Shanghai víg napok

Shanghai felhőkarcolóinak éjszakai látképe a folyópartól.

Hostomnak, vagyis Leventének köszönhetően az utolsó két Shanghai napomon se volt túl sok időm unatkozni. A pénteki duplán is magyarul kezdődött, mivel a jó reggelt után a Luxen parkban álló Petőfi szobrot látogattam meg, szintén az ő tanácsára. A park maga ugyan látványos felújítás alatt áll, ezért zárva van, de egy másik kis terület mellett pont a szobros széle is nyitva volt. Kis, homokos tér, szélén a szobor figyel, körülötte kocogók, és az apró ligetben lassú mozgással, megfontoltan tornázó, lazító, thai chiző öregek. A park(részlet) közepén egy újabb, számomra eddig ismeretlen játékot fedeztem fel, amiből Kínában elég sok van.

 

Két, talán fél méteres bot közöt hosszú zsinór van, amivel egy búgócsigához hasonlító játékot emelnek fel, és lendületesen pörgetik ide-oda. Ha elég gyors, akkor valóban búgó hangot ad, ahogy forog. Egy idősebb bácsi ezt több méteres bambusz botokkal csinálta, szintén sok méteres zsinórral. Ez volt a legszebb, a többiek viszont néha átdobták a búgócsigát a lábuk alatt, és csaknem folyamatosan trükköztek vele.

Elég későn keltünk, és Levente aznap is csak egyre ment dolgozni, én meg hulla fáradt voltam, tehát nagyon én se siettem. Délután volt már, mire a People`s Parkba értem, a folyó nyugati oldalán, a felhőkarcolós, elég kiterjedt városrész közepében. A park ezúttal is nagyon érdekes volt, kisebb lyukacsos sziklákkal, és a szintén népszerű kis szikladombbal, nem működő patakkal. A számtalan rejtett zugban fiatal párok romantikáztak. Miért nincs ilyen Ulánbátorban...?

A kínai parkok teljesen mások, mint az európaiak, sok bennük az épület, mint a pagoda, híd, stb. Az emberek itt napoznak, ebédelnek, játszanak, thai chiznek, vagy zenét játszanak.

 

A parkboó megint el akartak vinni teaszertartást nézni, de most nem volt kedvem hozzá. Azt mindenesetre megállapítottam, hogy kitalálhatnának már valami új trükköt a turisták lehúzására, mert ez már kezd unalmassá válni. Ha legalább változatosan próbálnák kiszedni belőlem a pénzt... Ha már a mindenképpen azt akarják, akkor foglalkozzanak is velem, és az általuk nyújtott "szolgáltatással", vagyis az átverős sztorival. Filmből se nézem meg ugyanazt ötvenszer. A forgatókönyv egyébként a következő: Szija, turista vagy? Én is, Kína másik részéről. Éppen körülnézek, te mit csinálsz most? Ó, nem iszunk meg valamit a környéken?

Na mindegy, levakartam őket magamról, és szex masszázsról sem tudtak meggyőzni a percenként feltűnő reklámozók. Főleg nem azzal a fényképpel, amit a főleg Pekingben kapható, fehérneműs-csajos kártyapakliból szedtek ki. Jó trükk, aztán majd vár valami fogatlan vénasszony, akinek karja nőtt a hátából. Egyebkent itt Shanghaiban elég sok a prosti, a kirakatokban, de azert nem mondom, hogy erről híres a város.

Az előző napi látogatás után újra elsétáltam a főutcán a folyópartra, ahol a kanyarulatban, egy félszigeten van a keleti oldalon a legnagyobb felhőkarcolós városrész. Szép színek voltak a naplementében, de a kötelezően elkészítendő fotók után a tulparta már nem jutott túl sok időm. Éppen csak körbenéztem, majd irány haza. Este vacsi egy olcsó étteremben, Leventét végre megvertem kínai sakkban, majd másnap reggel folytattam a programot ott, ahol pénteken abbahagytam.

Átmentem a folyó keleti oldalára, a félszigetre, ahol végre volt több időm körülnézni. Hatalmas kék üvegtornyok között bukkan fel itt az ember a föld alól a mozgólépcsőn, ahonnet egyből egy másik lépcső visz fel a gyalogos felüljáróra, ami a városrész közepében fut, a felszín felett, csendesebb, és sokkal érdekesebb környezetet biztosítva a felszíni dugós-autóutasnál. Az egész közepén egy park, az elmaradhatatlan elemekkel, és évenkénti fotóval, hogy nézett ki a városrész a tv toronyból fényképezve. Gyorsan épül az biztos, most is építkezések vannak. Esős idő volt, és a nagy páratartalomnak köszönhetően nem is túl meleg, de azért el lehetett viselni. A nagyobb problémát a fénykepezőm megóvása jelentette, de sikerült, így gépem is van, és képeim is születtek szép számmal. A tv toronyba nem mentem fel, ahogy a tengeri akváriumba se, mivel az árak elég borsosak voltak, de jól körbejártam a negyedet, megtaláltam a mongol konzulátust, aztán pedig megcéloztam Kína egy másik híres felsőoktatási intézményét, a Fudan Egyetemet. Sokat itt se tudtam körülnézni, de azt meg tudtam állapítani, hogy egy fél kerület az egyetemé, régi és új, kicsi és nagy épületekkel egyetemben. Érdekes lehet ide járni.

Sietnem azért kellett, mert megint Leventével találkoztam, aki meg szombatonként csajozik. A barátnőjével mentünk egy kanadai barátjukhoz és a helyi, kínai feleségéhez ahol a korábban megismert kínai sakk után még több társast próbálhattunk ki, de a végén egy rövid ismerkedes erejéig a GTA V. sem maradhatott ki, nagy ámokfutásokkal.

Reggel hostom nyolckor ment el, de mi még lustálkodtunk egyet a barátnőjével. Kicsit később miután mindketten magunkhoz tértünk megvárta amíg összepakolom a cuccaimat, amiket sikerült pár napja kimosni, segített telefon egyenleget tölteni, és meggyőzött, hogy menjek vonattal. Nagyon nem kellett erősködnie miután lecsekkoltam mekkora szívás lenne az autópályára kijutni, szóval a metróban elváltunk, és én megcéloztam a pályaudvart.

