2013. november 14., csütörtök

Újabb színház, kolostor és múzeum látogatás - Ulánbátori élvezetek, tanulás és munka nélkül

Galambok etetése a Ganden kolostor udvarán
A múlt heti balettet egy újabb követte a héten, illetve vasárnap, ami már a múlt hét, de ez mit sem változtat azon, hogyaz előadás jó volt. Choijid Tara volt műsoron, ami egy mongol buddhista darab, helyi jelképekkel, ruhákkal, istenségekkel, az alvilában, stb. Teljesen más volt az összes eddig látottnál, és annak ellenére, hogy nem teljeseen fogtam fel, hogy mikor mi történik, elég érdekes volt.
Szeretném leírni, milyen volt a látvány, de nem lehet európai dolgokhoz hasonlítani. Látni kell.
 
A hét netovábbja, hogy egész rendesen sikerült lezuhanyoznom, utoljára a nőiben, mivel a férfi foglalt volt. A csajok is mindig a férfibe mennek, miért ne mehetnék én akkor a nőibe. Öt percig folyattam a jéghideg vizet, mire rájöttem, hogy valami marha fordítva szerelte fel a csapot, és a hideget kéne kinyitnom...

A szerdai, eseménydús nap leírása előtt egy kis hétköznapi élet. Említettem, hogy a kezdő csoportban azért nem tanulok, mert alig van valami, ami számomra is új lenne, viszont a középhaladóban se jobb a helyzet, mivel az meg túl nehéz. Az egyik tanár folyton piszkál, hogy miért nem megyek át a kezdőbe, ha azt se értem mit mond, szóval elmagyaráztam neki, hogy mi a szitu. Utána sokkal kedvesebb lett, és azóta nekem külön házikat ad. A többi óra továbbra is dögunalom. Ami még jó, az a nyelvtan, mivel ott angol nyelvű, és elég jól használható könyvünk van, na de a műveltség óra, amikor a nyereg alkatrészeit tanuljuk... Na nee, túl sok volt már ebből otthon.
Angol módra az időjárásra térve, pár napja még -12 és -18 fok között volt a hőmérséklet napközben is, de azért ki lehetett bírni. Tegnap nulla, míg szerdán talán -5 fok lehetett, csütörtökön, vagyis ma pedig -14 fok volt reggel, igazából egész kellemes meleg volt a hét elején. Az alacsony páratartalom miatt tényleg annak tűnik. Mellesleg a szobámban rossz a radiátor, szóval a teteje egy kicsit langyos, de amúgy tök hideg.


Ganden kolostor egyik udvara.
Kabátot még midig nem vettem, mivel lusta voltam vasárnap felkelni, miután előző éjszaka negyed ötig beszélgettünk a folyosón. Ami azt illeti a szombat is hasonlóképpen, semmittevéssel telt el. Tanulni nincs semmi motivációm, de azért próbálkozok vele. A fő projekt viszont még most is a munkakeresés, és a társaság. A netes hirdetést pár naponta megújítom, így sokan hívnak, de az érdeklődők közül nem nagyon jönnek ténylegesen tanulni is. Egyrészt aki felhív az végül meggondolja magát, vagy csak simán határozatlan, és nem lehet vele megbeszélni, hogy mikor akar jönni, a másik oldalról viszont nem nevetséges, hanem egyenesen pofátlan összegeket akarnak fizetni érte. Ez többnyire 770 forint körül van, aminél egy nyelviskolában is minimum kétszer ennyit keresek, és ott még van 20 másik ember, nem pedig egyszemélyes óra. Többször is tapasztaltam már, hogy ők sokkal többet várnak tőlünk, mint amit tőlük kaphat az ember. Kevés pénzért ugráltatnak, lehetőleg azonnal, de másoknál belefér, hogy nem jön el egy találkozóra, és nem is szól. Kicsit szélsőségesnek érzem az embereket, tudnak nagyon kedvesek lenni, és nagyon parasztok is, mindkettőt erősebben, mint otthon.
Hétfőn este átmentem a német lányhoz filmet nézni, amiből az lett, hogy ment a film, mi meg dumáltunk, majd jöttek az idióta youtubeos videók, aminek meg az lett a vége, hogy valamikor fél 12 felé kapcsoltuk ki a gépet. Ha most azt várjátok, hogy ezután bementünk a szobájába, becsuktuk az ajtót, és lekapcsoltuk a villanyt, akkor nem foglak kiábrándítani titeket, de tovább már ne képzeljétek a dolgot. Durván a 14. emeleten van a szobája, abban a házba, ami egyébként is egy dombon van, így az egész várost látni lehetett volna az ablakból, ha nincs szmog. Mindazonáltal irigyeltem a kényelemért, és a kilátásért.

A Ganden kolostor főiskoláájának kapuja.
Kedden megint rajtam volt egy kicsit, hogy utálom az országot, és mindeknkit aki itt van, de aztán leesett a hó, amiről az előző bejegyzést is írtam (videóztam), és ez eléggé felvidított. Még ma, csütörtökön is bőven is van belőle bőven. A hóból is, meg a jó kedvből is. A suliban tegnap csak unalmas órák voltak, ezért lusta voltam bemenni, de dél körül elmentünk Damdinsuren, egy 20. századi, elég neves ember lakásán berendezett múzeumba, az egyetem mellé. Később európai pékségben ebédeltünk, ami végre egy kicsit hazai volt, majd következett a hétköznap egész csendes és nyugodt Ganden kolostor, ahol némi tudományos munka (nem az én részemről) után bementünk egy szertartásra. Más volt, mint a haragvó isteneké, mivel itt sokkal szebb volt a dallam, és nagyobb volt az egész, sok híres lámával. Csináltam is néhány videót, de nem volt egyszerű, mivel folyamatosan ment a dumálás és telefonálás (itt ez megengedett), vagyis az ének mellé folyton ott van az idegesítő háttérzaj, illetve a fényképezőm elé is folyton bemászkáltak, vagyis nincs egyben 10 másodperc rázkódás, vagy egy két fej belógatása nélkül. Hogy fogom én ezt használni, azt nem tudom... A szertartás mindenesetre érdekes volt, előtte etettem galambot, így én is kivettem a részem az áldozatból, és még azt is megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor az embert galambok lepik el, és a karomra szállva esznek a tenyeremből. (Itthon aztán halálra mostam a kabátomat fertőtlenítővel.) Hazafelé bementem a piacra, de se sál, se sapka nem volt, ezért csak némi kaját vettem. Estére sikerült hazaérnem, az egyre több karácsonyi dísz között, és egyből felmentem a sokat emlegetett lengyel ismerősömhöz, akit nevezzünk mostantól Ásának (egyébként Asia). A couchsurfing meetingre nem jött velem, csak a szintén említett német lány, aki mostantól Julia lesz, de megetetett tejbegrízzel. Szóval este Juliával voltam, az elég családiasra sikerült találkozó, mert mi voltunk az egyetlen fehér jelenlévők, de így is jó volt minden. Nem gondoltam volna, hogy miután Berlinben kihagytam, itt fogok először currywurstot enni, mivel német a hely tulajdonosa. Ezen kívül még egy nagy öröm volt az este, mikor Manda (helyi mongol főszervező, Németországban élt éveket, nagyon jófej csajszi) a kezembe nyomta a telefonját, hogy beszéljek magyarul, majd lelépett cigizni. Kicsit meglepődtem, de nem vagyok semmi jónak elrontója, elkezdtem magyarul dumálni, és rövid úton kiderült, hogy egy mongol lánnyal beszélek, aki Magyarországon élt, és ha nem mondják nekem, hogy mongol, akkor a beszélgetés alapján nem jövök rá, hogy nem ez az anyanyelve. Talán a jövő héten eljön a couchsurfing találkozóra, nagyon kíváncsi vagyok rá, mert ő is tökre jófejnek tűnt a telefonban.
 
