2014. augusztus 15., péntek

London jó hely, de a magyarok itt is átvernek

Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban
Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban
Egy sokmilliós nagyváros mindig tud meglepetéseket tartogatni, és még akkor is mutat újat, ha törtönetesen ötödszörre járja végig az ember. Múlt szombaton így keveredtem a szarvasairól híres Richmond parka, ahol hatalmas területen élnek vadon az állatok, az emberektől cseppet sem zavartatva magukat. Akiknek a dolog izgalmat okoz, azok egyedül a turisták, ők viszont lelkesen hajtják őket a legkülönbözőbb fényképezőkkel felfegyverkezve.
Másnap a hat éve már meglátogatott RAF Museumba mentem el, ahol már ugyan végigfotóztam minden egyes repülőt, de azóta némileg átrendezték a hangárokat, ami az agysejtjeimről is elmondható, így a korában csak ismeretlen szavakból álló múzeumi feliratok idén értelmet nyertek, ezzel nem kevéssé színesítve az élményt.
 
Hétfőn a főbérlő bejelentette, hogy fizessek neki még hetven fontot, vagyis egy heti lakbért.
-Nem fizetek. Kifizettem az egészet előre, nincs miért még többet adjak. Némi vita után nem jutottunk semmire, de nem fizettem. Még nem raktak ki, és remélem, hogy nem is fognak vele próbálkozni, mert már kicsit elegem van belőle, hogy folyton arra figyeljek, hogy ne tudjanak átverni.
 
A munkahelyemen folyton cserélődnek az emberek, és a szobámba is jött egy srác. Kicsit feldobta a házban a hangulatot, és az én heveny emberutálatom is elmúlt. Ezen a hétvégén már együtt szívott, és piált a fél társaság, ami külön jól jött a cideres projekt mellé, mely úgy néz ki, hogy naponta megiszok egy új cidert, hiszen van mit kipróbálni.
A boltok roskadásig vannak különböző márkákkal és ízekkel, az egy pintes hangulatfokozás pedig rövid távon megéri a Tescos számlák összegének megemelkedését. Helyi gyártóból nincsen túl sok, de a belga termékek és a svéd elég jók. Ezek főleg az édesebb vonalat képviselik, nem csak alma ízzel, ami nekem nagy kedvencem. Körte, fekete cseresznye, stb...
 
St Paul's Cathedral, London
St Paul's Cathedral, London
Most szombaton kevésbé volt izgalmas a program, mivel a délután heveny szuvenírvásárlással telt, délelőtt azonban sikerült rátalálnom a kertvárosok még egy rejtett kincsére, a fenyőfákkal övezett thai buddhista templomra, a Biddhapadipára, Wimbledonban. Igazi Kína hangulatom támadt, a rövid kis mesterséges folyótól, az erdőben álló szobroktól és a kínaihoz valójában cseppet sem hasonlító arany, fehér templomtól.

Vasárnap reggel szakadt az eső, az egy fontos ernyőmet pedig néhány héttel korábban sikeresen összetörtem, de aztán dél körül elállt, amitől mindenki felbátorodott és elindult a természet tudományi múzeumba, így a szokásos másfél őrás sor fogadott. Már majdnem a bejáratnál voltam, amikor a sikoltozó tömeg előre jelezte az esőt, ami ugyan pár perces volt, de a múzeumhoz hűen megmutatta milyen lehet a trópusokon élni, monszun idején.

Hétfőn hasonló élményekben volt részem, mikor meló után bementem a munkaközvetítő irodába, hogy közöljem, elmegyek. Várakozáson felül jól fogadta a főnököm is, pedig minenki féltett tőle. Végül azzal jöttem el, hogy ha újra Londonba mennék, csak hívjam.
Szóval megvettem a buszjegyet a reptérre, a bőrüléses luxusbuszra, vettem pár új ruhát, és egy cipőt, a régit kidobtam az első kukába, csütörtök délbe kiléptem az ajtón.


Cider montázs a végigkóstoltakból
Cider montázs a végigkóstoltakból
Angolt tanulni nem sokat sikerült, de a semminél mégis többet, köszönhetően az anyanyelvi főnöknek, és a munka után, otthon megkeresett netes anyagoknak.

Az anyagiakról annyit, hogy mikor kimentem beletoltam több, mint 200 ezer forintot az utazásba és a szállásba, de még így is 170 ezer plusszal jöttem haza, úgy, hogy vettem mellé egy 39 ezres telefont, 11 ezerért cipőt, és 10-ért ruhákat. A vége tehát 230 ezer nyereség, hat hét alatt, úgy, hogy nem spóroltam nagyon.
Az utolós tíz napban például napi egy cidert minimum megkóstoltam, ami ott többnyire fél liter, de néha pint (568 ml) és az ára is csak két font, ellentétben a Magyarországon kapható kisebb üveggel, mely csak néhány ízben kapható.
CIDER
170 ezer + 39 telefon + 10 ruha + 11 cipő
 

 
 

Életkép a Wembley stadiontól
Életkép a Wembley stadiontól


Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban
Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban


Szobrok a londoni Buddhpadipa templom kertjében
Szobrok a londoni Buddhpadipa templom kertjében


Csónak a londoni Buddhpadipa templom mesterséges tavacskáján
Csónak a londoni Buddhpadipa templom mesterséges tavacskáján

Szobrok a londoni Buddhpadipa templom kertjében
Szobrok a londoni Buddhpadipa templom kertjében
Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban
Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban


Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban
Buddhapadipa, thai buddhista tamplom Londonban


