Koppenhágai élmények

Többször is szó esett már arról, hogy milyenek a dán szabályok, de egy palesztin kamionos írta le a legjobban: itt mindenki rendőr! Rám legalábbis azonnal kihívták őket, amint az autópályára értem, de szerencsésen megúsztam a dolgot, és pár órával később már Koppenhágában voltam. Előző este még Aalborgban találkoztam egy helyi lánnyal, aki megmutatta a város rejtett kincseit, majd másnap délelőtt elbúcsúztam a vendéglátóimtól, és újra felvettem azt a bizonyos, sokat látott hátizsákot.

 

Koppenhágában egy nálam pár évvel fiatalabb srácnál lakok a külvárosban, aki tanul, ezért elég sok pénzt kap az államtól, korábban pedig, még gyerekként Mongóliában élt évekig. Ennek a közös pontnak köszönhetem én is, hogy most nála lehetek.

Még az érkezésem estéjén meglátogattam néhány, általa ajánlott üzletet, de végül csak egy negyediknél találtam, külön becsomagolt péksütiket a kukában, szép tiszta volt még a csomagolásuk is. Vasárnap körülnéztem a városban, láttam az erődöt, a tengert, találkoztam Bécsben tanuló magyarokkal is, majd elindultam egy random irányba, aminek a végén a város túlfelén, a reptéren kötöttem ki. Hazafelé az összes kuka üres volt, de az előző nap megtalált helyen megint jól betáraztam péksütikből, szóval nem fogott ki rajtam a húsvét.

Este elmentünk bulizni, ahonnét valamikor világosodskor értünk haza, hogy elkezdjünk itthon Titanicot nézni.

Ma délig aludtunk, utána Peter, a hostom csinált kaját vagy hatunknak, majd bementünk a városba. Tegnap este megérkezett két svájci hátizsákos is, és Peternek is rendszeresen itt alszik egy barátja, ezért ma este öten aludtunk a szobában, méghozzá az esti ivós játék, és az ezzel járó gin után elég jól.

Amit ma láttunk együtt, arról nincs fényképem, mert Koppenhága egy Christinia nevű részére mentünk el, ami igazából nem is annyira Koppenhága része. Kis állam az államban, mióta páran elfoglalták a régi katonai bázist, ahol egy tó is fekszik, és függetlenítették magukat az államtól. A kommunában most részben fűvel kereskednek, ezért nem lehet fényképezni, de hihetetlen színes az egész, és egy hangulatos tó is tartozik hozzá, különös házakkal. A füvet az utcán árulják, álcahálóval lefüggönyözött kis bódékban, amikben belül is háló lóg le, hogy eltakarja a dílert. Nem véletlenül hívják zöld lámpás övezetnek.

 

Holnap Peter suliba megy, a svájciak Stockholmba, én pedig valószínűleg Malmöbe megyek tovább.

A mai estét még egy belvárosi jazzclubban búcsúztattuk, aztán az utcán üdvözöltük a remélhetőleg holnapra felszívódó esőt. A következő este már nem itt fog találni.