Munka Mongóliában és a dolgos hétköznapok

A lassan megszokottnak nevezhető heti egyszeri élménybeszámolók sorát megtörve, az előbbiekhez képest idejekorán közlöm ezt a bejegyzést, mivel nem akarlak váratni titeket, és amúgy is zajlik az élet.

 

Ahogy azt az előző bejegyzés végén beharangoztam, és ahogy itt is mindenkitől ezt hallottam, hétfőn volt Dzsingisz kán születésnapja, méghozzá a 851. Sok ünnepség nem tudom, hogy volt-e, mert én csak egy rövid időre mentem el a parlament előtti nagy térre, de

az épületbe legalább bejutotttam.

Na de nem ezzel indult a nap, amit dél körüli keléssel sikerült kezdenem (ezért késtem le a délelőtti ünnepséget), mert természetesen megint zuhanyzás volt a program. A földszinti konyhában forró víz jön a csapból, hurrá, irány a fürdő! Második emeleti zárva, harmadik emeleti foglalt, negyedik emeletiben jön a víz. Éljen! Ruha letép víz kinyit, jön is a jó forró víz, aztán másodpercek múlva ugyanazzal a lendülettel el is áll. Innentől kezdve a csap csak krákogott és kicsit mozgott, de a meleg vízes feléből nem jött ki egy csepp sem. Nincs elég nyomás, ha a harmadikon van valaki. Vissza a harmadikra, férfi zárva, női üres, gyorsan oda be. Még szép, hogy itt sincs nyomás. Végül a nap megkoronázásaként délután mégis sikerült lezuhanyoznom, és tiszta ruhát vennem, ami itt eléggé felértékelődött mostanában.

Még délelőtt a zuhanyzóba menet találkoztam egy kínai csajszival, akit még az előző, kezdő csoportból ismerek, és aki éppen személyes szakácskönyvében lévő, összesen két féle étel közül főzte az egyiket, ami tulajdonképpen csak párolt zöldség volt. Nagyon nem kellett kényszerítenie rá, hogy csatlakozzak hozzá kajálni, így végül ebéd után együtt mentünk a térre is, ahol a parlamentben két termet, és a hagyományos mongol zászlókat lehetett megnézni, az ünnep alkalmából. A csajszit egyébként nagyon bírom, mert egyrészt kínai-mongol-angol vegyes nyelven próbáljuk megérteni egymást, néha nem túl könnyen, de ami a csúcspoén, az a fél méteres, magas sarkú cipője, amiben alapvetően nem tud járni, vagy ha mégis akkor gyök kettővel, és tíz perc után panaszkodik, hogy fáradt. Múltkor suliba menet úgy kaptam el, hogy ne vágódjon pofára, mikor fellépett a járdára.

Kedden már volt suli, és miután előző nap este munkát kerestem a neten, szkájpoltam és elég sokáig semmit tettem, kissé álmosan nyitottam ajtót mikor Fida, az afgán srác reggel bekopogott, hogy menjünk suliba. Alsógatyában és kómásan közöltem, hogy már majdnem kész vagyok, majd gyorsan felvettem a tegnapi ruháimat, és irány az egyetem. Útközben találkoztunk a tegnapi kínai lánnyal, akit ma is elkaptam, mert megint eljátszotta a félrelépőset.

Miután végre bujutottunka suli enyhén alulméretezett ajtaján, belépek a terembe, hidegebb van, mint kint. Egy lengyel csaj imádja magára nyitni az ablakot, és mindenki mást megfagyasztani, így ő vidáman ült  a mínuszban, míg mindenki más kabátban didergett körülötte.

- Nincs itt kicsit hideg?

- Nincs, csak -2 fok van... És mosolyogva ül tovább... Nem mindenki érti a célzást...
Utánunk nem sokkal, a szokásos 10 perc késéssel megérkezett a tanár is, aki végre becsukatta az ablakot, mielőtt rájött volna, hogy nincs házim.
- Miért nincs?
- Próbáltam megírni, de befagyott a tollamban a tinta...