A vonatjegy 28,5 yuan volt a durván 180 km-re, és kora délután el is indul a vonatom. Túlvagyok egy kínai gyorséttermes ebéden, ami megint tök más, mint az európai rokona, és most a hatalmas üvegcsarnok fehér kupolája alatt várom a becsekkolást. A pályaudvaron egyébként a sokféle töltővel rendelkező mobiltöltő állomás (10 perc 1 yuan) mellet ivóvíz is van, de kínai szokás szerint, csak forró vizes. Ilyen magán a vonaton is szokott lenni, és ez teszi lehetővé, hogy mindenki a kartontányérban kapható tésztás instant levest szürcsölje egész úton.

Update info: megérkeztem Hangzhuoba, minden rendben, de a net pocsék. Írok, amint tudok.

Shanghai színei és stoppolás Kínában

Kínában stoppolni semmivel sem nehezebb, mint Európában, főleg ha a rendőrség is segít. Egy kis kínai tudással, még egy ebédre is jó náluk a fehér utazó, majd folytatódhat az autópálya melletti integetés, egyenesen Shanghaiba.



Érkezés Shanghaiba, és a zöldbe.



Shanghaiban nem divatos a vörös csillagos sapka. Annál inkább hódít a zöld szín, ami a fák jelentős részén még így januárban is megtalálható.

Shanghaiba azonba előbb el is kellett érni, ami úgy történt, hogy egy jó három  órás alvás után fél hatkor keltem, hogy 40 perccel később elhagyhassam a hostelt, és korán kiérjek az autópályára. Kínai módra azonnal bealudtam  a metrón, de szoknom kell még a kultúrát, mivel a többiekkel ellentétben engem az ellenőr ébresztett fel a végállomáson. Na de sebaj, úgyis ide akartam jönni, na de mégiscsak a felszínre  érve ért a legnagyobb a meglepetés, mivel a modern metróállomás egy vidéki falu széléhez erősen hasonlító helyen volt, néhány házzal, és földúttal, amin egy negyed órát gyalogolva, nyolc sávos utat értem el, szintén a semmi közepén. Lehet, hogy egy evén belül itt város fog állni, de ennek más jele egyenlőre még nincsen.

 

Folyópart Shanghaiban.

Egy kerítést megmászva eljutottam az autópályára, ahol egy hatalmas katonai tankszállító állt meg, de nem a jó irányba ment, úgyhogy el kellett engedjem. Egyből Shanghaiba próbáltam meg elmenni, megspórolva az átszállásokat, és jött is valaki aki oda ment. Aztán kiderült, hogy mégse, basszus... Eljutottam 100 km-re, a semmibe, ahol alig van autó. Remek. De legalább egy fizetőkapunál voltam, ahol mindenkivel beszélgettem kínaiul és végül ők segítettek kocsit fogni, ami elvitt egy másik kapuhoz. Érkezéskor a söfőröm szólt a minden ilyen helyen lévő rendőrörsön valakinek (ezzel bejön a kék szín is a sztoriba), aki leintett nekem egy menetrend szerinti buszt es ingyen felrakott rá. Ezzel utaztam pár órát, majd kiraktak egy nem túl jó helyen Ji`nan mellett, egy lehajtóban. Kis idő után meg is állt valaki, gyanúsan villogózó kocsival. Nem tudom kik voltak, mert ezt nem sikerült kideríteni, de nem rendőrök, annyi biztos. Ők is csak segíteni akartak, elvittek volna a vasúthoz de közöltem, hogy nincs rá pénzem. Jó, akkor menjünk a városba a rendőrségre, majd ők segítenek. Angolul senki sem tudott, szóval felhívtak valakit, aki beszélte a nyelvet.

 

Shanghai, Qibao.

Első körben fél óráig magyaráztam neki, hogy mi az a stoppolás, és, hogy tényleg nincs pénzem, de higgye el, hogy nem is kell, mert nem költök se szállásra, se utazásra. Nincs 400 yuanom a vonatra sem, ne vigyenek oda.

- Akkor miért ment a rendőrségre, és milyen segítséget vár?

- Nem mentem vittek, semmi kedvem nem volt hozzá, és nem várok semmit. Vigyenek vissza az autópályára.

- Nem, azt nem lehet.
 

Végül, elvittek a rendőrség kantinjába vacsorázni, aztán ki az autópályára, egy másik fizetőkapuhoz, ahol megbeszélték az egyik ott dolgózoval, hogy segítsen nekem. Ő minden kocsit megkérdezett, hogy merre megy és végül talált valakit, aki elvitt úgy 400 km-t a következő kapuig, és közben ő is megetetett. Itt szokás szerint irány az apró rendőrség, ahol azonban nem segítenek.

- Jó, akkor én mennék stoppolni a kapu alá, mert szakad az eső, lehet?

- Lehet.

Egy óra múlva valaki kihívta a rendőrséget, így a kiérkező kocsival visszavittek az előbbi kis rendőrségre. Az egyikük beszélt angolul, és Shanghaiban lakik, szóval meg tudta mondani, hogy van vonatjegy 50 yuanért a maradék 337 km-re. Oké, akkor menjünk a pályaudvarra. Nanjingban voltunk ekkor, a régi fővárosban, ahol a rendőrrel sikerült viszonylag jóban lenni, nagyokat röhögni, és egészen a vonatig kisért, na meg persze segített jegyet venni, és mindent.



Folyópart Shanghaiban.

10 órára Shanghaiba értem. Két kínai, akiket még a vonaton ismertem meg elkísért a metrón, hiába próbáltam lerázni őket.

- Nem vagy fáradt, hosszú volt az út. Nyugodtan menj pihenni.

- Nem nem akarok aludni.

Hát nem hatott a finom célzás, de végül csak elmentek, én meg találkoztam a couchsurfingről megismert hostommal. Magyarok mindenhol vannak a világban. Itt is. Nála lakok most pár napig.

