Kultúrhétvége

Ez a hétvége sem telt eseménytelenül, így a beígért helyismereti óra helyett inkább ezt írom le, mert ha most nem teszem meg, akkor a felét elfelejtem, mire újra lesz időm írni.

Azt már mondtam, hogy a naptáram teljesen tele van, és folyamatosan jönnek a spontán programok.

Egyetlen baj van ezzel, méghozzá az, hogy tanulni is kéne emellett. Elég pofátlan az oktatási rendszer, mert nem elég, hogy be kell járni (reggel!), de még azt is elvárják, hogy tanuljak...

Hétvégén tehát a hangsúlyt a gyakorlati oktatásra, és a kultúrára helyeztem, és a szombatot egy brüsszeli kirándulással kezdtem a napot, filléres vonatjeggyel, az ESN égisze alatt. Az angol időjárás mostanra visszatért, így sokat fotózni nem tudtam a szabadban, az elsőként felkeresett múzeumban pedig nem lehetett. Ez egyébként a René Magritte munkáinak áldozott tárlat volt, pár - számomra - unalmas, de szerencsére jóval több érdekes festménnyel, és több-kevesebb angol nyelvű kiírással.

A múzeum után, még a kétharmadot is bőven túlszárnyaló többséggel szavaztuk meg az ebédszünetet, ami részemről sültkrumplit jelentett, amit elvileg a belgák (vagy flamandok) találtak fel, és ezért ilyen népszerű errefelé, de lehet, hogy erről egy francia mást mondott volna. A másik jellegzetes kaja egyébként a goffrihoz hasonlító waffel, azzal a különbséggel, hogy előbbi halvány másolatnak tűnik csak az itteni nyalánksághoz képest. Ez ugyanis sokkal nagyobb, és ha jó helyen veszi az ember, akkor sűrűbb is jóval. Többnyire csoikival eszik, de tejszínhabbal, és gyümölcsdarabokkal kapható. Átlagban úgy 3€ egy normális darab, de azzal többnyire jól is lehet lakni.

Egidija...

... és a waffel.

Talán szerdán meg is tanulom elkészíteni, de addig be kell érnem a brüsszeli út végén megejtett, csoportos waffelezéssel.

A főtér, és egyéb érdekes helyek mellett még a Délirium Cafét érdemes megemlíteni, ahol 2500 (!) féle különböző sörből lehet választani, ideértve a mongol Dzsinisz sört is. Magyar, és szlovák sör valamiért nem volt, de ettől eltekintve tényleg óriási, és meglehetősen nemzetközi a választék. Egyébként az otthoni fél litereshez képest, itt a 0,33, és néha a 0,25 dl a jellemző, viszont nem ritka a 10% körüli alkoholtartalom.

Ezen kívül az egyetlen visszaváltható üveg is, a söré, amiért kemény 10 centet lehet kapni. Érdekes, hogy sokmindent nem gyűjtenek szelektíven, amiket pedig lehetne, és az üvegeket sem válogatják szín szerint.

Mivel korán kellett kelni, mindenki hulla fáradt volt, már reggel is, így az estét nem nehéz elképzelni. Irány az ágy! - gondolta mindenki...

Vágül páran a Charlatanban (viszonylag nagy szórakozóhely, több teremmel a központ szélén) kötöttek ki, - mint ma megtudtam - és az én estém sem volt rövidnek mondható.

Mikor a folyosón sétáltam a szobám felé, hallottam, hogy nagy az élet a konyhában, de fáradt voltam, meg éhes is, semmi kedvem nem volt semmihez. Három  percig... Itt a lehetőség, nem szabad kihagyni, meg kell ismerkedni az emelette! Szóval cipő fel, kaja elpakol és irány a konyha.

Éppen a vietnámiak, és a szaktársaik tartottak főzöcskézést, és nekem is kerítettek terítéket egy perc alatt. Ettem vietnámi levest rákkal, zöldségekkel, gombával és rizstésztával, aztán még valami vietnámi kaját, és a szintén negyediken lakó iráni srác is főzött valami paradicsomos disznóhúst. Kelti kultúra kipipálva.

