Cseh kaland egy mongol lánnyal

Prága, Károly híd

Eredetileg az olasz tengerparton szerettük volna élvezni a meleget de tekintve, hoogy az emberek fele házhozmenős privát szexpartnerkeresőnek nézi a Couchsurfinget, a másik pedig szimplán nem válaszol, Csehország lett a cél.

Amikor Tunga Magyarországra jött, valószínűleg nem gondolta, hogy az őszi szünet elején stoppolni fog velem Budapesten, majd pár órával később négy kamionsofőrrel fog török teát iszogatni egy pozsonyi parkolóban, útban Brünn felé.

Az olasz csizmához képest sokkal jobban jártunk az amorf Csehországgal host találás ügyben, akihez a belvárosból egy jakut cserediák segítségével sikerült végül kijutni a város széli erdő mellé.

Gyors fasírt evés, külön nekünk legyártva, házi ribizlibor kóstolás, majd nyomás az ágyba, hogy kialudhassuk az utazás fáradalmait, amellett annak kígyónak a társaságában, amely az ajtó melletti terráriumában állt őrt éjjel-nappal.

Mi mást is lehetne csinálni egy régi cseh városban, mint megnézni mind a nyolcvan templomot és a hatalmas gótikus katedrálist. Brnoban mindehhez fél nap bőven elég, főleg a nemzeti ünnepen, amikor minden zárva van és még a turisták is otthon maradnak. Amilyen gyorsan a város labirintusa és a pályaudvar személyzete (a pénztáros angol tudása mindössze az "informáciájá" volt, míg az információsé a "kásszá") engedte kimenekültünk a forgatagnak nem nevezhető pangásból, hogy megnézzük a festői Dolní Dunajovice melletti sziklákat és az azon épült várat. Persze csak jó távolról, de azt legalább a naplementében, a korai sötétedésnek köszönhetően másra már nem jutott idő.

Visszatérve a karácsonyra készülődő városba egy kocsmában kötöttünk ki, ahol sikerült egy egész jó cseh rumra böknöm rá teljesen véletlenszerűen az itallapon. Szállásadónkról kiderült, hogy Kínában nem járt ugyan, de Európán belül még nálam is extrémebben utazik. Nagyon irigykedek érte, főleg, hogy a legelső tervem nekem is Skandinávia lett volna, de be kellett látnom, hogy 11 nap erre most nem elég.

Szerda hosszú ideje a legelső reggel volt, amikor emberi időben sikerült felkelni, és kellemes kis fagyban kimenni az autópálya mellé, némi helyi péksütivel és kofolával jól felszerelkezve.

Tíz percnél nem kellett tovább várni, máris megállt valaki, és két órával később, már kétszáz kilométerrel arrébb, Prágában is voltunk.
 

Az izgalmakat fokozandó, szállásunk este nyolcig nem akadt, ezért igazi hátizsákos turistaként, sűrűn lihegve a cuccok alatt másztuk meg véletlenül a folyó túlpartján lévő dombot, ahonnan a várba, és az elmaradhatatlan katedrálisba jutottunk, közben reménykedve, hogy valaki majd csak válaszol és nem az utcán fogunk aludni. Innen leérve már erősen kezdett szürkülni, ezért sok jó képem nem született a tényleg nagyon romantikus Károly hídról. Megnéztük viszont a várost sötétben is legalább, majd vettünk még egy adag péksütit, még egy üveg kofolát, és beültünk egy kajáldába netezni.

Na itt végre lett szállásunk Toddnál, aki egy kisebb méretű couchsurfinges hostelt üzemeltet.

A társaság jó volt, de az éjszakai hőmérséklet nem, amit csak tovább fokozott az a lepukkant trabant, ami éjjel a fejünk felé parkolt, majd hirtelen (amennyiben egy trabant tud ilyet) jó hangosan elindult, és a következő fél órában csak túráztatta a motort. Na ez volt a hűtőszekrény...

A következő napon a város szélére, egy parkba mentünk el, ami tulajdonképpen inkább egy nagy, és jól karbantartott erdőre hasonlít, patakkal, sziklákkal és mindennel, amit egy magára valamit is adó erdő magában foglal. Innen is sötétben, de annál szebb időben mentünk el egy hostelbe, aminek a nem teljesen tele lévő 8 ágyas szobájáért fejenként négy eurót kértek el. Mivel hétfőn mongol vizsgára számíthattam, nem mászkáltunk már a városban, ehelyett gyorsan úsztunk egyet a négy euróban szintén benne lévő medencében, majd elkezdtünk mongolt fordítani.

