Hogyan utazzunk Lappföldre önkéntesként grippent nézni.

Svédországba korábban is utaztam már ingyen, de ezúttal a malmöi padon alvást nagyobb komfortra cserélve önkénteskedni jöttünk Tungával Lappföldre. A bejegyzés elején kiderül, hogy hogyan lehet ilyen lehetőséget találni, míg a második felében az első napok élményeinek is szenteltem pár sort.

 



Svéd szauna a folyóparton.

Svédország, és az önkénteskedés is régóta rajta volt a hátizsákos bakancslistán, ahogy svéd egyetemekkel is szemezgettünk egy ideig. A tanulás ugyan nem jött össze, és munkát vállani se tudunk, mivel Tunga turistavízummal jött ide, azonban a farmon való önkéntes munkáért cserébe kapunk szállást és kaját, na meg egy csomó új élményt.

 

Az önkéntes munkák megtalálásának számos módja közül mi a helpx nevű oldalt választottuk, ami ugyan fizetős, de legalább hatékony. Durván 6000 forint befizetése, és az adatlap kitöltése után másnap rögtön két üzenet is fogadott minket, amiből a svédországi ajánlat különösen érdekesnek hangzott, ezért a magyarországi látogatást lerövidítve rábólintottunk, és nemsokára meg is vettük a jegyeket a lappföldi Luleå aprócska városába.
 

Apró házikónk a nagy farmon. Akár svéd szauna is lehetne.

Eredetileg 100 euró fölöttieket talált nekünk a farm gazdája, de némi ügyeskedéssel ez 23 ezer forint lett, ugyanis sikerült külön venni meg a két szakaszra, mivel stockholmi átszállással jöttünk, illetve a számos nyelv közül a norvégot választva, és norvég koronában kifizetve a jegyet, némiképp olcsóbban jutottunk hozzá. Összehasonlításképpen dán koronában fizetve ugyanez az út 40 ezer forint lett volna a fapados Norwegian gépén, ahol ezért a pénzért kaja ugyan nincs, de wifi az igen, így mindenki a saját telefonján nézheti, hogy mi felett repül éppen el.

 

Amikor a leszálltunk a főváros melletti Arlanda repterén, még csak gyanítottuk, hogy itt majdnem minden az Ikeából lesz, de amikor megláttuk a terminált rájöttünk, hogy még annál is több. Hat órás, kényelmes és nyugodt várakozás után félig éhenhalva érkeztünk meg Luleå miniatűr repterére, ahol már várt ránk a farm gazdája. Sajnos vacsorát tőle se kaptunk, ahogy a reptéren se mertünk megvenni semmit se a brutálisan magas árak miatt, így korgó gyomorral feküdtünk le, hogy csütörtök reggel fél hétre a házban lehessünk, készen a várva várt reggelire.

 

A farm maga egy faluban van, ami valójában egymás melletti tanyákból áll, de egy-egy faluban néha csupán két tanya van összesen, így a falu fogalma a magyartól némiképp eltérhet. Az embereket nyomokban tartalmazó falvak elszigetelt lakói vörösesbarnára festett faházaikban tengetik cseppet sem unalmas napjaikat, ugyanis munka az mindenhol akad bőven, amiből mi is kivesszük a részünket.

 

Mind a meló, mind a környezet idilli. A több épületből álló, kerítést még csak hírből sem ismerő farmok körül a talajból frissen előbújt zöld fű, az udvaron túl pedig vörösfenyő és nyírfa ligetes erdeje vész a távolba, alacsony dombokon. Éjszaka teljesen világos van, kellemes, míg nappal 20 fok körüli hőmérséklettel. A természet burjánzik, a madarak csiripelnek, az égen pedig vidáman kergetőző vadászgépek törik meg néha tanya csendjét.

Luleå nemcsak fontos reptérrel, de még egy katonai légibázissal is büszkélkedhet, így a felettünk elhúzó grippenek társasága megszokott errefelé.



A lappföldi faluban összegyűlt szomszédok keresik
az ez alkalomra összeállított kvíz következő állomását.

Ami a nmunkát illeti, önkéntesként nem túl kemény, ráadásul nem is szól bele senki, így úgy csinálunk mindent, ahogy mi akarunk, némi iránymutatást leszámítva. Az első nap a kertben voltunk, de estére megjött a beígért eső, ami a házba kényszerített minket csempézni.

Szombat délután viszont kihasználva a szitáló eső átmeneti kimerülését átmentünk a szomszéd faluba, ahol valami ünnepség volt éppen, rengeteg emberrel. A szerszámbolt mellett nyolc autó, három quad, és egy traktor parkolt...

 

A boltban a tulaj kínából örökbefogadott lánya gitározott, mi pedig elkezdtük kitölteni a kvízt, aminek a kérdései különböző állomásokon voltak kiragasztva, így kalauzolva végig a falucskán, és a svéd mindennapok egy részén, egészen az 1900-as évektől kezdve. Volt ugyanis a bolt mellett egy óvónő is, aki szabadidejében képeket, és bögréket fest, egy kívü-belül meleg hangulatot ársasztóí kis házikóban, illetve számos régi tárgyat, és ruhát bemutató pajta is akadt, egy angolul tökéletesen bezsélő öreg néni háza mellett.

 

Később ellátogattunk egy idős párhoz, akik öreg korukra költöztek ide, de minimum 20 évet letagadhatna bármelyikük. A miénkhez hasonló bio farmon élnek nyugodtan, és sütik a gyerekkori képeskönyvekből ismert nagymama sütijét, amit nagy befőttes üvegekben tartanak, de a vendégnek nem kell érte a polc mellett ágaskodnia. A sütik mellett itt újabb élményekkel lettünk gazdagok, ugyanis itt is mindenki beszélt angolul ha kellett, így a harmadik itt eltöltött napon végre kicsit körbenézhettünk a környéken és jobban megismerhettük a svéd Lappföld egy kis szeletének hangulatát, és mindennapjainak egy részét. A tervek szerint 29-ig maradunk itt, és remélhetőleg még több újat látunk majd az utazás ezen formája közben.

 

Hazsnált holmik vására egy lappföldi falucska házában.