Hangulatos, fenyőkkel övezett faház a londoni Buddhapadipa templom mellett
Hangulatos, fenyőkkel övezett faház a londoni Buddhapadipa templom mellett


Wimbledon: Park (részlet)
Wimbledon: Park (részlet)


 
 
 

2014. július 29., kedd

Dobozzal Londonba

Lassan három hete, hogy Wembleybe költöztem, a stadiontól nem messzire, ami a hátsó kertből naplementekor szemlélve pont azt a futurisztikus látványt nyújtja, amit a jövőben űrállomásra költözők élvezhetnek majd egyszer.
A valóság azonban kissé földhöz ragadtabb, és a fényes jövő képén túl csak a kiszűrődő koncertek zaja, na meg a gyanútlanul sétálgató bevándorlókra random módon leszakadó esők hoznak csak egy kis változatosságot a hétköznapokba.
Wembleynek a közelében sincs semmi látványosság legfeljebb néhány raktár, amelyikek
egyikében én is dolgozok, és kartondobozokat pakolászok egy ruharaktárban.
Munkát már a legelső nap találtam, hála a saját angoltudásomnak és a konkurencia angol nemtudásának. Heti 40+ órában, minimálbéren megkeresek heti 100 ezer forintot, aminek a felét gond nélkül félre lehet rakni. Néhány eltévedt románt, és kósza lengyelt leszámítva alapvetően magyarokkal dolgozok, és hasonlóakkal is lakok együtt, közepes körülmények között.

Ha a hétköznapok eltelnek, vége a főzésnek és a kényelmes semmit tevésnek, jön végre a városnézés. Többnyire egyedül, mivel ismerkedni csak mérsékelten lehet a világnak ezen a táján, különösen ilyen rövid idő alatt. A korábbi utak során néhányszor végiglátogatott - főleg ingyenes - múzeumok most sem maradnak ki a sorból, de akadnak azért más említésre méltó helyek is, mint például a punkok és bulizni vágyók fellegvára; Camden Town. Hippik, füvesek, és rengeteg turista, főleg vasárnap, amikor minden piaccá alakul, és ennek csupán az 50%-a szuvenír. A belváros nyüzsgő, a kínai negyedet külön élvezem, de néha kicsit sok az ember, és ilyenkor jó elindulni a Temze partján, hogy kiérjek a csendes részre, ahol eltűnnek a turisták és már akár élni is lehetne, amenyiben a sokszorosa lenne a fizetésem.


Útonállók - utcai tánc az angol fővárosban (Camden Town, London)
Útonállók - utcai tánc az angol fővárosban
(Camden Town, London)
Nem kell sokkal kijjebb menni, ha az ember rókát akar látni, így kevésbé lepett meg mikor a buszmegálló mögött feltűnt egy és magát küönösebben nem zavartatva elsétált mellettem egy méterre.

Hogy a jövőre nézve mi a tervem azt még nem tudom, de felvettek mester szakra, amit folytatni is szeretnék, tehát a kérdés csak a további, nem túl sok londoni hétvégére áll. Azt viszont kiszámoltam, hogy az egyetem előtt lesz még majdnem két hetem, amit nem szeretnék utazásmentesen tölteni.

London érdekes, a belváros jó hely, és jól is lehet keresni, de ez nem pótol a külvárosi kényelmetlenségekért, és a néha túl csendes életmódért. Nyári munkára azonban tökéletes.

 
Vasárnapi utcai fesztivál a Piccadily mellett.

Camden Town - vasárnapi vásár az egykori istállóban

 
 
St. Paul Cathedral és a gyalogos híd

St. Pual Cathedral, pár lépéssel hátrébbról



Gyerekműsor a londoni felhőkarcolók lábánál

 

2014. április 24., csütörtök

Malmöi utózöngék egy svéd padról


Kikötő: részlet (Malmö)
Kikötő: részlet (Malmö)
Kedden reggel némi késéssel indulva ugyan, de megint nem sok szemtanúja volt az távozásunknak, amikor Annáékkal, a svájciakkal elhagytuk a dán fővárost. Utolsó este még főztek egy gyors vacsorát nekünk, majd reggel, miután a pályaudvaron elváltunk a bérletükből megmaradt utolsó jeggyel kimentem a reptérre, ahol 15 percnél nem kellett tovább állnom az autópálya felhajtóján. Lementünk a tenger alá, majd fel a hídra, és fél órával később már az ébredező Malmö főterén sétálgattam.
A város maga nem túl nagy, de nagyon sok a zöld terület, és a szépen rendben tartott park, így a nap egy részét én is ezekben töltöttem el. A bevásárlóközpontok mellett egyébként itt találhatóak kultúrált, és nem utolsó sorban ingyenes wc-k. Talán pont a zöld övezetek sokasága miatt, ez a város jobban tetszett, mint Koppenhága, és itt is megvolt a fiatalos, alternítíva, a Folkets parkban, ahol sok kis stand között van egy érdekes étterem, mellette pedig színpad a hétvégi koncerteknek, a fiatalok azonban hétköznap is ide járnak sörözni, vagy sütögetni a fűben. A városban található egyetlen felhőkarcoló érdekes volt, szeretem ezt az építészetet, de Kína után kissé furcsán hatott a magányos mivolta.
 