Brünn még csendes főtere

Pénteken reggel, végül fájó szívvel hazafelé vettük az irányt, sokadszorra is megváltoztatva a tervet, és az Ulánbátorban megismert Júlia meglátogatása helyett este nem Berlinben, hanem Budapesten kötöttünk ki.

A stoppolás ezúttal kicsit lassabban ment, és Pozsonyban este be is ragadtunk, ahol végül a vonatozás mellett döntöttünk, részben Tunga unszolására. A vasúthoz - mely durván két és fél órát késett - egy kutyával stoppoló helyi lány vezetett el minket, és így éjjeli fél kettőkor már el is fordítottuk a kulcsot Tungánál a zárban.

Illetve tettük volna mindezt, ha a főbérlő nem felejti benne a sajátját a túloldalon... Fél órás csengetés és dörömbölés után árán sikerült is felverni az egész házat, kivéve őt...Vagy nagyon jól alszik, vagy csak lusta volt felkelni, mindenesetre újabb két órás utazás után végül fél négykor nálam kötöttünk ki, hogy még egy éjszakát együtt töltsünk az utazás után.

Költeni szinte csak kajára és a buszjegyekre költöttünk, tehát nem volt drágább ez az öt nap, mint itthon lett volna, és Tungával is elég jól lehetett utazni, nem panaszkodott semmire.

Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült mind a 11 napot kihasználni, de annál jobban várjuk a téli szünetet.

Brünni katedrális

Dolní Dunajovice, Csehország

Napsütötte sziklák és a vár -  Dolní Dunajovice, Csehország

Dolní Dunajovice, Csehország

London jó hely, de a magyarok itt is átvernek

Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban

Egy sokmilliós nagyváros mindig tud meglepetéseket tartogatni, és még akkor is mutat újat, ha törtönetesen ötödszörre járja végig az ember. Múlt szombaton így keveredtem a szarvasairól híres Richmond parka, ahol hatalmas területen élnek vadon az állatok, az emberektől cseppet sem zavartatva magukat. Akiknek a dolog izgalmat okoz, azok egyedül a turisták, ők viszont lelkesen hajtják őket a legkülönbözőbb fényképezőkkel felfegyverkezve.

Másnap a hat éve már meglátogatott RAF Museumba mentem el, ahol már ugyan végigfotóztam minden egyes repülőt, de azóta némileg átrendezték a hangárokat, ami az agysejtjeimről is elmondható, így a korában csak ismeretlen szavakból álló múzeumi feliratok idén értelmet nyertek, ezzel nem kevéssé színesítve az élményt.

 

Hétfőn a főbérlő bejelentette, hogy fizessek neki még hetven fontot, vagyis egy heti lakbért.

-Nem fizetek. Kifizettem az egészet előre, nincs miért még többet adjak. Némi vita után nem jutottunk semmire, de nem fizettem. Még nem raktak ki, és remélem, hogy nem is fognak vele próbálkozni, mert már kicsit elegem van belőle, hogy folyton arra figyeljek, hogy ne tudjanak átverni.

 

A munkahelyemen folyton cserélődnek az emberek, és a szobámba is jött egy srác. Kicsit feldobta a házban a hangulatot, és az én heveny emberutálatom is elmúlt. Ezen a hétvégén már együtt szívott, és piált a fél társaság, ami külön jól jött a cideres projekt mellé, mely úgy néz ki, hogy naponta megiszok egy új cidert, hiszen van mit kipróbálni.

A boltok roskadásig vannak különböző márkákkal és ízekkel, az egy pintes hangulatfokozás pedig rövid távon megéri a Tescos számlák összegének megemelkedését. Helyi gyártóból nincsen túl sok, de a belga termékek és a svéd elég jók. Ezek főleg az édesebb vonalat képviselik, nem csak alma ízzel, ami nekem nagy kedvencem. Körte, fekete cseresznye, stb...