Svéd falucska kis összejövetelének egyik helyszíne,
és egy festő kiállítása.



Nyáron akár itt is el lehet tölteni az időt Svédország
északi részén, 24 órás világosban.



Lappföldi kilátás.



Lappföldi utazás.



Ugyan nem ezen a farmon vagyunk önkéntesek,
de ezt is meglátogattuk..



Ugyan nem ezen a farmon vagyunk önkéntesek, de ez is szép.



Zöldellő folyópart a svédországi Luleå közelében.



Svédország északi részén júniusban nyílnak a tavaszi
virágok, egy tanya egyik háza előtt.



Tehenek legelnek svédországi szállásunk előtt.



A farmház, átmeneti lappföldi otthonunknál.



Lappföldi farm udvara, itt zajlik a napjaink jelentős része,
jelenleg a középső ház csempézésével.



Svédországi farm kis üvegháza, és szintén
apró szállásunk a hátterében.



A kert. Lappföldi szállásunk kilátása, a reggeli napsütésben.



Svédországi szállásunk kilátása a farmra és az üvegházra.

 

Svédországi önkéntes munkánk egyik tárgya.

 

Hasznos tanácsok Kínába utazóknak

Mire kell felkészülni Kínában, és az utazás előtt? Hogyan szerezz egyszerűen kínai vízumot, és hogyan kerüld el a gyakran előforduló pénzhiányt. Hasznos tippek kínai utat tervező turistáknak, stopposoknak, és kalandvágyó világjáróknak.



Kínai turistavízum.

Vízum

Mi kell hozzá?

- Vízmuigénylő lap

- Fénykép

- Útlevél fénymásolata

- Repülőjegy / Vonatjegy

- Meghívólevél

- Vízumdíj

- Pár nap türelem

 

Mennyibe kerül?

Magyarországon 19.000 forint.

Mongóliában viszont csak 30 USD!

Ha valaki Mongólián keresztül érkezik, akkor érdemes itt megszerezni. Más országokról sajnos nem tudok, de érdemes utánanézni.

 

Hogyan szerezzek meghívó levelet?

Ha van szállásod, kérj egyet e-mailben.

Ha nincs szállásod, akkor nézz körül a szálláskereső oldalakon, ahol ingyen lehet foglalni, majd később lemondani. Pl. Booking.com

Keress egy hostelt, és nézz körül a neten, hogy van-e saját honlapjuk, elérhetőséggel.

Foglald le ingyen a szállást, és az így kapott foglalási kóddal e-mailben kérj egy meghívólevelet a hosteltől/hoteltől. Ha megvan a vízum, mondd le a szállást.
Az egész ingyenes, én már háromszor is megcsináltam.

 

Hogyan szerezzek repülőjegyet / vonatjegyet?

Ha valamiért nem lenne jegyed akkor több lehetőség is felmerül.

Amik eddig nekem bejöttek:

1, Foglalj repjegyet egy légitársaság irodájában ingyen.

2, Foglalj vonatjegyet egy pályaudvaron, ahol lehet (Magyarországon nem, de Ulánbátorban kb. 700 forintért igen).

3, Ha nincs jegyed a visszaútra, mondd, hogy külföldön nem tudtad megvenni. A Kínából induló vonatokra gyakran tényleg nem is lehet, pl. Peking-Ulánbátor.

 

Pekingi főpályaudvar.

Vonatjegy

Neten is lehet venni, de ez néha drágább.

Ha a pályaudvaron veszed, menj oda a lehető leghamarabb, mert a legtöbb jegy napokkal előre elfogy, különösen a kínai újév környékén.

A pályaudvaron lesz aki tud angolul, bár csodákat nem kell várni. Légy türelmes vele, és határozott a tolakvókkal.
 

Légy rugalmas. Lehet, hogy az utazásra kiszemelt kocsiosztály vagy az adott időpont már betelt.

Sok féle különböző árat találni, a lassú éjszakai vonatos állójegytől, a gyors hálófülkéig.

Legyen nálad elég készpénz! Külföldi kártyával nem lehet fizetni! (Még akkor se ha dombornyomott, Visa, Mastercard, stb.)

 

Pénz / ATM

Legyen nálad mindig elég készpénz, mert nem biztos, hogy kártyáról ki tudsz venni.

Az ATM-ek gyakran nem működnek, és a kártyáddal is lehet gond. Utazás előtt győződj meg róla, hogy a bankod nem blokkolja-e automatikusan az ázsiai használatot.

Pénzváltás esetén érdemes 10 évnél nem régebbi bankjegyekkel próbálkozni, mert a régebbit nem mindenhol szeretik átváltani.

 

Internet / Facebook

Hogyan használj Facebookot, vagy google-t Kínában, ha egyszer le van tiltva?

Ha nincs a gépeden VPN, használj proxi szervert.
Magyarul töltsd le a freegate nevű (vagy egyéb) programot, és böngészés előtt indítsd el.

Légy türelmes. A Kínai Nagy Tűzfalat ugyan meg lehet így kerülni, de kicsit több időbe telik majd, mint otthon.

Telefonra szintén elérhetőek hasonló programok. Mind ingyenes!

 

Biztonság
Kína alapvetően biztonságos, a fehér utazókra pedig különösen figyelnek, de azért nyitott pénztárcával a hátsó zsebben itt sem érdemes járkálni.
Hallgass a józan eszedre, és nem lesz gond.

Pár dolog azonban kerülendő:
1, Ilyenek a pekingi Tiananmen tér körül tökéletes angolsággal leszólítgató kínai lányok, akik elvben turisták. Őket nyugodtan hagyd ott. Nem útitársat találtál.
2, Shanghaiban találkoztam az utcán sok erotikus masszázst kínáló emberrel, akikkel ugyan nem álltam szóba, de egy ismerősöm beszámolója szerint ez sem az, aminek látszik.

Biciklire szerelt konyhában
készül az olcsó, tésztás
kínai kaja Xi'an városában.

Étkezés olcsón
Ne a magát turistáknak, angol étlappal reklámozó helyre ülj be.
Keress egy apró kis éttemret egy kevésbé forgalmas helyen (van sok), és ha netán nem lenne képes étlap, akkor is találsz valamit 15 yuan alatt. 10 szavas kínai nyelvtudás (csirke, marha, birka, zöldség) elboldogulsz.