A délelőtt egy masszázsszalonal indult, majd semmitttevéssel és dumálással. Este társasjáték egy csajszival.

Utcai cipészek dolgoznak Shanghai egyik utcáján.

Az érdekesebb dolgok csütörtökön történtek, mert az ő tanácsára mentem el a két megállóra lévő kis városrészbe, buddhista kolostorral, magas pagodával, és sok utcai árusssal. Két helyen is láttam a fellógatott húsok között kutyát, és az egyik helyre be is néztem indulás előtt.

- Van kutyahús?

- Mi?

- KUTYA!

- Ja, kutya, van. 68 yuan.

A végén 38-ra alkudtam le, ami még mindig kicsit drága, de megkaptam egy tál vöröses-barnás húsban gazdag levest. Egész laktató volt, pont elég, és kicsit ugyan rágós, de nagyon finom.

Utána még elmentem a belvárosba, random módon metrómegállót választva, és készítettem pár éjszakai fotót a felhőkarcolókkal.

Hogy meddig leszek itt, azt nem tudom, de a következő cél Hangzhou lesz. Valamikor.

Utolso pekingi nap es a Nagy Fal

Reggel megint en ebresztettem a lanyt, akinel laktam, remelem hogy holnap se fog elkesni a munkabol nelkulem. Mivel ma egy barasta van nala, en atkoltoztem Asia, a foterhez kozel leve hosteljebe egy ejszakara. Mikor megjottem meg nem kelt fel es a Nagy Falat se jott el megnezni velem, ugyhogy megettem az utkozben vett kinai kajat, majd irany a metro. Tegnaprol mar tudtam hova kell menni, majd rovid bolyongas utan a buszokat isa megtalaltam, kicsit tavolabb, ameddig tegnap mar el se mentunk. A jegy vegul 12 yuan volt a durvan 60 km-es utra, a fal legismertebb, badalingi reszehez.

Mivel minenhol csak ugyanazt a kepet mutogatjak a falorol, nem igazan tudtam hova erkezek majd, es, hogy milyen lesz a tobbi resz, vagy a kilatas. A busz a bejarattol tavolabb tett le, de volt ingyenes shuttle busz a maradek 1-2 km-re, kinai nyelvu idegenvezetessel. Ettol a busztol meg egy 5-10 percet setalni kell, a most tobbnyire ures es bezart boltok, szallodak, stb. kozott, a fal fobejarataig, ahol a jegy megvetele utan ket iranyba lehet menni. En a hirsebbet (a kepekrol) es egyben a nehezebb utat valasztottam jobbra, eszak fele. A jegy egyebkent most a telki szezonban 45 yuan lett volna, de a lejart belga diakigazolvanyommal megvettem a 25 yuanos kedvezmenyeset.

A tegnapi napsutessel ellentetben ma kozepesen kodos ido volt, a hegyseg magasabb reszein pedig vastagon zuzmarasok voltak a fak. A fal par reszet, koztuk majdnem a folddel egyenlot mar a buszbol lattam, de ez tenyleg szepen fel volt ujitva. A hegyek nagyon meredeken emelkednek, gyorsan valtva volgybol csucsba, es ezt a fal is vegig koveti. Azsiai szokas ha jol tudom, hogy nem igazitjak a termeszetet az epitmenyekhez, inkabb forditva. Ennek koszonhetoen hajmeresztoen meredek reszek vannak, lepcsovel, vagy anelkul, es a fal vonalaban is hatalmas kanyarok vannak, meg csak veletlenul sem egyenes. Nem mondanam tehat, hogy setaltam a Nagy falon, fogalmazzunk ugy, hogy megmasztam azt. A toveben egy jo ideig kovezett, szeles gyalogut vezet, amire helyenkent le lehet terni. A tavolsag novekedesevel igy fogytak el a turistak is szep lassan. Helyenkent az arusok mellett egy-egy etterem, vagy bob es hullamvasut kevereke talalhato. A fal bejarhato szakaszanak a vegen mar csak a legelvetemultebbek jarnak, es 5-10 percig egyedul lehet itt az ember, masok haborgatasa nelkul. Sajnos az utolso bastya ajtaja le van falazva, mert ettol kezdve a fal restauralatlan. Pont ezt vaartam, annyira el akartam jutni erre a reszre, mert meg nagyon hosszan megy tovabb. Enyhen anyazva es mindenkit mindennek elmondva visszafordultam keresni egy alacsony szakaszt. Vegul talaltam egy reszt, ahol a kulso peremrol a falbol kinyulo vizelvezetorol at tudtam volna maszni egy fara, amire aztan visszafele sem lett volna nagy gond felkapaszkodni, de vegul nem mertem megcsinalni, mert Nagy Testver mindenhol ott van, kamerak formajaban. Inkabb visszementem a legkozelebbi kijarathoz, ahol egy lepukkant reszhez, es jobb idoket latott medvekifutokhoz ertem. Innen ment egy masik busz a belvarosba.

A falrol ezuttal nem az itt egyebkent nem igazan kaphato kepeslapokrol ismert zold tengert lehetett latni, hanem kpasz fakkal tarkitott szikla hegyoldalakat, es eles gerionceket, rajta a fal kodbe veszo tobbi reszevel.

A varosba erve elindultam a hostel fele, es a metrorol felhivtam Asiat. Oke, talalkozzunk ugy ket ora mulva eszakon. Mivel ismet hajtott a kivancsisag visszafordultam es elmentem egy a metroterkeprol veletlenszeruen kivalasztott, szimpatikusnak tuno helyre. Peking University.
Ekkora kampuszt meg az eletbe nem lattam, pedig megfordultsamneheny helyen. Egy fel varos, kisebb-ngyobb, de egyarant kinai stilusban epulot hazakkal, es egy nagy parkkal, sok toval tarkitva. A legnagyobb jegen eppen hokit jatszottak, a tulparti toronymagas pagoda elotereben. A kotelezo ejszakai kep utan kicsit meg korbejartam az este het korul is elettel teli udvarokat, aztan elmentem a megbeszelt helyre.