 

St Paul's Cathedral, London

Most szombaton kevésbé volt izgalmas a program, mivel a délután heveny szuvenírvásárlással telt, délelőtt azonban sikerült rátalálnom a kertvárosok még egy rejtett kincsére, a fenyőfákkal övezett thai buddhista templomra, a Biddhapadipára, Wimbledonban. Igazi Kína hangulatom támadt, a rövid kis mesterséges folyótól, az erdőben álló szobroktól és a kínaihoz valójában cseppet sem hasonlító arany, fehér templomtól.

Vasárnap reggel szakadt az eső, az egy fontos ernyőmet pedig néhány héttel korábban sikeresen összetörtem, de aztán dél körül elállt, amitől mindenki felbátorodott és elindult a természet tudományi múzeumba, így a szokásos másfél őrás sor fogadott. Már majdnem a bejáratnál voltam, amikor a sikoltozó tömeg előre jelezte az esőt, ami ugyan pár perces volt, de a múzeumhoz hűen megmutatta milyen lehet a trópusokon élni, monszun idején.

Hétfőn hasonló élményekben volt részem, mikor meló után bementem a munkaközvetítő irodába, hogy közöljem, elmegyek. Várakozáson felül jól fogadta a főnököm is, pedig minenki féltett tőle. Végül azzal jöttem el, hogy ha újra Londonba mennék, csak hívjam.
Szóval megvettem a buszjegyet a reptérre, a bőrüléses luxusbuszra, vettem pár új ruhát, és egy cipőt, a régit kidobtam az első kukába, csütörtök délbe kiléptem az ajtón.



Cider montázs a végigkóstoltakból

Angolt tanulni nem sokat sikerült, de a semminél mégis többet, köszönhetően az anyanyelvi főnöknek, és a munka után, otthon megkeresett netes anyagoknak.

Az anyagiakról annyit, hogy mikor kimentem beletoltam több, mint 200 ezer forintot az utazásba és a szállásba, de még így is 170 ezer plusszal jöttem haza, úgy, hogy vettem mellé egy 39 ezres telefont, 11 ezerért cipőt, és 10-ért ruhákat. A vége tehát 230 ezer nyereség, hat hét alatt, úgy, hogy nem spóroltam nagyon.
Az utolós tíz napban például napi egy cidert minimum megkóstoltam, ami ott többnyire fél liter, de néha pint (568 ml) és az ára is csak két font, ellentétben a Magyarországon kapható kisebb üveggel, mely csak néhány ízben kapható.
CIDER
170 ezer + 39 telefon + 10 ruha + 11 cipő

 


 

 



Életkép a Wembley stadiontól



Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban



Szobrok a londoni Buddhpadipa templom kertjében



Csónak a londoni Buddhpadipa templom mesterséges tavacskáján

Szobrok a londoni Buddhpadipa templom kertjében

Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban



Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban



Hangulatos, fenyőkkel övezett faház a londoni Buddhapadipa templom mellett



Wimbledon: Park (részlet)



 

 

 

Dobozzal Londonba

Lassan három hete, hogy Wembleybe költöztem, a stadiontól nem messzire, ami a hátsó kertből naplementekor szemlélve pont azt a futurisztikus látványt nyújtja, amit a jövőben űrállomásra költözők élvezhetnek majd egyszer.

A valóság azonban kissé földhöz ragadtabb, és a fényes jövő képén túl csak a kiszűrődő koncertek zaja, na meg a gyanútlanul sétálgató bevándorlókra random módon leszakadó esők hoznak csak egy kis változatosságot a hétköznapokba.

Wembleynek a közelében sincs semmi látványosság legfeljebb néhány raktár, amelyikek
egyikében én is dolgozok, és kartondobozokat pakolászok egy ruharaktárban.

Munkát már a legelső nap találtam, hála a saját angoltudásomnak és a konkurencia angol nemtudásának. Heti 40+ órában, minimálbéren megkeresek heti 100 ezer forintot, aminek a felét gond nélkül félre lehet rakni. Néhány eltévedt románt, és kósza lengyelt leszámítva alapvetően magyarokkal dolgozok, és hasonlóakkal is lakok együtt, közepes körülmények között.