Az utcán is lehet kapni helyben készített, tehát garantáltan friss ételeket.
Én Xi'an városában 7 yuanért ettem egy nagya adag tésztát.

 

Ha nem meleg kajára vágyik valaki, annak ajánlom a boltok kínálatát, ahol szintén olcsón lehet rendkívül változatos, korábban még sosem látott dolgokat bevásárolni.

 

Mikor utazzunk
Kína nagy ország, így az időjárás is mindenhol más.
Télen viszont többnyire egy kicsit melegebb van, mint otthon, és nincs annyi turista.
Ezen kívül az árakat is leengedik néha, így mind a múzeum, mind a szállás olcsóbb lehet.

Stoppolás
Könnyű?
Igen. Nekem 50 km/óra volt az átlagom itt is. Ugyanaz mint Európában.

Nőként egyedül is stoppolhatok?
Igen. Találkoztam már Berlinből egyedül stoppoló csinos, fiatal lánnyal. A végén egy darabban érkezett meg Kuala Lampurba.
 
Hol, stoppoljak?
Minden autópálya tele van fizetőkapukkal.
Itt mindenki lelassít, és a személyzetnek se szokott problémát okozni a stoppolás.

Rendőr szólhat érte?
Igen. De ne pánikolj ha el akarnak vinni az autópályáról!
Segíteni fognak, nem megbüntetni.
Azt viszont értesd meg velük, hogy nem akarsz se a pályaudvarra, se a reptérre menni, különben rögtön oda fognak vinni.

Amikor Pekingből stoppoltam Shanghaiba, többször voltam a rendőrségen, ahol megetettek, majd kivittek az autópályára, és szóltak a fizetőkapunál, hogy segítsenek nekem fuvart találni.
Máskor maga a rendőr intett le buszokat, és rakott fel egyre ingyen.
 
Kell tudnom kínaiul?
Nem.
Ha nem tudsz semmit kínaiul, tölsd ki ezt a szöveget, és mutasd meg a sofőrnek.
Kb. annyi van benne, hogy ki vagy, honnan jöttél és mit akarsz, illetve hová mennél lehetőleg ingyen.

"你好! 我是来自匈牙利的旅客搭便车(骑). 现在我正在前往 AHOVA MÉSZ 步行.

可以让我向 AHOVA MÉSZ 的方向坐一会便车 吗?
我已经走了很远,旅费几乎用完了.
我没有钱,但可以和你一起去吗?"

Hol találok erről bővebb információt?
Számos blogon, vagy a Hitchwiki Kínáról szóló részén.
 

Mennyi az annyi?
Személyes tapasztalataim alapján egy napot durván így lehet kihozni, de ez persze lehet sokkal drágább, és sokkal olcsóbb, nullához közelítő is.
Szállás: 2000 Ft
Kaja: 2000 Ft
Utazás: 1000 Ft


Az itt leírtak mind személyes tapasztalatok, és Kína egészét nem fedhetik le.
Mint mindenhol itt is lehet stoppolni, couchsurfingelni, és olcsón kajálni.
A számos ingyenes múzeum mellett a többire nem sokat költve, megúszható az út fillérekből, bár ennek több idő lesz az ára.
 
 
Ha megválaszolatlan kérdésed van, vagy egyéb tapasztalatod, esetleg utazási tipped, ne félj kommentet írni!

7 felejthetetlen élmény, ami téged is érhet, Ulánbátorban lakva

    El tudod képzelni, ahogy az elmű kijön kikapcsolni az áramot, de túl hülyék hozzá, és nem sikerül?
    A mongol főváros által nyújtott élményeket hajszolva elég akár otthon maradni, hogy ilyenekben lehessen része az embernek.
Jurtában lakni persze szintén érdekes, de esetünkben egy sima lakás is megteszi, feltételezve, hogy van benne víz és villany. Az események sora akkor kezdődik el, amikor ezek valamelyike elromlik, vagy éppen az ázsiai szolgáltató van szórakozott kedvében.



Az események ulánbátori helyszíne,
nagy szürke épület, a fekete mögött.

     A villannyal, mint legviccesebbel kezdve a sort történt egy szép napon, hogy nemes egyszerűséggel kikapcsolták. Öt percre. Ennyi ideig tartott ugyanis visszakapcsolnom.
     A lakás számláiról Ulánbátorban semmiféle értesítő nem jön, csak találd meg a bankban valahogy, a határidő előtt pár nappal megállapított összeget. Ha mindez nem sikerülne, akkor csaknem azonnal jön a szolgáltató, és lekapcsolja a biztosítékot a folyosón lévő zárt szekrényben, te meg találd ki, hogy mi történt, mert szólni persze erről se fog senki. Mindezt azzal kiegészítve, hogy a kisebb áramkimaradások elég gyakorivá váltak, a helyzet is teljesen kaotikussá válik, melyen csupán az segít, hogy ha az éttermek előtt a járdán berreg az aggregátor, akkor tudni lehet, hogy tuti áramszünet van, nem pedig az elektromos műveknek van túl sok fölösleges ideje.

    A mi lakásunkkal is történt nemrég egy ilyen eset, amikoris egyszercsak megszűnt az áram. Túl sokat ekkorra már nem idegesítettem magam, csak megnéztem a lakásban lévő biztosítékot, de a szekrény mögötti táblán mindent rendben találtam. Na akkor cipő fel, és irány a folyosó. Ketten javában bütykölték a kapcsolószekrényt amikor kiértem, úgyhogy szóvá tettem nekik, hogy nincs nálunk áram.
Ekkor derült ki, hogy kikapcsolták, majd ahogy jöttek, el is mentek, még azelőtt, hogy Tunga értelmesen beszélhetett volna velük.

    Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a helyi mesteremberek nem csak akkor hülyék, ha valakit meg kell szivatni, de még ahhoz is idióták, hogy az áramot lekapcsolják, vagy azt a bizonyos kapcsolószekrényt rendesen bezárják. Az azt lefogó vaspántnak ugyanis az egyik felén egy tényleg tekintélyes méretű lakat fityeg, de ez nem akadályozta meg a profikat abban, hogy a másik oldalra egy kézzel kitekerhető csavart tegyenek.
    Innentől kezdve tehát rövidgatyában boldogan kitekertem a csavart, visszakapcsoltam az áramot, lőn internet befizettük a számlát.
    Ezzel az eljárással szemben az internet maga sokkal barátibb, ott ugyanis sms-ben érkezik a számla, azzal a bátorító szöveggel, hogy ha a határidő előtt befizeted, 5% kedvezményt kapsz a következő hónapba. Lássuk be, ezt kicsit szívesebben csengeti ki bármelyik mongóliai lakos.



Kínai mosógép az ulánbátori lakásunkban.

     A víz viszont szintén jó sztorikat tud szülni, és ezt nem csak az időnkénti hiánya okozza, hanem a több sebből szivárgó kínai mosógépünk is. Némi kreativitással, vagy a Mongóliában szentként tisztelt
celluxal azonban nincs olyan akadály, amit ne lehetne megoldani.
    A kínai műanyagdobozba rejtett mosógép-centrifuga kombó egy darabig remekül működött, de azóta letört a teteje, kilykadt a leeresztő csöve, és ha megy a centrifuga, akkor a szivattyú is bekapcsol, hogy tuti ne maradjon egy csepp víz se a kínai ipar e remekében. Jelenleg tehát úgy lehet megoldani a ruhákkal gondosan kiegyensúlyozott - különben egyáltalán nem működő - centrifuga használatát, hogy a cső végét vissza kell rakni a mosógép másik felébe, ahol maga a mosás zajlik, és így lehet benne keringetni a vizet. Csak így lehet ugyanis megoldani, hogy ne levegővel menjen tönkre a szivattyú, és még csak ne is tiszta vizet kelljen folyamatosan utántölteni bele. Persze mindeközben a csövön lévő lyukon spriccel ki a víz, de mit nekünk gejzír! A fürdőkád mellé megfelelően elhelyezve pont abban landol minden felesleg, és így a fürdőszobában is csak két centis víz áll a mosás végére, mert ugyebár egy lyuk nem lyuk.

     Melegvíz persze ugyancsak nem lesz a gépben magától. Azzal meg kell ám tölteni, méghozzá a zuhanyból, ami viszont a központi fűtésre, és vízhálózatra csatlakozik mindenhol. Amennyiben tehát az erőműben valami probléma támadna - márpedig problémák vannak - akkor se forró víz, se zuhany. A hétvégén például pont ez történt, mire közölték, hogy nincs nyomás, mert elromlott a pumpa.
Lehet, hogy fel kéne nekik ajánlani a mosógépben lévőt. Az úgyis mindig túl aktív...

Ulánbátori kilátások. Csekély összegért dolgozó munkás
tart pihenőt egy ulánbátori építkezésen. A panoráma, és a
sanyarú sors szintén a lakásunkból látható.

     Kis otthonunk luxusszolgáltatásainak sora ezzel azonban nem ér véget, a lakáshoz, és a házhoz ugyanis szervíz szolgáltatás is tartozik, nem kevés pénzért, azonban a minőségnek ára van. Na meg a jól záródó ajtóknak is...
     A vadonatúj, és rendkívül jól szellőző erkélyajtónkat meg se próbálták megcsinálni, ezért nekem kellett körbe telenyomni sziloplaszttal, hogy ne az utcát fűtsük, de ha a lépcsőház ajtajáról van szó, akkor már mindjárt más a helyzet. Néhány tényleg jó vízszerelőtől - akik persze mosógépet nem javítanak - eltekintve van azonban néhány olyan eset is, amire nem képesek mit lépni a szakemberek. Ilyen volt például a naponta megjavított, majd minden egyes kinyitásnál csavarkupacokat hullajtó kapu is, amit annyira nem voltak képesek megcsinálni, hogy egy idő után inkább lecserélték az egészet egy másikra.
     Így esett meg, hogy az egykori, szép üvegajtó helyett, most egy szocializmus elejéről ránk maradt, sötétbarna vasajtó fogadja az ottlakót, melyet a szomszédos lépcsőház hasonló, bár tökéletesen üzemelő üvegajtajával egyiőben cseréltek le, ami ugyan ronda, de legalább működik. Egyenlőre.

     Nem működik viszont minden tökéletesen a szomszéd boltban, csakhogy ezt a vásárló mindig megoldja, újabb felejthetetlen élményekkel gazdagítva ulánbátori tartózkodását.

Bolt, és mellette az ulánbátori lépcsőházunk ajtaja.

  Néhány napja még boldogan húztam le magamnak az uzsonnára szánt csokit, és ásványvizet, mert az eladó még a reggeli felmosást csinálta gumikesztyűben, azonban tegnap már neki se sikerült működésre bírni a vonalkódolvasót. A vásárlók lassan kezdtek feltorlódni, a kis üzletben, aminek egyszem alkalmazottja telefonos segítséget kérve próbálta újraindítani a rendszert, és közben jobb ötlete nem lévén papírra írta fel az eladott termékeket. Már amikor a vevő tudta az árát, ez azonban nem mindig volt elmondható a dolgokról, ami további fejtörést okozott az unokának csokit vásárló nagymama esetében, aki végül durván féláron kapta meg az áhított nyalánkságot.
Várakozás közben megismerkedtem a házban lakó egyik külföldivel is, akinek még némi fordítással is a segítségére voltam, majd mire már pont bemagoltam én is a paprika és a tej árát, váratlanul megjavult a gép, és véget ért az utánozhatatlan kaland.

A blogon korábban már többször is írtam a mongóliai ösztöndíjas diákélet kisebb és nagyobb örömeiről, mint például itt és itt, azonban ezek az esetek nem csak tanulóként érhetnek bárkit, rendkívül feldobva az ember napját. És, hogy mi ebből a tanulság? Gyertek Mongóliába, és fogadjátok el, hogy igenis lehet élvezni ezt is, ha pedig már van saját tapasztalatotok, ti se tartasátok sokáig magatokban.

És ha az új kapuhoz ti se kapnátok kódot ne aggódjatok, nem egyedül lesztek kizárva...