Szintén szerdán történt, mikor éppen Ása etetett, hogy egy nyelviskolából telefonáltak, hogy tanárt keressek, és menjek már el egy interjúra hozzájuk. Ma el is mentem, kiderült, hogy egy újonnan alapított iskoláról van szó, közepesen frekventált helyen, és talán a jövő hétre összegyűlik a csoport és akkor talán felhívnak majd, hogy menjek tanítani. Az ösztöndíjam még mindig nem jött meg, ahogy a diákigazolványom se. Ma voltam bent az irodában érdeklődni, hogy mi van, de semmit nem mondtak azon kívül, hogy majd... Kezd sok lenni a talán. :D
Ganden kolostor galambjai - én is így álltam a tömeg közepén.


Szertartás, és a hívek leborulása: Ganden kolostor.
 
A Ganden kolostor főiskolájának csendes belső udvara.

 

2013. november 12., kedd

Ulánbátori örömök: végre havazik! (videó)

Akartam ma blogot írni, hogy mégis mondjak magamról valamit, habár sok érdekes nem történt, csak a hétköznapok. Most viszont az írás helyett itt van egy videó a havazásról, mert ezt ma nagyon élveztem.
Éppen a boltba mentem, mikor a koliból kilépve megláttam a havat, szóval a vásárlás után azonnal rohantam a fényképezővel megcsinálni a blog első rendes(ebb) videóját.

2013. november 8., péntek

Mongol munka II. - hideg is, meleg is


Ulánbátori kép és kilátás az egyetem épületére
Mostanában eléggé vegyes érzések vannak bennem,  úgy mindennel kapcsolatban. Próbálok nem azon agyalni, hogy mi lesz velem a suli elvégzése után, de attól nem tudok elvonatkoztatni, hogy itt mi van. Jó is, de most éppen a rosszra gondolok. Ha belegondolok azért van társaságom, de néha mégse elég. És az emberek a koliban kezdenek kicsit antiszociálissá válni. Eddig is ment a klikkesedés, de korábban azért csak kimentek a többiek is sörözni a folyosóra, legalább péntek esténként. Ez a kedv valahogy mostanában kezd alábbhagyni, ráadásul az a lengyel lány is el akar költözni, akivel néha el szoktam mászkálni. Egyébként meg tudom érteni, hogy nem akar még hét hónapon át hideg vízzel zuhanyozni, a nem éppen szaunává fűtött fürdőben.

Az ulánbátori történelmi múzeum egyik kiállítóterme: őskori leletek
Na de kezdjük egy hasonló hangulatú, de azért tulajdonképpen pozitívként elkönyvelhető nappal: csütörtök. Az első óra ugyebár konferencia miatt elmaradt, és a másodikon se tudtunk elmenni a beharangozott múzeumba, mivel zárva volt, így a történelmi múzeum lett az alternatíva. Egyszer már voltam itt, egy egytermes, időszaki kiállításon, de most jobban végig tudtuk járni az egészet, annak ellenére, hogy a csoport eléggé rohant. A múzeum közepesen nagy, és tényleg szépen és igényesen meg van csinálva. A mongol feliratok mellett, többnyire angol is akad és sok érdekes tárgy van kiállítva Mongóliából, egészen az őskortól kezdődően. A különböző kő-, majd bronzeszközöket lassan a különböző mongol népcsoportok viseletét bemutató terem váltja fel, de látható még itt a mongol kor előtti hun, türk, stb. lelet is. Van nyílhegy, lószerszám, arany ékszer, feliratos kövek (néha csak másolat, de az is szép), kocsi megmaradt elemei, és sok kép az ásatásokról. A belépő diákoknak 380 forint, és felnőtteknek is talán csak a duplája. videózni 2300 forintért lehet, míg a fényképezésért 1500 forintot kérnek el. A kiállítás után egy nagyobb koreai-japán-thai-magyar társasággal célba vettünk egy jó messze lévő helyet, ahol nem találtunk ebédidőben is üres asztalt, így visszagyalogoltunk az egyetem mellé, egy elegáns koreai étterembe, ami szintén tömve volt. Végül némi hezitálás után egy emelettel feljebb, egy másik koreai étteremben kötöttünk ki, ahol közepesen voltak drágák az ételek, de a vékonyabb pénztárcájúaknak itt is lehetősége van választani a két olcsó étel közül, ami a "rámen" leves, vagyis az otthon zacskós levesnek nevezett tésztás leves finomabb verziója, és a "kimbab", vagyis a koreai sushi. Tulajdonképpen mindkettővel jól lehet lakni, és finomak is, a kimbab meg még egészséges is. Az áruk 600-600 forint. Egy másik helyen láttam levest 900 forintért is, de az már pofátlanul drágának számít.
Köszönhetően a sok mászkálásnak elég későn értünk ide, és úgy volt, hogy háromkor tanítok valakit. Fél három körül ki is hozták a tűzforró kajákat, én pedig élve a gyanúperrel megpróbáltam felhívni a tanítványomat, hogy ugye eljön, ha már felállok az asztaltól. Nagyon nem nehéz kitalálni, hogy nem vette fel a telefont, és a második hívásomat is kinyomta, ezért ezt nemleges válasznak tekintettem és nem mentem el  a találkozóra.
Délután négytől következett a nap fénypontja, mert egy kivételesen tényleg komolynak tűnő tanítványhoz kellett mennem, a város túlfelére, de végülis odataláltam. Taxival, amit ki akartak fizetni, de csak nagy pénze volt az anyukának, így mnégis én fizettem érte. Azért a piros pontot beírtam neki magamban. Mintha nem is Ulánbátor lett volna, csendes, nyugodt, és tiszta környék, itt laknak azok, akik megtehetik. Egy amerikai iskolába járó, hat éves lányt kellett tanítanom, aki nem járt az iskolához tartozó óvodába ezért eléggé le van maradva a többiekhez képest. Kicsit szégyenlős volt, de sikerült meggyőznöm, hogy nem harapok, és még mongolul is lehet velem beszélgetni, ami a külföldiek esetében elég ritka dolognak számít. Két órát voltam náluk, aztán még vacsorára is ottmarasztaltak. A megegyezés az lett, hogy egyenlőre heti 2x2 órában tanítok, aztán majd meglátjuk, hogy beválik-e és kell-e több, vagy kell-e egy másik tanár helyettem.
Az egész család tök kedves volt, úgyhogy nagyon vidáman indultam el a belvárosba filmet nézni egy kávézóban, ahol csütörtökönként valami kevésbé ismert filmet vetítenek. Kicsit csalódás volt, hogy itt nagyon beszélgetni nem sikerült, pedig tényleg nagyon kellene az a társaság.
 
