Itália és egyéb kalandok

2015. január 31., szombat

Waffel, sültkrumpli, Atomium. Vissza Gentbe

A belgiumi Gentben eltöltött fél éves Erasmus program után szerencsére nem kellett vészesen sokáig várni a nagy visszatérésre. Ezúttal viszont a barátnőmmel, stoppolva, és couchsurfingelve, hátizsákos turistaként, na meg persze néha fázva és álmosan.

Genti éjszaka

Január végén abban a boldog tudatban indultunk el egy rövid genti látogatásra, hogy hazaérkezve lesz még egy hét befejezni a vizsgákat. Nem volt... De megoldottam! Az ELTE-n semmi sem lehetetlen.

A dolog úgy indult, hogy az izraeli repülőjegy ára brutálisan felment, Belgiumban meg már régen voltam, így a hajnali, 4000 forintos járattal enyhén zombiként sikerült elérni Charleroira, ahonnan rövid stoppolás következet a kellemes mínuszokban, meg a metsző szélben és már Gentben is voltunk. Tekintve, hogy ha félúton lezuhan a gép, akkor se nézünk ki nyomottabban, az egyetlen nyitva lévő objektumot választottuk a pihenésre - ahol nem kell óránként meginni egy két eurós forró csokit, hogy ne dobjanak ki - méghozzá az egyetemet. Mivel ott is vizsgaidőszak volt, senkinek nem tűnt fel, hogy a rövid városnézés után közel öt órát aludtunk az egyik folyosón, a radiátorra dőlve.

Hét után jutottunk el a couchsurfinges szállásunkra, három csajhoz, akiknél sokat nem lehet unatkozni, ellenben minden nap minimum tízig aludni, és bekapcsolódni a ház életébe, minden hisztit, piálást és hűtőszállítást beleértve. Ezek után már csak hab volt a tortán, amikor az előző nap érkezett sütőt egy adag csigával próbáltuk ki.

Sajnos az egykori erasmusos barátok közül már senki nincs a városban, de így is akadt még ismerős a helyiek közül, egy éjszakába nyúló kocsmázás erejéig. Claire, akivel még négy éve találkoztam egy berlini hostelben ezúttal egy orosz barátnőjét is elhozta, aki még nálam is hülyébb tud lenni, ráadásul alkoholmentesen is.

Atomium

Jól körbenéztünk az ismerős városban, ettünk, ittunk, megnéztük a genti Design Múzeum új lámpáit, majd pár nap után kiálltunk az út szélére stoppolni. Szerencsére senki sem vett fel negyed órán keresztül, így még vissza tudtunk menni a házba az ottfelejtett cuccokért, ami után a második kör eredményesebb volt, és nemsokára már Brüsszel belvárosában ettük a sültkrumplit. Sok extrém dolgot nem sikerült csinálni, az alváson és a csökkentett ütemű városnézésen kívül, bár az Atomiumot így is láttuk vagy háromszor. Az első két alkalommal zárva volt, de legalább a metrón meleg volt odafele.

Hazafelé még kiszámoltam, hogy harmadszorra alszok a brüsszeli reptéren, majd egy utolsó waffellel, és némi olcsó füstölt lazaccal kísért lósonkával búcsúzva hazarepültünk, hogy itt folytassuk az alvást.

Genti éjszaka

Genti alagút

Kötéllámpák - Design Museum, Gent

Pózolj Atomiummal

Gent

Genti éjszaka

Atomium

Atomium kitörés

2014. november 24., hétfő

Cseh kaland egy mongol lánnyal

Prága, Károly híd

Eredetileg az olasz tengerparton szerettük volna élvezni a meleget de tekintve, hoogy az emberek fele házhozmenős privát szexpartnerkeresőnek nézi a Couchsurfinget, a másik pedig szimplán nem válaszol, Csehország lett a cél.

Amikor Tunga Magyarországra jött, valószínűleg nem gondolta, hogy az őszi szünet elején stoppolni fog velem Budapesten, majd pár órával később négy kamionsofőrrel fog török teát iszogatni egy pozsonyi parkolóban, útban Brünn felé.

Az olasz csizmához képest sokkal jobban jártunk az amorf Csehországgal host találás ügyben, akihez a belvárosból egy jakut cserediák segítségével sikerült végül kijutni a város széli erdő mellé.

Gyors fasírt evés, külön nekünk legyártva, házi ribizlibor kóstolás, majd nyomás az ágyba, hogy kialudhassuk az utazás fáradalmait, amellett annak kígyónak a társaságában, amely az ajtó melletti terráriumában állt őrt éjjel-nappal.

