ami jó volt, csak hát nem én lettem a győztes. Pontosabban minden csak viszonyítás kérdése, mert ha életem eddigi legdurvább részegedését veszem figyelembe, akkor mindenkit leköröztem, triplán is.

Nórát másnap összeszedtem az állomáson, és bementünk a központba templomtornyot nézni. Négyre elmentem vizsgázni, ahol alapvetően angolul beszélgettünk a kínai helyett, de azt nem felejtettem el mindenkinek elmondani, hogy nekem minimum két tárgyból mindenképpen át kell mennem, mivel nincs sok kedvem visszafizetni az ösztöndíjat.

Nórával ha jól emlékszem a városban voltunk szerdán, és esténként bepunnyadtunk a szobámba, nem mentünk el a többiekhez, de csütörtökön megcéloztuk Bruggét. A város tényleg szép, a rövid vonatút Nórát Szentendrére, illetve a hévre emlékeztette, nekem meg a város juttatta eszembe ugyanezt. Szép, de Gentben lakni jobb, az nem egy élő skanzen.

Szép nap volt, és még a flamand sültkrumplit is megkóstoltuk együtt, hogy aztán másnap Antwerpenben folytathassuk a nézelődést.

Láttunk kézdobáló szobrokat, templomot, és a folyópartot is, amit Nóra útikönyve, és személyes felolvasása tett tökéletessé, persze azon túl, hogy ott volt velem ő maga.

Sok kedvünk egyébként nem volt a dologhoz, de este végül asszem ő is jól érezte magát, mikor búcsúbulit csináltunk, kezdetben részemről is enyhén idegesen. Főzni nem volt időnk, és a két csomag palacsintából is penészes volt az egyik, de az olasz-spanyol kooperáció eredményeképpen megsütött tortilla megmentette az estét. Még aznap este összepakoltuk a csomagomat, amiben Nóra tényleg hatalmas segítség volt, ahogy a másnapi dobozba rakásnál is, mikor már tök ideges voltam. Ennek az alapja nagy részben az volt, hogy nem tudtuk mekkora a csomag súlya, mivel mérleg nem volt a boltban sem. Szóval reménykedtünk, hogy elviszik a cuccot, és nem lesz vele gond. Persze két türit kifelejtettünk, amiket Nóra sem tudott elvinni a kézipoggyászban, ezért utána egy hétig cipeltem őket magammal a hátizsákban.

A szombat csomagolással, és szervezkedéssel telt. Este elindultunk a reptérre, ahová éjjel értünk ki, miután Brüsszelben jól ránk ijesztettek, hogy aznap már nincs shuttle bus. Aztán végül mégis volt, így a reptéren tudtunk "nem aludni". Rossz volt mikor némi késéssel felszállt a gép, pedig reménykedtem, hogy elromlik, és Nóra visszajön. Dehát sajnos eltűnt a gépe a felhők között, szóval megcéloztam Oostendét, durván 45€-val a zsebemben, mindenféle szálláslehetőség nélkül. Leírva talán nem mindenkinek hangzik jól, és néha én is utálom az adott pillanatot, de mégis élvezem ezt a fajta utazást, főleg utólag visszagondolva rá.

Egyedül Antwerpenben

Egyszer már voltam itt ugyan, de most megnéztem az északabbi részeket is, és a kikötő mellett felfedeztem a csatornán áthajózó, ingyenes kompot. Északon házak, és széles homokos tengerpart, ameddig a szem ellát. A kettő között pedig homokdűnék, hosszú fűvel benőve. Az épületek mindenhol magasak, az utcák szélesek, és süt a nap. Ennél jobban üdülővárost kitalálni se tudnék, tényleg egyedülálló volt a hangulata. Az I. vi-lágháborús bunkerek, és Napóleon erődjének megnézése után egy hasonló helyen ért az éjszaka is. A dűnék tetején, alattam a tenger, és az eltűnő turistákat sirályok hada váltotta fel a parton, ahol az aranyhídon már csak két szörfös üldögélt a deszkákon. A fű hullámzott, az ég narancssárga volt, és a tenger hangosan morajlott, tipikus atlanti táj. Leírhatatlan volt a hangulat, és előtte még netet is találtam, így tudtam válaszolni Nóra, pont jókor jött sms-ére. Este mindig rosszabb a kedvem is, mikor nincs szállásom, de meg lehet szokni a biztos pont nem létezését, főleg ha van aki ír egy aranyosat, mikor már mindenből elegem van, tök egyedül, a kontinens túlfelén. Egyébként az sms pont a komp előtti sorban ért, ahol egy 8 éves kislánnyal beszélgettem, részben angolul, részben flamandul. Szóval azért a belgák mégsem teljesen zárkózottak, mivel előtte is beszélgettem valakivel, és utána is a gyerek anyjával, aki aranyosan ajánlotta a közeli hostelt 40€-ért de ez nálam szóba se jöhetett, szal irány a part. Sokat itt sem aludtam, mivel éjszaka jóesetben is csak 15 fok volt, de ez a legmagasabb, ami Belgiumban éjjelenként előfordul. Szép volt mögöttem a világítótorony fénye, és a csillagok is körülötte, de inkább bementem a pályaudvarra. Az éjszaka második felét itt töltöttem, végre melegben, és még a mindenhol fizetős mosdót is ki lehetett küszöbölni. Az éjjelre felvett három réteg ruhát egy 25 perccel később induló genti vonat mosdójában hámoztam le magamról, és a telefonomat is csak majdnem hagytam fent, amikor leszálltam. Éljen a csövezés, és a hátizsákos turizmus. A jól hangzó külföldi munkakeresés túl sikeres sajos nem volt, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. A kikötői munka esélytelen volt, mivel mindenhez papír kell, ellentétben azzal, amit egy holland halász mondott valamivel korábban, és az éttermekben, hotelekben sem kellettem sehova. Nem mellesleg nem tudom mi lett volna, ha találok munkát, mert a szállásra nem lett volna már pénzem.
Este visszastoppoltam Gentbe, nagy örömmel megállapítottam, hogy a csomagom eltűnt a boltból, és éjszaka egy litván srác szobájában aludtam. aki előtte megetetett a saját tojásaimmal... Történt ugyanis, hogy a nem sokkal korábban neki adott, megmaradt cuccaim között volt néhány tojás is, amit most pont nekem sütött meg. Másnap némi egyetemi számítógép előtt ülést követően célba vettem Antwerpent, ahol már korábban sikerült hostot találnom a couchsurfingen keresztül.