Ma, vagyis pénteken a "szigorú néni" megint előadta az órán, hogy ha nem értem mit mondd, akkor menjek át a kezdő csoportba. Könyörgök, ott se tanulok semmit, mert nincs semmi új, itt se, mert nem értem, köztes csoport pedig nincs. Akkor most mégis mit kéne csinálnom...? Meglepően jófej volt, és adott nekem külön házit. A rendeset nem tudom megcsinálni, mert többnyire a feladatot se értem meg, ugyanis egy másik könyvvel ellentétben itt semmi angol nincsen, és példák se nagyon. Az angol nyelvtankönyvet egyébként itthon tanulgatom, amikor éppen nem vagyok lusta. Jó lenne tényleg megtanulni a nyelvet, legalább annyira, hogy levizsgázzak belőle, és legyen egy diplomám egérpadnak...
 
Tükör nincsen, csak egy a lépcsőházban, meg egy a fürdőben így szerencsére nem sokszor látom magamat, de ma megállapítottam, hogy kezdek hajléktalannak kinézni, szóval bevettem magamat a fürdőszobába a hajvágóval és a borotvával, mivel éppen volt melegvíz. Pont sikerült magamat beáztatni, és már nyúltam volna a tusfürdőért, mikor a melegből hirtelen hideg lett, és hiába vártam, nem lett jobb, pedig még egy telefont is elintéztem közben. Később azért valahogyan rendbe szedtem magam, de nem volt egyszerű. Apropó telefon. A tegnapi anyuka hívott, fél három körül. Na mi lehet az, mikorra menjek, korábbanra vagy későbbre? Ne menjek. Találtak egy mongol tanárt a kiscsaj amerikai sulijából. Hurrá. Már megint nincsen semmi munkám, pedig ez annyira jónak tűnt. Szóval most megint itthon ülök, az üres szobában (a szobatársamat hetente egyszer ha látom). Viszont megújítottam a hirdetést a neten, és egy másik magániskolába is elmentem, mert valaki javasolta tegnap este. Végülis veszteni nem tudok vele. Most az önéletrajzomat kell elküldeni, aztán lesz ami lesz.
 
Nagyon remélem, hogy ma este lesz valami buli, vagy bármiféle összejövetel, mert nem szeretnék egész nap itt dekkolni. Lenne ugyan dolgom, de egyrészt akkor sem, másrészt pedig ezek 90 százalékához internet kell, aminek a sebességéről és rendelkezésre állásáról azt hiszem már írtam...
 

Sziklarajz az ulánbátori történelmi múzeumban:
Állatok háziasítása
Bronzkor (i. e. 3000)
Arkhangai megye, Khotont, Chuluut folyó

 
Arany ékszerek az ulánbátori történelmi múzeumban
 
Koreai étterem
 
És még mindig koreai étterem. Meg nem mondom mi ez,
de megettem.

2013. november 6., szerda

Munka Mongóliában és a dolgos hétköznapok

A lassan megszokottnak nevezhető heti egyszeri élménybeszámolók sorát megtörve, az előbbiekhez képest idejekorán közlöm ezt a bejegyzést, mivel nem akarlak váratni titeket, és amúgy is zajlik az élet.
 
Ahogy azt az előző bejegyzés végén beharangoztam, és ahogy itt is mindenkitől ezt hallottam, hétfőn volt Dzsingisz kán születésnapja, méghozzá a 851. Sok ünnepség nem tudom, hogy volt-e, mert én csak egy rövid időre mentem el a parlament előtti nagy térre, de
az épületbe legalább bejutotttam.
Na de nem ezzel indult a nap, amit dél körüli keléssel sikerült kezdenem (ezért késtem le a délelőtti ünnepséget), mert természetesen megint zuhanyzás volt a program. A földszinti konyhában forró víz jön a csapból, hurrá, irány a fürdő! Második emeleti zárva, harmadik emeleti foglalt, negyedik emeletiben jön a víz. Éljen! Ruha letép víz kinyit, jön is a jó forró víz, aztán másodpercek múlva ugyanazzal a lendülettel el is áll. Innentől kezdve a csap csak krákogott és kicsit mozgott, de a meleg vízes feléből nem jött ki egy csepp sem. Nincs elég nyomás, ha a harmadikon van valaki. Vissza a harmadikra, férfi zárva, női üres, gyorsan oda be. Még szép, hogy itt sincs nyomás. Végül a nap megkoronázásaként délután mégis sikerült lezuhanyoznom, és tiszta ruhát vennem, ami itt eléggé felértékelődött mostanában.

Még délelőtt a zuhanyzóba menet találkoztam egy kínai csajszival, akit még az előző, kezdő csoportból ismerek, és aki éppen személyes szakácskönyvében lévő, összesen két féle étel közül főzte az egyiket, ami tulajdonképpen csak párolt zöldség volt. Nagyon nem kellett kényszerítenie rá, hogy csatlakozzak hozzá kajálni, így végül ebéd után együtt mentünk a térre is, ahol a parlamentben két termet, és a hagyományos mongol zászlókat lehetett megnézni, az ünnep alkalmából. A csajszit egyébként nagyon bírom, mert egyrészt kínai-mongol-angol vegyes nyelven próbáljuk megérteni egymást, néha nem túl könnyen, de ami a csúcspoén, az a fél méteres, magas sarkú cipője, amiben alapvetően nem tud járni, vagy ha mégis akkor gyök kettővel, és tíz perc után panaszkodik, hogy fáradt. Múltkor suliba menet úgy kaptam el, hogy ne vágódjon pofára, mikor fellépett a járdára.

Kedden már volt suli, és miután előző nap este munkát kerestem a neten, szkájpoltam és elég sokáig semmit tettem, kissé álmosan nyitottam ajtót mikor Fida, az afgán srác reggel bekopogott, hogy menjünk suliba. Alsógatyában és kómásan közöltem, hogy már majdnem kész vagyok, majd gyorsan felvettem a tegnapi ruháimat, és irány az egyetem. Útközben találkoztunk a tegnapi kínai lánnyal, akit ma is elkaptam, mert megint eljátszotta a félrelépőset.
Miután végre bujutottunka suli enyhén alulméretezett ajtaján, belépek a terembe, hidegebb van, mint kint. Egy lengyel csaj imádja magára nyitni az ablakot, és mindenki mást megfagyasztani, így ő vidáman ült  a mínuszban, míg mindenki más kabátban didergett körülötte.
- Nincs itt kicsit hideg?
- Nincs, csak -2 fok van... És mosolyogva ül tovább... Nem mindenki érti a célzást...
Utánunk nem sokkal, a szokásos 10 perc késéssel megérkezett a tanár is, aki végre becsukatta az ablakot, mielőtt rájött volna, hogy nincs házim.
- Miért nincs?
- Próbáltam megírni, de befagyott a tollamban a tinta...