Mongóliai ösztöndíjas program és, ami a lógás előtt történt

Különböző bulik, különböző módon tudnak csúnya, vagy vicces véget érni. Nem írtam még például arról az estéről, amikor decemberben közös vacsorát rendeztünk a mongol koliban, de a kínai étterem vodkakészletének megcsappanásáról sem esett még szó.



Nezetközi vacsora, koreai, orosz, és japán kajákkal az
Ulánbátorban tanuló külföldi diákok kollégiumában.



     Történt tehát, hogy az előző heti magyar kaján felbuzdulva, ezúttal az osztályunkat képező összes cserediák összeszedte magát, hogy viszonozhassa a gulyáslevest, aminek komoly lakoma lett a vége, több féle koreai, japán, és orosz kajával. Mi ketten magyarok újra hősnek lettünk nyilvánítva, amiért képesek voltunk többször is enni a csípős koreai kajából, de ugyanez az egyik orosz lányról nem volt elmondható, ő ugyanis a második kanál után nem csak az ajtóval együtt, de a fal egy részével egyetemben robbant ki a szobából egy üres pohárral, majd a következő fél órát az ágyon vörös fejjel lihegve töltötte el. Szegény koreaiak anyira megijedtek, hogy egy közepes méretű tejcsarnokot töltöttek bele, mire kicsit magához tért, miután boldogan folytatódhatott a vacsora, ekkor azonban már leginkább alkohollal.

 

     Valamivel később jött csak el az április eleje, amikor Mongóliában életbe lép a minden hónap elsején érvényes törvény, nevezetesen az alkoholtilalom. Ezúttal pont péntekre esett, ami hihetetlen pangást eredményezett a kocsmákban, de nekünk azért ennek ellenére is sikerült reggel nyolcig házibulizni. Fű alatt mindig lehet egy kis sört, vagy vodkát szerezni.

 

Mongol népviselteben (dél) lépnek fel a koreai
csoporttársak az ulánbátori egyetem táncversenyén.

    Sajnos nem elsejére raktuk az osztállyal az egyetemi tánc, és énekverseny utáni ünneplést, ekkor ugyanis már volt Dzsingisz vodka... Kínában élő, belső-mongol csoporttársak hívtak meg minket egy tényleg kínai kajákat főző étterembe. A kaja tényleg baromi jó volt, de ami utána következett... Néhány óra alatt a teljes osztály csatak részeg volt, a tanárok jelenlétével súlyosbítva, abba pedig bele se merek gondolni, hogy mennyi lehetett a terülj-terülj asztalkám számlája, a tekintélyes mennyiségű alkohollal megtoldva. Szerencsére a szervező volt annyira előrelátó, hogy ebédet rendezzen inkább vacsora helyett, így kora estére mindnekit hazavittek valahogy.
    Nálam azonban a kocsmázás nem ért ezzel véget, nemsokára ugyanis hívott Tunga, aki éppen szintén egy barátnőjével sörözött, ekkorra már kissé illuminált állapotban, pénz azonban nem volt náluk elég, hogy kifizessék a számlát. Egy óra múlva sikerült beesnem a nem túl messze lévő, de ekkorra rendkívül távolinak tűnő helyre, ahol még üldögéltünk egy darabig, mielőtt véget vetettünk volna az este izgalmainak.

 

    Ezzel a néhány kis kalanddal ért véget az említésre méltó történetek sora az iskolalátogatási időszakban, ezt követően ugyanis szinte alig mentem be a mongol nyelvórákra, hogy be tudjam fejezni a diplomámat. Volt viszont elég élmény ezután a vízválasztó után is, mint például az, hogy a helyi szolgáltató még ahhoz is tökhülye, hogy kikapcsolja  a lakásban az áramot. Ilyen, és ehhez hasonló dolgok pedig csak egy ázsiai kiruccanás során történhetnek meg akalandvágyó utazóval, de a részleteket már csak a következő bejegyzésben mesélem el.

Holdújév Mongóliában, és ami utána következett

Holdújévkor Mongóliába utazni nem szokás, legfeljebb a nyári nádamot látja a turista, míg a kevésbé látványos, de annál érdekesebb téli eseményről többnyire lemaradnak az ázsiarajongók. Ha nem csak a főszezon érdekel, és hátizsákos világjárók hadai, itt a neked szóló rész, kiegészítve a helyi, ösztöndíjas diákélet szépségeivel.

 

Akár a mongol holdújév is lehetne, de csak a
veteránok évente megrendezett napja.

Túlvagyok tehát a diplomaíráson, így most némi szerencsével lesz időm rá, hogy ide a blogra is leírjam azt a néhány mongóliai eseményt, ami két fejezet elkészítése közben történt néha.

 

A sztori még a nagy mű hajrája előtt, februárban kezdődött, amikor az Európában leginkább kínai újévként ismert cágán szárt, vagyis fehér hónapot tartották itt is, a Mennyi Birodalom fagyos szomszédságában.

Az ünnep leginkább az otthoni karácsonyra hasonlít, mert se a buszok nem járnak, se a boltok nincsenek rendesen nyitva, viszont mindenki nyugodt, és alig van forgalom. Ráadásul mindez egy teljes hétig tart, ezért aztán az ezt megelőző első egyetemi hétre sokan vissza se jönnek vidékről, és a tanítás is csak félgőzzel folyik. A holdhónap fordulóján tehát mindneki délben, a helyi népviselteben jár csapatostul családokat látogatni, akkora kajás szatyrokkal, hogy én biztos meghalnék a cipelésében is, nemhogy még enni is kelljen belőle. Ezt látva nem is olyan meglepő, hogy a mindent háttérbe szorító készülődés során már a parlamentnek is azt kellett tárgyalnia, hogy kifizessék-e egy évre előre a nyugdíjakat, hogy aztán jól el lehessen verni azt egy hét alatt.
 



Ez viszont már tényleg Cágán szár, még akkor is ha az idilli
képet ezúttal nem én, hanem a google tárja elénk.