Antwerpen, St Paul's Churc

Egy fiatal pár fogadott néhány napra, akiknek egy másfél éves fiúkon kívül, egy csontváz lakott a nappalijukban. Két éjszakát voltam náluk, és semmilyen segítséget, vagy pénzt a kajához nem fogadtak el. Még kagylót is vacsoráztunk, mivel az apuka nem szereti, de ő a második éjszaka úgyis dolgozott, így végre ehetett a család másik tagja, ráadásul nem is egyedül. Eddig is tudtam, hogy a belga kagyló a legjobb, a mellé járó sültkrumpliról nem is beszélve, de házit eddig sosem ettem. Ez is volt olyan jó, mint az éttermi, ha nem mégjobb. Helyiekkel lenni most is jó volt, mivel rengteg új dolgot tudtam meg róluk és a mindennapi Antwerpenről. Legyen szó akár arról, hogy a pénz náluk nem a fán nem nő, hanem a hátukon, vagy akár arról, hogy aki szerelmes annak pillangók vannak a hasában.
Jól körülnéztem a városban, láttam Antwerpen összes templomát, és a begidák udvarát, még több kézdobáló szobrot, és a Londonból már ismert gyalogosm alagútat, durván 30 méterrel a föld alatt.

Szerdán határoztam el, hogy hazajövök, és innen kezdődött az a rengeteg segítség amit a hostomtól kaptam, mivel az elhatározást követően csaknem azonnal megcsörrent a telefonom. A csomagomat ugyan elvitték, de vissza is vitték, mivel túlsúlyos volt. Persze, hogy mennyivel azt nem tudták megmondani, ami nem könnyítette meg a dolgomat. Azt hittem felrobbanok, mennék haza, de még ezzel is szenvedhetek. Szóval csütörtök reggel visszastoppoltam Gentbe, ahol átpakoltam a csomagomat, és fél hat körül sikerült is feladnom végre. Remélem ezúttal tényleg hazaér, mivel az eredeti dobozért nem fizettem újra, csak a másodikért. Lehet, hogy ezúttal is visszadobják, ezért megkérdezték, hogy meddig leszek Belgiumban.
- Két óráig, ha minden jól megy. :D
Csak mert ha visszaviszik, megint Gentbe kellene mennem, de erre már közöltem, hogy nem maradok ott még egy hétig pusztán csomagot várni, és visszajárkálni sem hobbim, főleg nem Magyarországról, mikor ha kell, a neten is át tudok utalni pénzt. 21. század van, könyörgök...

Stoppolás Belgiumból Budapestre, egy magyar
kamionban, valahol Németországban.

Péntek hajnalban tudtam végül elindulni Budapestre, egy kellemes, 4:15-ös kelést követően, litván barátom hatalmas örömére, aki újra elszállásolt. Az utazás és stoppolás nem annak való, aki szeret sokat aludni. Az előző napi antwerpeni ringhez hasonlóan itt is szívással kezdődött a dolog, de valahogyan elvergődtem a német határ közelébe, ahol végül megtaláltam egy benzinkútat, ahol magyar kamionosok állnak meg rendszeresen, és innen Frankfurt alá, egy másik nagy kútra vitt el egy magyar sofőr. Amit mások csak tudni vélnek, hogy hol van a tuti hely a stoppoláshoz (ezzel a mondattal szoktam többnyire órákat veszteni, mint most is Brüsszelben), azt a kamionosok tényleg ismerik, így 75 perc alatt találtam egy magyar furgont ami elhozott a maradék, 950 km-en, Fehérvárig. Frankfurtban egyébként már határozottan sok a magyar rendszám az úton, pedig nem két percnyire van hazulról, ezért itt már meg se próbáltam rövidebb útra beszállni valakihez. Egy szlovák kamion elhozott volna az osztrák határig, de ekkor jött a magyar furgonos, aki - miután meggyőztem, hogy sehol sem köröznek - elhozott majdnem hazáig, és így összejött az overnight is. Fehérvárról végül vonattal jöttem Budára, ahol csak egy kalaúz kötött bele, hogy csupán két elég jó egyetem hallgatója vagyok egyszerre, de ő a belga diákigazolványt nem akarta ismerni. Megegyzem itthon egészen más a mentalitás, és sokkal szélsőségesebbek az emberek, ami a délutáni metróra felszálló gárdisták támasztottak legjobban alá.
Háztól házig, durván 30 óra volt az út. A további terveimet az itthoni dolgok fogják meghatározni, Antwerpen után Amsterdam vagy Brüsszel, utána Pedig Párizs volt az eredeti terv.
Őszre utazok Mongóliába, egyenlőre ennyi néz ki biztosnak, tehát ha esetleg addig nem is, de szeptemberben újra feléled a blog.