Suli után kaja Balázzsal, a kártyámat már megint nem fogadták el, hiába van kiírva, hogy jó.  Többnyire egyébként az a baj, hogy egyszerűen nem értenek a bakkártyához. Na de sebaj, most is jó a kedvem, főleg, hogy 2 helyről visszaírtak, ahová tegnap este küldtem ímélt, menjek be interjúra. Némi keresgéléssel meg is lett az első hely, szokás szerint visszahívnak majd. Felhívom a másodikat, hol vannak pontosan. A nő 10 percig nem volt képes elmagyarázni az utat, mert angolul nem tudja. Fogjak egy taxit, és majd ő mongolul elmondja  a sofőrnek. Persze a pénzemet otthon hagytam, hogy ne tudjam elkölteni út közben, szóval visszamentem a koliba, pénz felszed, majd integetés a főút szélén. Kicsit drágán, de eljutottam a tényleg nem túl feltűnő iskolába, útközben meg gyakoroltam a nyelvet a sofőrrel. A suliban ketten fogadtak, de csak az egyik tudott angolul. Előadtam a másiknak mongolul, hogy tanulok ugyan mongolt, de az angolom még kicsit jobb. Na ezzel bevágódtam, meg persze azzal is, hogy az először felkínált szék összetört alattam. Elvileg anyanyelvi tanárt keresnek, és ők is visszahívnak majd, de az interjú mindenesetre elég jó hangulatban telt el.
 
A legfrissebb híreim szerda estiek, bár ez Magyarországon még bőven dél körül van. Feladtam egy hirdetést a neten, hogy magánórát vállalok, és így estére, mikor az embereknek van idejük netet nézni, akadtak is jelentkezők. Egy csajt ma ötkor tanítottam volna, de negyed hatkor írt egy sms-t, hogy mégse ér rá. Imádom... Ez olyan tipikus mongol, mint a határozatlanság. A következő pasi fél órát hallgatott a telefonban, mielőtt átvettem volna a beszélgetés irányítását.
- Szóval angolul akar tanulni?
- Ühüm.
- Holnap kettőkor ráér?
- Igen.
- Tudja hol van az egyetem?
- Igen.
- Jó, akkor holnap, kettőkor az egyetemnél jó lesz?
- Igen.
- Oké, akkor az egyetem előtt, holnap, kettőkor.

Remélem, hogy tényleg el fog jönni, és nem csak rámondta a századik rákérdezésemre is, hogy jó. Arra már rájöttem, hogy a szájukba kell rágni mindent az embereknek, mert néha csak így működik (kivételek persze vannak).
A következő érdeklődő végre tényleg komolynak tűnt. Valaki  a 6 éves lányát akarja felkészíttetni az amerikai iskolára, és még angolul is tud beszélni, így vele végre rendesen meg tudtam beszélni mindent. Holnap az előző pasas után megyek hozzájuk, a gazdag részére a városnak. Remélem kifizetik a taxit is, mert nincs közel, és a nyelviskolához hasonlóan, csak azzal jutok oda, mert nem tudta elmondani, hogy hol van. Szóval lehet drukkolni nekem, mert van itt munka, csak meg kell találni. Remélhetőleg összejönnek a dolgok, és sikerült zöldágra vergődni az érdeklődőkkel.
 
A jövőről még annyit, hogy holnap megint elmarad az első órám egy konferencia miatt, és a másodikon is valami múzeumba megyünk, ami elmondás alapján a Csodák Palotájához lehet hasonló, de gondolom, hogy nem ugyanaz. Egyébként itt vannak tényleg teljesen európai színvonalú kiállítások, meg minden, csak sokkal kissebbek. A társaság egyébként továbbra is jó, meg alakul is egyre inkább, főleg a couchsurfing révén. Ma a múltkori kalóz sapkás lánnyal ebédeltem. Nagy utazó, vele biztos lesz közös téma. Gyűjtöm a tippeket, és készülök rá, hogy hogyan lehet utazni a nagyvilágban. Annyi utazóval vagyok körülvéve, hogy lassan megőrülök attól, hogy még nem fejeztem be a sulit, és nem mehetek valahová. Nem mintha most éppen nem utanznék. :D