Mi a magunk részéről szintén barátok felkeresésével, és családlátogatással köszöntöttük az újévet, amikor a hagyományok szerint, régen mindenki hozzáadott a korához egy évet, és ebben ki is merült akkoriban a születésnap megünneplése. Ma ez kicsit másként néz már ki, de a mi házunk nyilván hagyománytisztelő, mert az egy darab működő lift mellé még egyet adva bekapcsolták a másikat is, így a fél órás várakozás átmenetileg mintegy húsz percre csökkent.

 

Magyar lángos(hoz hasonlító valami) és a
vele ismerkedő mongol ismerősök.

Voltunk még ezen kívül lángosos buliban is, pár baráttal, ahol én voltam a szakács, így egy - a Balatonnál szocializálódott közönség számára - viszonylag ehetetlen valamit sikerült kikotyvasztani, de szerencsére itt nincs se Balaton, se lángosos, ezért elfogyott az újdonságként szolgáló adag.

 

Ugyanezzel a társasággal szoktunk szombatonként művészmoziba is járni, ahol néha jó filmeket is adnak a pocsékok mellé, ez azonban hozzá tartozik a mongol életérzéshez. Mindent megér például egy elvont amerikai zenekarvezető szövegét hallgatni negyven percen keresztül, miközben az együttese kínai tagjai valami tök mással húzzák az időt a színpad mögött, mielőtt elkezdődhetne az általuk kísért némafilm. Mindez persze felülmúlhatatlan egy olyan vasbeton teremben, ahol nem is olyan régen még a kommunista párt helyi tagszervezete tartott gyűléseket, és a vetítőgép pontosan ugyanannyira nem működik ma, mint ahogy az akkori rendszer se tette szűk harminc évvel ezelőtt.

 

Nem sokkal a mongol órák tényleges kezdete után - és persze még az előtt, hogy elkezdtem volna nem bejárni rájuk - kezdett eléggé megcsappanni a bankszámlámon lévő pénz, köszönhetően az ösztöndíjamat utalni hivatott elnöki hivatal akkurátus működésének. Elvileg 25-ig kellene, hogy kifizessék a pénzt, de már nem lepődtem meg rajta, hogy 27-én kaptam egy üzenetet, hogy majd három nap múlva lesz pénz. Öt nappal később jött a következő sms, hogy két nap múlva már tényleg utalják, melyet követően három nappal később valóban a számlámon volt az összeg.

 

Mivel ekkor nem éltünk túl nagy lábon, valami mással kellett szórakoztatnunk magunkat, ami olyan jól sikerült, hogy a fél ház összegyűlt miatta a folyosón. Történt ugyanis, hogy el akartunk égetni egy papírt, ami annyira tökéletes lett, hogy vele együtt kigyulladt az egész szemetes is, úgy ahogy volt a ez előző napi kajamaradékkal és a műanyag flakonokkal kombinálva. Mire eloltottam, addigra olyan volt az egész lakás mint egy jól szigetelt kolbászfüstölő, kevésbé minőségi tüzelővel megrakva. Gyorsan kinyitottunk ajtót, ablakot, és mielőtt még teljesen megfagytunk volna, végre újra belélegezhetővé vált a lakás mínusz sok fokos levegőjének szaga. Ellentétben a folyosóval, ahol pánikszerűen keresni kezdték, hogy honnan jöhetett az a nagy füst, és végigdörömböltek minden ajtón, azzal, hogy csak kérdeznének valamit.

Na ez az ami itt Mongóliában este fél tízkor már egy kissé gyanús, úgyhogy nem  nyitottuk ki. Mire másodszorra kopogtak, már biztonságban éreztük magunkat, azzal a boldog tudattal, hogy ha már az egész emelet a folyosón van akkor csak nem ölnek meg minket se.

Na ekkor derült fény a zűrzavar okára, amit valahogy csillapítani kellett, ezért közöltem, hogy leégett a kaja amit főztünk. Az elmúlt két napban...

Mindenesetre itt kezdtem el neki először örüli, hogy a folyosón lévő tűzoltó tömlőket vagy fel se szerelték a csapra, vagy már mind ellopták, és a lakásban lévő füstérzékelők is pont olyan jól dolgoznak mint egy színvak szobafestő.

Rövid tanulmányút a kínai agyaghedsereghez

Kínába az otthoni karácsony után repültem el, kissé fáradtan, de mindenképpen meg szerettem volna látogatni még egyszer, mielőtt hazamegyek Mongóliába.
Így sikerült megnéznem az agyaghadsereget, azzal a kínai sráccal, aki nélkül sose találtam volna meg a hostelt, ahol rajtam kívül csak kínaiak laktak, ezzel téve még érdekesebbé az estéimet.





Januári sportpálya Peking egyik zsúfolt főútja mellett.

A rövid karácsonyi látogatást követően kolbásszal és pálinkával gazdagon felszerelkezve sikerült leszállnom Pekingben, és önmagamat meghazudtolva beesnem egy hostelbe, ráadásul a reptéri busszal. A krónikus időhiány miatt a stoppolás és a couchsurfing ezúttal teljesen kimaradt, de azért a reptérről a városba menet megismerkedtem egy otthonra szintén csak látgatóba érkező kínai csajjal.

A bő nyolc órás repülőút alatt szerencsére senki sem pofátlankodott mellém a 777-esen, így némi whiskeyvel megtámogatva elég jót sikerült aludnom. Ezt a hasznosan töltött utazást az időeltolódással megspékelve, este még egy hosszabb séta követte, amit másnap vonatjegyvétel tetőzött be. A tervezettnél pár nappal korábbanra sikerült csak megvenni a jegyeket, ezzel jelentősen lerövidítve a szuperintenzív kínai nyelvgyakorlás időtartamát, de inkább pár nappal előbb megyek haza Mongóliába, mint két héttel később.

Pekingben ezúttal sok említésre méltó nem történt, habár elmentem az olimpia helyszínére, és jó sokat fotóztam a ködben, amit akár szmognak is lehetne vélni, de az mostanra szerencsésen megszűnt. Az olcsósággal együtt… A yüan ugyanis eléggé felment az elmúlt két év során, ezért külön jól jött, hogy gyakran a legócskább helyeken kajáltam, többnyire tök ismeretlen, de szinte mindig elég jó és olcsó kajákat.