Ha a hétköznapok eltelnek, vége a főzésnek és a kényelmes semmit tevésnek, jön végre a városnézés. Többnyire egyedül, mivel ismerkedni csak mérsékelten lehet a világnak ezen a táján, különösen ilyen rövid idő alatt. A korábbi utak során néhányszor végiglátogatott - főleg ingyenes - múzeumok most sem maradnak ki a sorból, de akadnak azért más említésre méltó helyek is, mint például a punkok és bulizni vágyók fellegvára; Camden Town. Hippik, füvesek, és rengeteg turista, főleg vasárnap, amikor minden piaccá alakul, és ennek csupán az 50%-a szuvenír. A belváros nyüzsgő, a kínai negyedet külön élvezem, de néha kicsit sok az ember, és ilyenkor jó elindulni a Temze partján, hogy kiérjek a csendes részre, ahol eltűnnek a turisták és már akár élni is lehetne, amenyiben a sokszorosa lenne a fizetésem.




Útonállók - utcai tánc az angol fővárosban
(Camden Town, London)

Nem kell sokkal kijjebb menni, ha az ember rókát akar látni, így kevésbé lepett meg mikor a buszmegálló mögött feltűnt egy és magát küönösebben nem zavartatva elsétált mellettem egy méterre.

Hogy a jövőre nézve mi a tervem azt még nem tudom, de felvettek mester szakra, amit folytatni is szeretnék, tehát a kérdés csak a további, nem túl sok londoni hétvégére áll. Azt viszont kiszámoltam, hogy az egyetem előtt lesz még majdnem két hetem, amit nem szeretnék utazásmentesen tölteni.

London érdekes, a belváros jó hely, és jól is lehet keresni, de ez nem pótol a külvárosi kényelmetlenségekért, és a néha túl csendes életmódért. Nyári munkára azonban tökéletes.

 

Vasárnapi utcai fesztivál a Piccadily mellett.

Camden Town - vasárnapi vásár az egykori istállóban

 

 

St. Paul Cathedral és a gyalogos híd

St. Pual Cathedral, pár lépéssel hátrébbról

Gyerekműsor a londoni felhőkarcolók lábánál

 

Malmöi utózöngék egy svéd padról



Kikötő: részlet (Malmö)

Kedden reggel némi késéssel indulva ugyan, de megint nem sok szemtanúja volt az távozásunknak, amikor Annáékkal, a svájciakkal elhagytuk a dán fővárost. Utolsó este még főztek egy gyors vacsorát nekünk, majd reggel, miután a pályaudvaron elváltunk a bérletükből megmaradt utolsó jeggyel kimentem a reptérre, ahol 15 percnél nem kellett tovább állnom az autópálya felhajtóján. Lementünk a tenger alá, majd fel a hídra, és fél órával később már az ébredező Malmö főterén sétálgattam.

A város maga nem túl nagy, de nagyon sok a zöld terület, és a szépen rendben tartott park, így a nap egy részét én is ezekben töltöttem el. A bevásárlóközpontok mellett egyébként itt találhatóak kultúrált, és nem utolsó sorban ingyenes wc-k. Talán pont a zöld övezetek sokasága miatt, ez a város jobban tetszett, mint Koppenhága, és itt is megvolt a fiatalos, alternítíva, a Folkets parkban, ahol sok kis stand között van egy érdekes étterem, mellette pedig színpad a hétvégi koncerteknek, a fiatalok azonban hétköznap is ide járnak sörözni, vagy sütögetni a fűben. A városban található egyetlen felhőkarcoló érdekes volt, szeretem ezt az építészetet, de Kína után kissé furcsán hatott a magányos mivolta.

 

Este még mindig nem tudtam hol fogom eltölteni az egyre inkább közeledő éjszakát, ezért mikor kezdett kicsit hidegebb lenni, bementem az éjfélig nyitva tartó pályaudvarra, ahol volt ingyenes wifi és áram is a laptopomnak. A két lány közül, akik elvileg tudtak volna szállást adni, csak az egyiket sikerült végül nagy nehezen elérni, és megbeszélni vele, hogy 11 körül talizunk a belvárosban, de majd felhív még, hogy pontosítsuk az időpontot. Fél kettőig vártam rá... Végül megnéztem egy napközben kiszúrt Lidlt, ahol zárva volt a kuka, de még Dániából maradt elég kajám, így egy csendes téren magamra vettem az összes nálam lévő ruhát, leraktam a padra a korábban begyűjtött vastag Metropol újságokat, hogy meleg legyen, és a hátizsákomra támaszkodva aludtam néhány órát. Később a neten írt a lány, hogy reméli találtam másik szállást, és bocs, de elhúzódott az estéje. Inkább nem is válaszoltam rá...