Asia baratnoje valami olyan egyetemen tanul, az elobbitol nem messze, ahol kinai kisebbsegek vannak, vagyis tobbek kozott ujgurok, igy arrafele ettermuk is akad. Kozel-keleti beuteses, majkdnem feher emberekkel dolgozo helyre jutottunk, ahol hasonlo kinai es indiai kevereknek tuno etelt ettunk. Tesztat es husokat, meg nemi zolseget es a langoshoz hasonlito naant. Asia baratja meghivott minket, mar megint, amirol sehogy sem tudtuk lebeszelni. Nagyon remelem, hogy lesz alkalmam viszonozni, bar amikor visszajovok Pekingbe, lehet, hogy o pont Hohhotban lesz a csaladjanal. Halalra zabaltam magam, foleg, hogy napkozben egyszeruen idom nem volt enni, igy gurulva kozelitettem meg a bevasarlo utcat, es annak nagy, kivilagitott plazait. Felkeszultem a holnapi utra nemi kajaval, aztan egy kis nezelodes utan elbucsuztunk egymastol es hazajottunk.

A holnapi terv az, hogy legkesobb reggel hatkor elindulok a hostelbol, hogy elkapjam a reggel utra indulokat. Innen elvileg sokan mennek Shanghaiba, ezert olyat probalok meg keresni, aki egesz uton, durvan 1300 km-en el tud vinni, mert utkozben kiszallni es masik kocsit talalni kockazatos lehet, mivel nem tudom elore kiszamaitasni, hogy hol raknak ki, es ott hol fogok tudni stoppolni. Pekingben az autopalya fizetokapujahoz akarok menni, es ott probalkozni, tobbek kozott egy elore megirt, rovid kinai szoveggel, arrol, hogy ki vagyok es mit akarok.
Drukkoljatok!

Jut esszembe kozlekedes. A hetvegivel ellentetben ma nagy tomeg volt a metron, de azert meg kibirhato. Az emberek neha a folyoson toporogvsa, jobra-balra dulongelo tomeget aslkotnak, egymast tolva elore. Lassan, de biztosan. A metron az emberek nagy resze a telefonjan olvas vaklamit, jatszik, vagy tableten filmet nez, meg a folyoson setlva is. Kihasznaljak tehat az idot. A metrohoz sokan biciklivel erkeznek, es elotte lelakatoljak, pedig most telenmeg aranyaiban keves is a bringas. Bicikli/motoros/tricikli sav az utak szelen szokott lenni, keritessel elvalsasztva.

Nyárson sült skorpió, avagy a Wangfujing snack utca

Kínában még Mongólia után is érhet meglepetés, ami gyakran az éttermek menüjén mutatkozik meg. A mongol kaják után időszerű volt tehát egy eseménydús pekingi nap után megkóstolni ezekből néhányat, így többek között a nyárson sült skorpiók hármasát.

 



Pekingi Wangfujing snack utca és skorpió evés.

Reggel némi bonyodalom után tallákoztunk Asiaval egy hotelben, ahol a nemzetközi vonatjegyeket lehet megvenni, mint kiderült, pofátlanul drágán. Itt kezdődtek tehát az újabb bonyodalmak mivel a Peking-Ulánbátor jegy 208 USD körül van, míg az idefele útra szóló csak 76 körül volt. Na ezt ennyiért meg nem veszem, az biztos. Asia megvette. Én a magam részéről megcéloztam a pályaudvart és némi keresgélés után a pénztár is meglett, ahol a határig vettem jegyet 24,5 dollárért (átszámított árak) nagy valószínűséggel ugyanarra a vasútra, ami aztán majd Ulánbátorba megy tovább. Ha tényleg így van, akkor azt remélem, hogy nem lesz nagy gond megvenni a mongol szakaszra is a jegyet, feltehetően egy kicsit olcsóbban, mint abban a bizonyos irodában lett volna ma.

A jeggyel való szórakozásnak köszönhetően a déli 12-kor induló utolsó buszt lekéstük, úgyhogy kimaradt a Nagy Fal, de ehelyett a városban mászkálva belebotlottunk egy parkba, méhhozzá a Föld Templomának a parkjába. A fak kopaszok, es a bokrokat zold takaro fedi, de ez a park igy is nagyon hangulatos volt. A kokeritesen kivul az emberek apro helyrol eregetnek nagy sarkanyokat, kicsit arreb tollasoznak, vagy mast jatszanak. Bent krikett (vagy valami hasonlo) palyak vannak, de ezeket foleg az idosebb korosztaly hasznalja. Az egesz varos nyugodt, a parkok pedig aztan plane ezt arasztjak magukbol. A kert egyebkent tipikusan mas, mint Europaban. Sok a pagoda, hid, sziklak, es mindenfele mas epuletek. Cedrusok nonek a piros lampionnal gazdagon diszitett lombhullato tarsaik mellett, amely mellol a bambusz sem maradhat el. Egyikben valaki lassu zenet jatszott, mikozben mellette csaladok piknikeztek, vagy nagymamak napoztak.

A kert után ebédelni mentünk, ahol megint jó csipős húst ettem, Asia pedig véletlenül tofut rendelt tofuval. Ebéd utaá közepesen jóllakva egy hatalmas buddhista templommúzeumhoz mentünk, de bemenni nem nagyon akartunk, főleg mert útitársam kicsit elfáradt. Különváltunk tehát, és én bevettem magam az előző napról már jól ismert hutongok közé, ahol egy Konfucionista templom volt, de a 30 yuanos belépőt nem akartem érte kifizetni, szóval még egy kis séta után metróra szálltam, és megcéloztam a Tiananmen tér környékét. Az egyik utcában régi, nosztalgiavillamost fotóztam, egy húzásra megittam egy fél liter üdítőt, és próbáltam felfedezni a tágabb környezetet. Szeretem megismerni, hogy mi van a sétálóutcán túl, mert ez mindig tartogat meglepetéseket. Ahol a turisták városa véget ér, ott elkezdődik a helyiek élete.