Este még mindig nem tudtam hol fogom eltölteni az egyre inkább közeledő éjszakát, ezért mikor kezdett kicsit hidegebb lenni, bementem az éjfélig nyitva tartó pályaudvarra, ahol volt ingyenes wifi és áram is a laptopomnak. A két lány közül, akik elvileg tudtak volna szállást adni, csak az egyiket sikerült végül nagy nehezen elérni, és megbeszélni vele, hogy 11 körül talizunk a belvárosban, de majd felhív még, hogy pontosítsuk az időpontot. Fél kettőig vártam rá... Végül megnéztem egy napközben kiszúrt Lidlt, ahol zárva volt a kuka, de még Dániából maradt elég kajám, így egy csendes téren magamra vettem az összes nálam lévő ruhát, leraktam a padra a korábban begyűjtött vastag Metropol újságokat, hogy meleg legyen, és a hátizsákomra támaszkodva aludtam néhány órát. Később a neten írt a lány, hogy reméli találtam másik szállást, és bocs, de elhúzódott az estéje. Inkább nem is válaszoltam rá...
 

Malmöi árbócai
Malmö árbócai
4:40-kor, és miután levertem magamról a jégcsapokat megcéloztam az autópályát, ahol már legalább negyed óránként elment egy autó, de végül találtam valakit, aki elvitt a trelleborgi kikötőbe. Mivel egy hajó éppen indulni készült, úgy döntöttem, hogy fontos az a csütörtök reggeli óra, és nem várom meg a jóval későbbi kompot, annak reményében, hogy egy jó stoppal megúszom a fizetést, hanem megvettem a 16.40€-s jegyet, ami egyben az úton elköltött összes pénznek felel meg. Ha nem sietek, ez is lehetett volna ingyen, ahogy Koppenhágába is visszamehettem volna aludni, mivel Peter direkt mondta, hogy ne aludjak az utcán, menjek hozzá vissza, ha kell, de nem akartam.
A hajó négy és negyed óra alatt tette meg a 128 km-es utat a németországi Sassnitzba, szóval volt időm kicsit körülnézni a fedélzeteken, aludni, és rendbe szedni mgamat a mosdóban. Nem meglepő módon minden utas a kikötőbe ment csak vásárolni, a kamionosok pedig fülkékben aludtak, ezért nem sikerült stoppot találnom. Szerencsémre mikor leszálltam, éppen egy magyar kamionos tolatott ki a vasszörny feneketlen gyomrából, akinek jól meglengettem a pont ilyen esetekre kéznél tartott, nagy H betűt. Az, hogy egyetemista vagyok, és sietek az órámra, hamar meggyőzte őt, ami nagy segítség volt, a város közepén, az autópálytól vagy 90 km-re.
 
Útközben megvacsoráztunk némi magyar kenyérből és virsliből, svéd mézes mustárral kiegészítve, majd betömörültünk a Berlin melletti dugóba, ahol vesztettünk vagy egy órát, és még Drezda előtt 150 km-re lejárt a vezetési ideje. Hasonló vacakolások később is voltak az úton, de ez sajnos mindig elkerülhetetlen. Innen egy kicsit hippi német pár vitt el az elmaradhatatlan Volkswagen kisbusszal Drezdáig, ahol este tízre találtam egy szétesés határán egyensúlyozó magyar teherautót, ami elvitt Győr környékéig. Innen szintén simán ment az út az egyetemista sztori bedobásával, még a reggeli gyér forgalom ellenére is, aminek köszönhetően némi késéssel, de beestem az órámra. Ahhoz képest, hogy Svédországból mentem suliba, egész jól sikerült belőnöm az időt, Nikitől pedig az előadás után kaptam utóhúsvéti reggelit. :)
 

Malmö egyetlen igazi felhőkarcolója
Malmö egyetlen igazi felhőkarcolója
Kajám most is maradt még Dániából, ehető, csak kicsit összenyomott, tehát kitartottak a készletek Svédországban, egészen Budapestig.
Dániában sok kuka be van zárva, főleg a városban, de azért még ott is van aki nem zárja éjszakára a kocsiját és a lakását, vidéken pedig még jobb a helyzet. Nincs mitől félniük, nyugodt országban élnek.
Egy-egy új és ismeretlen városban néha nem könnyű jó kukát találni, de ha van egy bejáratott hely, akkor többet nem lehet gond. A használható dolgokat néha a tetejére teszik, de ha benne is van, akkor is tiszta és kultúrált. Én a magam részéről vittem egy vastagabb gumikesztyűt, de a helyiek ilyet se használnak. Van aki csak simán ételt kukázik, de a műanyag palackokért is szép pénzt lehet kapni. Egy nagyobb szemeteszsáknyi durván 200 dán koronát ér, ami 8000 forintnak felel meg, és kb. két órát kell vele vacakolni, ha egy jó szelektív kukát fog ki az ember.
A skandináviai kukázásról könyveket lehetne írni, mivel vannak olyan kezdeményezések, amelyekben a társadalomtól többé-kevésbé elvonultan élő tagok kizárólag azt használják fel, ami más számára már szemét, de akadnak utcai freeshopok is, amiket most sajnos nem volt időm felkeresni.
A trükkökről viszont annyit tudok írni, hogy a kukázásból teljesen jól el lehet éldegélni, nem kell többet kajára költeni, és sok más használati tárgy is beszerezhető a módszerrel. Az egész teljesen ingyenes, és amíg a konténer szabadon hozzáférhető, nem magánterületen van, addig még legális is. Válogatni csak mérsékelten lehet, de van egy olyan - általam ki nem próbált, kevésbé etikus - módszer is, hogy bemész a boltba, ami megtetszik annak kicsit megsérted a csomagolását, és este nagy valószínűséggel megtalálod a szemetesben, mivel záráskor az alkalmazottak leselejtezik és kidobják a sérült termékeket.
 
