A mongol jurta végnapjai

Vajon te hogy élnél túl egy ulánbátori jurtát? Nos a legősibb mongol szállás még ma sem luxus, de van az utcán wifi, és a vízért is csak a szomszédba kell átugrani.
Ennek ellenére a vidéki utazás és az expedíció utáni életünket ősztől már egy belvárosi lakásban fogjuk megkezdeni, amit viszint addig még meg is kell találni...

 

Ulánbátori jurtanegyed

Ugyan már nem sokáig, de még mindig egy kellemes kis mongol jurtából írok. Ulánbátorban van nyilvános wifi, és a szomszédtól az előbbinél jóval gyorsabb kábel is, így ha előre megveszem a kódot, akkor van net. A sámándobok továbbra is szólnak, most amikor írok és végre hallani is lehet őket, mert egyrészt egyedül vagyok, másrészt pedig elromlott a tv. Remélem, hogy nem én kívántam túl jól, hogy menjen tönkre, de amennyiben kiderül, hogy igen, akkor elkezdek más után is vágyakozni. Mondjuk az esős idő vége után. Kezdem irigyelni a jelenlegi magyar kánikulát, különösen a Balatonnál... Az előbb átjött a szomszéd lánya beszélgetni, úgyhogy mutattam neki pár magyarországi képet.

 

Pár napja egy hostelben töltöttem egy éjszakát a városban, és végre tudtam beszélni egy kicsit az otthoniak egy részével, és egy mongol sráccal is megismerkedtem. Másnap már megint a jurtában voltam, ahol lassan kezd elfogyni a család. Ketten már elmentek Hovdba, ahol Tunga anyja lakik, és vasárnap mi is követjük őket. 40-42 órás buszos utazás vár ránk a végtelen mongol pusztákon, részben földutakon, mivel sok más egyéb mellett az ország infrastruktúrája sem az igazi még. Tunga nővére pár nappal később fog utánunk jönni, így nemsokára teljesen kiürül a jurta, egészen márciusig, így addig a mi dolgunk lesz őrizni azt, és pár hetente ránézni.

Előtte még azonban fel kell készíteni a télre, vagyis a körülötte lévő árkot ki kell mélyíteni, és a fal tövébe is kell egy nemezt raknunk, ami nyárra a meleg miatt le lett szedve. Most tehát alul jön be a levegő, meg néha a bogarak is. Ezen kívül ügyeletes férfiként most én hordom a kútról a vizet, mivel Tunga nővérének a barátja sincs már itt. Amikor elmentek spricceltünk utánuk egy kis teát, áldozatként, a szerencsés úthoz. Valószínűleg jól fogadták valahol, mert egy darabban és elég hamar odaértek. Azóta részben kaját is mi főzünk, ami szintén érdekes dolog. Ma például ravioliohoz hasonló, mélyhűtött, bans nevű húsos táskákat gőzölem magamnak, amikor egyedül voltam ittthon.

 

Vidékről hazatérve viszont már a saját lakásunkat kezdjük majd el berendezni, mivel hosszas szenvedés után tegnap végre kibéreltünk egyet. Illetve Tunga, mivel az én számlám már megint zárolva van Ázsiában, és most próbálom elintézni, hogy ne csak Európában használhassam. A lakáskeresés úgy kezdődött, hogy a megbeszélt időpontra a tulajdonosok és az ingatlanosok fele nem ért oda, vagy egyszerűen közölte, hogy vidékre ment, így túl sok helyet nem tudtunk megnézni, de végül mégis leszerződtünk egyel, a központban, közel az egyetemhez.

Errefelé a bútorozott, gépesített lakás nem igazán divatos, és még egy tűzhely sincsen beépítve szinnte sehol, bár egy régi orosz rezsót néha beraknak elrettentésként. A mi lakásunk is üres volt, de a tulaj megígérte, hogy a konyhát berendezi. Mire az irodába értünk, kitalálta, hogy hűtőt és sütét mégse rak bele, majd a szerződés aláírása után azt is, hogy nem három, hanem a teljes tíz havi bérleti díjat fizessük ki előre, vagy nem lesz semmiféle konyha. Itt sokan szeretnék előre elkérni a pézt, ami a budapestinél magasabb lakásárak, és alacsonyabb fizetések mellett kicsit furcsának tűnik, de havi bérleti díj alig akad. Mivel három hónapnál többet elvből nem vagyok hajlandó kifizetni senkinek, borult a szerződés.
 

Jó a rosszban, hogy másnap hívott az ingatlanos, aki ugyanabban a házban talált egy másik, ugyanolyan lakást, kicsit drágábban, de részben bútorozottan, értelmes tulajjal, és észak helyett délre néző ablakokkal. Egy szép új, alig egy éves toronyház hetedik emeletén leszünk, az itt hétköznapinak számító szobakonyhában, durván hatvan ezer forintért, mintegy harminc négyzetméteren. Van pár bútor, de azért lesz mit venni. Szerencsére a rezsi, a bútorok, meg a gépek itt olcsóbbak tudnak lenni, mint Magyarországon, szóval megengedhetjük magunknak, és a végén úgyis eladjuk az összeset, bár a jurtából is kölcsönzünk majd néhány dolgot.

 

Úgy számoltam, hogy a mongol elnöktől kapott ösztöndíjam elég jó lesz, bár a pontos összegeket nem írnám ide le. Vízumom viszont még mindig nincsen, és pénzt is csak később kapok, ami viszont kezd egyre idegesítőbbé válni. Az egyetem minden nap megígéri, hogy aznap intézik a vízumot, de sose történik semmi, pedig ma már egy kicsit hamis papírt is leadtam nekik, hogy hol fogok a nyáron lakni. Elvben egy koliban, amiről valójában azt se tudom, hogy hol van, a gyakorlatban meg vidéken egy sátorban, meg nagy valószínűséggel jurtában leszek. Szerencsére ilyen papírt könnyen tudtam szerezni, mivel a bürokrácia mellett a korrupció, meg a nemtörődömség is elég jól működik, így semmi sem lehetetlen, még akkor sem, ha naponta új igazolásokat kérnek.

 

Tegnap egyébként találkoztam pár magyar kollégával, meg egy régi ismerős, afgán sráccal, bár csak futólag, mert az utolsó busz kilenckor indul a városból a jurtanegyedbe. Remélem az új lakásban egyszerűbb lesz az élet, habár a természethez közeli életmód hiányozni fog. Közvilágítás itt ugyan nincsen, de az autók fényszórója, és a jurták kerek tetőgyűrűjén kiszűrődő fehér fény különös hangulatot teremt. Ez azonban már egy következő bejegyzés témája lesz.