A kínai tűzfalat is sikerült nagyjából kikerülni, így többnyire volt google és fészbúk, de arra azért mégis elég volt a Középső Birodalom számítástechnikai arzenálja, hogy szilveszter éjfélkor ne tudjak beszélni senkivel se értelmesen, így az újévbe buli és jókívánságok áradata nélkül léptem át.

Az igazi utazás csak ez után, elsején vette kezdetét, amikor a Xi’an felé tartó vonat szűk folyosóján találtam magam egy olcsó és hasonló minőségű jeggyel zsebemben, valamint egy közepes kamionnyi kínaival a nyakamban. Miután megszűnt a végtelennek tűnő mászkálás és nyomorgás pár beszélgetőtársam is akadt, akikkel vegyes angol és kínai nyelven sikerült órákat társalogni, melynek végére a kalauz kerített nekem egy szabad ágyat. A vonat reggelre érkezett fél napos útjának céljához, az egykor Chang’an nevet viselő régi fővárosba. Mivel bölcs előrelátással a fél éves szalámiellátmányt a pekingi hostelben hagytam, csak az utazós hátizsákommal kellett bolyonganom egy kicsit a metrót keresve a városfal tövében, de aztán akadt valaki aki megmutatta merre van a megálló, és még pár új szót is megjegyeztem menet közben.
 



Az agyaghadsereg egyik kiállított katonája.

A szállásom hollétét illetően a metrót elhagyva se kerültem jobban képbe, és éppen a térképbe mélyülve álltam hülyén az aluljáróban, amikor megszólított valaki angolul. Egy unatkozó kínai srác volt, aki pont ugyanott foglalt egy ágyat magának, szóval innentől kezdve sínen volt a dolog. Nélküle az életbe meg nem találtam volna a helyet, és ezzel más utazók is így lehetnek, mert én voltam az egyetlen külföldi, ami elég izgalmassá tette a dolgot. Nem ez volt életem legjobb minőségű hostele, de a társaságot tekintve mégsem panaszkodhatok. Új barátomról elég hamar kiderült, hogy a világon semmi dolga nincs aznap, így együtt reggeliztünk meg egy nagyon olcsó, de annál jobb helyen, majd megcéloztuk az agyaghadsereget.

A jó ötezer forintos belépő elég rosszul érintette a már egyébként is kereteit feszegető költségvetést, a külföldi diákigazolványt ugyanis nem akarták elfogadni, de azért megérte bemenni. Tudtam, hogy mekkora az a csarnok ahol a katonák zöme van, de az nem látszik a mindenki által jól ismert fotókon, hogy a turistákkal telezsúfolt épületnek csupán az elején vannak a híres szobrok, míg a háromnegyede alapvetően üres, illetve feltárás alatt áll. Az alapos seregszemle úgy néz itt ki, hogy nem túl közelről lehet nem túl alaposan megszemlélni a mély árkokban lévő terrakotta harcosok egy részét, amennyiben az ember odajut a korláthoz, vagy elég magas ahhoz, hogy átlásson a kínaiak fölött, ami csak elsőre hangzik könnyűnek, mert annyian vannak, hogy azt még az oroszok is megirigyelnék.

Van viszont néhány üveg mögé kiállított, jó állapotban lévő figura, angol nyelvű leírással is, tehát minden tömeg ellenére van mit megnézni mielőtt az ember az ingyenes buszjárattal átmenne magához a sírhoz, ami tulajdonképpen egy nagyobb domb, melybe bemenni ugyan nem lehet, de a körülötte lévő parkban van még pár ásatási helyszín, és néhány újabb agyag figura, amit tehát érdemes felkeresni. Elméletileg a domb tetejére se lehetne felmászni, minket azonban nem tudott megállítani a kissé foghíjas kerítés és nemsokára csúcson porladozó romos teraszon találtuk magunkat. Innen szintén jobb napokat látott lépcsősor vezetett le a domb lábához, a főbejárathoz, ahol a ruhánkon letört ágakkal gazdagon díszítve csörtettünk ki a sövényből a meglepődött bámészkodók körébe. A lépcsőn közben még láttunk sok próbafúrást is, melyekbe először csak köveket dobáltunk és ámuldoztunk a mélységén, majd később egy csapat munkással is összefutottunk, akik a fúrások között fafaragással múlatták az időt, így beszélgettünk is velük egy kicsit, a tilosban járást még élvezetesebbé téve.

Fákkal ültették be az első kínai császár, Qin Shi Huang
sírdomjának lezárt tetejét.

Mivel a temetkezési hely a városon kívül van, vissza is kellett oda jutni, és ezzel nem csak mi voltunk így. Az utolsó buszok viszont elvben hatkor indultak volna, amit a kígyózó sorok mellett elég lehetetlennek tűnt kivitelezni. A sorban viszont ezúttal is összeismerkedtünk néhány távolról érkezett kínaival és hamarosan már együtt ettük az útszéli árusoktól vett, számomra tök ismeretlen, de annál finomabb édes gyümölcsöket, habár ekkorra már elég rendesen tele voltam a rohasztott tofuval és a palacsintatésztához hasonló répás masszából kisütött pogácsa nagyságú kajával. Az utolsó buszok egyikére majdnem szó szerint fel kellett, hogy verekedjük magunkat, de végül sikerült a lehetetlen.

 

Egy kellemes kis alvást követően a városba érve a muszlim utcában vacsoráztunk meg helyi kajákból, majd elmentünk az addigra már bezárt városfalhoz. A belváros egyébként tipikusan kínai, hihetetlenül fényes és nyüzsgő, ami nekem továbbra is nagyon tetszik, főleg Ulánbátor unalma után. Itt végre meleg volt, és zajlott az élet, de mégis lehetett csendes parkokat is találni, melyek közül ezúttal is megfordultam párban.

Bicikliző pár Xi'an városfalának tetején.

Másnap dél után keltem fel, mert előző éjjel még bulizás és hosszas kártyázás ment a hostelben, többek között a recepció melletti sátorban lakó három süketnéma lánnyal. Tőlük ugyan nem lett jobb a kiejtésem, de azért volt olyan jó a társaság, hogy megérje ébren maradni. A második napra kirándulást terveztem, de ez már csak a késői kelés miatt sem jött össze, nem beszélve azokról a hírekről, hogy nem jár busz a hegyekbe, és hó is van, ezért lezárták az egészet. A lényeg az, hogy az áhított kirándulás és a tekercsképekről ismert kínai táj bejárása megint elmaradt. 