Az út végeredménye azt hiszem elég pozitív lett, és elmondhatom, hogy ha valaki azt gondolja, hogy az utazáshoz sok pénz kell, az olvassa el a Dániáról szóló másik két bejegyzést is, és próbálja meg elhinni, hogy minimális alkalmazkodással, minimális összegekért lehet utazni, rengeteg helyen a világon. Nem csak nekem, másoknak is.



Malmöi temető
Malmöi temető


Folkets park, Malmö
Folkets park, Malmö

Malmö


Malmö

 

2014. április 22., kedd

Koppenhágai élmények

Többször is szó esett már arról, hogy milyenek a dán szabályok, de egy palesztin kamionos írta le a legjobban: itt mindenki rendőr! Rám legalábbis azonnal kihívták őket, amint az autópályára értem, de szerencsésen megúsztam a dolgot, és pár órával később már Koppenhágában voltam. Előző este még Aalborgban találkoztam egy helyi lánnyal, aki megmutatta a város rejtett kincseit, majd másnap délelőtt elbúcsúztam a vendéglátóimtól, és újra felvettem azt a bizonyos, sokat látott hátizsákot.
 
Koppenhágában egy nálam pár évvel fiatalabb srácnál lakok a külvárosban, aki tanul, ezért elég sok pénzt kap az államtól, korábban pedig, még gyerekként Mongóliában élt évekig. Ennek a közös pontnak köszönhetem én is, hogy most nála lehetek.
Még az érkezésem estéjén meglátogattam néhány, általa ajánlott üzletet, de végül csak egy negyediknél találtam, külön becsomagolt péksütiket a kukában, szép tiszta volt még a csomagolásuk is. Vasárnap körülnéztem a városban, láttam az erődöt, a tengert, találkoztam Bécsben tanuló magyarokkal is, majd elindultam egy random irányba, aminek a végén a város túlfelén, a reptéren kötöttem ki. Hazafelé az összes kuka üres volt, de az előző nap megtalált helyen megint jól betáraztam péksütikből, szóval nem fogott ki rajtam a húsvét.
Este elmentünk bulizni, ahonnét valamikor világosodskor értünk haza, hogy elkezdjünk itthon Titanicot nézni.
Ma délig aludtunk, utána Peter, a hostom csinált kaját vagy hatunknak, majd bementünk a városba. Tegnap este megérkezett két svájci hátizsákos is, és Peternek is rendszeresen itt alszik egy barátja, ezért ma este öten aludtunk a szobában, méghozzá az esti ivós játék, és az ezzel járó gin után elég jól.
Amit ma láttunk együtt, arról nincs fényképem, mert Koppenhága egy Christinia nevű részére mentünk el, ami igazából nem is annyira Koppenhága része. Kis állam az államban, mióta páran elfoglalták a régi katonai bázist, ahol egy tó is fekszik, és függetlenítették magukat az államtól. A kommunában most részben fűvel kereskednek, ezért nem lehet fényképezni, de hihetetlen színes az egész, és egy hangulatos tó is tartozik hozzá, különös házakkal. A füvet az utcán árulják, álcahálóval lefüggönyözött kis bódékban, amikben belül is háló lóg le, hogy eltakarja a dílert. Nem véletlenül hívják zöld lámpás övezetnek.
 
Holnap Peter suliba megy, a svájciak Stockholmba, én pedig valószínűleg Malmöbe megyek tovább.
A mai estét még egy belvárosi jazzclubban búcsúztattuk, aztán az utcán üdvözöltük a remélhetőleg holnapra felszívódó esőt. A következő este már nem itt fog találni.
 


 





 
 
 
 

2014. április 19., szombat

Kukázni mentem Dániába...

Hogyan lehet igyen Dániába utazni? Autópálya mellett feltartott hüvelykujjal, couchsurfinggel hátizsákos turistaként, na meg egy pár gumikesztyűvel, hogy tiszta maradj a kukázás közben. A dániai guberálás nem olyan, mint a magyar, hanem szokás, főleg az utazók között.



Lindholm Høje
Lindholm Høje
- Dániába mész? Az nem lesz olcsó.
- Igen, de stoppal, és couchsurfingelni fogok.
- Az attól még akkor is nagyon sokba fog kerülni...
 
A jóslatok ellenére a magammal hozott néhány euró apróból semmit se költöttem el, sőt, egyenlőre csak több pénzem van, mint amikor elindultam.
A stoppolás elég jól ment, gyorsabban, mint máskor, így az 1600 km-es utat 25 óra alatt sikerült megtennem. Találkoztam Magyarországon üzletelő osztrákkal, autópálya karbantartóval, zenésszel, és a nyugdíjjas évekre Spanyolországba költözött norvég házaspárral is. A számolást nyolcnál hagytam abba. Átmentem Prágán, ahol kaptam 90 koronát buszjegyre, attól aki odavitt, aztán - minden tiltakozásom ellenére - 50 eurót a norvég pártól, majd finom, paradicsomos lencselevest, a hostomtól, amikor ideértem.
 
A Dánia északi részén fekvő Aalborg az első álomásom, ahol egy hihetetlen családnál lakok. Az anyuka 60 éves, nagyon nyitott, és egyfolytában pörög. A hat gyerekből kettő lakik itt, akik hasonló módon, tudnak élni, és szinte mindegyik elég tehetséges valamiben, legyen az egy programozó lány, vagy a festő húga.
 

Egy aalborgi templom. Vagy kettő?
Egy aalborgi templom. Vagy kettő?
Tegnap este Annal, az anyukával elmentünk kukázni, nem lehetett róla lebeszélni, hogy megmutassa  a környék szemeteseit.
Ma pedig délelőtt kölcsönkértem egy biciklit, és miután a tegnapi esőben semmit se lehetett csinálni, ma végre körülnéztem a városban, és a környékén. Fotóztam évszázados, viking temetkezési helyet (név szerint Lindholm Høje), kőkörök tömegét, hangulatos utcácskákat a városban, és erőművet a várost kettészelő fjord túlpartján.
 