2013. november 3., vasárnap

Mongol Halloween, balett előadás, koncert, és a helyi külföldiek

Még nem az igazi...(party shop)
Többé-kevésbé sikerült kijönni a betegségből, de azért a suli még néha kimaradt a héten. Egyszer én nem mentem be, egyszer meg a tanárok… Utoljára pénteken sikerült eljátszaniuk, már nem első alkalommal, hogy bejelentették, az első óra elmaradását, ne is menjünk, csak a másodikra, aztán oda se jött be senki. Mikor mentem a suliba, jött szembe két lengyel csoporttársam, akik már visszafelé jöttek a hírrel, én tehát el se értem az egyetemig.
Azon túl, hogy mongolul itt se fogok megtanulni, ez nagy problémát nem okozott, mivel legalább volt időm mosni, a már ismertetett csodában, amibe lavorral kell hordani a vizet a zuhanyzóból és röpke tíz perc alatt meg is lehet tölteni. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a hét közepe felé enyhén besokalltam, és kezdtem a pokolba kívánni az egész országot, pláne, hogy a net is akkor halt meg, amikor éppen az otthoniakkal beszélgettem volna. Nincs rendes internet, nincs rendes meleg víz, és nincs rendesen áram se. A lista persze még tetszőlegesen folytatható, de van itt ennél rosszabb is. A mi kolink még mindig a jobbak közé sorolható, bár hülyeségek itt is vannak. Mint például az, hogy az összesen 12 zuhanyzóból jelenleg 4 zárva van, mert a két naposra tervezett felújítás durván egy hónapja zajlik. Illetve nem zajlik, csak zárva van a fürdő és nem csinálnak benne semmit. Marad tehát a másik 4 fürdőszoba, 2-2 zuhanykabinnal. Ez úgy néz ki, hogy köztük fal van, de nincs függöny, ahogy a szellőzés is erősen hiányos így az összes falon folyik a víz, és nincsen hová pakolni. Ráadásul a nőiben nem igazán van lámpa, így minden csaj a férfibe jár, ami azt eredményezi, hogy még mocskosabb tőle az egész. Én megértem, hogy szegényeknek néha csomókban hullik a haja, keresztbe-hosszába az egész helyiségben, ne de a tampon is csak úgy hopp kihullik…? Na jó, ez egy kicsit túlzás volt, de a betétnek a papírját tényleg sikerült már megtalálnom a zuhany alatt. Azóta nem is voltam abban a fülkében. Más kérdés, hogy azért nem, mert pár napja letéptem a zuhanyrózsát és most csak a cső lóg le a falról. Igazából csak arrébb akartam állítani, de véletlenül a kezemben maradt, ami mondjuk nem meglepő, mivel rohad szét az egész.
Szóval az ország kicsit rohad, de ápolják a külkapcsolatokat, így rendszeresen állnak rendőrök az út mindkét oldalán, végig a repülőtérig, mikor külföldi küldöttség érkezik. Kíváncsi vagyok, hogy Hende Csabát is így várják-e majd, mert ugyan a magyar hírekben nyomát se találtam, de Ganboldtól, aki tolmácsolni fog neki tudom, hogy nemsokára érkezik, egy gyors vizitre. A magyar delegációkat egyébként szeretni szokták az itteni kutatók, mert szívesen segítenek a nem kis mennyiségű könyv hazaszállításában, amit itt vesznek meg az emberek, különböző tudományos célokból.
Utoljára egyébként rendőrsorfalat, a budapestihez kicsit hasonló hosszúságú, de plázamentes repülőtéri úton volt szerencsém megcsodálni, amikor egy Magyarországon élt, mongol szerzetesnő mesteréhez mentünk fényképezni. Egy CD-n dolgozik, amin különböző buddhista szövegek lesznek hallhatóak, az ő előadásában, és ennek kellett elkészíteni a borítóképét. Merem remélni, hogy sikerült tényleg jó képet csinálnom róla, mert néha nem volt teljesen egyszerű. Nála sikerült viszont újra megfigyelni, hogy lehet egy épület kívülről lepusztult és romos, belül a lakások szépek. Néha ócska kínai műanyaggal rendezik be, és nem is zsúfolják őket úgy tele, mint mi, ami üresség érzését kelti, de itt például a gyerekszobát bármelyik magyar fiú megirigyelte volna, de még az Ikea is. Elég nagy tudású szerzetesnőről van egyébként szó, akinek egy külön kis szobája van tele mindennel, ami buddhista, és az oltár annyit érhet, mint maga a lakás. Ennyire szépet még sehol se láttam, tényleg nagyon igényes és jól berendezett szobácska volt.
A héten a Halloween volt a meghatározó, és ennek jegyében telt el sok készülődés. Gyertyát nem gyújtottam a hétvégén, mert elég depressziós tud lenni a hangulatom anélkül is, minek még jobban fokozni. A mélypont után mindenesetre fellendülés jött, és most már újra élvezem a tömött buszt, és az arcomba vágó hideg szelet is, de a portás, zárás utáni felverése sem okoz különösebb problémát, bár ezt talán csak a szokásosnál itt is melegebb idő teszi. Na azért ne magyar 20+ fokra gondoljatok, itt ez legfeljebb 5 fok, de inkább 0 körül mozog. A buszozást és egyéb hülyeségeket néha nagyon tudom élvezni. A buszon rendszeresen mongol zene szól a dugóban, de mikor megy, akkor tényleg megy. Szóval a Halloween buli első köre a party shopba vezetett, ahol többen is összefutottunk, és választottunk 1-1 vicces kalapot egymásnak. A jelmezek egy jelentős részét egyébként valószínűleg a sex shopban is be tudtuk volna szerezni, talán még valamivel kedvezőbb áron is, de ilyen végül nem került a kosárba. A boltban (mármint előbbiben) sikerült megállapítanom, hogy a bankkártyám már megint nem működik, de azóta ezt már megoldotta a bankom, így újra van pénzem, bár otthonról is kérni kellett. Az ösztöndíjam a diákigazolványhoz hasonlóan késik, mert az oktatási miniszternek kell aláírnia, de ő csak 4-én jön haza Németországból, ezért most elvben rá kell várni. Kíváncsi vagyok mikor lesz ebből bármi. Még jó idő van, de nemsokára kabátot kell vegyek, mivel a mostani csak egy vékony átmeneti kabát, amit még Londonban szereztem be az eső ellen.
Aki még a kalóz kalapját is el tudja venni
(Couchsurfing meeting)
Na de vissza a bulihoz, mert a heti Couchsurfing meeting ezúttal az ünnep jegyében telt el, filmnézéssel és kicsit drágára szabott bulival. Páran közülünk átmentek egy másik helyre, de nekem nem ért meg a dolog 10 ezer tugrikot, ezért visszamentem az eredeti klubba táncolni, meg beszélgetni. Imádom az itteni utazókat, mert elég családias a hangulat, és jó dolgokról lehet velük beszélni, pláne, hogy hasonló az érdeklődési kör is. Barátokat is innen lehet szerezni elég jól, és meg lehet ismerni a helyiek egy részét. Mint például a követségen dolgozó cseh csajt, akit alig bírtam levakarni magamról. Nem volt csúnya, bár nem is egy modell alkat, de ennek ellenére örültem, hogy egy órával később már valaki más ölében vonaglott. Az rendben van, ha egy lány érdeklődő, na de ne ennyire…
Kolibuli, ahol végre a kalóz ejtett foglyot :)
A fő party, avagy a régen várt ünnepély pénteken volt a koliban ahová végre meghívhattunk külsősöket is, a menedzser előzetes engedélyével, így aránylag nagyra és jóra sikeredett a buli. Lehetett volna jobb is, mert az ázsiaiak eléggé kis félősek voltak táncolni (na jó, volt egy koreai lány, aki megtalálta a nyomulás és a kultúráltság közötti színvonalat, és tényleg lehetett vele mit kezdeni), meg a zenét szolgáltató laptopot is elvitte valaki kettőkor, de azért nem volt rossz a hangulat. Eléggé meg volt hirdetve a dolog, de az angolul nem tudók így se nagyon jöttek el, pedig ezer nyelvre fordíttattuk le a programot. Kissé nagyon megy a klikkesedés… Elsején alkoholmentes nap van, így a piálás nem volt nagyon megkönnyítve, mivel a boltokban nem adnak el alkoholt, de azért a titkos készleteknek hála megoldódott ez is.