 



Malmö árbócai

4:40-kor, és miután levertem magamról a jégcsapokat megcéloztam az autópályát, ahol már legalább negyed óránként elment egy autó, de végül találtam valakit, aki elvitt a trelleborgi kikötőbe. Mivel egy hajó éppen indulni készült, úgy döntöttem, hogy fontos az a csütörtök reggeli óra, és nem várom meg a jóval későbbi kompot, annak reményében, hogy egy jó stoppal megúszom a fizetést, hanem megvettem a 16.40€-s jegyet, ami egyben az úton elköltött összes pénznek felel meg. Ha nem sietek, ez is lehetett volna ingyen, ahogy Koppenhágába is visszamehettem volna aludni, mivel Peter direkt mondta, hogy ne aludjak az utcán, menjek hozzá vissza, ha kell, de nem akartam.

A hajó négy és negyed óra alatt tette meg a 128 km-es utat a németországi Sassnitzba, szóval volt időm kicsit körülnézni a fedélzeteken, aludni, és rendbe szedni mgamat a mosdóban. Nem meglepő módon minden utas a kikötőbe ment csak vásárolni, a kamionosok pedig fülkékben aludtak, ezért nem sikerült stoppot találnom. Szerencsémre mikor leszálltam, éppen egy magyar kamionos tolatott ki a vasszörny feneketlen gyomrából, akinek jól meglengettem a pont ilyen esetekre kéznél tartott, nagy H betűt. Az, hogy egyetemista vagyok, és sietek az órámra, hamar meggyőzte őt, ami nagy segítség volt, a város közepén, az autópálytól vagy 90 km-re.

 

Útközben megvacsoráztunk némi magyar kenyérből és virsliből, svéd mézes mustárral kiegészítve, majd betömörültünk a Berlin melletti dugóba, ahol vesztettünk vagy egy órát, és még Drezda előtt 150 km-re lejárt a vezetési ideje. Hasonló vacakolások később is voltak az úton, de ez sajnos mindig elkerülhetetlen. Innen egy kicsit hippi német pár vitt el az elmaradhatatlan Volkswagen kisbusszal Drezdáig, ahol este tízre találtam egy szétesés határán egyensúlyozó magyar teherautót, ami elvitt Győr környékéig. Innen szintén simán ment az út az egyetemista sztori bedobásával, még a reggeli gyér forgalom ellenére is, aminek köszönhetően némi késéssel, de beestem az órámra. Ahhoz képest, hogy Svédországból mentem suliba, egész jól sikerült belőnöm az időt, Nikitől pedig az előadás után kaptam utóhúsvéti reggelit. :)

 



Malmö egyetlen igazi felhőkarcolója

Kajám most is maradt még Dániából, ehető, csak kicsit összenyomott, tehát kitartottak a készletek Svédországban, egészen Budapestig.

Dániában sok kuka be van zárva, főleg a városban, de azért még ott is van aki nem zárja éjszakára a kocsiját és a lakását, vidéken pedig még jobb a helyzet. Nincs mitől félniük, nyugodt országban élnek.

Egy-egy új és ismeretlen városban néha nem könnyű jó kukát találni, de ha van egy bejáratott hely, akkor többet nem lehet gond. A használható dolgokat néha a tetejére teszik, de ha benne is van, akkor is tiszta és kultúrált. Én a magam részéről vittem egy vastagabb gumikesztyűt, de a helyiek ilyet se használnak. Van aki csak simán ételt kukázik, de a műanyag palackokért is szép pénzt lehet kapni. Egy nagyobb szemeteszsáknyi durván 200 dán koronát ér, ami 8000 forintnak felel meg, és kb. két órát kell vele vacakolni, ha egy jó szelektív kukát fog ki az ember.

A skandináviai kukázásról könyveket lehetne írni, mivel vannak olyan kezdeményezések, amelyekben a társadalomtól többé-kevésbé elvonultan élő tagok kizárólag azt használják fel, ami más számára már szemét, de akadnak utcai freeshopok is, amiket most sajnos nem volt időm felkeresni.