Este találkoztam egy helyi lánnyal, akivel a neten ismertük meg egymást, amikor szállást kerestem. ELég érdekes beszélgetésünk volt vele, mert azon túl, hogy ő is járt Kínában, még a nyelvet is egész jól ismeri, amit azonban most angolra váltottunk. Közben Koppenhágában is találtam szállást valakinél, aki meg Mongóliában volt egy ideig, majd este, mikor már minden bolt zárva volt, elmentem elintézni a bevsárlást. Reggelire müzlit ettem, banánal, áfonyával és ananásszal, míg este barna szotyolás zsömle volt a menü füstölt lazaccal és rákkal (itt jöttem rá, hogy a salátát is el kellett volna hozni), utána puding és tejszelet. Mindezt a kukából szedtem össze, egyetlenegy helyről, teljesen ingyen. Mindhárom bankkártyám otthon van, dán koronám pedig semennyi, de mégis jól érzem magam és nem hiányzik semmi. Eddig még semmire se költöttem pénzt, azt a prágai metrózást kivéve, amire viszont más adott cseh koronát.


Aalborgi horgász hátrahagyott zsákmánya.
Aalborgi horgász hátrahagyott zsákmánya.
Aki azt hiszi, hogy ez mások lehúzása, és egy szóval is többet kérnék, annál, hogy elvigyenek egy darabon, vagy adjanak szállást, az inkább próbálja ki a dolgot maga.
Újra érdekes emberekkel találkozok, akik olyan helyeket mutatnak meg, ahová magamtól nem jutnék el. Ma beállt mellém egy kocsi, mikor éppen a második konténert nyitottam fel, és azonnal elindult a beszélgetés, és az osztozkodás egy jó kedélyű csajjal, aki szintén kukázni ment.
 

Hangulatos belső udvar a dániai Aalborgban.
Hangulatos belső udvar a dániai Aalborgban.

Turisták a dániai Aalborg egyik terének érdees díszítőelemein.
Turisták a dániai Aalborg egyik terének érdees díszítőelemein.

 
Aalborgi látkép, Dánia.
Aalborgi látkép, Dánia.


Sirályok lakomája. Dánia, Aalborg.
Sirályok lakomája. Dánia, Aalborg.

2014. március 13., csütörtök

Mit esznek a mongolok? Kumisz és a külföldiek

     A külföldiek persze nem a helyi étlapon szerepelnek. de ettől még egy idegen, főleg nem európai országba költözve minden aggódó nagymamában felmerül az éhezés kérdése, vagyis, hogy mit fog enni az unoka, lehet-e majd kenyeret kapni, vagy bárányfejről kell-e majd netán lerágni a húst, amíg ki nem ér az életmentő meggyessütis csomag, vagy netán a három-négy hetes utazás során kőkeményre száradt karácsonyi bejgli.
     Mivel a helyi és az európai gyomor számára is emészthető készételek, vagy a boltok kínálata elég színes, viszonylag hosszú, de remélhetőleg minden témát kimerítő bejegyzés következik arról, hogy mit esznek a mongolok, és a külföldiként alkalmazandó (nem is olyan bonyolult) túlélő praktikákról a kumisz hazájában.


A vegán étterem csodája
A vegán étterem csodája
A mongol konyha

Ha már nemsokára szót ejtek a mongol éttermekről is, vessünk egy pillantást kínálatukra, avagy mi található egy gyakorló nagymama cirill betűs szakácskönyvében. Nomádokról lévén szó többnyire a hús dominál, és mivel tüzelőből se akad mindig elég, a húst nem ritkán pont addig főzik, amíg az már nem teljesen nyers, de azért meglehetősen rágós.
Az ételek másik csoportját a tejes (úgynevezett fehér) ételek képezik.


Cojván
Cojván
Cojván:
Tésztás étel, amibe kerülhetnek zöldség, hús, tojás, vagy krumpli darabok, és ezek különböző keverékei. Hasonló tésztát raknak a levesbe is néha, amit olyankor a jurta közepén lévő tűzhelyen sütnek meg úgy, hogy a kályhán van a fazék, és miközben abban fő a leves, a fedőre teszik a nagy, kerekre kinyújtott tésztát, amivel maga a lábos van lefedve. Modern körülmények között egy ismerősöm nagyanyja magán a kerámialapos tűzhelyen gond nélkül meg tudja piritani a 25 cm átmérőjű tésztát.


Hórág
Hórág
Hórág:
Tipikus cafatkaja, de mégis az egyik nagy kedvencem, különösen a gombás változata. Az előbbihez hasonlóan itt is zöldségek, hús, és egy tetszőleges harmadik dolog (fekete fafülgomba, tojás, rizs, stb.) van összekeverve, és kis darabokra vágva. A többi húsos ételhez hasonlóan ebbe is raknak zsírdarabokat, melynek aránya a hőmérséklet csökkenésével fordított arányban változik. Ez az, ami erőt ad a télre, és a -38 fokos idő túléléséhez. Télen én is érezhetően többet ettem itt, mint a hideg idő elmúltával.