Koncertfelvétel, és Manda (balra) művészkedése


A bulik után a kultúra következett, és szombaton koncertre mentünk, persze az egyik főfő couchsurfinges szervezővel és még néhány más mongol barátunkkal. Egy zeneszerző estje volt, akinek éneklik a dalait, de ő maga nem szokott színpadra állni. Most se nagyon énekelt, inkább csak gitározott, de Mongólia leghíresebb zenekarai és énekesei léptek fel, 1-2 szám erejéig, így az elmaradhatatlan népviseletes mongol tánc mellett egy jegy áráért rengeteg különböző stílusba kóstolhattunk bele. A zene mellett a show kapott nagy szerepet, amiből a legjobb ötlet az volt, amikor mindenki felkapcsolta a vakut a telefonján és azzal integetett. Olyanná vált a terem, mint a csillagos égbolt, ez tényleg nagyon jó volt, bár a repülőn pont magam mellett látott Göncölhöz semmi sem fogható. A belépő egyébként 3000 forintnak megfelelő tugrik volt, ami már a drága kategória, mivel az operában sincs ennél drágább jegy.
Mi ma, vagyis vasárnap ennek a negyedéért láttuk A. Adam és L. Lavrovszkij Gisellejét, igaz, némi bennfentes segítséggel, de szerintem enélkül is kapható hasonlóan olcsó jegy. A balett egyébként nem töltötte meg a budapestihez képest jóval kisebb és egyszerűbb, de azért szép épületet, pedig az előadás maga elég jó volt. Nem értek a baletthez, és csak azt láttam, hogy 1-1 botlás volt benne, de ezen kívül semmi komoly. A színpad szép volt, jók a díszletek, a ruhák, stb. Egyedül az volt csak furcsa, hogy mindezt mongol arcokkal láttam. Lehet, hogy ez a kultúrsokk hatása, de néha úgy érzem, hogy itt mi, európaiak képviseljük a kultúrát, mivel az európai művet elég nagy számban fehérek nézték meg. Volt sok mongol is, de arányaiban meglepően sok fehér is jelen volt. Egyébként a színház az egyetlen olyan dolog, ami időben elkezdődik, és szintén pozitívum, hogy a kivételt erősítő 1-1 esettől eltekintve csend volt, és senki sem telefonozott.
Ami a mindennapokat illeti, erre mindig kíváncsi az ember, és én is kíváncsi vagyok rá, hogyan telik más utazók napja. Nos készítettem néhány videót erről, és a kajákat rendszeresen lefényképezem. Csináltunk egyszer gulyáslevest, amibe egy óráig gyártottam a csipetkét, de nagyon finom lett, aztán az óra után rendszeresen koreaiakkal járok ebédelni, nem ritkán koreai étterembe. Tök érdekes, hogy ők, hogy eszik a hazai kajákat, mit csinálnak és mit nem, legyen szó akár arról, hogy a kanalat le szabad nyalni, de a pálcikát már nem. Egyébként sokat ülök a gép előtt, nem tanulok eleget, de a szociális életem végre elég jó. Ez szokott mindig a bajom lenni, non-stop kell legyen valaki mellettem és csinálni kell valamit. Ha valami megvan itt, akkor ez igen. Rendszeresen járunk olcsóbb éttermekbe kajálni, meginni valamit és beszélgetni, vagy a heti couchsurfing találkozóra, és egyéb helyekre, különböző emberekkel. Néha ez tényleg a tanulás rovására megy, de mire fogok emlékezni, ha nem ezekre az alkalmakra. Az újonnan megtanulható mongol szavakra is emlékeznék, de azért az egy kicsit más féle emlék lenne, és néha fölöslegesnek is érzem. Azért persze próbálok tanulni, és tervezni a dolgot, ahogy munkát is keresek, habár tehetném még aktívabban. Néha egyébként átsétálok a helyi kolostor udvarán, és tegnap beültem egy kicsit a múltkor már emlegetett, haragvó istenek szertartására. Ezen kívül ott van még a szintén ismert Nándi, aki múltkor az utca túlfeléről köszönt rám, mikor egy lengyel lánnyal mentünk kajálni. Számára a csúcs az volt, amikor ezek után a szerzetessel elkezdtünk magyarul beszélgetni. Azt hiszem sikerült meglepnem őt. Az éttermekre visszautalva egyébként itt nagyon sokféle, talán még az otthoninál is sokszínűbb, és eredeti ízlés szerint főző étterem van, ráadásul a magyarországiakkal ellentétben megfizethetőek, így amikor nem a legolcsóbb helyekre megyünk, akkor nagyon sok különböző, főleg ázsiai ország konyháját tudjuk kipróbálni. A boltokban egyébként elég sok a koreai kaja, így itt van a kimcsi is, ami kb. nemzeti ételnek tekinthető, és egyfajta csípős savanyúság. Sok zacskós levest eszek még itthon, mert olcsó és jobb, mint az otthoni. Ezt egyébként mindenki főzi, a koreaiak és  ajapánok is, hússal vagy mással felturbózva, ráadásul ezt már a lábosban is pálcikával kavargatják. A zacskós levest, és a koreai, kínai éttermek kajáit én is mindig pálcikával eszem, sokszor ezt használom, nem a kés-villa kombinációt. Alább egy kis képgaléria, a fényképezésre érdemes kajákból összeállítva.
Holnap egyébként Dzsingisz kán születésnapja lesz, ami ha jól tudom csak tavaly óta, de munkaszüneti nap, így egyetem egész biztos nem lesz. Mellesleg ünnepelni úgy látszik szeretnek, mert az állami nagy áruház (Ih delguur) előtt már kint vannak a karácsonyfák. A karácsony elvben itt december 31-én van, vagyis összemosódik a szilveszterrel, és az emberek bulizni mennek, nem pedig a családdal vannak. Nyilván nem egy keresztény ország, vagy kultúrkör, bár van néhány templom és keresztény mongolt is ismerek, aki minden vasárnap misére jár. Mellesleg fiatal egyetemista lány, nem pedig valami hitbuzgó öregebb ember. Jut eszembe mongolok, haláli ahogy magyarázzák egymásnak, hogy nézd, ott egy orosz, és azt hiszik, hogy nem értjük meg. Ennél már csak az jobb, mikor nem esik le nekik, hogy mongolul beszélünk hozzájuk, még 10 perc beszélgetés után sem, vagy az amikor mongolul könyörgök, hogy ne beszéljen oroszul, mert nem értem. Többnyire ilyenkor továbbra is az orosszal próbálkoznak és nem jönnek rá, hogy miért magyarázom az anyanyelvükön, hogy csak mongolul beszélek. Ami szintén vicces, az a nálunk is ismert besorolás. Ugye Európában mindenki kínai, ha Ázsiából jött, miközben itt minden fehér orosz vagy amerikai, illetve a lebarnultak esetleg kubaiak lehetnek (Ezt mondjuk még meg akarom kérdezni még valakitől, mert eddig csak egy forrásom van, de igaznak tűnik a sztereotípia.)


Gasztro-galéria:
Ebéd a repülőn: lazac whiskeyvel

Koreai étterem: koreai "sushi" és marhahús
 
Tejberizsszerű ünnepi étel egy kolostorból
 
Csipetkehadsereg

Kis büszkeségek a nagy tál gulyáslevesben
 
Mongol gulyás: mócsingos hús, rizs, krumplipüré, és néha egy kis saláta
 
Valamint a véleményem minderről...
 
Thaiföldi szerzetes barátaink által, a vendégségben készített thai kaja.
 
Sri lankai étterem: nagy tál szójaszószban főtt rizs, friss tintahal-
karikákkal, rákkal, és egyéb nyalánkságokkal.
 
Szokásos és olcsó tésztás leves, némi hússal és tojással feldobva
 
Koreai étterem: az étel mellé hagyományosan különböző savanyú-
ságokat, rántottát, stb. adnak. A pontos összetétel éttermenként vál-
tozik, de mindig 8-9 féle van. A tea és a kis tál rizs szintén ingyen
jár, benne van az árban.

Ugyanaz a koreai étterem, és végre az evés.

Mongol busz, a repülőtéri úton, Ulánbátor felé. Egy koccanás
 miatt állt be az egész, és a busz nem fért el a két kocsi között,
amik nem voltak hajlandóak félreállni. 10 perc álldogálás
után végre átkecmeregtünk köztük.
Úton hazafelé a kiskörútról, némi rövidítéssel (van
aszfalt is, de egy picit hosszabb), keresztül a kolos-
tor udvarán, ahol éppen szertartás zajlik, máskor nem
ilyen forgalmas.
 