Elmentem viszont helyette a városfalra, ahol a diákom ugyan még jó lett volna, amennyiben azt válaszolom a kérdésre, hogy nem mesterképzésre járok, így ugyanis megint a teljes árú jegyre kellett befektetnem. Ez is jó döntés volt viszont, mert egész napos programnak bizonyult a világ leghosszabb városfalának körbejárása, amely olyan széles, hogy bringát lehet rajta bérelni, így tandembiciklizni nem mindig tudó párok teszik izgalmassá a sétát. Sötétedés, és a fal zárása után visszamentem a belvárosba vacsorázni, ahol újra sikerült elég jót ennem, és élveznem a forgatagot, majd az előzőhöz képest nyugodt éjszaka következett.

Utcai szakács a kínai Xi'an városában.

Reggel viszonylag korán sikerült elindulnom a helyi múzeumba, ami ugyan be volt zárva, de ha már ott voltam körülnéztem a környékén, és ez ezúttal sem okozott csalódást. Gyalog bejárni a várost sokkal jobb, mint metróval kötni össze a frekventált helyeket, mert mindig lehet valami érdekeset találni, és még a térkép is hamarabb összeáll az ember fejében. Ezúttal egy hatalmas pagoda sejlett fel először, majd előtte egy több száz méter hosszú szökőkút tűnt fel, melyet park vett körül. Csak később jöttem rá, hogy ez az útikönyvek által oly gyakran emlegetett, híres Nagy Vadliba Pagoda. Itt ettem meg egy padon nejlonzacskóból a tésztát, amit egy utcai árus készített helyben, és amivel egész napra jól is laktam, mindezt pedig durván háromszáz forintból. Az aznapi tervre a már megszokottakhoz hasonlóan ezúttal sem jutott elég idő, de így is sok szépet láttam, és boldogan mentem vissza a hostelbe a hátizsákomért.
 

A Pekingbe vezető úton szintén nem a legjobb jegyet szereztem meg magamnak, ezért egy négy generációs család közepén kellett végigülnöm az éjszakát, melynek tagjai közül kettő még nem tudott beszélni, ellenben olyan mászkálást rendeztek rajtam keresztül mint nyolc másik. Éppen azon gondolkoztam, hogy melyiküket fojtsam meg legelőször, amikor elkezdődött a kínaiak között egyetlen fehérként az elmaradhatatlan beszélgetés. Rövidesen egy angolul tudó csajjal maradtam, mert mindenki leült aludni, és majdnem világosodásig dumáltunk.

Amikor elbúcsúztunk egymástól a metrón lezárult az utazás érdekes szakasza, mert én is csak átmentem egy másik pályaudvarra, ahol felszálltam arra a vonatra, amin most is ülök a mongol határon. Másfél napos utazás közepén járok éppen, melegből a hidegbe, de élményekkel és másfél kiló kínai datolyával gazdagodva. Remélem, hogy idén még bele fog férni egy másik kínai kör, bár efelől sajnos vannak kétségeim, mind az időt, mind pedig az anyagiakat tekintve. Ettől függetlenül viszont Mongólia után meg fogunk próbálni Kínába is elutazni egy rövid időre.

 

A pekingi olimpia futurisztikus kilátója.

 

A pekingi olimpia főútja és az újraértelmezett pagoda.



Fiatal pár tavi sétája a 2008-as pekingi olimia parkjában.

 

A pekingi metró őre.



Modern munkásszobor a pekingi olimpia egyik helyszíén.



Selfieparadicsom - Tiltott Város, Peking.



Ha csak néhány órára kell a szoba - Peking, Kína.




 

 

Nyüzsgő muszlim utca Xi'an belvárosában.



Forgalmas étterem Xi'an egyik eldugott utcájában.



Az agyaghadsereg, ahogy sokan ismerik.

Az agyaghadsereg legnagyobb csarnoka, ahogy kevesen ismerik.



Az agyaghadsereg, ahogy kevesen ismerik.



Kínai utitársam vesz tofut egy árustól az agyaghadsereg mellett.



Rendőrsorfal tereli a tömeget az utcai árusok között
 a tömött muszlim utcán - Xi'an, Kína.

Nyárson sült birkahúst árulnak Xi'an muszlim utcján.

Romos lépcső vezet az első kínai császár,
Qin Shi Huang sírdomjának lezárt tetejére.

Az első kínai császár, Qin Shi Huang sírdomjának
ködbe vesző látképe.



Nyüzsgő muszlim utca Xi'an belvárosában.

Utcai árusok Xi'an belvárosában.

Xi'an városfalának egyik kapuja.



Xi'an városfala.



Xi'an látképe a városfalról.



Xi'an városfala.



Xi'an látképe a városfalról.

Xi'an erdeti városfalának egy fennmaradt darabja.

Xi'an látképe a városfalról.

Thai chi gyakorlója Xi'an városfala alatt.

Guangrensi buddhista kolostor Xi'an városfalának tövében.



Harang- és dobtorony Xi'an központjában.



Utcai árus - Xi'an, Kína.

Képek a kínai Xi'an egyik utcai árusának standján.

Xi'an városának egyik kis boltjában készülő festmény.



Nagy Vadliba Pagoda és a vízesés - Xi'an, Kína.

Híres kínaiak szobra teszi látványossá a xi'an-i Nagy Vadliba
Pagoda körül elterülő park egy kis részét.

Idős zenészekből verbuválódott zenekar játszik
 Xi'an egyik parkjában.

Egy közpark téli képe - Xi'an, Kína.

Utcai árus portékája - Xi'an, Kína.

Pagoda a xi'an-i Nagy Vadliba Pagoda körül elterülő parkban.

Édes, rizses utai kaja Xi'an egyik árusánál.

 

Kínai kalligráfiát szakértő turisták a Nagy Vadliba
Pagoda mellett - Kína, Xi'an.