A zászlós ceremóniát pont lekéstem a téren, és a nemzeti múzeumba se jutottam be, de elsétáltam a Tiltott Város mellé, ahol újabb hangulatos hutongokon túl, megtaláltam a hőn áhitott Wangfujing utcát, ami a különleges éjszakai snackrol híres. A hagyományos utca, cseppet sem hagyományos városrész szélén áll, nagy házak szomszédságában, amiket felhőkarcolónak nem neveznék, de azért elég látványos, pláne, hogy sok helyen nagyon késő estig sem áll meg az élet. Vannak üzletek boltok, éttermek, fodrasz stb. még éjfélkor is. Itt nem áll meg az élet, és ha Európában azt mondja valaki, hogy a város sosem alszik, akkor csak jöjjön el ide. Az említett utca, és a kivilágított, óriásplakátokkal telerakott bevásárlóközpontok végigfényképezése után még a Tiltott Városról is csinaltam pár fotót, ahol megint megprábált leszólítani pár ember, de magyarul közöltem velük, hogy kössz, de nem. Egy csaj nagyon mellém szegődött, és erősködött, hogy ő is csak turista (kikérem magamnak, én utazó vagyok), aztán persze jött az igyunk meg valamit szöveg, de szerencsére elfutott, amikor meglátott valami számomra láthatatlant, szóval még csak a lerázására se kellett túl sok energiát fecsérelnem.

Asiaval es a baratnojevel fel nyolckor akartunk talalkozni, de en korabban odaertem, es hajtott a kivancsisag, ezuttal egy kezdetben turistas, majd teljesen helyi utcaba. Lattam szallodat, ahova az ember a parjaval mehet, ha otthon kicsi a lakas, vagy vekony a fal, es mas, alapjaibban mas kepet a varosnak. Van neki jonehany, mint peldaul az, amikor regi hazak elott, vastagon poros autok allnak, egy-egy lelakatolt tricikli mellett. A zart kis haromkereku jarmu egyebkent nagyon nepszeru errefele, es ami kulon jom hogy ezeket, es hasonlo meretu tarsaikat (biciklli-motor) gyakran halk es kornyezetbarat villanymotor hajtja.

Sok időm nem volt a találkozóig, ezért aránylag hamar vissza kellett fordulnom, de megérte, mert hamarosan a korábban már véletlenül felfedezett snack utcán találtam magamat, ahol a vele párhuzamosan futó piacos utcán első dolgunk volt egy normális cipő vétele Asianak, a meglévő ugyanis menthetetlenul szétszakadt. Miközben ők alkudoztak, én is megérdeklődtem egy-két dolog árát, amiből az lett, hogy az eredeti 10-20 százalékára sikerült lealkudnom. Remélem akkor is ilyen szerencsés leszek, amikor majd a fővárosba visszatérve tényleg meg akarom venni a dolgokat. Az árakrol annyit, hogy a budapesti kínai piacéhoz hasonlóak, nem túl alacsonyak, de elfogadhatóak. A különbseg viszont az, hogy itt tényleg a töredékére le lehet alkudni, méghozzá határozottan könnyen. Mondjuk sokat nem járok otthon a piacra, szóval az információim kissé elavultak lehetnek.

Az alkudozás után jött az est fénypontja, mert Asiaék kacsát ettek, de én valami egzotikusabbra vágytam, és így esett a kígyó, tengericsikó és különböző más bogarak közül a kis skorpiókra a választás. Talán akkorák lehettek mint a kisujjam, nyársanként 3-3 darab. A legolcsóbb helyen 15 yuanért vettem meg egyet. A nyárs az állatok hasi páncélja alatt van átszúrva, tehát ha a sorsukra váró leendő vacsorákat megpiszkálja az ember, akkor mocorogni kezdenek. Az élő nyársat egyszerűen bedugják aztán valamelyik forró vízben (vagy olajban) rotyogó, másféle étel mellé, és pár perc múlva készen is van. A sült skorpiókat mindenestül meg lehet enni, beleértve a farkat és az ollóit is, levágva ezekről nincsen semmi, a farkán lévő tüske se. Gondolom, hogy ezeket étkézesi célra tenyésztik, és nem mérgezőek, máskülönben nem árulnák. Az első falatok elég érdekesek voltak, kellett hozzá egy kis bátorság, de végül leharaptam az egyiknek a farkát. Mintha egy rák vékony, sült páncélját ettem volna, kicsit kemény volt, de ehető. Az ollók már ropogósabbak voltak, a lábai pedig teljesen. A testében már valami hús is volt, de olyan állaggal, mintha kis darabok lettek volna, mint a darálthús. Igazából nem volt rossz az egész. Kivülről, godolom a víznek (vagy olajnak) köszönhetően, amiben sült, jó sós íze volt, belül bedig nem tudom. De a másodikat és a harmadikat már aránylag könnyen megettem. Igazából meg lehet szokni, csak az első a furcsa. De nincs rossz íze, vagy állaga tényleg, abszolút ehető.

Később egy nagyobb udvaron, tulajdonképpen egy széles zsákutcában ültünk be egy helyre, ami úgy nézett ki, hogy körben sok kisebb szobácska nyílt az utcáról, és a pincérek valahonnét máshonnan hozták a kaját. Nagyon különleges volt ez is, mint errefelé minden. A kaja finom volt, és ezúttal is tök más, mint az európai kínai. Népszerű rizstésztás levest ettem, tenger gyümölcseivel, amiben a kagyló es tintahalláb mellett főleg surimi volt, majd az utcán egy számomra ismeretlen gyümölcsökből álló nyársat vettem, amire cukor volt karamellizálva, és szintén mindenhol kapható, igen népszerű édesség, rádasul így este már elég olcsón, áron alul is adták.