Bóc
Bóc
Bóc:
Az éttermek egyik legkedveltebb, és egyben legtipikusabb mongol ételnek tartott finomság a durván 7 cm átmérőjű világos tésztagombóc, gőz fölött párolva. Belül apróra vágott birkahússal, és hagymával van megtöltve, melynek elég karakteres íze van, ami sokkal erősebb, mint az európai húsoké általában. Egy ideig mindenki imádja, de pár hét után kezd unalmassá válni. A belül lévő húslét a tészta kiharapása után ki kell kiszürcsölni, mert ha elvágjuk kifolyik az egész. Ez az evés első lépése.
A bóc kicsinyített változata a "báns", amit levesbe raknak, pontosabban tejes teába, néhány egyéb húsdarab mellé. A ma is tartott hagyomány szerint egy igazi mongol férfi legalább hármat kell, hogy megegyen ebből. Sajnos az étel - sok máshoz hasonlóan - nem eredeti mongol, hanem a kínai "báo zö" átvételével, és nevének mongolos kiejtésével került be a nomád konyhába. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint az, hogy a nomád életmóddal a gabonatermesztés, vagyis a tésztás étel fogyasztása nem igazán összeegyeztethető, mivel se a ló, se a birka hátából nem túl könnyű ezeket kinöveszteni.


Hósor (Google kép)
Hósor (Google kép)
Hósor:
Szintén legalább hármat illik elfogyasztani a második legkedveltebb mongol nemzeti ételből, ami egy 10-12 cm átmérőjű, félbehajtott tésztalap, belül az előbbihez hasonló tartalommal. A húsra hajtott tésztát a szélén becsipkedik, hogy ezáltal egyben maradjon, majd olajban kisütik. Az olaj miatt az előbbihez képest kevésbé egészséges.

Magyar gulyás mongol módra
Magyar gulyás mongol módra


Gulyás:
Kevésbé tipikus, de népszerű étel a gulyás, melyet krumplipürével és rizzsel szolgálnak fel. A hús pörkölt szerű, szaftos, közepesen zsíros fajta, nagy darabokra vágva. A magyar változathoz természetesen semmi köze, de ez nem csak ebben az országban van így. A képen látható répasaláta gyakori kísérője a főételeknek.

Hócsmál
Hócsmál
Hócsmál:
Szintén elég egyszerű, tipikus éttermi kaja, mely az érzékenyebb gyomorral megáldott külföldiek egyik kedvelt étele. A főtt darált húsra krumplipüré kerül, amit együtt sütnek meg, majd szósszal leöntve, körettel tálalják. Az elkészült étel vágható, tehát kockákban kerül a tányérra, felteszem, hogy tepsiben készítik.





Horhog:
Mongol horhog készül egy ulánbátori jurtanegyedben.
Mongol horhog készül egy ulánbátori jurtanegyedben.
A tipikus ínyencség, melyet a turistákkal etetnek, felhevített kövekkel fő meg az állat - többnyire juh - lenyúzott bőrébe töltve. Az alapvetően húsdarabokat, krumplit és répát tartalmazó egyszer használatos "kukta" régen a tűzre került, de ma inkább kis kézi gázpalackkal perzselik, vagy méginkább csak simán berakják egy nagy fazékba.

Mormota:
Belőle is lehet horhogot csinálni, csak éppen illegális. Na nem a horhog, hanem a mormota vadászata. Viszonylag új "népszokás" tehát, hogy a mormotát kulcsra zárt ajtó mögött készítik, melynek húsa szerintem az egyik legjobb kaja. Nem kell hozzá más, mint egy kis só és hagyma, aztán mehet az egész a fazékba. A bokacsontját nyakláncra fűzve pedig állítólag a szülést is megkönnyíti.
Nijszlil szálát:
Avagy főváros saláta. A litvánoknál például fehér salátaként ismert könnyű étel láthatóan nemzetközi sikernek örvend. Kis hazánkban a francia saláta nevet viseli, ezért ezt bővebben nem kell bemutatnom.

Szútéj cáj:
Az ételek felsorolása után nem maradhatunk szomjan, ezért van a mindenhol kapható tejes tea, a kimondottan olcsó és egészséges szútéj cáj. A nagy kancsókból töltögetett forró, tejjel kevert fekete tea minden jurta és étterem elmaradhatatlan eleme.


Hagyományos mongol bőrtömlő, és a kumiszt köpülő fa egy jurta fala mellett.
Hagyományos mongol bőrtömlő, és a
kumiszt köpülő fa egy jurta fala mellett.
Kumisz:
Én a magam részéről nem vagyok a kancatej nagy rajongója, de ezzel elég erősen kissebbségbe kerültem a mongol sztyeppéken járva. A tavasztól nyár végéig készített, erjesztett lótej mongol neve ájrág, és nyáron szinte lehetetlen elkerülni, mivel mindenhol ezt isszák. Az emberek képesek hosszú ideig nem is enni, mert a napi sok liter kumisz bőven elég a nyári hőségben. A hagyományosan bőrtömlőben köpült italt ma már inkább kék műanyaghordóban tárolják a jurta ajtaja mellett, így amikor az asztalon lévő fazékból végre elfogyna, gyakran kiderül, hogy van még valaahol. Ilyenkor szoktam én minden reményemet elveszteni azzal kapcsolatban, hogy nem kell még három litert meginnom. Jó hír viszont, hogy a nem túl magas alkoholtartalom mellett, főleg európaiként elég nehéz berúgni tőle, ellenben érzékeny gyomrúak óvatosan! Amennyiben azzal a furcsa szokással találkozik az utazó, hogy valaki fújja az egyébként tök hideg italt, akkor érdemes magának is jobban vigyáznia, ilyenkor ugyanis a penészt, vagy a beledöglött legyet próbálják arrébb tessékelni.