Haragvó istenek szertartása. Részlet az egész napos
ünnepségből.
 
 
Haragvó istenek szertartása. Részlet az egész napos
ünnepségből. 2. rész



2013. október 29., kedd

Napsütötte Ulánbátor, kollégiumi idill

Kérdeztétek, hogy milyen itt a hétköznapi élet, iskola, koli, stb.
Hát következzék egy rövid beszámoló a mindennapokról, na meg a szokásos heti eseményekről.
 
Hogy hány magyar van itt azt pontosan nem tudom, de gyanítom, hogy jelentős részüket ismerem, és velünk együtt jelenleg 8 a minimum.
A külföldiek száma összesen 2000 körül mozog a városban, na meg persze a turisták, de ez még így is elenyészően kevés százalék,  a 2 millióhoz közelítő Ulánbátorban. Ennek ellenére mégis aránylag sok fehérrel találkozunk, mivel hasonló helyekre járunk étterembe, és vásárolni is. Sok a francia (kb. 200) de akad ausztrál önkéntes is szép számmal, illetve amerikaiak is élnek itt.
 
A koliban itt van Balázs, aki igen jól rá tud mutatni, hogy ezen az országon csak röhögni lehet. Annyi furcsa dolog van, és annyi hülyeség, hogy mindenképpen ironikusan kell látni a világot, különben csak dühongeni fog az ember. Ezen kívül jó taktika, ha úgy gondolunk Ázsiára, mintha a Marson lennénk, űrlények között, és akkor nem érhet semmi váratlan dolog. Néha bosszankodok, de aztán mindig jön egy határ, amit átlépve már csak röhögök az egészen. Ilyen volt az is, amikor egy elegánsabb étteremben a szomszéd asztaltól csak akkor dobták ki a merev részeg embereket, amikor az egyik harmadszorra akarta az asztalon áthajolva megütni  a másikat, az asztalt feldöntve, és a poharakat összetörve. Már a mi asztalunkon is majdnem elfeküdt, úgy lökdöstük vissza. Ezen már tényleg csak röhögni lehet.
 
A koli sokat fejlődött a korábbi évekhez képest, ezt mindenki aláírja, aki hosszabb ideje van itt, de azért még nem az igazi a dolog. Az utóbbi 1-2 hétben viccesebb lett a helyzet, úgy látszik a fűtés bekapcsolása mellett más luxus, mint például az áram már nem fér bele a költségvetésbe, de az is lehet, hogy az a meleg víz ami eddig többnyire a zuhanyban volt, most a fűtőtestekbe megy. Tény mindenesetre, hogy tegnap durván egy hete először sikerült normálisan lezuhanyoznom, harmadik próbálkozásra, kihasználva a pár percre visszatért meleg vízet. Többnyire cicamosdás van, mert meleg víz az ma se volt. Internet hol van, hol nincs, ha van, akkor nem túl gyors, bár most pont jól működik. Viszont rengeteg időm elmegy csak azzal, hogy frissítgetem a honlapokat. Se tanulni, se dolgozni, se semmit nem lehet itt rendesen. Ehhez jön a rendszeres, és egyre hosszabb ideig tartó áramszünet. Ma is volt kettő, és múlt pénteken is elment éjjel az áram, és a koli felében másnap estig nem is jött vissza.
 
Ami az időt illeti, a mongoloknak van bőven. Nem a pontosságról híresek, és nem idegeskednek ezen annyit, mint mi. Ők elvannak Dzsingisz kánnal, és büszkék rá, hogy egyszer az övék volt a fél világ. Önellátásra képesek még talán ma is, nem függenek semmitől se annyira. Szénnel fűtenek, ami büdös ugyan, de legalább van bőven. Nyelveket nem beszélnek, de úgyse mennek sehová, minek. Kicsit úgy érzem, hogy boldog tudatlanságban élnek, és ezért is tudnak olyan gyermetegek lenni néha. Viszont az érme másik fele, hogy ha a kocsi a puszta közepén romlik el, akkor is meg fogják javítani, legfeljebb előzetesen 2 napig szobroznak mellette. Egyébként utak sok helyen nincsenek, csak földút, de mennek rajta hetvennel. Szerintem a mai japán gazdaság alapját, a Mongóliába exportált új lengéscsillapítók teszik ki.

Szerdán a szomszéd szobában lakó lányok előadták, hogy vegyünk együtt takarító cuccokat, és a közös fürdőt tartsuk tisztán, mert elég undorítóan nézett ki előtte. Másnap meg is vették az ipari mennyíségű fertőtlenítőt, gumikesztyűt, és mindent, amit egy magára valamit adó profi takarítónő beszerezne. A dolog vicces oldala akkor következett, mikor a koreai lány bekopogott hozzám, hogy akkor ő most megmutatja, hogyan kell takarítani. Oké, menjünk. Fél órán keresztül röhögtem rajta, hogy mongolul, de rendkívül lelkesen magyarázza, hogy fertőtlenítő, aztán mosóporral mossuk ki a wc-t. Javasoltam, hogy a wc deszkát és a padlót nem ugyanazzal a ronggyal  kéne pucolni, mire hálából elmagyarázta, hogy mi az a rövid bot, amiből fehér szőrök lógnak ki mindenhol. Megnyugtattam, hogy bár Európából jöttem, én is láttam már wc kefét. :D Szóval végigasszisztáltam a teljes folyamatot, mindezt abban a farmeromban, aminek le van szakadva a gombja, és a slicce akkor sem tudott volna jobban lecsúszni, ha ha rákötök egy zongorát. Most vagy megerőszakol ma éjszaka, vagy ő is nagyon röhögött magában. :D

A történetet hétvégével folytatva, tulajdonképpen semmi sem történt. Szombatra lebetegedtem, és még az angol órámat is le kellett mondanom. Mikor később hívtam a főnököt, hogy mikor tartsak másik órát közölte, hogy pont az én tanítványaim nagyon elfoglaltak és nem akarnak órát a hónapban. Most vagy igazat mondott, vagy mégis be kellett volna menjek szombaton, hogy végighányjam az iskoláját. A tökéletestől még kicsit távol áll a gyomrom, de azért már vasárnapra is sokkal jobb lett. Jó lett volna kicsit netezni, és beszélni az otthoniakkal, de mintha hétvégére direkt lekapcsolnák a netet. Halálra idegesít. A fészbúk tegnap is használhatatlan volt, ami külön jót tett az amúgyis remek kedvemnek. Néha kezd elegem lenni mindenből.
Irigylem az otthoniakat, mert ott legalább az idő jó. Na de majd jól elmegyek én is a piacra, és veszek egy kabátot. Ha lesz rá pénzem. Az oktatási miniszter ugyanis éppen Németországban van negyedikéig, és neki kéne aláírnia elvben az ösztöndíjas papírokat.  Talán 2 hét múlva lesz valami, és egyszer még diákigazolványt is kapok.