Haza 11 felé értem, és többek között azt beszéltem meg a vendéglátómmal, hogy holnap (mostanra már ma) 8-kor elmegyek, es mivel egy barátja fog átjönni, a hétfő éjszakát valőszínűleg Asia hosteljében töltöm, ami a téli holtszezonnak köszönhetően nagyon olcsó szállást kínál. A tél egyébként eddig eléggé bejött, mivel a nulla fok körüli hőmérséklet, és a mai napon is szikrázó napsütés nem egy rossz kombinció, de turistából nincsen túl sok. Lehet, hogy csak hétvégén, de a város eléggé nyugodtnak és élhetőnek tűnik. Persze itt is van stressz, és hatalmas szmog, de minket ez szerencsére még elkerült. Összességében itt több időt tudnék eltölteni, mint Ulánbátorban, bár lehet, hogy utóbbinak pont az volt az előnye, hogy nincsen sok külföldi így az ott lévő néhánnyal viszont a kapcsolatunk gyakran elég családias jellegű. Nem tudom, hogy itt mi lenne, de a tél Mongóliában se rossz, ebből a szempontból. Az mindenesetre tény, hogy azért is megyek vissza olyan korán, és nem olyan későn, hogy az ottaniakkal töltsek még egy kis időt.

Vegletes vasarnap es egy voros csillag a fejemen

Na jo, szombat. De azert megiscsak elobbivel hangzott jobban a mondat...
Lattunk gazdag es kevesbe tehetos reszt is Pekingben, ami azzal kezdodott, hogy a Tiltott Varosba mentunk el harmasban Asiaval es a mongol baratnojevel, akivel mar tegnap is talalkoztunk. Nemi kesessel megerkeztunk a Tiananmen terre, ahol legelso korben Mao mauzleumat neztuk meg. Hatalmas epulet, elotte az elmaradhatatlan biztonsagi ellenorzessel. Allitolag osszel volt a teren egy terrortamadas, amiben nem igazan serult meg semmi, de azert akkor se buszke ra az orszag, igy a nyugati mediaba kevesbe kerult bele. Az mindenesetre teny, hogy mostanaban egyre inkabb erosodik a biztonsagi ellenorzes mindenhol. Ami szinten feltuna az a biztonsagi kamerak igen nagy szama, varosszerte.
A mauzoleum megtekintes ingyenes, nem is volt most nagy sor elotte, szoval hamar megpillanthattuk magat Maot, az uveg koporsoban, voros zaszloval leteritve.

Erdekes volt ez is nagyon, de nem lehet leragadni, mert megceloztuk a tiltott varost. A diakjegy 20 yuan volt, ami durvan 700 forint, de nagyon megerte. Miutan Asiatol a rendorok elvettek a taskajaban felejtett, elozo napi piat, es vegre beengedtek minket, tenyleg egy varosnyi palotakomplexumban talaltuk magunkat. Mongoliaban is vannak hasonlo epuletek, de a legnagyobb se er az itteni legkisebb nyomaba. Lepcsok, hatalmas epuletek midenhol. Bennuk aranylag keves berendezes, legfeljebb egy tron, vagz hasonlo dolgok.
Kicsit rohantunk, ezert sokat fotozni nem sikerult, de a fenyviszonyok sem voltak a legidealisabbak. Ami foto viszont rolam keszult, azon nagy voros csillaggos sapkaban viritok, amit felarra lealkudva, 10 yuanert vettem meg a ter szelen egy nenitol, aki meg is kerdezte Asia kinaiul jol beszelo baratjat, hogy mennyit fizettunk neki a kalauzolasert.

Kora delutanra ertunk a palyaudvarhoz kozeli szallodaba, ahol vonatjegyet lehetne venni Ulanbatorba, ha nem zartak volna be egy oraval korabban. Ez a varosresz mindenesetre eleg erdekes volt, mert nem a regi belvarosrol van szo, hanem egy uj es modern reszrol, magas felhokarcolokkal es szeles utakkal az epuletek kozott. Egy majdnem ures plazaba mentunk be ebedelni, ahol 22 yuanert menut lehet enni. Valami tintahalleves azonosithatatlan feher gombocokkal, salata, es riozs, valami porkolt fele hussal. A forro viz meg ingyen van. Hideget nem lehet inni, erre ne is szamitson senki, azt viszont jegyezze meg, hogy minden kaja jellemzoen csipos. Egyebkent a kinaiak egyszerre eszik a levest es a foetelt, hangosan szurcsolve (a kanal formajabol adodoan en is ezt tettem), es az egesz helynek teljesen mas hangulata van, mint barminek Europaban. Korabban, meg Ulanbatorrol irtam, hogy latni kell, nem lehet leirni, es nincs mihez hasonlitani. Teljesen mas, mint az otthon megszokott dolgok, es ez itt is igaz. Aki kivancsi ra az jojjon el, es nezze meg.

Az utolso allomas a kevesbe gazdag resz volt ahol nem uralkodok laktak, hanem szegenyebbek teszik ezt meg ma is. Egy hutongrol van szo, ami viszonylag szuk utcak sora, foldszintes hazakkal es apro belso udvarokkal. Az egyik foutcan vegig csak boltok, olcso kajaval es meg olcsobb szuvenirrel. Vegigasszisztaltam az osszes uzlet aprolekos vegigbongeszeset, aztan beultunk valahova kajalni. Ezt kovetoen jott az igazan jo resz, mert a lanyok hazamentek, en viszont meg maszkaltam egy darabig a tagabb ertelemben vett kornyeken. Lattam skorpiot nyarson, de nem vettem meg, mert holnap elvileg egy jobb helyre megyunk, amirol azt mondtak, hogy talan meg kutyat es macskat is lehet majd enni a kulonbozo izeltlauak es kigyok mellett. Jut eszembe macska. Itt nem igazan engedik a gyerekeknek a haziallatot, es ennek koszonhetoen letezhet olyan uzlet, ahol 10 yuanert lehet cicazni. Jatszani veluk, simogatni oket, stb.
Este kilencig voltam a hutongban, ahol a turistak altal elkerult helyeken kacskaringos, gyeren megvilagitott utcakban lehet kovalyogni, a hagyomanyos, regi hazak kozott. A modern epuletek is gyakran magukon viselik a kinai vonasokat, de jellemzoen van bennuk furdoszoba, a hutongbeliekkel ellentetben. Eppen ezert, egymastol nehany percnyire, rengeteg a nyilvanos (ingyenes) wc. Ha nincs mindket nem szamara egy epuletben, csak tovabb kell setalni, ott lesz a noi/ferfi a sarkon tul, nehany meterrel tavolabb. A wcben kezet mosni nem lehet, de a tobbseg akadalymentesitett (ahogy sok mas dolog is a varosban), viszont valaszfalak nem nagyon vannak. Az azsiai tipusu, padloba sullyesztett guggolos toalett vsan mindenhol, kozepes tisztasaggal, ahol az emberek egymas mellett vegezhetik a dolgukat, nem nagyon korulnezve.