Tejes ételek:


Hagyoányos mongol tejes (fehér) ételek egy ulánbátori piac standján. A kissé penészes áról a bal oldali felső polcon látható.
Hagyományos mongol tejes (fehér) ételek
egy ulánbátori piac standján. A kissé penészes
áról a bal oldali felső polcon látható.
A fehér ételeknek se szeri se száma egy nomád kultúrában, így Mongóliában is rengeteggel lehet találkozni, amiket az ünnepi asztalra is előszeretettel raknak, például Cágáán sár, vagyis holdújév ünneplésekor. A már említett kumisz mellett ott a kedvelt szárított túró, vagyis az áról, mely származhat ma már gyárból is, de a piacon kapható házi készítésű - bár olykor penészes - sokkal drágább. Egyesek szerint egyébként az a zöld valami kifejezetten egészséges, vagy ha nem is, akkor se rákkeltő, így sokan gond nélkül megeszik.
Még drágább csemege a pille. Az öröm névvel illetett nyalánkság a a tej tetején összegyűlt vastag zsírréteg, melyet a boltokban ma negyed részekre vágva lehet kapni.
Ezeken kívül is van még pár mongol fehér étel, de a legnagyobb eséllyel a felsoroltakkal fog találkozni egy itt élő külföldi.



Na és mit esznek a külföldiek?
Értelemszerűen azt amit leírtam, de ha ez nem lenne elég, itt egy kiegészítő lista, a mongóliai túléléshez.



Mongol ételeket hirdet egy kis ulánbátori gyorsétterem utcai étlapja.
Mongol ételeket hirdet egy kis
ulánbátori gyorsétterem utcai étlapja.
Étterem

A vidéki Mongólia és Ulánbátor között rengeteg a különbség, mivel mindaz a jó, vagy európaias, ami a fővárosban megtalálható, az vidéken szinte egyáltalán nem létezik. Alapvetően tehát csak Ulánbátorban van az embernek olyan jó dolga, hogy étterembe járjon. Ezzel szemben a hagyományos mongol konyha nem túl változatos fogásai mindenhol megtalálhatóak, és még elég olcsók is szoktak lenni, bár a magas inflációnak köszönhetően minden egyre drágább. 400-600 forintból kijön egy ebéd, de ha ugyanezt az egyre népszerűbb vegán éttermekben fogyasztja el az ember, akkor a lényegében azonos, bár hús helyett zöldséggel készített ételekért nem ritkán az előbbi ár felét kell csak kicsengetnie, az adott menütől függően. Mongol étterem mindenhol van, ahogy a belvárosban a két vegán lánc éttermeit is aránylag könnyen meg lehet találni, de ott van a másik véglet is, a külföldi étterem, ami többnyire a felső kategóriába tartozik, de mégis megfizethető. Így lehet megkóstolni koreai, indiai, kínai, sri-lankai, olasz, francia, német, ukrán, stb. ételeket, de a belváros szélén egy kis magyar étterem is működött pár éve, viszonylag jó konyhával és hasonló árakkal. Összefoglalva az eddigieket bátran ajánlom a mongol fővárost bárkinek, aki változatos, nemzetközi és olcsó éttermek kínálatát szeretné végigenni, egy szintén nem túl drága ázsiai országban.


Étel rendelés:

Étel egy indiai étterembenm Ulánbátor
Étel egy indiai étteremben
Ulánbátorban a nyugati városokhoz hasonlóan lehet pizzát rendelni, de meg kell érte küzdeni. Az egyetlen helyben, ahol a diszpécser tud angolul csak a nagy, közös egyvelegként beszélt angolt értik meg, ami mentes mindenféle hangsúlytól, vagy egyéb fölösleges dologtól, így anyanyelvi beszélőként egy amerikai ismerősöm teljes kudarcot vallott, a lengyellel ellentétben. Megjegyzendő, hogy amennyiben sikerül leadni a rendelést, az izgalmaknak még nem szakad vége, mert nemsokára telefonál az angolul már egyáltalán nem beszélő, de annál inkább eltévedt pizzafutár, aki még a saját anyanyelvén se érti meg, hogy hová kellene mennie. Jelenleg egyébként van már Pizza Hut, több KFC, és Burger King is, de ételt például a kedvenc indiai éttermünkből is lehet már rendelni.

Pékség:

Ha valaki már megunta a boltban "európai minőségűként" árult szeletelt kenyeret, akkor elmehet egy szerencsés esetben közel lévő európai (jellemzően francia) pékségbe, ahol mindenféle péksüti kapható, de van rendes kenyér, és állítólag valahol még baguette is. Sajnos ezek délelőtt hamar elfogynak, és az áruk sem kimondottan alacsony, ezért nagy szendvicsezésre senki ne készüljön. Második mongóliai utamkor azért már egyre több a pékség, és mind a minőség, mind a választék egyre jobb, de azért még mindig nem olyan, mint otthon.

A boltok kínálatából:

A szendvicsre visszatérve felvágottat garantáltan nem lehet majd kapni, de sajtból is csak a méregdrága európaiakat, vagy az olcsóbb, de ennek megfelelő minőségű helyieket. Az orosz sajt a középutat képezi, és szerencsére igen sok helyen lehet kapni. Nagy választék mindenesetre egyikből se lesz.