Az idő miatt egyébként nagyon irigylem most az otthoniakat, ami a meleget illeti. Ebből itt túl sok nincsen, és hamár idő, itt az óráátállítás sem létezik, így most már 7 óra a különbség a két ország között. Na és akkor újabb panaszkodás. A kártyám már megint nem működik. Lecsekkoltam van rajta pénz, de az automata mégis azt dobja ki, hogy nincs fedezet, még akkor is, ha jóval kevesebbet akarok kivenni. Fogalmam sincs mi van vele, de kezd ez is bosszantó lenni, pláne hogy az automaták többségét a Maestro kártyámmal alapból nem tudom használni...

2013. október 21., hétfő

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park, és munkavállalás Mongóliában

Thaiföldi Buddhista barátainkkal, a kolostoruk meditációs
terme előtt
A hétvégi vadlónézés örömére hétfőn az utolsó pillanatban közölték velünk, hogy a következő két napon nem lesz tanítás, mert pont ugyanoda megyünk, csak ezúttal két napra, és az ár is rendkívül kedvező, 9 ezer forint… Ez négy napi költségvetésem, és amúgy se kevés, meg hát voltam is már ott, szal a többiek nagy részével egyetemben otthon m
aradtam, és kipihentem az előző napok fáradalmait.
 
Az egyetlen említésre méltó nap szerdán volt, amikor is elmentem munkát keresni, és egyrészt nagyon sok érdekes emberrel találkoztam, másrészt úgy néz ki, hogy munkám is van. Sok beszélgetés után elindultam haza, de útközben bementem valahová feltölteni a telefonomat. Felírták a számom, elvették a pénzt, és közölték, hogy öt percet várni kell. Várjon ott a fene, megbízok az aranyosnak látszó néniben, irány a bolt. Öt perc múlva meg is érkezett a pénz, újabb öt perc elteltével pedig a telefonos érdeklődés a nénitől, hogy ugye megkaptam, minden rendben. Útközben leszólítottam egy random csajt, akiről kiderült, hogy 17 éves, és alapvetően egyáltalán nem érdemel szót, de legalább elmondhatom magamról, hogy mongolul megszereztem egy utcán leszólított csaj számát, amit soha nem fogok felhívni. :D Másnap az egyetem, undorító kajákat felszolgáló éttermében ugyanez már kevésbé volt sikeres, egy használhatónak tűnő csajszival.
 
Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkban
A következő mozgalmas nap a péntek volt, amikor a thaiföldi buddhista szerzetes barátainknál ebédeltünk. Finom thai kaja volt, aminél jobbat eddig csak a Sri Lankai étteremben ettem. Éppen tömtem magamba, amikor megszólalt a telefon, hogy mi lenne ha ma négyre elmennék tanítani. Van időm felkészülni rá? Őőő, oké, elmegyek, de felkészülni nem fogok, bocs. Kissé váratlanul ért a hívás, mivel úgy volt, hogy 24 tanóra anyagát dolgozzam ki, aztán majd meglátjuk. Szóval kaja után elrohantam a suliba, ahol egy fiatal párnak adtam magánórát, 90 percben, 2300 forintért. Az eleje kissé nehézkes volt, de aztán jobb lett, és végül azt hiszem meg voltak velem elégedve. Elvben őket továbbra is én fogom heti egyszer tanítani, de egy rendes csoportra is van esélyem. A suliból szó szerint rohanva értem el a moziba, ahol mongol horrort néztünk meg, felirat nélkül. Érdekes volt, meg is lehetett érteni a lényeget, bár máshoz nem tudnám hasonlítani.

Napfény játéka: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
Ha már munka, alapvetően kapcsolatokon keresztül sikerült szereznem még egy fordítói munkát, ami elég jól hangzott, meg érdekes is volt a téma, és még jól is fizetett volna a nem kevés melóért. Rá is feküdtem, hogy meglegyen még ezen a héten, de ma kitalálták, hogy akik ezt megbeszélték velem az irodában, azok félreértették a főnököt, és csak reklámozni kellett volna valamit Magyarországon... Szerintem igazából csak rájöttek, hogy mégse akarnak ezért fizetni, vagy tényleg nagyon hülyék voltak, de leginkább egyszerre mindkettő, szóval most enyhén harapós kedvemben vagyok. Túl sok órát töltöttem el ezzel ahhoz, hogy ne akarjanak fizetni egy fillért se...
 
Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
Szombaton a már sokszor tervezett Tereljbe akartunk menni, de valaki nem volt egészen jól, így végül csak egy vasárnapi utazás lett a két naposra tervezett út. 1 óra körül feküdtem le aludni, hogy vasárnap reggel fél hatkor keljek, de nem sokkal később megjött, az alapvetően eltűnt szobatársam, enyhén részegen, akin fél órát röhögtem. Egyébként részegen egész jól megy neki az angol is. Végül másnap negyed hétkor el is indultunk a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkba, ahová másfél óra várakozás, és két óra buszozás után, Nalaikhban átszállva jutottunk el, de megérte. Nalaikhig rendes busszal mentünk, ami a Béke sugárúton megy végig, amíg ki nem ér a városból, majd a kisvárosban mikorbuszba szálltunk, ami 1-2 óránként indult a parkba. A mikrobuszokba egyébként errefelé többnyire a megengedett utasok duplája zsúfolódik be (gyerek nem számít), és ez most sem volt máshogy. De végül megláttuk a hatalmas teknős formájú sziklát ahová belülről fel is másztunk, hogy onnan fotózzuk le a nem hétköznapi, sziklaalakzatokat. A fotók elkészítése után lovon kerestük fel a közeli kolostort, ahonnét szintén páratlan a kilátás, majd visszalovagoltunk a sziklához. A lovaglás kicsit drága volt, de sikerült egy közepesen gyors, és csak kicsit makacs lovat kifognom, amin nagyon jó volt egyedül vágtázni, csak a mérete volt egy kissé szokatlan, meg az irányítása. Egyik sem európai, annyit mondhatok… Visszafelé újabb egy órát vártunk a buszra, ami egyébként durván 300 forint volt egy útra, tehát szinte ingyenes, főleg az 1500 forintos óránkénti lovagláshoz viszonyítva (vezető bérlése szintén 1500 forint/óra).
Szoklafalak közt visz au út a teknős sziklán: Gorkhi-Terelj
Nemzeti Park
Kilátás a kolostortól: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Imamalmok, és sziklarajz a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkban
lévő kolostor mögött

Festmény a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkban álló kolostor egyik tetőgerendáján

Kilátás a Gorkhi-Terelj Nemzeti Parkban álló kolostor elől, és
előtérben a korláton lévő kis sztúpával


Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
Kilátás a teknősös szikláról: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park


Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
 
Teknősös szikla: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Lovak várnak a turisták érkezésére: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park

Kilátás a teknősös szikláról: Gorkhi-Terelj Nemzeti Park


Gorkhi-Terelj Nemzeti Park


Gorkhi-Terelj Nemzeti Park
 
Buszállomás Nalaikhban, Ulánbátortól egy órára, a Gorkhi-
Terelj Nemzeti Park felé