A hutongbol kierve egy sok savos fout mellett talaltam magamat, amivel parhuzamosan kis osveny futott, neha pagodaval, vagy mas erdekes epitmennyel, egy novenyekkel beultetett csikon. Kicsit tavolabb zene szolt, igy elindultam megnezni mi az. Egy kis kovezett beugroban 10-20 ember lassu, szeles mozdulatokkal tancolt. Hihetetlen hangulata volt az egesznek, a hosszukas parkban veletlenszeruen elhelyezett, diszkret lampak fenyeben.

Vonatozás Kínába és az első pekingi délután

Mongólia. Egy vonaton utazok, valahol a semmiben. Az időnként feltűnő jakokat néha tevék váltják, és a  távolban egy-egy domb is kivehető. Aztán lassan ez is mögöttünk marad és végaláthatatlan, sárgásbarna félsivatag kezdi uralni a tájat. Órákig lehet így utazni, több száz kilométeren át, mindenfél változás nélkül. A sínek mellett szemét, távolabb alacsony kerítés, azon túl villanypóznák sora húzodik.

Egy egész éjszakás pakolás és felkészülés után reggel hatkor találkoztunk a suli előtt Asiaval és a taxival. Az útbaejtett, 24 órás bank persze zárva volt, így nem tudtam pénzt váltani, így korán kiértünk, és még vártunk is egy keveset a pályaudvaron. A vonat végül 10 perc késéssel, 7:40-kor indult el. A szerelvény kíanai részén lévö kupé kicsi, de kényelmes és még meleg is. A falon 4 keskeny ágy, egymás felett 2-2. Alattuk, és a plafon alatt, a folyosó fölé benyúló kis tárolóhely van a csomagoknak. A takaró és párna mellé nemsokára huzatokat és lepedőt is kapunk, amit azonban senki sem használ. Alattunk egy svéd-ausztrál házaspár alszik. A vagonokat szénnel fütik, a wc tiszta, és egy nagy tartályból lehet forró vizet venni a teáhaz, vagy a vonatozás slágeréhez, az instant tésztás leveshez.

A vonathoz büfékocsi tartozik, ahol durván 7 fős társaság iszik már délután egy óra felé. Hamarosan minket is meginvitálnak, és hatalmas lelkesedéssel töltögetik a Dzsingisz vodkát. Páran, főleg a mongolok elég hamar elfáradnak tőe, ami okoz némi problémát a személyzetnek, ezért végül mindenki hazamegy a kupéjába; később majd folytatjuk.

A folytatás végül ugyan elmaradt, de este 7 óra felé elértük a határt. Mongol részről talán még két órába se tellett, hogy átjussunk, de Kínában már többet álltunk, mert itt kereket kellett cserélni a különböző nyomtáv miatt. Az egész vonatot betolták egy hatalmas hangárba, a kocsikat szétkapcsolták, majd felemelték és új kereket raktak alájuk. Mindez leírva gyors, de valójában durván 4 órát vett igénybe.

A kerékcsere és hosszas ide-oda rángatás után végre begurultunk az állomásra, ahonnan addigra eltűntek a vonatunkat addig őrző rendőrök. Ezúttal csak a vasútról leszálló ellenőrök álltak a kocsijuk ajtaja mellett a csillagos éjszakában. A peron mellett hosszú, sötétzöld szerelvény, mellette éles, fehér fényű lámpák, és kínai zene. Látványos fogadtatásban volt részünk.

A reggel Kínában ért, napsütéssel és a távolban szürke sziluettként kirajzolódó hegyekkel. Az előtérben falvak, kisvárosok, és üres de kíváló minőségű utak. Néhol egy-egy, a tájból kitüremkedő gyárkémény, és gondosan művelt földek.

Később beértünk a meredeken emelkedő, sziklás hegyek közé. A völgyben folyó, néha egy-egy duzzasztó gát, és újabb földek, minden megművelhető lapos területen. Két ilyen kis művelt szigetecske között sok méteres szintkülönbség.

Pekingbe délutén 2 után érkeztünk meg, ahol a központi pályaudvaron nem sikertelenül próbáltunk meg visszajegyet venni. A következő megállónk tehát Asia hostelje volt, a Tiananmen térhez közel, a belváros szívében. Miután ő bejelentkezett, én elmentem pénzt váltani majd helyi sim kártyát szerezni. A boltba érve egy aranyos lény segített angolul, akinek valójában csak a bátyja dolgozott az üzletben. Amíg őt vártuk beszélgettünk egy kicsit, aztán kínai telefonszámmal, és internettel boldogan felszerelkezve kezdtem bebarangolni a környék hagyományos utcáit és a teret. Mindenhol rendőrök állnak vigyázzban, az utakat kerítés választja el a járdától, a Tiananmen térre és a metróba pedig csak átvilagítás után lehet bejutni. Van egy hangulata az egésznek. Napos, meleg, vidám idő volt ma, segítőkész, angolul tudó emberekkel. Mindenki arra készített fel, hogy itt senki sem beszél idegen nyelveket, de ez eddig nem tűnik igaznak, a városban legalábbis könnyen lehet ilyet találni.

 

A téren leszólított két lány. Itt szeretnek angolul gyakorolni, és néha lehúzni az embert némi pénzzel. Ezek közül az egyik az utóbbira volt jó példa, míg a másikuk csak szerényen asszisztál.

- Menjünk, igyunk valamit, de hívj meg minket.

- Oké, menjünk, de te fizeted a sajátodat.

- Osszuk legalább kétfelé a hármunk számláját!

- Miért, csak a baratnőd fog inni?