Suli után kaja Balázzsal, a kártyámat már megint nem fogadták el, hiába van kiírva, hogy jó.  Többnyire egyébként az a baj, hogy egyszerűen nem értenek a bakkártyához. Na de sebaj, most is jó a kedvem, főleg, hogy 2 helyről visszaírtak, ahová tegnap este küldtem ímélt, menjek be interjúra. Némi keresgéléssel meg is lett az első hely, szokás szerint visszahívnak majd. Felhívom a másodikat, hol vannak pontosan. A nő 10 percig nem volt képes elmagyarázni az utat, mert angolul nem tudja. Fogjak egy taxit, és majd ő mongolul elmondja  a sofőrnek. Persze a pénzemet otthon hagytam, hogy ne tudjam elkölteni út közben, szóval visszamentem a koliba, pénz felszed, majd integetés a főút szélén. Kicsit drágán, de eljutottam a tényleg nem túl feltűnő iskolába, útközben meg gyakoroltam a nyelvet a sofőrrel. A suliban ketten fogadtak, de csak az egyik tudott angolul. Előadtam a másiknak mongolul, hogy tanulok ugyan mongolt, de az angolom még kicsit jobb. Na ezzel bevágódtam, meg persze azzal is, hogy az először felkínált szék összetört alattam. Elvileg anyanyelvi tanárt keresnek, és ők is visszahívnak majd, de az interjú mindenesetre elég jó hangulatban telt el.

 

A legfrissebb híreim szerda estiek, bár ez Magyarországon még bőven dél körül van. Feladtam egy hirdetést a neten, hogy magánórát vállalok, és így estére, mikor az embereknek van idejük netet nézni, akadtak is jelentkezők. Egy csajt ma ötkor tanítottam volna, de negyed hatkor írt egy sms-t, hogy mégse ér rá. Imádom... Ez olyan tipikus mongol, mint a határozatlanság. A következő pasi fél órát hallgatott a telefonban, mielőtt átvettem volna a beszélgetés irányítását.
- Szóval angolul akar tanulni?
- Ühüm.
- Holnap kettőkor ráér?
- Igen.
- Tudja hol van az egyetem?

- Igen.

- Jó, akkor holnap, kettőkor az egyetemnél jó lesz?

- Igen.

- Oké, akkor az egyetem előtt, holnap, kettőkor.

Remélem, hogy tényleg el fog jönni, és nem csak rámondta a századik rákérdezésemre is, hogy jó. Arra már rájöttem, hogy a szájukba kell rágni mindent az embereknek, mert néha csak így működik (kivételek persze vannak).

A következő érdeklődő végre tényleg komolynak tűnt. Valaki  a 6 éves lányát akarja felkészíttetni az amerikai iskolára, és még angolul is tud beszélni, így vele végre rendesen meg tudtam beszélni mindent. Holnap az előző pasas után megyek hozzájuk, a gazdag részére a városnak. Remélem kifizetik a taxit is, mert nincs közel, és a nyelviskolához hasonlóan, csak azzal jutok oda, mert nem tudta elmondani, hogy hol van. Szóval lehet drukkolni nekem, mert van itt munka, csak meg kell találni. Remélhetőleg összejönnek a dolgok, és sikerült zöldágra vergődni az érdeklődőkkel.

 

A jövőről még annyit, hogy holnap megint elmarad az első órám egy konferencia miatt, és a másodikon is valami múzeumba megyünk, ami elmondás alapján a Csodák Palotájához lehet hasonló, de gondolom, hogy nem ugyanaz. Egyébként itt vannak tényleg teljesen európai színvonalú kiállítások, meg minden, csak sokkal kissebbek. A társaság egyébként továbbra is jó, meg alakul is egyre inkább, főleg a couchsurfing révén. Ma a múltkori kalóz sapkás lánnyal ebédeltem. Nagy utazó, vele biztos lesz közös téma. Gyűjtöm a tippeket, és készülök rá, hogy hogyan lehet utazni a nagyvilágban. Annyi utazóval vagyok körülvéve, hogy lassan megőrülök attól, hogy még nem fejeztem be a sulit, és nem mehetek valahová. Nem mintha most éppen nem utanznék. :D