A trükkökről viszont annyit tudok írni, hogy a kukázásból teljesen jól el lehet éldegélni, nem kell többet kajára költeni, és sok más használati tárgy is beszerezhető a módszerrel. Az egész teljesen ingyenes, és amíg a konténer szabadon hozzáférhető, nem magánterületen van, addig még legális is. Válogatni csak mérsékelten lehet, de van egy olyan - általam ki nem próbált, kevésbé etikus - módszer is, hogy bemész a boltba, ami megtetszik annak kicsit megsérted a csomagolását, és este nagy valószínűséggel megtalálod a szemetesben, mivel záráskor az alkalmazottak leselejtezik és kidobják a sérült termékeket.

 

Az út végeredménye azt hiszem elég pozitív lett, és elmondhatom, hogy ha valaki azt gondolja, hogy az utazáshoz sok pénz kell, az olvassa el a Dániáról szóló másik két bejegyzést is, és próbálja meg elhinni, hogy minimális alkalmazkodással, minimális összegekért lehet utazni, rengeteg helyen a világon. Nem csak nekem, másoknak is.



Malmöi temető



Folkets park, Malmö

 

Koppenhágai élmények

Többször is szó esett már arról, hogy milyenek a dán szabályok, de egy palesztin kamionos írta le a legjobban: itt mindenki rendőr! Rám legalábbis azonnal kihívták őket, amint az autópályára értem, de szerencsésen megúsztam a dolgot, és pár órával később már Koppenhágában voltam. Előző este még Aalborgban találkoztam egy helyi lánnyal, aki megmutatta a város rejtett kincseit, majd másnap délelőtt elbúcsúztam a vendéglátóimtól, és újra felvettem azt a bizonyos, sokat látott hátizsákot.

 

Koppenhágában egy nálam pár évvel fiatalabb srácnál lakok a külvárosban, aki tanul, ezért elég sok pénzt kap az államtól, korábban pedig, még gyerekként Mongóliában élt évekig. Ennek a közös pontnak köszönhetem én is, hogy most nála lehetek.

Még az érkezésem estéjén meglátogattam néhány, általa ajánlott üzletet, de végül csak egy negyediknél találtam, külön becsomagolt péksütiket a kukában, szép tiszta volt még a csomagolásuk is. Vasárnap körülnéztem a városban, láttam az erődöt, a tengert, találkoztam Bécsben tanuló magyarokkal is, majd elindultam egy random irányba, aminek a végén a város túlfelén, a reptéren kötöttem ki. Hazafelé az összes kuka üres volt, de az előző nap megtalált helyen megint jól betáraztam péksütikből, szóval nem fogott ki rajtam a húsvét.

Este elmentünk bulizni, ahonnét valamikor világosodskor értünk haza, hogy elkezdjünk itthon Titanicot nézni.

Ma délig aludtunk, utána Peter, a hostom csinált kaját vagy hatunknak, majd bementünk a városba. Tegnap este megérkezett két svájci hátizsákos is, és Peternek is rendszeresen itt alszik egy barátja, ezért ma este öten aludtunk a szobában, méghozzá az esti ivós játék, és az ezzel járó gin után elég jól.

Amit ma láttunk együtt, arról nincs fényképem, mert Koppenhága egy Christinia nevű részére mentünk el, ami igazából nem is annyira Koppenhága része. Kis állam az államban, mióta páran elfoglalták a régi katonai bázist, ahol egy tó is fekszik, és függetlenítették magukat az államtól. A kommunában most részben fűvel kereskednek, ezért nem lehet fényképezni, de hihetetlen színes az egész, és egy hangulatos tó is tartozik hozzá, különös házakkal. A füvet az utcán árulják, álcahálóval lefüggönyözött kis bódékban, amikben belül is háló lóg le, hogy eltakarja a dílert. Nem véletlenül hívják zöld lámpás övezetnek.

 

Holnap Peter suliba megy, a svájciak Stockholmba, én pedig valószínűleg Malmöbe megyek tovább.

A mai estét még egy belvárosi jazzclubban búcsúztattuk, aztán az utcán üdvözöltük a remélhetőleg holnapra felszívódó esőt. A következő este már nem itt fog találni.

 

 

 

 

 

 

Kukázni mentem Dániába...