Végül elmentem velük, legyünk őrültek. Egy aránylag jó és drága helyre vittek, de egyszer kibírható volt, és tudtam mire vállakozok. Az itteni 0 fok körüli időben ők eléggé fáztak, de az étterem egyetlen asztallal berendezett kis szobácskájában 32 fokra volt állítva a légkondi, és gyanús, hogy azert nem még melegebbre, mert ez volt a maximum. Állítólag ez is jelezte, hogy jó helyen vagyunk. A nem rámenős, félénk csajszi egyből kifizette korábban megrendelt kávéjat, és én is a kólát. Ezek után nem meglepő módona pofátlanabb kitalálta, hogy cserélüunk, igyam én a kávéját.

Már csak az kéne, idd csak meg, utálom a kávét, fieztni meg pláne nem fogom... A következő ötlet az volt, hogy együnk valamit. Nem ettünk. Aztán jött, hogy most találkoztunk, igyunk bort, mert ilyenkor azt kell. Szó nem lehet róla! Nem vagyok nem ment el az eszem, tegnap olvastam az útikönyvben, hogy a bor Kínában méragdrága, nem fogod velem kifizettetni a száz dolláros számlát... végül némi beszélgetés után több esélyt nem adva neki, és egy éppen jókor kapott sms-t kihasználva közöltem, hogy mennem kell, és otthagytam őket.

 

Visszafelé egy srác csapódott mellém, de viszonylag könnyen sikerült lerázni, és a tiltott város előtt is csak egy család akart velem fényképezkedni.

A tér sarkán aztán véletlenül találkoztam Asiaval, akinek áar perccel korábban küldtem sms-t, hogy mi van vele. Együtt ettünk valami azonosíthatatlan kaját, majd egy órát vártunk egy barátnőjére, aki végül előkerült a metróból, és akivel végül a hostelhez közeli helyre ültünk be.

Láttatok már kínai filmet? Na ez pont olyan, régies stílusú étterem volt. Fa lépcső vezetett a pult felett lévő fa emeletre, ahonnan a földszintre lehet lenézni. Nagyon hangulatos volt ez is, melyhez a pincér régi divatot követő ruhája járult hozzá, na meg egy kicsit a hátsó ajtó, ami egy kis udvarra nyílt, amin átkelve egy másik épületbe lehetett eljutni, a wc-re. Tele voltam így semmit nem ettem, csak Asia barátnőjének a kajájába kóstoltam bele egy kicsit, de a végén közösen rendeltünk egy kínai italt, aminek a nevát nem tudom leirni, de az biztos, hogy erősebb volt, mint a vodka. Talán baijou lehetett.

Később találkoztam a lánnyal a couchsurfingről, akinél most is vagyok. Kicsi, de szép lakásban lakik, és hála a külföldi barátjának tökéletesen beszél angolul, és tényleg nagyon kedves.

A netezésre korábban kitalált módszerem sajnos nem működik teljesen, de tudok blogot írni, és ma gmailt is tudtam nézni, habár facebook az nincsen.

A helyi számom, amin szükség esetén elérhető vagyok +86 13141173398.

Holnap a tiltott várost fogjuk megnézni, és megpróbálunk vonatjegyet is szerezni valahogy.

Mindent osszevetve ma egy tökéletes napon vagyok túl, igazából nem tudnék bármi rosszat vagy negatív élményt említeni a kínai hátizsákos utazás legelső napjával kapcsolatban. A Tiananmen téri lányok kicsit érdekesek voltak, de mivel fel voltam készülve rá, nem ért nagy meglepetés, azonban nekik köszönhetően a blogra egy újabb érdekes élményt tudtam leírni..

Újév, holnaptól Kínában

4:39, éjszaka. A cuccom összepakolva, 5,5 kilós hátizsák várja az indulást. Na meg még 4 kiló víz és kaja a 30 órás vonatozást. Nem mondom, hogy nem izgulok, vagy félek egy kicsit. Nagyon kevés cuccom van, alig viszek valamit, de nem is kell több. Ami hiányzik, az a hálózsákom, de majd csak lesz valahogy. Ha vannak olyan utazók, akik mindenféle cucc vagy hátizsák nélkül mennek, akkor nekem se lehet nagy bajom.

Az utolsó két kisebb városban még nincs szállásom, és esélyes, hogy hostelben leszek, mert egyszerüen senki sincs a couchsurfing oldalon. De jó lesz!

Elvileg ha netközelben leszek akkor lesz facebook, gmail, es a blogomat is fogom tudni írni. De, hogy mi lesz a valóságban az holnap fog csak eldölni. Nem volt egyszerü megoldani mindhárom tiltott honlap problémáját, de azt hiszem, hogy sikerülni fog.

Tegnap egyébként eredetileg a lengyelekkel kezdtem szilveszteri bulizni, de fél 11 körül találkoztam egy mongol barátommal és kicsit késöbb együtt mentünk a fötérre, megnézni a tüzijátékot. Imádtam!

Rengeteg ember az utcákon, a környék lezárva, és mindenki boldog. Egy apuka hosszasan fényképezte velünk a gyerekeit, éjfélkor pedig egy mellettem álló srác kezembe nyomott egy müanyagpohár pezsgöt. Aztán jött a visszaszamlálás és 20 perces tüzijáték, de nem csak úgy tessék-lássék módjára... Olyan intenzitással lötték fel a rakétákat, hogy nem csodálkoztam rajta, hogy mindenki újjong, sikolotozik és hangosan ámuldozik. Kézzel fogható volt a hangulat. Hamar eljöttünk, mert a -10 fokos idöt, bár tavasznak érezzük, mégse annyira melengetö és valaki fázott. Ezzel együtt ez volt hosszú évek óta a legjobb szilveszterem.

Ma meglátogattam Katáékat és halálra zabáltam magamat bablevessel meg káposztával. Köszi Kata. :) Az e-mail írás tehát éjfél után kezdödött a koliban, a pakolás pedig utána. Ezután sikerült (remélhetöleg tényleg) tökéletesíteni a módszert, hogyan használjam a nyugati honlapokat Kínaban.

Durván 32 óra múlva már ott leszek, Pekingben, melegben.