Mi mást is lehetne csinálni egy régi cseh városban, mint megnézni mind a nyolcvan templomot és a hatalmas gótikus katedrálist. Brnoban mindehhez fél nap bőven elég, főleg a nemzeti ünnepen, amikor minden zárva van és még a turisták is otthon maradnak. Amilyen gyorsan a város labirintusa és a pályaudvar személyzete (a pénztáros angol tudása mindössze az "informáciájá" volt, míg az információsé a "kásszá") engedte kimenekültünk a forgatagnak nem nevezhető pangásból, hogy megnézzük a festői Dolní Dunajovice melletti sziklákat és az azon épült várat. Persze csak jó távolról, de azt legalább a naplementében, a korai sötétedésnek köszönhetően másra már nem jutott idő.

Visszatérve a karácsonyra készülődő városba egy kocsmában kötöttünk ki, ahol sikerült egy egész jó cseh rumra böknöm rá teljesen véletlenszerűen az itallapon. Szállásadónkról kiderült, hogy Kínában nem járt ugyan, de Európán belül még nálam is extrémebben utazik. Nagyon irigykedek érte, főleg, hogy a legelső tervem nekem is Skandinávia lett volna, de be kellett látnom, hogy 11 nap erre most nem elég.

Szerda hosszú ideje a legelső reggel volt, amikor emberi időben sikerült felkelni, és kellemes kis fagyban kimenni az autópálya mellé, némi helyi péksütivel és kofolával jól felszerelkezve.

Tíz percnél nem kellett tovább várni, máris megállt valaki, és két órával később, már kétszáz kilométerrel arrébb, Prágában is voltunk.

Az izgalmakat fokozandó, szállásunk este nyolcig nem akadt, ezért igazi hátizsákos turistaként, sűrűn lihegve a cuccok alatt másztuk meg véletlenül a folyó túlpartján lévő dombot, ahonnan a várba, és az elmaradhatatlan katedrálisba jutottunk, közben reménykedve, hogy valaki majd csak válaszol és nem az utcán fogunk aludni. Innen leérve már erősen kezdett szürkülni, ezért sok jó képem nem született a tényleg nagyon romantikus Károly hídról. Megnéztük viszont a várost sötétben is legalább, majd vettünk még egy adag péksütit, még egy üveg kofolát, és beültünk egy kajáldába netezni.

Na itt végre lett szállásunk Toddnál, aki egy kisebb méretű couchsurfinges hostelt üzemeltet.

A társaság jó volt, de az éjszakai hőmérséklet nem, amit csak tovább fokozott az a lepukkant trabant, ami éjjel a fejünk felé parkolt, majd hirtelen (amennyiben egy trabant tud ilyet) jó hangosan elindult, és a következő fél órában csak túráztatta a motort. Na ez volt a hűtőszekrény...

A következő napon a város szélére, egy parkba mentünk el, ami tulajdonképpen inkább egy nagy, és jól karbantartott erdőre hasonlít, patakkal, sziklákkal és mindennel, amit egy magára valamit is adó erdő magában foglal. Innen is sötétben, de annál szebb időben mentünk el egy hostelbe, aminek a nem teljesen tele lévő 8 ágyas szobájáért fejenként négy eurót kértek el. Mivel hétfőn mongol vizsgára számíthattam, nem mászkáltunk már a városban, ehelyett gyorsan úsztunk egyet a négy euróban szintén benne lévő medencében, majd elkezdtünk mongolt fordítani.

Brünn még csendes főtere

Pénteken reggel, végül fájó szívvel hazafelé vettük az irányt, sokadszorra is megváltoztatva a tervet, és az Ulánbátorban megismert Júlia meglátogatása helyett este nem Berlinben, hanem Budapesten kötöttünk ki.

A stoppolás ezúttal kicsit lassabban ment, és Pozsonyban este be is ragadtunk, ahol végül a vonatozás mellett döntöttünk, részben Tunga unszolására. A vasúthoz - mely durván két és fél órát késett - egy kutyával stoppoló helyi lány vezetett el minket, és így éjjeli fél kettőkor már el is fordítottuk a kulcsot Tungánál a zárban.

Illetve tettük volna mindezt, ha a főbérlő nem felejti benne a sajátját a túloldalon... Fél órás csengetés és dörömbölés után árán sikerült is felverni az egész házat, kivéve őt...Vagy nagyon jól alszik, vagy csak lusta volt felkelni, mindenesetre újabb két órás utazás után végül fél négykor nálam kötöttünk ki, hogy még egy éjszakát együtt töltsünk az utazás után.

Költeni szinte csak kajára és a buszjegyekre költöttünk, tehát nem volt drágább ez az öt nap, mint itthon lett volna, és Tungával is elég jól lehetett utazni, nem panaszkodott semmire.

Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült mind a 11 napot kihasználni, de annál jobban várjuk a téli szünetet.