Hogyan lehet igyen Dániába utazni? Autópálya mellett feltartott hüvelykujjal, couchsurfinggel hátizsákos turistaként, na meg egy pár gumikesztyűvel, hogy tiszta maradj a kukázás közben. A dániai guberálás nem olyan, mint a magyar, hanem szokás, főleg az utazók között.



Lindholm Høje

- Dániába mész? Az nem lesz olcsó.

- Igen, de stoppal, és couchsurfingelni fogok.
- Az attól még akkor is nagyon sokba fog kerülni...

 

A jóslatok ellenére a magammal hozott néhány euró apróból semmit se költöttem el, sőt, egyenlőre csak több pénzem van, mint amikor elindultam.

A stoppolás elég jól ment, gyorsabban, mint máskor, így az 1600 km-es utat 25 óra alatt sikerült megtennem. Találkoztam Magyarországon üzletelő osztrákkal, autópálya karbantartóval, zenésszel, és a nyugdíjjas évekre Spanyolországba költözött norvég házaspárral is. A számolást nyolcnál hagytam abba. Átmentem Prágán, ahol kaptam 90 koronát buszjegyre, attól aki odavitt, aztán - minden tiltakozásom ellenére - 50 eurót a norvég pártól, majd finom, paradicsomos lencselevest, a hostomtól, amikor ideértem.

 

A Dánia északi részén fekvő Aalborg az első álomásom, ahol egy hihetetlen családnál lakok. Az anyuka 60 éves, nagyon nyitott, és egyfolytában pörög. A hat gyerekből kettő lakik itt, akik hasonló módon, tudnak élni, és szinte mindegyik elég tehetséges valamiben, legyen az egy programozó lány, vagy a festő húga.

 



Egy aalborgi templom. Vagy kettő?

Tegnap este Annal, az anyukával elmentünk kukázni, nem lehetett róla lebeszélni, hogy megmutassa  a környék szemeteseit.

Ma pedig délelőtt kölcsönkértem egy biciklit, és miután a tegnapi esőben semmit se lehetett csinálni, ma végre körülnéztem a városban, és a környékén. Fotóztam évszázados, viking temetkezési helyet (név szerint Lindholm Høje), kőkörök tömegét, hangulatos utcácskákat a városban, és erőművet a várost kettészelő fjord túlpartján.

 

Este találkoztam egy helyi lánnyal, akivel a neten ismertük meg egymást, amikor szállást kerestem. ELég érdekes beszélgetésünk volt vele, mert azon túl, hogy ő is járt Kínában, még a nyelvet is egész jól ismeri, amit azonban most angolra váltottunk. Közben Koppenhágában is találtam szállást valakinél, aki meg Mongóliában volt egy ideig, majd este, mikor már minden bolt zárva volt, elmentem elintézni a bevsárlást. Reggelire müzlit ettem, banánal, áfonyával és ananásszal, míg este barna szotyolás zsömle volt a menü füstölt lazaccal és rákkal (itt jöttem rá, hogy a salátát is el kellett volna hozni), utána puding és tejszelet. Mindezt a kukából szedtem össze, egyetlenegy helyről, teljesen ingyen. Mindhárom bankkártyám otthon van, dán koronám pedig semennyi, de mégis jól érzem magam és nem hiányzik semmi. Eddig még semmire se költöttem pénzt, azt a prágai metrózást kivéve, amire viszont más adott cseh koronát.



Aalborgi horgász hátrahagyott zsákmánya.

Aki azt hiszi, hogy ez mások lehúzása, és egy szóval is többet kérnék, annál, hogy elvigyenek egy darabon, vagy adjanak szállást, az inkább próbálja ki a dolgot maga.

Újra érdekes emberekkel találkozok, akik olyan helyeket mutatnak meg, ahová magamtól nem jutnék el. Ma beállt mellém egy kocsi, mikor éppen a második konténert nyitottam fel, és azonnal elindult a beszélgetés, és az osztozkodás egy jó kedélyű csajjal, aki szintén kukázni ment.

 

Hangulatos belső udvar a dániai Aalborgban.

Turisták a dániai Aalborg egyik terének érdees díszítőelemein.

 

Aalborgi látkép, Dánia.

Sirályok lakomája. Dánia, Aalborg.