Miután degeszre zabáltuk magunkat rövid egyéni vacakolás (értsd: a lányok átöltöztek) egy közeli klubba tettük át a székhelyünket, ahol a bowling mellett pár billiárd asztal is volt, meglepően olcsón.  Kettőig játszottunk, majd beájultunk az ágyba.

Én ezzel egyébként elég jól jártam, mert a Charlatanos program durván hatig tartott.

Így viszont én voltam az egyetlen, aki fel bírt ma kelni, közepesen nagyon későn, hogy időben odaérjünk a koncertre, ami azért is különleges volt, mert itt annyi idősebb embert lehetett találni a nézők közt, mint amennyit  az eddigi egy hónap alatt összesen. Persze  Verdi Rekviemjét korunkbeliek adták elő, 1% kivételével, amit a négy fő énekes és a karmester képeztek.

A jegyünk ezúttal is olcsó volt, mivel az utolsó sorba szólt, de talán még csoportos kedvezményünk is volt, ahogyan az az ESN-nél lenni szokott. Csakhogy Egidija, a litván lány akivel elég jóba vagyok még elment a mosdóba, így egy másik litván csajjal meg kellett őt várjuk. Ennek volt köszönhető, hogy a hátsó sorba nem akartak ültetni minket a nénik, de az első sorok üresek voltak. Így sikerült a "z" kategóriás jegyünkkel a negyedik sorba ülni (mellesleg első két sor előttünk pont nem volt), úgy, hogy senki se lógott bele a képbe, és bőven volt hely még nyújtózkodni is, az egyébként nem is olyan hosszú, de annál jobb előadás alatt.

Hazafelé a program alapvetően megfagyás volt, de örömmel konstatáltam, hogy nyílnak a virágok. Ezek szerint nemsokára tényleg tavazs lesz, és nagyon mélyre süllyeszthetem végre a dzsekimet. Megjegyzem a magukat nagy számban képviseltető déliek kabátban szenvednek annyira, mint én egy szál pulcsiban. A pálmát eddig egy ugandai srác viszi, akinek első dolga volt ma becsukni az ablakot, a tűzforró konyhában. Remegve, pulóverben.

Kicsit a konyhánál maradva, de a hazaútra mégis visszatérve, Egidija meggyőzött, hogy ő tényleg nagyon éhes, és ami a legjobb lenne ezellen az a magyar kaja. Leginkább a palacsintát preferálta volna, mivel az elég jól sikerült az international dinneren (a lányok csinálták, nem én), de elég határozottan közöltem vele, hogy nincs az az isten, hogy én most elkezdjek palacsintát sütni neki, érje be egy virslis lecsóval, ami a fent említett eseményen szintén sikeresnek volt mondható.

Szóval a méregdrága bevásárlás után, még főzöcske volt az utolsó napirendi pont, és ugyan nem vagyok a konyha ördöge, de kétszer is evett belőle, így olyan pocsék nem lehetett. Kár, hogy pont én nem szeretem a lecsót. A frissen vásárolt kenyér, viszont ezúttal is hihetetlenül finom volt, ezért abból rendesen bekajáltam.

Némi friss infó a Magyarországra menésről.

Talán odamegyek, de még mindig nem tudom, jó lenne beszélni Gergelyékkel, vagy valakivel, de ezt ma nem sikerült. Az utazás Ferihegyig 118€ lenne (folyamatosan emelkedik, délután még olcsóbb volt) csomag nélkül, ami idefelé lehet, hogy lenne, mivel kell pár dolgot hoznom a tanszékről az itteni kollégáknak, meg magamnak is mindenféle vackot. Ez egyébként a reggeli járatokra szólna április 2-án, 10-ei hazaúttal, Belgiumba.

Szóval jelentkezzetek, vagy legalább legyetek elérhetőek!

Ami szintén érdekelhet még titeket, az a munkakeresés. Pénteken nincs suli, így aznap végre bementem a Jobdienst-be. A lényeg az, hogy sok a papírmunka, ráadásul hollandul, de holnap talán elintézem, a számlanyitással egyetemben. Aztán már csak várni kell, meg keresni, ami nem egyszerű, de egyszer csak lesz valami.