Brünni katedrális

Dolní Dunajovice, Csehország

Napsütötte sziklák és a vár - Dolní Dunajovice, Csehország

Dolní Dunajovice, Csehország

2014. augusztus 15., péntek

London jó hely, de a magyarok itt is átvernek

Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban

Egy sokmilliós nagyváros mindig tud meglepetéseket tartogatni, és még akkor is mutat újat, ha törtönetesen ötödszörre járja végig az ember. Múlt szombaton így keveredtem a szarvasairól híres Richmond parka, ahol hatalmas területen élnek vadon az állatok, az emberektől cseppet sem zavartatva magukat. Akiknek a dolog izgalmat okoz, azok egyedül a turisták, ők viszont lelkesen hajtják őket a legkülönbözőbb fényképezőkkel felfegyverkezve.

Másnap a hat éve már meglátogatott RAF Museumba mentem el, ahol már ugyan végigfotóztam minden egyes repülőt, de azóta némileg átrendezték a hangárokat, ami az agysejtjeimről is elmondható, így a korában csak ismeretlen szavakból álló múzeumi feliratok idén értelmet nyertek, ezzel nem kevéssé színesítve az élményt.

Hétfőn a főbérlő bejelentette, hogy fizessek neki még hetven fontot, vagyis egy heti lakbért.

-Nem fizetek. Kifizettem az egészet előre, nincs miért még többet adjak. Némi vita után nem jutottunk semmire, de nem fizettem. Még nem raktak ki, és remélem, hogy nem is fognak vele próbálkozni, mert már kicsit elegem van belőle, hogy folyton arra figyeljek, hogy ne tudjanak átverni.

A munkahelyemen folyton cserélődnek az emberek, és a szobámba is jött egy srác. Kicsit feldobta a házban a hangulatot, és az én heveny emberutálatom is elmúlt. Ezen a hétvégén már együtt szívott, és piált a fél társaság, ami külön jól jött a cideres projekt mellé, mely úgy néz ki, hogy naponta megiszok egy új cidert, hiszen van mit kipróbálni.

A boltok roskadásig vannak különböző márkákkal és ízekkel, az egy pintes hangulatfokozás pedig rövid távon megéri a Tescos számlák összegének megemelkedését. Helyi gyártóból nincsen túl sok, de a belga termékek és a svéd elég jók. Ezek főleg az édesebb vonalat képviselik, nem csak alma ízzel, ami nekem nagy kedvencem. Körte, fekete cseresznye, stb...

St Paul's Cathedral, London

Most szombaton kevésbé volt izgalmas a program, mivel a délután heveny szuvenírvásárlással telt, délelőtt azonban sikerült rátalálnom a kertvárosok még egy rejtett kincsére, a fenyőfákkal övezett thai buddhista templomra, a Biddhapadipára, Wimbledonban. Igazi Kína hangulatom támadt, a rövid kis mesterséges folyótól, az erdőben álló szobroktól és a kínaihoz valójában cseppet sem hasonlító arany, fehér templomtól.

Vasárnap reggel szakadt az eső, az egy fontos ernyőmet pedig néhány héttel korábban sikeresen összetörtem, de aztán dél körül elállt, amitől mindenki felbátorodott és elindult a természet tudományi múzeumba, így a szokásos másfél őrás sor fogadott. Már majdnem a bejáratnál voltam, amikor a sikoltozó tömeg előre jelezte az esőt, ami ugyan pár perces volt, de a múzeumhoz hűen megmutatta milyen lehet a trópusokon élni, monszun idején.

Hétfőn hasonló élményekben volt részem, mikor meló után bementem a munkaközvetítő irodába, hogy közöljem, elmegyek. Várakozáson felül jól fogadta a főnököm is, pedig minenki féltett tőle. Végül azzal jöttem el, hogy ha újra Londonba mennék, csak hívjam.
Szóval megvettem a buszjegyet a reptérre, a bőrüléses luxusbuszra, vettem pár új ruhát, és egy cipőt, a régit kidobtam az első kukába, csütörtök délbe kiléptem az ajtón.

Cider montázs a végigkóstoltakból

Angolt tanulni nem sokat sikerült, de a semminél mégis többet, köszönhetően az anyanyelvi főnöknek, és a munka után, otthon megkeresett netes anyagoknak.

Az anyagiakról annyit, hogy mikor kimentem beletoltam több, mint 200 ezer forintot az utazásba és a szállásba, de még így is 170 ezer plusszal jöttem haza, úgy, hogy vettem mellé egy 39 ezres telefont, 11 ezerért cipőt, és 10-ért ruhákat. A vége tehát 230 ezer nyereség, hat hét alatt, úgy, hogy nem spóroltam nagyon.
Az utolós tíz napban például napi egy cidert minimum megkóstoltam, ami ott többnyire fél liter, de néha pint (568 ml) és az ára is csak két font, ellentétben a Magyarországon kapható kisebb üveggel, mely csak néhány ízben kapható.
CIDER
170 ezer + 39 telefon + 10 ruha + 11 cipő