"Ótvarfagyi"
"Ótvarfagyi"
Van viszont lekvár és néhány féle csokikrém, na meg persze krémsajt, tehát a kenyeret jobb ezek valamelyikével fogyasztani. Birka és marhahús mindenhol kapható, a magyarnál többnyire jóval alacsonyabb áron, de disznót vagy csirkét már a nagyobb üzletekben kell keresni (nincs belőlük sok), vagy a piacon lehet találni 1-1 árus standján, egész birkákkal övezve.
Reggelire lehet tejet inni, de kakaót már nem biztos, és müzli is akad, de kis választékban, drágán. A gyümölcsjoghurt ára szintén nem túl alacsony, így elmondható, hogy nagyon sok Európában megszokott dolgot meg lehet vásárolni, de anyagi szempontból jobb elkerülni ezek nagy mennyiségű fogyasztását. Szintén drága a zöldség és a gyümölcsök, mivel nagy távolságokból kell importálni őket. Az ezer forintos kilónkénti ár átlagosnak mondható, ha almára, körtére vagy narancsra fáj a fogunk, de a paprika vagy a paradicsom se feltétlenül olcsóbb. A krumpli nagyon olcsó, de fehér répát, vagy zellert már ne keressünk mellé a levesbe.
A gyorskajára áttérve rengeteg az instant tésztás leves, de van csoki, chpis és kóla is minden mennyiségben. A csokik terén jelen vannak a lengyel és más európai termékek, mint például a Milka, vagy a Mars, Twix, stb., de a nagyobb boltokban gyakran találni Tibi csokit, Francia drazsét, Duna kavicsot, vagy karácsonykor a több ízben kapható magyar szaloncukrot. Ezen kívül van még pár magyar bor (pl. Egri bikavér), és Törley pezsgő de anyagilag jobban ki lehet jönni a helyi vodkákkal. Ha már bor, akkor nem hiányozhat a magyar szalonna, orosz tojással megsütve, de elvétve van prémium kategóriás (tehát drága) májkrém is. 2015-ben a State Department Store (vagyis Ih Dilgúr) mellett megnyílt az apró magyar bolt is, elfogadható áron kínált Cerbona müzlivl, szeletet kolbásszal, na meg persze hazai wc papírral.


Mongol zacskós kaja
Mongol zacskós kaja
A nemzetközi kínálatból nem maradhat ki az örök sláger, a koreai kimcsi, mely többnyire az orosz jégkrém mellett foglal helyet, ami elég ócskának tűnhet, de olcsó, és finom. Talán jobb nem tudni mi van benne, de ha ittatok már tejjel felöntött vizet, benne úszó túró darabokkal, akkor el tudjátok képzelni, milyen mindez fagyott állapotban. Na ez a legolcsóbb, ezüst papírba csomagolt mongol nyalánkság, de természetesen van sokkal jobb minőségű is. Számomra a csúcs az a hagyományos mongol szárított hússal készült tésztás leves, amiben a kis tasakban lévő húsra először azt hittem, hogy faforgács.

A boltok választéka, egyébként folyamatosan növekszik, és a minőség is egyre jobb, habár ha erre megy rá valaki, akkor kerülje a mindenki szerint mesterséges kínai ételeket.



Csomagküldés

Nyilván sok mindenkiben felmerül, hogy mivel lehetne meglepni, vagy változatosabbá tenni a távol lévő rokonok életét. Ilyenkor a fő kérdés az ár, illetve az idő. Egy-egy étellel gazdagon megrakott postai csomag kézbesítése Magyarországról akár egy hónapot is igénybe vehet, ha ugyan nem még többet, ráadásul többnyire az ár is igen borsos, ezért nagyon érdemes meggondolni, hogy mit és milyen céggel küld az ember, illetve azt, hogy küld-e egyáltalán. A hivatalos postán kívül - melynek aktuális áraiért magán a postán érdemes érdeklődni - számos csomagszállító cég van a piacon, melyek honlapján részletes tájékoztatás érhető el a csomagok fizikai méreteiről, és a súlyhatárról is. GLS, DHL, FedEx, stb., azonban ha ezek egyáltalán hajlandóak Mongóliába hozni a küldeményt, az garantáltan még drágább lesz a postánál is.


Egyéb ínyencségek:

Vodka választék egy nagy boltban
Vodka választék egy nagy boltban
Azt hiszem, hogy a Mongóliában kapható hülyeségekről nagyon sokat lehetne írni, ezért álljon itt egy rövidke kis felsorolás, kiegészítvén azt a többi vicces vagy idegesítő élményt, ami Mongóliában ért.
Mivel mással lehetne kezdeni, mint az alkohollal. Ha valaki netán nem szereti a vodkát, annak lehet, hogy mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, de ha nem így van, akkor elég jól ki lehet jönni. A számos különböző gyártó által forgalmazott helyi vodka ugyanis olcsó, és elég finom. Egy közepes árkategóriában fekvő, fél literes palack ára durván 1200 forint.



Különös alakú, ulánbátori "BlueSky" épület.
Különös alakú, ulánbátori "BlueSky" épület.
A mongol kultúra nem csak az éttermekben van jelen, hanem a mindennapokban is. Ennek jegyében épülhetett fel az a felhőkarcoló a főtéren, mely oldalról ugyan valóban hósorra hasonlít, azonban szemből a város lakóit valami egészen másra emlékezteti.



Hajfesték felhozatal
Hajfesték felhozatal

Ezen kívül ott vannak még a különböző koreai, és japán termékek. Nem feltétlenül ételek, de említésre méltóan hülyén kinéző narancssárga hajfestékek és felfújható, pelenka próbáló babák. De tudjátok mit, erről majd egy külön bejegyzésben írok. Ha viszont kínai skorpióevésről olvasnátok, akkor azt itt megtehetitek.

Csirke nyárs, vagyis a kedvenc mongol éttermem kedvenc kajája
Csirke nyárs, vagyis a kedvenc mongol éttermem kedvenc kajája



Koreai étterem kínálata
Koreai étterem kínálata